Vas Népe, 1977. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-05 / 104. szám

BALLAGÁS MÁJUS 14-ÉN 48000-en végeznek a középiskolákban A középiskolák negyedikes tanulói számára küszöbön a ballagás, majd az érettségi nagy eseménye. A ballagást az iskolákban május 14-én, szombaton tartják, ez a ív­eseknek az utolsó tanítási nap. A középiskolákban több mint 48 000-en fejezik be az idén tanulmányaikat. Le­zárultak a jelentkezések az érettségire. A korábbi évek­hez hasonló tapasztalat, hogy a fiatalok túlnyomó többsége nem elégszik meg a közép­iskolai végbizonyítvánnyal, az érettségi bizonyítványt is meg akarja szerezni. A gimnazisták négy, a szakközépiskolások legkeve­sebb négy tantárgyból érett­ségiznek. A gimnazisták szá­mára kötelező a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika. További két tantárgyat kell választaniuk a történelem, az idegen nyelvek, a fizika, a kémia, a biológia és a földrajz kö­zül. Magyar nyelv és iroda­lomból írásbeli és szóbeli vizsgát is kell tenniük, tör­ténelemből és földrajzból csak szóbelit, a többi tárgy­ból választhatnak a két le­hetőség közül. A szakközépiskoláso­knak kötelezőek a magyar nyelv és irodalom, a szakmai el­méleti tárgyak, illetve — az iskolatípustól függően — a szakmai gyakorlat. A továbbtanulni szándé­kozók egyes tárgyakból kö­zös érettségi-felvételi írásbe­lit tesznek. A közös írásbe­lieket május 23-án és 24-én bonyolítják le és a matema­tika, valamint a fizika mel­lett második alkalommal az idén lesz közös írásbeli bio­lógiából is. Az írásbeli érettségi vizs­gák május 16-án, hétfőn kezdődnek meg a magyar nyelv- és irodalommal, és a hét végén zárulnak. Azok az érettségizők, akik­nek egy vagy két írásbeli dolgozata elégtelenre sike­rült, szóbelizhetnek és ott legfeljebb 3-asra javíthatnak az eredményükön. Ugyanez érvényes akkor is, ha a kö­zös érettségi-felvételi írásbe­li lett elégtelen. A rendelkezések értelmé­ben a szóbeli érettségi vizs­gákat június 9-én meg lehet kezdeni. Tekintve azonban, hogy az idén a középiskolák I—II—III. osztályos tanulói számára csak június 11-én, szombaton ér véget a taní­tás, feltehetően zavarnák az érettségizőkkel egymást. Ezért várhatóan az idén az első szóbeli érettségi vizsga­napot június 13-ában, hétfő­ben állapítják meg az isko­lák. A szóbeli érettségin a té­teleket a diákok­­ húzzák. Ha teljes tájékozatlanságot árulnak el, az elnök póttételt is hozathat. Fakanál, kukoricahegedű, lakodalmas G­yerekek a galérián — Jaj, de aranyos, hol tet­szett venni? Ez a gyerek megveszik érte... — állított meg tegnapelőtt az utcán egy nagymama, miközben kisunokája sóvár szemekkel nézte a kezemben levő faka­nál-babát. Rá sem bederin­­tett a Hófehérke kirakatéban garmadával álló drága-szép babákra, az enyém tetszett neki. Pedig nem állt másból, mint egy fakanálból, rajta húzott kreppapírszoknyácska, szöszi pamuthaja alól kék ragasztott szemmel mosoly­gott a kislányra. — Nem vettem, kaptam. Ilyen pici gyerektől, mint a néni unokája, maga készítet­te alig pár perce itt a szom­szédban, a Művelődési és Sportház galériáján. Tessék otthon megpróbálni, gyerek­játék az egész ... Gyerekjáték. Kétszeresen is az. Öröm elkészíteni és milyen öröm vele játszani! Kedden délelőtt harminc kis elsőosztályos szállta meg a galériát, ahol Németh Kál­mánná, a megyei bábszak­bizottság vezetője irányítá­sával babát-bábut varázsol­tak maguk egy fakanál, egy kis ragasztó, pamut és papír segítségével. Figyelemmel, ügyességgel és fantáziával. Mert volt, aki külön frizurát talált ki bábujának, vagy más hajszínt, más szoknyács­­kát. Itt kaptam egy Dóra ne­vű kislánytól az utcán elá­­­hított bábut, amikor meglá­togattam ezt a rendh­agyó gyermekfoglalkozást. A­ hát­­teret a megyei díszítőmű­vész kiállítás adja, ehhez kapcsolta a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központ ezt a gyermekeknek meghirde­tett foglalkozás sorozatát.­­ Először szerepelnek a­­kiállításon olyan kosárfonók, faragók, akik már elfelejtett, de kedves és használható gyermekjátékokat készítet­tek. Ami már kiment a di­vatból, s olyan anyagokból, amelyet a gyerekek nem is­mernek, nem használnak. Ez adta az ötletet, hogy a ház­ban tartott korábbi gyermek­foglalkozásainkat kibővítsük itt, a galérián, alkalmat adva az alkotó­készség megnyilvá­nulásának — mondja Hor­váth Jánosné az ifjúsági köz­pont előadója. Az első nap a Hámán Ka­tó utcai Általános Iskola el­sőseit hívták meg, s mivel a gyermek első alapélménye a bábu, hát ezt készítik el. Az anyagot a művelődési köz­pont adta, de mindenki ha­zaviheti bábuját. Ügyesek a kicsik, kedvvel dolgoznak, s a végén „életre is keltik”, megszólaltatják „gyermekü­ket”. Csaknem a kiállítás egész ideje alatt­­tartanak itt gyer­mekfoglalkozásokat, az élet­kori sajátosságok figyelem­­bevételével azért, hogy a művészeteket, köztük a nép­művészetet közelebb hozzák a kicsikhez. Szerdán a szent­­királyi gyermekek népi já­tékokat tanultak Horváth Jánosnétól. 9-én a Hámán Kató iskola harmadik A osz­tályosait várják. Rasperger József, a művelődési központ előadója tart számukra tár­latvezetést, s az élmények alapján rajzolnak a gyere­kek. És rögtön utána a leg­szebb rajzok felkerülnek a falra, kiállítják őket. Május 10-én a Petőfi Sándor utcai általános iskola negyedikes tánccsoportja jön Tóth Györgyné tanárnénivel, ne­kik Antal László, az Unga­­resca szólistája tanít vasi gyermektáncokat. És a jövő hétre várják Németh Lajost Táplánszentkeresztről, aki az elfelejtett népi gyermekjáté­kok készítésének titkába avatja majd be az ötödik-ha­todik osztályosokat: nádból, fából, csuhéból készül a ku­koricahegedű és más kedves játék. A meghívott csoporto­kon kívül május 14-én dél­előtt 10-kor­­ mindenkit vár­nak a záróműsorra: a gya­korló általános iskola és a vasasszonyfai általános isko­la bábcsoportjai mutatnak be műsort, egyebek közt lakodalmast. — Arra törekszünk, hogy már kicsi korban a művésze­tek egyszerre, egyidőben hassák át a gyermekeket, vi­lágképüket, ízlésüket alkotó módon befolyásolják, s eh­hez minden alkalmat meg­ragadunk — mondja Horváth Jánosné. S aki ezeknek a foglalko­zásoknak csak néhány fél­óráig is csak nézője maga is átérzi szépségét, s azt, hogy érdemes! Szakály Éva — És ilyen a baba készen! Ugye szép lett? — mond­ja Horváth Győző moso­lya. Fotó: Horváth László Egy kis figyelem, egy kis kézügyesség, s Piroska néni útmutatása alapján életre kel a fakanál. 1977.­­május 5. Csütörtök Szombaton megkezdődik a Táncverseny Megkezdődik? Tulajdon­képpen már meg is kez­dődött. Húsvétkor zajlott le Angliában, Camber Sands­­ben a Savaria Nemzetközi Táncverseny előjátéka, az a válogató verseny, amely­nek során több száz táncos­párból kiválogatták azokat, akik majd Szombathelyen bemutatják a „Régi idők táncait”. A versenyt a Dan­ce News című szakfolyóirat rendezte, s Bobby Short lapja finanszírozza a csoport utazását is Szombathelyre. Nem világszenzáció ez, mé­gis jólesett olvasnunk róla, hiszen egyértelműen bizo­nyítja a Savaria Nemzetközi Táncverseny súlyát, tekinté­lyét a „ társastánc szülőhe­lyén, igazi „fellegvárában”, Angliában is. Természetesen nemcsak a szigetország lakói készülnek Szombathelyre. A résztvevő országok teljes névsora, be­tűrendben így fest: Anglia, Ausztrália, Ausztria, Cseh­szlovákia (külön cseh és szlovák párokkal), Dánia, Jugoszlávia, Kanda, Lengyel­­ország, Német Demokratikus Köztársaság, Német Szövet­ségi Köztársaság, Olaszor­szág, Szovjetunió, Wales,­­ természetesen a vendéglátó Magyarország, amely nyolc párral képviselteti magát a versenyen, közöttük a szom­bathelyi Ben­ce-házaspárral. Jóleső érzés, hogy immár nyolc Sonderklasse-párt tu­dunk a nagy nemzetközi ru­tinnal rendelkező vendégek egyenrangú ellenfeleként versenybe küldeni. Azt vi­szont talán nehezményezni fogja egyik-másik néző, hogy külön Magyar Bajnok­ságot az idén már nem ren­deznek, a bajnoki cím sorsa a nemzetközi mezőny küz­delmeiben és a csárdásver­seny keretében dől majd el. Régi kedvenceink, bará­taink közül ismét városunk­ban üdvözölhetjük az auszt­rál Richard Foley-t és Kay Waterman-t, a lengyel Sta­nislaw Piorkowski-t és An­na Sulowska-t. Több éves kihagyás után térnek visz­­sza Szombathelyre az olasz versenyzők, Kanada és Wales bajmokpárjai pedig most ízlelhetik meg első íz­ben a Savaria-versenyek sajátos hangulatát. Ismerős neveket találunk a pontozóbírák sorában is: Angliából táncversenyein­k tántoríthatatlan híve, Bobby Short jön ezúttal is, Auszt­riából az ugyancsak jól is­mert Johann Paulits, Svájc­ból szintén régi barátunk Alois Müller érkezik, míg a másik osztrák, Brigitta Blöckner újoncnak számít a tiszteletre méltó bírói testü­letben. Cseszlovasz Novvajsa, az új szovjet pontozóbíró más minőségben vált köz­kedveltté a szombathelyi kö­­zönség körében a hatvanas évek emlékezetes verse­nyein még táncosként aratott megérdemelt tap­sokat. Magyarországot a budapesti Guller János és a szombathelyi Rimányi­­né Kiss Anikó képvi­seli a pontozóbírák között. A döntőbizottságban angol, osztrák és magyar szakem­berek foglalnak majd he­lyet. Magától értetődik, hogy a nézők nemcsak a versenyzők küzdelmeire kíváncsiak, ha­nem a kísérő műsorra is. Látványban, színvonalas szórakozásban ezen a téren sem lesz hiány. A „Régi idők táncát” bemutató angol pá­rokat említettük már. Hadd áruljuk el, hogy ismét jön 18 kis bajnok­jelölttel a dá­niai Aarhus-ból a Dán—Ma­gyar Baráti Társaság gyer­­mek-tánccsoportja. A bájos gyermek-együttes, amelyet közönségünk tavaly annyira szívébe zárt, az idei verse­nyen is formációs táncokat mutat be. Természetesen is­mét láthatjuk a Savaria Táncklub és a Magyar Lász­ló Úttörőház gyermektánc­klubjának formációs táncait is. Mindkét csoportot Ri­­mányiné Kiss Anikó vezeti. A szombati versenynapon a Fővárosi Operettszínház két művésze: Tiboldi Mária és Harsányi Frigyes lesz a ven­dégünk, vasárnap Berkes János, az Állami Operaház művésze énekel majd Tibol­di Mária társaságában. A versenyeket Babos Sándor, a Művelődési és Sportház igazgatója, a műsort pedig Antal Imre vezeti. A zené­ről ezúttal is a Határőrség Központi Zenekara gondos­kodik. A verseny valamennyi rendezvényére hetekkel, hó­napokkal előre elkelt min­den jegy, a tízszerese is kevésnek bizonyult volna. Hazánk minden tájáról vár­nak vendégeket, s csoporto­san jönnek az érdeklődők Angliából, Ausztriából, Cseh­szlovákiából, Dániából is. Szombaton délután há­romkor a nemzetközi formá­­ciós bemutatóban gyönyör­ködhetnek a nézők, este nyolckor a Sonderklasse pá­rok standard versenyére ke­rül sor. Vasárnap délután rendezik meg a latin-ameri­kai versenyt, este nyolckor lesz a gálaest, melyet hagyo­mányosan a magyar párok nyitó csárdása vezet be. — Kulcsár — képünkön a tavalyi tánc­verseny egyik jelenete. MÁJUS A VASI MÚZEUMOKBAN Mozgalmasnak ígérkezik a Vas megyei múzeumok májusi programja. A szombathe­lyi Savaria Múzeumban május 13-tól na­ponta 10-től 18-ig tekinthető meg a földszin­ti teremben az Újrealizmus című kiállítás, amely az 1936. október 3-i Tamás-galériá­ban megrendezett „Újrealisták” képzőművész csoport tárlatának rekonstrukciója. A kö­zösség magját a Szocialista Képzőművész Csoport alkotta, ennek tevékenységét az il­legális Kommunista Párt irányította. Ez a kiállítás kapcsolódik a múzeumnak ahhoz a célkitűzéséhez, hogy megyénkben minél jobban megismerjék és megszeressék Der­­kovits Gyula és Dési Huber István munkás­ságán kívül a két­­Világháború közötti szo­cialista képzőművészetet. Évek óta nagy sikerrel rendezik meg megyénkben a természet- és környezetvé­delmi hetet. Ennek során minden májusban egy-egy új kiállítás is színesíti a rendez­vényt. Az idén átadják a sághegyi múzeu­mot, amelynek természettudományi anyaga a Sághegy természeti képét tárja fel. Ezen­kívül láthatja a közönség azt a régészeti és kultúrtörténeti anyagot is, amely az itt és a környéken előkerült leletekből áll. A ki­állítás május 15-től tekinthető meg hétfő kivételével délelőtt 9-től 12-ig, délután 1-től 4-ig. Kőszegen a Zwingerben nyílik május 25-én Geszler Mária keramikusművész ki­állítása, amely július 25-ig tekinthető meg. A magyarszombatfai kerámiagyár tervező­­művészének 1969-ben volt utoljára kiállítása Szombathelyen. Most Kőszegen a Zwinger bástyatorony hangulatos termeiben a leg­újabb alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A Savaria Múzeumban működő gyer­mekklub májusban is minden héten várja a kicsiket. Az alsótagozatosok, illetve felső­tagozatosok hagyományos foglalkozásán kí­vül május 17-én a Hámán Kató Általános Iskola csoportja a honfoglaló magyarok éle­tével, kultúrájával ismerkedik filmvetítésen, míg a Fürst Sándor Általános Iskola május 24-én a Derkovits—Dési Huber Emlékmú­zeumba látogat. Az Emlékmúzeumban tart­ja képzőművészeti szakköri foglalkozását május 19-én a Hámán Kató Középiskolás Kollégium képzőművészeti szakköre is. Áprilisban alakult meg a Derkovits— Dési Huber Emlékmúzeumban a szocialista brigádok klubja. A második találkozón, má­jus 19-én a klubtagok az Újrealizmus című kiállítást nézik meg tárlatvezetéssel. Dél­után 5 órakor a Savaria Múzeumban talál­koznak a tagok, de minden érdeklődő szo­cialista brigádot is várnak. A szocialista brigádok részére ezenkívül két múzeumi napot rendeznek május 18-án a Savaria Mú­zeumban, 24-én pedig a Vasi Múzeumfalu­ban tartanak díjtalan tárlatvezetést számuk­ra. Szombathelyen és Kőszegen foglalkozá­sokat tart az idegenvezetők klubja, a For­radalmi Múzeumban az ifjúsági honismereti szakkör dolgozik, s a kőszegi Tábornokház pedig minden pénteken délután 4-től 6-ig filmvetítéssel is várja vendégeit. (H­ígé) vas népe 5

Next