Vas Népe, 1967. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-10 / 8. szám
Kibékült a két Papandreu Az egész vasárnap éjjel tartó tanácskozások után hétfőn Athénben bejelentették, hogy az ifjabb Papandreu is támogatja Parasakevopulosz ideiglenes kormányát. Mint ismeretes, a 46 éves Andreasz Papandreu a Centrum Unió 40 más tagjával együtt, apjával, ellentétben ellenezte a Paraszkevopulosz kormánnyal való együttműködést, most azonban — a pártegység érdekére hivatkozva — meghátrált. Bezárták a kínai állambiztonsági szervek pekingi szervezetét A „pekingi munkásosztagoknak és a nagy proletár kultúrforradalom vörös hadseregének közös főparancsnoksága” kiáltványban jelentette be, hogy január hatodikén megszüntették az állambiztonsági szervek pekingi szervezetét és lepecsételték a helyiségeit. A kiáltvány szerint a pekingi biztonsági szervezet nem a proletár forradalom fegyvere, hanem ördögi eszköz Liu Sao-csi és Teng Hsziao-ping kezében. Miután a sötét összeesküvést leleplezték, a pekingi biztonsági szervezet folytatta sötét üzelmeit, tehát tevékenységének véget kellett vetni — írják a kiáltvány szerzői. A kiáltvány aláírói sürgetik az állambiztonsági szervek valamennyi szervezetének megszüntetését, mivel azok a Liu és Teng eszközei, nem pedig a Mao-féle vonalat védelmező baloldali forradalmárok frakciójának fegyverei. „A kínai kulturális forradalom újabb útvesztői” címmel a Pravda vasárnapi számában terjedelmes cikket közöl a kínai eseményekről. A Mao-féle csoport tavaly, mint ismeretes, a főcsapást a pártaktívákra, a pártkáderekre összpontosította. Számos kommunistát, munkást — akik kijárták a forradalom nagy iskoláját —, sok neves művészt és tudást lehetetlenné tettek, fizikai erőszakot alkalmaztak velük szemben. A Pravda megemlíti Li Baohuan-nak, Anhuj tartomány pártbizottsága első titkárának, a Központi Bizottság tagjának esetét, akit napokon át kínoztak és vallattak. Li Baohuan kálváriája felháborította a munkásokat, sőt még a vörösgárdisták egy részét is. A helyi fémkohászati művek több ezer munkása felvonult ahhoz az épülethez, amelyben a tartományi pártvezetőt fogva tartották, összetűzésre került sor a munkások és a vörösgárdisták között, amelyeknek áldozatai voltak. A pekingi sajtó mostanában arról ír, hogy a kulturális forradalmat át kell vinni az ipari üzemeikbe és a mezőgazdasági kommunákba. Az üzemekben és a kommunákban a pártbizottságok, az állami és gazdasági szervek ellensúlyozására vörösgárdista osztagokat kell alakítani. ■ — Illés, azon se csodálkoznék, ha maga nyalta volna hegyesre a piramist — szól a sebész és ez nem hatott dicséretnek. S még hozzá is tette: — Mondja, hogy tud maga éjnek idején ekkora ökör lenni? Most rendültem meg igazán. — Miért, doktor úr?... Talán nem csináltam szakszerűlén?.. — Dehogynem. Éppen olyan szakszerűen, csinálta, mint a tanfolyamon. Kifogástalanul sínbe rakta a törött műlábat. Ráadásul ez a pasas olyan részeg, mint öt, kocsis együttvével az Arany‘Körtében. Azóta, ha ■ valaki bakot 15 a városban, ezt mondják rá: sínbe tette, mint Illés a műlábat. IL Arról viszont, hogy részeg volt az ikrényi páciensem, egy másik villámtörténet jut eszembe. Major Pista bácsinak volt egy lenszövő műhelye, meg egy nagy sérve. Nekem viszont bűntudatom volt Major Pista bácsival szemben. Még abban az időben, amikor az utcaseprő guruló ládája nem falevelekkel hanem benkómilliókkal volt tele, megbízott az én lenszövő, atyai barátom, hogy menjek el Sopronba, van ott egy kis Opel Kadett, eladó, vegyem meg. Aztán, ha sikerül a vásár, én leszek a sofőrje Este kellett volna indulni de mivel egyetlen ismerősöm mellett sem szeretek szó nélkül elmenni, lekéstem a vonatot. A következő csak hajnalban indult. Eltökéltem, hogy ezt a vonatot már nem fogom lekésni. Beültem virrasztani a Sakk vendéglőbe. Mit szaporítsam a szót: számolatlanul szórtamd az ezerbilliókat. Az árak emelkedése éjszaka sem szünetelt, így hát reggelfelé csak annyi pénzért kaphattam egy liter bort, amennyiért este még az egész kocsmát megvehettem volna. Lehet, hogy csalt a kocsmávas. Én akkor nem tudtam megállapítani. Csak akkor derengett föl bennem valami, amikor beállított a szokásos reggeli nagyfröccsére Major István lenszövőmester. — Öljön meg, Pista bácsi! — könyörögtem neki. — Elittam az Opel árát. Ekkor derült ki, milyen nagy lélek is az én idős barátom. A vállamra tette jóságos tenyerét: — örülök kicsi Illés hogy nem vagy elveszett ember. Hagyj fel ezzel a férfiatlan bűnbánattal. Dehát mégis csak restelltem az esetet. Ettől kezdve Pista bácsi semmi kérését nem tudtam volna megtagadni. Sokat szenvedett a sérvétől, rábeszéltem, hogy operáltassa meg magát. Vonakodott a késtől. Végtére is azt mondta, nem bánja, de csak úgy adja magát az orvosok kezére, ha én viszem be a kórházba. Átéreztem lelkitusáját. Az előző nap délutánján fűnek-fának elhíresztelte, hogy másnap reggel jön érte Illés a mentővel. Gyengéden bántam vele. Direkt az ő kedvéért fényesre dörzsöltem a szép fehér mentőkocsit, magam az ünneplő kamgarn egyenruhába öltöztem és, a szokástól eltérően, magam mellé ültettem az öreget. De alig indultunk el, azt mondja a Zöldkoszorú előtt: — Állj meg, kicsi ülés. Igyunk egy nagyfröccsöt. Hátha meghalok, és akkor én már soha többé nem láthatom a Zöldkoszorút. Meg lehet tagadni egy beteg kívánságát? És jót is tett mindkettőnknek a Zöldkoszorú. Utána nem volt olyan nyomasztó a hangulat a mentőben. A Fehér Rózsánál megint azt mondja Pista bácsi: — Itt muszáj megállni, kicsi Illés. A Fehér Rózsában mérik a legjobb balfi vöröset. Kicsi éppen nem vagyok, mert 94 kilót nyomok és hajlott hátam ellenére 180 centi magas a termetem, de ami a balfi vöröset illeti, arról még az Aranyszájú Szent János sem beszélhet igazabbat mint Pista bácsi. Hosszú lenne, felsorolni minden állomást. Csak a fontosabbakat említeném... A Kilián vendéglőbe azért kellett bemenni, mert akkoriban ott mérték a közkedvelt bársonyos frizlinget. A Móri-borozó ezerjójáról bűn lett volna megfeledkezni. Kint, a nádorvárosi Csala csárdában a szürkebarátot kellett meglátogatni. Dábhán vendéglő — zöldszilváni. Fácánkakas — soltvadkerti. Aranyhordó — soproni kékfrankos. Nem hagyhattuk ki a pannonhalmi bencés papok pincéjét sem, mert Pista bácsi vallásos ember volt és misefor nélkül nem élvezhette a lelki tisztaságot. Márpedig operáció előtt nem árt, ha az ember békességet köt az egekkel és önmagával. Úgy dél felé azért már kezdtett nyugtalankodni. Pista bácsi csökönyösködött, hogy legalább a Sokorainál álljunk még meg. Ez a Sokorai frontharcos társa volt még az első világháborúban. Jobbik énem erős harcot vívott a rosszabbik énemmel. Tudtam arról, hogy ilyesmi már másokkal is előfordult. Úgy véltem, a jobbik és a rosszabbik énem vitatkozzon csak kedvére — én addig bemegyek Pista bácsival a frontharcos Sokoraihoz. Ünnepélyes pillanat volt, amikor beléptünk. Éppen akkor kondult a déli harangszó, a szomszédos József templom tornyában. Fista bácsi ábrándosan szagolgatta a kocsma levegőjét és a pocakját simogatta. — Csülkös bableves! — rebegte boldog elképzeléssel. — De Pista bácsi, be kell már menni a kórházba ... — Nem szégyened magad, kicsi Illés? — tette a szemrehányást. — Ha van egy olyan barom lenszövő a világon, aki inkább a sérvét operáltatja, minthogy csülkös bablevest enne, hát az nem én vagyok. Hé. Sokorai káplár! Két adag csülkös bablevest! Roham előtti adagot! Ebéd után mégis beszállítottam a kórházba. Szirénázva mentem, nehogy feltűnést keltsek. Pista bácsit egyenesen a józanítóba vitték az idegosztály alagsorába. Engem is ottfogtak. Ma Kiesinger és Brandt párizsi tárgyalásai elé Kiesinger kancellár és Brandt külügyminiszter megkezdte előkészületeit a hét végén sorra kerülő párizsi látogatásra. Hétfőn Kiesinger Brandt-tal tanácskozott, majdfogadta Hallsteint és Seydoux francia nagykövetet. Közzétették a megbeszélések programját is. Ezek szerint pénteken és szombaton három ízben kerül sor De Gaulle és Kiesinger négyszemközti tanácskozásaira, ezenkívül Kiesinger Pompidou miniszterelnökkel is tanácskozik, Brandt pedig Couve de Murville-lel. Bonnban nagy feszültséggel várják a tárgyalások eredményeit. A tárgyalások legfontosabb témája — bonni hivatalos körök véleménye szerint — egy közös keleti politika lesz. Kiesinger szeretné tisztázni, mennyiben hajlandó De Gaulle támogatni Bonn fáradozásait, hogy a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal megjavíthassa kapcsolatait. A nyugatnémet fővárosban azt hiszik, hogy De Gaulle hajlandó lesz hozzájárulni ahhoz, hogy Bonin megközelítse céljait. Külföldi kaleidoszkóp TOKIÓ Szvetozar Vukmanovics-Tempo, a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség elnöke a Japán Szakszervezeti Főtanács meghívására vasárnap Japánba érkezett. BERLIN Vasárnap reggel a berlini repülőtérről elindult Bagdadba, Irak fővárosába az Icterflug-nak, a Német Demokratikus Köztársaság Légiforgalmi Vállalatának „N—18” típusú személyszállító repülőgépe, s ezzel megnyílt a rendszeres légi járat a Német Demokratikus Köztársaság és Irak fővárosa között. A szociáldemokrata csúcstalálkozóról A Pravdában Vlagyimir Jermakov, a nyugat-európai szocialista pártok nemrég véget ért római csúcstalálkozójának két jelentős mozzanatára hívja fel a figyelmet. Az első az, hogy a nyugateurópai szociáldemokraták egy része megpróbálja reálisan értékelni a világban végbemenő eseményeket. A második momentum az, hogy élesedtek azok az ellentmondások, amelyek a szocialista internacionálé tagjait a nemzetközi helyzet és a távlatok értékelésében elválasztják egymástól. Sok szociáldemokrata vezető még köti ugyan magát a hidegháború” kommunistaellenes jelszavaihoz, de a kommunista ellenességet ma már egyre többen elvetik. Az értekezlet vitája azt mutatta, hogy az élet hatására új szelek kezdenek fújni. Az elszabadult Buzogány A floridai Englin légitámaszpontról január 4-én egy Buzogány típusú amerikai kísérleti rakéta műszaki hiba miatt letért előre meghatározott röppályájáról, s feltételezhetően Kuba felett áthaladva a szigetországtól 160 kilométernyire délnyugatra a tengerbe zuhant. A rakéta nem volt robbanófejjel felszerelve. A képen: Egy Buzogány típusú rakéta. (Telefoto / MTI Külföldi Képszolgálat) VAS NÉPE Képernyő előtt Germán vakáció Hálás, de roppant nehéz feladat Marcello Venturi novelláját képernyőre vinni. A háború utáni olasz irodalom egyik remeke a Germán vakáció. Hiteles művészi vallomás arról, hogy a megvert fasizmus nem pusztult el, ott lapul az egykori náci hódítók tisztek és SS legények gondolkodásában, s bár kívülről békés, szolid civil urak, egyikük kereskedő, a másik ügynök, a harmadik tanár, vagy orvos, mint a novella hőse, Hans is, egyetlen zavaró körülmény, egy apró véletlen kiugratja belőlük régi énjüket. S mivel nagyon sokan vannak, gondolkodásuk (s főképpen az őket támogató politika) potenciális veszély Európára. Mindez —így leírva —, túlságosan vezércikk ízű lenne, noha így is valóság. Venturi novellája azonban éppen azzal emelkedik a művészet elismert magaslataira, hogy az általános, tételt két ember életének egy rövid szakaszában hitelesen egyéníti, ■ konkretizálja, hitelesíti. Hans nem a tétel szócsöve, nem kiagyalt mesterségesen létrehozott alak, hanem valóságos hús-vér ember, akinek (orvosi prakszist folytat, gyönyörű fiatal felesége van, kényelmes jólétben él) folyton fölrémlenek a második világháború véres eseményei. Számára ezek a felejthetetlen epizódok, a partizánokkal vívott harcok, páncéloscsaták, bevonulás az olasz városkákba, megtorló intézkedések jelentik az igazi élményeket, a sokszor dicsőített veszélyes életet Ezek az élmények nyugtalanítják s hajszolják végül vissza a „bűntett színhelyére”, Forrába. Bajtársát itt ölték meg a partizánok, s ezért megtorlásul fölperzselték a falut. Felesége mit sem tud erről a múltról, de nem is akarja megismerni. Másfajta ember, olyan, akinek a harangszó Hemingway regényét, s a minden emberért való felelősséget juttatja eszébe, akinek nincsenek faji előítéletei s aki nem érez lelki közösséget a nácikkal. Itt kell rádöbbennie, hogy férje nem változik meg, legbelül továbbra is az a kegyetlen SS tiszt maradt, aki azokban a hetekben a poklot szabadította erre a napsütötte kis városkára és lakóira. Hans is rádöbben — néhány ökölcsapás után —, hogy a világ megváltozott, a szolgáknak bélyegzett olaszok nem tévesztik össze az ártatlan turistát az egykori hóhérral. Hans és Márta útja itt válik ketté, a tegnapi s a ma újjáéledő, fasizmusnak itt kell szembenéznie korunk haladó erőivel. Sipos Tamás átdolgozása igyekezett minél többet átmenteni a novella realitásából, bensőségeshangulatából, Márta és Hans kirobbanó konfliktusának társadalmi és lélektani mozzanataiból. Makk Károly rendező két kitűnő színészre Básti Lajosra ésVáradi Hédire bízta a főszerepeket. A cselekményt sikerült átültetni képernyőre, s az alakításnak volt néhány nagyon hiteles, megragadó pillanata, de a Venturi-novella légkörét, a konfliktus kirobbanásához vezető lépcsők fokozatait nem sikerült azonos színvonalon megoldani. A jelen és a múlt eseményeinek egymásra vetítése helyenként zavarólag hatott. Ezek ellenére nagy hatású irodalmi mű képernyős változatával gazdagodott a tévé irodalmi képeskönyve, s a játék nyújtotta élménnyel, gondolatokkal a néző. Kár a gázért... A Princ valamelyik folytatását is átvészeltük. Szerencsére, az adásnak időben hátat fordítottunk, hisz a mondvacsinált konfliktusból már az elején láttuk, hogy itt csak a magasságbéli segíthet rajtunk, illetve a vészes ötletszegénységben szenvedő szerzőgárdán. A végén — sejtelmünkhöz híven —, meg is jelent a magasságbéli, azaz a helikopter. Közben a kiránduló lányok sokat köhögtek és tüszszögtek, néhányan közülük azt mondták, hogy „itt még büdösebb van”. Igazuk volt. Valami bűzlik ebben a folytatásos játékban. Nemcsak a gáz, amelynek ebtben a legutóbbi részben konfliktusteremtő szerepe volt. Előfordult még számos gázálarc, sok homály és néhány palócoshangzású mondat a realizmus kedvéért. Ezenkívül több „Értettem!” (Jó nekik, ők értették...) S mivel a Princ-sorozaton megedződtünk nem dönthetett le bennünket lábunkról a vasárnapi délutáni két vetélkedő unalma és érdektelensége sem. Derekasan helytálltunk. Akárcsak régi ismerősünk Roger Moore akit ezúttal nem Simon Templar, hanem Ivanhoe alakítójaként üdvözölhettünk a képernyőn. Harcias sisakjában, lóháton, hatalmas öklelő hadiszerszámmal a kezében nyargalt a cselszövők közé, de közben, titkon azt reméltük, hogy valamelyik bokor mögött áramvonalas kocsija várja, amin rögtön Oroszlánszívű Richárdihoz hajtat, hogy az ügyefogyott rendőrfelügyelőt megelőzze... (Bertalan) 1967. január 10. Kedd