Vas Népe, 1966. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-09 / 290. szám

Adatgyűjtés a „Szabó csallag’-hoz. Ma: IS**. december S, péntek. A Nap kél 7 óra 20 perc­kor, nyugszik 15 óra 52 perc­kor.­­ A Hold kél 3 óra 57 perc­kor, nyugszik 14 óra 04 perc­kor. Névnap: Natália. ÉVFORDULÓ NAPTÁR 325 éve, 1641 december 9-én halt meg Ant­onis van Dyck fia marni festő, mestere, Ru­bens mellett, a flamand iskola legnevesebb művésze. Tehet­sége igen korán megnyilatko­zott. Tízéves korában van Balén tanítványa és tizenöt, mikor Hubens műhelyébe vette. Az antwerpeni festőcéh­­nek tizenkilenc éves korában már önálló mestere. Rubens tanácsára Itáliába utazott. Hét évi ott-tartózkodás­a alatt Tizi­an, Tintoretto, Veronese ha­tása gazdagította művészi tu­dását. Ünnepelt arcképfestő lett, s közben kétszer járt Franciaországon át Angliá­ban. Hazatérése után kezdődött művészetének fénykora. Há­rom év múlva harmadízben utazott Angliába, ahol év­jára­dékkal udvari festővé nevez- ték ki és lovagi címet ka­pott. Elharmozták megrendelé­sekkel is. Megnősült, de két év múlva a túlzásba vitt mun­ka és a mozgalmas, zajos tár­sadalmi élet sírba döntötte. Rendkívül sok pompás színe­zésű alkotása ízlését és biz­tos ecsetkezelésért tükrözi. Termékenysége Rubensével ve­tekszik. Képei között nagy­számú a vallásos tárgyú és mitológiai kompozíció. Rajzai ügyesek, de egyszerűek, ecset­jével viszont vonzóan fejezte ki az érzékeny finomságokat. Főműve­it csodálatos­ * portréi alkotják. Kiemelkedő klasszi­kusa a képmásfestészetnek, olyannyira, hogy hatása a mo­dern portréfestészeten is fel­lelhető. A kisméretű mellké­pektől a lenyűgöző nagyságú csoportképekig terjedő képmá­séinak száma csaknem meg­állapíthatatlan. A Szépművé­szeti Múzeumban számos fest­mény és rézmetszet képviseli művészetét. G — NYUGATI EXPORT­­KÖTELEZETTSÉGÉBŐL, az elmúlt tíz nap alatt 728 854 köbméter zárlécet, gerendát és fűrészárut szállított le a Vas megyei Faipari Válla­lat. Az áru értéke 1 millió 428 ezer kilencszáz forint. — FIGYELEM! Az ÉDÁSZ V. felhívja a lakosság­ figyelmét arra, hogy Szombathelyen a vas­úti aluljáró után levő Zanati úti nagy transzformátor állomás mellett felállított vaslemezházas kábelösszekötő szekrény, továbbá a Gőgös I. u. 34. sz. ház udva­rán levő 20 kV-os transzformátor állomás és a Szövőgyár u. , és a MÁV műhely felüljárója közöt­ti útszakaszon levő transzformá­tor állomás folyó hó 7-én fe­szültség alá lett helyezve. Fi­gyelmeztetjük a lakosságot, hogy ezen transzformátor állomások­nál az összes berendezés érintése életveszélyes. fx) Vb- és tanácstagi fogadóórák Gyurácz János, a megyei ta­nács vb-tagja ma délelőtt 9—11-ig fogadóórát tart a megyei tanács vb. titkárságán. A megyei tanácstagok közül ma: Kuti Béla Jaksán délután 5— 6-ig, Kováts Irén­né községben este 5—0-ig, Bonyhádi Károlyné 13 órától 14.30-ig a BF.MTX-ben, Regős Ferenc Nagysimonyi köz­ségben este 6—7-ig, dr. Hollósi Imre Kisrákos községben este 6— 7-ig fogadóórát, utána beszá­molót tart. — KRESZ-VETÉLKEDŐT rendeznek december 11-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel Szombathelyen, a Művelődési és Sportházban. — Befejezte a nyomozást a rendőrség Vajda Istvánnné büntetett előéletű sárvári la­kos ügyében, aki álkulccsal hatolt be Balatoni Mihályné szemenyei lakásába és onnan egy ékszeres dobozt, s egyéb aranytárgyakat lopott el mint­egy ezer forint értékben. Vaj­­dáné ügyét átadták az ügyész­ségnek.­­ AZ ÉRDEKLŐDÉS, mint bonyolult fiziológiai-pszicholó­­giai és társadalmi jelenség címmel előadást rendez a TIT megyei szervezete december 12-én, szerdán délután 3 órai kezdettel Szombathelyen, a TIT megyei klubjában. Az elő­adó, dr. Karsai Károly kandi­dátus, a Népművelési Intézet főosztályvezetője előadását a megyei előadói konferencia egyik programjaként tartja m­eg.­­ December 7-én a kora délutáni órákban Szombathe­lyen a Vas-, Fém- és Gép­ipari Vállalat központi tele­pének udvarán Kiss István szombathelyi gépkocsivezető daru gépkocsijával egy parkí­rozó tehergépkocsinak nyomta Ávár József lukácsházi lakost, akit súlyos állapotban, me­dencecsonttöréssel szállítottak kórházba.­­ HETVENÖT SZEMÉ­LYES ÓVODA ÉPÜL jövő­re Vépen. A helykijelölés már megtörtént, s ha az időjárás engedi még ebben az évben elvégzik az ala­pozási munkákat. — MINDENKI KEDVÉRE címmel rendezi meg műsorát a szombathelyi Derkovits Mű­velődési Otthon öntevékeny színjátszó-csoportja december 10-én Csákány­dor­oszlón. Más­nap, 11-én Vépre látogatnak a színjátszók, ahol nemcsak be­mutatót tartanak, hanem egy­úttal patronálják is ez ottani öntevékeny művészeti csopor­tot. — A mezőgazdasági gépész­­képző tanfolyamon — ame­lyet a Pácsonyi Gépállomás rendez — harminchét gépál­lomási és tsz-traktoros vesz részt. A tanfolyam hétfőn kezdődik. Pálinkás jó reggeli! A kedves régi, magyaros kö­szöntést ma is szívesen hasz­nálják falusi és városi embe­rek egyaránt. Különösen mosta­nában, amikor ködöt pipál a zimankóé, hideg leheletű reg­gel. A köszöntést úgyszólván hi­vatalosnak nevezhetném a MÉK szombathelyi Nagy-Pitye­­r­ szeszfőzdéjében, ahol hektoli­terszámra főzik a legkülönbö­zőbb fajtájú és zam­atú „tüzes vizet”. Kovács József, a szeszfőzde vezetője kalauzol, tőle tudom meg, hogy közel tíz éve mű­ködik a Nagy-Pityer vendéglő helyén a szeszfőzde. Ide szállít­ják a megye területén felvásá­rolt gyümölcs egy részét fel­dolgozásra. A főzde számára nincs elvesztett áru, mert a hi­bás, kevésbé vagy túlérett gyü­mölcs is alkalmas pálinkafő­zésre. A gyümölcsöt ledarálják, és a kerámitlapokkal burkolt „si­lókba” (hat darab 110 mázsa befogadó képességű van a te­lepen) öntik, ahol cefrévé érik. Nyáron 10—14 nap is elegendő az éréshez, télen azonban néha még két-három hónap is kevés. Az erős illatot árasztó cefre érés után a hatalmas lepárló üstökbe kerül, ahol kifőzik. — Mennyi pálinkát főztek az Mén? — Az idoi szezonban — ez legalább jövő év májusáig is eltart — 22—25 vagonnyi gyü­mölcsöt dolgozunk fel. Eddig 12 vagon gyümölcsöt már ki­főztünk, ebből körülbelül 10 ezer liter pálinkát nyertünk. Májusig összesen 20—25 ezer liter szeszt „termelünk”. — Milyen gyümölcsöket dol­goznak fel? A kérdésre a csövekkel, ve­zetékekkel, mérőműszerekkel, üstökkel tarkított „boszorkány­konyha” fűtőmestere, Antal Jó­zsef válaszol. — Majdnem minden gyümölcs­­fajtát feldolgozunk. Legtöbbet azonban cseresznyéből, barack­ból, szilvából, körtéből és al­mából főzünk. Jelenleg is al­mapálinkát párolunk. Viszonylag nagy mennyiségű szeszt termel a korszerűtlen kis üzem. Ráférne már, hogy fel­újítsák. Amint hallottam, az el­következendő években gőzfű­­tésessé alakítják át, s egyéb­ként is korszerűsítik. — Nagy gyakorlat, illetőleg szakértelem kell ahhoz, hogy valaki itt dolgozhasson? A szeszfőzde vezetője elmo­solyodik: — Kell bizony! Méghozzá nem is kevés. A nagy gyakorlattal rendelkező szakembernek meg kell tudnia állapítani azt is, hogy egy mázsa cefréből — ez alapanyagonként is változik — hány liter pálinkát lehet ki­főzni. — Bizonyára nemcsak főzik, de meg is isszák, szeretik a pálinkát. — Munka közben nemcsak, hogy nem szabad, de nem is tanácsos szeszes italt inni. Egy kis figyelmetlenség, nemtörődöm­ség,­ és máris kész a baj. Ha más nem, hát elszámítja ma­gát az ember. Ha lefelett... nem mondom, szívesen megíz­lelünk egy-két stampedlivel. (zentai) MA TISZALÖKÖN SORSOLJÁK A LOTTÓT A lottó 49. játékheti nyerő­számait december 9-én, pén­teken délelőtt 10 órai kezdet­tel Tiszalökön sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság. Budapest: Változó meny­nyiségű felhőzet, néhány he­lyen havazással, havas esővel. Időnként élénk északi, észak­keleti szél. Az éjszakai lehű­lés erősödik. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet mínusz 2, plusz 3 fok kö­zött. Graz: Változóan felhős, több­ségében borús, párás idő, a legtöbb helyen havazás, ha­vas eső. Élénk északi, észak­keleti szél. A hideg fokozó­dik. Várható hőmérséklet reg­gel mínusz 4-7, napközben mínusz 3, plusz 2 fok között. A Rába Szentgotthárdnál 35 centiméter, 25 százalék. A mozdulat művészei A modern gimnasztika, mint sport, és mint művészeti ág is sok érdeklődőt vonz, a fiatalok minden kecsessége megtalálható benne. A képen: ketten azok kö­zül, akik hódolói e fiatal művészetnek. (MTI foto : Petrovite felvételei Keltek a tsim­ésh­ez A havazással, a szalonnafa­­gyasztó hideggel megkezdő­dött a disznóölés idénye. A kereskedelem gondoskodott a legfontosabb alapanyagokról, ízesítő fűszerekről. A rizsellátás folyamatos. Az igényeknek megfelelően vá­sárolható fűszerpaprika. Bő­ven van bors és 17 millió mé­ter bél került a boltokba. Böllérkés, konyhakés, nagyfa­zék, zsírosbödön nagy meny­­nyiségben került forgalomba, s elegendőnek ígérkezik a húrkatöltő is. A Belkereske­delmi Kölcsönző Vállalat a nagyobb vidéki városokban mintegy kétszáz hurkatöltőt, ugyanannyi húsdarálót, perzse­lőgépet biztosít. V A • N I » I Az MSZMP Vas megyei Bizottság? «• a Vas megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Vaán Jitkos. Kiadja a Vas m­vve) Wpkiadó Vállalat Felelős kiadói Steiner Sándor. Szerkesztőség: Szombathely Husán Ernő utca 1. Telefon i U-flO 10-55 mellékállomásai ét 24-10. Tudósító rovat: 22-33 Kiadói Szombathely Kőszeg) u. 4 Telefon: 049 Terjeszti a Magyar Psta. Előfi­zethető a helyi posta­hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 0 forint. Vas megyei Nyomdaipari Vállalat Szombathely, Kossuth Dalos utea *. Telefon: 21-53. Felelős vezetői Hofmann Miklós. VAS NÉPE Decemberi rövidülm-bemutató A decemberi kisércfilmek között találjuk Kovásznái György érdekes technikai megoldásokat alkalmazó, a Fény öröme című filmjét. A bányászok nehéz, fáradságos munkájáról szól A Tokaj -Hegyal­j­ára, a szü­retre viszi el a nézőt Mönich László Vitiis Tokayensis című dokumentfilmje. Mindennapjaink elmaradha­tatlan és nélkülözhetetlen kí­sérőjéről, az időmérő szerke­zetről készített érdekes sok­oldalú filmet Órák címen Somló Tamás. Imre István rendező a Foka Ottó bábtervező legújabb kö­zös filmje a Hobby. A decemberi rövidfilm-mű­ sor összeállítói gondoltak a gyerekekre, hiszen a kará­csony elsősorban az ő ünne­pük. Több színes külföldi mese­film szerepel a játékfilmek mellett. Ivan Franco meséjét dolgozza fel A nyúl és a sün című román rajzfilm. Ugyancsak román alkotás, egy pajkos kisfiú és egy félig megrajzolt kutya mulatságos, vidám kalandja, az Ebadta ku­tyája. Ünnepi hangulatot tük­röz a színes kanadai Kará­csony. Szovjet művészek al­kotása a Patakocska. Decemberben mutatják be a 24—25—26. számú Világ­híradót. Érdekes... NYULAK VÁNDORLÁSA A vadállomány vérfrissítésére már régóta alkalmazzák a megtelepítéses cserét. A megfigyelések szerint, ha ezt külső okok nem befolyásolják, a helyben született mezei nyulak nem távolodnak el néhány kilométernél messzebbre eredeti helyüktől. Nem így az újonnan telepített nyulak! Észleltek már 75 km-re is eltávolodott példányt. Ellen­­kezőjeként viszont a telepített nyulak egy része is meg­maradt 2—3 km-es körzeten belül. Ez elsősorban a vad­állomány sűrűségétől, az új környezet és a régi közötti különbségektől függ. LEVEGŐSZENNYEZŐDÉS—DOHÁNYZÁS—RÁK A glasgow-i röntgenszűrő intézet vezetője szerint a­ le­vegőszennyezettség és a dohányzás „együttese” jelentősen növeli a tüdőrák megbetegedést. Nagy-Britannia területén ugyanis 10 000 lakosra jut egy tüdőrák-megbetegedés, a vá­rosokban azonban, ahol a levegő szennyezett, ez az arány 4:10 000. Véleménye szerint, ha az ottani városok levegője nem lenne annyira szennyezett, legalább napi 10 cigarettá­val többet lehetne „büntetlenül” elszívni. „SZAUNÁZÓ” SERTÉSEK A finnek közismert szauna­fürdőjének jótékony ha­tását a forró, száraz gőz és a hideg víz váltakozása idézi elő. A módszerben rejlő fiziológiai hatást a wisconsini egyetem kutatói most a levágásra ítélt sertések húsminő­­ségének megjavítására, igyekeznek felhasználni. Rájöttek arra, hogy a gyakran halványszínű, puha, vizenyős sertés­hús minősége megváltozik, ha az állatokat előzőleg meleg­hideg kezelésnek vetik alá. Hasonló hatást érnek el akkor is, ha levágás előtt nyugtatószereket adagolnak a serté­seknek. Több figyelmet! A napokban lehullott és elolvadt hő feláztatta, eső, szóssá, nyálkásá tette az áfa testeket. Az ilyen útviszo­­nyok megnehezítik a gépko­­csivezetést, fokozottabb fi­gyelmet, több gondot köve­telnek. Már eddig is több balesetet okozott a megen­­gedettnél nagyobb sebességi s a KRESZ szabályainak, figyelmen kívül hagyása. December 7-én két közle­­kedési baleset is történt Délelőtt Galambos Györgyi devecseri lakos személygép­kocsijával Merseváton őszi­szeütközött Szabó Zoltán isas­házi lakos által vezetett te­hergépkocsival. Szerencsére személyi sérülés nem tör­tént, azonban 3000 forint anyagi kár keletkezett. Alig néhány órával ké­­sőbb Szombathelyen, a Kör­mendi úton történt, köny­­nyen végzetessé válható bal­­eset. Kovács Vince pácsonyi la­kos személygépkocsijával egy lovaskocsit előzött, amikor, észrevette, hogy vele szenti­ben egy tehergépkocsi közel­­edik. Hirtelen fékezett, a járműve keresztbe fordult az úton, s nekicsapódott a lo­vaskocsinak, majd az árok­ba járt, ahol elgázolta a lo­vaskocsi mögött gyalogosan haladó öt asszonyt. Szeren­csére sérülésük „csak” nyolc napon belül gyógyuló. Az anyagi kár itt is jelentős, 4000 forint. S­tál -4 , ajándékozás»­­ tanácsadó ! Tartós tárgy — tartós emlék ! MINDEN ALKALOMRA KEDVES AJÁNDÉK: Nyugágy Ultramodern műanyag szobai virágöntöző kanna Elektromos hajszárító Elektromos kenyérpirító Gázrezsó, palackgázh­oz Kis asztali villanyrezsó Ventillátor Különféle alumínium f­őzőedén­y-sorozat. (A modern háztartás edénye) „Kukta” családi takarékfőző-fazék Elektromos melegítő­­párna Hősugárzó 1966. december 9. Péntek

Next