Vas Népe, 1967. március (12. évfolyam, 52-76. szám)

1967-03-14 / 62. szám

Kozmosz—147 Hétfőn a Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—147 jelzésű mes­terséges holdat. A gzputnyik rátért pályájá­ra és berendezése kifogástala­­nul működik. A földi koordi­nációs­­számító központban fel­dolgozzák a beérkező adato­kat. 2 K­ülföldi kaleidoszkóp MONTE CARLO Maurice de Bendern gróf, 88 éves liechtensteini állam­polgár közölte a sajtóval, hogy titokzatos körülmények között eltűnt egy értékes ké­pe. A kép — Franz Hals »»Fu­volás” című remeke — körül­­belül 125 000 fontot ér. A 88 éves arisztokrata el­mondta, hogy 25 évvel ezelőtt, húsz egyéb értékes képpel együtt, a „Fuvolás”-t egy genfi bank megőrzésére bízta. Nemrég a festmények csoma­golását eltávolították, s akkor vették észre, hogy a kincset érő képet egy értéktelen má­­zolmánnyal helyettesítették. STUTTGART Dr. Werner von Braun né­met születésű amerikai űr­tudóst vasárnap Stuttgartban a Wilhelm Boelsche-éremmel tüntették ki a természettudo­mányok terén kifejtett mun­­kásságáért. A kitüntetést Stol­tenberg, a tudományos kuta­tásügy­ek minisztere nyújtotta át. NEW YORK James Meredith néger jog­hallgató, a Mississippi állami egyetem első néger diákja, hétfőn bejelentette: megváltoz­tatta döntését és nem indul képviselőjelöltként a harlemi pótválasztásokon. BONN Az „áttelepültek szövetsé­ge” vasárnap a szociáldemok­rata parlamenti képviselőt, Reinhold Rehst választotta meg új elnökének. A szövet­ség előző elnöke Wenzel Jaksch a múlt évben autó­baleset következtében vesz­tette életét. PÁRIZS Súlyos vihar pusztított va­sárnap Franciaország északi részében. A helyenként 200— 25­1 kilométeres széllökések Bretagne-ban fákat csavart ki, megrongálták az elektromos és telefonvezetékeket. A vihar következtében két személy éle­tét vesztette. NEW YORK New Yorkban vasárnap megünnepelték a Worker, az Egyesült Államok Kommunis­ta Pártja lapja fennállásának 45. évfordulóját. Josef Brandt, a lap vezér­­igazgatója elmondotta: 1 mil­­l­ió dolláros alapot nyitnak, hogy a jelenlegi hetilap is­mét naponként jelenjen meg. Dobi István választási beszéde (Folytatás az 1. oldalról) politikájának legnagyobb di­csérete. A világ megtanulta tisztelni becsületes munkán­kat, a haladás érdekében és a magunk javára végzett erő­feszítéseinket, állhatatossá­gunkat, megbízhatóságunkat a nemzetközi politikában. Hű­séges szövetségesei vagyunk a Szovjetuniónak és szocialista barátainknak, megtesszük a magunkét a népek békés egy­más mellett élésének szolgála­tában, anélkül, hogy hajszál­nyit feladnánk elveinkből, vi­lágosan és félreérthetetlenül vallott meggyőződéseinkből. Nemzetközi kötelezettségeinket teljesítjük, mind nagyobb sze­repünk van a gazdasági és szellemi javak cseréjében Eu­rópában, de világméretekben is. — Külpolitikánkban nagy teret tölt be a béke önzetlen szolgálata. Népünket mély fájdalommal töltik el a viet­nami nép szenvedései, és azo­kon szerény lehetőségeink sze­rint, de igaz testvéri érzéssel enyhíteni törekszünk, a viet­­nami nép bátor önvédelmi harcát teljes lélekkel támogat­juk. Az Egyesült Államok szennyes háborút visel egy szabadságszerető kis nemzet ellen, olyan kegyetlen mód­szerekkel, amelyeknek a gon­­dolata is hátborzongató, de egyúttal elszomorító minden jóérzésű ember számára. Az amerikai vezetőknek előbb­­utóbb rá kell jönniük arra, hogy már rég nem Vietnam és nemcsak az emberi haladás, hanem a világ népeinek igaz­ságérzete és lelki­ismerete el­len folytatnak háborút, ez pe­­dig semmi jót nem ígér szá­mukra. A történelem arra tanít, hogy a népek igazságá­nak érvényesülését semmilyen eszközzel, fegyverrel sem lehet meggátolni. Az igazság a most folyó háborúban nem az ame­rikai lobogó oldalán van, és ennek következményeit nem lehet elhárítani. Ezért hiszünk mi törhetetlenül a vietnami nép győzelmében. — Csak a legfőbb vonásai­ban érintettem azokat a prob­­lémákat, amelyekről a vá­lasztások során szó esett, s amelyek népünket foglalkoz­tatják. Hazánk helyzete, fejlő­­dése, az országban a tömegek jólétében, életszínvonalában a párt politikája nyomán vég­bement eddigi fejlődés in­dokolja reményemet és meg­győződésemet, hogy a válasz­­tás új és még gazdagabb sza­kaszát nyitja meg szocialista építkezésünknek, országunk fejlődésének, népünk gyarapo­dásának és igaz ünnepe lesz a szocialista nemzeti egység­nek. Nagy baloldali előretörés a francia választásokon A francia választások ma-----megóvták, az lenne egyél­sodik fordulója után hétfőn­ként a de gaulleista többséget reggel vált ismeretessé az új biztosító parlamenti hely. A nemzetgyűlés összetétele: 486 mandátum, hovatartozása Négyszáznyolcvanhat hely kö- csak jövő vasárnap válik is­­zül négyszáznyolcvannégy sor- méretessé, ekkor választanak s a biztosan eldőlt. Az egyik Francia-Polinéziában. Az aráb­­borzikai mandátumot a­vá­­biakban közöljük 485 nemzet­­iosztási szabálytalanság miatt gyűlési hely megoszlását, zá­rójelben a lelépő nemzetgyű­lés 482 helyének elosztása. MNR 201 (233), Független köztársasági­­ak 43 (49), Degaulle­­ista szövetség összeesem 244 (282), FKP 73 (41), Baloldali demok­rata-szocialista szövetség 116 (104), Egyesült szocialista párt 5 (1), Baloldal összesen 194, Demokratikus centrum 27 (38), egyéb 20 (18). A vasárnapi választáson megválasztották képviselővé többek között Grenoble-ban Mendes-France volt minisz­terel­nök­öt, Arras-ban Guy Mollet-t, a szocialista párt fő­­titkárát, Marseille-ben Gaston Defferre polgármestert, a­ baloldal jelöltjeit. W. Pierre Messmer hadügyminiszter Lo­rien­t-ben vereséget szenvedett a baloldali jelöltjével szem­ben. Hasonlóképpen alul ma­radt baloldali ellenfelével szemben Jean Charbonnel ál­lamtitkár is Briveben. F­oglyokat szabadítottak ki a partizánok Dél Vietnam­ban A dél-vietnami szabadság- aknavetők zárótűzének fedő­­harcosok hétfőn rohammal tete alatt — mintegy százöt­­bevették a saigoni rezsim végén — behatoltak a fővá­­egyik rendőrállomását, és O­rostól 600 kilométernyire mint az amerikai parancsnok­ észak-keletre fekvő On Hoi­ság közölte — kiszabadították városát majd kézifegyverek­­a „fogvatartott partizán-gya- ’ t­a­nús személyeket”.­k­kel harcolva foglaltak el a A saigoni közlemény szerint rendőrségi őrhelyet. Klaus os­zt­rák kancellár ma Moszkvába utazik Klaus osztrák kancellár immár hagyományossá vált vo- Tonci­ külügyminiszter kísér­leménycserék sorában, létében kedden egyhetes hiva- Klaus hétvégi rádióbeszédé­­talos látogatásra utazik a ben hangoztatta, hogy a Pod- Szovjetunióba. Az út, amint gornij szovjet államfő novem­­mindkét fél hangsúlyozza, déli ausztriai látogatásakor újabb állomás a két ország megkezdett párbeszéd folyta­­vezető személyiségei között tására készül. Újszerű „függetlenség”1 a Kis-Antillák térségében A Kis-Antillák térségében 1958-ban kényszer alapján lét­rejött Brit­ Nyugat-indiai Szö­vetség nem bizonyult életké­pesnek és négy év után fel­bomlott. 1962-ben Jamaica, majd Trinidad és Tobago füg­getlenségének kikiáltásakor Nagy-Britannia még remény­kedett egy kisebb államszö­vetség létrehozásának lehető­ségében, de tavaly, Barbados önállóságának elismerése után kénytelen volt korábbi elkép­zeléseit feladni. Ezzel hozható összefüggésbe az a határozat, amely a volt Nyugat-indiai Szövetség hat szigetén 1967. márciusától „Társult Államok”­­nak nyilvánította. Az intéz­kedések Antigua (440 négyzet­­ki­l­omé­ter, 65 100 lakos), St. Kitts (Saint Christopher)—Ne­vis—Aquilla (400 négyzetkilo­méter, 56 600 lakos), Domini­ca (728 négyzetkilométer, 59 900 lakos), Saint Lucia (616 négyzetkilométer 94 700 lakos) és Grenada (340 négy­zetkilométer, 97 000 lakos) szi­geteket érintette, míg Saint Vicent (398 négyzetkilométer, 80 000 lakos) ez év júniusá­ba kerül hasonló státusba. Montserrat szigete (84 négy­zetkilométer, 12 200 lakos) vál­tozatlanul Nagy-Britannia ön­­kormányzattal rendelkező gyarmata­­marad. A „Társult Államok”-nál az államfő változatlanul a ki­rálynő marad, akit a szigete­ken egy-egy főkormányzó képvisel. A főkormányzók egyben „nagyköveti” címet is viselnek. A legfőbb helyi szerv, az alkotmányosság őre, a Legfelsőbb Bíróság. Az alkotmányt minden szigeten külön-külön kétházas parla­ment hagyja jóvá, amely egy­úttal jogosult a társulás egy­oldalú felbontására is. Nagy- Britannia szeretné, ha később még meglevő gyarmatai is hasonló „függetlenséggel” megelégednének. Indira Gandhi letette a hivatali esküt Indira Gandhi asszony, in­diai miniszterelnök hétfőn is­mét letette a hivatali esküt Radhakrisnan elnök kezébe. Felesküdött az új miniiszter­­elnökhelyettes, Morardzsi De­­szai is, aki az átszervezett kormányban megkapta egy­kori tárcáját, a pénzügymi­niszterséget. Sorra járult es­kütételre a kormány további 17 minisztere, akiket Indira Gandhi szokás szerint bemu­tatott az államelnöknek. A fontos élelmiszer- és föld­művelésügyi tárca Dzsagzsi­­van Ram-nak, a régi kormány munkaügyi miniszterének ju­tott. Megtartotta tisztségét Csáván belügy-, Szingh had-tügy-, Csagla külügyminiszter és Mehta tervezésügyi mi­niszter. kiváló do­gozó­ oklevelet kaptak. A kiváló üzlet címet 14 egy­ségük kapta meg. Négy szo­cialista brigádjuk már 1965- ben — több éves szorgalmas munkájuk után —, elnyerte a VAS NÉPE Képernyő előtt Ezen a héten, s főleg a hét végén megkímélte rveg­­jeinket a televízió. Kivéve néhány érdekesebb szántót (Oly korban éltem ...) és a híradókat, ritkán éreztük magunkat a képernyőhöz bilincsellve. Meglepően kevés volt a „saját gyártmány”, ennek megfelelően fölöttébb számos az „alkalmi vétel”, a könnyű, olcsó, pihentető adás. Akit mégis fölzava­­tott valami, az elcsónakázhatott a horgászokkal, föl a Dunán, messze a szigetközi bokros, füzes horgásztanyákra, ahol szép példányokat foghat pontyból, keszegből a szorgal­mas és türelmes horgász; bebarangolhatta a Velencei tó ná­dasait, vízi ösvényeit, ahol egy-egy kanyarban horgászbottal a kezében vár a férfi „hosszú méla lesben”, amíg divatos fürdőruhában, csinosan, bűbájosan napozik ifjú neje a ladik végében, szóval láthatott a néző, még több efféle vonzóje­­lenséget is a képernyőn. Aztán a Kukkantó kérdéseinek örül­hetett, s ha eddig nem sokat hallott a telepátiáról, abból is kaphatott ízelítőt, miközben Belfegor is bekukkantott tisz­telgő látogatásra Kukkantóék­hoz. (Mellesleg, az a műsor érdekes is, hasznos is, bizonyára sok felnőtt együtt bukkan­tott a pajtásokkal.) Az Oly korban éltem című dekrimentum-dráma ne­gyedik része után nyugodtan leírhatjuk: sok ehhez hasonló tévé­filmre van még szükség. A szerzők sokféle eseményt kapcsoltak össze, erős sodrású, drámán cselekmény fonalára fűzték a közelmúlt eseményeit, s bár az anyag óriási meny­­nyisége miatt helyenként csak röpke vázlatot adtak egy-egy fontos történelmi fordulatról, az összkép hiteles és tanulságos volt. A­ tévé­dráma szerves része annak a dicsérendő művé­szi törekvésnek, amely korunk történelmét igyekszik megörö­kíteni azzal a céllal, hogy a modern híradástechnika révén sokmilliós nézőtábor számára kézzelfogható közelségbe hoz­za, megmagyarázza a népek sorsát eld­öntő nagy eseménye­ket. A befejező rés­z után a „Vége” felirat helyébe a „Folyta­tása következik” kívánkozott volna, s ez a kívánság nem­csak bírálatnak, hanem dicséretnek is vehető. A Leopold Stokowsky látogatásáról készült dokumen­tumfilm nemcsak zenei élmény, hanem a Kodály­ Zoltánra való emlékezés szempontjából is jelentős volt. Része lehet majd annak az életrajzi dokumentumfilmnek, amely — re­mélhetően nem is oly sokára — viszonylag teljes képet ad a nagy magyar zeneszerző életéről és munkásságáról. A tv könyvesboltjában néhány újdonságot kaptunk, a láthattunk néhány szerzőt, mint például Ráthonyit is. Megelevenítettek egy-két részletet a legújabb könyvekből. A tehetséges csehszlovák szerző művének dramatizálása azonban kissé von­tatot­tnak hatott, s elvette az időt más művek is­­mertetésétől. Itt kell szóvátennünk egy ragályos tévé-beteg­séget is. A televízió munkatársai, riporterei majdnem kivé­tel nélkül feltételes módban beszélnek: megkérdezném, el­mondanám, bejelenteném stb. Ezt átveszik tőlük a beszélge­tés résztvevői, akik szintén elmondanának valamit, aztán el is mondják... Mi is átvesszük (azaz: átvennénk) a szokást: azt kérnénk, javasolnánk, ajánlanánk, mondanánk, ha ezért tévés kollégáink meg nem sértődnének, beszélnének kissé határozottabban, ha ez nem esnék oly nehezükre, s monda­nák már egyszer valahogy így azt a riport­kezdő mondatot: „most pedig megkérem X elvtársat, nyilatkozzék...” és így tovább. Meglátják, nem is olyan nehéz kijelentő módban beszélni. Utóvégre az is magyarul hangzik, sőt, magyarab­­bul, mert határozottabb, pontosabb. Arról nem is szólva, hogy az említett esetekben szinte kötelező. Kérdezzék csak meg Lőrincze Lajost. Vagy hallgassák meg a legközelebbi tévé­műsor alkalmával. Nagyon kérnénk... (bertalan) A tagság, a lakosság érdekében.1. Vasárnap tartotta küldöttgyűlését a vasvári fmsz A Hegyhát egyik legna­gyobb körzeti földművesszö­vetkezete, a vasvári vasárnap délelőtt tartotta meg a járási székhely művelődési otthoná­nak színháztermében küldött­­gyűlését. A tagsága képvise­letében több mint száz kül­dött hallgatta meg Nagy Ká­­rolynak, a földművesszövetke­zet elnökének beszámolóját, amely nem csupán az elmúlt év munkájának adott értéket, hanem az elmúlt négy esz­tendőnek is. Annak az idő­szaknak, amelyben ez a szö­vetkezet az éves eredményét 834 ezerről 1 millió 306 ezer forintra növelte, és közel 4 millió fo­rintos hálózatfejlesztési prog­ramot valósított meg.­­ A küldöttek megismerhették szövetkezetük gazdálkodásá­nak minden részletét. Ugyanis rendkívül pontos, és a szövet­kezeti munkát minden, vonat­kozásában őszintén elemző tá­jékoztatót kaptak kézhez a küldöttek. A forgalom, a sok­rétű szövetkezeti tevékenység adatai abban is megnyugtatták a küldötteket, hogy a válasz­tott testület hatékonyan vesz részt a szövetkezet irányításá­ban. Eredményesen szervezte és irányította a bontakozó ver­senyt. Szép sikereket érek el hazánk felszabadulásának 20. évfordulójára, és pártunk IX. kongresszusa tiszteletére szer­vezett versenyben. Dolgozóik közül ketten az Országos Föld­művesszövetkezeti Tanács ki­tüntetését, 18-an — köztük hárman két alkalommal is megtisztelő címet. A szövet­kezetnek egyébként fennállása óta —, ez év júliusában ün­nepük az FMSZ megalakulá­sának 20 éves jubileumát —, 2314-re emelkedett a taglét­száma. Kitüntetettjeik száma meghaladja a negyvenet — köztük egy a belkereskedelem kiválója —, üzleteiknek pedig már pontosan a fele érte el a kiváló egység címet. Közmegelégedésre fejlesztet­ték, korszerűsítették üzlethá­lózataikat. Hasonlóan teszik ez évben is. Az idei beruházási, fejlesztési program összege meghaladja majd a 6 millió­­forintot is. A járási székhely főterén olyan ruházati áruhá­zat nyitanak, amely a korsze­rű követelményeknek szinte minden követelményét eléri. Ugyanott a korábbi Zöldfa­étterem átalakításával létrejön a megye földművessszövetke­zeti mozgalmának egyik leg­­szebb vendéglátóipari üzlete. Sokat tettek a tagság, a lakosság érdekeinek megfele­lően ezelőttinek. Egyre nagyobb erőfeszítések tapasztalhatók a szövetkezetnél a háztáji gyü­mölcsösök növényvédelméért. Jelenleg 5 taligás, 9 magas­­nyomású permetezőgép, 4 mészkénléfőzőüst áll a tagság rendelkezésére. A múlt évben 900 liter tömény mészkénlevet főztek, és értékesítettek. A rá­­bahidvégiek kérésére tovább növelik a permetezőgépek szá­mát. A küldöttgyűlés öt pontból álló határozati javaslatot fo­­gadott el, melyek közül ki­emelhető az a törekvés, ami az új gazdaságirányítási re­form megvalósítását célozza. Pontosabban: az eddigieknél is többet tesznek a tagság, a körzetük lakossága jobb ellátásáért, az eredményesebb gazdálkodá­sért. A vitában elhangzott ja­vaslatokat határozattá emel­ték, majd az igazgatóság, a felügyelő bizottság megválasz­tása után Kolbay Ödönt, a felügyelő bizottság elnökét, Virágh Jenőt, a­ szövetkezet főkönyvelőjét, Farkas Antalt, a­­MÉSZÖV főosztályvezetőjét és Böröcz Lászlónét, a rába­­hídvégi helyi szervezet veze­tőségi tagság küldöttének vá­lasztották a MÉSZÖV kül­döttértekezletére. takács a kölcsönzés-szolgáltatás fejlesztéséért is. A szövetkezet jelenleg 150 ezer forint értékű eszközt tart a kölcsönzési listán. Díjbevé­telük a múlt évben közel 100 ezer forint volt, amely pon­tosan hatszorosa a négy évvel 137 önkéntes véradó Orimagyarósdon és Felsőjánosfán Mindkét község a kisebb sárnap, a véradás napján pe­­települések közé tartozik. Min­­dig Orimagyarósdon 76-an, magyarósdon 460, Felsőjén és­ Felsőjánosfán 61-en adtak fán 270 lakost tart nyilván a vért. A helyi vöröskeresztes statisztika. Annál szembetű­ aktívak tortával, virágosok­­nőktt, hogy a körmendi járási rokkái kedveskedtek, köszön­­V­öröskereszt legutóbbi lelhí­ főtték az „életmentőket”, este vasara 103, illetve 72 önkén- bankettet rendeztek tis­ztele­­tes véradó jelentkezett. Va- tükre. ________________1967. március 14. Kedd

Next