Vas Népe, 1973. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-08 / 287. szám

Szakmaválasztási lehetőségek Vas megyében A következő­­tanévben a szakmunkásképző intézetet választó fiatalok ipari, me­zőgazdasági és kereskedelmi szakmákat tanulhatnak. Kö­zülük legtöbben az ipari szakmunkásképző intézetek­ben folytathatják tanulmá­nyaikat. — Milyen szakmát tanul­hatnak a Vas megyei diá­kok? — kérdeztük Giczi L.olt és elvtársat, a megyei Ta­nács Munkaügyi Osztályá­nak vezetőjét. — Minden megye szakem­berigényét az adott terület gazdasági fejlődése határoz­za meg. Több helyütt el­mondtuk már, hogy a követ­kező esztendőkben megyénk­ben még hangsúlyosabb lesz az ipari fejlődés. De nem­csak az ipar fejlődik dina­mikusan, hanem a mezőgaz­daság is mind több igénye­sebb és felkészültebb szak­embert vár. Ugyanez el­mondható — az életszínvonal emelkedésének következmé­nyeként — a szolgáltatóipar szakmai utánpótlásáról is. Amikor tehát megyénk szakember­ igényét megter­vezzük, ezt a nagyfokú fej­­lesztést kell filtvelem’-be ven­nünk ahhoz, hogy a fiatalok tanulmányaik befejezése után megfelelő munkahelye­ket is találjanak.­­ Melyik iparág áll a leg­­­nagyobb fejlesztés előtt, kö­vetkezésképpen milyen szak­­­mára veszik fel a legtöbb ta­nulót? — Az átlagos iparfejlesz­tésen belül gépiparunk fej­lődik a legnagyobb mérték­ben. A járműprogram sike­res végrehajtása, a mezőgaz­dasági gépgyártás kiszélesíté­se, a vasas szakmát vál­asztó fiataloknak biztosít legna­gyobb elhelyezkedési előnyt. Elsősorban a gépi forgácso­ló, gépszerelő, lakatos szak­mát választó diákok munká­ba állására nyílik szinte kor­látlan lehetőség. — Mit mondhatunk a me­zőgazdaság iránt érdeklődő fiataloknak? —­ A mezőgazdaságban is egyre inkább elterjed az iparszerű termelés. A nehéz fizikai munkát mindinkább a gépek végzik el. Ez viszont a­zzal jár, hogy az itt dol­gozó emberektől mind ma­a­gasabb szaktudást követel­nek meg. Szarvasmarha-te­nyésztésünk fejlesztése a jövőben is kiemelt felada­tunk lesz. Ezért szükséges a nagy számú növénytermesz­tő gépész, állattenyésztő szakmunkás képzése. — Jelent-e gondot a lá­nyok munkába állítása? — Ilyen problémánk tu­lajdonképpen nincsen, hi­szen igen nagy számban tud­nak fogadni jelentkezőket a hagyományos „női szak­mák”: a textilipar, a bőripar, a kereskedelem. A felsorol­tak mellett már megkezdő­dött a gyógyszergyártó szak­munkások képzése is. — Mi a helyzet az építő­ipari szakmákkal? — Elsősorban ácsokat, vasbetonszerelőket, kőműve­seket képezünk ki. — Milyen választási lehe­tőségek előtt állnak el most végző 8. osztályosok? 53 különféle szakmára várjuk a jelentkezőket. Ezek a következők: hegesztő, mezőgazdasági ko­vács, autószerelő, csőhálózat- és berendezésszerelő, gépi forgá­csoló, gépszerelő, karosszéria lakatos, szerkezetlakatos, elekt­­rolekatos, villanyszerelő, elekt­ronikai műszerész, gépjármű villamossági műszerész, mecha­nikai műszerész, órás; kerámia készítő; gyógyszergyártó; asz­talos, kézi s­zedő; magasnyomó gépmester; könyvkötő; fonó, szövő; bőrdíszműves, cipőfelső­­részkészítő; cipőgyártó; férfi­­szabó, női szabó; férfi fodrász, női fodrász, ács-álltványozó, épületburkoló, kőműves, szoba­­festő-mázoló, vasbetoni ké­zdő dísznövénykertész, erdőművelő­fakitermelő. kertész, növényter­mesztő gépész, állattenyésztő kis­állattenyésztő; húsipari ter­mékgyártó, molnár, sütő, tej­­termékgyártó , élelmiszer-eladó, ruházat­ eladó, hentesáru-eladó vegyesbolt! eladó: cukrász, fel­szolgáló, szakács, szállodás, vendég­látó ipari eladó: Gál József &*»8»teh? ül smeoltarfa Déri Tibor 1970 óta a VAS­ÉP szakmunkása. 20 éves, fiatal hasas. Szocialista brigád tag­, átlagkereste 2500 f­orint­ havonta. Halló, milyen szakmunkástanulókat fogadnak! Kétezernél több elsős szakmun­kás jelentkezését várják a me­gye üzemei. Közülük néhány nagyobb lét­számot foglalkoztató üzemet kérdeztünk meg. Milyen szakmát ajánlana az általános és középiskolát végző fiataloknak? Válaszok a bőséges választék­ból: LAKÁSTEXTIL VÁLLA­LAT, SZOMBATHELY. Kovács László vezérigazgató: nálunk szövő és fonó szakmát tanulhatnak a fia­talok. Élelmiszeripari gép­gyár ÉS SZERELŐ VÁLLA­LAT, Gyömöri László igazgató és Németh László személyzeti vezető: lakatos, esztergályos, hegesztő szakmát választó diá­kokat várunk. CIPŐGYÁR. Serdült Gyula Igazgató: cisőfelsőrészkészítő, cipész, cipőgyártó, karbantartó­­lakatos szakmát Sajátíthatják se gyárunkban. LAKÁSTEXTIL VÁLLALAT, kőszegi wesbergyár. Orosz­vári József igazgató-filmérnök: szövő szakmára tanítjuk meg a fiatalokat, de betanított mun­kásként is dolgozhatnak: cérná­­zó, felvető, «ével®, motringoló munkakörben. LAKÁSTEXTIL VÁLLALAT, KŐSZEGI BÚTORSZÖVETGYÁ­­RA. Utász Miklós technikus: el­sősorban lányoknak ajánljuk a szövő szakmát, de néhány gé­nünk férfi munkaerőt kíván. Betanított Hsunkéra szövő elő­készítőbe veszíte­k fel atatásokat. GYÓGYSZERVEGYÉSZETI GYÁR. KÖRMEND, Imre József igazgató: gyárunk gyógyszer­gyártó szakmát választó diáko­kat vár. VAGON ÉS GÉPGYÁR SÁR­VÁR, Fakó Tibor igazgató: ál­talános forgácsoló, gépszerelő, géplakatos, szerszámlakatos szakmára tanítjuk a fiatalokat. VAS MEGYEI KISZÖV, Pal­­kovics József főelőadó: a megye kisipari szövetkezeteibe ács­állványozó, tető"­ző, kőműves, asztalos, szerke -­katos szak­mába várjuk a jelentkezőket. VAS MEGYEI TANÁCS ME­ZŐGAZDASÁGI OSZTÁLY, Ber­­kecz József szakoktatási főelő­adó: a megye mezőgazdasági üzemei szarvasmarha-, sertész­­tenyésztő, zöldség-, gyümölcs­­termelő, erdőművelő- fakiteme­­lő, növénytermesztő-gépész, molnár tanulók nagyszámú Je­lentkezését várjuk. VAS MEGYEI ÉPÍTII IPART VALLALAT. Czvitek Miklós Igazgató: ács-állványozó, vas­betonszerelő, kőműves, énillet­a­­katos, épületasztalos, hidegbur­koló, műkőkészítő szakmákat ta-REMIX RADIOTECHNIK­AI VALLALAT. s­pos Józsefné sze­mélyzeti osztályvezető: lányok számára tudunk munkalehető­séget biztosítani betanított mun­kakörben. MV­-'VET POSTA. Péntek Kál­mán hivatalvezetős helyettes: te­lefon-hálózatszerelő, postai mű­szerész szakmát tanulhatnak az idle jelentkező fiatalok. Su. P.-te SCO 3745 nyolcadik osztályos diák fejezi be ebben a tan­évben az általános iskolát. Tanulmányaikat — a jövő esztendőtől kezdődően — gimnáziumokban, szakkö­zépiskolákban és szakmun­kásképző intézetekben foly­tathatják. Ezeknek az iskoláknak a képzési célja egymástól alap­vetően különbözik. Ezért kérdeztük meg Stefanik Ká­roly elvtársat, a megyei Ta­nács Művelődésügyi Osztá­lyának vezetőjét, hogy kik­nek ajánlja az egyes iskola­típusokat. A gimnáziumot azoknak a fiataloknak ajánljuk, akik­nek határozott elképzelése a gimnázium befejezése utá­ni további tanulás. Elsősor­ban a különféle főiskolá­kon, egyetemeken való to­vábbtanulás. De hasznos ez az iskolatípus azoknak a fia­taloknak is, akik munkájuk során a különféle nyelveket hasznosítani szeretnék. Köz­tudott az is, hogy néhány munkakör eleve megkövete­li a középfokú végzettsé­get. Lényeges tudni, hogy né­hány szakma elsajátításának alapvető követelménye az előzetes középiskolai végzett­ség. Ez persze nem jelenti azt, hogy szinte valameny­­nyi szakma megszerzésében ne jelentene kedvezményt a középiskolai tanulmányok si­keres befejezése. A szakközépiskolák — ez­úton is tudatosítani kell — elsősorban a termelőmunká­ra készítenek föl. Ennek v Alasszem­? egyik formai jegye például az is, hogy az ipari és me­zőgazdasági szakközépisko­lákban a jövő esztendőben tanulmányaikat megkezdő diákok az érettségi oklevél mellé már szakmunkásbizo­nyítványt is kapnak. A szakközépiskola persze lehetőséget biztosít , a tovább­tanulásra. Nem árt viszont azt hangsúlyoznunk, hogy elsősorban a szakközépiskola jellegének megfelelő felsőok­tatási intézményben. A legnagyobb létszámú ta­nulót a szakmunkásképző is­kolák várják a következő esztendőben is. Ezt az isko­latípust azoknak javasoljuk, akiknek tervei között nem szerepel a rövid időn belüli felsőfokú tanulás. Azoknak, akiknek tehetsége elsősorban a kézügyességben csúcsoso­dik ki. Akik szívesen vég­zik a manuális jellegű mun­kát, akik szeretik azonnal látni tevékenységük ered­ményét. Azt sem szabad persze fi­gyelmen kívül hagyni, hogy a tudományos — technikai forradalom következménye­ként a korábban hagyomá­nyos fizikai munkát végző szakembereknek egyre in­kább szellemi tevékenységet is kell végezniök. A nehéz testi munka mindinkább háttérbe szorul, s helyét olyan tevékenységforma ve­szi át, amelyben a nagyfo­kú figyelem, az áttekintő­készség, a precizitás játssza a domináns szerepet — gán Ne csak az iskolaválasztásig jussunk el! Dönteni sohasem könnyű. Főleg akkor views, am­iben nemcsak két lehetőség, hanem a lehetőségek egész sem között kell, illetve lehet választani. Ilyen jellegű döntés előtt állnak ezekben a hetekben az általános iskolások és a gimnazisták. Arra a nem könnyű kérdésre kell felelniük, hogy mi­lyen szakmát, milyen foglalkozást válasszanak a több ezer­ből, amely között válogathatnak. A helyes pályaválasztáshoz — mint ismeretes — há­rom alapvető tényezőt kell figyelembe venni. Ezek: a megfelelő pályaismeret, a minél alaposabb önismeret, és a választható lehetőségek közötti tájékozódás.­­ A pályaválasztási döntésnél — sajnálatos módon — a felsorolt tényezők közül legalább az egyikről el szoktak fe­lejtkezni. Igaz, az az eset sem ritka, amikor mindent mel­lőzve, a nem vagy csak igen nehezen realizálható vá­gyak kerülnek a középpontba — a pályaválasztás minden más összetevőjéről megfeledkezve. Máskor — ugyancsak hiba — nem jutnak el a pálya­­választási döntésig a tanulók. Az iskolaválasztásnál meg­állnak. Több alkalommal gyerekekkel beszélgettünk arról, ki mi szeretne lenni. A válaszok között gyakorta találkoz­tunk olyanokkal, amelynek során csak az iskolát említet­ték. Azt, hogy a megnevezett iskolában milyen képzés fo­lyik, ha befejezik a tanulmányaikat, milyen munkakörben dolgozhatnak — igen keveset tudnak. Mi lehet az oka ennek a felemás döntésnek, azaz mi­ért csak az iskolaválasztásig jutnak el a tanulók. Két alap­vető okát látjuk ennek. Az egyik: miután valójában ne­héz a döntés — halogatásra kerül sor. Nem kényszerül a család a gyermek keresetére — következésképpen minden különösebb elképzelés nélkül valamelyik iskolába beírat­ják. „Addigra majdcsak meg­jön az esze” gondolják. „Nem tudom mi akarok lenni” mondja a gyermek. Nem elfogadható indoklása ez, hiszen elégséges elsősor­ban a végzős gimnazista lányokat megkérdezni az érettsé­gi utáni elképzelésükről. Sokkal többet most sem tudnak, mint 4 évvel ezelőtt, vagy társaikra hagyatkozva elküldik jelentkezési lapjukat valamelyik felsőoktatási intézménybe — legtöbbször bizton tudva, hogy úgy sincs semmi esély a bekerülésre. A halogatás önmagában tehát semmit nem old meg. Ha a választásra nem adódik valamilyen „kényszerítő kö­rülmény” később is csak tanácstalansággal találkozhatunk. A csak az iskolaválasztási döntésig való eljutás mögött olyan probléma is rejtőzik, hogy a tanulók tulajdonkép­pen nem gondolják végig azokat a lényeges szempontokat, amelyek az életük további alakulását meghatározzák. Nevezetesen: hol szeretne munkát vállalni a végbizo­nyítvány megszerzése után, hol akar élni, milyen életmó­dot kíván megvalósítani a pályát választó fiatal. Kár, hogy ezek végigviteléig nem jutnak el, hanem megelégszenek egy áthidaló megoldással. Igaz, ez egysze­rűbb. De csak most. A későbbi évek során a jelenlegi el­odázás visszaüt Ezért is szükséges minél alaposabban meg­fontolni az első döntő lépést. Ebben segítenek többek kö­zött a különféle kiadványok, szóbeli tájékoztatók, az isko­lák,üzemek helyszínen történő megismerése. Csak igénybe kell venni őket. E döntésben a felnőtt nemzedék most nemcsak hogy segíthet, de segíteniök is kell. A holnapom nem alapozzuk s ezt tudják is !­zok, akiknek feladata a problémával éló foglalkozás. A végső, döntő szót azonban senki nem mondhatja M ® jutalmk helyeit. Nekik kell est­e Megtenni. ®. & Mit hallank — mH ScfetnSt­­ RADIÓ l COSSUTB RABI® 8.20 Lányok, asszonyok. — 8.40 Nép, zene. — 9.06 Pereske­dők. — 10.05 Új lemezeinkből. 11.13 Közgazdaság egyszerűen. — 11.33 Operettrészletek. — 13.20 Zenei anyanyelvünk. — 12.30 Magyarán szólva. . — 12.05 Melódiakoktél. — 14.04 Jegyzet. — 14.14 Kóruspódium. — 15.05 Kis magyar néprajz. — 15.10 Csak fiataloknak — 16.00 18 óra. — 17.30 A világirodalom humora. — 18.00 Toscanini ve­zényel — 19.­ Nóták. — 19.45 Dürrenmatt: Angyal szállt le Babilonba. 3. felv. komédia. — 22.20 Beat. — 23.05 Romantikus zene. — 0.10 Melódiakoktél. PETŐFI RÄDZ© 8195 Operafészk. 9 k. — S.5& Jelképek erdején át.. . — 9.01 Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.213 Népi zene. — 10.06 szombat délelőtt. — 12.00 Kamarazene. — 13.03 Kitágult törzsasztal. — 13.33 Polkák. — 14.00 Mestersé­günk címere. — 14.50 Éneklő Ifjúság. — 15.00 Orvosok a mic­­rofonnál. — 15.03 Operafelvéte­lek. — 15.27 Falurádió. — 16.03 Egy rádiós naplójából. — 10.5, Bach: d-moll partita. — 17.25 Ki­ezz — 17.38 Magyar táncok­ról. — 18.15 Szellemi árverés. — 19.38 Kórusfelvételek. — 20.15 /: rock mesterei. VI. — 20.45 Ri­port. — 21.00 Népi muzsika. — 21.47 Mahler: V. sztmf. — Sk Örökzöld melódiák. ©YÖSH ffiÁDZ© 38.60 Hétvégi krónika. —­ Sz.T Sporthíradó. — 18 20 Tánczene koktél a hallgatók szerkesztésé­­besi.­­. SÄSViZI© * WOTAPEST? S.$8. MaamA&tt* 2. — VM Kémia I. o. Ismétlések. — 0.35 Téka. — 10.25­ Az árnya, délben­ tűnnek el. XV. Marja sziklája. — 11-40 Nő — báron, szerepbelfn­. — 11.50 Játék a be­tűkkel. — 12.18 Mindenki közle­kedik. — 14.» A TV Kabaré­­színháza. — II.K öveges pro­fesszor legkedvesebb kísérletei — 19.1® Sakk-ma«... — 19.» Vitéz László és a többiek. — 18.26 Miről ír ti: világsajtó? — 17.29 Bauhaus. NSZK rövid­­fiaim. — 17.45 Hírek. — 18A£ Gyere, gyerre be a lemezboltba — 18.25 Farag lassúnk malomkö­vet. Riportfiaim — 18.50 A ma­gyar könyv 50®. .éve. — 19.1.: Cicavízió. — 19.» Tv-híradó — ao.o® A favorit. Mb. francia film. — 21.25 Schubert: A té­­utazás. Dalciklus IV. — 21.40 Tv-híradó 2. — 21.5© Moder . gimnasztika. Intervízión Kupa.. — 22.40 Mélyvíz Mb. , NSZK— amerikai Tv-film, 08 éven felül fil. 8.39 Iránytű. Katonák műser. — 9.30 A vil­ág a film obje­ktíven­keresztül. — 10.00 Az árnyak délben tűnnek el. — 11­.8® Tv­­híradó — 11.20 Beszélgessünk oroszul. — 11.50 Őserdeink. — 14.00 Jégtánc verseny. — 15.06­ Katonák magazinja. — 15.5­0 Fiatalok az emelvényen. — 16.20 Hírek. — 16.25 ZKL Brno—Tes­la Pedrubroe jégkorong mérte — 19.00 Tv-híradó — 19.­ Kom­mentár. — 19.45 Pillantás a nagyvilágira. — 29.00 a tűz meghódítása Szovjet film. — 1. rész. —21.20 Tv-híradó. — 21.25 Sporteredmények. — 21. MATES. - 22.30 Sellő a pecsét­gyűrűn. Magyar film. 2. rész. 18.40 Esti mese. — 18.50 Tv­­híradó. — 20.00 Hogyan értik meg egymást a halak és a ma­­darak. Szovjet tudományé. film. — 20.20 A csendes szépség­ szemléje. — 21.10 A világ, aho­gyan látjuk. — 21.20 Féltékeny­ség. Tv-játék. — 22.30 Tv-hír- JUGOSZOV SSÜSO® 512.05 A Partizán—Celik labda­rúgó találkozó. — 16.40 A tüdé — vagyon. — 18.15 öt plusz. — 19.15 Színház a házban. Hu­­moros adás. — 19.45 Rajzfilm. — 20.30 Kosovo akkordjai. Szó­rakoztató zene — 22.15 Drága Irma. Jugoszláv játékfilm. — 23.45 Kosovo akkordjai. Ered­mény­hirdetés. 18.­ Varazdin. Kézilabda vi­lágbajnokság: Jugoszlávia— Guiena. — 19.05 Rajzfilm — 39.SO Stoker zsaruja. Dráma. — 21.30 Egy asszony — egy or­szág. Dók. adás. — 22.00 Zenei adás. — 22.30 Huszonnégy óra. OSZTRÁK MŰSOR M.56 Otto Klemperer portréit . — 16.3® Műsor a kis egérrel. — 17.0® Árnyfilm. — 17.20 A kike­riki rádia. — 18.25 Jó éjsza­kái gyerekek. — 18.30 Kulturált­ specialitások. — 18.55 Szombat Jóestét. 19.» Tv-híradó. — 19.» Sport. — 20.15 Család' Quiz-játék. — 21.45 Sport. —• 23.19 Tv-híradó 22.20 A Wyo­­m'rag-i revolverhős. Vadnyugat film. 2. 16.0® Anton Afritseh születésé­nek too éve. — 16.30 Gasparone Operett-film. — 18.00 A Mária­ kép. — 18.» Mirai-Max. — 18.La Bale«. I. Strawinsky-tól. — 19.» Tv-híradó. — 18.» Egész­ségünk védelmében — ao.it. Más mint mások Fatm. — aa.it) TV-híradó. A Rádió ég Ti? a műsorvél­­toztatás jogát fenntartja. VAS NÉPI

Next