Vas Népe, 1969. június (14. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-29 / 148. szám

Nyereségtöbblet — alacsony termelékenységgel? A termelékenység alaku­lása úgyszólván legfontosabb ipari problémánkká lett. Az új mechanizmus első eszten­dejében országos átlagban is mindössze 1,3 százalék volt a termelékenység növekedé­se, az idei első félévben eny­­nyi sem várható, sőt a gyá­rak egy részében csökkenés mutatkozik. Árak és tartalékok Ismert, hogy országos át­lagban az ipari üzemek ál­tal tervezett nyereség mint­egy 20 százalékkal nagyobb lett. Megyénkben is többé- k­evésbé az országos átlag k körül .Halkult az ipari üze­mek számos mutatója. Nem­csak közgazdászok és v­ezető szervek, de laikusok is föl­teszik a kérdést, hogyan le­hetséges ilyen nyereségtöbb­let mellett minimális terme­lékenységnövekedés, eseten­ként csökkenés? A nyeresé­get (és a többletet) alapve­tően az úgynevezett induló árak befolyásolták, amelyek­ben nagy volt a nyereség­tartalom. Jórészt ez okozta azt is, hogy mivel „jött a pénz”, az üzemek egy ré­szében nem fordítottak külö­nösebb figyelmet a belső tar­talékok felhasználására, a munka hatékonyságára. Ve­gyük­ példának megyénk ta­nácsi iparát Tavaly hozzá­vetőleg annyi nyereségtöbb­let képződött, mint amennyi állami dotációt a tanácsi ipar kapott. A nyereségtöbb­let és dotáció „belső képlete” már nem ilyen egyszerű. A nagyobb nyereség nem min­dig ott jött létre, ahol do­tálni kellett, tehát gyakorla­tilag a dotáció szükséges­sége megmaradt Az árkép­zésiben azonban a dotált és száját lábukon­ álló üzemek között egyre éleződik a hely­zet Az árakban a dotáció eleve benne foglaltatik. A nyereségtöbbletet felmutató dotációs üzemek könnyebben adnak (és nagyobb) árenged­­­­ményt, s ez a fogyasztói pia­con további feszültséget te­remt létszámgazdálkodás, ipartelepítés Megyénkben az országos átlagnál jóval magasabb volt az ipari létszámnövekedés. Ezt kétségtelenül befolyásol­ja az is, hogy megyénk je­lenleg is iparosodik. Sárvá­ron épül a győri vagongyár telepe, Körmenden tápanyag­gyár létesül, Őriszentpéteren a cipőgyár épít részleget Szombathelyre a REMIX to­vábbi egysége költözik, Já­­nosházára iroda-bútorgyár települ,­­ hogy csak a leg­fontosabbakat említsük. Ez a létszámnövekedés nem ne­vezhető károsnak, sőt indo­kolatlannak sem. Tulajdon­képpen ez az útja megyénk­ben a foglalkoztatás megol­dásának. De nemcsak ilyen létszámmozgás jelentkezik az iparban. Igen nagy — a bér­emelést általában meghaladó mértékű — a­z évközi létszám­növekedés is. Ennek a moz­gásnak sajnos az a követ­kezménye, hogy nő az ala­csony keresetűek tábora. S mert általában közülük kerül ki a vándorlók jó része, je­lentős az a munkaerő mozgás is, amelynek nyomában ter­­meléskiesés, a munka haté­konyságának csökkenése jár. Az ipar­kitelepítés országos megállapítások szerint álta­lában rontotta a vidék ter­melékenységét A kitelepí­tések egy része a központok számára már tarthatatlanul magas önköltséggel, létszám­mal és más termelési ténye­zőkkel dolgozó részlegekkel kezdődött. Ez a tendencia akkor is érvényes, ha me­gyénkben a „kitelepített” ipari üzemek zöme igen jól dolgozik és különösebb prob­lémát nem jelent a megye ipari vezetése számára Élő és holt munka aránya A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1968- ban az úgynevezett minisz­tériumi iparban az összes munkások 39,2 százaléka dol­gozott gépek, gépi berende­zések mellett. (Ez az arány például az NDK-ban már évekkel ezelőtt 50 százalék volt.) A termelékenység fontos tényezője a gépesítettség. Mind a fő, mind a kisegítő munkafolyamatokban. Ugyan­csak a Statisztikai Hivatal számai szerint nálunk négy év alatt 3,8 százalékos ja­vulás volt csak e téren. Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy az iparágak egy ré­szében a meglevő gépi be­rendezések is elavultak, hasz­nálatuk gazdaságtalan, jó­részt megtaláljuk a magya­rázatát a termelékenység je­lenlegi alakulásának. Mosta­nában, többen is felfedezni vélik, hogy nálunk leggaz­daságosabb befektetés az élő­munka, ez kerül a legkeve­sebbe, tehát a létszámot kell növelni. Összefügg ez a je­lenleg érvényes ipari amorti­zációs rendszerrel is, amely esetenként lényegesen hos­szabb idő alatt „téríti meg” a gépi berendezések értékét, mint ameddig a berendezések termelékenyen használhatók. A szabályozókról A központi szabályozók hatása esetenként negatív. Nemcsak az induló árakról van szó. Arról is, hogy vál­lalati méretekben, lényege­sen drágább az átlagbérnö­velés, mint a létszámnövelés. Kézenfekvő, hogy a vállala­tok az olcsóbb megoldást vá­­lasztók. Az a furcsa helyzet is előáll, hogy amelyik vál­lalat termelés­ét a termelé­kenység növelésével érte el, s ennek alapján jobban kényszerült emelni az átlag­béreket, rosszabbul jár, mint az­­a vállalat, amely a ter­melés bővítését létszámnö­veléssel oldotta meg. A nyereséges osztás mosta­ni rendje, illetve a bérszor­zók nagysága is, negatívan hat a termelékenység alaku­lására. Ha ugyanis a válla­latok a termelékenység nö­velése érdekében nagyobb mértékben növelik állóalap­­jukat, vagy technikai fel­szereltségüket, kevesebbet te­hetnek a részesedési alapba. Az elmúlt másfél év, a felgyűlt tapasztalatok arán­yán a szabályozó komlex to­vábbfejlesztése napirendre került. Ezek mostaninál jobb alakítása, s a termelőüzemek eyüttes erőfeszítései hozhat­ják csak meg a várt erő­­méreet, a termelékenység nö­vekedését. Szart­arti Anna 4 Kántor és Csupati együtt vizsgálgatta a húsz méter széles, felszántott földsíkon a talaj mélyedéseit. Csu­pati, mint már annyiszor, elhatározta, hogy a végle­ges döntést Kántorra bíz­za. Minden oka megvolt er­re, hiszen csak­­ tudta: ha a nyomok állati eredetűek, akkor Kántor vajmi kevés figyelemre méltatja őket. Pérszemmel, amíg a kerek pata­ alakú, kúpcsan bemé­lyedő nyomokat vizsgálta, Kántor orra gombját figyel­te. Vajon nedvesen fényle­ni kezd-e kutyája cimpája, és parányi rándításokkal megmozdul-e ínye. Nem csa­lódott. Kántor reagálása nem maradt el, mert az első szippantás után orrát egyre nagyobb érdeklődéssel fúrta a kúpalakú gödröcskékbe. „Se nem róka, se nem nyúl” — dünnyögte magá­ban Csupati és kedve lett volna a közismert dalocs­kát hangosan is dúdolni. Elégedetten gondolt arra, hogy lám, az arany váll-lap nem minden, összenézett Kántorral és a szemével kérdezte: ehhez mit szólsz, pajtás? Kántor, farka bille­­getésével határozottan je­lezte gondozójának: ember ment itt át, s nem más lény. Csupati ekkor feltá­­pászkodott, és ahogy a ma­gasból visszanézett, észre­vette, hogy saját térdeinek bemélyedése, mintha a két szélesebb nyomhoz hasonlí­tana. Homlokáról feje búb­jára tolta pilotkáját és el­mosolyodott: ravasz a fic­kó, és kerek arcán a mo­soly fülig futó vigyorrá te­rült szét. Magabiztos és határozott lett. A sok ma­gasrangú tiszt társasá­gában eddig megvolt kisebbségi érzése váratlanul elpárol­gott Pofon-egyszerűnek lát­ta már a trükköt, és a né­hány lépéssel arrébb tana­kodó tisztek csoportjához lépett: „Jelentem, a nyo­mok embertől erednek és nagyítóval még a ruhaszövet récéi is felfedezhetők.” Az egyik alezredes képtelenség­nek minősítette Csupati ál­lítását. Csupati sértődötten húzta össze szemöldökét. Be­bizonyítom, hogy a határ­­sértő térden és könyökön támaszkodva hatolt át a sá­von. Imre... — és Csupati a nyomsáv közepén letér­delt és az eredeti nyomok­kal párhuzamosan könyöké­re és térdére támaszkodva mászn­i kezdett. — Ez igen. Gratulálok — rázott vele kezet a határőr­kerület parancsnoka. — Meg tudja-e kísérelni a nyomkövetést? — kérdezte. Csupati a fejét vakargatta: — Sajnos, kicsit későn kérték az, elvtársak a professzor úr segítségét, de talán sikerül neki A tisztek nevettek és a parancsnok megjegyezte: „Ha sikerül, mindkettőj­üket kitüntetésre terjesztem fel”. Csupatinak az izgalomtól kiverte homlokát a veríték. Levette pilotkáját és végig­törölte keze fejével az ar­cát. Kántorra kacsintott: „Hallod ezt, Tyutyu?” Kán­tor rasckantott. Csupati új­ra a parancsnokhoz fordult: — Amit lehet, kitüntetés nélkül is megtesszük — mondta. Kántor öt kilométer hosz­­szan, a határvároska szélé­nél levő autóbusz-megálló­ig követte a nyomokat. Az autóbusz innen a közeli ipari városig közlekedik, na­ponta többször is. A fel­vi­lágosítás hallatán Csupati kijelentette: ha szerencsé­jük lesz, akkor a további­akban ott kell keresniük a határsértőt. A harcálláspon­tot nyomban a határtól ti­zenöt kilométerre levő ipa­ri városba helyezték át. Csupati itt azonban egye­lőre nem talált olyan nyo­mot, ahonnan a keresést Kántorral újra kezdhette volna. Éjszakára a sebes fo­lyócska partján ácsorgó rá­dióskocsiban húzódtak meg. Reggel, öt órakor, szokásá­hoz híven, Kántor kinyi­totta szemét a tábori ágy alatt és ásítva nyújtózott egyet. Zörgésére Csupati is felébredt: „Mi az?” — mor­­t­ogta álmosan — „mehet­néked van?” Feltápászko­­dott, és kipillantott a rá­­dióskocsi ablakán. Hangula­­latos park szélén állt a ko­csi, szemközt az Óvár be­járatával. Amíg a gazdi bámészkodott, Kántor türel­metlenül kaparászott a ki­lincs körül. „De sürgős”, dohogott Csupati és a pó­rázt karjára véve. Kántor után maga is lehuppant a földre. „Ha keresnének, já­runk egyet a parkban” — szólt vissza a készüléke mellett bóbiskoló rádiós­nak. Az ápolt ligetet a he­gyi folyócska egyik ága szel­te ketté. Kántor egy kan­­dúrhátú fahíd felé koco­gott. Besétáltak a városka­pun és félórányi mászkálás után már visszafelé ballag­tak, amikor a várfalon alag­­útszerűen átvezető gyalogos­­kapunál egy középkorú férfi szólította meg Csu­pátit. A botanikus­ park kertésze volt és ezt mondta: munkába jövet az egyik elhagyott fo­lyóparti tűz alatt gyanúsan viselkedő fiatalembert lá­tott, akit jöttére felkelt a padról és elsietett a Kis Duna felé. Talán az lesz, akit maguk keresnek, mond­ta fontoskodóan. A park kavicsos sétaútján nyom nem látszott, de a ker­tész határozottan állította, hogy az volt az a pad ahol a gyanús idegen ücsörgött. Amíg tanakodtak, Kántor körbe szimatolta a padot. Szagok keltek, és haltak el benne. Idegein gyűrűztek, mint a tóba dobott kő kör­hullámai. Csupati tanácsta­lanul toporgott kutyája kö­rül és azon töprengett, mi­csoda rejtélyes utakon is­merheti fel Kántor az is­meretlenhez vezető utat, mert a kutya néhány perc­nyi vizsgálódás után intett gazdájának, hogy csatolja rá a nyomozó hámot. Előbb az ódon belváros­ból a várkapun át a Lajta partján haladt Kántor, majd az Akadémia épülete mögött egy keskeny ösvé­nyet, a Kis-Duna füzes partjának tartott. Az ös­vény a város dunai strand­jához vezetett. Alig halad­tak egy kilométert, amikor Kántor szőre váratlanul felborzolódott Csupati elő­kapta revolverét és óvato­san az útját álló fűzfabo­kor mögé lopakodott. A bokron túl Kántor egy idő­sebb emberrel nézett far­kasszemet, aki csattogó met­szőollóval fűzvesszőket vag­­dalt. A hirtelen előtte ter­mett, morgó kutya láttán a vesszőnyalábbal csapkodva igyekezett elriasztani Kán­tort. Csupati első gondolata az volt: Kántor a vesszőt szedegető ember szimatát kaphatta fel. De ha mégse ő a keresett? — vitatkozott önmagával. Az emberre szólt: „Lépjen félre, ne csapkodjon”. A megrémült ember nyomban a füzesbe húzódott, s a kutya, ahogy az ösvény szabaddá vált előtte, orrát nyomban a ta­laj fölé lógatta Csupati megkönnyebbülten sóhajtott, mégse a vesszőt szedő öreg nyomát követte Kántor. (Folytatjuk.) 2. Szombathely ma és holnap Bontsák le a Petőfi Sándor u. 43/a-t Ahhoz a vitához szeret­nék hozzászólni, hogy mi legyen a magas ház közel­ségében meghúzódó Petőfi Sándor utca 43/a számú ház sorsa. A Petőfi Sándor ut­cában lakom, szinte a ma­gas ház szomszédságában. Naponta nézem, mennyit nő az épület. Látom, hogy az előtte megállókat és beszél­getőket is lelkesíti a félig kész „felhőkarcoló” és az a leendő utcarész, ami a Vas Népe szerint lezárja majd a Petőfi utca keleti részét. Ha figyelembe veszem az ott kialakuló, nagyon jó íz­léssel megtervezett ház kör­nyékét, úgy látom, tér ki­alakítását nem zavarja a 43/a szám alatti 9 lakásos épület. A kilenc család kö­zött sem rokonom, sem is­merősöm nincs. Nem fűz tehát érdek, vagy szubjek­tív érzés, hogy pártoljak ott valakit. A városszépítésben viszont szubjektív vagyok. Ezzel ki is mondtam, hogy véleményem szerint le kel­lene bontani a kérdéses épü­letet. Igaz, egyelőre sok ilyen régi, rossz, szűkre sza­bott házban laknak még. Ál­laga miatt ez a ház is meg­lenne egy darabig. De ha a magas házzal és környéké­vel kialakul a nagyon szép városrész, a jóízlést nagyon bántja majd a 9 lakásos ház. Ugyanis körülötte mind modern, magas épületek áll­nak, közéjük számítva az iskolát, a gimnáziumot és az épülettel szemben lévő modern bérházakat is. Ez önmagában is alapos indok a szanálásra. Indo­kolja a lebontást az is, hogy a ház szomszédságá­ban lévő iskolák tanulói igen szűk udvarra vannak zsúfolva, kevés a mozgási lehetőségük. Mindez nem lenne panasz, ha a 43.­a számú házat felszámolnák. Szerintem ezt a magas ház és környéke kialakulásával egyidőben kellene elvégezni. Megragadom az alkalmat, hogy elmondjam egy másik észrevételemet. Mivel a Pe­tőfi utca k T keleti részét le­záró új házsor beljebb épül, mint a mostani házak áll­nak, lehetőség kínálkozik mind a forgalmi út, mind a gyalogjárda szélesítésére, ugyanúgy, mint ez az Ady Endre téren látható. Javas­lom, hogy erre is gondolja­nak a város közlekedésének vezetői. Frilön János Petőfi Sándor u. 49. Ma a megmaradt területen szoronganak az óraközi szü­netekben és a szabadban le­folytatott testnevelési órá­kon az iskolások, a délután tanító osztályok napközis tanulói és az óvodások. Ilyen körülmények között a pajtások mozgási lehetősé­ge nem biztosított, ami nem­csak szellemi, hanem testi fejlődésüket is károsan be­folyásolhatja. Sürgős szükségünk volna tehát arra, hogy iskolaud­varunk kibővüljön. A ta­nulók számára oly sok örö­met nyújtó sportpályát használjuk fel iskolai és út­törőrendezvényeink meg­tartására is a helyhiány miatt. Ha a fent említett épület lebontásra kerül, az minden érdekelt fél számára hasz­nos és előnyös lesz. Iskolaudvarunk ez eset­ben legalább részben vissza­nyerné az oly szükséges te­rületet, ez pedig mindenfé­le szempontból rendkívül fontos. Nem utolsó sorban kell megemlítenünk a városren­dezési szempontot. A por­tánkkal szomszédos komor, szürke tűzfal nem fejleszti tanulóink szépérzékét. Meny­nyivel imponálóbb lenne egy szépen gondozott isko­laudvar, illetve napközis játszótér. Kérjük tehát a város la­kosságát, elsősorban az ér­dekelt szülőket, szavazzák meg a Petőfi Sándor utcai 43/a szám alatti épület le­bontását,­­ mert az ebből származó előnyökből elsősor­ban saját gyermekeik része­sülnek. 1000 gyermek nevében a Hámán Kató utcai Állami Általános Iskola tantestülete . VAS NÉPE Az iskola indoka A folyó hó 15-i (vasárna­pi) számban megjelent új­ságcikkből értesültünk ar­ról, hogy a Petőfi Sándor utca 43/a szám alatti ház jövőjének sorsa még eldön­tetlen: lebontásra kerül -e az épület, vagy továbbra is megmarad. Mint érdekelt fél, a Há­­mán Kató utcai Általános Iskola igazgatósága, nevelő­testülete és tanulóifjúsá­ga a következő érvekkel szeretné a döntést elősegí­teni azok számára, akik a kérdésben nem érdekeltek, illetve nem ismerik a kö­rülményeket Iskolánk tanulólétszáma közel ezer. A 8 napközis csoport 320 tanulója egész napját az iskola területén tölti. Az iskola 2 csoport­ban működő óvodája ugyan­csak körülbelül száz gyer­meknek nyújt otthont. A szomszédos Entzbruder De­zső Gimnázium építésekor iskolánk udvarának körül­belül felét beépítettték. Azó­ Vásároljon az OTP-től balatoni üdülőtelket, Vonyarcvashegyen, az északi part egyik legszebb helyén, Keszthelytől 15 km távolságra. Eladási ár négyszögölenként 250,5 Ft. Bővebb felvilágosítást nyújt az Országos Ta­karékpénztár Veszprém megyei és keszthelyi járási fiókja. (4664) 1969. június 29. Vasárnap

Next