Vas Népe, 1965. október (10. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-19 / 246. szám

. proletárjai, gyy Migye fel! AZ MSZMP VAS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A WIcS MEGYEI KAR­ÁCS LAPJA X. évfolyam, 246. szám Ára SO fillér 1965. október 19. Kedd Kállai Gyula fogadta Patolicsev szovjet külkereskedelmi minisztert Kállai Gyula, a Miniszter­tanács elnöke hétfőn délben fogadta N. SZ. Patolicsev szovjet külkereskedelmi mi­nisztert, a hazánkban tartóz­kodó szovjet kereskedelmi kormányküldöttség vezetőjét. A fogadáson részt vett Bíró József külkereskedelmi mi­niszter és B. K. Puskin, a Szovjetunió magyarországi ke­reskedelmi képviselője is. A szívélyes légkörben le­folyt beszélgetésen baráti eszmecserét folytattak a két ország gazdasági kapcsola­tait érintő kérdésekről. A magyar pártküldöttség Phenjanba érkezett A Koreai Munkapárt Köz­ponti Bizottságának meghí­vására hétfőn a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba érkezett a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának küldöttsége. A dele­gációt Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese ve­zeti. A koreai vezetők szívélye­sen köszöntötték a magyar küldöttséget, úttörők virág­csokrokat adtak át, majd a delegáció szálláshelyére haj­tott. Helyi idő szerint dél­után a magyar pártküldöttség megtekintette Phenjan neve­zetességeit. A delegáció, amely a Vietnami Demokrati­kus Köztársaságban tett láto­gatása után érkezett Phenjan­ba, tárgyalásokat folytat a Koreai Munkapárt vezetőivel és tanulmányozni fogja a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság életét, fejlődését és szocialista építő munkáját. Brezsnyev látogatása Csehszlovákiában Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára október 15—17 között Antonin Novotnynak, a CSKP Központi Bizottsága első titkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnö­kének meghívására látogatást tett Csehszlovákiában — kö­zölték vasárnap este Moszk­vában. A találkozók és meg­beszélések a testvériség és a teljes nézetazonosság szívé­lyes légkörében folytak le. (TASZSZ) Véget ért a Chilei KP kongresszusa Véget ért a Chilei Kom­munista Párt XIII. kongres­­­­szusa. A küldöttek által elfo­gadott határozatok­­kijelölik a párt tevékenységének prog­ramját. A kongresszuson jóváhagy­ták a párt szervezeti szabály­zatában javasolt módozato­kat, amelynek célja a párton belüli demokrácia marxista u kninista elveinek kibontakozt­a­ tása. Megválasztották a 1*"^­ponti Bizottság és a Po­­ltikai Bizottság új tagjait is. •A"Központi Bizottság titkára , továbbra is Buis Corvalan "le*. Új szakaszába érkezett az őszi munka Az operatív bizottság tegnapi ülése számot vetett az őszi gabonavetés helyzetével, és a tények alapján bizonyos tekintetben a tennivalók átcsoportosítására hívta fel a já­rások, a termelőszövetkezetek figyelmét. Tegnapig három járásban — a szombathelyiben, a sár­váriban és a szentgotthárdiban — fejezték be a kenyérgabona-vetést. De az egész megyében is 96,7 százaléknyi a tervteljesítés. Ez közelebbről azt jelenti, hogy mindössze 2095 hold el­vetése van még hátra. A si­lózást gyakorlatilag befejezték a szövetkezetek, a cukorrépa­szedés 41 százalék fölött tart, a burgonyaszedésből körülbe­lül 5 százalék van még hátra. Ennek megfelelően új irányt kell diktálni az őszi munkák­nak. Az elővetemények és a felszántott, de még be nem vetett területek azt igazolják, hogy néhány hold kivételé­vel 20-áig mindenütt a földbe tehetik a magot szövetkeze­teink. A legfontosabb tehát ez. E tekintetben probléma csak a vasvári járásban je­lentkezik, ahol még több mint 900 hold vár bevetésre. A járások információi arról is beszámolnak, hogy nem minden szövetkezet teljesítet­­te még az őszi takarmányke­verék vetésének tervét. Sor­rendben ezt kell elvégezni, és a vetésre egyébként alkalmas nagyon szép időben minél előbb befejezni. A cukorgyár rendelkezése,­­hogy a répaátvevők a szövet­kezetek kérésére vasárnap is dolgoznak, és az a tény, hogy kora reggeltől késő estig tart az átvétel, jelentősen meg­gyorsította a cukorrépa szedé­sét és elszállítását. A héten tulajdonképpen zöme beérik. Már meg is kez­dődött a törés, de számottevő eredményekkel csak a jövő héten számolhatunk. Ez a hét azt a feladatot tűzi a járási és szövetkezeti vezetők elé, hogy teremtsék meg a minél gyorsabb és gondosabb mun­ka előfeltételeit. Egyrészt biz­tosítani kell, hogy a részes művelésként családi kezelésbe adott területeken ne húzód­jon el a törés, meg kell szer­vezni a családok összesegíté­­sét, a táblák törésének sor­rendjét, másrészt a silózó kombájnokat kell műszakilag előkészíteni a kukoricaszár silózására. Ta­karmánymérlegünk szükséges­sé teszi, hogy minden kukori­caszár silóba kerüljön. Ahol csak ez lehetséges, még most, amíg cukorgyári répaszelet, melasz és a répaszállításból visszamaradó hulladék a ren­delkezésünkre áll. Ahol ez nem lehetséges, ott is takarít­sák össze a kukoricaszárt, hogy a későbbiekben lehessen si­lózni. A kukoricatörésben és válo­gatásban, mivel nappal még jó idő van, a középiskolás diá­­kok is segíthetnek szövetke­zeteinknek. Ezért ahol ilyen igénnyel élnek a gazdaságok, lehetőleg még a jó idő alatt vegyék igénybe az iskolák se­gítségét. A megvizsgált szövetkezetek gépkihasználása azt mutatja, hogy egy-egy műszaknorma teljesítménye 4 és fél, öt hold között mozog. Ez is, és minden erő őszi vetésre való összpon­tosítása is okozza, hogy a mélyszántással viszonylag el­maradtunk. Kisebb terület van mostanáig felszántva, mint ta­valy, hasonló időszakban. Ezért az őszi tennivalók között most már a fontosabbakhoz sorakozik fel az őszi mély­szántás is. Ezt a munkát éj­szaka is tenni lehet, ezért nem megengedhető, hogy jelentősen csökkenjen a a cukorrépaszedés és szállítás lesz az őszi mun­kák központja. Nemcsak azért, hogy az esetleges október végi esőzések minél kevesebb szál­lítani valót találjanak a táb­lákon, hanem azért is, mert ez a kukoricaszedés meggyor­sítását segítheti elő, a jövő héttől kezdve. Az ideálisan szép napos őszi idő következtében, kevés ki­vételtől eltekintve, kukoricánk két műszakban dolgozó traktorok száma. A megyében mintegy 144 szövetkezet fejezte be az őszi vetést, 36 szövetkezetben kisebb-nagyobb területek vár­nak még bevetésre. A kedvező időjárás mellett a viszonylag jól alakuló eredményekhez az a körülmény is hozzájárult, hogy a szombathelyi Petőfi őszi versenyre szólító felhívá­sához 63 szövetkezetben csatlakoztak és teremtették meg a feltételeit a gyors, pontos őszi munkának. — sz —• Választási eredmények az osztrák Tirolban Az osztrák Tirol vasárnapi parlamenti választásain a konzervatív néppárt kéthar­mad többséget kapott. Eddig 23 mandátuma volt, most 25-höz jutott, ami eggyel több a szükséges többségnél. A jobboldali liberális párt­­ egy mandátumot vesztett, míg a szocialista pártnak tíz man­dátum jutott. A tartományi kormányban a néppárt és a szocialista párt — továbbra is koalíciós alapon — hat, illetve két taggal fog szere­pelni. Egyidejűleg tartották Innsbruck város tanácsi vá­lasztásait, melyen a kommu­nista párt visszanyerte ko­rábban elvesztett mandátu­mát (Reuter). Betiltották az Indonéz Kommunista Pártot (2. oldal) Mérlegen járások, falvak (3. oldal) Sporthírek (4. oldal) Levegőnyomásos festékszóróval festik a sertésönetetőket, mert gyorsabb és szebb fej, mint ecsettel. _ M__ Vasárnapi műszak Sárváron és Celldömölkön Jó ütemben halad a szombathelyi Március 15. tér rendezése Az év utolsó negyedében vagyunk s ilyenkor minden nap különösen sokat számít a terv teljesítése szempontjából. Vonatkozik ez elsősorban az építőiparra,­­ahol az időjárás nagyban befolyásolja a mun­kák menetét. Ki kell használ­ni az esőmentes napok min­den percét. Ebből a meggon­dolásból kiindulva a Vas me­gyei Tanácsi Építőipari Vál­lalat egy-két jelentősebb mun­kahelyén vasárnapi műszakot szerveztek, így vasárnap rövid vidéki körútra indultunk a vállalat igazgatójával és főmérnöké­vel. Ütünk első állomása Sárvár volt, ahol az új AKÖV-telep építési munká­latait tekintettük meg.­­ Serényen dolgozó emberek­kel találkoztunk. A percen­ként 3 ezer liter teljesítményű Diesel-motoros szivattyú zúgá­sától volt hangos a környék, ugyanis akkor süllyesztették a telep vízellátását szolgáló, 5 méter belső átmérőjű , 8 méter mély kút vasbeton kö­penyét. Takács János és bri­gádja keményen dolgozott, megállásra nem volt idő. A födémdarura erősített japán ez sűrűn emelkedett ki a kútból a kitermelt kavicsos anyag­gal. A betörő talajvízzel da­colt a nagy teljesítményű szivattyú. Hasonló munkát láthattunk a telep másik részén. Itt Markovits Márton és brigád­ja egy új rendszerű, mintegy 4 méter átmérőjű derítőberen­dezés földbesüllyesztésén dol­gozott. Az építésvezető, Ta­kács Sándor szintén gumicsiz­mát húzott és saját maga is kivette részét a munkából. Az irodaépületből, szerelőcsar­nokból, szociális helyiségek­ből és raktárból álló AKÖV- telep az úthálózattal és a burkolt gépkocsitároló térrel együtt több mint 3 millió fo­rintba kerül. Az építkezés be­fejezési határideje december 31, amit a vállalat feltétlenü­l tartani akar.­ ­ Ötünk következő állomása a celdömölki TÜZÉP-telepi építkezés volt. Itt­ a vasárna­pi műszak fő indoka a szállí­tójármű-hiány kiküszöbölése volt. Vasárnap jobban tud rendelkezésre bocsátani gép­kocsikat az AKÖV, így na­gyobb erő összpontosítása le­hetséges a TÜZÉP-telep szállí­tásigényes munkáinak végzé­sére. Külön ki kell emelnünk azt, hogy a vállalat szombat­­helyi központjának 14 mű­szaki és irodai dolgozója — Pintér Dezső párttitkkárral az élen, — vállalta, hogy szom­bat délután és vasárnap ra­kodni fognak. Az AKÖV ugyanis csak rakodók nél­küli gépkocsikat tudott ren­delkezésre bocsátani. Szombat és vasárnap a vállalati gép­kocsikkal együtt összesen 22 jármű hordta a kemenesma­­gasi termelőszövetkezet bá­nyájából a celdömöllki új TÜZÉP-telepre az útépítéshez szükséges bányakavicsot A tereprendezéssel nagy­részt már elkészültek s alig 3 héttel a munkálatok meg­kezdése után az iroda, a rak­tár és a szociális létesítmé­nyek épületei falegyenben vannak. Közel 1 kilométer hosszúságú, 5 méter széles, körforga­lomszerűen kiépített betonút hálózza majd be a telepet. A kivitelezési költ­ség a vasúti iparvágánnyal együtt mintegy 3 millió forint. A befejezési határidő — a vasútépítés kivételével — itt is december 31. Ennek tel­jesítése azonban még továb­bi erőfeszítést kíván a vállat dolgozóitól, s Szombathelyre visszaérkez­ve megtekintettük a Március 15. téren folyó építési mun­kálatokat is. A tér rendezé­se, az út- és járdaépítés, to­vábbá a világítási munkálatok a Tanácsa Építőipari Vállalat feladata. Vasárnapi műszak ugyan most nem volt, azon­ban az elmúlt 2-3 héten igen sok alkalommal lehet­tünk szemtanúi a késő esti órákba nyúló betonozási és aszfaltozási munkának. A feladat nagy s egyben becsületbeli ügy is. A válla­lat dolgozói felajánlották, hogy a Megyei Rendelőinté­zet avatásával egyidejűleg november 7-ére a tér is új formában és fényben pom­pázik. Minden jel arra mutat, hogy ezt a felajánlást a vállalat dolgozói teljesítik. mm üli mm Wilson üzenete a munkáspárt tagjaihoz Harold Wilson brit minisz­terelnök a munkáspárti kor­mány hivatalba lépésének első évfordulóján üzenetet intézett a munkáspárt tagjai­hoz. Az üzenet hangja derű­látó. Leszögezi, hogy a kor­mány intézkedéseinek, elsősor­ban hatékony gazdaságpoliti­kájának eredményeképpen „Nagy-Britannia ismét szá­mottevő tényező a nemzetkö­­zi életben”. Wilson a többi között meg­állapította, hogy az év na­gyobbik fele a konzervatívok­tól örökül kapott gazdasági válság enyhítésével telt el. „1965 októberében elmond­hatjuk, hogy a gazdasági élet szilárd alapon áll, szilárd a font sterling, és kedvező ké­pet mutat a foglalkoztatott­ság” — jelentette ki. Hoz­zátette, hogy „noha a kor­mányt erősen elfoglalta a gazdasági problémák megol­dása, sikeresen haladt előre a szociális reform­program végrehajtásának útján is.

Next