Vas Népe, 1961. október (6. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-06 / 236. szám

Versenyszerződés Egy hűvös szeptemberi hajnalon — még nem volt egészen hat óra — felber­regett egy motorkerékpár a Wesselényi utcában. Né­hány másodperc, s a szé­pen megtisztított gép elin­dult két utasával: Kiss Miklóssal és Németh La­jossal, a Vas megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vál­lalat KISZ alapszervezeté­nek titkárával és kultúr­­felelősével. Irány: Nagyka­nizsa. A hajnali utazás cél­ja pedig nem más, mint versenyre hívni a kanizsai Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat KISZ-alapszerve­­zetét. Kilenc órakor kissé poro­san, de lelkesen érkezett meg a két fiatal Kanizsára. És késő este volt, mire ha­zaengedték őket. Megtekin­tették a vállalat szinte va­lamennyi boltját, elbeszél­gettek a kiszistákkal, me­leg, baráti kapcsolatot ala­kítottak ki. És elkészült a versenyszer­ződés is. Eredetileg egy­éves időtartamra tervezték, de a kanizsai ifik három évet javasoltak. A negyed­­évenkénti értékelés össze­sítésének eredményekép­pen az az alapszervezet lesz a győztes, amelyiknél a három év alatt kétszer lesz a vándorzászló. És mik a versenyszerző­dés pontjai? Először is az, hol vesznek részt a legtöb­ben az Ifjúság a szocializ­musért mozgalomban. Ver­senyeznek a fiatalok az is­kolai tanulásban, a tár­sadalmi munkában. „A bolti adminisztráció elsajátítá­sa” — így szól a negyedik követelmény, majd az utol­­só, minél többen nyerték el a szakma ifjú mestere címet. Október közepére vendé­geket vár a szombathelyi szervezet: a nagykanizsai kiszisták jelentették be lá­togatásukat. Akkor majd a helyi fiatalok vezetik vé­gig a megyeszékhely bolt­jain vetélytársaikat. Nem lesz könnyű a ver­seny. Méltó ellenféllel kell megmérkőzni. De a Vas me­gyei Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat kislistái el­határozták, hogy állják a sarat. Sőt. Azt is elhatá­rozták, hogy három év múl­va lesz egy szép, piros ván­dorzászlójuk. .. (ké) Táncdal­délutáni Táncdal­ délutánt rendezett a szom­bathelyi szabadté­ri színpadon a KISZ Ifjúság Há­za. Fellépett, az Ifjúság Háza zene­karán és szólistá­in kívül Németh Lehel, Kerényi Gabriella, Mikes Éva és Korda Sán­dor. Tanító jelöltek Az iskola folyosója csen­des. A nagy barna ajtó­kon csak hangfoszlányok szűrődnek át. Az egyik mö­gött egy kislány éneklő hangon olvas, a másikon a tanító hangja szivárog át- Most adja fel a házi fel­adatot. Mindössze néhány perc van már csak hátra az órá­ból, és ezt érzik is a gye­rekek. Felberreg a csengő. Ki­nyílnak az ajtók, s a pöt­tömnyi gyerekek egész ára­data zúdul a folyosóra. Al­mát, vajaskenyeret, tejes­üveget szorongatnak. A második osztály ajtaján fiatal tanító lép ki. Osz­tálykönyv van a hóna alatt. A gyerekek köréje sereglenek és játszani hív­ják a „kistanító bácsit”. „Kistanító bicsi”-nak hívják a tanítójelölteket, akik most egy fél eszten­deig gyakorlati tanítást folytatnak az iskolákban, aztán még egy fél évre visszajönnek a Felsőfokú Tanítóképző Intézetbe, hogy megszerezzék az oklevelet. A fiatalembert, aki most kilépett a Kőszegi Általá­nos Fiúiskola második osz­tályának ajtaján, Horváth Imrének hívják. Számtan­órát tartott a kicsiknek. A lejáratnál néhány percre megállítjuk. — Hogyan tetszik a ta­nítás? Nem bánta meg, hogy tanítónak készült? — Megbánni? — vála­szol. — Szó sincs róla! Sőt, most szerettem meg iga­zán. Tessék csak megnéz­ni ezeket a kis nebulókat. Csupa élet, csupa vidám­ság valamennyi. Olyan jó köztük lenni. A fiatalember az érett­ségi után két évig a Lotex­­ben dolgozott, utána pedig a szentgotthárdi Selyem­gyárba került. Elég szépen keresett, de mi­ndig tanul­ni szeretett volna, így ke­rült a Szombathelyi Felső­fokú Tanítóképző Intézet­be, és a gyakorló félévre a kőszegi általános iskolá­ba. — Mi a terve, ha elvégzi a tanítóképzőt, hova sze­retne kerülni? — Tanítani akarok min­denképpen. Szeretném, ha olyan faluba kerülnek, aho­va egyszerre két pedagó­gust várnak­ Ugyanis ... Zavartan elmosolyodik, és mi ebből az „ugyanis­­ból” tudjuk, hogy a kislány szintén képzős, és komoly szándékaik vannak. Ezért akarnak egy faluba kerül­ni. És ez a kívánság nagyon természetes. it A másik „kistanító bá­csit” ugyancsak Kőszegen, a MÁV Fiúnevelő Intézet­ben találjuk. Pillanatnyilag nincsen órája, és Kiss Kál­mán a nevelőszobában óra­vázlatát nézegeti. Tőle is megkérdezzük, mi a tapasz­talata egyhónapos nevelői működéséről? — Nagyon szeretem a gyerekeket — mondja — s nagyon szép a tanítói hi­vatás. Persze még kevés a tapasztalatom, s ezért min­dig úgy érzem, hogy bizony jobban is sikerülhetett vol­na az órám. Kiss Kálmán Bajánse­­nyéről jött a szombathelyi tanítóképzőbe. Amikor le­érettségizett, nem tudta, hogy pedagógus legyen-e vagy tiszti iskolára men­jen. Végül is úgy döntött, pedagógus lesz, és amint szavaiból érződik, végleg megszerette ezt a pályát. Az eddig eltelt két év alatt tudatosan készült jö­vendő hivatására­ Nemcsak az elméleti és gyakorlati tárgyakat tanulta nagy szorgalommal, hanem arra is törekedett, hogy világ­nézetileg is szilárd, jó pe­dagógus legyen. 1957 óta KISZ-tag, nemrégiben pe­dig tagjelölt lett a pártban. — Hol szeretne tanítani? — Falun, és nincsen kü­lönösebb vágyam csak az, hogy jó pedagógus legyek. Csengetnek. Vége az órá­nak. A tíz perc is gyorsan elszalad, aztán a másik csengetés már az óra kez­detét jelzi. Kiss Kálmán összerakja óravázlatát, szemléltető anyagát és el­indul a csendes folyosón. Nyelvtanórája lesz a har­madik osztályban. Elek Tibor Aranytaprús KISZ-jelvényt kapott egy kétvölgyi fiatal Vasárnap felkerült az Aranykoszorús KISZ-jelvény Rapos József kétvölgyi fiatal kabátjára. Hajós Árpád elvtárs, a KISZ megyei bizottság szervező titkára tűzte oda a jelvényt a következő szavak kíséretében: „Visel­je egészséggel, legyen rá büszke és mindig emlékeztes­se a haza iránti szeretetre!” Miért kapta a fiatalember a jelvényt? Bátorságáért! Segített a határőrségnek felkutatni egy határsértőt. Rapos József 20 éves fiatal. Sorköteles. Még az ősz­szel tényleges katonai szolgálatra bevonul a magyar néphadseregbe. Az Aranykoszorús KISZ-jelvénynél nem kell jobb ajánlólevél. Rapes József, a néphadsereg ifjú katonájaként is minden körülmények között meg­állja a helyét. Munkában a kés... Most, az őszi betakarítás idején a gépeken kívül az emberi kézre is nagy szükség van. A Szombathelyi Állami Gazdaságban a fiatalok is helytállnak a mun­kában. Képünkön fiatal lányok a Vépi út melletti táblán csírázzák a cukorrépát. Az igazgatói szünetben dolgoznak és kirándulnak a középiskolások A művelődésügyi minisz­ter rendelete szerint az is­kolák három nap, úgyne­vezett „tanítás nélküli munkanap”-pal rendelkez­nek, s e három napot ki­rándulással vagy valamely munkával tölthetik le. Az iskolák igazgatói e három napot maguk jelölik ki. Megyénkben a középisko­lák a három nap alatt nem­csak kirándulnak, hanem dolgoznak is. Valamennyi középiskola szerződést kö­tött már a termelőszövet­­keztekkel, állami gazdasá­gokkal, hogy e három nap valamelyikén segítenek az őszi betakarításban. E mun­káért kapott összeget a KISZ-szervezet saját cél­jaira fordíthatja. A Nagy Lajos Gimnázium növen­dékei például az igazgatói szünetben majd felváltva dolgoznak a szombathelyi csónakázó tó építésén. Tizenöt nap a Szovjetunióban Süle József, a Lukácshá­zi Gépállomás ifjú trakto­rosa a napokban tért haza a Szovjetunióból. Tagja volt annak a turistacso­portnak, amellyel me­gyénkből 50 falusi fiatal utazott 15 napos kirándu­lásra Moszkvába, Lening­­rádba és Kijevbe. Hazaté­rése után élményeiről be­szélgettünk vele. Süle József elmondotta, hogy jutalomként vehetett részt a kiránduláson. Áp­rilisban kiváló dolgozó lett és ezért küldték a Szovjet­unióba. A költségek jelen­tős részét a gépállomás fi­zette. — Nagyon sok élményem van — mondotta —, a 15 nap alatt sokat láttunk, ta­pasztaltunk, de mindez mégis kevés ahhoz, hogy átfogó képet alkothassunk magunknak a Szovjetunió­ról. — Járt már külföldön? —­ Nem! Ez volt az első külföldi utam. Nagyon örü­lök, hogy elmehettem a Szovjetunióba. Csodálatos a szovjet főváros. A hatal­mas sugárutakon szinte özönlik a gépkocsizuhatag Ekkora forgalmat még nem láttam. — Mi tetszett a legjob­ban Moszkvában? — A Kreml és a Vörös tér- Voltunk a Lenin—Sztá­lin mauzóleumban, utaz­tunk a Metrón és elláto­gattunk a Lomonoszov egyetemre is. — Mi a legkedvesebb él­ménye Leningrádról. — Az, hogy láttam a Té­li palotát, az Aurórát, a Névát és Lenin dolgozó­­szobáját. Gyönyörű város Leningrád és nagyon ked­vesek az emberek. — Hány napot töltöttek Kijevben? — Két napig jártuk a várost. Nagyon tetszett minden. Legfőképp­en az ragadta meg figyelmemet, hogy szinte szemmel lát­hatóan nőnek ki a földből a házak. A szállónkkal szemben is építettek egy nagy lakótömböt. Amikor mi odaértünk, a földszint­nél tartottak. Két nap múlva már a negyedik emeletet húzták. Előregyár­tott elemekből, óriási gé­pekkel építik a lakóháza­kat. — Találkoztak szovjet fiatalokkal is? — Igen- Ellátogattunk egy Leningrád melletti szovházba. Ott hét órát dolgoznak csak. Jártunk hatalmas üzemekben és sok fiatallal beszélgettünk. Min­denütt szerettei fogadtak bennünket és nagyon ér­deklődtek a munkánk iránt. — Hova szeretne utazni legközelebb? — Felkeltette az érdek­lődésemet ez a szovjet uta­zás, és jövőre is szeretnék külföldre utazni. Hogy me­lyik országba? Még nem tudom. Sőt, annak is na­gyon örülnék, ha még egy­szer végigjárhatnám ezt az utat. „Köszönjük az úttörőknek...” Meleghangú levelet ho­zott a posta szerkesztősé­günknek. Rápli Pál, a szom­bathelyi Fűtőház KISZ- szervezet titkára arra kért bennünket, hogy a Vasi fiatalok oldala hasábjain nyilvánosan továbbítsuk köszönetüket a Petőfi Sán­dor utcai általános iskola úttörőcsapatának és Bőczén László úttörő csapatvezető­nek. Idézünk a levélből: „A Fűtőházban gyakori a név­adóünnepség és a KISZ-esküvő. A kedves ünnepsé­geken való közreműködés­re mindig a Petőfi Sándor utcai iskolából kértünk fel úttörőket. Valamennyi al­kalommal eljöttek, szaval­tak, virágot hoztak és je­lenlétükkel segítettek ün­nepélyessé tenni az alkal­mat.” Szívesen teszünk eleget a fűtőházi fiatalok kérésének és a köszönetét nyilvánosan továbbítjuk a Petőfi Sán­dor utcai iskola úttörőinek.

Next