Vas Népe, 1967. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-25 / 200. szám
Megszépült iskolák várják a diákokat • 50-nel több szaktanár az általános iskolákban Egy hét múlva — szeptember elsején — az általános és a középiskolákban megkezdődik az új tanév. Az elsejei ünnepélyes tanévnyitók után — szeptember másodikén — már rendes tanítás folyik. Horváth Lajos, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője és Csiszár Károly, megyei tanulmányi felügyelő az új tanévvel kapcsolatosan lapunk munkatársának kérdéseire elmondották, hogy mind az általános, mind a középiskolák minden korábbi évnél szebb külsővel, de ami ennél is fontosabb, minden tekintetben felkészültebben várják a diáksereget. A tatarozásokat felújításokat — minimális kivételtől eltekintve — határidőre befejezték. Különösen a szentgotthárdi járásban végeztek e tekintetben dicséretre méltó munkát, de bőven van szinte minden járásnak, városnak mivel dicsekednie. Körmenden a Kölcsey utcai iskola felújítására például kétmillió forintot költöttek. A sárvári járás iskoláinak, tantermeinek rendbehozására hétszázezer forintot fordítottak. Alsószölnökön, Felsőszölnökön, Gödörházán, Rábafüzesen generális felújításokat végeztek, szinte az alapokig minden új köntöst kapott. Több új tanterem is épült. Az általános iskolákban 14, a középiskolákban 8 tanteremmel több áll a diákok rendelkezésére. Szombathelyen, (Szentkirályon), Viszákon, Ikerváron — a nevelőotthonban — növelték az általános iskolai tantermek számát, Csákánydoroszlón két új politechnikai műhely és egy új tornaterem várja a tanulni vágyó gyerekeket. Jelentősen javultak az iskolai oktató-nevelőmunka személyi feltételei. A különböző pedagógiai főiskolákon 126 nevelő szerzett levelező úton szaktanári képesítést, miután befejezték tanulmányaikat és sikeres államvizsgát tettek. Kívülük a nappali tagozaton végzettek közül 24-en jönnek a megyénkbe. Középiskoláinkban 16 új tanár kezdi meg a munkát. (Örvendetes az is, hogy mind több nevelő jut egészséges, jó lakáshoz. Szentgottihárdon, Kőszegen, Sárváron Csepregen, Vasváron és Szombathelyen 4—4 lakásból álló pedagógusházat adtak, vagy adnak át a közeljövőben, Viszákon is épült egy pedagóguslakás. Jánosházán, Jákon már megvásároltak — másik négy községben rövidesen megvesznek — ezen kívül is nevelői lakásnak alkalmas házakat, amelyek szintén a nevelők letelepítését segítik elő. Mindezen felül 36 nevelő épít állami kölcsönnel saját házat jelenleg. Ami az óvodai hálózat bővítését illeti, jelentős fejlődésről adhatunk számot. Kőszegen húsz kicsivel többet tudnak befogadni, szeptember vége felé megnyílik Szombathelyen is az új, száz óvodást befogadó Derfcovits lakótelepi óvoda, óvónő is több dolgozik az ősztől, 11 új óvónő kezdi meg a munkáját megyénkben. A tankönyvek, füzetek kellő számban a diákok rendelkezésére állnak. Nevelőhiány nincs. Igaz, 5—6 oklevéllel rendelkező nevelőt még tudnánk alkalmazni. (képesítés nélküli nevelőket nem alkalmaznak!), de ez a „hiány” valójában nem számottevő. Mindent összevetve tehát rajtra készek iskoláink. Igaz, egy—két iskolában nem lesz zavartalan, teljes az indulás, egy—két helyen 5—6 nap még szükséges az új, vagy jelentősen felújított épületek munkáinak a befejezéséhez (Gödörháza, Szombathely Hadnagy utcai gimnázium például) de — mint ezt a tájékoztatást adók elmondották — mindezek ellenére is kijelenthetjük, sikeresebb, teljesebb előkészítő munkát még soha nem sikerült eddig végezni, mint az idén. «— várvölgyi — APRÓHIRDETÉS DÍJSZABÁS szavanként: hétköznap 1.— Ft, vasárnap »■— Ft (A vastagon szedett szó kettőnek számít. A legkisebb hirdetés tíz szó.) Ingatlan Badacsonyban 290 négyszögöl szőlő terméssel, német nagykerekű gyermek sportkocsi eladó, Szombathely, Bólyai János u. 13. „B”, 2. ajtó, Török Lajos. (5791) Házhely eladó. Leveleket ,»Százhold” jeligére a szombathelyi Hirdetőbe kérem. _____________(5801) Kőszegen vennék készpénzért beköltözhető házat, vagy házrészt. Ajánlatokat: Ságvári út 22-be kérünk. (5817) Linkom Költségmegtérítéssel lakást vennék. „Nyárutó” jeligére leveleket a Lapkiadó Vállalathoz kérek. ____(5796) Albérleti szuterén szoba kiadó. Szombathely, Gőgös Ignác u. 27. (5798) Albérleti szobát keresek szeptembertől. Címeket ,,Főiskolás” jeligére a szombathelyi Hirdetőbe. __________________(5800) Diáklánynak szoba kiadó. „Szolid” jeligére leveleket a Lapkiadó Vállalathoz kérek. (5805) Magányos férfi bútorozott szobát keres a Cipőgyárhoz közel szeptember 1-re. „Különbejáratú” jeligére leveleket a Lapkiadó Vállalathoz kérek. (5811) Adás-vétel Biztos hatású „DROHOKA” tyúkszemtapasz 3,60-ért kapható. Horváth drogériában, Szombathely, Kossuth Lajos utca (1) Tekintse meg rózsakertészetünket. Közel 300 fajta bokorfutó, babarózsa, nemzetközi újdonságok kiállítása júliustól októberig. Kérje díjtalan árjegyzékünket. Szálkai rózsakertészet, Pusztaszabolcs. (4741) Fénycsőarmatúrákat készítünk egyes, kettes, hármas fénycsővel, 20, 40 W-os kivitelben. Rövid szállítási hatandő. Árajánlat díjtalan. Vegye- Ktsz, Csabrendek, telefon: 11. (5311) Skoda gépkocsi fizetési engedménnyel eladó. Ják, Szabad Nép utca 54. (5771) Lovas társzekér, faerejmű 2 db. eladó. Megtekinthető Szombathely, Szállítási Vállalat, Söptei út 10. sz. alatti telepén. (5774) Új ágybetétek és sezlon eladó. Szombathely, Tolbuhin u. 12. (Piacnál). (5779) Szétszedhetős cseh sportkocsi eladó. Szombathely, Kisfaludy S. u. 27. (5784) Promberger-féle zongora eladó. Szombathely, Középhegy, Kunoknál megtekinthető. (5789) Figyelem! Kárpitosnál ágybetétek minőségi anyagból méret szerint részletfizetésre is készülnek. Javított sezlonok kaphatók. Helyben és vidéken helyszínen javítok kárpitozott bútorokat. Torontáli Elemér, Szombathely, Kiskar u. 28. szám. __________________(5794) Komár motor igényesnek eladó. Szombathely, Savaria út 25., házfelügyelő. (5797) Pannónia motorkerékpár eladó. Káld. Árpád út 7. szám.______(5803) Könnyű cseh fehér mélykocsi eladó. Szombathely, Wesselényi u. 2/b. II. emelet 1. (5809) Fiatal nehéz heréit ló eladó. Szombathely, Rumi út 152. szám. (5810) Tbc-mentes 8 hónapos vemhes tehén eladó. Táplánszentkereszt, Jókai út 6. sz. (5812) Konyhabútor, sötét hálóbútor eladó. Megtekinthető délután 3 óra után Szombathely, Nárai út 7. (5813) 100 kéve zsúp eladó. Balogunyom, Rákóczi u. 70. sz. _________________(5814) Jó karban levő 350-es Junak motorkerékpár eladó. Szombathely, Móricz Zsigmond u. 15. szám. (5815) Jó állapotban levő cimbalom eladó. Vönöck, Bajcsy-Zs. u. 15. (5818) Új cseh sportkocsi eladó. Szombathely, Kőszegi u. 4., hátul az udvarban. (délelőtt) (5820) Állás Háztartási alkalmazottat beteg mellé azonnali belépésre keresünk. Szombathely, Zsdánov u. 27. sz. (5799) Pannónia motorkerékpár. Duna oldalkocsival príma állapotban eladó. Kőszeg, Rákóczi út 1. (Babai fényképésznél). (5826) Sötét kombinált garnitúra újszerű állapotban költözködés miatt sürgősen eladó. Szombathely, Alsóhegyi út 4. szám. (5806) Jó karban levő zománcozott kályha eladó. Szombathely, Görbicz szabóság, Tolbuhin út 39. Szombathely. (5807) Felveszünk VENDÉGLÁTÓ ÜZLETVEZETŐI KÉPESÍTÉSSEL RENDELKEZŐ, valamint szakképzett felszolgáló dolgozókat. Jelentkezés a Vas megyei Vendéglátó- és Szálloda Vállalatnál, szombathely, Köztársaság tér 29. szám. (5769) Mezőgazdasági gépésztechnikumot végzett férfi elhelyezkedne állami gazdaságba, vagy tsz-be. Ajánlatokat „Mezőgazdaság” jeligére a szombathelyi Hirdetőbe.________(5819)_ Főzni és beteget ellátni tudó aszszonyt fél napra felvennék. Érdeklődni : Szombathely, Úttörő u. 14. szám alatt 14 órától. (5822) Vattgotf: A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal fe’vesz — budapesti munkahelyekre — kőműveseket, ácsokat, könnyűgépkezelőket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Különélési díjat rendelet szerint - - fi-’ ‘zetünk. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. — Tanácsigazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Jelentkezés ”•jpest V., Kossuth Lajos tér 1. 15. földszint. (309) Tbc-mentes tehén 4 hetes bikaborjúval eladó. Söpte, Petőfi u. 72. sz. (5808) A 17. sz. Autóközlekedési Vállalat Szombathely, felvesz autószerelő és karosszérialakatos szakmunkásokat szombathelyi, gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket szombathelyi és sárvári, rakodómunkásokat szombathelyi, celldömölki és vasvári TELEPHELYRE. Jelentkezés a megjelölt vidéki szolgálati helyeken, illetve szombathelyi telekhely esetén a vállalat központjában. Szombathely, Körmendi út 92. szám alatt. (5781) A 15. SZ. AKÖV Beruházási Csoportja Veszprém felveszlő építésztechnikust Fizetés megegyezés szerint, a gyakorlattól függően, de gyakorlat nélküli kezdő technikusok is jelentkezhetnek. (5816) Hengerfúrást, dugattyúzást vállalak. Horváth Ferenc autójavító, Szombathely, Stocker Jenő u. 5. (5766) Garázs kiadó, telefon: 1480, Hegyiné. (57?2) Árverésre kerül Szombathelyen a Rákóczi utca' 79. számú ház augusztus 28-án. (5792) Garázs kiadó Közkórháznál. Címeket „Vállalatnak is” jeligére a szombathelyi Hirdetőbe. (5802) Bejárónőt keresek két kisgyermekem mellé Szombathely, Deák Ferenc u. 55. dr. Gagyi._______(5780) Mindenki jól szórakozhat augusztus 27-én délután 5 és este fél 9-től a Művelődési és Sportházban Ódám hol vagy? Fesztiválnyertes TÁNCDAL. Nagyszerű dallamok a könnyűműfajból. A Zala megyei tanácsi építőipari vállalat felvesz kőműveseket, segédmunkásokat és bádogosokat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Zalaegerszeg, Berzsei u. 30. szám. (5304) Divatbemutató sok nyereménnyel. Biztosítsa jegyeit! (5823) Hirdessen V AS tf&PÉ-k«» A Körmendi Mezőgazdasági Technikum Tangazdasága az alábbi állóeszközöket ajánlja fel /f f f esetleg könyvjóváírásos átadásra: Sorsz. Megnevezés Mennyiség kát. 1. DT—413 traktor 1 db C 2. Zetor K—25 traktor 1 db C 3. PK—5—35 ekék 1 db C (5821) 1967. augusztus 25. Péntek KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk SZÁNTÓ JÁNOS temetésén részt vettek, fájdalmunkat bármily módon enyhíteni igyekeztek, ezúton mond köszönetet A GYÁSZOLÓ CSAL£D. (5795) Olvasom a Vas Népében ... hogy októberben mutatják be a Háború és béke második és harmadik részét. Ez a hír minket vasiakat csak annyiban érint, hogy az említett két részt megtekinthetjük Budapesten. Mert ez időszakban megyénk filmszínházai még csak az első részt mutatják be... De nem ezért rázott meg ez a kis tudósítás, hanem a következő mondat miatt: „Októberben bemutatják a Háború és béke című színes, hetven kilométeres Bondarcsuk-film második és harmadik részét__” Ez igen! Azt eddig is tudtam, hogy ez az alkotás igazi szuperprodukció, több milliós költséggel, több millió statisztával, stb ... Hogy évekig készült, hogy... szóval minden tekintetben „szuper”. De hogy ennyire ? ! Hetven kilométer, az anynyi mint néhány óra is kellene egy ilyen hosszúságú film végigüléséhez?! És ki vállalná... ? ! Vagy a sajtóhiba ördöge változtatta a millimétert kilométerré? így történt. Ezért nyugtatok meg minden mozibajárót: a Háború és béke szuperprodukció, hetven milliméteres, de korántsem kilométerben számítva. Még testvérek között sem.... —lyés Mennyivel keresnek kevesebbet a nők? Távolról sem minden országban kapnak a nők azonos munkáért azonos bért a férfiakkal. Így Franciaországban a nők 9,5 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál. A férfiak és a nők munkabérének különbsége Hollandiában harmincöt százalék, az NSZK-ban harmincnégy százalék, Belgiumban harminc százalék, Olaszországban tizenöt százalék. SEGÉDMUNKÁSOKAT azonnali belépéssel FELVESZÜNK: Mezőgépgyár. (5609) VAS NÉPE HALÁLOZÁS Fájdalmas szívvel tudatjuk, hogy nagyon szeretett feleségem, édesanyánk, nagyanyám, testvérünk, rokonunk poRPóczy gellértal szül. Polán Anna 23-án, hosszú szenvedés után, 55 éves korában meghalt. Temetése 26-án, délután negyed 5 órakor lesz. Allah — ne — növessze meg szakállukat! Lelkes, precíz, fegyelmezett próbák — a karneválra készülünk ! Szerdán délután 3 óra. A MÁV Igazgatóság szombathelyi udvarán felsorakozott a hadnép: gurekák, szilidárok, janicsárok. A tőlük tábor tart itt körpróbát Gerecs László kerendező irányításával. Minden évben ő viszi a „törököket” a karneválra: — Az idén nem látom a háremhölgyeket! — Mert nem vonulnak fel, akárcsak a várvívók. Ebben az évben kisebb hadnéppel vonulunk ki, kétszáz helyett százhúsz emberrel... A próba nagy kedvvel, fegyelmezetten, pontosan folyik. Az eddigi bő játékból megmarad az impozáns harci felvonulás, s az ima jelenet. Zúg az udvar: — Allah, il Allah... — Jó, jó, de Allah ne növessze meg szakállatokat — mondja a rendező —, mert akkor nehezebb lesz a maszkok elkészítése... A harci szekerek ügyében a tücsökmajom tsz-szel tárgyalnak, mert ha „hölgyek” nélkül is, de nem lesz kevésbé látványos a török kor az idén sem ... * Szerdán újabb ülést tartott az operatív bizottság a rendezőséggel a legfőbb haditanácsban, a szombathelyi városi tanács művelődési osztályán. Kiss Vilmos, az operatív bizottság elnöke, a művelődésügyi osztály vezetője elmondta, hogy még egyik évben sem volt ilyen rend, fegyelem és: — Lelkesedés! A vállalatok és üzemek valóban magukénak érzik a karnevált, s külön dicséret illeti a korrendezőket, akik az erőpróbákon gyönyörűen felkészítették a szereplőket. A főrendezőnek már csak valóban az utolsó simításokat kell elvégezni... — Az idén több a jelentkező, mint amennyit fel tudunk vonultatni — mondja az Ady művelődési otthon igazgatója. — Még egyre jelentkeznek a törökök.... de több jelentkezést már nem tudunk elfogadni... A török szín külön érdekessége, hogy a janicsárok szerepét a dicselítési tanfolyam hallgatói vállalták. Ők pedig az ország minden részéből érkeztek — íme, így nő a Savaria karnevál országos méretűvé is. * Csütörtökön reggel hat órakor paripákat táncoltattak az ügyes lovasok — a szombathelyi Berzsenyi téren, a karnevál játékterén. Helyszíni próbát tartottak a 48-as szín lovasai, a BM budapesti lovas-alakulata, amely az idén jelenlétével emeli a karnevál színességét. Úgy szerepeltek, mintha minden évben ezt csinálták volna... Tegnap délután 3-kor próbáltak a kuruc lovasok is a lovaspályán, fél ötkor a Hunyadiak gyakorlatoztak a Geyer -parkban, este 5-től pedig a rómaiak, illetve a tanácsköztársaság körképében szereplők a helyszínen próbálták el felvonulási játékukat. Ma délután 6-kor már jelmezes főpróbát tartanak, amelynek végén a fáklyások világításánál megelevenedik a szombat esti hangulatos előjáték teljes jelenete. A hétszáz ülőhelyen kívül csak a lelátókon hatezer állóhely várja az érdeklődőket, s ezekből az eddigi tapasztalatok alapján nem lesz hiány... * A Vasi Szemle 3. száma — amely a napokban jelent meg —, kellemes meglepetést tartogat az olvasók számára. Népszerű folyóiratunk ugyanis közli a Savaria karnevál teljes szövegkönyvét, a már méltatott, korhű és hangulatos verses szöveget dr. Horváth Ferenc, az Állami Levéltár vezetőjének alkotását. Így az érdeklődők előre, illetve a karnevállal egyidőben olvashatják a Gombos Katalin és Sinkovits Imre, a főpapnő és a főnap által elmondott „jóslatot”. Szakály Éva. Százezer bélyeg a szeptemberi bélyegfesztiválon Az Aerofila 67. nemzetközi légipoetabélyeg kiállításán és az „Idegenforgalom a bélyegen” elnevezésű, ugyancsak nemzetközi bélyegkiállításon mintegy 30 ország neves filatelistája összesen mintegy százezer bélyeget mutatnak be a BNV négy pavilonjában szeptember 30-tól 10-ig. Szeptember 3-án jelenik meg az Aerofila 2. bélyegsorozat és blokk, amely utóbbi egyben a negyvenedik magyar bélyegnapot is köszönti. A bélyegnapon, szeptember 10- én, hirdetik ki „Az év legszebb bélyege” pályázat eredményét. Kedvező időjárás esetén a két ballonrepülés helikopter-posta repülés is gazdagítja a programot. Ez alkalomból Budapestre érkezik dr. August Raft Marcvill, aki 1918-ban a Budapest—Bécs közötti első légipostajárat pilótája volt. MIT HALLUNK MIT LÁTUNK? radio televízió Kossuth Rádió: 8.22 A „Zöld Pokol” kapujában. II. — 8.47 Cigánydalok. — 9.00 Találkozás. Elbeszélés. — 9.20 Zenekari muzsika. — 10.10 Búcsú az óvodától. — 10.30 Mindenki kedvére! — 12.15 Tánczene. — 13.08 Operaáriák. — 13.45 Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.00 Sándor Judit és Bende Zsolt énekel. — 14.30 A pékerdei mérkőzés. Eseményjáték a futball hőskorából. — 15.15 Üzenetek. — 15.55 Csak öregeknek! — 17.15 A román kultúra hete ... Operahangverseny. — 17.45 Kisemberek a pálya mentén. Riport. — 18.00 Új Zenei Ujság. — 18.35 Magyar nóták. — 19.32 Operettfelvételekből. — 20,12 Milliós példányszám ! Séta a bestsellerek világában. — 23,15 Respighi: Templomablakok. — 23.43 Verbunkosok, népdalok. Petőfi Rádió: 12.30 Kamarazene. — 13.00 Kapunyitás a mezőgazdasági vásáron. — 13.15 Operettrészletek. — Kettőtől — hatig . . . Zenés délután. — 18.05 Operettrészletek. — 18.30 Láttuk, hallottuk ... — 18.50 Muzsikáló könyvek. — 19.35 Verbunkosok. — 20.32 H. Szeryng hegedül. — 21.55 Tánc- és könnyűzene. — 22.40 Hanglemez-gyűjtők húsz perce. Győr: Nyugat-dunántúli krónika. — Koncz Zsuzsa énekel. — A Sigma együttes játszik. — Ipari riportműsor. — Egy kis fúvószene. — Elhangzott műsorainkból. — Szórakoztató zene. Budapest: 10.00 Angyal kalandjai. A tárgyalótermek mágusa (ismétlés). — 10.50 Négy évszak a lengyel Tátrában (ismétlés). — 11.20 Telesport (ismétlés). Pozsony: 18.15 Légierőink harci hagyományai. — 18.35 Filmhíradó. — 19.00 Tv-híradó. — 19.50 Hogy van? A modern ember problémáiról. — 21.00 Seriff a rács mögött (szlovák film). A jugoszláv műsor: 17.05 Hírek. — 17.10 Rejtvényműsor. — 17.55 Műsorismertetés. — 18.00 Tvújdonságok. — 18.15 Szereti a zenét? — 2 .05 Tudomány 67. — 19.54 Jó éjszakát, gyerekek. — 20.00 Tv-híradó. — 20.30 Hirdetések. — 20.38 Játékfilm. — 22.08 Tv-híradó. A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja. MOZI Savaria: A múmia közbeszól. Szélesvásznú magyar film. (Délelőtt 10, délután fél 5, fél 7, fél 9.) — Béke: a múmia közbeszól. Szélesvásznú magyar film. (5, 7.) — Művész: Orgonás negyed. Francia film. (5 fél 8.) — Körmend: A főnök inkognitóban. Szélesvásznú francia film. (Fél 6, fél 8.) — Kőszeg: Utószezon. Szélesvásznú magyar film. (6, 8.) — Sárvár: Éljen a köztársaság! Szélesvásznú csehszlovák film. (5, 7.) (3077)