Vas Népe, 1970. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-20 / 298. szám
Könyvtárosok számvetése A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár jubileumi évkönyvéről Az új székház birtokbavételének ünnepén a nyomda is letette ajándékát a könyvtárosok asztalára: megjelent — imponálóan szép köntösben — a Berzsenyi Könyvtár 1969/70 évi, jubileumi évkönyve. Több mint 15 fv terjedelemben fényképekkel és összehasonlító táblázatokkal illusztrálva, német nyelvű tartalmú ismertetőkkel ellátva közöl jónéhány hézagpótló tanulmányt. Sorrendben és a kötet elején áll, fontosságát tekintve is elsőként kínálkozik említésre Takács Miklós igazgató áttekintése a megye könyvtárügyének a felszabadulás óta eltelt negyedszázadáról. A gyűjteményes munkák szerzőinek örök „gúzsbakötője”, a terjedelmi korlátozás ezen az íráson is érezteti hatását , csak a legjelentősebb tendenciákat mutatja be, csak a legalapvetőbb problémákra utalhat Takács Miklós írása, de így is gondolkodásra késztet, következtetések levonására nyújt alkalmat. Rendkívül izgalmas — s hosszú időn át eléggé mostohán kezelt — területre kalauzol bennünket dr. Kuntár Lajos „Olvasókörök ésnépkönyvtárak Vas megyében” című munkája. Szellemesen — nem kevés elhitető erővel — származtatja megyénk olvasóköreinek változatos történetét a magyar jakobinusok mozgalmából. Meggyőzően állítja, hogy Vas megye első olvasóköre a kőszegi értelmiségiek jakobinus szellemű titkos társasága volt, melybe nem kisebb emberek tartoztak, mint a Martinovics-perban halálra ítélt és kivégzett Sigray Jakab! Igen tiszteletreméltó munkát végzett a tanulmány szerzője a vidéki olvasókörök, majd a két világháború közötti falusi egyletek, illetve a népkönyvtári mozgalom iratainak feldolgozásával, gondos elemzésével. Túlzás nélkül mondhatjuk forrásértékűnek ezt a tanulmányt, s adhatunk hangot annak a kívánságnak, hogy megyénk művelődéstörténetéből mind több részterületet szeretnénk a közeljövőben hasonlóan feldolgozva látni! Milyen lesz megyénk tanácsi könyvtárhálózata a század végére? Tóth Gyula keresi a választ erre a kérdésre, „Településkultúra és könyvtárhálózat” című munkájában. Problémafelvetése nagyon is indokolt hiszen a mind erőteljesebbé váló urbanizációs folyamat a könyvtárügy szervezetét sem fogja érintetlenül hagyni. Ha meggondoljuk, hogy még erősen falusias jellegű, városokban és nagy településekben szegény Vas megye lakosságának is mintegy kétharmada városi polgár lesz a századfordulóra, akkor még inkább átérezzük a jelentőségét ennek a kérdéskörnek, és örömmel üdvözöljük Tóth Gyula alapos, átfogó jellegű dolgozatát. Szigorúan a tények vi** lágában maradva, biztos kézzel és nagyon korrekt módon elemzi a Berzsenyi Könyvtár felnőtt olvasóit kiszolgáló csoport munkáját Rózsa Béla .,A felnőttek olvasószolgálatának 10 éve” című tanulmányában. Kimutatja, hogy miként hat társadalmi életünk alakulása az olvasási kultúrára, másrészt arra is kitér, hogy a könyvtármunka mennyiben tud viszszahatni a maga sajátos eszközeivel a társadalmi folyamatokra Külön, nagy erénye Rózsa Béla munkájának a nagymennyiségű bizonyító anyag a mellébeszélést kizáró statisztikai adattömeg mely okosi rendszerezése folytán egyáltalán nem válik fárasztóvá vagy áttekinthetetlenné, hanem tájékoztat, érvel, meggyőz. Vajon hány vasi könyvbarát tudja, hogy a Berzsenyi Könyvtár gyűjteményében megtalálható a Corpus Juris 1584-es nagyszombati kiadása. Werbőczy Tripartituma, Mikes törökországi levelednek első, Kultsár István -féle kötete, vagy éppen Titus Livius Historium ab urba conditatának 1554-es, fehér disznóbőrbe kötött kiadása? Sok más mellett ezekről is olvashatunk Krajevszky Gizella „A megyei könyvtár gyűjteményének kialakítása és feltárása 1952— 1969” című dolgozatában. A nagy gonddal összeállított tanulmány ismerteti a könyvtár különböző gyűjteményeit, a beszerzésre fordított összegeket, a gyűjtemények feltárását, a katalógusokat, s általában mindazt amit könyvtári szakembernek és átlagolvasónak egyaránt hasznos tudnia. Tizennyolc év gyűjteményszervező munkájáról ad számvetést szépen, kultúráltan. Fontos problémával: pa rasztságunk könyvtári ellátottságával foglalkozik Pethő Gyula írása: ,,A szombathelyi járás községi könyvtárainak fejlődése”. A felszabadulástól napjainkig követi nyomon a falusi könyvtármunka változásait, állandóan növekvő szerepét társadalmunk életében. Ismerteti a hálózat kiépítésével járó problémákat, a könyvtári viszonyok alakulását, a könyvállomány, az olvasók, a kölcsönzési forgalom alakulásának legfontosabb mutatóit. Örvendetes hogy tanulmánya végén ezt a következtetést vonhatja le: „Az elmúlt időszakban tisztázódott a könyvtárak helyének, szerepének fontossága a társadalom életében, kirajzolódtak a könyvtárral szemben támasztható követelmények és láthatóvá vált a jövő könyvtári fejlődésének útja is .. Az évkönyv továbbá részeiben Dalmi Kálmánná értekezik a fényképek gyűjtéséről és tárolásáról. Puskás Sándorné foglalkozik a gyermekek könyvtári ellátásának gondjaival, végül Bánó Zsuzsa időrendben összeállított, hasznos repertóriumát találjuk Vas megye könyvtárügyének irodalmáról. Az egyes tanulmányok ** szerzőin kívül elismerés illeti a kötet összeállítóját, Takács Miklós könyvtárigazgatót, az igényes műszaki szerkesztésért pedig dr. Kuntár Lajost. Az ízléses, szép borítólapot Sziráczky Gyula tervezte, a szép nyomdai kivitelezés pedig a Vas megyei Nyomdaipari Vállalatot dicséri. Kulcsár János „Leporolják“ a telekkönyvet A HATÁR LEGMOZGÉKONYABB része mindig a belterület és a zártkert. Itt van a legtöbb adás-vétel, csere, öröklés, egyszóval tulajdonváltozás. És itt a leggyakoribb, hogy ezek a változások a gyakorlatban megtörténnek ugyan, de adminisztrálásuk már elmarad. Az illető megvette ugyan a földecskét, ki is fizette, de az átírásért már sajnált illetéket fizetni. Meghalt a tulajdonos, utódai szétörökölték a teleket, de ugyancsak takarékossági okokból a hatósági öröklési eljárást nem folytatták le. A telekkönyv dolga az lenne, hogy a tulajdonviszonyokat pontosan tükrözze. Az említett okok miatt azonban évtizedek alatt sok különbség támad a valóságos tulajdoni viszonyok és ezek leltára a telekkönyv között. Beporosodott ez a fontos nyilvántartás. A kormány most elhatározta, hogy „leporolja” a telekkönyvet, ellenőrizteti, hogy a nyilvántartás mennyiben egyezik, vagy mennyiben tér el a valóságos helyzettől. A munkát a belterületen és a zártkertekben végzik el, külterületen csak kivételesen, például tanyatelkek esetében. Az egyeztetést a földhivatalok hivatalból és hivatalban végzik. Harminc nappal előbb közhírré teszik ugyan az érdekelt községben, de ahol a nyilvántartás és a birtoklás egyezik, ott a tulajdonost külön nem is értesítik. Ha azonban eltérés van, akkor a tulajdonost behivatják, a helyzetet tisztázzák és rendezik. Alkalom lesz ez arra, hogy a sok elhanyagolt adminisztrációt most bepótolják az érdekeltek. Ennek különböző lehetőségei lesznek. Aki vásárolta a földet, most bemutathatja az adásvételi szerződést. Ha ilyen nincs, akkor nyilatkozatot kérhet a volt tulajdonostól, hogy ő csakugyan megvette a földet. Ennek azonban feltétele, hogy az illető földdarab már három esztendő óta a sajátja legyen. Nagyjából ugyanez vonatkozik az örökségekre. Ha volt végrendelet, azt be kell mutatni. Ha nem volt, akkor most kell lebonyolítani a hagyatéki eljárást, de ennek is feltétele, hogy az örökös már legalább három esztendő óta a föld valóságos birtokosa legyen. Némileg nehezebb a helyzet, ha a földdarab telekkönyv szerinti tulajdonosa ismeretlen helyen tartózkodik. A mai, valóságos tulajdonos úgynevezett elbirtoklás útján ez esetben is megszerezheti a tulajdonát igazoló telekkönyvi végzést, azonban ennek feltétele, hogy a földrésznek már legalább tíz esztendeje birtokosa legyen. A birtoklást a tanáccsal, illetve tanukkal kell igazoltatni. A FÖLDHIVATAL RENDTEREMTÉSI eljárása jogokat nem sérthet. Tehát most nem adományoznak földeket, csupán a valóságos viszonyokat legalizálják. Ha például az örökösök még pereskednek, akkor a földhivatal az ügyhöz hozzá sem nyúl. A földhivatal végzését más esetekben viszont perrel lehet megtámadni. Az elmulasztott adminisztrációért büntetést fizetni most nem kell és a földhivatal eljárása is ingyenes. Viszont pótlólag meg kell fizetni az annak idején megspórolt átírási, vagy örökösödési illetéket. Mégpedig kamatmentesen, de az ingatlan mai értékének arányában. Ellentétes eset is előfordulhat. Ha ugyanis egy földrészletet valamikor államosítottak de erről okmányt nem állítottak ki illetve ha államosítani kellett volna, de az elmaradt, akkor most ezt is pótolják. FONTOS MÉG TUDNI, hogy ez a rendelkezés a korábbi jogszabályokat nem változtatja meg. Ismeretes, hogy nálunk egy magyar állampolgárnak maximálisan 1600 négyszögöl, illetve 6000 négyzetméter személyi földtulajdona lehet. Ennél több akkor sem lehet ha most a valóságos tulajdonában álló földet írnának a nevére, de ezzel a területtel személyi földtulajdona az egy holdat már meghaladná. Ez alól csupán a főhivatású, egyénileg dolgozó parasztok jelentenek kivételt. Földenki Béla 1970. december 20. Vasárnap Kántor az iskolában Az iskolában tulajdonképpen nem Kántor jelent meg, hanem az író, Szamos Rudolf A gencsapáti úttörőcsapat kérésére látogatott el a Kántor nyomoz című nagy sikerű regény szerzője, csütörtökön délután a pajtások közé. 230 gyerek várta tanáraik társaságában és a szerencsésebbek egy-egy Kántor könyvvel, amelyet természetesen dedikációra készítettek elő. A találkozón kiderült, hogy Szamos Rudolf nemcsak „a kutyák nyelvén ért”, de a gyerekekén is. A majdnem kétórás beszélgetést, amelyben a pajtások kérdések özönét zúdították az íróra, karchonba játékkal kezdték és fejezték be. Ki kellett találniok, hogy az író mire gondolhatott, amikor a zsúfolt terembe lépett. A fődíj, egy gumibot utánzatba szorított rágógumi sorozat volt Azzal a szigorú meghagyással, hogy a szerencsés nyertes kínálja meg a legtöbb kérdést feltevőt is, Szamos Rudolfnak a gyerekek előtt „vallania” kellett arról, hogy Kántor halála óta melyik a kedvenc kutyája, hogyan ismerkedett meg Kántorral, megtörtént-e mindaz, ami a könyvben szerepel, és természetesen arról is lesz-e folytatás. Kiderült, a folytatás már készül. A televízió filmre viszi Kántor történetét és 1971 első negyedében forgatni kezdik. A szerző pedig Kántor a nagyvárosban címmel megírta a második kötet első lapjait. S talán az sem érdektelen sok olvasónk számára, hogy a Kántor nyomoz című könyv májusban 40 ezer példányban második kiadásban is megjelenik. — sz — VAS NÉPE A föld új művesei... Egy szalagavató ünnepségen — a Vépi Mezőgazdasági Gépészképző Szakiskolán — figyeltem fel rájuk. Több mint százan álltak ünneplésen oktatóik, nevelőik előtt. A tanulmányi időtök lejárt — mondta az igazgató — már csak a szakvizsgátok van hátra. Rövidesen az a nap is eljön, amikor megkapjátok a bizonyítványt, s az intézet falai közül véglegesen kiléptek az életbe. A gyakorlatokon már eddig is bizonyítottátok, hogy hasznosan töltöttétek el a három évet. Készüljetek szorgalmasan a vizsgákra is, s most pedig az ünnepség után mulassatok jól. Az igazgató szavai után nem sokkal szétnyílt a függöny, s a színpadon feldübörgött a tánczene. A fiúk egymás után kérték táncra az Oladi Mezőgazdasági Szakiskolából érkezett vendéglányokat. Gyönyörűséggel néztem a táncoló párokat, s ha nem tudtam volna hol vagyok önözésükről, mozgásukról, s az egész lényükből áradó biztonságukból eszembe sem jutna, hogy ezek a fiatalok a legősibb tevékenység: a földművelés, a növénytermesztés új — a modern idők követelményeinek megfelelő — művesei. — Nem tudok betelni velük. Szinte magam is felemelkedek mintha szárnyakat adna a zene, ott keringek, csapongok örömük pirosló máglyája körül. Aztán mégis odaképzelem őket a földekre, ahol zuhog a napfény, vagy az eső, langyos szél simogat, vagy vihar csapkod, porzik a föld, vagy tengelyig érő sár ragad a gépekre. Ott látom ezeket a divatos öltözékű fiúkat — persze már olajosan, sárosan, vagy porosan — a gépmonstrumokon. Alattuk 50—100 lóerő, egy egész ménes dübörög. Szántanak, fogasolnak, vetnek, kaszálnak, gyűjtenek, aratnak. Termelnek. Művelik a földet, de az ő művességük a falu öregjeinek valóságos csoda, mert egymaguk — illetve a gépjükkel — száz és száz ember keze és ereje helyett dolgoznak. Ők azok, akik a földre görnyedő parasztot felemelik, kiegyenesítik. Talán ezért is van az, hogy a falun épülő új házak magasabbak lettek, hiszen a föld felé görbülő parasztnak jó volt (!) a földbe töppedt szalmatetős kunyhó is. Dübörög a zene. Most ez kell a szívüknek, lábuknak, kislányt ölelő erős karjuknak. Mire kitavaszodik majd, a gép dübörög alattuk... — Valahol itt kezdődik az ember felszabadulása — súgja fülembe egy tanár, aki szintén gyönyörűséggel nézegeti szórakozó fiait. — Hát... igen — bólintok — ezekben a fiatalokban már nyoma sincs annak a szorongásnak, bátortalan, suta, vagy darabos mozdulatoknak, ami néhány évvel ezelőtt oly jellemző volt a falusi fiatalokra. Ezek már a föld új művesei... — dávid — Mennyi pénz egymillió forint? A napokban Horváth Károly, a HERBÁRIA Vas megyei felügyelője sugárzó büszkeséggel közölte, hogy a Vas megyei gyógynövénygyűjtés történetében az idén először egymillió forintnál több értékű füvet, fát virágot gyűjtöttek össze. Egymillió forint! Nagyüzemesedő világunkban jószerivel csak akkor veszünk észre egymilliós tételt, ha hiányzik. Ezért az egymillió forintért pedig az évnek minden szakában gyerekek, ifjak és vének százai járták a határt, az erdőket, mezőket, hajoltak le ki tudja hány ezerszer. A gyógynövényekből mint ahogyan a nevük is előre jelzi, gyógyszereket készítenek. Zömében teának használható füvek és virágok keverékeit, de természetesen nemcsak ezt. Az aranyveszszőt például, amely hozzáértők szerint tipikus vasi gyógynövény, senkinek nem jutna eszébe úgy ahogyan leszedi megfőzni. Pedig feldolgozva epe-, vese-, hólyag- és májbántalmak ellen, reumás és izületi fájdalmak ellen, szamárhurut ellen felhasználható. A csarabfüvet sem lehet „azon mód” bevenni, pedig izzasztó, nyugtató és lázcsillapító hatású, sok más mellett. A nadragulyát egyenesen bolond növénynek tartják. Bizonyára azért, mert mint a Gyógyító növényei? című könyv is írja, erősen mérgező. Iparilag földolgozva azonban görcsoldó és fájdalomcsillapító gyógyszerek alapanyaga. No de ne állítsunk össze házipatikát, hiszen ehhez többnyire a gyógynövénygyűjtők ismerete is kevés, azért csak az öszszegyűjtést végzik. A gyógyítás szolgálatába állításuk már hozzáértő szakemberek dolga. Hogy minél több gyógyszer és gyógyító teafű készülhessen a természet gazdag tárából, a fogyasztási szövetkezetek is megmozdultak. Jelenleg hat szövetkezet 14 fölvásárló helyen veszi át a lelkes gyűjtők munkáját. De Sárváron, Peresznyén, Rumban és Zsédenyben magánosok is vállalkoztak e munkára. Szijj Istvánná, aki Rumot és környékét valósággal „fellázította” gyógynövény gyűjtésre, 160—180 ezer forintot gyűjtetett össze csak az idén. A csepregi fogyasztási szövetkezet két felvásárló helye 300 ezer forint értékű gyógyszer alapanyagot adott postára Palotai Pál szombathelyi mozdonyvezető vasutas társait szervezi jelentős sikerrel. Amolyan zsebpénznek is megéri és még segítség is a rászorulóknak. Most télen nem nagy a forgalom, de azért most is lehet szaporítani a forintokat, mert bizony mire az évi millió összejen sok-sok tételt kell leszámolni. A fagyöngy például, amit télen át is korlátlanul átvesznek éven át gyűjthető. Hogy a gyógynövénygyűjtésben milyen nagy összeg az egymillió forint, annak bizonyságául hadd írjam ide: a fagyöngy nyers kilójáért egy forintot fizetnek. A HERBARIA felügyelője, akit természetesen nemcsak a füvek, fák, hanem a velük összefüggő gazdasági eredmény is érdekel, pontos statisztikushoz híven, így összegezi a gyógynövénygyűjtés idei mérlegét: „November 1- ig a 650 ezer forintos tervvel szemben egymillió negyvenezer forint értéket szállítottunk el. A két hónapban még úgy gondolom 50—60 ezer forintot összehozunk.” Egymillió százezer forint, benne 22 vagon vadgesztenye, 225 mázsa aranyvessző, 13 mázsa galagonyavirág, 34 mázsa gyermekláncfű, 340 kiló kamilla és ki győzné felsorolni, még mi minden. Kis pénzzel is beérők százainak lelkes tábora és sok-sok vagon gyógyszer alapanyag azoknak, akik bajba jutnak. Mert az év végi számvetésből a mélia mellett őket sem szabad kihagyni. Szanati Anna