Vas Népe, 1962. május (7. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-27 / 122. szám

8 A Kőszegi Ágyterítőgyárban dolgozik Pécsi László textiltervező művész. Keze alól már eddig is több száz modern minta került ki. A bútorszövetek, amelyeket az ő mintái díszítenek, mind a hazai, mind a külföldi megrendelők között igen keresettek. Képünkön: Pécsi László és egyik munkatársa új textilmintát dolgoz ki. Megnyílt a szombathelyi termálfürdő Tegnap délután megnyitotta ka­puit a szombathelyi termálfürdő. Az ünnepélyes megnyitón megje­lentek: Gonda Gyöngyi elvtárs, a megyei tanács vb-elnöke, Várnai László, a városi tanács vb-elnöke, valamint az üzemek, vállalatok, intézmények vezetői és élen járó dolgozói. A Himnusz elhangzása után Várnai László elvtárs, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke köszöntette a megjelente­ket és méltatta a fürdő megnyitá­sának jelentőségét. Beszédében utalt a gyógyfürdő építésének rö­vid történetére és arra a lelkese­désre, amellyel a város dolgozói részt vállalatak a fürdő építésé­nek munkálataiból. Várnai elvtárs ezután átvágta a medence lejáróit elzáró szalagokat és ezzel a nagy­­közönség számára megnyitottnak nyilvánította a szombathelyi ter­málfürdőt. SZOMBATHELYI ANY­AKÖNYV SZÜLETÉS: Csonka Béla és Jáger Erzsébet leánya: Ágota, Berbás György és Miklós Mária leánya: Má­ria, Ászból­d Gyula és Stifter Matild leánya: Gabriella, Kiss László és Joó Julianna fia: Gábor, Nardai Gyula és Horváth Jolán fia: Gyula, Kőhegyi Gyula és Nagymihály Rozála fia: László, Németh Gyula és Téglás Márta Aa: Csaba, Trencsér Ferenc és Hor­váth Erzsébet leánya: Tünde, Rosta István és Szabó Irén leánya: Judit, Varga György és Takács Erzsébet fia: Tibor, Varga Elemér és Szalay Erzsé­bet leánya: Marietta, Németh György és Németh Terézia leánya: Teréz, Horváth István és Homály Margit fiai: Csaba és Zsolt (ikrek), Kránitz Lajos és Papp Mária leánya: Erika, Ludovics István és Laczi Mária fia: Róbert, Tégla András és Szerdahelyi Anna fia: András és leánya: Andrea (ikrek), Roznár Ferenc és Tóth Rozá­lia fia: Attila, Wellner Lőrinc és Pa­­rizsek Gertrud fia: Lőrinc, Pál Ferenc és Markó Teréz leánya: Andrea, So­mogyi József és Tóth Ilona fia: Andor, Váraljai Ferenc és Végh Györgyi leá­nya: Györgyi, Horváth Jenő és Hor­váth Katalin fia: Róbert, Bogáti Imre és Kalovics Anna fia: Csaba, Horváth György és Joó Erzsébet fia: László, Gadavics Gyula és Dán Katalin fia: András, Rosta Ferenc és Túri Etelka fia: Frigyes, Novák Ernő és Pajor Ilona leánya: Anikó, Nagy Ferenc és Dávid Gizella fia: László, Konráth Dénes és Rodler Hana fia: Károly, Makári Gyula és Károlyi Zsuzsanna leánya: Judit, Béri Ferenc és Imre Anna leánya: Judit, Geresd István és Molnár Anna leánya: Ibolya és fia: Attila (ikrek), Kenedli Károly és Hor­váth Mária leánya: Csilla, Varga Ist­ván és Komáromi Ilona fia: Csaba, Langheim Károly és Takács Mária fia: Károly, Körmendi Ferenc és Pol­gár Gabriella leánya: Beáta, Horváth József és Kálonics Mária leánya Zsu­zsanna, Kóbor János és Enzsöl Mar­git leánya: Csilla, Lakatos János és Hullmann Emilia leánya: Gabriella, Kiss Ferenc és Császár Ágota leánya: Ágota, Bognár József és Jóna Krisz­tina fia: József, Iszak János és Pintér Mária fia: János. HÁZASSÁG: Román Tamás és Vida Rozália, Illés Antal és Mikola Magda, Rába Imre és Lakics Mária, Kelemen László és Nagy Márta, Koronkai Kál­mán és Balogh Rozália, Szalai Mihály és Hajnig Marianna, Enzsöl Gyula és Németh Irén, Perjési Zoltán és Sipos Margit, Varga János és Varga Margit, dr. Csörnyi István és Fejes Erzsébet. HALÁLOZÁS: özv. Nagy Mihályné sz. Rakovácz Erzsébet 89 éves, özv. Kamp­el Mihályné sz. Csoknyai Má­ria 75 éves, Csere Lajos 72 éves, Ludovics Róbert 1 napos, Bános Már­ton 62 éves, Tégla András 1 napos, Viasz Rádi Ferenc 91 éves, Horváth László 59 éves, Törő Imre 63 éves, Szám­os Gyula 83 éves, Petrovics Er­zsébet 65 éves, Bolla Dezső 10 napos, Dankovits Zoltán 1 hónapos. Sokszor hallani egy­­vagy kétgyermekes édes­anyák panaszát: „nem tudok mit kezdeni ezzel a lurkóval! Olyan sok munkát ad, hogy néha azt hiszem, egy hadse­reggel nem lenne ilyen vesződség! A gyerek — vesződség...” Gyöngyösfalu szélén, egy szoba-konyhás kis házban eddig már nyolc pár kis cipő kop­tatta a küszöböt Edergényiéknél. Úgy nőttek náluk a kis em­berpalánták, mint eső után a gomba: az egyik fel sem csepere­dett, már az új testvér­ke gyakorolta kis cipői­ben az első ingatag lé­péseket. Nem lehet azt mondani, hogy a család­fő fizetéséből és a csalá­di pótlékból gond nélkül élnek, de minden gye­reknek jut tiszta ruha, kenyér, jó szó és ciró­gatás. Április végére újabb családi eseményt vártak: a kilencedik gye­­rek érkezését. A Vas megyei Epítő­­ipari Vállalat „D” tele­pén, ahol az édesapa éj­jeliőr, dolgozókban el­határozás érlelődött, valahogy segíteniük kell ezen a nagy családon. S a felébredt emberi érzé­sek, a segíteni akarás tetté vált abban a konk­rét elhatározásban, hogy a születő kilencedikről gondoskodni fognak. Azt mondták, egyiküknek sem fog hiányozni az a néhány forint a fizetésé­ből. Egyenként meg sem érzik, viszont ha vala­mennyien adnak, a csa­ládon nagyon sokat segí­tenek. A szakszervezet és a műhelybizottság írásba foglalta a dolgo­zók „vállalását”: a gyer­mek neveléséhez havon­ta rendszeresen anyagi­akban járulnak hozzá és igyekezni fognak, hogy a kicsi szocialista szellemben nevelkedjék. A vállalás gépelt sorai alatt hosszan, két osz­lopban nevek sorakoz­nak. Szálk­ás, hosszú be­tűkből rótt nevek, len­dületes, erőteljes vona­lak tollal, tintaceruzá­val. Ez már nemcsak el­határozás: szerződési Néhány hete ismét harsány gyereksírás ad­ta tudtára a környék­nek, hogy Edergényiék­nél szaporodott a csa­lád létszáma: megszüle­tett Erika. A szombathelyi városi tanács anyakönyvi hiva­talának dísztermében ünneplőbe öltözött, mo­solygó arcú emberek közt kézről kézre járt a kis csemete. Mindenki szeretett volna megis­merkedni vele. — Nagyra nős, becsü­letes ember légy — hangzottak innét is, on­nét is a jókívánságok. Nap mint nap bensősé­ges családi ünnepélyek tanúja ez a terem, de ilyen kedves, megható esemény nem történik minden nap. Ez a név­adó ünnepség egy kicsit más volt, mint a többi. Itt nem egy ember, ha­nem egy egész kollektíva vállalt felelősséget a kis emberkéért. Erika ebből mit sem értett. Nem látta szülei arcán a boldog, a nagyon egyszerű emberek szinte elnézést kérő zavarát. Azt sem tudja, mi­lyen nehezen fogad­ták el a feléjük nyújtott baráti segítő kezeket. Első önfeledt rikkantásával, apró lép­teivel, melyekkel szüleit majd megörvendezteti, nemcsak Edergényiék­­nek fog örömet okozni, hanem a telep vala­mennyi dolgozójának, akik lesik, várják a kis­lányról szóló híreket. Erikával most sokan tö­rődnek. Szeretik, gyá­­molítják. De ennek a se­gítésnek, ennek, az írás­ba foglalt elhatározás­nak nem szabad ellapo­sodnia. A szocialista em­bertípus egyik jellemvo­nása: az összefogás, az önzetlen segítségadás. A D-telep dolgozói saját példájuk szellemében erre tanítják Erikát is. (eszes) Erika, a kilencedik VAS NÉPE 1962. május 27. Vasárnap Üzen a nyár hetek és hagymacsomók közt mosolyog huncut szemekkel a vásárlókra: itt vagyok, drága vagyok, de én vagyok! A színe még nem az igazi. Íze is olyan, mint a tavaszi zöld fűé: friss, vizes, de semmi esetre sem rejti magában a ropogós cse­resznyék nedvdús zamatát. Pe­dig ez is cseresznye. Idén az első friss gyümölcs. Az árától még emelkedik az ember vér­nyomása, kicsit ideges is lesz. Épp úgy, mint amikor tavaly májusban megpillantotta az első cseresznyét. Aztán meg­nyugodott, mert a cseresznye egyre több és olcsóbb lett. (És közben jött az eper is, ami még a cseresznye ár­ okozta ideges­séget is felülmúlta.) Az első Ibolya, az első gyöngyvirág- üröme sem volt olcsó öröm. A nyárhozó cse­resznyével váltom meg a jogot a nyár örömeihez, a sok cse­­resznyéhez, a strandhoz, a nap­fényhez! ... Huncut veréb tollászkodik a Gyöngyös-híd karfáján. Szer­vusz koma! — Pöcc! Te is kapsz egy cseresznyemagot! (es) — Ügyeletes orvos Szombathelyen, hétfőn reggel 6 óráig a villamosvas­út­tól a VII. kerület Kámon felé dr. Hor­váth Béla, Savaria út 21. sz. földszint, a villamosvasúttól a IV. kerület. Szől­­lős felé dr. Szabadfy József, Zsiray Lajos u. 49. sz. A házhoz hívást déle­lőtt 8—10 óráig kell bejelenteni az ügyeletes orvosnak. Ma este 8 órától, hétfőn reggel 6 óráig az egész város részére az ügyeletes orvos a Wesselé­nyi u. 4. szám alatti­ orvosi rendelő­ben (telefon: 33-40) található. Az ügye­leti idő alatt csak sürgős ellátást igénylő betegekhez hívhatók az ügye­letes orvosok. — Ügyeletes állatorvos Szombathe­lyen hétfőn reggel 7 óráig dr. Iványi Tibor, Szabó Miklós u. 50. szám. A szolgálati idő alatt kizárólag sürgős esetekben áll rendelkezésre az ügye­letes állatorvos. — Ügyeletes gyógyszertár Szombat­helyen, ma a 6­7-es számú, Köztársa­ság tér 9. szám. — VIT-műszakot indít a Kő­szegi Ágyterítőgyár KISZ-szerve­­zete június 1-től a Világifjúsági Találkozó tiszteletére. Azokat a fiatalokat jutalmazzák meg, akik a műszak alatt termelési tervüket öt százalékkal túlteljesítik és a minőséget javítják. — Háromszáz személyes öltözőt, fürdőszobával és zuhanyozóval, létesítenek júliusban a Répcelaki Sajtgyárban. — Kiállításon mutatták be az MHS szakköreinek munkáját Cell­­dömölkön. A kiállítás ötszáz láto­gatója rádiósok, repülőmodellezők és motorosok készítményeiben gyönyörködhetett.­­ Véradónapot rendezett a cell­dömölki járási és a helyi községi vöröskeresztes szervezet Ostffy­­asszonyfán. A nagy munkák elle­nére negyvenhatan adtak vért. Május 30-án Kenyériben és Pá­­pócon, majd június második fe­lében Dukán és Keleden szerve­zik meg az önkéntes véradást. — 590 facsemetét ültettek el eddig a perenyei KISZ-szervezet tagjai a fásítási hónap időszaká­ban. A napokban a­ kultúrterem és az orvosi rendelő előtti teret parkosítják. — Befejeződött a sárvári műve­lődési otthon zenei előadássoroza­ta, amely iránt előadásról előadás­ra nőtt az érdeklődés. A legutolsó összejövetelen már hatvanöten vettek részt. A művelődési otthon a jövő évadban közkívánatra ki­­lenc-tíz előadásból álló zenei so­rozatot indít.­­ A falusi klubvezetők részére háromnapos tanfolyamot szervez a celldömölki járási tanács műve­lődésügyi osztálya. A klubveze­tők az iskolán kívül kulturális ne­velőmunka legfontosabb felada­taival ismerkednek meg.­­ A sárvári járási tanács vég­rehajtó bizottsága pénteki ülésén a Sütőipari Vállalat munkáját tár­gyalta meg. Ezenkívül meghall­gatta a rendőrkapitányság beszá­molóját a járás közrendjéről és közbiztonsági helyzetéről.­­ Ünnepségen nyújtják át a személyazonossági igazolványt mintegy 200 szombathelyi fiatal­nak. Június 2-án délután 6 órai kezdettel az Ifjúság Házában. E fiatalok a Kanizsai Dorottya Le­ánygimnázium és a Nagy Lajos Gimnázium 16. életévüket betöl­tött ddákjai.­­ Az elsőfokú tűzrendészet hatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a nyári időszak beköszöntésével foko­zottabban ügyeljenek a tűzrendészeti előírásokra Otthonukból való eltávo­zás előtt minden esetben győződjenek meg arról, hogy a villanyvasalót, ve­­sót, kávéfőzőt, rádiót és egyéb elek­tromos készüléket kikapcsolták-e, il­letve áramtalanították-e. Gondatlan­ságból keletkezett tűzesetek nagyon súlyos károkat okozhatnak. S ezen kívül a gondatanságból származó tűz­esetek okozói ellen szabálysértési eljá­rást indítanak.­­ Az itatásos borjúnevelés módszerének elsajátítására tapasz­talatcserére küldi egyik tagját a sárvári Kossuth Termelőszövetke­zet a Csepregi Állami Gazdaság­ba. Így a közeljövőben az idén lé­tesített 50 férőhelyes borjúneve­lővel együtt 100 borjút nevelnek az új rendszerű állattartási mód­szer alapján. — Rajz- és reprodukciós kiállí­tás nyílik ma délelőtt 9 órakor Sárváron az Entzbruder Dezső ál­talános fiúiskolában. — Négyéves fejlesztési tervet­ dolgozott ki a Körmend és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet. A terv szerint két élelmiszer-háztar­tási boltot létesítenek, s Körmen­den bevezetik az edények és háztartási gépek kölcsönzését. — Kozmetikai bemutatókat ren­dez Szombathely nagyobb üzemei­ben — a Remix-ben, a Cipőgyár­ban, a Pamutiparban — a Szom­bathelyi Állami Áruház. A bemu­tatókon szakmai tanácsadást is tartanak.­­ Kiállítást nyitott és tart nyit­va május 27-től június 1-ig a cell­dömölki községi tanács nagyter­mében, a járási tanács vb műve­lődésügyi osztálya és a járási könyvtár. A kiállítás fényképek­kel illusztrált tablókon mutatja be a könyvtárak életét, terveit.­­ A Béke és Barátság Kulturá­lis Szemle megyei bemutatóinak sorában ma a tánccsoportok és versmondók szereplését rendezik meg Tanakajdon a művelődési otthonban délután fél 4 órai kez­dettel. A bemutatón a körzeti, il­letve járási bemutató legjobbjai lépnek színpadra. — 100 hold cukorrépa fejtrá­gyázását és egyelését végezte el a múlt napokban a sárvári Kossuth Termelőszövetkezet. — A televízió május 27-én, va­sárnap a következő műsort adja: 12 óráig az eredeti műsor válto­zatlan; 16 óra 25 perckor 21-es számú magyar híradó; 16 óra 35 perckor a Magyar Hirdető műso­ra; 16 óra 55 perckor a bemutató mozik jövő heti műsoraiból; 17 órától a műsor változatlan. Tanácstagi fogadóórák és beszámolók Gyurátz Géza, a megyei tanács tag­ja, ma délelőtt 11 órától déli 12 óráig Bögözön, 12-től 1-ig Porpácon fogadó­órát tart. A szombathelyi városi tanácstagok közül holnap, május 28-án Körmendy Sándor (62-es vk.) este 7 órától az Úttörő utcai általános iskolában, Ko­csis Pál (83-as vk.) délután 5 órától a Móricz Zsigmond utca 17. szám alatt beszámolót tart. Hirschmann Imre, a körmendi járási tanács végrehajtó bizottságának tagja holnap délelőtt 9-től déli 12-ig a kör­mendi járási tanács vb-titkárságán fogadóórát tart. Király Mária, a sárvári járási tanács tagja holnap délelőtt fogadónapot tart a sárvári járási tanács titkárságán. Majthényi Károly, a megyei tanács tagja május 29-én, kedden hu­n 7 órától 7 óráig fogadóórát, 7-től pedig beszámolót tart Perenyén. Szombathelyi városi tanácstagok fo­gadóórái május 29-én, kedden: Dr. Szabó Károly (32-es vk.) délután fél 5 órától fél 6 óráig a Derkovits Gyula u. 1. szám alatt, Mester Károly, (96-os vk.) délelőtt 10-től déli 12-ig az őrség u. 8. szám alatt és Tanai József (47-es vk.) este 7 órától 8 óráig az Ady Endre téren a tűzoltó laktanyában. Albert Gábor, a szombathelyi járási tanács végrehajtó bizottságának tagja május 29-én, kedden délelőtt 8 órától déli 12 óráig a szombathelyi járási ta­nács titkárságán fogadóórát tart.­­ Ügyeletes orvos Kőszegen, hétfőn reggel 7 óráig dr. Dobai Ernő (telefon: 119.) —­o — HIVATALOS LOTTO-TÁJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság jelenti, hogy a 21. játék­hétre 4,420 140 lottószelvény érke­zett, öttalálatos nem volt. Négy találatot 48 fogadó ért el, a nye­reményösszeg egyenként 69 065 forint. Három találatot 3961 fo­gadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 418,75 forint. A kétta­­lálatos nyeremények száma 97 234, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. «O — A GYÖRI RÁDIÓ MŰSORA Vasárnap Lehár: Cigányszerelem. Nyi­tány. — Kisalföldi kulturális hí­radó. — Gershwin: Kék rapszódia. — Gyermekekről szülőknek. Pe­dagógiai jegyzet. — Könnyűzene. Hétfőn Nyugat-Dunántúl életéből. — Szórakoztató muzsika. — Sporthí­radó. — Tánczene. —­*—. A POZSONYI TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.30: Mezőgazdasági műsor. — 10.00: Gyermekműsor. — 11.00: Chopin szülőházában. Zelazowa Volán. — 16.55: Sportközvetítés. — 19.00: TV-híradó. — 19.30: Gólok, pontok, másodpercek. — 19.55: Vasárnapi költői pillanatok. — 20.00: Jenufa. TV-opera. — 21.50: A nap eseményei. — O — IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás ma estig: a hőmérséklet nem változik, felhős idő, több helyen eső. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet: 14—1 15 fok között.

Next