Vas Népe, 1966. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-23 / 302. szám
Telefon csók. Ma: 1966. december 23. péntek. A Nap kél 7 óra .0 perckor, nyugszik 15 óra 56 perckor. A Hold kél 13 óra 05 perckor, nyugszik 2 óra 49 perckor. Névnap: Viktória. ÉVFORDULÓ NAPTÁR 1850-ben jelent meg az eddig ismert legrégibb Vas megyei újság, a kőnyomatos Tritsch— Tratsch aus der Gyöngyös Melléke, mely a Bach kori elnyomás időszakában a Habsburg-ellenes megyei nemességnek volt az újsáérta. 75 éve, 1891 december 23-án született Bródy Imre fizikus, a kriptontöltésű izzólámpa feltalálója és sok értékes elméleti fizikai munka szerzője. Fizikából szerzett bölcsészdoktori oklevelet és középiskolai tanár volt. A fehérterror idején külföldre kényszerült, Göttingenben dolgozott, amíg az Egyesült Izzó újonnan létesített kutatólaboratóriumába hívták meg. Kutatómunkájának tapasztalatai és elméleti megfontolások alapján jött rá a ragyogóan bevált s kripton töltésű izzólámpák ötletére és előállítására. Az ő elgondolása alapján Ajkán épült fel a világelső, nagyipari méretekben kriptongázt termelő üzeme. Bródy Imrét a fasiszta barbárság 1941 végén gyilkolta meg. Emlékét őrzi a róla elnevezett díj, — melyet évente egy eredményesen dolgozó fiatal fizikusnak ítélnek —, s egykori kutatólaboratóriuma is az ő nevét viseli. — 114 FÉRŐHELYES növendékistállót épített a nyűgén Rákóczi Termelőszövetkezet. Az új épületet tegnap adták át rendeltetésének. — MŰSOROS ESTET rendez a sótonyi KISZ-szervezet színjátszó csoportja karácsony napján a helyi művelődési otthonban, másnap pedig táncmulatság szórakoztatja, a fiatalokat. — Kéttantermes politechnikai műhely épül a káldi körzeti iskola tanulói részére. Az építőmusikusok már a tetőzeten dolgoznak. — KÖSZÖNET A VÉRADÓKNAK. Rábahidvégen szombaton hívták össze a véradómozgalomban részt vett lakosokat, akiknek dr. Birosz Béla, adjunktus mondott köszönetet, majd a járási vöröskereszt titkára jutalmakat osztott ki az élenjárók között. — Korszerűsítik a közvilágítást, bővítik a villanyhálózatot Simaságon. Tegnap adták át a község belterületén húzódó 20 kilovoltos magasfeszültségű vezeték 630, és a kisfeszültségű vezeték 1600 méteres szakaszát. KLUBOT ALAKÍTOTTAK a sárvári járás mezőgazdászai. Heti összejöveteleiket a járási művelődési házban tartják. Szerdai alakuló ülésükön részt vett és előadást tartott (megyénk mezőgazdaságáról) Kovács János, a megyei tanács vb-elnökhelyettese. —EZERRE EMELKEDETT a szocialista brigádtagok száma a kongresszus tiszteletére indított munkaverseny során a Szombathelyi Cipőgyárban. A KILENCEDIK KIADÁSBAN jelent meg a Móra kiadónál Gárdonyi Géza halhatatlan műve, az Egri csillagok. A Würtz Ádám grafikusművész által illusztrált díszes, album alakú könyv ebben a kiadásban is majdnem 60 ezer példányban került a karácsonyi könyvpiacra. MA GYÖMRÖN SORSOLJÁK A LOTTÓT A lottó 51. játékheti nyerőszámait december 23-án, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Gyomron sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. e Vb- és tanácstagi fogadóórák Lénárt Lajos, a megyei tanács vb-tagja ma délelőtt 9—12-ig a megyei tanács vb-titkárságán fogadóórát tart. A szombathelyi városi tanácstagok közül ma: Kiss József (15-ös vk.) délelőtt 3—12-ig a városi tanács, földszint 12-es szobában. Kovács Ferenc (11-es vk.) délután 5—7-ig a Lovas u. 3. sz. alatt tartja fogadóóráját. — A RÉPCELAKI vízvezeték-hálózat kiépítése befejeződött. A törpevízműhöz csatlakozó vezeték műszaki átadását ma tartják. — ISMÉT MEGJELENT a Magyar Nyelv Értelmező Szótára az Akadémiai Kiadó gondozásában. A hétkötetes mű mintegy negyedmillió kifejezést, ezer szólást, 58 995 címszót, 550 szóláshasonlatot, 319 közmondást, 21 280 szókapcsolatot, 115 ezer idézetet és 124 724 egyéb adatot tartalmaz. A második kiadás az első változatlan lenyomata. — FIGYELEM! Az ÉDÁSZ V. felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy Szombathelyen a Körmendi út déli utolsó háztól az AKÖV telepig újonnan kiépített 380/220 V-os vezetéket folyó hó 27-én feszültség alá helyezik. Figyelmeztetjük a lakosságot, hogy a vezeték érintése életveszélyes. (x) — FIGYELEM! EDASZ V. felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy Szombathelyen a Húsipari Vállalat részére lefektetett 20 kV-os földkábel, amely a Vépi u. és Vásártér felé menő útkereszteződéstől indul, majd a vasút alatt a kerítés mellett a Húsipari Vállalat transzformátor állomásig húzódik, továbbá a Hunyadi J. u-ból induló, a Németújvár utcán a Gyöngyös patakon át a Rákóczi F. u-ba menő 10 kV-os földkábel f. hó 23-án feszültség alá lesz helyezve. Figyelmeztetjük a lakosságot, hogy esetleges földmunkák esetén a kábelek megsértése életveszélyes. Havazás várható Budapest: Változóan felhős, párás, több helyen ködös idő. Többfelé kisebb havazás. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2, plusz 2 fok között. Graz: Változó mennyiségű felhőzet, helyenként futó havazás. Reggelre párás, ködös idő, ködszitálás, ónos eső. Megélénkülő északnyugati, majd később délnyugatira forduló szél. Hideg éjszaka. Várható hőmérséklet reggel mínusz 5—7, napközben mínusz 3, plusz 2 fok között. A Rába Szentgotthárdnál 24 centiméter, 15 százalék. Veterántalálkozó Szombathelyen A szombathelyi veteránklubban tegnap délelőtt meleg hangulatú baráti találkozón vettek részt a mozgalom idős harcosai. Az immár hagyományos összejövetelen Szabó Imre elvtárs a veteránbizottság nevében köszöntötte a megjelenteket majd Fukcius Józsefné, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa méltatta az idős koruk ellenére lelkesen munkálkodó, tanácsaikkal, javaslataikkal a párt munkáját segítő veteránok érdemeit. Végül átnyújtotta a pártbizottság ajándékait a meghívott vendégeknek, akik hangulatos, baráti beszélgetés során elevenítették fel egykori harcaikat és emlékeiket A veteránok nevében Mérő Jánosné mondott köszönetet a kedves fogadtatásért és az ajándékokért. 100 darab még elkelt volna! Karácsony — többek között az eljegyzések ideje is. A szombathelyi Óra- és Ékszerboltot az elmúlt napokban sok fiatal kereste fel, gyűrűvásárlási szándékkal. Az eredmény: elfogyott a teljes karikagyűrűkészlet, szám szerint 250 darab. Legalább 100 még elkelt volna! — kaptuk a tájékoztatást az üzletben s ez mindennél jobban bizonyítja az »eljegyzési lázat”. Gondoljuk, a készlet kimerülése nem jár együtt az érzelmek kimerülésével és minden bizonnyal előkerülnek a nagymamák, nagypapák pecsétgyűrűi is ezekben a napokban. A pecsétgyűrűről jut eszünkbe: kétszázötven darab fogyott el. Igazán nem panaszkodhatnak az ifjú arák, gáláns lovagokkal találkoztak. A magunk részéről a legjobbakat kívánjuk mindnyájuknak! Pályázati lehívás A Művelődésügyi Minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet és a Tankönyvkiadó Vállalat — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából — pályázatot hirdet „Közösségi nevelés és egyéni bánásmód az általános iskola alsó tagozatában” címmel. A pályázók 20—30 gépelt oldalon fejtsék ki gondolataikat a megjelölt témakörben. A pályázaton részt vehetnek gyakorló nevelők vagy más, az oktatásüggyel kapcsolatos területen dolgozó pedagógusok, a tanítóképzők és tudományos intézetek munkatársai, akik ismerik az általános iskolai tantervet, a nevelési tervet és az alsótagozati oktató-nevelő munkát. Pályázhatnak munkaközösségek is. A pályázatokat — jeligés levél kíséretében —, három példányban kell beküldeni 1967. július 15-ig a Tankönyvkiadó Vállalat címére: Budapest, V. Szalay utca 10—14. Az első díj 2000, a második díj 1500, a harmadik díj 1000 forint. Elöl a kedves szalmatetős házikó hófehéren, mögötte — szinte beleütközik homlokával — az új ikerablakos, modern téglaház. Zalalövőn — a megyehatáron túl portyázva — a szomszédos Zala megyében pillantotttuk meg őket... Házak sorakozója az időben. Az üzletek ünnepi nyitvatartási rendje December 31-én (szombaton) az egész üzlethálózatban szombati nyitvatartási rend, kivéve a kétműszakos élelmiszerboltokat, amelyek a szokástól eltérően korábban, 18 órakor zárnak. A Vendéglátó Vállalat az összes egységeit 19 órakor zárja, kivéve Szombathelyen a Nagyszállót és járási székhelyeken egy-egy vendéglátó egységet, melyek 20 óráig tartanak nyitva. December 25-én (vasárnap) minden üzlet zárva. A vendéglátó egységek vasárnapi nyitvatartásii rend szerint üzemelnek. December 26-án (hétfőn) nyitvatartanak a tejboltok reggel 6 órától 9 óráig, valamint az ügyeletes édesség és dohánybolt rendes nyitvatartási idővel és a vendéglátó egységek a szünnaposak is, hétköznapi nyitvatartás szerint. Minden egyéb bolt zárva. December 31-én (szombat) az egész üzlethálózat szombati nyitvatartási rend szerint üzemel, kivéve a kétműszakos élelmiszerboltokat, amelyek a rendestől eltérően 21 óráig tartanak nyitva. A Vendéglátó Vállalat zenés szórakozóhelyei hajnali 5 óráig tartanak nyitva, az egyéb vendéglátó egységek szombati nyitvatartási rend szerint üzemelnek. Január 1. (vasárnap): Csak az ügyeletes édesség- és dohánybolt tart nyitva, rendes üzemelési időben. VAS NÉPE Jként tartott a vasvári járási tanács A vasvári járási tanács tegnap ülést tartott. Az ülésen megjelent dr. Zsigmond László országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront megyei elnöke, megyei főállatorvos. A tanácsülésen dr. Pintér István, a járási tanács vb. elnöke beszámolt a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a vb. legutóbbi tanácsülése óta végzett munkájáról, majd dr. Dénes Sándor, járási főállatorvos terjesztett jelentést a tanácsülés elé a járás állategészségügyi helyzetéről. Az előterjesztést élénk vita követte, amelynek során 11-en szólaltak fel. A következő napirendi pont keretében a tanácsülés jóváhagyta a járás harmadik ötéves tervét. Végezetül megtárgyalták és elfogadták a járás 1967. évi munkatervét. Török József tudósító Úttörő a pionír találkozó Kőszegpatyon A kőszegpatyi általános iskola szerdai fenyőfa-ünnepségére 38 főnyi szovjet pionír küldöttség érkezett Szombathelyről nevelőik kíséretében. A meghívott kedves vendégeket nagy szeretettel várták a kőszegpatyi úttörők. A találkozón bensőséges, baráti kapcsolat alakult ki az úttörők és pionírok között. A szovjet nevelők és kisdiákok meghívták a kőszegpatyiaikat saját fenyőfa-ünnepélyükre, Szombathelyre. A meghívást természetesen elfogadták s a viszontlátogatásra lelkesen készülnek a kőszegpatyiak. A szovjet iskola pionír- és Komszomol vezetői javasolták a baráti kapcsolatok elmélyítését, s egy szélesebb körű KISZ—Komszomol kapcsolat felvételét is. Horváth Judit csapatvezető Micsoda távlatok! Kedvenc közgazdasági hetilapomat, a Figyelőt böngészem. Az Újdonságok a nagyvilágban cím alatt érdekes hírre bukkanok. Takarók alumíniumból. Megtudom, hogy az Egyesült Államokban nemrégiben újfajta takarókat hoztak forgalomba, amelyek alumíniumból és polietilénből készültek. A kísérletek tanúsítják, hogy az újfajta takarók jobban tartják a meleget, mintha vastag gyapjúból, vagy egyéb műszálból készültek volna. Ezenkívül könnyen moshatók és egészen kis méretre összehajthatók. Eddig a hír, s én most jövök rá, hogy hajdani osztálytársamnak igaza volt. Ő ugyanis vizsgák előtt minket, szegény drukkoló társait így szokott vigasztalni: — Srácok! Pléhpofa, üvegezem és már mehettek is. Miért kérem?! Ha az ember takarózhat alumíniummal, a po... akarom mondani a képére igazán felteheti a pléht. De egyéb lehetőségek is kínálkoznak. Például átmeneti kabátok, kerámiából. Divat- és pasztellszínekben! Fehérnemű, porcelánból. Modern mintákkal, márkás áru! A facipőt már a második világháború alatt feltalálták. .Most tovább lehet fejleszteni, több változatban. Lehet fűrészelt áruból és bányafából, de igényesebbek a farostlemezt is megfizethetik. „Lelki füleim” hallják már amikor a jövő presszójában így beszélget Micike és Mancika: — Képzeld szivecském! Miró csomagja tegnap érkezett meg. Egy álomszép pongyolát küldött, dúralumíniumból Ezenkívül három kendőt — kettő már használt — vörösrézből. A gyereknek bundát szénből, és egy egész csomó apróságot. — Irigyellek drágám! Két hétig rohangáztam, amíg egy bakelit-pulóvert sikerült szereznek, a pult alól. Hallom odaát már tantálból is készülnek férfi jelöltek. Hiába, Amerika az Amerika! Vagy előfordulhat, hogy ezeket az amerikai takarókat nem hengerelt alumíniumból készítették? — Sz — vas * uve A2 MiSZMP Vas megyei Bizottsága és a Vas megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Lénárt Lajos. Kiadja a Vas megve Lapkiadó Vállalat Felelőt kiadói Steiner Sándor. Szerkesztőség: Szombathely Homár Ernő utca I. Telefom 11-00 10-55 mellékállomása) és 24-10. Tudósító rovat: 22-32 Kiadói Szombathely Kőszegi u. 4 Telefon: 23-98 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési d?1 hónapra 13 forint Vas megyei Nyomdsipan vallalai Szombathely. Kossuth Lajos utca 0. Telefon 21-53. Felelős vezető: Hofmann Miklós Hideglepetés Kedves ismerősömtől az alábbi sztorit kaptam karácsonyra: ,senki sem kerülheti el a sorsát, mindenkinek jő a feje karácsony előtt. Az enyém még csak párolódott, amikor magam elé idéztem öcsi fiamat, hogy Úszta vizet önthessünk a fejem alá... izé, a pohárba. — Fiam — kezdtem hatásosan — maholnap felnőtt leszel, érett férfi, aki legálisan nézheti a krimit, akinek a lábára immár nem húzhatók fel a cipőim. Elérkezettnek látom az időt ahhoz, hogy a karácsonyi gondok terhét megosszam veled: öcsikém, mond meg, mit kérsz karácsonyra! öcsi, mintha kissé ijedten nézett volna rám az első pillanatokban, de megértve a helyzetet, örömmel sorolta kívánságait. Azután meghánytuk-vezettük, elemeztük a listát, mi, miért jobb, hasznosabb, fontosabb, mint a másik. Megvizsgáltuk az egyes ajándékjelölteket önmagukban, kiragadva e sorból és belehelyezve az anyagi körülmények közé. Végül, természetesen, sikerült megállapodnunk, hiszen nagy már az én fiam: maholnap felnőtt!... — Jól van, öcsi, látod így a helyes__Holnap el is mehetünk vásárolni, megvesszük anyunak is az ajándékokat! Fiam csak nézdegélt, mintha nem fejeztük volna be a tárgyalást. — Rendben van? — aggódom. — Igen..., de... — válaszol akadozva. — Mi az? — ...ugye, meglepetés te lesz? — Meglepetés? — Hát... ugye, nemcsak azt kapom, amit megbeszéltünk...? — De fiacskám! Hiszen éppen azért beszélgettünk, hogy megkönnyítsd apád helyzetét!... Miféle meglepetést akarsz te még! — Olyat, amire nem is számítok. .. mondjuk, lovaskatonákat, meg indiánokat... .. .miután megfőtt a fejem, úgy döntöttem, hogy a meglepetést is megveszem a karácsonyfa alá, hiszen egyszer gyerek az én maholnap felnőtt fiam!” — Juj — mándéktozási tanácsadó " Tartós tárgy — tartós emlék. KARÁCSONYI AJÁNDÉK KEDVESEINKNEK: Táskarádió Asztali lámpa Földön álló hangulatlámpa Kenyérpirító Testmelegítő Hősugárzó Különböző rádió Lemezjátszó Televízió Egy- és kétsarvos főzőlap Csillárok és függesztékek 1966. december 23. Péntek