Vas Népe, 1969. július (14. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-04 / 152. szám

Tanácskozik az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) téves véleményeket, hangsúlyozta, hogy az összfogyasztás lényegesen növekszik — ami döntő jelentőségű —, ezáltal egyes kiskeresetű, nagycsaládú rétegek feltétlenül érzékenyen reagálnak bizonyos árváltozásokra, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A reáljövedelmek a tervezett 14—16 százalékkal szemben, 19—20 százalékkal nőttek három év alatt, de az is igaz, hogy a reálbérek jóval lassabban követik ezeket. A jövedelmek nagyobb differenciálásának szükségességét azzal indokolta, hogy a mai különbségek a legfelelősségteljesebb munkát végző vállalati vezetők, valamint művezetők és a munkások, egyszersmind a szakmunkások és a szakképzetlen dolgozók keresete között túlságosan csekélyek ahhoz, hogy az emberek valódi képességei szerinti jobb munkára ösztönözzenek. Ne a jelenlétet, hanem a teljesítményt bérezzük, és honoráljuk jobban a szorgalmat, a rátermettséget, a nagyobb gyakorlatot — jelentette ki. Az élelmiszerellátás, speciálisan a húsellátás nehézségeivel kapcsolatban megemlítette, hogy már tettek bizonyos központi intézkedéseket, amelyek hatására javul a helyzet. Ami az iparcikkek választékát illeti: a kereskedelem ne rendeljen elavult, vagy minőségileg meg nem felelő termékeket, ez a leghatásosabb fogyasztói érdekvédelem. Fehér elvtárs az ármozgásról elmondotta, az össz-árszínvonal emelkedése a megengedhető évi 1- 2 százalék alatt marad és a rugalmasabb árrendszer mindenképpen pozitív hatással van a termelésre és így a fogyasztásra is. Utalt az árcsökkentésekre :6, amelyek a ruházati iparban július elseje után kezdődtek. A Minisztertanács elnökhelyettese a továbbiakban említést tett a korszerű, rugalmas, közép, és kisvállalatok növekvő szevettéről, és nehezményezte, hogy mostohagyermekek a hitelellátásban. Hangsúlyozta a tanácsi gazdálkodás továbbfejlesztésének fontosságát, amihez azonban a minisztériumok több ágazati segítsége, útmutatása szükséges. Fehér elvtárs a továbbiakban annak a véleményének adott kifejezést: népünk jövője többet és jobbat kíván, ezért a népgazdaságot mindenképpen alkalmassá kell tenni a hatékonyabb és termelékenyebb tevékenységre. Befejezésül a kormány külpolitikai tevékenységét összegezte nagy érdeklődéssel fogadott felszólalását. A költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés vitáját Vályi Péter pénzügyminiszter foglalta össze. A különböző kereskedelmi és kulturális célokra indítványozott nagyobb költségvetési hozzájárulással kapcsolatban ígéretet tett, hogy a kormány megvizsgálja a teljesítés lehetőségét. A reálbérek és reáljövedelmek nem kielégítő aránya véleménye szerint a termelékenység kedvezőtlen alakulásával kapcsolatos. Ennek helyes irányú változása ösztönzőleg hat majd a reálbérek emelkedésére is. Nincs szükség különleges alapokra, a változást magával az ösztönzési rendszerrel kell elősegíteni. A válasz tudomásulvétele után az országgyűlés elfogadta a múlt évi költségvetés végrehajtásáról benyújtott törvényjavaslatot, majd áttért a vízgazdálkodás helyzetének megtárgyalására. Dégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke a vízgazdálkodási célkitűzéseinek átfogó ismertetése során számos meglepő adattal, ténnyel illusztrálta a feladat nagyságát és bonyolultságát. Az ipar vízszükséglete megötszöröződött a felszabadulás óta és az ivóvíz felhasználás is rendkívüli mértékben növekedett. Tény hogy 800 faluban működik már vezetékkes vízmű és a városok többségében is sikerült a korábbi rendszeres vízhiányt megszüntetni. A továbbításban azonban az iparnak nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a rendkívül költséges vízműberuházásokhoz. A vitában többek között felszólalt Rádóczi Antal, megyénk országgyűlési képviselője. A Vas megye őrségi részén, valamint a Rába völgyében folyó vízrendezési munkák a vízkár-elhárítási tevékenységnek mondhatók. Mind a közcélú, nagy befogadó medrek, mind az üzemi árokirendszer kiépítése, az őrségi program keretében végzett munka nagyon jónak és hasznosnak mondható Több ezer holdra tehető ugyanis az a terület, amely a vízrendezés után bekapcsolódott a termelésbe. Ezenkívül több tízezer hold átlagtermése megkétszereződött, néha megháromszorozódott a jól végzett vízrendezés és melioráció folytán. Termelőszövetkezetünk5,5 ezer holdnyi összterületéből az idén és az elmúlt 2—3 évben mintegy kétezer holdon fejeződött be a komplex vízrendezés és talajjavítás. Ezeken a területeken a régi 5—8 mázsás átlagtermésekkel szemben jelenleg már 16—20 mázsás, egyes táblákról 24—26 mázsás átlagtermést takarítunk be. E számok igazolják, hogy a vízrendezéssel, komplex talajjavítással elért rendkívül értékes eredményeka termelőüzemek dolgozóinak életszínvonalát kedvezően befolyásolják. Ezen túlmenően az egész népgazdaság szempontjából is gyorsan visszatérülnek a beruházott forintok azzal, hogy nagyobb mennyiségű kenyérgabonát, húst, tejet tudunk biztosítani az ország lakosságának ellátásához. Javaslom, hogy a negyedik ötéves tervben a szakminisztérium és az OVSZ egyeztesse terveit, illetve az állami támogatások összege, annak elosztása olyan legyen, hogy az állami közcélú és üzemi vízrendezés, az árkok felújítása egyidőben valósuljon meg. Rendkívül káros ugyanis, ha az üzemi vízrendezést előbb végezzük el, mint a nagyobb állami, vagy közcélú befogadók megépítését. Nem egy esetben milliós nagyságrendben végzett üzemi vízrendezés és talajjavítás megy tönkre, ha a közcélú befogadók megkésve, egy-két évvel utóbb készülnek el. Javaslom továbbá, hogy az állami támogatásból már vízrendezett és talajjavított területek fenntartására és karbantartására az üzemeket rendeletileg kell kötelezzék. Javaslom, hogy azon szélsőséges időjárású, rossz talajviszonyokkal, magas évi csapadékkal rendelkező területekre és tájegységekre, ahol azt a gazdasági üzemek saját erőből megoldani nem tudják, állami támogatásból továbbra is tegyék lehetővé a vízrendezést és a talajmeliorációs munkákat. Vidékünkön ugyanis a víz nem áldást jelent, hanem igen komoly károkat tud okozni. Így talán érthető, hogy a víz hasznosítása helyett a káros vizek elvezetését kérjük. Az Országos Vízügyi Hivatal és a területünkön működő Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság eddig végzett munkáját jónak, eredményesnek értékelem. A beszámolóval egyetértek elfogadásra javaslom és elfogadom. A többi felszólaló is számos tapasztalattal gazdagította a vitát, amely ma péntek délelőtt a vízgazdálkodásról folytatódik, ezt követően kerül sor az interpellációkra. Robbant a védői kérdés Befejeződött a répcelaki per vádlottainak kihallgatása Tegnap a tized- és a tizenegyedrendű vádlottat hallgatta ki a bíróság a répcelaki robbanás ügyében. A tárgyalás kezdetén a bíró ismertette annak az 1967-ből származó feljegyzésnek a másolatát, amelyet a kilencedrendű vádlott, Molnár László annak idején a szénsavtermelő répcelaki gyár trösztje vezérigazgatójához juttatott el. Ezt a másolatot 2-án terjesztette a bíróság elé Molnár László. Az azóta leváltott igazgató és főmérnök ellentéteire, a gyár műszaki, biztonsági felszereléseinek a fogyatékosságaira hívta fel benne Molnár a címzett figyelmét. Ezután az ugyancsak másodikon pótlólagosan benyújtott szakértői véleménnyel kapcsolatosan arra igyekezett választ kapni a bíróság tanácselnöke, hogy az irodába bejutott és több ember halálát okozó tartály a földön csúszva, vagy afölött repülve juthatott-e az irodába. A meghallgatottak többsége a repülés mellett foglalt állást. Két „tábor“ Ezután Schleinig Endre üzemvezető, tizedrendű és Szabó Ferenc osztályvezető, tizenegyrendű vádlottak kihallgatására került sor. A két vádlott a műszerek működésének ellenőrzésével, illetve javításával, karbantartásával kapcsolatos munkakört töltött be. A kérdések is arra vonatkoztak, milyen műszerek voltak a tartályokon, hogyan működtek, meghibásodhattak-e, mennyire voltak megbízhatóak, mennyire szolgálták a dolgozók és a termelés biztonságát, meghibásodásuk esetén keletkezhetett-e túlnyomás, más zavar, ami a robbanást előidézhette. Minkét vádlott vallomásának lényege, hogy szerintük megbízhatóan működtek a műszerek, az ellenőrzés rendszeres volt, túlnyomás nem jöhetett létre, különösen a robbanást jóval megelőző újítás, egy addig itt nem használt szelep tartályokba helyezése óta. Megfigyelhető volt a répcelaki vádlottak kihallgatásának megkezdése óta a vádlottak két felfogása a szerencsétlenség okairól vallott nézetekben. A tartályt gyártó vállalat a helytelen üzemeltetésben, a műszerek megbízhatatlan működésében a répcelakiak a rajztól eltérő, gyengébb minőségű anyag felhasználásában vélték megtalálni a robbanás okait Különösen a másodrendű vádlott tett fel a répcelakiaknak sok kérdést Néhány „előzmény“ A másodrendű vádlott, Kurucz István, a tartályt gyártó vállalat gyártáselőkészítő csoportjának vezetője a tizedrendű vádlottnak feltett kérdései közben azt igyekezett bizonyítani, hogy — egyebek között Radnainak, a répcelaki főmérnöknek — tudnia kellett, hogy a tartályok műszerei, pl. a biztonsági szelepek nagy igénybevételnek vannak kitéve, mégsem tett megfelelő intézkedéseket a — szerinte — megbízhatatlanul működő mérőeszközök, biztonsági műszerek megbízható működéséért, a rendellenes álláspontok megszüntetéséért. Radnai védője már ekkor feltette a kérdést: — És Önök, akik a tartály anyagát megváltoztatták, nem tudták, hogy a tartályok fokozott igénybevételnek lesznek kitéve? Kurucz válasza az volt: Velünk nem közölték, milyen célra rendelték a tartályokat. Robban a kérdés Végezetül a kilencedrendű vádlott védője kap engedélyt, hogy kérdezhessen a másodrendű vádlott, Kurucz Istvántól — Igaz-e, hogy a répcelakiak állandóan sürgették a tartályok elkészítését? — Igen. — Igaz-e, hogy a répcelakiak 43 ezer forintot adtak valamilyen címen Riba főmérnöknek (Ő a tervezőmérnök, V. L. megjegyzése) azért, hogy a főmérnök a tartályok mielőbbi elkészítését elősegítse? — Nem tudom, ezt tőle kell megkérdezni. — És ön ebből a 43 ezer forintból mennyit kapott? Némi hangzavar után a tanácselnök bíró tette fel a kérdést a másodrendű vádlottnak: feleljen egyenesen, igaz vagy nem igaz? — Ez nem igaz! — hangzott a határozott válasz. A bírónak arra kérdésére, honnan tud erről a védő, a védő nem volt hajlandó válaszolni. Ezzel a vádlottak kihallgatása befejeződött. A tárgyalást július 15-én folytatják. —v—1— HM». Július 4. Pestiek VAS NÉPE Szakmai „vitézség“ A dunántúli kisváros ipari üzemében egy 960 tagú, példás igyekezető család dolgozott, élt együtt. Élt — mondom, mert a napi munka után sem szigetelődtek el egymástól, tanultak, horgásztak, ultiztak, szinte nem is kellett értekezletet tartani, az egyéni élet vagy az üzem dolgai egyaránt édes gyermekei voltak az érdeklődésnek. Ezek után már mondani is szükségtelen, hogy aki az üzemet kifogásolta, családi becsületbe gázolt. Mi sem természetesebb, igazgatót is családon belül nevelt magának a közösség. Jó érzékkel választottak. A gyerek, aki anyagmozgatóként kezdte a szakmát, az idők során még a mérnöki képesítést is megszerezte. Ment is a bolt derekasan. Mire a teljes korszerűsítésen is átestek, előkelő külföldi partnerekkel dicsekedhetett a Vállalat. A külföldiek úgy látták, érdemes hosszú távra kötni a barátságot, üzemlátogatásra Svédországba hívták a magyar igazgatót. Nagy érdeklődéssel várta haza fiát és parancsolódiát az üzem. Büszkén, kiegyensúlyozottan, élenjáró voltuk és hazai makulátlan hírük tudatában ültek az új kultúrterem borszékeiben. Mi történhet? Legfeljebb kiderül az igazgatói beszámolóból, külföld előtt sincs szégyenkezésre oka a gyárnak, ha ugyan nem az, hogy szakmai vitézségből példáért hozzájuk jöhetnének a svédek. Egyre kelletlenebbé vált azonban a hangulat, amikor az igazgató elbeszéléséből egyre csak az derült ki, hogy bizony szakmai gőgre semmi oka sem lehet a nagy üzemcsaládnak. Különösen ingerlékennyé vált a hangulat, amikor az igazgató a termelési adatokat és a munkakörülményeket ecsetelte. Kiderült ugyanis, hogy amíg az üzem 960 dolgozói összlétszám mellett évi 95 ezer köbméter alapanyagot dolgoz fel, a svédek 150 ezret. De nem 960-an, hanem 27 munkással. És ez a 27 munkás mind fehér köpenyben, kezén kesztyűvel áll a gépek mellett. Az üzem egyik oszlopos tagja, akinek már a nagyapja is ott dolgozott, nem is tűrte tovább a szerinte igazságtalan összehasonlítást. „Jó,jó, igazgató elvtárs. Huszonhét embert mi is elgyőznénk kesztyűvel, fehér köpennyel, de kilencszázharvmat.." (Lupusz) Vendéglátás — büki módra Két osztrák házaspár tíz napot akart eltölteni Büköm a fürdőben — két nap múlva elutazott a Balatonra. Pedig rossz idő volt, de mint mondták „ott talán kapunk a pénzünkért reggelit”. Egy alföldi asszonyka azért távozott, mert egy hét alatt egyetlen egyszer jutott kenyérhez... Sorolhatnánk a példákat, amelyek sajnálatosan az egyik legszebb és legnagyobb befektetéssel megépült gyógyüdülő-telepünkkel, Bükkel kapcsolatosak. Helyette nézzük a tényeket: A kenyeret délelőtt 11—12 felé hozzák Csepregről ide is, a faluba is. Sorbaállnak érte a pavilon előtt, s aki későn rohan ki a vízből az úgy jár, mint az alföldi asszonyka. A tejpavilon — a helyi tsz kezelésében van —, reggel 9-kor, fél 10- kor nyit. Pedig már hajnalban lefejnek. A csemege reggel 9-től tart nyitva, de a felvágott mellé ide is csak délfelé érkezik kenyér, sütemény. A vendéglő fél nyolckor nyit,, de felvágottat, dzsemet, vajat nem tart, helyette gulyást, pörköltet, legfeljebb tojás rántottat kanál. A lángost a faluban sütik, de 11-re ér a két kilométerre fekvő fürdőtelepre ez is. Az ellátás a Csepreg és Vidéke ÁFÉSZ kezében van. Ő a főszállító. Milyen szállító ... ! És nemcsak a szállítással van baj, hanem a nyitvatartással is. Néhány darab vaj, egy üveg dzsem beszerzése, tálalása igazán nem okozhatna problémát. Annál inkább, mert az árusítás zömmel gebines módon zajlik. Csakhogy minden évben más-más a vendéglő vezetője, s ily módon neki nem érdeke, hogy a kedves vendég jövőre is visszajöjjön...! A szomszédos bisztró az egyetlen mentsvára az üdülőknek. Ez reggel fél nyolckor nyit, s amíg vendéget lát, nem zár be. Amíg nem árusítottak feketét, vezetője otthon főzte, s termoszban hozta ki, hátha kér valaki... De ez csak egy csepp a tengerben, egy fehér holló, amely egymaga nem győzi, nem győzheti. Akkor, amikor minden lehetőség adva van a jó, kulturált vendéglátáshoz, nem lehet tűrni ezt aVendégriasztó szolgáltatást! Ha másképpen nem a felettes szervek hatalmi szóval, büntetéssel teremtsenek rendet Bükön! (szabály) Rendezik a szombathelyi „magasház" környékét Jó ütemben haladnak, és a jövő év végéig be is fejeződnek Szombathelyen a Petőfi Sándor utcai „magasház" és a megyei könyvtár építésének munkálatai. A megfelelő városkép kialakításának szempontjai megkívánják, hogy a megyeszékhely két új, reprezentatív színfoltja ne épülettömb belsejében húzódjék meg, hanem a Petőfi Sándor utca felől feltárulva fogadja a városba látogató vendégeket. Elkerülhetetlenné vált emiatt egy nagyobb arányú területrendezés, amely a Petőfi Sándor utca, Hámán Kató utca, Deák Ferenc utca, Hübner János utca, Karinthy Frigyes utca és a Március 15. tér közötti részre terjed ki. A városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén megállapította, hogy a Petőfi Sándor utcai, valamint a tömbbelsőben levő épületek szanálásával a szükséges tér kialakítható. A szanálás során feltáruló tűzfalak és a Március 15 tér 1. szám alatti lakóépület függőfolyosós oldalát természetesen célszerű volna letakarni. A szakemberek javaslata szerint a tér lezárását egy L. alakú, négyemeletes, illetve behajtó részén vízszintes épülettel lenne ajánlatos megoldani, a Március 15. téri új saroképüllethez csatlakozva. Az épület földszintjén el lehetne helyezni a jelenleg „ideiglenes” — és nem éppen kedvező — körülmények közt dolgozó tüdőszűrő állomást. Az első emeletre a pedagógusok klubját tervezik, száz négyzetméteres nagyteremmel, könyvtárral, négy klubszobával, a járulékos helyiségekkel és gondnoki lakással. A további emeletekre 2—3 szobás lakások kerülhetnek, a tervek szerint szintenként 6—6 család számára. Természetesen a probléma megoldása korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek első pillantásra látszik, öszszesen kilenc lakást — köztük háromszobásat is — kell szanálni a Petőfi Sándor utca 43, 45, 47. szám alatti házakban. Új helyen kell szállást keresni a Mérésügyi Hivatalnak és a Dohányipari Elosztónak. Az előzetes számítások szerint meglehetősen tekintélyesnek ígérkeznek a költségek is. A kisajátítás, tereprendezés, tervező munka, és nem utolsó sorban maga az építkezés több mint kilencmillió forintba kerül. A beruházási programot ez év decemberéig kidolgozzák, 1970. közepére elkészülnek a kiviteli tervek, és 1971. őszén már remélhetőleg az épület átadására is sor kerül. A tervezők és kivitelezők egyaránt tudják, hogy az egész város figyelme őfeléjük irányul. A lakóhelyük szépségére, kulturáltságára oly kényes szombathelyiek tökéletes munkát kívánnak azoktól, akikre rábízzák az ősi város arcának megfiatalítását. Reméljük, hogy várakozásukban ez alkalommal sem fognak csalatkozni? (kulcsár)