Vas Népe, 1967. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-19 / 168. szám

Termelési segédeszköz vagy munkaegységkönyv ? Kelemen Lászlóval, a bögötei tsz elnökével beszélgettem a termelőszövetkezetek kongresszusa előtt. Azt mondta, bár nem híve annak, hogy a szövetkezetek „nyakára” lépten-nyomon központi elgondolásokat zúdítanak, de ami a munka mérését és díjazását illeti, abban elkelne egy kis segítség. A munkaegységkönyvet hét évvel ezelőtt, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezésekor adták ki. A falura azóta gyors ütemben bevonult technika és technológia szinte használhatatlanná tette a könyv tételeinek zömét. Mi idézte elő a szövetkezeti teljesítményekben a legnagyobb változást, hol szorult a leggyakrabban módosításra a munka mérése, s ami ezzel összefügg, a díjazás is? A szövetkezeti vezetők szinte egyöntetű véleménye szerint a gépesítés idézte elő a legnagyobb változást. A munkaegységkönyv normatívái jórészt kézi munkára, a jelenleginél jóval egyszerűbb viszonyokra vonatkoztak. Ezért aztán évek óta a szövetkezeti vezetőkre és szakemberekre az a feladat hárult, hogy minden esztendőben új normatételeket dolgozzanak ki. Normák felállítása rendkívül nagy fel,adat. Nem elég ehhez a tapasztalat, legfontosabb, hogy a normákat műszaki számítások alapozzák meg. Erre pedig minden szövetkezetben külön-külön szinte lehetetlen vállalkozni. Itt lenne szükség arra a bizonyos segítségre, amire Kelemen László is utalt. Olyan normatételekre, amelyek több gazdaság tapasztalatait, műszaki számításait rögzítik, s amelyeket kisebb igazításokkal a szövetkezetek zömében irányadónak tekinthetnének. A kívánság végül is eljutott az illetékesekig Már két hónapja elhagyta a nyomdát A munka mérése és díjazása a termelőszövetkezetekben című kétkötetes, kiadvány. A könyvet egy tíztagú szerzői kollektíva írta. Tapasztalataikat, adataikat és számításaikat az ország minden részében több szövetkezet és néhány állami gazdaság, valamint gépjavító állomás műszaki, szervezési mérései alapján tették közzé. Dr. Nagy Sándor, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályvezetője, a többi között, ezt írja a könyv előszavában: „E kiadványban ismertetett munkamérési és díjazási megoldások az egyes termelőszövetkezetek számára csak javaslatok, segédletek ahhoz, hogy saját, konkrét feltételeiknek megfelelően helyesen alakítsák ki munkadíjazási rendszerüket, illetve segítséget adjon a közös gazdaság anyagi, műszaki fejlődése által megkövetelt továbbfejlesztéséhez.” A könyv valóban ezt a célt szolgálja. A mezőgazdasági munkák sokaságának rendszerbe foglalásakor a szerzők nem azt mondják, hogy milyen munkáért mennyit kell fizetni, hanem azt javasolják, hogy egyes munkafajtákból mennyit kell és lehet elvégezni, különböző műszaki és természeti viszonyok között ahhoz, hogy a szövetkezet által előírt díjazást valaki elérje. Ennek a jellegnek megfelelően a szerzők foglalkoznak a jövedelem felosztásával, a premizálással, a vezetők és szakemberek javadalmazásával, az anyagi érdekeltséggel és munkaszervezéssel, a munkaerő-gazdálkodással, a munkaerő-mérleg készítéssel és a különféle munkanormák készítésének módozataival. A könyvnek ez a része a IX. pártkongresszus határozatainak megfelelően a szövetkezeti önállóság és az intenzív, modern gazdálkodás mai lehetőségeinek szem előtt tartásával körvonalazza a problémákat és lehetőségeket. Figyelemre méltó, hogy a jövedelem felosztása című fejezet így kezdődik: „A szövetkezeti jövedelem lényegében három fő részre tagolható: személyi jövedelemre, üzemi felhalmozásra és központi elvonásra”. A személyi jövedelem előtérbe helyezése világos rögzítése annak a ténynek, hogy a munkabért szövetkezeteinkben termelési költségként kezelik és számolják el, hogy a normák nemcsak az elvégzett munkára vonatkoznak, de egyúttal jelölik a teljesített normák után járó úgynevezett garantált bért is. A könyv nagyobbik része a növénytermesztés, állattenyésztés és ipari feldolgozói üzemágak normatíváinak javaslatával foglalkozik, s a munkákat általában osztályba sorolja — I—IV-ig —, majd megállapítja, hogy milyen munkakör melyik kategóriába tartozik. Érdekességként lehet megemlíteni, hogy a szénabetakarítás normatívái a bálázógéptől a kézi rendfelszedésig több változatban készültek el. A segédesköz tehát, amely egy jobb, ösztönzőbb bérezésben a szövetkezetek segítségére lehet, elkészült. Sok fáradságtól, műszaki adatfelméréstől, számítástól mentheti meg a szövetkezeti vezetőket, ha igénybe veszik. Sajnos, a szövetkezetek zömében nemcsak hogy igénybe nem veszik, de megjelenéséről sem tudnak még. Szanati Anna II társadalom és a vállalat számlájára A köznyelv egyszerűen „borítékon kívülinek” nevezi a különböző társadalmi juttatásokat. Az esetek zömében ez a fogalmazásmód úgy értendő: a családi költségvetéseken kívüli, tehát bevételeink összegezésekor elhanyagolható jövedelemforrás. .. Lényegében tehát a jövedelmeknek mintegy a negyede származik különböző „borítékon kívüli” bevételekből. Ám még ennél az aránynál is elgondolkoztatóbbak azok az adatok, amelyek mozgásukban mutatják be a közvetett juttatások változásait. Nos, 1960 és 1965 között az egy lakosra jutó öszszes jövedelem 21,9 százalékkal nőtt, de ha részleteire bontjuk ezt az átlagot, kiderül: a társadalmi juttatások növekedési üteme az átlagnak mintegy kétszerese — 40 százalék — volt. Ugyanezt forintban vizsgálva: öt esztendő alatt a lakosság összes jövedelme 28,6 milliárd forinttal emelkedett, viszont ebből 15 milliárd jutott a bérek növekedésére, és a többi, béren kívüli juttatás volt. Hadd zárjuk a számfelsorolást néhány különösen figyelemreméltó adattal: 1965-ben összesen 34,9 milliárd forintot tett ki a társadalmi juttatások országos számlája, ebből egy lakosra átlag évi 3440 forint jutott. Mindez kellően bizonyítja, hogy — népgazdasági méretekben — enyhén szólva nem láthatatlan és korántsem elhanyagolható összegekről van szó. — Más kérdés, hogy vajon igazságosan és a népgazdaság érdekesei összhangban oszlanak-e meg ezek a tízmilliárdok? A válasz meglehetősen bonyolult, mert hiszen mindenekelőtt azt kellene meghatároznunk: hol a mérce, amely az elosztás igazságosságához valósághű támpontot adhat? Nos, ezúttal is csak a szocialista elosztás alapelve: a végzett munka minősége, mennyisége, színvonala, társadalmi értéke adhat ilyen iránytűt. Logikusnak és igazságosnak tekinthető, ha a társadalmi juttatásokat a jelenleginél jobban hozzáigazítanánk a munkához, a teljesítményhez. A valóság azonban korántsem ilyen egyszerű, mert figyelembe kell venni, hogy vannak olyan, társadalmilag fontos és ezért közösségi számláról fizetendő szociális, egészségügyi, oktatási stb. feladatz a láthatatlan jövedelmi tényező — az országos ,„pénztár” számára nagyons érzékelhető. Kiderül ez az alábbi statisztikai táblázatból is, amely a lakosság 1965. évi jövedelemforrásait, és ezek egymáshoz viszonyított arányát mutatja be azok, amelyek aligha köthetőek a végzett munkához. Nyilvánvaló például, hogy a sokgyermekes családok támogatása olyan elemi társadalmi feladat, amely a családfő munkájától független anyagi hozzájárulást feltételez. Ilyen az ingyenes oktatás, a társadalombiztosítás, az öregekről való gondoskodásnak a befizetett nyugdíjhozzájárulás feletti, állami kiegészítése és egész sor egyéb társadalmi juttatás is. Ha valamilyen módon ezeket is az egyéni (és ezzel együtt a kollektív, vállalati) teljesítményekhez kötnénk, akkor e társadalmi érdekek kielégítése esetleg háttérbe szorulhatna. E néhány problematikus tényező szemléletesen jelzi, milyen feladatok rendezése hárul az új gazdaságirányítási rendszerre, amely egyebek között a társadalmi juttatások célszerűbb és igazságosabb elosztását is teendői sorába iktatta. A változások alapelvei — jóllehet, a részletek rendkívül szövevényesek —, voltaképpen egyszerűen megfogalmazhatók. Az egyik elvi pillér az, hogy a közös, társadalmi érdekeket kielégítő juttatások színvonala ezután sem kapcsolható közvetlenül a vállalati eredményhez, nyereséghez — ezeket továbbra is állami feladatnak tekintik és közös számláról fizetik. (Ismételjük, ide tartozik például az oktatás, az egészségvédelem, a gyermekvédelem, a nyugdíjrendszer, a családi pótlék stb.) A társadalmi juttatások másik csoportját azonban célszerű a vállalatok gazdálkodása eredményétől közvetlenül függővé tenni annak a terhére elszámolni és elosztását olyan „ítélőszék” mér■ legelésére bízni, amely az eddiginél megbízhatóbban bírálhatja el a kifizetés félté■ jeleit. A vállalat kollektívája ez! Ismeretes, hogy az új mechanizmus anyagi érdekelt-ségi rendszerének egyik legfontosabb csomópontja lesz az úgynevezett részesedés - alap, amely a vállalatoknál szorosan a nyereség mérté■kéhez kapcsolódva képződik - Ebből fedezik majd a béremeléseiket, jutalmakat, prémiumokat, a nyereségrészesedést és bizonyos béren kívüli juttatásokat is. A vállalatnál azonban önállóan dönthetnek majd arról, hogy az ide sorolt társadalmi juttatásokat átváltják-e bérre — tehát „borítékon belüli” pénzjövedelemre —, illetve meghagyják-e a munkától független elosztás kereteiben. (Egyetlen — rendkívül fontos — kivétel: a gyermekintézményekhez adott vállalati hozzájárulás nem váltható át pénzre, nyilvánvaló ugyanis, hogy a gyermekgondozás olyan társadalmi érdek, amelyet minden körülmények között érvényesíteni kell.) Saját körben döntenek viszont arról: hozzájárul-e a vállalat az üzemi étkeztetés költségeihez és mennyivel — illetve inkább pénzben fizeti-e a hozzájárulást —; milyen mértékben fedezi a szociális, kulturális és sport kiadásokat, helyesebben, hogy az ilyen célaikra kötelező minimum felett is vállalja-e a költségeket, vagy másként adja ki a dolgozóknak ezeket az öszszegeket. A vállalat vezetősége a szakszervezettel közösen osztja el — éves keretekben — a részesedési alap előirányzatát a fontosabb felhasználási tételek szerint. Aligha kétséges, hogy széleskörű viták, a vállalati közvélemény heves reakciói kísérik majd ezeket a felosztási problémákat. Közvetett juttatási rendszerünk ma még — a társadalom és a gazdaság fejlettségének valóságos színvonalától részben elszakadva —, sok kommunisztikus elemet is tartalmaz, mert sok olyan jövedelemforrást rendszeresítettünk, amelyből „mindenki egyaránt vehet”. De ha a mainál jobban kötjük a munkához, a teljesítményekhez a társadalmi juttatások bizonyos körét, akkor a termelés, a gazdálkodás eredményességének lépcsőfokaink hamarabb jutunk el a távoli célhoz is, amikor majd a társadalom birtokában a javaknak valóban olyan bőséges mennyisége lesz, hogy szükséglete szerint mindenki egyaránt vehet belőle! T. A. A lakosság jövedelmeinek megoszlása főbb források szerint . Jövedelemforrás százalék Munkaviszonyból — — — — — 50.3 Mezőgazdasági termelésből — — — — — 20.0 Társadalmi juttatásból — — — — — 24.2 Egyéb forrásból _____________— — — — — 5,5_ összes jövedelem: — — — — — 100.0 így arainak Simaságon ömlik a szem a gépekből. A tavaszi árpát már napokkal ezelőtt learatták és elcsépelték. Több száz hold átlagában 17,4 mázsát adott az árpa holdja. A búza több mint ezer hold átlagában 15— 16 mázsával fizet. Hat kambija, négy rendre arató, bálázók kévekötő aratógépek kerítik a táblákat. A szérűkön hat cséplőgép és egy magtisztító „jár” naphosszat. Igazi, jól gépesített, jól szervezett nagyüzem. Mindent beleszámítva, az idei szezonban több mint kétezer hold aratni való van a több község határát magában egyesítő nagyüzemben. A párttitkár, a főagronómus, és a brigádvezetők elmondják: előre megszervezték a folyamatosan haladó munkát, s ez a magyarázata, hogy alig 10 nappal a kezdés után száz és száz holdakat tettek tisztába, illetve szabadítottak fel a szántótraktoroknak. Ahogy itt mondják: a csúcsvezetőség meghatározta a tennivalók gerincét, s az üzemegységek is külön tervet készítettek a munka menetére, gépekre, szinte emberekre beosztva a feladatokat. Kézzel semmit nem aratnak, legfeljebb az erősen dőlt, kuszált gabonát, önkéntes jelentkezés alapján. A napi teljesítmény felől érdeklődöm. — Amikor eső vagy más akadály nem jön közbe, naponta 20—22 vagonnal csépelünk el — válaszol Giczi Ferenc párttitkár. S hozzáteszi: mindez úgy, hogy méltó legyen a szövetkezethez. Könnyűszerrel, erőltetés nélkül. Vállra csak azt veszik, amit a gabonafelvásárlónak szállítanak. Ezt is csak átmenetileg. A többit gép emeli, viszi, hordja, szállítja, így természetes ez már Simaságon, ahol szinte minden mozzanatnál tapasztalják az emberek a kommunistáknak azt a korábbi javaslatát: azért is lépjenek a szövetkezetbe, hogy könnyebbé, gondtalanabbá váljon a munkájuk. — Az utakon sok fogattal találkoztam — jegyzem meg beszélgetés közben. — Szalmajárandóságukat viszik haza az emberek — mondja a főagronómus. — Évek óta azzal is gyorsítjuk a munka menetét, hogy a tagság szalmáját közvetlenül a táblákról adjuk ki Természetesen szabályokhoz kötve. A tsz fogatot, szekeret bocsát rendelkezésre, s mindenkinek el kell vinnie a részét a meghatározott időre. Aki nem tartja be a feltételeket, az járandóságának felét elveszíti. A gyorsaság, s a munkával való takarékosság is indokolta eztaz intézkedést. Mert ezzel, s a bálázógépek működtetésével a temérdek mennyiségű szalmának csak 30—40 százalékát kell kazalozni, ami igen jelentős emberi erőt szabadít fel más, sürgős tennivalóikra. A táblák mielőbbi „megtisztítása” gyorsan zöld utat jelez a talajművelő gépeknek. Az árpatarlókat például az aratást követő 48 órán belül szánthatták. Az idén különösen szükség volt és van a tennivalók gyors egymásutánjára, mert valamit késett az aratás megkezdése, s ha a hiányos szervezéssel a kiegészítő munkák is kitolódnának, az a talajmunka, illetve a másodvetés rovására történne. Ugyanis a szárazság — ha nem is túlzott mértékben —, megapasztotta a szövetkezet takarmánykészletét, amit tarlóvetéssel igyekeznek ellensúlyozni. összesen mintegy 100—120 hold gabonatarlóba vetnek másodnövényt, s lehetőleg július második harmadában, hogy minél több tenyészidő álljon a növény rendelkezésére. Most, az aratás kellős közepén a vezetőik egyik szeme a termés veszteségmentes betakarításán, a másik a soron következő munkákon van. Így is lesz ez egy ideig, különben zavar állna be a munka tervszerűségében. A száz és száz holdnyi tarló egy hányadát most ismét bevetik, másik részén nyári mélyszántást végeztetnek, egy újabb hányadát tavasziak alá készítik elő. Ugyanis a nyár végén — a klasszikus módszereknek megfelelően — 500 hold tavaszi alá trágyát hordanak s ezt annak rendje és módja szerint bemunkálják a talajba. — A traktorosok, a talajművelő gépek szezonja kezdődik, illetve már el is kezdődött — jegyzi meg Szabó István főagronómus. — Bár nem állunk rosszul gépek dolgában, mégis két műszakban is kell majd szántani, hiszen nemsokára az őszi vetések talaját is készíteni kell. Szeptemberben gabonát vetünk és a beéredett talajhoz a maga idejében kell szántani. A megannyi sürgős, minőségi követelményeket támasztó munkát jelentősen segíti a jubileumi verseny. A pártvezetőség — csak így a szövetkezet vezetése is — fontosságának megfelelően tartja számon a versenyt, s megnyugtató számukra, hogy az emberek ennek szellemében dolgoznak. Aratnak az országos hírű, sok versenyt, jutalmat, díjat nyert simasági tsz-ben. A férfiak mellett a munkára jelentkező aszszonyok, családtagok is találnak elfoglaltságot, illetve jó kereseti lehetőséget. Aratják a jól végzett munkájuk gyümölcsét. . . Udvardi Gyrd- 1967. július 19. Szerda VAS NÉPE A probléma A probléma az, hogy az építőipar egyik munkásszállóján a hálóteremben van a televízió. Azért van ott, mert többen kérték, szeretnék az ágyból nézni a tv-t. Akik viszont nem kérték, mérgeserc, mert nem tudnak a hídai. Az a probléma, ha a tv-t mégis kivinnék, akkor azok lennének mérgesek, akik ágyból akarják nézni a televíziót. A legeslegnagyobb probléma viszont az, hogy az embereket nem lehet megfelelően összeválogatni. Mindig van, aki ágyból akar tv-t nézni, és mindig van, aki aludni akar. A legestesen legnagyobb probléma viszont mégis csak az, hogy még elég sokan vannak, akiknek mindez egyáltalán nem probléma. Számosan vannak ugyanis, akik harmad-negyedmagukkal albérletben laknak, nemritkán háromszor-négyszer annyit fizetnek ezért az albérletért, mint a kényelmes munkásszállás lakói. Az a probléma, hogy még többen soksok kilométert utaznak, este későn érnek haza, reggel korán indulnak munkába, s eszükbe sem jut közben, lesz-e krimi a tv-ben. És probléma még az is, hogy meglehetősen sok olyan fiatal leány, asszony van a mi megyénkben, akik szeretnének ugyan valahol dolgozni, de egyelőre nem sikerült munkát találniok. És az is probléma, hogy amikor végül mégis munkához jutnak, bejárók lesznek, bejárókból albérlők, albérlőkből munkásszállók lakói és akkor jön a nagy kérdés: a tv nézőktáborához, vagy az aludni akarókhoz csatlakoznak-e? Vagy, ha nem ez lesz az új probléma, akkor lesz más. Aki szövetkezeti lakáshoz jut, kifogásolja, hogy más állami lakáshoz jutott. Aki állami lakást kap, hiányolja, hogy a gyereket nem vették fel a bölcsődébe. Akinek a gyereke a bölcsödében van, dühös, mert nincs még mindenütt járda. Aki végig járdán jár. .. dehát miért is folytassam! Az a mi problémánk, hogy ritkán tudunk örülni annak, amit már elértünk, mert mindig úgy érezzük, van még megoldatlan kérdés. Ha egyéb nem, hát az, hogy miért nézi más a tv-t az ágyból, amikor mi aludni akarunk!. .. Tsz-vállakozás gépjavításra A közelmúltban újabb önálló tsz-közi közös vállalkozó alakult megyénkben gépjavításra, a kenyéri Aranykalász, az Egyetértés és a pápóci Szabad Föld Tsz társulásában. A vállalkozás székhelye Kenyériben lesz, a volt gépjavító állomás helyiségeiben. A szerelőműhelyek berendezéséhez már hozzáláttak. S mivel megfelelő szakemberek, szerelők azonnali munkába állításának sincs akadálya, remény van rá, hogy a legközelebbi hetekben már nemcsak saját szükségletre, hanem más tsz-ek megrendelésére is dolgoznak.