Vas Népe, 1960. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-06 / 287. szám

1960. decemb­er 6. Kedd Mindannyiunk öröme Egyik ismerősömmel találkoz­tam a­ minap este Szombathelyen, a szinte nappali fényben fürdő, nemrég neonosított Kossuth La­jos utcában. Ismerősöm egyszer­­csak így szólt: „Hidd el, úgy örü­lök ennek a neonvilágításnak, mintha legalábbis az én szobám­ba szereltek volna fel egy új csillárt”. S mindezt olyan meg­győzően, lelkendezve mondta, hogy a szavak őszinteségében egy pillanatra sem kételkedhettem. A fent említett megnyilatkozás újra elgondolkoztatott, mennyire megváltozott a világ, s benne az ember másfél évtized alatt. Mi, akik 15 évvel ezelőtt jobbára csak a magunk sűrű gondjaival, s nagy ritkán előforduló aprócs­ka örömeinkkel voltunk elfoglal­va, ma egyre inkább egyenlőség­­jelet teszünk az enyém és a mienk fogalma közé. Mintha a mi gyerekeinknek épülne máso­dik otthonunk, úgy örülünk an­nak, ha egy új iskola készül va­lahol a megyében, mintha a mi szobánkat világítaná be, úgy lel­kendezünk egy-egy utca neonosí­­tásán, mintha „részvényesei” len­nénk, hogy boldogít bennünket az, ha egy-egy új iparvállalat, lé­tesítmény épül. Nem egyik napról a másikra, s nem minden hatás nélkül jutot­tunk el idáig. Tizenöt dolgos, eredményes esztendő tanítása, igazsága se­gítette a mostanira formálni gondolkodásunkat. Ered­ményekben gazdag másfél évti­zed, a szocializmus igazsága bi­zonyította be, hogy megváltozott a világ, s ennek következménye­ként változnia kell gondolkodás­­módunknak is. Tizenöt esztende­je naponta látjuk lépten-nyomon, hogy mindaz, ami most ebben az országban épül, amit iparvállala­taink termelnek, amit földjeink teremnek és amit a munkáske­zek létrehoznak, az az egész dol­gozó nép, tehát mindannyiunk javát szolgálja, mindannyiunké. A felszabadulás óta eltelt más­fél évtized alatt a szocialista épí­tés sok-sok vívmányának örül­hettünk. Elég, ha csak a mi szű­­kebb hazánkban, Vas megyében nézünk széjjel. E helyen nehéz lenne felsorolni mindazokat a lé­tesítményeket, amelyeket azóta emeltünk, amióta ennek az or­szágnak, a megyének a gazdái vagyunk. Kell-e meggyőzőbb érv a szocializmus ügye, a szocializ­mus igazsága mellett, mint az, hogy a felszabadulás óta közel 180 községet villamosítottunk. Olyan „isten háta mögötti” vasi falvakba jutott el a villanyfény, mint Bejcgyertyános, Magyar­­szombatfa, Szaknyér és így to­vább. Az elmúlt tizenöt év megany­­nyi eredménye sok-sok örömet szerzett már a szocializmust építő embernek. De eddigi eredmé­nyeink, bármennyire is nagyok, csak a kezdetét jelentik annak a célnak, amelynek elérését magunk elé tűztük. Eddigi országépítő mun­kánk nyomán sok-sok vívmá­nyunkkal büszkélkedhetünk már, de a következő évek eredményei még nagyobbaknak ígérkeznek, minden eddiginél nagyobb örö­möket ígérnek számunkra. A jö­vő esztendő első napjával kez­dődő új ötéves tervünkben már olyan lelkesítő célokat tűzhettünk magunk elé, mint az ország va­lamennyi falujának villamosítá­sa, 250 ezer új lakás építése, a dolgozók reáljövedelmének 26— 29 százalékkal történő emelése, a mezőgazdaság szocialista átszer­vezésének befejezése és így to­vább. Eddigi eredményeink lehe­tővé teszik, hogy — új ötéves ter­vünk vitára bocsátott irányelvei szerint —, az ötéves terv éveiben mintegy másfélszer annyit ruház­zunk be, mint a tervet megelőző öt esztendőben. Új ötéves ter­vünk sikeres teljesítésével lerak­juk a szocializmus alapjait, s a szocializmus lendületesebb épí­tésével közelebb hozzuk azt a na­pot amikor a szocialista rend teljes győzelmet arat hazánkban. Olyan lelkesítő célokat kell el­érnünk a következő esztendők­ben, amelyekért érdemes az ed­digieknél is jobban dolgoznunk, s amelyek sok-sok örömet sze­reznek majd a szocializmus ügyé­ben bízó embernek. Érdemes eze­kért a célokért, a jövő örömeiért tudásunk, szorgalmunk legjavát adva munkálkodni, s fáradozni a szocializmus építése meggyorsí­tásának útjában álló akadályok elhárításáért. Jelenleg az építés üteme meg­gyorsításának egyik legfőbb aka­dálya az, hogy az ipari üzemek­ben nem növekszik olyan ütem­ben a munka termelékenysége, ahogyan arra szükség lenne. Me­gyénk iparában az év első nyolc hónapjában elért 17 százalékos termelésnövekedést nem egészen egyharmad részben eredményez­te csupán a termelékenység emel­kedése. Az október­ hónapban el­ért 4,6 százalékos tervtúlteljesí­tést is nagyban lerontotta az a tény, hogy az állami iparvállala­tok 7,6, a szövetkezeti ipar pe­dig 1,2 százalékkal több munkást foglalkoztattak a megengedettnél. Ha azt akarjuk, hogy egytől­­egyig megvalósuljanak nagyszerű céljaink, s egyre többször örven­deztessen meg bennünket egy-egy új létesítmény, akkor feltétlenül jobban ki kell használnunk a ter­melékenyebb munkára kínálkozó lehetőségeket. Ezek közé a lehe­tőségek közé tartozik üzemeink­ben a technika fejlesztése, a munkaidő jobb kihasználása, az üzemszervező munka megjavítá­sa. Élni kell ezekkel a lehetősé­gekkel, s akkor még többször le­szünk tanúi, részesei egy-egy új létesítmény avatásának, váro­saink, falvaink szépülésének, új sikereinknek, s gyakrabban tu­­dunk örülni annak, ami mind­annyiunké. Farkas Mihály SEJ­YIN: Schulenburg úr igen sokatmon­dóan elmosolyodott. Lelke mélyén azonban még örült is a történ­teknek. Bizonyos, bár igen köz­vetett adatok alapján, Schulen­burg már régóta sejtette, hogy Waitzel minden módon áskáló­dik ellene. Mint régi német diplomata és példás hivatalnok, Schulenburg úr a lelke mélyén ki nem állhat­ta a Waitzel-féle felkapaszkodott alakokat. Sok minden, amit a Harmadik Birodalomban látnia kellett, érthetetlen volt Schulen­­burgnak — kezdve magától a Führertől, ettől a kétes szárma­zású, még németül is rosszul be­szélő osztráktól,, akiről tudta, hogy valódi neve Schickelgruber és hogy hisztérikus és dühöngő, műveletlen pozőr. Vajon honnét, miféle szél sodorta a kancellári székbe ezt az epileptikus, gyul­ladásos szemű, mocskos szájú, kócos vásári kikáltót? Vajon ép­pen ez a leplezetlen hisztéria je­lenti-e annak a titoknak a meg­oldását, hogy­ olyan hatással van a csőcselékre? Így gondolkozott lelke mélyén Schulenburg úr már akkor, ami­kor Hindenburg és Papén 1333. január harmincadikén Hitlernek (12.) ajándékozta a német köztársaság kancellári tisztét. Pontosan egy hónappal később, február huszon­nyolcadikén, az újdonsült kan­cellár eltörölte a weimari alkot­mány több pontját és bevezette „a nép és a birodalom védelmé­nek” törvényét, amely diktátorrá tette. De a java csak ezután követ­kezett. Amikor aztán megkezdőd­tek a tömeges kivégzések, amikor az embereket százezerszámra küldték vizsgálat és ítélet nél­kül koncentrációs táborokba és kínzókamrákba, amikor megkez­dődtek a vagyonelkobzások és a pogromok, akkor Schulenburg úr már végleg nem értett semmit. Az események fejlődése során azonban arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen gondolatme­net őt magát is koncentrációs tá­borba juttathatja. Tehát szolgál­ni kezdte Hitlert, mert úgy vél­te, hogy Hitler és Dachau közül még mindig inkább az előbbit kell választania. Jól tudta, hogy nem bíznak meg benne különösebben és hogy követségi alárendeltjei közt jó néhánynak hivatali kötelességén kívül még az is a feladata, hogy őt figyelje. Dehát a kölcsönös le­selkedés épp úgy a Harmadik Birodalom alapelvei közé tarto­zott, mint az általános gyanak­vás. S a nagykövet úr ebbe is beletörődött. A Szovjetuniót szíve mélyéből utálta. A kommunista ideológia ellensége volt mindannak, amit ő gyermekkorától kezdve meg­szokott, amit szeretett és amitől nem akart megválni. De eléggé okos volt ahhoz, hogy meglássa: ebben az országban megszilár­dult a szocialista rendszer, s a Szovjetunió kormánya, amelyhez őt akkreditálták, határozott poli­tikát folytat a nép támogatásával. Egyszóval, bárki bármit is mond, igazi kormány ez, a szó legma­gasabb és államférfiú értelmé­ben. Schulenburg tudta, milyen je­lentős sikereket ért el a szovjet nép. Bármily fájdalmas volt is, el kellett ismernie, hogy a Szov­jetunió erős nagyhatalom, fejlett ipara, magas színvonalú általá­nos és műszaki kultúrája van, amely évről évre növekszik, míg az ország soknemzetiségű lakos­sága kétségtelenül összekovácso­­lódik. S a nagykövet bevallotta ön­magának, hogy a véleménye sze­rint kockázatos és pusztulásra ítélt társadalmi kísérlet egyelő­re, sajnos, győzedelmeskedik. Igen, a bolsevisták pontosan tud­ták, mit akarnak, s hogy miként tudják azt elérni! Ez megmutat­kozott külpolitikájukban is, amely mentes volt a váratlan akcióktól, cáfolatoktól, a vállalt kötelezett­ségek megszegésétől, s a képmu­tató kijelentésektől, amilyeneket Hitler oly sűrűn hangoztatott. Schulenburg, a tapasztalt dip­lomata, kénytelen volt elismerni e külpolitikai vonalvezetés elő­nyeit, nem is szólva arról, hogy a szovjet diplomaták — bárki bármit mond —, komoly embe­reknek bizonyultak. Rendszerint keveset beszéltek, mindig korrek­tek voltak, kerülték azokat a homályos fogalmazásokat, ame­lyeket nyugati kollégáik olyan szívesen alkalmaztak. Igen sza­batosan beszéltek. A Szovjetunióban tett megfi­gyeléseinek eredményeképpen Schulenburg nagykövetnek szi­lárd meggyőződése volt, hogy a szovjet hadsereg katonai ereje igen nagy és véleménye szerint az oroszok elleni háború Német­országnak nagy veszélyt jelent­het. Erről a kérdésről alkotott vé­leményét többször is kifejtette, bár nagyon óvatos formában. Tisztán látta azonban, hogy Hit­ler, nyugati, győzelmeitől megré­szegedve, kelet felé akar hadjá­ratot indítani. Bár Schulenburgnak erről nyíl­tan semmit sem mondtak (ami megint csak azt mutatta, meny­nyire nem bíznak meg benne) de több közvetett részletből és árnyalatból kitalálhatta, hogy ott, Berlinben, az új birodalmi kan­cellária titkos helyiségeiben már folynak az esztelen terv előké­születei. Így hát Schulenburg nagykö­vet, miután végignyögte álmatlan éjszakáit, délelőttönként ponto­san tíz órakor belépett fényűzően berendezett nagyköveti dolgozó­­szobájába (amelytől ugyancsak nem szeretett volna megválni) s egész nap nagy igyekezettel, pedánsan játszotta a Führerébe fülig szerelmes ember szerepét, a bevett szokás szerint kiáltozta, hogy „Heil Hitler” a kötelező módon magasba lökve jobb ke­zét, a nagykövetség ünnepi ösz­­szejövetelein lelkendezve szavalt. Hitler „történelmi érdemeiről” s mindig ünnepélyes hangon, min­dig feszes vigyázzban harsogta el az első pohárköszöntőt a Fü­h­­rerre — így mindenki előtt, még a nagykövetség utolsó altisztje előtt is —, (minthogy ez az al­tiszt feltehetően ugyancsak tit­kos Gestapo-besúgó volt) vitat­hatatlanul bizonyítani akarta, hogy ő, Herr von Schulenburg, Németország moszkvai rendkívü­li nagykövete és meghatalmazott minisztere, szívvel-lélekkel, min­den gondolatával teljesen és mindörökre odaadó híve ennek a lelógó hajú, degenerált alaknak.. Meg, hogy ő, Herr von Schulen­­burg szentül betartja a „pártes­küt”, amelyet akkor tett, amikor maga is belépett a náci pártba. (Folytatjuk) A Siou4 VAS NÉPE Jelentés a földekről A kedvező idő hatására me­gyeszerte meggyorsult a munka a földeken. A kukorica vetéste­rületének 85 százalékáról takarí­tották be a termést. Az esőmen­tes, jó időt most jól ki lehet használni a kukoricatörés befeje­zésére, a földeken még kint levő cukorrépa elszállítására. Kedvező az idő a trágyázás folytatásához is, amivel már nem lehet késle­kedni, mert még 10 ezer hold föld vár trágyázásra. Az őszi mély­szántást a tavaszi vetésterület­nek 53 százalékán végezték el ed­dig. Az idő rövidsége miatt gyor­sabb munkára van szükség a ku­koricaszár betakarításánál, hogy mielőbb forgathassák a ku­koricaföldeket is a traktorok. A szakemberek megállapítása sze­rint, ha minden gép folyamato­san dolgozhatik, a fagyok beáll­táig jórészt elvégezhetik a mély­szántást. 4 forinttal lesz értékesebb a munkaegység a nemesbődi Béke Tsz-ben, négy forinttal a tervezetthez képest. Az értéknövekedés külön „érde­kessége", hogy a négy forintból mintegy 1­50 forint a takarékos­ságból származik, ötvenezer forintot takarítottak meg például az építkezéseken. Még a tavasszal összehoztak egy építőbrigádot, s rájuk bízták az új majorközpontban épülő szer­fás létesítményeket, azok telje­sítését is. A korszerű, száz állá­sos szarvasmarha-istálló föld­munkáit is ők végezték el Hogy pontosan ötvenezret „spóroltak“ meg, azt onnan tudják, hogy mindenféleképpen kiszámították az építkezéssel járó költségeket. Ha nem a saját építőbrigádjukkal dolgoznak, ötvenezer forinttal lett volna drágább az idei épít­kezésük. Takarékoskodtak a gazdasági felszerelések javításánál is. A szerszámokat, a szekereket és egyéb eszközöket maguk a tagok javították ki Ugyanis a gazda­sági felszerelések a tagoknál van­nak, és mindenki felel a nála levő eszközökért. Szerény szá­mításaik szerint 30 ezer forintra tehető az összeg, ami a szerszá­mok kíméléséből, házilagos ja­vításaiból adódik. Jelentősnek mondható a ta­karrmánnyal való takarékossá­guk is. Az idén — a jószáglét­számot figyelembe véve — ke­vesebb takarmány termett a bő­­di határban. Ezért fokozottan el­lenőrizték az állatok takarmá­nyozását. Másfél forint nem nagy ösz­­szeg. A jelentősége viszont an­nál nagyobb. Nemcsak gazdasá­gilag, gondolkodásmódban is előrehaladtak a nemesbődiek. Ide János állattenyésztő, aki ed­dig 600 munkaegységet szerzett, aki okosan és jól bánt a takar­mánnyal, nemcsak annak örül, hogy — a jelenlegi munkaegysé­geit véve alapul — takarékossá­guk révén 900 forinttal több lesz a részesedés, hanem annak is, hogy ezzel szövetkezetüket is gazdagabbá tették. Az építőbri­gád tagjait, akik ez esetben köz­vetlenül és külön is dolgoztak a forintokért — külön öröm tölti el Még tovább fokozódott Ne­mesbődön a munkalendület. És szinte egyik napról a másikra teljes mértékben előtérbe került a takarékosság. A nemesbődiek, akik egyéni gazda korukban is dicséretre méltóan takarékoskod­tak, szövetkezeti gazdaként sem fordítottak hátat a takarékos­ságnak. Takács Ferenc Milyen lesz az automata távbeszélőközpont? Ebben a hónapban üzembe he­lyezik az új szombathelyi auto­mata távbeszélőközpontot. A Beloi­annisz Híradástechnikai Gyár dol­gozói megfeszített erővel dolgoz­nak, hogy december 10-én átad­hassák a megyei postahivatalnak a mintegy 10 millió forintos költ­séggel épülő új központot. Ezután kezdődik meg a műszaki vizsgálat és még ebben a hónapban meg­kezdődhet a beszélgetés is az új központon keresztül. . Milyen is lesz az új szombathe­lyi távbeszélőközpont? Az új köz­pontban a kézi kapcsolás megszű­nik. A helyi beszélgetéseket a hí­vott előfizető számának tárcsázása útján lehet lebonyolítani. A zsinór nélküli központban a kezelők a kapcsolókulcsokkal és számbillen­tyűkkel vezérlik a gépeket. A kap­csolómunkahelyek egymással szem­ben, két sorban vannak elhelyez­ve és a szembenülő kezelőket — a zavaró hanghatások kiküszöbö­lése végett függőlegesen elhelye­zett üvegfal választja el egymás­tól. A­­ távolsági beszélgetések beje­lentése a 01-es hívószámon törté­nik. Az új központban az eddigi egy kezelő helyett a forgalmas órákban — reggel 8 órától déli 12 óráig és délután 2 órától 4 óráig két kezelő fogadja majd a távol­sági beszélgetések bejelentését. Az új távbeszélőközpont építésé­nél nagy gondot fordítottak a pos­tai dolgozók szociális igényeinek kielégítésére is. Korszerűen felsze­relt öltözőhelyiségeket pihenőszo­bát és zuhanyozóval ellátott fürdőt építettek. K. A 5

Next