Vas Népe, 1973. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-25 / 47. szám
Anouilh Becketjéről kellett beszélgetnünk ahhoz, hogy Várnai Valéria személyiségképéhez az alapszíneket meglelhessem. Ennél a műfajnál ugyanis fennáll az a kockázat — ha nem találjuk meg az alanyban azt a megkapó különösséget, mely csak rája jellemző —, hogy az írás nem láttatja, hanem bújtatja az embert. Számára a népi elenőrzésen végzett munka azért könnyű, mert nehéz. Furcsán hangzik, mégis igaz, Várnai Valéria, az embereknek ama rokonszenves csoportjához tartozik, kiknek nem jój a jó, nem igaz a szép, ha meg nem küzdöttek érte. Akikor éli felszabadultan festőállványa elé ha a szép foglalatosságért napi kemény nyolc órai munkával már adózott. Ahogyan önmaga megtalálásához az Anouilh dráma hősének a következetesen vállalt szerep, a Vasi Fiatal Képzőművészek csoportja tehetséges tagjának önmaga megvalósításához a napi munka adja a nyugodt lelkiismeretet. Szombathelyen született vasutas családból, ma is szüleivel és Mesélő gyerek volt, a történeteket azonban nem szavakban, rajzban fogalmazta meg. Zene iránti fogékonysága is hamar jelentkezett ,,Egyszer, amint füvet szedegettem az árokparton a nyuaknak, lebilincselő muzsika áradt ki egy ablakon Nem is tudtam elmozdulni míg valaki — sokára *“ el nem zárta a rádiót. „Nem volna különösebben érdekes az első katharzis, ha nem volna annyira reá jellemző. Más gyermek ilyenkor feledi, amiért küldték, esetleg üres kosárral tér haza: a kis Valinak az önfeledt percekben is szorgalmasan járt a keze: nagy csupasz folt maradt azon a helyen, ahol korábban fű volt. Ám ahogyan zenész nem lett belőle, a Képzőművészeti Főiskola helyett is a Számviteli Főiskolát végezte el, mert „Sem pénzért, semérvényesülésért soha nem tudtam verekedni” — mondta, pedig „verekszik”. Formákkal, színekkel és nem is eredménytelenül. A tárlatokon, kiállításokon megjelenő képek az egyik legtehetségesebbnek mutatják a még be nem futott fiatal képzőművészek között — Ritkán fest arcot Miért? — Még sokat kell tennem azért, hogy komponálni merjek. Amíg kövérebbet ismertem a mesterségből, könnyebben vállalkoztam rá. Csak a hozzám közelálló emberekről tudnék portrét festeni, de éppen ez a közel állás az, ami megzavar. Ki tudom-e fejezni a képpel az én művészi igazságomat, s ha igen, ők vajon magukra ismernek-e? A mamám például teljesen, elégedetlen a portréjával, igaztalanul szépnek találja. Arra gondolok, talán az érzelmi közelség az, ami visszafog az emberi arc megfestésétől . Szereti Gulácsyt? Nagyon. Megkapó,ahogyan a magányosságról vall, és még az sem zavar, hogy kóros lelki helyzetben születtek a kép®. Egy He „őrültség”? nélkül talán nem is lehet igazán jelentőset alkotni. Nagyon szeretem például Chagallt, pedig ő sem tartozik a könnyen érthetők közé. — Miben hisz? — Az emberekben, a csalódás fenntartásával. Mondta már valaki, egy ilyen kérdés után, hogy nem a hitelemről, hanem a gyanútlanságomról vallok ezzel. Nem így van. Ha az emberek tökéletesek lennének erkölcsileg, ha nem létezne a csalódi lehetősége, a bizalomnak sem volnaértelme. Még a gyarlóságait is meg tudom bocsátani annak, aki valamilyen területen nagy alkotásra képes. Például, ha Gauguin hátat nem fordított volna az akkori világnak, ma szegényebbek lennénk egy nagy művész alkotásaival Függetlenül attól, hogy kinek milyen csalódásokat okozott személy szerint, és örülök, hogy ő akkor szabad lett. Az ember, az életelleni erőszak az, amit megbocsáthatatlannak tartok, mert jóvátehetetlen. — Mit keres a művészetben? — Azt a jóérzést amit a sikerült munka bizonyossága ad. Kevés a részem benne, mert talán csak iS olyan festményem van, amit akkor is jónak tartanék, ha megerősítést nem kapnék hozzá. A® a nagyszerű érzés, ami ilyenkor elfogja az embert, később halványulhat, ezért mindig nagyon ömlők, ha mások is megerősítenek hitember, hogy a kép valóban jó. Kedvenceim például a Kék lámpa vagy a Húsvéti kapu. Emberi gyengeségemnek tulajdonítható, viszont, hogy ha magabiztosságomban megingatnak, a képet akkor is változatlanul, ugyanúgy szeretem. — Könnyen alkot? — Néha éveikig is foglalkoztat egy téma, de mindaddig nem nyúlok hozzá, amíg a megvalósítást könnyűnek nem találom. Ha nem érlelem meg a témát, bizony előfordul, hogy a kép nem tud alkotássá nőni. — Az őszi tárlaton kiállított munkáira igen elismerő bírálatot kapott. Serkentette ez vagy inkább visszafogta? — Örültem a bírálatnak, de elárulhatom, hogy nem minősig a hízelgő bírálat segít, hanem az olyan, amelyik felismerésekhez juttat. Azóta elég hargalmasan dolgoztam, és ami nálam nagy szó, újra meg akarom festeni a mamámat. Sok képem van már róla, de egyik sem tetszik igazán Amikor őt festem, mindg nagy bennem a vállalkozókedv. És amiről a kezdetben bezáltünk, az arcfestészetty il szeretnék többet elérni, bár tartok tőle De ha félesc Galantitől, én mégis csinálom, az már jó jel Valóban jó, sőt nagyest jó jel, mert a jó és még jobb alkotás megkísérlése már ..verekedés”’ a javából; küzdelem a művészi értékért, rangért, amihez az egykori fűszedegető kislány — egzisztenciális értelemben — soha nem érzett elég hajlandóságot. Sok sikert kívánunk a program megvalósításához! Farkas Im?: Küzdelem nélkül nem igaz a szép Várnai Valéria: Ispotály új villába... Most vasárnap. Arra mentünk, Esztergomban van Sajó Lili kiállítása,talán ismeri. Textilmintákat is tervez... — Nem ismerem Sajó Lilit. de... — Azt néztük meg. De úgy zuhogott az eső, nem mertünk megállni. Legközelebb Mondja meg Ágiéknak ... Csöngött a telefon. — Halló? Szöllősiné. Értelek. Persze leveszünk öt százalékot. Én is sokalltam elsőre a huszonkilencet. Igaz. Még ha a nehéziparban volna! Igazad van, jó, hogy hívtál. Drága vagy. Gondolnunk kell a munkásainkra. A nyereségrészesedésre. Úgyis, oly kevés. Huszonnégy százalék! — Energikusan lerakta a kagylót. Az ujjai markolták még egy ideig, mint a csinos bőr és keserű mész ragaszkodott a tégy felületéhez. — Ne haragudjon, állandóan zavarnak. Szóval, egyedül... Nem jó... Egy embernek nem tudok ezeret-kétesret elszámolni... — De én dolgozom egyedül... — Valami tánc kellene... Nem fontos, hogy legyen. rt Csak formálisan. Más. Akár a felesége. Akár egy barát... Nincs egy barátja, akit beírhatna munkavállalónak? — Hamisan nem tudok most... Társat keressek ? — Igen Két névre! Nem ■zámít Nézze ... — megint ráterpesztette az ujjait a kanapéra — mindenki elhiszi, hogy ketten csinálták. Ma már egyedül nem csinál senki semmit, írja be a... házmestert... Kifizetem. Kékre gondoltam. Maga is? Nem használja az igazgatónk, csak mégis, ha valaki jön... Maga veheti föl az egészet. Csak ne egyedül. Becsei tűnődött a kis kék acélszögeken a kanapé szélén — szerette a munkát Van olyan, aki szereti a munkáját. Kifeszíti az Alvavira-zöldet, vagy kéket mely olyan, mint a tenger, mondta neki a mestere régen, „meg lobog tőle az ágy” — meghalt, rákiban, hosszan kínlódott, a temetésén a felesége nyivákolt —, és szög szög mellett, ez a pontos munka, tudja ő. De egy társat keressen? Honnan? Egyedül dolgozik, örül, ha iparengedélye van, a forgács szaga megüti az orrát, a frias Lécek és nehéz posztók szaga ítt a munka. Reggel ötkor kel. Siet. Kifeszíti. A legjobb rugók minden ágyba... De, társ? Honnan szedjen elő most valakit, hogy megértesse vele... csak a közös munkával lehet érvényesülni? A haverok a KTSZ-ben dolgoznak ... — izzadt tenyerét összedörzsölte, fölnézett az asszony vizenyős tekintetébe: Kérem, és munkás vagyok, munkaerő... Dolgozom. Alvavira-zöldet... — Becsei? így mondja? Azt hittem. Benedek. Volt itt egy B-betűs, azt is az Ági ajánlotta, ne haragudjon, összetévesztettem. Annyi ember és munkás fordul meg nálunk... Nem Benedek? Jaj. Persze. Milyen hülye vagyok ! Szóval, ért engem... Társ! Egy névre nem tudom kifizetni. Hát engemis megbüntetnek, ha fölvesz kétezret egy személy... — Megcsinálom... — Persze... Nem is azon múlik ... Társuljon valakivel ! Ki akartunk menni Ágihoz, mondom, üdvözlöm, ha találkozik, ide megjött egy unokanővérem Kanadából, két hónapja se látunk, se hallunk. És még hozzá eltörte a karját... ezek a magyar orvosok, nem kell magyaráznom Izgatja magát Kanada miatt. Trudeau francia. Ki fagyja, megválasztják-e újra... ott sok az angolszász ... Akkor ott is nehéz lesz a helyzet... Eltört a karja. És más a francia politika, ne haragudjon... A titkárnő belépett. Nyesillány hajával arca előtt lengett, lábujjai körmét fölkunkoritották a nagyon magas, ivett cipő talpai. — Főkönyvelő elvtáratvő. Am angolok... Szöllősiné kezet nyújtott a kárpitosnak, aki hirtelen fölugrott, megragadta az aszszony kezét és rázta, mint a csengőt. — Látja, Külföld! Csak ez ne volna. Itt... Menjen... Várjon, egy perc az egész, átpasszolom a főmérnöknek őket... Itt van egy ... kijárat, egy előszoba... Mindjárt szólok Becsei kitámtorgott. Megállt az előszobában, rágyújtott egy Symphoniára, Le a tüdőre. Társ? Milyen társ? A feleségét nem írhatja be társnak. Nézte az előszoba linóleum metszetét, olyan volt, mint az Alvavira zöld. Kékkel is lehetne, azt szereti az igazgató. De társat, most hirtelenjében nem tudd keresni. Egyedül szokott dolgozni. Maga megy a munkáért A szövetet maga szerzi. Még a szögeket is. Csak abban bízik, amit maga megcsinál. Minden fekhely jó. Boldogok rajta az emberek. A családok békésen ülnek a rekamién. Olyan könnyű kéket gondolt az igazgatónak. Nyolc méter hatvan elég. Na jó, kilenc méter. Van pénzük. Rendes ez a nő. Milyen emberi. Tizenöt évvel ezelőtt bezzeg nem beszéltek volna vele igy. Látszik, hogy megbecsülik a rendes munkát Sárfinak megveszi a bőrkabátot A József körúton látta. Nem kell szerződés, bízik ebben a nőben. — Ne haragudjon, hogy ennyit várakoztattam, Benedek úr... — Becsei. — Vagy Becsei... Tudom Mondja meg Ágiinak, üdvözlöm. Ha arra járunk, Leányfalun, beugrunk. .. És keressen valami társat. Addig nem tudom elszámolni. Legközelebb! Legközelebb. Gondolunk magára! És éles ujjaival becsukta az ajtót 1973. február 1S. Vasárnap „Miniatűrök“ az ifjúsági hangversenyraj Délelőtt 11 cma a Simbathelyi Ifjúság Háza kamaratermében kisdiákok — általános iskolások — ülnek, a nyitott színpadon egy szél zongora, majd megjelent Atntál Imre és „mesélni”" kezd. Donizettiről, a zeneszerzőről, aki élete legválságosabb idején írta meg A csengő című operáját. Közvetlensége pillanatok alatt társsá avatja a nézőtéren ülő aiprónépet. Játék és zene Komoly játék és komoly séma, egy opera keresztmetszete egy órába sűrítve. A rangyzenekart Miklós György aoigoraművész pótolja, máriákat, daeszteket és a finálé vidám tercettjét síz Állami Operabál kitűnő szólistái, Bikkfalvy Júlia, Miller Lajos és Damnahidy László adják elő. A színpaddal együtt őt lélekzik, lelkesedik ésneveti délelőtt a rendhagyó operaelőadás közönsége. Az ifjúsági bérleti hangverseny utolsó előadásán vongyünk, s felnőtt szemmel és füllel is remekül szórakozunk. Pedig amit látunk és hallunk több, mint egy opera keresztmetszete: ez itt a tetten érhető művészet*, poén tosabban zenei nevelés egyik kis állomása... Vas megyében a hetedik éve rendezi meg az Ormányos Filharmónia a megyei művelődésügyi szervek mosdy mális erkölcsi és anyagi — évi 30 ezer forinton — tavam gátasával a négy-négy előadásból álló sorozatát, esetemként tizenöt helyen — ebből tizenkkettő vidéken — öbsénesen hatvan előadásban. Az általános iskolák felső togozatosai és néhány középiskola évről-évre fokozódó érdeklődéssel kísérik ezt a zenei ismeretterjesztő fanmát: 1971-ben 1995, 1972-ben 3285, az idei tanévben pedig már 3583 Vas megyei diák váltott bérletet (Egy előadás öt fő forintba kerül, a kiadás többi, részét a művelődésügy vállalta magára.) A mindenkori műsorok színvonalát a Filharmónia józ nevű együttesei és szólistái szavatolják, a műsort pedig a vasi pedagógusok és a kis hangversenyhallgatók igényei, kívánalmai szerint állítják össze. Az idén két évfordulós összeállítást kértek, az egyik a Kodály Zolátán emlékhangiverseny volt — a Szombathelyi Szimfónia Ikus Zenekart Petró János vezényelte, közreműködtek a Filharmónia szólistái és Szeép Zoltán —, a másik a Petőfi Sándor emlékműsor, Ágay Karola, Szendrey—Karper I László és Fodor Tamás közreműködésével. Vasiak kérték a magyar zenei miniatűröket is, ezt a műsort Budai Ilona, Béres János és Szalay József tolmácsolták, » záró» [ akkordként, ugyancsak kérésre, egy bájos vígopera kamsztanetszetét kapták a gyerekek. A növekvő érdeklődés elsősorban anofeets pedagógy, asokat dicséri, akik meglelték e kötődést, a zenei kötőiáést oktató-nevelő munkájukhoz. Hiszen csaknem valamennyi előadást fel lehet használni az irodalom, a tör- ténelem, a képezőművészet oktatásához, élményszerűen nyújt ismereteket, gazdagítja a gyermek egyéniségét, s könnyít a pedagógus munkáján. Ahol jó az iskolav«ne» j tés, s ahol néhány lelkes pedagógus szívügyének tekinti a hangversenyek látogatását, az lemérhető a kis koncerteken rendezett „visszacsatoláson", a vetékedőkön. Szombathelyen a Totbuhin utcai iskolából Kárpáthi Jolán nevelő 175, az Úttörő utcai iskolából Simon Endrévé 131, a Petőfi Sándor utcai iskolából dr. Fodor Henrikné 110, a Dózsa György nevét viselő iskolából Németh Endrévé 80 gyereket „hoz”” esetenként, s nem egy helyen szakkörszerűen feldolgozzák koncert előtt vagy utána, hallottakat, ügyesen beépítik a tananyagba. Celldömölkön 380 gyerek ül a nézőtéren, s Süle Ferenc tanár ke®- 1 véleménykutatás alapján kéri a műsorokat. Sárváron Jagodics Béláné, Szentgotthárdon — ahová külön autóbuszokkal szállítják be a környező falvak tanulóit — Szandor Tibor és Papp Gyuláné, Őriszentpéteren Unger Edit... , Szombathelyen a legtöbb gyerek a Hámán Kató utcai iskolából jön — 220 —, s ezért volt megdöbbentő sz a jelenet, amely kétszer megismétlődött: a hangversenyről egy osztály kivonult —, hogy viszaérjen az irodalomórára, s ne kapjon büntetést. (!) Bejelentkezett a Fürst Sándor utcai iskola is, kétszáz kis látogatót ígért, s a hangverseny előtti napon jelentette be: csak huszonöt érdeklődő van. Sajnos kiesik ebből a zenei élményből a Antal János utcai iskola, ahonnét csak húsz gyerek jön esetenként. Az évente négy bemutató összetétele és időpontja a tanévkezdéskor már ismeretes, akár az órarendet is hozzá lehet igazítani. És a hangversenyek számának növelésére van lehetőség — Torony és Bajánsenye máris jelentkezett a jövő évadra —, s akik részt vettek már egy ilyen koncerten, csak sajnálhatják azokat a gyerekeket, nem gazdagodhatnak ettől az emberformáló, pedagógiai-ilag is hasznos élménytől. -igén s| *ocd ece ]