Vas Népe, 1970. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-23 / 119. szám
helikopterek Izraelnek Az Al Ahram című lap tudósítója a Pentagonhoz és a vezérkari főnökök egyesített bizottságához közelálló körökre hivatkozva jelenti New Yorkból, hogy az Egyesült Államok engedélyezte Izrael számára 130 „Sikorski’’ típusú amerikai helikopter megvásárlását. Izrael arra akarja felhasználni ezeket a helikoptereket, — amelyek közül 8 darabot már május első hetében megkapott, — hogy a gépesített gyalogságot átszervezze az Egyesült Államok Vietnamban harcoló helikopter-desszant egységeihez hasonlóra — állapítja meg az Al Ahram tudósítója. Kambodzsai mérleg * A Kambodzsai Nemzeti Egységfront hanoi tájékoztató irodája pénteken közleményben számolt be a kambodzsai felszabadító erők és a khmer lakosság által két hónappal ezelőtt megindított hadműveletek eddigi mérlegéről. A közlemény szerint a kambodzsai felszabadító erők és a helyi lakosság az ellenfél 2400 katonáját — közöttük 2000 amerikait — semmisített meg vagy ejtett fogságba, 28 zászlóaljat morzsolt fel, 1000 fegyvert és 600 tonna lőszert, valamint körülbelül 100 járművet zsákmányolt A közleményből egyúttal kitűnik, hogy négy kivételével, gyakorlatilag minden kambodzsai tartományban megindult a felszabadító harc, létrejöttek a helyi népi hatalmi szervek, megalakultak a partizánegységek. Havazott A Felső-Adria közelében levő Voska hegyen, a Gonszki Kőtárban és más — ezer méternél magasabb — hegyen pénteken havazott. Esett a hó továbbá a Rijeka—Zágráb közötti autóút Gorszki hataron át vezető szakaszán is, 700 méteres magasságban. A legidősebb emberekem emlékeznek, hogy ezen a vidékein május végeielé havazott volna. Tízezrek New York utcáin — Csökken Wilsonék esélye — Élénk olasz bel- és külpolitikai élet Tízezreik vonultak ki New York-ban az utcára s a felvonulást nagygyűlés követte. Az indokínai háború befejezését követelték és külön elítélték az USA kambodzsai agresszióját. Washingtonban irodát is nyitottak, amelynek feladata biztosítani az indokínai háború ellen küzdő amerikai katonák és a törvényhozás közötti kapcsolatot. Saajtóértekezleten jelentette be az iroda megalakulását két világszerte nevezetes személyiség: Jane Fonda, a kitűnő filmszínésznő és Mark Lane ügyvéd, aki a Kennedy-gyilkosság körüli hazugságokról írta nevezetes, magyarul is megjelent könyvét, Elsietett ítélet címen. Az egyre szélesedő tömegmozgalom bátorítást ad a politikusoknak, a szenátoroknak, sőt még a kormányhivatalokban dolgozóknek is. Dr. James E. Allen, az egészségügyi, oktatási és népjóléti miniszter államtitkára például a szövetségi oktatásügyi hivatalban előadást tartott, amelyben értelmetlennek nevezte az USA kambodzsai beavatkozását. Allen az első magasrangú kormánytisztviselő, aki nyíltan szembehelyezkedett Nixon balszerencsés döntésével. Cooper republikánus és Chrch demokrata, párti szenátor pedig közösen új határozati javaslatot terjesztett be, amely szerint június 30-a után a törvényhozás mindennemű pénzügyi fedezetet vonjon meg a kambodzsai katonai akciótól Talán felmerült a gondolat Wilson miniszterelnökben: nem érte-e el hétfői bejelentését, hogy június 18-án rendezi a Választásokat? A legfrissebb közvélemémykutatársi jelentés ugyanis már mindössze 1 százalékra borcaija Jr.Tokábzyát néma eruréni pennát, amely p.—in n«n.Tvai p?oi.dtt még jokkal htbban állt. skackes rinzoáidiWoTi van az ol°sz bel- és kifrinlíttkn ára. A hánoim rxaev olasz szakirvp-vezet bejelentette új elhatározását: a küszöbönálló helyi választások miatt ideiglenesen leállítja a hatalmas méretekben kibontakozott sztrájkmo?/*]mat. Moro külügyminiszter pedig Kairóban tárgyal aholis az EAK vezetőinek új olasz javaslatokat terjeszt elő a közel-keleti konfliktus rendezésére vonatkozóan. " MIT HALLUNK_____ — MIT LÁTUNK? RADIO KOSSUTH RADIO 8.20 Lányok asszonyok... — 8.47 Opera csillagok, operaslágerek. — 9.17 Chopin: e-moll zongoraverseny. — 10.05 Hallgassuk együtt! — 10.46 J. Goll: Egy kis házi muzsika. Rádiójáték. — 11.45 Kórusművek. — 12.20 Zenei anyanyelvünk. — 12.30 Melódiákoktól. — 13.50 Könyvszemle. — 14.00 Nóták. — 14.20 Kis magyar néprajz. — 14.25 Új Zenei Újság. — 15.20 Csak fiataloknak. — 16.10 Húszas stúdió. — 17.05 Operettrészletek. — 17.26 Emil és a detektívek. Hangjáték. — 18.01 Világhírű előadóművészek lemezeiből. — 19.25—22.00 Töltsön egy estét a rádió mellett. — 22.20 Táncoljunk! — 0.10—2.00 Melódia-koktél. PETŐFI RADIO 8.05 Barokk muzsika. — 9.00 Népek zenéjéből. — 9.45 Válaszolunk hallgatóinknak! — 11.50 Versek. — 12.00 Zenekari muzsika. — 13.03 Jegyzet. — 13.13 Áriák. — 14.00 Napraforgó (gyermekrádió). — 15.00 Orvosok a mikrofonnál. — 15.05 Csajkovszkij: Olasz capriccio. — 15.20 Falurádió. — 15.50 Fúvóspolkák. — 16.05 Graham Greene: Szerepjátszók. Rádióváltozat. — 17.04 Egy rádiós naplójából. — 17.49 Az élő népdal. — 18.13 Könnyűzene. — 18.30 Közvetítés a Vasas—MTK labdarúgó-mérkőzésről. — 13.50 Riport. — 18.59 Mozart: Figaro házassága. Négyfej. opera. — Közben: 20.20 Közvetítés a Ferencváros—Csepel labdarúgó-mérkőzésről. — 21.22 A színfalak mögött. — 23.15 Nóták. GYŐRI RADIO Hétvégi krónika. — Sporthíradó. — Tánczenei koktél a hallgatók szerkesztésében. TELEVÍZIÓ BUDAPEST Ismétlések: 9.00 Ókori operettviccek. — 9.55 Riportfilm. — 10.15 Jókai: Sárga rózsa (tvfilm). — 15.40 A pénzhamisítók (magyarul beszélő rövid játékfilm). — 16.05 Daltanítás. — 16.35 Egy új mezőgazdasági kísérletről. — 17.00 Hírek. — 17.05 A magyar tudomány nagy öregei: dr. Alexits György akadémikus. — 18.00 Bach: h-moll szvit' (koncert). — 18.20 Dokumentumaim. — 18.30 A Tv-je lenti ... — 19.20 Cicavízió . .. — 19.30 Sánta Ferenc: Biró Juli. — 20.00 Tv-híradó. — 20.20 Tabi László öt perce. — 20.25 Frédi és Béni. . . 7. Műműtét. — 20.50 Thomson kapitány. — A József Attila Színház előadása, felvételről. — 22.45 Tv-híradó. 2. — 22.55 Felvétel a cselgáncs EB- rőL — 23.25 Reklámrevü. POZSONYI MŰSOR 9.30 A világ filmen. — 10.55 Bolondokháza az I. emeleten. Zenés bohózat (ism.) — 11.35 Tv-híradó. — 16.15 Közvetítés a Béke-versenyről. — 17.00 Bulgáriai filmriport. — 17.30 Rövidfilmeik. — 18.00 Lányok, fiúk magazinja. — 19.00 Tvhíradó. — 19.30 Időszerű nemzetközi kérdések. — 19.50 A Lambarene-expedíció. Sorozat. — 21.35 Bumeráng. Vidám műsor. — 21.10 Francia film. — 22.15 Tv-híradó. — 22.40 Tudósítás a Béke-versenyről. — 22.55 Kosárlabda vb. JUGOSZLÁV MOSOR 15.00 Kosárlabda világbajnokság: Panama-Brazília. — 16.45 Tíz parancs. — 17.30 Hét belgrádi nap. — 17.45 Ding-Dong. — 17.50 Makedón népi muzsika. — 18.20 Nagy ostobák — gyermekadás. — 19.20 Felvevőgéppel a világon át. — 19.50 Villanófény. — 20.30 Kosárlabda világbajnokság: Jugoszlávia—USA. — 22.00 A lány — amerikai játékfilm. OSZTRÁK MŰSOR 15.30 A kis ház. — 15.55 Miska kandúr. Gyermekműsor. — 16.25 Bélyegbarátoknak. — 16.45 Preston őrmester. (4). — 17.10 öregek klubja. — 18.00 Heti magazin. — 18.20 Jó éjszakát gyerekeik. — 18.25 Kulturális aktualitások. — 18 45 Hirdetés. — 18.50 Szombati jóestét. Heinz Conrads műsora. — 19.16 Műsorismertetés. — 19.21 Hirdetés. — 19.30 Tv-híradó és a hét kérdése. — 20.00 Hirdetés. — 20.06 Sport. — 20.15 Az Eurovisio közvetítése Wiesbadenből: Kívánj valamit. — 22.15 Tv-híradó éjszakai kiadás. — 22.30 A mesterlövész. Vadnyugati film Gregory Peck főszereplésével. 2. 18.00 Ikarusz repülni tanul. — 18.30 ORF riport. — 19.30 Tvhíradó és a heti kommentár. — 20.00 Műsorismertetés. — 20.06 Sport. — 20.10 Röviden aktualitásokról. — 20.15 A jegyeik. Jean—Paul Sartre drámája. — 22.10 Teleismétlések. Ahogy mások látják. — Tv-híradó. SZOMBATHELYI MOZIMŰSOR Savaria: A koronatanú (szovjet, fél 3, fél 5) Bruno, a vasárnapi gyerek (francia—belga, fél 7, fél 9). Béke: Egy férfi és egy nő (francia 57). Katonaság az ohiói egyetemen Az ohiói állami egyetem rektora kérésére több mint ezer fegyveres nemzetőr szállta meg az egyetem területét, ahol este 10 órától reggeli fél hétig kijárási tilalmat rendeltek el. Az egyetemen 45 ezer diák tanul, akik közül mintegy hatezer csütörtökön gyűlésen vett részt. A gyűlés szónokai előadták, hogyan áll az egyetemi hatóságok elé terjesztett reformkövetelésük ügye. Mint mondották, semmiféle haladás nem történt. Az elégedetlen hallgatóság körében nyugtalanság terjedt el, amely később egyes egyetemi épületek megtámadásává, majd verekedéssé fajult a fehér- és színesbőrű diákok között. Tíz diákot kisebb sérülésekkel kórházba szállítottak, rendőrségi jelentés szerint hét személyt letartóztattak. A beavatkozó rendőrség könnygázgránátokat alkalmazott a diákok ellen. Az egyetemi hatóságok közölték, hogy a pénteki előadásokat megtartották, az épületek között azonban fegyveres nemzetőrök cirkáltak. Segíség mindenünnen Már nem újság: megmozdult megyénk lakossága, hogy mielőbb gyorsan segítséget nyújthasson az árvízkárosultaknak. A Savaria Cipőgyár szombathelyi és körmendi gyáregysége teljes kapacitással dolgozik május 30-án és június 6-án. A vállalat vezetősége lehetővé teszi a munkát, biztosítja a termelés feltételeit s e két napon 16 000 cipőt gyártanak. Értékét, negyedmillió forintot az árvízkárosultaknak ajánlják fel. Az ikervári ÁFÉSZ dolgozói egynapi keresetüket ajánlották fel a KPVDSZ aktívaértekezletén, a celldömölki Keripari Vállalat önkéntes adományozási akciót kezdeményezett, akárcsak a Styl Ruházati Vállalat. A Vas megyei Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat központjának április 4. szocialista brigádja rendkívüli értekezletének eredményeként 840 forintot ajánlott fel segítségül, s írásban szólította fel csatlakozásra a vállalat többi brigádját is. Nem egy fiatal jött személyesen a szerkesztőségbe, hogy lapunk hasábjain forduljon megyénk ifjúságához: segítsünk közösen! A felhívásra szinte nem is volt szükség, hiszen csaknem mindenütt „csatasorba” álltak már. A szombathelyi Hámán Kató utcai Általános Iskola diákjai a hulladékgyűjtésből befolyt összeg egy részét, s az ezzel kapcsolatos pénzjutalmakat ajánlották fel, mától kezdve pedigcsomagokat küldenek a mátészalkai tanácsra. A Savaria Gimnázium KTSZ-szervezete ezer forinttal „terhelte meg” a csekkszámlát az árvízkárosultak javára s hétfőn hulladékgyűjtő napot rendez a 4960. s£ámú Derkovits Gyula nevét viselő úttörőcsapat is, amely szintén az árvízkárosultaknak szánja a bevételt. Reggelit osztanak az árvízkárosultaknak. VAS NFPF Világesemények sorokban Az olasz szenátus is jóváhagyta csütörtökön azt az amnesztiatörvényt, amely kiterjed a diák- és szakszervezeti tüntetések résztvevői ellen indított eljárások beszüntetésére is. A törvény elfogadása részben a szakszervezetek nyomásának tulajdonítható, amelyek kimutatták, hogy a tavaly őszi sztrájkhullám során mintegy tizenegyezer munkás és szakszervezeti funkcionárius ellen emeltek vádat jogtalanul. Csütörtökön 53 éves korában meghalt Leonid Teliga lengyel író és riporter, aki világhírnevét annak köszönheti, hogy 1967. január 25. és 1969. április 16. között Opti nevű vitorláshajóján körülhajózta a földet. Egy New York-i lakáson a rendőrség százezer dollár értékű kábítószert talált, az összes elképzelhető fajtából. A kábítószerekkel Andera Rosenberg 21 éves diáklány és négy egyetemista társa a Columbia egyetem narkotikumfogyasztóit látta el rendszeresen. A diákokat őrizetbe vették. Hatosikreket szült csütörtökön egy 25 éves New York-i asszony, de a szülés után hét órával már egyetlen gyermek sem volt életben. Az anya egyébként viszonylag egészséges. Balaguer, az újjáválasztott dominikai elnök csütörtökön ismét elfoglalta hivatalát. Ugyanezen a napon egyik ellenjelöltje Elias Wessin Y. Wessin kérelmezte az elnökválasztások eredményének megsemmisítését. Korábban választási csalással vádolta Balaguert és pártját a másik három vesztes elnökjelölt is. Vorster dél-afrikai miniszterelnök csütörtökön hivatalos látogatásra Salisbury-be érkezett. Ezt megelőzően Malawiban tett látogatást. Az APS algériai hírügynökség megjegyzése szerint Malawi kormánya a fajgyűlölő délafrikai rezsim vezetőjének fogadásával azt igazolta, hogy a dél-afrikai apartheid-politika védelmezőinek engedelmes eszközévé válik. A Fehér Ház csütörtök este közölte, hogy a 72 éves Henry Dewolf Smyth nagykövet, aki az Egyesült Államok képviselője volt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél, lemondott hivataláról. Smyth 1961 óta töltötte be ezt a tisztséget. A kolumbiai légitársaság DC—3-as repülőgépe, amelyet csütörtökön eltérítettek útvonaláról, fedélzetén 26 személlyel a jamaicai Kingstonban szállt le. A kedvezőtlen légköri viszonyok miatt a gép eddig nem tudta folytatni útirányát. ______ Egyhetes jugoszláviai tartózkodás után csütörtökön elutazott Belgrádból Mikisz Theodorakisz. Theodorakiszt és a Görög Hazafias Front tanácsának két tagját Tito elnök is fogadta. __ John Vorster a fajüldöző dél-afrikai kormány miniszterelnöke csütörtökön este rövid látogatásra Rhodesiába érkezett. A párizsi könyvesboltokban megjelent De Gaulle tábornok beszédeinek és leveleinek második kötete. Monszun előtti zivatarok vetettek véget az Észak- és Közép-Indiában több mint két hete tartó katasztrofális hőhullámnak. Az 50 fokos hőségnek több mint ezren estek áldozatul. Változatlanul súlyos a helyzet Bihar, Orissza, Gudzsarat és Rádszasztan államokban. Per Borten norvég miniszterelnök pénteken átalakította négypárti koalíciós kormányát. Svenn Stray lett az új külügyminiszter, aki John Lynget követi ebben a tisztségben. Az új hadügyminiszter Gunnar Hellesen lesz. 1970. május 23. Szombat