Vas Népe, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-28 / 74. szám
Előttünk jártak A polgármesteri szék nem kényelmes Volt egy „aranyérmes” sebesülése A *szombathelyi városi tanács eaiusti szobája a ház első emeleten talalható. Berendezesét célszerűen válogatták meg: az íróasztalon kívül egy nagyobb tárgyalóasztal, s a szoba ablakhoz eső telepen ízrenesztoalkalmatosságok — „beszélgető sarok” egészíti ki a csaknem teljesen beépített bútorzatot. A falon hatalmas munkatérkép sajátos jelekkel, színes vonalakkal, pontosan leolvasható róla a város jelene és jövője. Az elnök, Gyurácz Jánet nyolcadik éve dolgozik itt. A felszabadulás óta heten ültek előtte a polgármesteri székben. A tanácselnökök sorában ő az ötödik... A mai napon a riporter az első vendége. Nagy elfoglaltságára tekintettel a hivatalos munkaidőt valamivel megelőzi beszélgetésünk. A város két nap múlva ünnepli felszabadulásának negyedszázados évfordulóját. — Hány évet önt — idén betöltöm a negyvennyolcat — Két év híján tehát éppen megfelezte eddigi életét a felszabadulás. Előbb talán beszélgessünk az „első félidő’’-ről. — Szüleim középparasztok voltak, s családunk nagyon sokszor került abba az állapotba, amely 1929—30 táján jellemezte azt a társadalmi réteget. Nagyjából ez a sors várt volna rám is, s hogy átveszem majd apám örökét. Nem voltam forradalmár, s körülményeim miatt nem tervezhettem magamnak új pályát, elképzelésem sem volt arról, hogy kiléphetek a rám szabott közösségből. — Érezte-e, hogy jó lenne áttörni az akkori életforma kereteit? — Nem tudatosan. Negyvenhárom végén bevonultattak katonának. Fél évvel később, amikor a hadseregben is általánossá vált az a felfogás, hogy Hitler nem nyerheti meg a háborút — a frontra vittek. Nagyon röpke idő alatt csak töredéke maradt ezredünknek. Jómagam kaptam egy „aranyérmes” sebesülést, ellőtték a jobb könyököm. A lábam ép maradt, s ahhoz még volt erőm, hogy átgyalogoljak a Kárpátokon, majd eljussak egészen Sopronig. — Tehát a sors kegyeltjének tarthatta magát. — Valóban. Hiszen volt, aki látott meghalni. Idehaza halálhíremet költötték, ki is harangoztak. Aztán jött a hír: élek, itt vagyok Huszton, nemsokára hazamehetek. — Ezek szerint a felszabadulás otthon érte. — Nem. Akkorra újra bevonultattak. A 7. újonckiképző alakulathoz vittek és Szentgotthárdival találkoztunk az első szovjet katonával. De akkorra mi már civilek voltunk, az utolsó napokban a katonaruha alatt viseltük a polgárit, s csak az alkalomra vártunk, hogy véglegesen kivetkőzhessünk. Felsorakoztattak bennünket, hogy a rengeteg vonuló csapattal minket is Németországba visznek. De közülünk senki sem lépte át a határt ... Április első napjaiban már Meszlenben voltam. Apámat nem találtam otthon, a nyilasok nyugatra kényszerítették a fogattal együtt. Mire negyvenöt őszén hazajött, akkorra én már újra katona voltam. Majd csak egy esztendő múlva tértem vissza falumba. Negyvenhétben aztán — Meszlen ilyen szempontból nem járt az élen — Szántó Gyula, s néhány társa megalakította a kommunista párt helyi szervezetét. Az elsők között lettem párttag én is. — Ön sokáig a szövetkezeti mozgalom egyik fő szervezője volt a megyében. Kommunistaként kezdte ezt a munkát, vagy éppen eközben vált kommunistává? — A pártba előbb léptem, a párt javaslatira kerültem szövetkezeti iskolára. — Meddig tartott ez? — Negyvenkilencben jöttem vissza a fővárosból. Új alapokra kellett helyeznünk a szövetkezeti mozgalmat A régi Hangya és tejszövetkezetet egyesítettük. — Könnyen ment? — Nem. A kapitálisért szövetkezeti formát megszokták az emberek, az újtól idegenkedtek. A mozgalomba nem kívánatos elemek is beépültek, akiktől meg kellett válnunk. Harc volt az, de a nagy lelkesedés közepette nem éreztük annak. — Magánéletnek tartja-e eddigi életét? — Nehéz válaszolni. Úgy érzem, nem az. Az első fontosnak ítélt lépéseimet a közösség érdekében tettem, akkor is, amikor a szövetkezetek élén dolgoztam, azóta is, hogy megválasztottak városi tanácselnöknek. Éveken át nagyon sokszor éjfél körül kerültem haza a családomhoz. A közéleti szerepléseket nem tudom éles vonallal elhatárolni a magánéletemtől, s azt hinsem, ezt nem is lehet. — Miben látja a legnagyobb változást 21 év alatt? — Nem készültem tanácselnöknek, de a mostani várospolitika odaláncolt magához. A felszabadulás olyan körülményeket teremtett, amelyek egyszeriben lehetővé tették, hogy a paraszti családok gyermekei is elinduljanak valamerre. A legnagyobb változásnak mégis az ötvenhat után kialakult helyzetet tartom. Szigorú lépcsőfokok vezettek napjainkig, amikor — úgy érzem — elértük azt, hogy minden embernek életcéljává vált az alkotás. Mindenki szeretne tenni valamit, mert érzi, tudja, hogy így van értelme életének. — Konkrétan mit ért ezalatt? — Azt, hogy városunk lakossága nem közömbös dolgaink iránt. Hangot, törekvő készséget találunk, ha elképzeléseink találkoznak érdekeikkel. S mi, a város vezetői folyton arra törekszünk, hogy ezek az elképzelések találkozzanak. Ennek a következetes várospolitikának az eredménye, többek között, hogy a 25. évfordulón a Derkovits lakótelepen átadjuk a kétezredik lakást. Hat és fél ezer embert juttattunk röpke öt év alatt jó lakáshoz a városnak ezen a részén. Százezer négyzetméternyi új parkterület emlékeztet majd sokáig a jubileumi évfordul Szombathely zöldövezete sem volt sokkal nagyobb. Ez évben megépül újabb 23 kilométernyi járda, átadjuk a magasházat, s szomszédságában a kétszázötvenezer kötetes könyvtárat, hogy csak néhányat említsek. — Személy szerint mi foglalkoztatja leginkább mostanában? —Két dolog. Az egyik a belváros rekonstrukciója — jól átgondolt előkészített tervek alapján. Célunk, hogy meghagyjuk mindazt, ami a történelmi Szombathelyhez tartozik, a római és barokk emlékeket. Ezekhez olyan épületeket tervezünk, amelyek az előbbiek értékét nem csökkentik, hanem kiegészítik. A másik: a nyugati városrész teljes kialakítása. Itt egy hatalmas arborétumot kívánunk létesíteni, amely a kálváriától a herényi arborétumig terjed, s megoldja a város levegőcseréjét. Ehhez csatlakozik majd egy 700 hektárnyi parkerdő, amely Sétál indul és egészen a Nárai útig tart. Persze ezen kívül még sok minden foglalkoztat: a kereskedelmi hálózat további tökéletesítése, a tanterem építés, újabb lakások... Türelmetlenül várjuk az új mozit, az ezer adagos bisztrót, szóval sok mindent — Elődei közül kit tart követendő példaképnek? — Hadd gondoljak Éhen Gyulára! Persze a körülmények most egészen mások, összehasonlíthatatlanul jobbak, mint akkor. De mindennél jobb, hogy ezeket a körülményeket mi teremtettük. — A várós felszabaduásának előestéjén, mi lenne a legfőbb kívánsága? — Jó erőt, egészséget kívánok mindenkinek, és szép sikereinkhez újabb, maradandó értékeket. Pósfai János 1970. március 28. Szombat Vöröskeresztes aktívák kitüntetése Tegnap délelőtt 11 -kor bensőséges házi ünnepséget rendezett a Magyar Vöröskereszt megyei vezetősége szombathelyi irodáján. Tóth József párttitkár és Farom István megyei vöröskerestes titkár üdvözölte azt a huszonegy aktívát, akik évtizedek óta eredményesen dolgoztak a szervezetben az egészségügyért, az emberekért munkáért kitüntetés arany, ezüst és bronz fokozatát kapták, Lesznik Katalin, a körmendi járás vezető védőnője pedig az Egészségügy kiváló dolgozója címet, Slots* kitüntetést vett* át A kitüntetettek nevében dr. Kiss Rezső, a szombathelyi járás főorvos-helyettese mondott köszönetet, aki nemcsak mint orvos, hanem mint aktívak sokast tett a jelenlévőkkel együtt a vöröskeresztes munkában. VAS NÉPE . Tervezzünk reálisan! Készül negyedik ötéves tervünk. Főhatóságoktól a községi tanácsokig számos hivatal, bizottság, vállalat, cég és egyéb szervezet munkálkodik elkészülten. Felelős fórumokon vitatják meg, hol épüljön kórház, hol áruház, hol kerüljön sor az utak rendezésére, javítására, hol emeljenek középületeket és így tovább. Igényeink nőnek. Természetes, hogy ha nem is mindent, de lehetőleg minél többet szeretnénk elérni. Már a negyedik ötéves tervben azért aztán egyre gyakrabban hallani, hogy egyik-másik falunak, járási székhelynek, városnak múlhatatlanul szüksége lett volna egy vagy más létesítményre, de X, vagy Y vállalat, cég, szervezet „nem ment bele", hajtotta a maga igazát, s végül valami olyan létesítményben állapodtak meg, ami a reklamáló céghez közelebb ált. Természetes, hogy minél kisebb egységeire bontjuk tervező országunkat, ezek a nézetek annál élesebben csapnak össze, azt is mondhatnánk személyi üggyé válnak. Megesik, hogy valamelyik faluban a tanács boltol szeretne díjat, vagy nagyobbat a meglévőnél. De nem lehet, mert a szövetkezet anyagi ereje már kimerült, s bár hozzájárulna pénzzel a tanács is, sőt a községben érdekelt más szervezet, gazdaság is, a bolt ügye nem megy. Ilyenkor mondják a tanácsnál, hogy a szövetkezet megakadályozta. De áll a dolog fordítva is. Tulajdonképpen a tervezgető vita minden résztvevője jót akar, de a tennivalókat egyénileg közelítik. Megesik, hogy egy-egy anyagiag le nem fedezett létesítmény, vagy tervelgondolás meghiúsulásának ügye a felsőbb szervekhez már úgy kerül, hogy valaki egyéni érdekből megakadályozta. A bölcsesség forrása csak a közösségből buzoghat. Mint ahogy lehetőségeinket igényeinkhez igazítani sem könnyű dolog és egyénileg nem is mindig sikerül. Most is azért tesszük szóvá ezt az ügyet, mert minél inkább közeledünk a negyedik ötéves tervhez, annál inkább a realitás színvonalára kell hozni terveinket. Kiderül, hogy mindent nem tudunk megoldani. De ez még nem ok arra, hogy a valóra váltható elgondolásokért ne dolgozzék mindenki együtt vállvetve, akkor is, ha nem ma javaslata került be a tervbe. (Szanal !) Ai ember városnézésre tavitálja vendégéé. Aligha akad olyan szombathelyi, aki ne mutatná meg nagy szeretettel a csónakázótavat és környékét Nemegyszer azonban az az érzése támad az embernek, bár ne jött volna erre, mert a jó ízlést bántó látványok miatt szégyelli magát. A tök pénzzel és munkával létrehozott tőből oda nem ülő Judak? ágaskodnak Fél vaságy, elnyűtt matrac, betontalpú irányjelzőtábla, törött talicskakerék. Ne folytassak. Szomorú és kínos is erről beszél. Meg felháborító is. Mert az egyik oldalon a város különböző szervei, köztük a Szépítő Egyesület, majd a társadalmi munkások ezrei ölik a pénzt és áldozzák fel szabad idejüket környezetük szépítésére, másfelől önmagukból kivetkőzött emberek teszik percek alatt csúffá mások fáradságát. Sebeztetése kinyomozni kik ítűsködőek" vagy vandálkodtak itt a tóparton. Az biztos, hogy a városból — ahogy mondani szokás — még a bolond se cipelte ide a fél vaságyat Azok közelebbről kerültek a vízbe. Így a halászok, amikor horgot dobnak a tóba, ne lepődjenek meg, ha fura „halra“ akad a horguk. Mit lehet témát? Tán azt, amit egyik ott sétáló mondott, hogy a tettest kellene a behajított tárgyak után dobni?! Hiszen, ha észre venné valaki... Még lehet rá példa. — D — Mi akad a horogra? 3 Dr. Loza ny. ezredes a Szovjetunió Hőse A Balatontól Nemesmedvesig il 6. gárda-í harckocsihadsereg Vas megyében a. Tolbuhin marsall a 3. Ukrán Front parancsnoka elhatározta, hogy mindenekelőtt szétzúzza a Balaton és a Velencei-tó között a szovjet védelembe beékelődött páncélos csoportosítást, s csak ezután támad Bécs irányába. E hadműveleti elgondolás értelmében Székesfehérvártól északra áttöri az ellenség védelmét, majd a 9. és 4. összfegyvernemi gárda-hadsereg — a 17. légihadsereg támogatásával — csapást mér Veszprém irányába, hogy bekerítse, s ezután a 27. és 26. hadsereggel együtt megsemmisítse a Balaton körzetében lévő ellenséges páncélos erőket biztosítva ezáltal a támadás továbbfejlesztését az osztrák—magyar határ, a továbbiakban pedig Bécs irányában. A hadművelet végrehajtásában a fő feladat a 9. gárda-hadseregre hárult. Feladata az volt Hogy törje át az ellenség védelmét Gánt körzetében és a támadás ötödik napjára jusson ki Veszprém—Fűzfő —Berhida térségbe majd folytassa a támadást Sopron irányába. A 4. gárdahadsereg azt a feladatot kapta, hogy északról és délről átkarolva, foglalja el Székesfehérvárt, mint a fővédőöv legfontosabb védelmi csomópontját, majd a 9. gárda a 27. és 26. hadsereggel együttműködve, semmisítse meg a Balatontól dél-keletre lévő ellenséget. A 27. és 26. hadsereg Polgárdi, az 57. és 1. bolgár hadsereg Nagykanizsa irányába való támadásba lendülése a front csapásmérő csoportosításának sikerétől függött. A roham előtt mindkét fronton tüzérségi előkészítés folyt 5—7 km mélységben. A lövészek és harckocsik rohamát 1—1,5 km mélységig tűzhengerrel és folyamatos tűzösszpontosítással támogatták. Az 5. légihadsereg a 2 Ukrán Fronton, míg a 17. a 3. Ukrán Fronton végezte a légielőkészítést és adta a támogatást. Az 5. légihadsereg egységei a hadművelet első napján 775 felszállást hajtottak végre. Az erők zöme a fővédőövben levő célpontokra mért légi csapásokat. A 2. gárda gépesített hadtest áttörését 100, a csapatok fedezését és az ellenség tartalékaival vívott harcot pedig 226 felszállással segítették. A 17. légihadsereg főerőinek egyik legfontosabb feladata az volt, hogy csapást mérjenek az ellenség védelmi rendszerének hadműveleti területén működő csapatokra és haditechnikájára, ezzel nagymértékben segítették a lövészegy■égeket az ellenséges védelmi vonalak áttörésében. A Dunai Katonai Flottillára az a feladat várt, hogy deszantot tegyen partra és a Duna mentén védekező ellenségre csapást mérjen. A bécsi hadművelet résztvevői nagyon jól emlékeznek arra hogy a támadás előkészítésének időszakában „a legnagyobb figyelmet fordítottuk a csapatoknál végzendő pártpolitikai munkára. Aktív és széles politikai munka folyt minden alegységnél, beosztásra és rendfokozatra való tekintet nélkül minden kommunista erősítette a katonák egyébként is kiváló támadó szellemét. Legfőbb célkitűzésünk az volt, hogy lelkesítsük az embereket felszabadító küldetésük és hazafias kötelességük teljesítésére. Mondanom sem kell, hogy ezekben a ragyogó győzelmekkel teljes napokban és a fasiszta Németország feletti közeli győzelem kivívásának tudatában harcosaink előtt más sem lebegett, mint a fasiszták barlangja elleni támadás. Ekkor már Románia, Bulgária Jugoszlávia és Magyarország nagy része felszabadult és ezeknek az országoknak népei hálájukat fejezték ki a Vörös Hadseregnek a rég várt szabadságért, a hitleristák elleni harcban nyújtott segítségért. Most már ezt a segítséget Ausztria, a német fasizmus első áldozata várt.”» A támadás napja közeledett. A hadművelet előkészítése során mindkét front, valamint a 9. és 4. gárda, a 46. hadsereg törzse felülvizsgálta a csapatok szükséges átcsoportosítását. A 9. gárda-hadsereget március első felében Nagykőrös— Kecskemét körzetéből a tervezett támadás sávjába dobták át és március 15-ig felváltotta a Gánt szakaszon lévő 4. gárda-hadsereget, amely viszont március 11én éjjel már elfoglalta megindulási körletét a részérekijelölt támadási sávban. Ez időre a 2. Ukrán Front 46. hadserege is befejezte csapatainak átcsoportosítását hogy a fő csapás irányában összpontosítsa az erőket és eszközöket. Álcázás miatti átcsoportosítást éjjel kellett végrehajtani, megfelelően felkészülve az ellenség minden váratlan támadásának elhárítására. Híradósaink is derekasan dolgoztak mindkét fronton. Megbízható vezetékes és rádió-hírhálózattal látták el az összes csapatokat és egységeket zászlóaljig bezárólag. Gépkocsira szerelt speclis mozgó hírközpontokat állítottak fel a kisegítő harcálláspontokon, hogy tökéletes összekötést tartsanak fenn a támadás ideje alatt, ugynaikkor készenlétben álltak: a futárszolgálathoz szükséges gépkocsik, páncélkocsik, motorkerékpárok és repülőgépek is. Annak ellenére, hogy a bécsi támadó hadművelet előkészítése az ellenség ellentámadásának elhárítása közepette folyt, a 2. és 3. Ukrán Front sikeresen oldotta meg e nehéz feladatát. Dr. Lipták Józef (Folyt, következik) • K. J. Malinovszkij, a Szovjetunió marsallja. „Bintapest—Bécs—Prága” történelmi memoárja. „Nauka” 1965 sz. 242—243. Old. Fordította: