Vas Népe, 1966. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-24 / 277. szám

Ma: 1966. november 24. csütörtök. A Nap kél 7 óra 01 perckor, nyugszik 16 órakor. A Hold kél 14 óra 27 perc­kor, nyugszik 2 óra 50 perc­kor. Névnap: János. ÉVFORDULÓ NAPTÁR ötven éve, 1916. november 24-én halt meg Hiram Ste­vens Maxim amerikai—angol hivatásos feltaláló. A kocsi­gyártó mesterséget tanulta, majd gépész lett, közben mér­nökké képezte magát. 25 éves korában már főmérnöke az első elektromos világítással foglalkozó amerikai vállalat­nak. Első szabadalmát gáz­előállító készülékre kérte. Élete folyamán találmányaira 120 amerikai és 144 angol sza­badalmat kapott. Foglalkozott elektrotechnikával, különleges izzólámpát szerkesztett, kísér­letezett a kormányozható lég­hajó problémájával. 1890-ben eredménytelenül próbálkozott egy 300 lóerős gőzgéppel fel­szerelt sárkányrepülőgép meg­építésével. Nevét haditechni­kai találmányai tartották fenn. Feltalált füstnélküli lőporfaj­tát, gázágyút, légnyomásos dinamitágyút, s nagy hírét önműködő golyószórója, a má­sodpercenként 10 lövést le­adó Maxim-géppuska ter­jesztette el. Vb- és tanácstagi fogadóórák Erdélyi Béla, a megyei tanács vb-tagja november 25-én délelőtt 9—12-ig a megyei tanács titkársá­gán tartja fogadóóráját. A megyei tanácstagok közül holnap dr. Horváth Sándor Ve­­lemér községben este 5—6-ig, Kuti Béla Uraiújfalun este 5—6-ig fogadóórát, utána beszámolót tart. A szombathelyi városi tanács­tagok közül ma: Horváth György (27-es vk.) este 6—7-ig a Kisfaludy ,S. u. 6—8. sz., Berkényi Józsefné (95-ös vk., délután 4—6-ig a Rumi u. 100, Horváth Gyuláné (50-es vk.) este 5—6-ig a Vörös Hadse­reg u. 6. szám alatt tartja fo­gadóóráját. A szombathelyi városi tanács­tagok közül ma: Kiss Gyula (80-as vk.) este 6 órakor a Sa­­varia út 33., Petróczy József (59-es vk.) este 5 órakor az Út­­törő úti általános iskolában, Varga Ferenc (32-es vk.) este 6 órakor a Savaria Ruházati Ktsz, Savaria út 33., Csermely Károly (93-as vk.) este 5 órakor a Sólyom u. 30. szám alatt tart­ja tanácstagi beszámolóját. Péczeli László, a kőszegi vá­rosi tanács vb-elnöke ma dél­előtt 10—12-ig az Állami Neve­lőotthon helyiségében tartja vb­­tagi fogadóóráját. — Élelmiszerek higiénikus szállítása — élelmiszerüzemek és üzletek raktározásának egészségügyi követelményei címmel dr. Weszely Béla or­vos tart előadást ma délután 6 órai kezdettel Kőszegen, a Jurisich Vár Művelődési Ott­honban. Levetítik a Takarí­tás-fertőtlenítés című filmet is. — A PRAVDA közli Biszku Bélának, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titká­rának a párt küszöbönálló IX. kongresszusával foglal­kozó cikkét. 6 EZER FORINTOT kül­dött a hős vietnami nép meg­segítésére a horvátzsidányi 4005. számú úttörőcsapat har­madik számú raja. A pénzt az őszi mezőgazdasági munkákból teremtették elő a diákok. — OTP székház és negyven lakás építését kezdik meg 1367 októberében Szom­bathe­­lyen, a Bejczy utcában, kö­zös épületként. Az épület a jelenlegi tornacsarnok helyén épül, a munkahelyet a városi tanács jövő év október 15-ig adja át az építőiparnak. G­ I KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik szeretett s férjem és apánk id. FEHÉR LAJOS f elhunyta alkalmával koszorúk-­­ kal, csokrokkal vagy bármi módon fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek — rokonok-­­ nak barátoknak, ismerősök­nek,­ vállalatoknak — ezúton­­ mind hálás köszönetét gyászoló felesége­t és gyermeket. ­ VÖRÖS ZÁSZLÓT AVATNAK a Petőfi Sán­dor utcai Általános Iskola úttörői november 28-án, a a pártkongresszus első nap­ján. A Megyei Rendőrfőka­pitányság ajándékát, a vö­rös selyemzászlót a tanító­képző intézet dísztermében ünnepélyes külsőségek között Kriston László rendőr alez­redes adja át az úttörőknek. — A FRANCIA IMPRESZ­­SZIONISTÁK címmel repro­dukciós kiállítás nyílt tegnap a Szombathelyi Tanítóképző Intézet kiállítási helyiségében. Az érdeklődők december 23- ig reggel 8 órától este 6 óráig tekinthetik meg a tárlatot. — Lezuhant az Aden Air­ways légitársaság DC—3 tí­pusú utasszállító gépe kedden esten Aden­től kétszáz kilomé­terre keletre A gépen tartóz­kodó 25 utas és háromfőnyi személyzet — minden valószí­nűség szerint — életét vesz­tette. — SZELLEMI VETÉLKE­DŐT RENDEZNEK Ki tud többet Celldömölk múltjáról, jelenéről és jövőjéről címmel a celli KISZ alapszervezetek. Az izgalmas vetélkedőhöz a járási művelődési osztály és a járási művelődési otthon állí­totta össze a kérdéseket.­ — Eszperantó kör alakult a Répcelak! Szénsavgyárbam­b , gyár fiatal fizikai és műszaki­­ dolgozóiból. — ötszáz KISZ alapszer­vezetben dolgozzák fel a téli politikai oktatás során, szer­vezetten a Szovjetunió Kom­munista Pártja XXIII. kong­resszusának anyagát Vas me-­­­gyében. * — A KÖRMENDI MÜSZA- A­KI KLUBBAN holnap Új­­ módszerek, a gépjavítás! , technológiában címmel elő-­­ adás hangzik el MEDOSZ , szakemberek egy csoportjá­nak rendezésében. Decem­berben ugyanitt Kopácsi Ernő, az AGROKER ve­zérigazgatója a technikai és műszaki ellátás problémái­ról tart vitaindító előadást. — Három év Indiában cím­mel Ligeti Vilma írónő tart előadást november 24-én, csütörtökön este 7 órai kez­dettel a TIT megyei klubjá­ban. — Az l’Humanité és a Fran­ce Nouvelle szerdán megje­lent száma bejelenti, hogy Párizsban felépítik a Francia KP új székházát. — SELLŐ A PECSÉTGYŰ­RŰN — filmen. Mihályfi Imre rendezésében kétrészes film készül Berkesi András regé­nyéből. Az izgalmas történet filmváltozatának szereplőgár­dája Latinovits Zoltán, Kál­mán György, Pécsi Sándor, Várkolnyi Zoltán, Somogyváry Rudolf, Ajtay Andor, Major Tamás, Szabó Tünde és Ha­lász Judit. A forgatást novem­ber 20-án megkezdték a MAFILM műtermeiben.­­ A NOVEMBERI társa­dalmi munkanapokat útépí­téssel, tereprendezéssel, sportpálya építésével s ár­­kolási munkákkal haszno­sították a szombathelyi já­rásban. Különösen Peresz­­nyén, Söptén és Sorokpo­­lányban végeztek igen dicsé­retes munkát. Köd­szitálás Budapest: Emsen felhős, pá­rás, ködös idő, helyenként megélénkülő változó irányú szél. A hőmérséklet alakulá­sában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 3—9 fok között. Graz: Többségében felhős, ködös, párás idő, ködszitálási sál, helyenként kisebb futó havazással, esővel. Mérsékelt, a délutánra kissé megélén­külő északi, északkeleti szél. Várható hőmérséklet reggel mínusz 2—5, napközben 0, plusz 4 fok között. A Rába Szentgotthárdi t­ál 125 centiméter, 15 százalék. Feketében és fehérben Nagy sikerrel szerepel a hazánkban tartózó Concerto feketében és fehérben.­kodó Kubai Nemzeti Balett. Képünkön: Haydn. (MTI fotó : Keleti Éva felvétele)­ Ma este: r m *» •#­a­rr városi cloiető a politikai vetélkedőn A KISZ megyebizot­tsága által meghirdetett „Mi újság a nagyvilágban?” című ifjúsági politikai vetélkedő városi döntőjét ma este rendezik a szombathelyi Ifjúság Háza nagytermében. Az ifjúsági alapszervezetekben népszerű ver­sengés mintegy 60—70 résztvevője találkozik az este hatkor kezdődő vetélkedőn. A legjobbak a zsűri ítélete alapján to­vábbjutnak a szombati megyei döntőre. Szórakoztató zenés műsorról az Ifjúság Háza Saturnus zenekara és szólistái gondoskodnak. Ez első magyar hegymászói gép Makón, a Kossuth tsz-ben munkába állították az első hazai gyártmányú hagymaszedő gépet, a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet és a Kertészeti Főiskola tudományos kollektívájának konstrukcióját. Az ügyes berendezés mint­egy ötven ember kézi munkáját látja el, s a talaj minősé­gétől függően egy műszakban három-öt holdról szedi fel a termést. Jövőre más nagyobb hagymatermelő gazdaságok is kapnak ilyen betakarító gépet. (MTI fotó : Tóth Béla felvétele) Tévedni anyai dolog. (Quick karikatúrája) VAS NÉPE ... és 400 díszfa Az előző évek munkájánál is többet adni — ez volt a nemesbődiek kongresszusi községfejlesztési versenyvál­lalásának indítéka. Az ered­mény: terven felül elkészült 1200 négyzetméter betonjár­da.­ földbe került 400 díszfa és 50 ezer forinttal nagyobb értékű a végzett társadalmi munka a tervezettnél. Az idén összesen 2200 négyzetméter betonjárda ké­szült el a községben. Befejez­­ődött az utcák egységes fá­sítása. 15 új lámpa teszi vi­lágosabbá esténként az ut­cákat, amiket egyébként 250 köbméter kaviccsal kifogás­talan állapotba hoztak. A kongresszus tiszteletére indított versenyben nagy se­gítséget nyújtott a Béke Ter­melőszövetkezet s munkájá­val lényegesen hozzájárult a tervek túlteljesítéséhez. Takács Ferenc vb-elnök Húznak a vadlibák A vadlibacsapatok idei vo­nulását a szakértők rekord­nak tartják. A Madártani In­tézet legutóbbi helyszíni fel­mérései szerint több mint ne­gyedmillió vadliba ta­rtózko­­dik jelenleg nagyobb tavaink, folyóink körzetében, s húz­nak ki hajnalonként a dúsan fejlett őszi vetésekre legelni. Különösen sok vadlábat jelez­tek­­ a megfigyelők a Horto­­bágyról. „A kiállítás nagyon tetszett” Ma zárul az állambiztonság! kiállítás Egyszerű emberek fogalmaz­ták ezt a mondatot az állam­biztonsági kiállítás megtekin­tése után, s írták a látogatás­­ könyv lapjaira a Savaria Mú­zeumban. Egyszerű mondat és őszinte, mint akik írták, de sokkal több van mögötte, mint amit első olvasásra mond, épp­úgy, mint ahogy sokkal több van azokban az emberekben is, akiknek ceruzája nyomán a fenti mondat megszületett. Több, semhogy egyetlen pil­lantással felmérhetnénk. Azok, akik annak idején a kiállítás megnyitásán részt vettek — de talán a rendező szervek, a megyei rendőrfő­kapitányság és a Hazafias Népfront sem gondoltak bizo­nyára arra, hogy a bemutatott dokumentumok ereje, az azok nyomán feltáruló, sötét világ, visszataszító levegője ekkora­­ visszhangot kavar városunk lakosságában, mint amilyen­nek a kiállítás nyitvatartási ideje alatt lépten-nyomon tanúi lehettünk. A kézzelfogható va­lóság, az addig csak hallomás­ból vagy sajtóból tudomásul vett, rejtelmesnek, esetenként romantikusnak tűnő cselszövé­sek aljas pénzkereséssé mezte­­lenedésse — úgy érezzük — a felháborodás mellett valamifé­le veszélyérzetet is kiváltott a szemlélőből. Rádöbbentett ar­ra, hogy van féltenivalónk, nem is kevés. Ettől pedig már csak egy lépés az éberség. A tudató®, figyelő éberség, az amire itt a nyugati végeken oly elengedhetetlenül szükség van, s amire lakosságunk számtalan ragyogó példával szolgált. (Úgy véljük, az e té­makörből merített kiállítás rendezésén érdemes lenne fá­radozni, bizonyára hasonló ér­tékű sikere lenne!) A kiállítás vendégkönyvéből csak két — talán a legjellem­zőbb — bejegyzést szeretnénk nyilvánosságra hozni. Az egyi­ket aktualitása miatt, a mási­kat mélyen megható, talán öntudatlanul fogalmazott, de lényegre mutató hazafias érzé­se miatt. Mindkettőt pedig azért, mert fiatalok írták le, íme: „A kiállítás anyaga na­gyon tetszett. Javasoljuk na­gyon sok fiatalnak a megte­kintését, különösen azoknak, akik katonának készülnek. Zrí­nyi Ilona utcai Általános Is­­k­ola Vill. B. osztályos lányai". A másik: „ ... Igen nagy meghatottsággal írom e soro­kat, és majd a könnyeim po­tyognak azért, mert még min­dig álkodnak olyan emberek, akik képesek most is (Kiemelés tőlem. A szerk.) hazájukat elárulni”. A „most is”, úgy érezzük, nem szorul bővebb magyará­zatra Ha több visszhang nem is kelt volna a fogékony fia­tal szívekben, ezért az egyért is érdemes volt a kiállítást megrendezni. Ma, a kiállítás zárónapján a rendező szervek azzal a jól­eső érzéssel készíthetnek szám­vetést, hogy szélesen gyűrűző, felbecsülhetetlen értékű emó­ciót csiholtak az agyakban és a szívekben. Úgy lehet, akad­­■ hatnak olyanok is, akik a lá­tottakból csak a rosszat itták magukba, kalandos ösztöneik­kel csak a „rugós tőrt” áhí­­tották meg, mégis azt kell mondanunk, a kiállítás nagy­ban hozzájárult a határmenti éberség, hazafias öntudat táp­lálásához. — vár — Azonnali belépéssel felveszünk lakatos szak­munkásokat Jelentkezés a REMIX Üzemgazdasági Osztályán. VAS N­A­P I Az MSZMP Vas megyei Bizottsága és a Vas megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Lénárt Lajos. Kiadja a Vas megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadói Steiner Sándor. Szerkesztőség: Szombathely, Hollán Ernő utca 1. Telefon­ u­00. 10-53 mellékállomásai és 24-10. Tudósító rovati 22-33 Kiadói Szombathely. Kőszegi u. 4. Telefon: 23-93 Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 13 ________ forint. Vas megyei Nyomdaipari Vállalat Szombathely, Kossuth Lajos utca 2. Telefon: 21-53. Felelős vezetői Hofmann Miklós. 1966. november 24. Csütörtök

Next