Vas Népe, 1972. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-12 / 162. szám

Ma: 1972. július 12. Szerda. A Nap kél 3 óra 59 perckor, nyugszik 19 óra 40 perckor. A Hold kél 5 óra 44 perckor, nyugszik 20 óra 37 perckor. Névnap: IZABELLA, tanácstagi fogadóórák CSÜTÖRTÖKÖN Dala József, Vas megyei Ta­nács V. B. Celldömölki Járási Hivatalának elnöke délelőtt 9— 11 óráig a járási hivatal titkár­ságán tart fogadóórát. — JÁRÁSI szépítő EGYESÜLET létrehozását határozata el a celldömbi já­rás Hazafias Népfront-bi­zottsága. Már hozzá is lát­tak az egyesület szervezésé­hez. — 1957-BEN 30 ezer fo­rint tőkével alakult a csep­­regi takarék­szövetkezet. Ma 3200 taggal, 3 kirendeltséggel és 14 millió forint betétállo­mánnyal rendelkeznek. Mű­ködési területük 22 telepü­lést és mintegy 12 ezer em­bert érint. — Új, SZOCIALISTA CÍ­MÉRT küzdő munkabrigád alakult 14 taggal Szombathe­lyen a Savaria Ruhaipari Szövetkezetnek Az ifjúsági brigád — amely a szövetke­zetben a negyedik és az if­júsági brigádok közül a me­gye szövetkezeti iparában a harmadik — a Kállai Éva nevet vette fel — KARNEVÁL CSILLA­GA. Celia Hermandez-Aviles, 18 éves kubai szépség lesz az 1972. évi havannai karnevál csillaga. A szépségkirálynő, mellé a 121 versenyző kö­zül 6 udvarhölgyet is válasz­tottak. A karneváli ünnepség szombaton kezdődik himzó­­felvonulással és vidám jele­netekkel, s július 25-ig tart — HÉTFŐN A SZOVJET­UNIÓBAN Föld körüli pá­lyára juttatták a Kozmosz— 500 jelzésű mesterséges hol­dat. A szputnyikon berende­zéseket helyeztek el a világ­űr kutatásának folytatása céljából. A mesterséges hald berendezései kifogástalanul működnek. — TÁNCOLÓ RABOK. A veolitai rendőrség közlemé­nye szerint a helyi fiatalko­rúak börtönéből három fia­tal „ki táncolt a szabadság­ba”. A gyilkossági kísérlet miatt hétévi szabadságvesz­tésre ítélt fiatalok kaptak engedélyt „táncversenyen” való részvételre és „elfelej­tettek” visszatérni. A 18, 19 és 21 éves „táncosok” elfo­gására jelentős rendőri erő­ket mozgósítottak.­ Megfigyelések a hétfői napfogyatkozásról Földi megfigyelőállomá­­sokról, repülőgépekről és hajókról tudósok százai kí­sérték figyelemme­ hétfőn azt a napfogyatkozást, amely két és fél perces éj­szakát varázsolt a Szahalin­­szigetek, Szibéria, Japán, Alaszka és Kanada egy része fölé, majd sötétbe borítva az észa­k-amerikai kontinens egyes vidékeit napnyugtakor az Azori szi­geteknél az Atlanti óceán habjaiban eltűnt A szakembereik a nap egyébként nem látható fénykoronáját igyekeztek fényképezőgépekkel megörö­kíteni, Kanadában rakétát bocsátottak fel, hogy tanul­mányozhassák a napfogyat­kozásnak az ionosszférára gyakorolt hatását. A jelentések szerint Ka­nadában 180 kilométer szé­les sávban teljes volt a napfogyatkozás. Bostonban és Massachusettsben 86, New Yorkban 79,5 százalék­ban takarta el a Hold a Napot. Alekszej Molcsamov, a leningrádi egyetem profesz­­szora közölte, hogy a teljes napfogyatkozás központi sza­kasza hétfőn moszkvai idő szerint 21 óra 34 perc 27 másodperckor kezdődött és több mint két és fél percig tartott. A Bering-tenger partján fekvő Kori falucs­kára teljes sötétség borult. A napfogyatkozás megfi­gyelését a felhőzet zavarta. A tudósok azonban újfajta műszerek segítségével fontos megfigyeléseket végezhettek, s ezek közül a legjelentősebb a Nap rádióaktív­ sugárzásá­­nak mérése volt. Disszidálni akart, három év fegyházra ítélték A szombathelyi Izovas László fiatal kora ellenére többször volt már büntetve. Korábban lopás miatt vonta felelősségre a bíróság. Leg­utóbb is meglopta barátját, akivel együtt lakott albér­letben a Nagykar utcában. Március végén elköltözött, s magával vitte a lakótárs garbóját. Emiatt azonban aligha került volna a tör­vény elé. Május 29-én a késő esti vonattal Kőszegre utazott azzal a szándékkal, hogy elhagyja az országot. A határőrök azonban lefü­lelték. A szombathelyi­ járás­­bíróság egy rendbeli tiltott határátlépés kísérlete, illetve egy rendbeli lopás bűntette miatt vonta felelősségre, s három évi fegyházbüntetést szabott ki ellene. Mellék­­bün­tetésként a jogi ügyek gyakorlásától is eltiltották. 45 évi börtönre ítélték a géprablót Újabb géprablási kísérlet A Köln-München között közlekedő menetrendszerű Lufthansa járaton hétfőn éj­jel egy arab fiatalember francia és olasz nyelvű leve­let adott át a légikisasszony­nak, aki eljuttatta azt a ka­pitányhoz. A levél írója 400 ezer dollárt, egy ejtőernyőt és hozzá használati utasítást követelt, különben — mint állította — a nála lévő rob­banóanyagokkal „darabokra töri” a gépet A pilótának sikerült rábe­szélnie a géprablót, hogy az eredeti útiterv értelmében száljanak le Münchenben, ahol az utasok távozhattak. Ekkor három polgári ruhás detektív hatolt a fedélzetre és rövid közelharc árán fog­lyul ejtették a géprablót, akinél egyébként semmiféle robbanóanyagot nem talál­tak. A Salt Lake Cityben hétfőn 45 évi börtönbüntetésre ítél­ték azt a géprablót, aki áp­rilis 7-én eltérítette a Chica­góból San Fran­ciscóba tartó gépet, majd a váltságdíjjal együtt lakhelye közelében ejtőernyővel kiugrott. Szeles idő Budapest: Nyugaton erő­sen felhős, keleten időn­ként megnövekvő felhőzet ismétlődő záporokkal, ziva­­tarokkal A helyenként erős északi szél fokozatosan mérséklődik. A meleg ih­leten is gyengül. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 22—26 fok között. Graz: Többségében felhős idő, a legtöbb helyen is­métlődő záporral, zivatar­ral Erős, időnként viharos erejű nyug­ati, északnyu­gati, majd mérséklődő északi szél. A meleg tovább csök­ken. Várható hőmérséklet reggel 13—16, napközben 17—21 fok között. — POSTÁSLÁNYNAK TI­LOS. „A forró nadrág felet­tébb vidám és csinos viselet, de szolgálatban megengedhe­tetlen” — jelentette ki dr. Wilhelm Seitz, az alsó-bajor­­országi Straubing postahiva­talának vezetője, válaszul egyik ifjú kézbesítőjének a munkaruhát érintő kérdésé­re, mert az előírás szerint a „megjelenésnek, különösen a nyilvánosság előtt a Bumdes­­post-hoz méltónak kell len­nie”. Ulrike, aki a ruhával kapcsolatos kérdést feltette, azóta tenyérnyi mini-szoknyá­ban hordja a leveleket. — HAJÓTŰZ. Tűzriadó volt hétfőn a Forrestal ame­rikai repülőgép-anyahajón. Mint Norfolk­ban (Virginia állam) közölték, a lángok az úszó repülőtér tiszti szállá­sából törtek elő. A tüzet rö­vid időn belül megfékezték, emberéletben nem esett kár. Emlékezetes, hogy 1907-ben ugyanezen a hajón hatalmas tűzvész pusztított, akkor 132 ember lelte halálát a lángok között és 62 személy megse­besült. — SZSE—DÓZSA tenisztanfo­lyamot hirdet a Városligeti Sportpályán. Érdeklődni lehet a 12-347-es telefonon, vagy a hely­színen a Sportirodában. (6353) MUNKAALKALOM — A LŐRINCI FONÓ felvételt hirdet 15 éven felüli lányok ré­szére! A betanulási idő 1 hónap, kereset: 1700—2100 a betanuló után. Vidéki lányok részére szál­lást biztosítunk. Cím: PIV Lő­rinci Gyár, Budapest, XVIII., Gyömrői út 85—91. (6173) Megváltozik Szombathelyem a Tófürdő megközelítésének forgalmi rendje. A Claudius Szálló melletti parkolóhelyen várakoznak majd a fürdőzők járművei. Ezért a strand régi bejárata megszűnik és a parkolóval szemben helyezik el a pénztárt. Képünkön az új bejárathoz emelik be a pénztárfülkét a Városgaz­dálkodási Üzem dolgozói A vaskerítés átvágása és a faépület berendezése után már az új kapun át mehetünk strandolni a Tőfürdőre. Foto: je. Élménybeszámoló, szellemi totó, filmvetítés a KISZÖV szocialista brigádvezetők klubjában A múlt héten — a hónap első péntekén — rendezték meg Szombathelyen a me­gye ipari szövetkezeteiben dolgozó szocialista brigádve­zetők klubjának első foglal­kozását. A klub megalakítá­sa és az első összejövetel vá­rakozáson felül sikerült Tö­bb brigádvezető ugyanis a brigádtagokkal együtt vett részt és így a klubhelyiség csaknem szűknek bizonyult A megnyitó után Kiss Jó­zsef, a szombathelyi Építő­ipari Szövetkezet kőműves szocialista brigádvezetője él­ménybeszámolót tartott a szocialista brigádvezetők IVI országos tanácskozásáról. A jelenlévők nagy érdeklődés­sel hallgatták azokat a ta­nácsokat, amelyeket átadott az országos tapasztalatok alapján. Az élménybeszámolót kö­­vetően szellemi totón vet­tek részt a jelenlévők. Az első három helyezett értékes könyvjutalmat kapott. A KISZÖV vezetői meg­ígérték,a KISZÖV pinceklub­ját minden hónap első pén­tekén rendelkezésükre bo­csátják. Ezenkívül minden segítséget megadnak a bri­gádtagok munkájának meg­javításához. Tanácskozik az egészségügyi bizottság A Vas megye Tanácsa Egészségügyi Bizottsága ak­tíváival kibővített ülést tart Szombathelyen, a KÖJÁL könyvtárában. Dr. Kneffel Pál, az egészségügyi bizott­ság elnöke beszámol az utol­só ülés óta végzett munká­ról, majd dr. Horváth­ An­dorné, MÁV közegészség­­ügyi felügyelő ismerteti a MÁV közegészségügyi fel­ügyelőségének hygienes te­vékenységét. A gyermekor­vosi hálózat működéséről és bővítésének lehetőségeiről dr. Cholnoky Péter megyei gyermekgyógyász főorvos tart tájékoztatót, majd a résztvevők javaslatai zárják a tanácskozást. Fotó: Várdai A tegnap délelőtti viharos szél ledöntött egy öreg hárs fát Szombathelyen, a Köz­társaság tér 13. számú ház udvarán. Az öreg fa rázuhant a mellette lévő fia­tal gesztenyefára, s annak ágai törzsig letörtek. Az esés pillanatában szerencsé­re senki sem tartózkodott a közelben. Érdekességként annyit, hogy az öreg hárs­fában hangyák éltek s felfalták a fa belsejét olyannyira, hogy csak a vékony kérge maradt meg. Halfogási verseny Sárvárott Vasárnap rendezte meg évi hagyományos halfogási versenyét a helyi téglagyári halastón a sárvári Kinizsi Horgász Egyesület. A hatvan, versenyző közül három ifjú­­­sági korú volt. A megfelelő időjárás elősegítette a tava­lyinál jobb eredményeket. A háromórás verseny ered­ménye. Felnőttek: 1. Csonka Tibor 125 hal, 2490 gramm, 2 Bajontai Imre 151 hal, 1870 gramm, 3. Karlinczky Gábor 61 hal, 980 gramm. Ifjúságiak: 1. Ifj. Hegedűs György 51 hal, 700 gramm, 2. Bozi József 49 hal, 430 gramm. A helyezettek mintegy ezer forint értékű horgász­­felszerelést kaptak jutalom-­­ként. Érdekessége volt a ver­senynek Seigliand Anello francia állampolgár St. Mo­­ritz-i lakos részvétele, aki már tizenhetedszer indul, magyar horgászversenyen. Teljesítménye ugyancsak em­lítést érdemel: 95 halat fo­gott 1710 gramm súlyban és ezzel a harmadik helyezést szerezte volna meg, de mint ’•■'Még csak versenyen ki­­indulhatott. Dr. Fülöp József tudósító VAS NÉPE. Az MSZMP Vas megyei Bizottsága és • Vas megyei Tanács lapja Főszerkesztő: POZSGAI ZOLTÁN Telefon: 11-524.­­ Szerkesztőség Szombathely, berzsenyi tér 2. B. épület I. em Telefon: 12-895 12-232 és s 11-200 mellékállomásai Jeles­ szám 03-361 • Kiadja a Vas megyei Lapkiadó : Szombathely Berz­eny tét Telefon: 12-393 és a 11—200 mellékállomásai Felelős kiadó STEINER SÁNDOR - erjeszti s Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 10 Ft • Vas megyei Nyomdaipari Vállalat­ Szombathely, Kiskar­a­­ • Telefon: 11­ 762. Felelős vezető: Hofmann Miklós. • Index: 25070,1972. július 12. Szerda

Next