Vas Népe, 1977. december (22. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-23 / 301. szám

Hyolc klub 18 ttälyft«i»«fjli« az új válogatott keretben A súlyemelők már túl vannak a szokásos év végi Hajdúszoboszlói gyógykeze­lésen, jelenleg klubjaikban készülnek, január 2-án pe­­dig már Orvos András ve­zetésével közösen dolgoznak a legjobbak. 1978-ban sok nagy viadal vár a válogatott keret tag­jaira, amelyek közül a leg­­­nagyobb a csehszlovákiai Havirovban június 9. és 18. között sorrakerülő EB, majd a szeptember 30—október 9. között Teheránban sorrake­rülő vb. A két főesemény mellett több erőpróbán kell a válogatott kerettagoknak bizonyítani. A most kijelölt új válo­gatott keretben 18 súlyeme­lő kapott helyet, 8 klub kép­viseletében. A Leninváros 5, a Tatabánya és a Tatai AC 3—3, az Oroszlány és a Haladás 2—2, a Bp. Hon­véd, a Testvériség és a BKV Előre 1—1 versenyző­vel képviselteti magát. Az új súlyemelő váloga­tott keret, érvényes 1978. június 28-ig: 52 kg: Kőszegi György (Leninváros), Oláh Béla (Tatabánya), Hornyák Ferenc (Leninváros). — 56 kg: Ste­fanovic­s Imre (Bp. Honvéd) — 60 kg: Kovács István (Leninváros), Száraz László (Leninváros), Benedek Já­nos (Oroszlány). — 67,5 kg: Varga Lajos (Tatai AC), Do­bó Lajos (Oroszlány). — 75 kg: Stark András (Tatabá­nya), ifj. Orvos András (Testvériség). — 82,5 kg: Baczakó Péter (BKV Előre). — 90 kg: Antalovics Ferenc (Haladás), Rebus­szor György (Haladás), Varga László (Leninváros). — 100 kg: Sólyomvári János (Ta­tai AC). — 110 kg: Szalai György (Tatabánya), Mészá­ros János (Tatai AC). Lőttek a picik és nagyok A szombathelyi általános is­kolák felsőtagozatos­ diá­kjai lég­­fegyveres lóversenyen vettek részt a kámoni iskola tornater­mében. A felsőtagozatos lányok és fiúk versenyében külön hir­dettek eredményt. A verseny egyéni helyezettjei: Kónya Il­dikó (Népfront) 74, Horváth Ju­dit (Fürst) 69 és Molnár Noémi (Tolbuhin­) 68 köregység. A fiúk versenyét Horváth Csaba (Pető­fi) nyerte, Czumpf Róbert (To­rony) és Boda Róbert (Kámon) előtt, mindhárman 74 köregysé­get lőttek. A csapatversenyben a Gyakorló iskola tanulói ke­rültek az első helyre, s ezzel elnyerték a művelődésügyi osz­tály vándorserlegét. Külön versenyeztek azok a pajtások, akik le vannak igazol­va, mint a lövészsport utánpót­lásának várományosai. Itt Hor­váth Zsuzsa (Petőfi) 73 és Ta­kács Zoltán (Szentkirály) 86 köregységgel szerzett bajnoki cí­met. A csapatversenyt a Petőfi Sándor utcai iskola nyerte. ★ A Vas megyei sportlövő szö­vetség a Homok úti lőtéren ren­dezte a megyei légfegyveres bajnokságot. Győztesek, légpuska: Serdülő fiú: Takács Zoltán 340 ke. — leány: Horváth Zsuzsanna 294 ke. Ifjúsági leány: Takács Piros­ka 334 ke. Junior leány: Bozsoki Márta 374 ke. — fiú: Vörös László 357 ke. Felnőtt női: Keresztes Tamás­­né 273 ke. — férfiak: Morsits Árpád 333 ke. Légpisztoly győztesek: Serdü­lő fiú: Takács Zoltán 315 ke. — Ifjúsági leány: Takács Piroska 2311 ke. — fiúk: Török István 3i0 ke. Junior leány: Kovács Éva 302 ke. — fiú: L. Koczor Károly 382 ke. Felnőtt női: Keresztes Tamás­­né 216 ke. A megyei szövetség éremmel és oklevéllel jutalmazta az első három helyezettet. Az aranyér­mesek megyénk színeit képvise­lik, Salgótarjánban, az országos vidéki légfegyveres bajnokságon. Képünk: a találatokat nézik a pajtások. . Celldömölk­öni asztalitenisz és sakk tömeg­­versenyt rendezett a járási KISZ -bizottság. Asztalite­niszben 72-en indultak, 20- an ültek a sakkasztalokhoz. Sakk 752. sz. feladvány (L­ cv Lo­­zsinszkij) megfejtése: 1. Vall 703. sz. feladvány. Vlagyimir Zabunov Világos: KM, Va2, Bal, Bhl, Fb2, Hc2, Hg3 gyalogok: cS, él, C3, f3 (11). Sötét: Kd3, Vh3, Hh7 gyalo­gok: a7, b4,­­f2, d­5, e5, f5, g5, ha (ii). Világos indul és a harmadik (3.) lépésben mattat ad. 733. sz. játszma Benoni védelem Karsa László—Honfi Károly XXXIII. magyar bajnokság kö­zépdöntője, II. csoport, Buda­pest, 1977. 1. dl, Hf6 2. c4, c5 3. d­5, e3 4. Hc8, ed: 5. cd., dS 6. Hf3, g6 7. g3, Fg7 8. Fg2, 0-0 9. 0-0, Ha8 10. h3, FdT7 11. a4, c4 12.­­Ff4, Be6 13. Hd2, HhS 14. Fd6­, FhS: 15. Fh3:, Vdl5: 16. Hde4, Vé5 17. 14. VdM+ (17. —, Vc7!) 13. Vdl4:, Fd4:+ 19. Kh2, f5 20. Badl, Fg7 21. Hds, Fc3: 22. Hé8:!, Fb4 28. é4!, fé:? (23. —, Bé3:!) 24. Fés­h Kf3 25. gh4, Bé3: 26. gh:, éö 27. fái, gh: 28. Bí'él, Fél': 29. Bél':, Hc7 30. d6, Hé3: 31. d7!, Bdű 32. fé:, Ké7 33. Bé3:, Bg3 34. Be2! (34. BeS?, b6!) 34. —, bS 35. Kh3, a6 36. Kh4, Bg4+ 37.­­Kh­5:, Bd4 38. Kh6, W5 39. ab:, ab: 40. Kh7:, b4 41. Kg2, c3 — és döntetlen (0,5d)^5). 6 vas népe Eliza­be A szombathelyi járási hi­vatal testnevelési és sport­­felügyelősége az 1977-bem ki­emelkedő tásadalmi munkát végzett sportaktívákat hívta meg az MTSH tanácsterme­ibe. Az évzárón megjelent Végvári István, a járási hi­vatal elnöke is. Csicseri István sportfel­ügyelő dióhéjban ismertette az 1977. évben végzett mun­kát. Hangsúlyozta, hogy zök­kenőmentesen át tudták szervezni a járási bajnoksá­gokat azt követően, hogy a városkörnyéki sportkörök kiváltak a járási szövetség­ből. Sokat és eredményesen fáradoztak, az Edzett Ifjú­ságért mozgalom sikeréért. A járási labdarúgó szövetség vezetésében beállt változás nem jelentett törést. E szö­vetség évek óta jól látja el feladatát, a fegyelmi helyzet lényegesen javult. A járási játékvezető testület adja a legtöbb utánpótlást. Az 1978- as év terveiről beszélve el­mondta, hogy a labdarúgás mellett atlétika, asztalitenisz és sakk sportágakban sze­retnének előbbre lépni. Végvári István azt hang­súlyozta, hogy annak örül­nének, ha a járás sportéle­te is olyan dinamikusan fej­lődne, mint a gazdasági. Ki­emelte azt a tényt, hogy a tanácsok ma már nemcsak szemlélői, hanem tenni aka­rói is a sportmozgalomnak. A járási sportfelügyelőség vásárlási utalvánnyal jutal­mazta legjobban dolgozó ak­tíváit. K. A. Az Építők röplabdázói az NB II-ben A Kőszegi LATEX női csapata mellett az Építők­ férfi együttese is feljutott az NB II-be. Az osztályozó első fordulójában az Építők 3:1-re verte a Dunaújvárosi Volánt, 3:0-ra a Dagot és 3:0-ra a Thury SE gárdáját. A második fordulóban egy­aránt 3:0-ás győzelmet arat­tak a Dunaújváros és a Thu­ry SE­llan, a Dagtól viszont ugyanilyen arányiban kikap­tak. Ez azt jelentette, hogy egy év szünet után az Építők visszajutott az NB II-be. toborzók A Haladás atlétikai szak­osztálya magas növésű fiúk és lányok jelentkezését várja, olyanokét, akik a dobóatlé­tika iránt érdeklődnek. 13— 19 éves korig mindenkit szí­vesen látnak szerdán és pén­teken (fél 6-tól fél 8-ig) a Derkovits iskola tornatermé­ben, hétfőn és csütörtökön pedig (fél 6-tól 9-ig) a Hala­dás Rohonci úti súlyemelő termében. Az érdeklődőket Németh Pál edző várja. ★ Toboroznak a vívók is. A Haladás Sportiskola szakosz­tálya 1966—67-ben született apróságok iránt érdeklődik. A jelentkezőket január 3 és január 7 között várják a Ro­honci úti vívóteremben, délu­tán 4—6 óráig. Torna sportiskolás fokon A sportiskolák országos bajnokságán a Haladás női tornászai is szerepeltek. Az I. évfolyam 12. helyen vég­zett, a III. évfolyam 6. míg a IV. évfolyam 4. lett. A leg­jobb helyezést elért IV. év­folyamos csapatban Horváth Zs., Lestár és Giczi szerepelt, összesítésben a 15 sportis­kola versenyében a szombat­­helyiek a tizedik helyet sze­rezték meg, ez azonos a ta­valyi eredménnyel. Ha a második évfolyamban is tu­dott volna indítani csapa­tot a Haladás, akkor lénye­gesen előbbre végeztek volna az összesítésben. Asztalitenisz Baranyai Miklós és Körmendy Attiláné sikerével ért véget a megyei II és III. osztályú baj­nokság. Mindkét versenyző ma­gabiztosan nyert, a férfiaknál egyedül Mátai szorította, meg Baranyait. Vas megye 1977. évi II. osztá­lyú férfi egyéni bajnoka: Bara­nyai Miklós (Sabaria), 2. Gás­pár Kálmán (Sabaria), 3. Mátai Ferenc (Építők) és Horváth Márton (Sabaria). Vas megye 1977. évi II. osztá­lyú női egyéni bajnoka: Kör­mendy Attiláné (Sabaria), 2. Be­ke Erika (Sabaria), 3. Mozsolits Márta­ (Sabaria) és Tuba And­rea (Sabaria). Vas megye 1977. évi III. osz­tályú férfi bajnoka: Baranyai Miklós (Sabaria), 2. Mátai Fe­renc (Építők), 3. Horváth Már­ton (Sabaria) és Gáspár Kálmán (­Sabaria). Vas megye 1977. évi női III. osztályú bajnoka: Körmendy At­tiláné (Sabaria), 2. Mozsolits Márta (Sabaria), 3. Bódi Beat­rix (Sabaria) és Tuba Andrea (Sabaria). Beke Erika a III. osztályban nem indulhatott, mert II. osztályú minősítése van. ★ A Tizek-bajnoksága sorozatá­ban a leány ifjúságiak küzdelme befejeződött. A várakozásnak megfelelően Beke Erika győzött veretlenül, még játszmát sem vesztett. Vas megye 1977. évi ifjúsági Tizek-bajnoka: Beke Erika 9 győzelem, 2. Mozsolits Márta 8, 3. Varga J­udit 7, 4. Tuba And­rea 6, 5. Bódi Beatrix 5, 6. Né­meth Elvira 4, 7. Gazdag Mária 3, 8. Asbóth Katalin 2, 9. Hor­váth Judit 1, 10. Kiss Andrea 0 győzelem. (Valamennyien Sa­baria.) ★ A MOATSZ megbízása, alapján a Vas megyei Asztalitenisz Szö­vetség rendezte az NB III-as osztályozók egyik csoportjának küzdelmeit. A három benevezett csapat közül a győri Radnóti SE nem jelent meg. Így egy mérkőzésen­­ dőlt el az osztályozó: Finommechanikai Vasas SE (Bu­dapest) —Zalakomári Egyetértés Tsz SE 9:4. A fővárosi csapat jutott az NB I-ba. ★ Vasárnap délelőtt a Fürst Sán­dor utcai iskola tornatermében rendezték meg az úttörő olimpia megyei asztalitenisz döntőjét. Az idei évben csak azok a verseny­zők indulhattak, akik neon vol­tak leigazolva. Fiú I. korcsoport: 1. Kopácsi Lajos (Pécel), 2. Németh Zoltán (Csákánydoroszló), 3. Kiss Ist­ván (Szombathely, Bolyai gyar­­korló iskola), 4. Schwshoffer Jó­zsef (Kőszeg). Leány I. korcsoport: 1. Balogh Zsuzsa (Répcelak), 2. Sárvári Ilona (Torony), 3. Gősi Enikő (Kőszeg), 4. Palkó Andrea (Sár­vár). Fiú II. korcsoport: 1. Kopá­csi Károly (Pécel), 2. Gemeiner József (Szhely, Derkovits), 3. Horváth Ernő (Csákánydorosz­­ló), 4. Pásti Péter (Rum). Leány I. korcsoport: 1. Tóth Judit (Kőszeg, Bersek J.), 2. Angler Éva (Rum), 3. Nagy Ani­kó (Celldömölk), 4. Takács Ve­ronika (Szhely, Hámán K.). A Gyulán rendezendő országos döntőn az első helyezettek kép­viselik megyénket. — potnám Átigazolások röplabdában Hazatért Szombathelyre a Nagy házaspár. A két kitűnő röplabdás évekig a fővárosban játszott, Nagy József a Bp. Spartacusban és a Bp. Honvédban, felesége Takács Katalin pedig a FŐKERT HSC-ben, majd annak megszűnése után a BSE színeiben. Hazatérésük után itthon folytatják pályafu­tásukat, Nagy az NB II-es Spartacus-Stylben, Takács pedig az NB I-be feljutott Haladás női csapatában. Takács viszont csak ősztől áll a zöld-fehérek rendelkezésére, hiszen anyai örömök előtt áll. Az új idénytől a Haladásban játszik Horváth Katalin is, a Spartacus-Styl csapatkapitányát kiadta a klub a zöld­fehéreknek. Szuper Kupa-győztes az FTC vízilabda csapata Harmadszor került kiírás­ra a vízilabda bajnokcsapa­tok és kupagyőztesek Európa Kupája győztesének találko­zója a Szuper Kupáért. A színhely ezúttal is Ljubljana volt, ahol csütörtök délután telt házat jelentő 500 néző előtt a KEK-győztes FTC és a BEK-győztes olasz Canotti­­eri Napoli együttese szállt vízbe. A találkozó a zöld-fehérek szép sikerét hozta: 6:4 (1:0, 1:1, 2:1, 2:2) arányban győz­tek, s ezzel kiérdemelték az „Európa legjobb klubcsapa­ta” címet is. A ferencvárosi gólok közül Fehér hármat, Kohán, Müller és Gerendás egyaránt egyet-egyet szerzett. A zöld-fehérek, az idei ma­gyar bajnokság harmadik helyezettjei hármas kupaszé­riát könyvelhetnek el: meg­nyerték az MNK-t, a KEK- tornát és most a Szuper Ku­pát. Ez nemcsak a klubcsa­pat, hanem az egész magyar vízilabda szép sikere. Jegyelővétel Argentínában Már 1 millió 650 ezer dollár értékben adtak el elővé­telben jegyeket a világbajnokságra. A szervező bizottság tag­jai elégedettek, mert szerintük előbbre tartanak, mint az NSZK félévvel az 1974. évi vb előtt. Ugyanakkor többen an­nak a véleménynek adnak kifejezést, hogy erőteljesebb elő­vételt vártak. Általános vélemény szerint a január 14-i sorsolás után erőteljesen növekszik majd az elővétel. A szerdán megjelent súlyemelő cikkből kimaradt a serdülők eredményeinek egy része és az ifjúságiaké. Ezt pótoljuk most. (zárójelben a Vas megyei bajnokságon szerzett helyezések.) Serdülők: 60 kg: 1. Molnár László 170 kg (1), 2­. Sta­­nitzbückler 162,5, 3. Koós 140. 1­67,5 kg: 2. Kovács I. 175 (1), 3. Kovács Gs. 170 (2). — 71 kg: Bindics 170 (1), 2. Pálok Tamás 160 (2). — 75 kg: 1. Kovács A. 160 (1), 2. Pradalics L. 135 (2). — 82,5 kg: 1. Schweig­ 210 (1). — + 82,5 kg: 1. Orbán (Körmend) 137,5 (1). Ifjúságiak: 52 kg: 1. Bedics (Körmend) 195 (1). — 56 kg: 1. Irecki 180 (1). — 60 kg: 1. Tervei­ K. 195, 2. Szalay I. 190. — 75 kg: 1. Horváth L. I­. 255, 2. Horváth T. 250, 3. Gőcze 230. — 82 kg: 1. Kalmár J. 265. — 90 kg: 1. Oratovszky 280. — 100 kg: 1. Joó 225. Ahol nem írtunk egyesületet, azok a súlyemelők a Ha­ladás versenyzői. Budapesten II. osztályú csapatbajnokságon szerepel­tek a Haladás női tőrözői. A nyolc csapat küzdelmében a kiesés elkerülése volt a cél. A zöld-fehérek 9:4-re kikap­tak a Csepeltől és 9:7-re a Szegedtől. Az Ózdot 9:3-ra, a Veszprémet 9:4-re, a Bé­késcsabát 9:3-ra verték. Ez azt jelentette, hogy az ötö­dik helyet szerezte meg a Pál, Nagy M. Király, Ekler, Szántó és Varga összetételű csapat. Közülük Pál szerepelt a legjobban 18 asszóból 17- et megnyert. ★ Szombathelyen II. osztályú minősítő kard versenyt ren­dezett a megyei szövetség. A 31 vívó küzdelmében a szom­bathelyi dr. Nagy Béla sze­repelt legjobban, veretlenül nyerte a versenyt. A győztes újra I. osztályú vívó lett. Második helyen az ugyan­csak szombathelyi Vértesi, harmadikon klubtársa Gás­pár végzett. A megyeszékhelyen IV. osztályú női tőrverseny is volt, s itt is 31-en léptek pástra. A győzelmet Farkas Rita (képünkön) szerezte meg Kulcsár előtt. 1977. december 23. Péntek

Next