Vas Népe, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-26 / 72. szám

­ Tárgyalások Nyugat-Berlinről Nyugat-Berlinben javában folynak az előkészületek a négy nagyhatalom képvise­lőinek csütörtökön kezdődő, Nyugat-Berlin helyzetének megvitatását célzó tárgyalá­saira, amelyekre az egykori Szövetséges Ellenőrző Tanács nyugat-berlini épületében kerül sor. Az 1944. évi londoni meg­állapodás létrehozta a Szö­vetséges Ellenőrző Tanácsot, amely Németország teljes fegyverletétele után, a Hit­­ler-ellenes koalícióban­ részt vett szövetséges megszálló hatalmak legfőbb ellenőrző szerveként működött egészen addig, amíg 1949-ben a nyu­gati hatalmak, együttműköd­ve a nyugatnémet keresz­ténydemokratákkal, ketté nem szakították Németorszá­got és Berlint. A Szövetséges Ellenőrző Tanács nyugat-berlini épü­lete előtt ma is ott lobog a négy megszálló hatalom zászlaja, s az épületben te­vékenykedő szövetséges légi­biztonsági központban he­lyet foglal a szovjet hadse­reg képviselője is. A Szovjetunió az NDK- val megkötött 1955. évi meg­állapodásában teljes mérték­ben biztosította a Német De­mokratikus Köztársaság szu­verenitását, mind az NDK területére, mind pedig Ber­lin volt szovjet szektorára, a Német Demokratikus Köz­társaság mai fővárosára vo­natkozóan. A Német Demok­ratikus Köztársaság a Szov­jetunió javára lemondott bi­zonyos jogairól. Ennek értel­mében a három nyugati megszálló hatalom fegyveres erői számára a Szovjetunió szavatolja a Nyugat-Berlin­­be vezető­ összekötő utakat és ellenőrzésük is szovjet hatás­körbe tartozik. Ugyancsak szabad mozgása van mind a négy volt megszálló hata­lom fegyveres erőihez tarto­­­zó szem­él­yeknek a város mindkét felében. A csütörtökön kezdődő tárgyalások kapcsán idézzük fel röviden a berlini és nyu­gat-berlini státusra vonatko­zó álláspontokat. A Német Demokratikus Köztársaság álláspontja sze­rint Berlin az NDK főváro­sa, s a három nyugati meg­­szálló hatalomnak ma már semmi jogcíme sincs a város négyhatalmi státusára hivat­kozni. Nyugat-Berlin, az NDK te­rületén és annak közepén fekvő, önálló politikai en­­skre, jelenleg a három nyuga­ti hatalom megszállása alatt. Nyugat-Berlin sohasem tar­tozott a Német Szövetségi Köztársasághoz és jelenleg sem képezi részét. Az NDK, következménye­ket kilátásba helyezve, el­utasít minden olyan lépést, amely Bonn bekebelezési szándékát juttatja kifejezés­re Nyugat-Berlinnel szem­ben. A nyugatnémet kormány (és egs­ben a nyugat-berlini szenátus) véleménye szerint a négyhatalmi megszállási státus egész Berlinre vonat­kozik. Nyugat-Berlin a három nyugati hatalom felségjoga alatt áll. Az időközben beállott vál­tozások alapján Kelet-Ber­­lin (értsd) Berlin, az NDK fővárosa, éppen olyan reali­tás, mint Nyugat-Berlin „megnövekedett státusa”. A nyugatnémet és nyugat­berlini felfogás szerint a vá­rost kifelé, a három nyugati hatalom megbízása alapján, Bonn jogosult képviselni. A három nyugati megszál­ló hatalom nyilvánvalóan a nyugatnémet állásponthoz közel eső elképzeléssel lép fel a csütörtöki megbeszélé­seken. Kiegészítőleg azonban meg kell jegyezni, hogy a nyugati hatalmak elsősorban saját pozícióik fenntartásá­ra törekednek Nyugat-Ber­linben, és a város — bizo­nyos mértékig általuk is el­ismert — különleges státu­sára hivatkozva, mindeddig elutasították a város kifeje­zett bekebelezésére irányuló bonni törekvéseket. A nyugati hatalmak a csü­törtökön kezdődő megbeszé­léseken várhatóan elsősorban az összekötő útvonalak prob­lémájára összpontosítják erő­feszítéseiket. A Szovjetunió természet­szerűleg abból indul ki, hogy Nyugat-Berlin önálló poéti­kai egység, amelyre a Szö­vetségi Köztársaság semmi­féle módon nem formálha­tott és nem formálhat igényt. A Szovjetunió a Német Demokratikus Köztársaság­gal egyetértésben elutasítja a Szövetségi Köztársaság nyugat-berlini jelenlétét. A Szovjetunió ugyanakkor re­alitásnak tekinti a Nyugat- Berlinben kialakult társa­dalmi és gazdasági rendszert. A tárgyalások most előre­láthatóan egy napig fognak tartani. Elsősorban csak ar­ra szolgálnak majd, hogy a felek kifejtsék álláspontju­kat. Ma kezdődik a fasiszta Németországot legyőző négy nagyha­talom képviselőinek értekezlete a nyugat-berlini kérdés meg­oldására. Képünkön a megbeszélések résztvevői: (balról­jobbra): Roger William Jackl­ing, Anglia. Francois Seydoux Franciaország. Kenneth Rush, az Egyesült Államok bonni nagykövete és Pjotr Abraszimov, a Szovjeunió berlini nagykövete. Attasé és konzul az újabb túsz Paraguay Buenos Aires-i nagykövetsége kedden éjsza­ka értesítette az argentin rendőrséget arról, hogy el­rabolták Waldemar San­­chezt, Paraguay Corrientes­­tartomány Ituzaingo városá­ban működő konzulját. Sanchez az észak-argentí­nai városkából Buenos Ai­­resbe utazott, hogy megte­gye a szükséges előkészüle­teket a városba szerdán hi­vatalos látogatásra érkező Alfredo Stroessner paraguayi elnök fogadásába. A konzul a hírek szerint hivatalos teen­dőit egybekötötte magán­ügyeinek intézésével is: úgy gondolta, hogy a fővárosban használt kocsiját kedvezőbb körülmények között tudja eladni. Buenos Aires köz­pontjában a Lyon-szálloda előtt éppen bemutatta kocsi­ját az esetleges vevőnek, amikor elrabolták. Egy közeli bárban letétbe helyezett levél tanúsága sze­rint a magát „Argentínai Fel­szabadító Frontnak” nevező szervezet hajtotta végre az akciót. A szervezet Sanchez életé­ért két politikai fogoly sza­­badonbocsátását követeli, akiket — értesüléseik szerint —, a börtönben rendszere­sen kínoznak. A csere lebo­nyolításának határidejét a gerillaszervezet szerdán he­lyi idő szerint este 22 órában jelölte meg. Kedden elrabolták az Egye­sült Államok Santo Domin­­go-i nagykövetségének légi­attaséját, a 48 éves Donald J. Crowley alezredest. Utóbb kiderült, hogy a vakmerő — bár korántsem egyedülálló — akciót egy dominikai szél­sőbaloldali szervezet tagjai hajtották végre. A szervezet ultimátumban jelentette be, hogy 21 politi­kai fogoly szabadonbocsátá­­sát követeli a dominikai ha­tóságoktól cserében az ame­rikai légiattasé életéért. Az ultimátum szerdán, magyar idő szerint 16 órakor jár le. Az amerikai nagykövetség közölte, hogy nincs kapcso­latban az akció végrehajtói­­val, a dominikai külügymi­nisztérium tisztviselője azon­ban beszélt velük telefonon. Hét hónapon belül Crowley alezredes volt a harmadik amerikai diplomata, akit La­­tin-Amerikában túszként el­raboltak . Burke Elbrick nagykövetet szeptember 4 én brazíliai ge­rillák rabolták el, míg az Egyesült Államok guatema­­lai nagykövetségének egyik attaséját, Sean Hollyt már­cius 6-án. Közgazdasági egyetemi vé­dettséggel belső ellenőrt keresünk. Fizetés megegyezés szerint. Vetőmag vállalat Nyugat-magyarországi Központja. Szombathely, Söptei u. 72. (2025) VAS NPPF Podgornij Iráni látogatása N. V. Podgornij, a Szov­jetunió Legfelső Taná­csa Elnökségének elnö­ke kíséretével szerdán hivatalos látogatásra Te­heránba érkezett. ★ Moszkvai politikai körök­ben élénk figyelemmel kí­sérik Nyikolaj Podgornijnak, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa Elnöksége elnökének Iráni látogatását. Szovjet részről aláhúzzák, hogy a két ország vezetői közötti m­agasszintű találko­zók és eszmecserék mind­annyiszor kedvezően hatot­tak a szovjet—iráni kapcsola­tok alakulására. Így volt ez hét évvel ezelőtt, amikor Leonyid Brezsnyev, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa el­­nöksége elnökének minősé­gében járt Iránban, továb­bá két esztendeje, amikor Alekszej Koszigint fogadták hangsúlyozott szívélyesség­gel az iráni fővárosban. A szovjet fővárosban már régóta befejezett múltnak tekintik azt az időszakt­ot, amikor a szomszédos ország vezetői egyoldalúan elköte­lezték magukat az imperia­lista vezetésű CENTO-tömb mellett. Teherán cselekvési sza­badságának visszanyerése meglepő nagy eredmé­nyeket hozott. A szovjet-iráni együtt­működés iskolapéldájaként említik az iszfahani kohá­szati kombinátot. Az ame­rikai specialisták annak ide­jén váltig állították, hogy az itt található vasérc nem alkalmas kohósításra. S tet­ték ezt mindaddig, amíg a szovjet szakemberek a gya­korlatban be nem bizonyí­tották az ellenkezőjét. Az „iráni Magnyito­­gorszk” teljes elkészülte­­ után hárommillió tonna acélt fog szállítani a ne­­­­héziparát fejlesztő or­­­­szágnak. ! Egy lépésre a Naptól * Fogja a föld, miként a szakszaállát Alig múlt nyolc óra, de már gyorsan szá­rad a virágokról a hajnal­ban leszállt harmat, édes illat terjeng, madaraik ká­nonja, csupa ragyogás az ég. A szállodával szemben a színész- és művészképző intézetből kristálytiszta szop­rán hang énekel egy beté­tet a Lejl­ és Medzsnin operából. Te kifogyhatatla­nul gazdag, monotonságában is érdekes, bús Üzbegisztán! dallam! Mintha az ember csontjába századokkal ez­előtt rakódott emlékeket éb­resztene fel. Gyönyörű és szomorú nap.­ Az ablakból ellátni a régi Taskentre, Hetim érke­zik, nem dudál, kiszáll a kocsiból. Fel se néz az ab­lakra, egymás hullámhosz­­szán vagyunk. Indulok: az utolsó ismerkedésre, Kaid Karlovicshoz, és búcsúzni Taskenttől, Üzbegisztántól. Hesim most virág helyett kis cédulát ad, rajta né­hány régi Üzbegisztán­ köz­mondás. „Múló javakért e silány földön egymást gyö­törni és búsí­tani, bíz nem érdemes.” És még vagy tíz ehhez hasonló „nem érde­mes”. A másik haragítása: a gyűlölködés, a dölyfösség, elbizakodás, és biz méreg az álnokság Az emberiesség ősi tízparancsolata. Hősim boldog, hogy örülök a gyűj­tésének. Bekapcsolja rá­adásnak a rádiót. — Tamara Harum — mondja az énekesnőre,­­ ebből tudom meg hogy az tízbégek kedvence lehet. Közben haladunk célunk felé, a belvároson át, újabb dal következik a rá­dióban. Hősim fordítja a szöveget: „Fújj csak szél, sodord a sztyeppe porát. Hantok, kik láttatok Itt férfit csatában meghalni, lent nyugszik, örökre fogja őt a föld, ahogy ezernyi­­ gyökerénél tartja a szakszault. Hantok, s lent a harcos egyek vagy­tok már, égykor gyapot vi­rágzik majd rajtatok, mert élet jár nyomotokban.” K­­ét hétig barangoltam le Üzbegisztánban, száz kilométereken át haladtam gyapotföldek mellett, csa­tangoltam városokban, he­gyekben, gyárakban, me­csetekben, med­részekben. Láttam a lábra álló hegye­ket, és követtem a rohanó Szir-Darját. Siettet az idő, lassan búcsúzni kell. Az egyetlen Taskentben élő magyar emberhez, Kari Karlovicshoz kopogtatok. Ez egyszer, most először felfe­dezni valamit Üzbegisztán­ban. Megcáfolni egy ki nem mondott meg nem fogalma­zott legendát. Középmagas, szikár férfi jön az ajtóhoz, halk szavú, gyönyörű tiszta beszédű. Egy magyar! Melegséggel teli a hangja. Beljebb tessékel. Ritkuló haja fehéren, sely­mesen csillog. Magyarul be­szél, de már üzbég fordu­latokkal. Higgadt, las­sú, megfáradt mozdula­taiból is érzem az örömet, de mögötte a keleti vissza­­fojtottságiát. Az egyszerű szobában rengeteg apróság: magyar emlékek, üzbég népművé­szeti tárgyak, a sifonon kö­tetben Ország Világ, Nép­­szabadság, szálak az ősha­zához. A szomszéd szobából felesége nyöszörgése hallat­szik át, ágyhoz kötött, ma­gatehetetlen. És vele együtt a lakáshoz köti betegsége élete párját. A Magyar— Szovjet Baráti Társaság üz­­bég részlegének megalakuló ünnepségére várnak, de Karl Karlovics távol marad, mert nem hagyja társát. Az egykori angyalföldi munkás, akit 1916-ban az óhaza elküldött Oroszor­szágba meghalni, aki har­colt a forradalom oldalán, 1919-ben a fennmaradásáért az ellenforradalmárok el­len. Ezer meg ezer magyar társával együtt. Dicsőség a száz meg ezer, sztyeppén kiontott magyar élet emlé­kének. Szamarrkandban, Ferganában, Taskentben gondozott sírok, oszlopok őrzik a magyar hősök emlé­két. Jangi Jul kolhozában vitrinben tartják a magyar harcosok tárgyi eml­ékeit. De nagy tett, igazi bizo­nyítás volt ez a másik­ra. Maradni itt, ahol Karl Kar­lovics megbecsülést szerzett, ahol fontos maradt a nagy verekedés után is. Mindegy, hogy hol az ősi haza, ott maradni, ahol értelme lett a küzdésnek. Csak morzsák az életrajz­­ból: Kari Karlovics kis és nagyvállalatok vezetője volt* óriás területek felelős gaz­dája. Befogadta az új haza* kitüntetések biztatták rá* értelme van anna­k, amit csinál Kommunistává érett* követünk lett a szovjet te­lepen. De közben vonzotta ellenállhatatlanul az őshaza, aztán az új, felszabadult Magyarország. Ki tudná azt végigkövetni ma, miként viaskodtak az agg ember­ben érzések és eszmék, a miként maradt újra meg újra a rábízott feladatok­nál. Üzbegisztán ötvenéves útja, hihetetlen gyarapodása, mai száguldása az ő mun­kájából is fakad. A forró köztársaság napja az ő napja. Megismerte népeinek szokásait, kultúráját. Mű­velt magyar—üzbég férfi ül előttem, az az ember, aki százfelé tudja osztani szí­vét. Aki hűséges párjához, eszményéhez, hűséges elvé­hez, aki megmaradt állha­tatos, kemény angyalföldi munkásnak. Kiáltani szeretném: az egyetlen magyar, aki a más­fél milliós Taskentben él és messze környékén az egyetlen egykori hazánkfia, aki még látta a forradal­mat, s aki után 6500 kilo­méterre a Kárpát meden­cétől tízezrek tisztelnek bennünket. A repülőtéren egészen a­­ gépig kísér Kari Kar­lovics, hosszan szorítjuk egymás kezét. — Ne csinál­jon belőlem hőst — mond­ja búcsúzóul —, miért való­ban nem voltunk mi hősök. Most tolmácsolom hát ké­rését: Kari Karlovics és társai, a­kik ezrével harcol­tak a hatalmas szövetségért, az új Üzbegisztán­ért, nem tartja m­­rtt és társait sem hősnek. Mondom hát aka­rata szerint: emberek­ vol­tak, hűségesek a nagy em­beri frontekhez. Még Kari Karilovicsra gon­dolok, közben a Kizil- Kum végeláthatatlan ho­mokdűnéi felett repülünk. De sokat adnék érte, ha most valaki a homoki tara­­jokra karcolná Kari Kar­lovics s a többi magyar nevét Mert már tíznél ia kevesebb internacionalista magyar él Üzbegisztánban.­­A sivatag kegyetlen még ma is az emberhez, de fél is tőle mert érzi benne pa­­rancsolósait. Gránitként őrzi, őrizné a nap idők nagy tetteinek történetét. Ferenczi József A homok ajándéka, a méz­édes dinnye és a turbános, kaftános árus. 1970. március 26. Csütörtök

Next