Vas Népe, 1970. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-16 / 88. szám

Színvonalas k­orszerű forma A Vasi Szemle 1970. évi 1—2. számáról Új köntösben kezdte a ju­bileumi évet megyei taná­csunk tudományos és kultu­rális folyóirata, a Vasi Szem­le. Az új borítólap (Sziráczky Gyula grafikusművész mun­kája) vézi­óban kitűnő, bár nem mentes a kisebb fogya­tékosságoktól. Sorszám-jel­zése például teljesen elsik­kad a túlméretezett naptári év árnyékában, s tovább ne­hezíti a tájékozódást az is, hogy a színeket nem változ­tatják számonként, ahogy­ az folyóiratoknál szokásos. Mindezek ellenére összeha­sonlíthatatlanul jobb az elő­ző borítólapnál, és reméljük, hogy az újságárus bódékban is „eladja” majd a folyóira­tot. Mértéktartóan bár, de korszerűsödik a belső tipog­ráfia is. Legörvendetesebb azonban a tartalmi színvonal emelkedése, a kiadvány ar­culatának mind határozottab­bá és főként egyre maibbá válása. Rendkívül érdekes, és tu­dományos színvonala mellett is közérthető dr. Nagy Gá­bor ezredesnek, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tanárának cikke Vas megye felszabadulásának történeté­néről. A tanulmány amel­lett, hogy pontról-pontra is­merteti a helyi eseménye­ket, bepillantást nyújt a stra­tégiai elgondolásokba, képet ad a hadvezetés művészeté­ről is. A felszabadulást követő időszak problémáit, eredmé­nyeit, gondjait és örömeit dr. Gonda György elemzi, im­ponáló tömörséggel „Vas megye 25 éve” című írásá­ban. A tanulmányban fel­dolgozott adatmennyiség, különösen ennyire közérdekű téma esetén, bővebb kifeje­zést, könyvalakban való megjelentetést is indokolttá tenne. Hasznosan egészíti ki a napjainkról szóló írásokat Horváth Ferenc — Módos József hagyományt ápoló, szép tanulmánya a celldö­­mölki járás tanácsköztársa­sági eseményeiről, örömmel olvastuk Gerse János és Söp­­tei István közös ismertető­jét is a Vas megyei Forra­dalmi Múzeum létrehozásá­ról. És ha már az új léte­sítményekről szó esik, ki kell emelnünk Heckenast János Ybl-díjas építész „Előtanul­mányok az új szombathelyi városháza tervezéséhez” cí­mű összefoglalóját. A Fel­­szabadulási Emlékmű terve­zéséről, kivitelezéséről Pé­ter Lajos, Szombathely -vá­­ros főépítésze közöl rend­kívül érdekes tudnivalókat. A két folyóirat-szám kul­turális anyagából kiemelke­dik Bertalan Lajos írása: „Pannónia ’69”. Mint arról a Vas Népében is hírt ad­tunk annak idején, a mura­­szombati Franc Novak te­remben rendezték meg a „pannon művészek” közös kiállítását, szlovén, horvát, magyar, burgenlandi, stájer, szlovák művészek, részvéte­lével. Ezt a tárlatot méltat­ja, bírálja számos képpel il­lusztrált, szellemes cikkében Bertalan. Fel kell figyelnünk Pajor Géza cikkére (Az iskolai egészségnevelés hatásfoka), Horváth Margit gondolatgaz­dag, vitára ingerlő írására (Kérdések, gondolatok Vas megye közművelődéséről) és Gutter József megszívlelen­dő gondolataira (Hatéko­nyabb módszereket az isme­retterjesztésben). Horkay Márta, a KSH Vas megyei Igazgatóságának munkatársa megyénk idegenforgalmának fejlődéséről nyújt áttekin­tést. Nagyon fontos, felettébb időszerű témát választott Novák Zoltán közgazdász, aki mezőgazdasági termelő­­szövetkezeteink ipari tevé­kenységét elemzi. Írása nem­csak tájékoztató jellegű; kö­vetkeztetései, melyeket le­von, alaposan megszívlelen­­dőek. A két gazdag, jól szerkesz­tett Vasi Szemle-szám va­lamennyi írását felsorolni sem tudj­uk­, noha legtöbb­jük részletes méltatást ér­demelne. Ehelyett ismételten gratulálunk a mind korsze­rűbb, életközelibb folyóirat szerkesztőbizottságának, és rokonszenvvel várjuk ennek a nagyon bíztató erjedésnek a folytatását! Kulcsár János Cs. Kovács László Derkovits- szobra a szombathelyi szüle­tésű nagy művészről elnevez­ett városrész általános iskolájában. Fotó: Je Bolgár, német és szlovén professzorok a szomb­atkis Tanítóképzőben Negyedízben rendezi meg Intézeti Napjait a szombat­helyi Tanítóképző. Az idei rendezvénysorozatot, melyre április 20—23 között kerül sor, felszabadulásunk 25. és Lenin születésének 100 év­fordulója jegyében tartják A háromnapos program minden eddiginél gazdagabb lehetőségeket kínál a részt,­vevőknek, tudományos és művészeti téren egyaránt. Érdekesnek ígérkezik az in­­tézet neveléstörténeti gyűj­teményének megnyitása, a rajzkiállítás, a díszteremben sorra kerülő ünnepi hang­verseny. A fő hangsúlyt természe­­tesen a tudományos munka kapja, mely különböző szek­ciókban a három nap alatt szinte megszakítás nélkül folyik majd. Az intézet ta­nárain kívül megyénk szá­mos párt, és tanácsi veze­tője is vállalt előadást. Ven­dég előadókat várnak a Mű­velődésügyi Minisztérium­ból, az Országos Pedagógiai Intézetből, a Népművelési Intézetből és néhány szom­­szédos megyéből is. A neveléstudomány kül­földi művelői közül részt vesz az Intézeti Napokon, sőt előadást is tart prof. dr. Berthold Dietz, a magdeburgi Pedagógiai In­tézet tanszékvezető tanára, prof. dr. Habib Heinz Schuffenhauer, a magdebur­gi Pedagógiai Intézet rek­tora, prof. dr. Janez Rotar, a maribori Pedagógiai Aka­­démia tanszékvezető tanára és Szvetan Aszenov, a bur­­gaszi Pedagógusképző Inté­zet igazgatója is. Az Intézeti Napok ese­ményeiről részletesen tudó­sítjuk olvasóinkat. K­ál Vasi egyetemisták klubja Pécsett „Szülőföldem, szocialista hazám — Vas!” Megyénk Pécsett tanuló orvostanhall­gatói adták ezt a címet ün­nepségsorozatuknak, ame­lyet felszabadulásunk 25. év­fordulójának tiszteletére ren­deznek. A sokoldalú, gazdag program 17-én, pénteken kezdődik Reismann János fotóművész „Savaria földjén” című kiállításának megnyi­tójával, az egyetem I. sz. klinikai tömbjének halljá­ban. A megnyitó beszédet Erdélyi Béla, a megyei ta­nács vb-elnökhelyettese mondja. Az épület egy má­sik helyiségében „Vas megye 25 éves fejlődése’ címmel dr. Kelemen Ferenc vb-elnök­helyettes tart érdeklődéssel várt előadást. Délben dr. Kneffel Pál, a Vas megyei KÖJÁL igazgató főorvosa ismerteti megyénk egészség­­ügyi fejlődését a felszaba­dulástól napjainkig, illetve további fejlődésünk távlata­it. Hangulatosnak ígérkezik az irodalmi est, melyet „Rá­­baparti elégia” címmel az egyetem aulájában rendez­nek meg. Csikós József, a KISZ Vas megyei Bizottsá­gának titkára üdvözli majd az est résztvevőit. Hogy jó­kedvben se legyen hiány, „Dunán innen — Pinkán túl” („Vasi piszkafa”) címmel vidám műsor zárja az első nap programját az egyetem kollégiumában. A tervek szerint a KISZ megyei bizottsága megala­kítja a Pécsett felsőoktatási intézményekben tanuló va­si fiatalok „Vasi Klubját”. A megnyitóra április 18-án, délelőtt 10 órakor kerül sor, az Orvostudományi Egye­tem KISZ-klubjában. A Va­si Fiatal Képzőművészek Csoportjának anyagából ki­állítás is kerül az új klub falaira. A megnyitó után baráti beszélgetés követke­zik egy-egy Pécsett végzett, jelenleg Vasban dolgozó or­vossal, jogásszal, tanárral. Az eseménydús rendezvény­­sorozatot „vasi diákkól” zárja. K. .1. 1970. április 16. Csütörtök VA" _______ Az ügy kezdett egyre kí­nosabbá válni. A harmadik eset is igaz volt. Az áldo­zat egy harmincéves asz­­szony. Új dolgot ő sem mon­dott el. Az elkövetés mód­ja hasonló volt, mint a két másik esetben. Balázsnét is hátulról támadta meg a sza­­tír, neki is fülébe súgta, hogy hazavágja, ha kiabál­ni merészel. A helyszín eb­ben az esetben is a nagy­­erdő volt. Az asszony egyet­len — nem túl használható — új nyomot adott: a fér­finek egy jelvény volt a kabátján, valószínűleg sport, jelvény. A dulakodás köz­ben meg is sértette az ar­cát. Kovács már alig mert az utcára menni, mert lépten­­nyomom megállították és a szatírról érdeklődtek. Ko­vácsot ugyanis mindenki is­­merte. Itt nőtt fel, az apja postás volt, anyja ma is itt él. Innen ment tiszti isko­lára és egyedül álló édes­anyja miatt ide kérte ma­gát. A fél város csak La­cinak szólítja és nem ritka, hogy valaki a másik oldal­ról rikkant rá: — Lacikám, elfogtátok már azt a szatírt? Nem? Hát mi az istenért kapjátok ti ott azt a nagy fizetést? Hogy felírjátok, aid a ti­losban parkol? Kovács egyre idegesebb lett. Úgy érezte magát, mint a sakkversenyző, áld időzavarba került. Már a megyei kapitányság is több esetben érdeklődött a nyo­mozás állása felől. Attól félt, hogy amennyiben nem tud valamit felmutatni, a megyei kiküld „segíteni” va­lakit, ami mellett ő már labdába sem rúghat. Ezen a napon a kiserdő­ben töltötte az estét. Szép, krémszínű civilruháját vet­te fel és ráérősen sétálga­tott. Enyhe május volt, még élvezte is az üdezöld tava­szi erdőt. Különösen a nő­ket figyelte. Megpróbálta a szatír szemével nézni őket. De ez nem ment. A helyi szatír abban is nehezíti a nyomozók dolgát, hogy nem egyfajta nőre specializálta magát. Egy tisztességes sza­­tír­aik ízlése van. _ Egyik szőkére, a másik kövér nők­re veti magát, de ez válo­gatás nélkül támadott öre­get, fiatalt kövéret, sová­nyat, hajszínre való tekin­tet nélkül. Már elhagyta az erdő kö­zepét, amikor szemben vele egy fiatal lány közeledett. Lassan bandukolt, ábrándos szeme a semmibe meredt. Az ilyen álmodozó lányka valóságos szatír­ csemege le­het — gondolta Kovács és miután a lány eléggé eltá­volodott, utánafordult. Las­­san követte úgy, hogy a lány ne vehesse észre. Fá­tól fáig szökellve ment utá­na. Egy bozót nagyot csör­­rent, a lány ijedten meg­torpant. Aztán újra tovább indult. Néhány méter után megállt és visszafordult. Ko­vács nem akarta magát le­leplezni, ezért világos ru­hájában, teljesen harcszerű­­en beásta magát a rothadó avarba. A kislány éppen előtte haladt el, ha kinyújt­ja a kezét, eléri a karcsú bokáját. Kovács elmosolyo­dott: Ha ez a lány tudná, hogy a Belügyminisztérium állományába tartozó őran­gyalkája itt vigyáz rá... Ekkor az úton, a lány mögött feltűnt egy magas férfialak. Meglátta a lányt. Nesztelen léptekkel mögéje osont és magához rántotta A lány ijedten felsikoltott. Kovács hadnagy felugrott a fa mögül­ és néhány ugrás­sal elérte őket. Hátracsa­varta a férfi kezét. — Segítség... A szatír.. sikoltotta a lány. — Nyugalom, kisasszony — felelte Kovács. — Majd adok én neked! — sziszegte a férfi és ki­szabadította magát. Megtör, dúlt és a következő pilla­natban ütött. Kovácsnak még volt annyi ideje, hogy észrevegye a férfi zakóján csillogó sportjelvényt. Aztán nekiesett a fának. Ellökte magát és a férfinak ugrott. Ütése elől az ellenfél azon­ban könnyedén kitért. Ko­vács érezte, hogy nehéz lesz a dolga. A szatír erős, kisporto­lt fickó. A lány köz­ben, mint egy bekapcsolt magnó egyfolytában visított: — Segítség... Emberek... A szatír... Megöli... Köztudott, hogy az em­ber verekedés közben nem tud másfelé figyelni külö­­nösen, ha olyan ellenfele akad, mint a hadnagynak, aki már a harmadik bal­­egyenest vezeti Kovács ké­pébe. De olyan klasszikusain szép balegyeneseket, melyek a Sportcsarnokban és egy kültelki kocsmában egya­ránt kivívnák, a szakem­be­rek elismerését. Ezért nem tudott Kovács hadnagy sem odafigyelni a lányra: — Sanyikám... Vigyázz­!! Megöl... Ha figyel, rájön, hogy a bíztatás nem neki szól, miu­tán ő László m­ég nincs sze­rencséje pertuban lenni e bájos ifjú hajadonnal. Egy hatalmas gyomorszá­ja­ után Kovács lefeküdt a földre. Ellenfele a mellére térdelt és megszólalt: — Ne izgulj, Jutka. Gyen­ge kis biciklista ez. Most jóideig nem mozdul. Amíg én elbeszélgetek vele, te szaladj és értesítsd a rend­­őrséget... — Micsodát? — eszméit Kovács. — Jól hallottad, kisapám. Talán még valami jutalom is leesik, amiért ártalmat­lanná tettem a szatírt. — Ártalmatlanná tette a maga jó... — kezdte Ko­vács, aztán eszébe jutott az oktatás: a jó rendőr sem­milyen körülmények között sem veszítheti el a fejét, még akkor sem, ha ez a fej félig szét van verve. — Idefigyeljen, fiatalem­ber — folytatta nyugodtab­­ban. Nyúljon be a belső zse­­bembe. Ezúttal mindketten tévedtünk. Én ugyanis ma­gát hittem a szatírnak... — A Sanyit? — álmélko­­dott a lány. — Itt volt ran­devúnk ,aztán biztosan rám akart ijeszteni. A férfi eközben öngyúj­tója lángjánál tüzetesen megvizsgálta az igazolványt. — Ha tud úgy is olvasni, hogy közben nem térdepel a mellemen, úgy nagyon há­lás lennék — mondta a hadnagy. — Elnézést — felelte a fiú és feltápászkodott. — Nem történt semmi — nyögött egyet Kovács és némi vért, valamint egy fél marék tavalyi falevelet ki­köpött. — Nagyon sajnálom — adta vissza az igazolványt a fiú. Egyébként Bauer György vagyok. Egyetemi hallgató. — örvendek — mondta nem nagy meggyőződéssel Kovács. — Jujj, de jópofa. A lá­nyok megpukkadnak az irigységtől, ha elmesélem nekik — örvendezett. — De te nem meséled — mondta a fiú, aki kitalálta Kovács gondolatait. — Pedig olyan aranyosak voltatok — bájolgott el a Jutka nevezetű liba, és Ko­vács a fiúra pillantva kiol­vasta a szeméből, hogy eb­ből sem lesz házasság. Kovács hadnagy pedig el­indult hazafelé. Vadonatúj ruhájában végzetesen ha­sonlított egy hajótöröttre. Azon izgult, hogy hazáig ne­hogy egy ismerőssel talál­kozzon. Lélekben már fel­készült, hogy az anyja égési este sopánkodik: „Látod, kisfiam, miért nem hallgattál rám? Ha papnak megy, ahogy szegény apáddal terveztük, akkor most nyugodtan aludhatnál a parókián. De ha nem akartad, legalább lettél vol­na postás, mint szegény,­­is­­tenben megboldogult apád. Az is csak egyenruha. .” (Folytatjuk)

Next