Vas Népe, 1968. szeptember (13. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-12 / 214. szám
XIII. évfolyam, 214. szám Ara 70 fillér 1968. szeptember 12. Csütörtök Évnyitó a Tanítóképzőben A Szombathelyi Tanítóképző Intézetben hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel nyitják meg az új tanévet. Szalai László igazgató köszönti a hallgatókat. Megemlékeznek azokról a pedagógusokról is, akik fél évtizedekkel ezelőtt szerezték diplomájukat, s jelenleg Vas és Zala megyében élnek, ötven- és hatvanéves pedagógiai munkássága elismeréseképpen 29 pedagógus kap arany- és gyémántdiplomást Készül a megye IV. ötéves terve A megye negyedik ötéves tervének kidolgozásával kapcsolatosan tegnap a megyei tanácson értekezletet tartottak, melyen részt vettek Mecseki Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezetője, a társadalmi szervek képviselői, a megyei tanács állandó bizottságainak elnökei és szakosztályvezetői is. Dr. Kelemen Ferenc, a végrehajtó bizottság elnökhelyettese tájékoztatta a jelenlevőket a népgazdaság helyzetéről és a negyedik ötéves terv kidolgozásának megkezdéséről. Ezt követően Polgár Ferenc tervosztályvezető ismertette a tervezési munka szakaszait és a kidolgozás módját. A tervezés első szakaszában tanulmányok készülnek az ipar, a mezőgazdaság, az építőipar, a foglalkoztatottság, a közlekedés, a lakásépítés, a közműellátás, az egészségügyi és szociális ellátás, az oktatás és a településhálózat fejlesztéséről. A tanulmányokat kidolgozó munkabizottságokba a megye legjobb szakembereit delegálják, hogy biztosítsák a tervezési munka mind szélesebb decentralizálását. A tanulmányok ez év novemberéig készülnek el. Tanácselnökök vizitben Kemenespálfára viszi ma a busz a celldömölki járás falvainak tanácselnökeit. Közülük a többség bizonyára nem először jár ott. Mégis elcsodálkozik majd, s minden bizonnyal elismeréssel nyilatkozik a látottakról. A járási tanács végrehajtó bizottsága hívta meg Kemenesalja legszebb falujába őket: nézzék meg, milyennek szeretnék látni a járás valamennyi községét. Félreértés ne essék: a celli járásban nemcsak Kemenespálfa szép. Az utóbbi években rendkívül sokat csinosodtak a falvak, virágosították az utcákat, fákat, díszcserjéket ültettek, parkosítottak. Az látja ezt igazán, akit a dolga gyakran átvisz ezeken a községeken. A vizit színhelye azonban mindegyiknél szebb most. A kemenespálfai tanács és a lakosság ügyességét, kézimunkáját dicséri ez a tény. Nem baj tehát, ha Horváth László, az itteni vb-elnök elmondja tapasztalatait a jelenlevőknek. A kellemest tehát összekötik a hasznossal. Fider Sándor, a járási tanács végrehajtó bizottságának elnöke ismerteti a „provincia” előtt álló feladatokat: miben kell együttműködniük a falusi tanácselnököknek is. Majd pedig a falu megtekintése után körútra indulnak a járásban. Megnézik a Sághegy új létesítményeit, Egyházashetyen a celldömölki járás legkorszerűbb orvosi rendelőjét, Borgátán a már enyhülést, gyógyulást szolgáltató termálfürdőt és mindent, ami útjukba esik. Mindent, amit egy-egy falu lakossága közös erővel, összefogással teremtett. A kizárólagos cél: átvenni a jó kezdeményezéseket, tapasztalatokat. A látogatás önmagában is nagyszerű kezdeményezés. Gyakorlati hasznát rendezett utcákban, megszépült falukban látják majd. Egy nap alatt is sokat tanulhatnak egymástól az emberek. A vb-elnökök is megrakott tarisznyákkal mennek majd haza. S elmondhatják: ma jó napunk volt... Reméljük folytatása is lesz. (pósfai) ff-fül a híd... Gazdasági középvezetők kétéves akadémiája Az MSZMP szombathelyi városi bizottságának javaslata és a megyei párt-vb határozata alapján gazdasági középvezetők kétéves akadémiáját indította meg tegnap Szombathelyen a TIT városi szervezete. Mintegy ötven üzemvezető jelenlétében Szabó Dezsőné, a TIT megyei szervezete elnöke mondott megnyitó szavakat, majd Fáy József, a szombathelyi városi pártbizottság osztályvezetője — az akadémia irányítója — köszöntötte a hallgatókat. Beszélt arról, hogy gazdasági életünk fokozottabb követelmények elé állítja az üzemek vezetőit, s ezért szükséges volt megszervezni ezt a maga nemében az egész országban kezdeményezésnek számító akadémiát. A hallgatók — zömmel szombathelyi üzemek vezetői — heti egy alkalommal négy órában előadásokat hallgatnak és szemináriumokon, valamint vitákon vesznek részt. Általános lélektant, marxizmust és gazdasági ismereteket tanulnak képzett fővárosi és helyi tanárok segítségével, majd munkalélektan és vezetési ismeretek követik az alapképzés anyagát a tanmenet szerint. A TIT közgazdasági választmányának titkára, Takács Pálné ugyanúgy, mint a helyi pártbizottsági és TIT- vezetők, a középvezetők képzésének jó módszereként üdvözölte az akadémia gondolatát. Román—angol egyezmény Michael Stewart brit külügyminiszter, akit a román kormány nevében Cameliu Manescu külügyminiszter hívott meg Romániába, szerdán befejezte négynapos hivatalos látogatását. A felek konzuláris egyezményt írtak alá és tanulmányozták tengerészeti és közúti forgalmi egyezmény kötésének lehetőségét is. 20 éves az újjáépített Déli összekötő vasúti híd 20 évvel ezelőtt. 1948 szeptember 12-én adták át az újjáépített Déli összekötő vasúti hidat, amelyet a háború idején a német fasiszták robbantottak fel Az újjáépített híd fontos szerepet kapott ismét az ország vérkeringésében. MAI SZÁMUNKBÓL: Légszerencsétlenség a Földközi-tengeren A politikai oktatás újdonságai Honvédelmi lövészverseny Kőszegen Arammal megölte feleségét Szombathelyen az Isis szentély környékén augusztus elején újabb ásatások indultak. A Múzeumok Igazgatósága 18—20 embert foglalkoztat állandó jelleggel. Háromszor négy méteres hálózati rendszerben történik a feltárás és érmék kapcsán sok érdekes római kori emlék, falmaradvány, patics ház került napvilágra. Megtalálták a római kori bazaltút folytatását is. Ma és holnap országos közlekedési ankét Szombathelyen A Közlekedéstudományi Egyesület közlekedésgazdasági szakosztálya és a szombathelyi Területi Szervezet közigazdasági szakcsoportja rendezi azt az országos közlekedésgazdasági ankétet, mely ma délelőtt 11 órakor a Savaria Nagyszálló télikertjében kezdődik. A kétnapos program során előadások hangzanak el. Csütörtökön Szűcs Zoltán, a MÁV vezérigazgató-helyettese -Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése és hatásának értékelése a vasút területén címmel ad elő. Pénteken Galántai József, az Autóközlekedési Tröszt vezérigazgatóhelyettese ugyanezt a témakört az autóközlekedés viszonylatában vizsgálja. Mindkét előadást hozzászólások követik, melyben a KPM, a MÁV Vezérigazgatóság, valamint a MÁVAUT és a 17. számú AKÖV vezető szakemberei mondják el tapasztalataikat. Az 1948. szeptember 12-én ismét megnyitott híd messzehangzóan hirdeti az újjáépítés munkásainak szorgalmát. Tizenkét vasi tsz-vezető Bulgáriában A közelmúltban bolgár tszvezetők látogattak Vas megyébe a testvéri Razgrad megyéből. Tegnap 12 tagú küldöttség indult Bulgáriába látogatásuk viszonzásaként. Kelemen László tsz-elnök, a sárvári tsz területi szövetség elnöke vezetésével. A vasiak elsősorban mezőgazdasági, nagyüzemeket keresnek fel; ezek gazdálkodását tanulmányozzák, s előreláthatólag tíz napot töltenek a baráti országban.