Vas Népe, 1970. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-14 / 38. szám
A nő és a társadalmi háztartás „Asszonynak nem születik valaki, hanem azzá lesz” — mondja Simone de Beauvoir A második nem című híres könyvében. Vagyis a nők csupán biológiánag különböznek a férfiaktól, és csak a hosszú, gyötrelmes elnyomás csonkította meg, degradálta őket második vagy úgymond „gyengébb" nemmé, és alakította ki bennük a másodrendűség, a másértvalóság komplexumát. Magyarországon — mint a többi szocialista országban — a nők egyenjogúsága alkotmányba foglalt törvény. 1945 után a társadalom új rendje nem prédikálta többé a nőknek (mint egyedül ildomos „jogot”) Bismarck három K-ját: a konyhát, a templomot és a gyermeket (Küche, Kirche, Kinder). De vajon a paragrafusok által kínált lehetőség realizálódik-e a gyakorlatban, a mindennapok valóságában, vajon élnek-e vagy — pontosabban — élhetnek-e a nők egyenjogúságukból fakadó jogaikkal, követeléseikkel? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Orbán Józsefné elvtársnővel, az MSZMP KB munkatársával. A beszélgetés „apropóját” az adta, hogy a párt Központi Bizottságának Agitációs és Propaganda Osztálya komplex módon vizsgálta meg a nők helyzetét és sok olyan problémát tárt fel, amelyeknek megoldásátnemcsak a női nem, hanem társadalmunk egészséges fejlődése is igényli. A „nőkérdés“ társadalmi kérdés ! — Mi tette szükségessé ezt a komplex jellegű felmérést, vizsgálatot? — Többek között a harc egy megcsontosodott, helytelen szemlélet ellen, miszerint egyedül csak a Nőtanács hivatott a nők problémáival foglalkozni, azokra megoldást találni. Nyilvánvaló, hogy azok a kérdések, melyek a lakosság nagyobb részét alkotó nőket közvetlenül (és közvetve az egész lakosságot) érintik, komoly gazdasági, politikai és szociális problémák, és megoldásukra a Nőtanács önmagában nem képes. — Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy az úgynevezett „nőkérdés” mindenkor a társadalom adott politikai, gazdasági és kulturális helyzetének függvénye, s a megoldások keresésekor nem tekinthetünk el a társadalom fejlettségi szintjétől. Ezért vált fontossá, hogy a szocializmus alapjainak lerakása után komplex módon vizsgáljuk meg ezt a nehéz témát. — Melyek voltak a vizsgálat legfontosabb részterületei? — A középpontban a nőknek a munkához való viszonya állt Ez persze nem véletlen: a nők egyenjogúsága csak akkor érvényesülhet minden területen, ha a nők a társadalmi termelésben is teljesen egyenjogúak. A férfi évszázados kiváltságai — egyebek mellett — csak akkor szűnhetnek meg, ha a házastársak mindketten dolgoznak. Hiszen a kereső, dolgozó nőt foglalkozása, önálló egzisztenciája legtöbb esetben megvédi attól, hogy hátrányos helyzetbe kerüljön a férfival szemben. Munkája összehozza más emberekkel, bátorságot ad neki ahhoz, hogy önálló egyéniség legyen. — Jelenleg Magyarországon a munkaképes korú nők 67 százaléka tanul, illetve foglalkoztatott. Igen előkelő arány ez a többi szocialista ország és a fejlett kapitalista országokhoz viszonyítva is, és mi több — teljesen szinkronban van a szocializmus építésének jelenlegi szakaszával. A fő problémát a nők foglalkoztatottságának területi aránytalansága jelenti. — Egyik legfőbb gondunk: a lányok szakképzése. Jelenleg az ipari szakmunkástanulók 23 százaléka nő — ezzel nem vagyunk elégedettek, és reméljük, hogy 1975- ig legalább 30 százalékos arányt tudunk kialakítani. Elsősorban a fiatal lányok — különösen a gimnáziumban érettségizettek — szakképzését szorgalmazzuk, ezzel szeretnénk megkímélni őket attól, hogy ne később, családi terhekkel vállukon kelljen a tanuláshoz fogniuk. Itt a fő probléma elsősorban az, hogy lányaink a szakmák nagyon szűk skáláját ismerik. Napirenden: a család „államosítása“ — Ha a nyugati sajtótermékekben, tanulmányokban lapozgatunk, vészjósló figyelmeztetésekkel találkozunk: „A család funkció nélkül!” — „A család felbomlása!” — „A család államosítása!” — „Veszélyben a legszentebb javak!” — „Mentsétek meg a családot!” — „Ne tűrjétek a romlást!" Ennyi felkiáltójel kicsit meghökkenti az embert Annál inkább, miután Magyarországon sokszor — burkoltabb formában — szintén elhangzik, hogy a dolgozó nő nem tudja ellátni családi kötelezettségeit, nem tud gyerekeivel igazán törődni — tehát a család széthullóban van. Mi erről a véleménye? — Ezekben a vádakban lényegében az apai hatalomról, a patriarchális állapotok, a régi „babaotthon” visszaállításáról van szó, vagyis a nők egyenjogúsítása elleni harcról. Szó sincs róla, hogy a család széthullóban lenne: a nő emancipációja a család emancipációja is! — Ez persze nem jelenti azt, hogy a nőnek a családban betöltött szerepe munkába állásakor nem változik. Senki sem követelheti, hogy az a nő, aki napi nyolc órán át dolgozik, egy régi típusú „háztartást” vezessen, és ezenkívül tanuljon, művelődjön, lépést tartson a fejlődéssel, vagyis ideális feleség legyen. Nem felel meg a valóságnak az, hogy a családot államosították, vagyis hogy az „állam” fontos funkciókat „elragadott” a családtól. A megoldás tudniillik pontosan ez: az államnak egyre több családi feladatot kell ellátnia a dolgozó nő, anya helyett, így alakul ki az az állapot, amelyet Lenin „társadalmi háztartásnak” nevezett. Magyarországon a nők igazi egyenjogúsítását éppen ennek a „társadalmi háztartásnak" fogyatékosságai nehezítik: kereskedelmünk gyengeségei, a kevés óvodai, bölcsődei férőhely, a közszolgáltatások viszonylagos elmaradottsága, olykor drágasága, és sokszor nem kielégítő minősége. A felmérés során megdöbbentő statisztikai adatokhoz jutottunk: például jelenleg egy évben egy családra mindössze 1,1 kg (!) patyolatban mosatott ruha jut! Sokszor ellenérvként elmondják, hogy maguk a nők is hibásak ebben: félnek az „újtól”, nem veszik igénybe a különböző szolgáltatásokat. Holott többnyire nem az „újtól” való félelemről van szó: a mai fiatalok — nők és férfiak egyaránt — ízig-vérig modern szemléletűek. A baj ott kezdődik, hogy egy többgyermekes családban bizony meg kell gondolni, hogy a drágább félkész ételt eszik-e, patyolatba adják-e a ruhát, vagy néhány forint megtakarításáért otthon mosson, főzzön az asszony. Papírforma szerint... — Eddig a nők egyenjogúsításának társadalmilag objektív folyamatáról beszélgettünk. A nők emancipációját azonban nagyon sok szubjektív tényező is nehezíti; az a sokféle előítélet, megcsontosodott komplexum, amely férfiakban és nőkben egyaránt él még. Arról a szemléletről van szó, amelyet Dumas frappánsan így fogalmazott meg: „Ha nőről van szó, a dolog nem ugyanaz...” Erősen tartja magát ez a nézet nálunk még ma is Például: a nő előtt „papírfoma" szerint múlva áll a lehetőség, hogy bármilyen funkciót betölthessen, de — tisztelet a kivételnek — a társadalom parancsnoki magaslatain sokszor nem színesen látja őt a férfi. Még most is előfordul, ha a két azonos kvalifikációjú, azonos képességű fiatal közül az egyik például kevesebb órabért kap, csak azért, mert nő. Végül nagy figyelmet kell szentelnünk a nők közéletben való részvételének is. A nőket meg kell ismertetnünk jogaikkal és meg kell tanítanunk azt is, hogyan éljenek ezekkel. B. fi. K. Patika, gyógyszer nélkül Répcelak, 1970 február AVíritOS, egészségtelen a levegő. A meteorológia fagyot és havat jelzett a következő napokra. Répceszemere irányából agyonfáradt köhécselő anyókával találkozom. — Biztosan messziről jön a néni... — Nekem már messze van. A fiatal két óra alatt megfutja az utat. Mint én is valamikor. Szemerében voltam orvosságért Pedig itt is van patika, csak éppen nem nyitják meg. Azt mondják, a járás vagy a megye nem segített eleget. Ezt mondják. Pedig ez a nép megérdemelné. Honnan van az úr? ! — Miért nem a férje ment gyógyszerért? — Mert ő szegény nálam is sokkal betegebb. 39 fok lázban fekszik. Különben nem engedett volna el, ebben a náthás világban. Csak én is beteg ne legyek. Hála isten, most már hazaérek. A rohamosan fejlődő községben lépten-nyomon új házakat köztük több emeleteset lát az ember. A Széchenyi utcában modern orvoslakás és rendelő, mellette a 900 ezer forintért épült gyógyszertár, ugyancsak lakással. Most készül egy fogorvosi rendelő, s csinosítják, parkosítják a házak elejét. A közvilágítás városi színvonalú. Sorolni lehetne még a fejlődés megannyi tanújelét, ami egyébként a vasi falvak jellemzője is. A patikaajtó zárva. Ablakain át az üres falak és néhány ládikó pillantható meg. A betegeknek a szomszédos Répceszemeréből, Beledből vagy Uraiújfaluból hozzák a gyógyszert. Attól függően, kinek melyik község van közelebb. Az élelmesebbek a vállalatok portáin teszik le a recepteket, s a sofőrök Győrből, Szombathelyről, Budapestről hozzák a gyógyszert Mikor, hova visz az útjuk. Az igazgatók belátóak, nem szólnak érte. — Miért nem nyitt meg még a patika? — Nincs bebútorozva — mondják a községi tanácson. A Gyógyszertár Vállalaté az épület — A répcelakiak panaszolják, hogy nem nyitják meg a gyógyszertárat — mondom Szombathelyen Bartha Béla igazgatónak. — Nekünk is kínos, de tán nem kell sokáig várni. A bútor már készül, amiért a megyei tanácsnak köszönettel tartozunk. Még 1967-ben megyei, vállalati és községi megegyezéssel megtervezték a gyógyszertár és a gyógyszerészlakás építését. Az összeghez a helyi tanács akkori vezetői 300 ezer forint hozzájárulást ajánlottak fel. Az épület elkészült, a kivitelező benyújtotta a számlát A megye és a vállalat leguberálta a százezreket, a helyi tanácsnak viszont — mint kiderült — egy vasa nem volt Az adósnak mégis fizetnie kellett, így a gyógyszertár vállalat a községi tanács helyett is kénytelen volt beszállni 300 ezerrel, viszont nem maradt pénze a berendezésre. Az idő telt, a patika nem nyílt meg, a répcelakiak most is 6—10 kilométerre mennek gyógyszerért. A bajban ismét a megye segített. Vállalta a bútorok, a berendezés költségeit, s így remény van rá, hogy tán nemsokára a betegek, a recepteket beváltók rendelkezésre bocsátják az egészségügyi intézményt. A Az esetet egy népcelaki levélírónk közölte, s egyben a Vas Népe segítségét kérte Kérését a magunk módján teljesítjük, s egyúttal a répcelakiak azt is láthatják: nem a járás és a megye hibájából kell gyógyszerért gyalogolniok, hanem a községi tanács korábbi vezetőinek felelőtlensége miatt! — — 1979. február 14. Szombat NDK városrész — magyar módra A miskolci tervező vállalat — a TESCO útján — szerződést kötött a Német Demokratikus Köztársaságban a Zeiss Művek dolgozói részére épülő jéna-lebedai új városrész terveinek elkészítésére. Első ütemben az úgynevezett nyugati városközpont ellátó- és közintézményeinek terveit dolgozták ki. A mintegy tíz hektáros városközpontban alakították ki a kereskedelmi létesítményeket magában foglaló földszintes üzletház tervét. Ebben többek között könyvkereskedés, takarékpénztár, gyógyszertár szolgáltató részleg kapott helyet. Elkészítették az egyemeletes orvosi rendelőintézet, valamint az ezerkétszáz négyzetméter alapterületű önkiszolgáló rendszerű élelmiszer-áruház, továbbá a vendéglátó kombinát terveit is. Ilszavillék Egy héttel ezelőtt — e helyen — glosszarovatunkban adtunk hangot: a Csere-beré’ címen annak a jogos felháborodásnak, amit a vendéglátóipar váltott ki Szentgotthárd nagyközség lakosaiból azzal, hogy a Zöldfa kisvendéglőből elvitték a bútort, illetve a jót régi, elavulttal cserélték ki. Tegnap viszont levelet kaptunk a szentgotthárdi tanácstól. Nagy örömmel arról értesítenek, hogy a Vas megyei Szálloda és Vendéglátó Vállalat vezetősége február 12-én visszaszállította az elvitt bútort. A tanács egyben kéri lapunkat, hogy a nagyközség lakosságának köszönetét tolmácsoljuk a Szálloda és Vendéglátó Vállalat vezetőségének. Szívesen adunk helyt az ilyenfajta kérésnek, s hozzátesszük, hogy a bírálatra az a helyes válasz, amit a vállalat vezetői adtak. Ugyanis az újságban megjelent bírálatok után rendszerint magyarázkodnak — mosakodnak — az illetékesek, sőt olyan is előfordul, hogy fenyegetőznek (!), ahelyett, hogy a hibát kijavítanák. Az újságírónak viszont kötelessége minden olyan jelenséget, visszásságot bírálni, amely akár az egyént, akár a közösséget sérti, a fejlődést gátolja vagy károkat okoz. De íme örömmel szólunk arról is, ha egy vállalat tettekkel és gyorsan válaszol, illetve az elhibázott dolgot „helyreigazítja”. TEU - Sorompó helyett A gyalogosok védelmében emeltünk szót a minap, amikor megírtuk, hogy a Bolyai utca végén tengernyi sarat fröcskölnek a gépkocsik a járdára, amint behajtanak a Derkovits városrészre. Boltok, árusító pavilonok tövében történik mindez, és roppant egészségtelen állapotokat szülhet ez a helyzet. Mivel pár száz méterrel arrébb kitűnő út vezet ugyanoda, azt javasoltuk: védjék meg a gyalogosokat, húzzanak sorompót a gépkocsik elé. Kérésünk nem maradt pusztába kiáltott szó. Igaz ugyan, hogy nem húztak sorompót az említett útszakasz bejárata elé, de két napig lánctalpas gépek dolgoztak a terepen. Félretolták a sarat, egyengették a földet, járható utat építettek. Megoldás ez? De mennyire! Sokkal jobb a lezárásnál, hiszen így egyszerre megoldódhat egy másik probléma is. Nevezetesen az, hogy a jövőben a kerékpárosok sem közlekednek majd a járdán, nem veszélyeztetik a gyalogosok testi épségét Költségesebb megoldásnak tűnik ez, de sokkal tartósabbnak ésszerűbbnek. Köszönet érte( spóssal) Hétfőn Szombathelyről jelentkezik a Győri Rádió A Magyar Rádió Győri Stúdiója érdekes zenei műsorral kedveskedik február 16-án, hétfőn este Szombathely és Vas megye közönségének. 18 órakor kezdődik a műsor, s mintegy negyedórás prózai adás után kapcsolja Szombathelyt, az Ifjúság Házát, ahonnan mintegy 40 perces műsort sugároz. A Győri Rádió ezalatt a 40 perc alatt főképpen zeneszámokat nyújt a vasiak kívánsága szerint. Zenei szerkesztősége ez alkalommal Szombathelyen az Ifjúság Házában működik. Azzal a céllal, hogy fogadja a kívánt zeneszámokra a megrendeléseket. Vagyis: a közönség a 11-474-es telefonszámon hívhatja a zenei szerkesztőséget és zeneszámot kérhet. Nem a dal címét kell telefonon kérni. A legkedveltebb ének- és zeneszámokból ötvenet — egytől ötvenig terjedően — megszámoztak. Valaki tehát kérheti az egyes, kettes, hármas, vagy bármelyik számot egészen ötvenig. És akkor azt a muzsikát közvetíti a stúdió, amelynek a számjegyét bemondták. Várhatóan meglehetősen nagy lesz majd az érdeklődés a műsor iránt és sokan kérnek zeneszámot. A zenei szerkesztők úgy számolnak, hogy a negyven percbe sok muzsika belefér. Ha valakit mégsem tudnának kielégíteni, azt a Győri Rádió más adásai révén elégítik ki A hallgatótervező a miniszter válaszol Dr. Bíró József miniszter ■és a Külkereskedelmi Minisztérium vezető munkatársai válaszolnak a levélben és szóban feltett kérdésekre a rádió február 23-i sajtókonferenciáján. A beszélgetésben többek között szó lesz külkereskedelmünk helyzetéről, a belföldi piac ellátásáról, a külkereskedelem és a termelővállalatok kapcsolatáról. A műsor szerkesztősége várja az érdeklődők levelét. 14 és fél millió forint Körmend fejlesztésére Tegnap a járási művelődési házban ülést tartott Körmend nagyközség tanácsa. Az 1970. évi költségvetést és a fejlesztési tervet, valamint az idei tanácsi munkatervet fogadták el. A költségvetés előirányzata 14 és fél millió forint. A jelentősebb tételek között szerepel az utak karbantartása és felújítása több mint kétmillió forinttal. Az útépítés érinti majd a Berzsenyi utcát, a Petőfi Sándor, a Mátyás király utcát, a várkerti lakótelep környékét és a tápszergyárhoz vezető utat. Jelentős lesz a járdásítás is. A nagyközség kivilágításának korszerűsítésére hatszázezer forintot fordítanak és a köztisztaság helyzetét is javítják, mivel 100 darab hulladékgyűjtő kosarat készíttetnek és szerelnek majd fel. A tanácsi kezelésben levő állami lakóházak felújítására több mint hárommillió forintot irányoztak elő. A főtéren ésa Rákóczi úton 15 lakóépületet újítanak fel. Több helyen megoldják a csapadékvíz elvezetését. A szennyvízcsatorna-hálózat bővítéséig több mint kétmillió forintot fordítanak. A második ütem befejezésével és a harmadik ütem megkezdésével a gépállomástól a Bartók Béla úti lakótelepig építik ki a hálózatot. A tanács a fejlesztési tervek megvalósításánál számít a lakosság társadalmi munkájára is. Sz. G. VAS NÉPE.