Vas Népe, 1978. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-31 / 26. szám
Ma: 1978. január 31. Kedd A Nap kél 7 óra 12 perckor, nyugszik 16 óra 13 perckor. A Hold nyugszik 10 óra 24 perckor. Névnap: János A budapesti forgalom értékelése számítógéppel Befejezéshez közeledik a budapesti forgalom számítógépes kiértékelése, amihez 70 ezer család több millió, a napi közlekedéssel kapcsolatos adatait táplálták a komputerbe. Az eredményt a város és közlekedésfejlesztési tervezésben használják fel a mérnökök. Budapesten a centrum tehermentesítésére hat új városközpontot alakítanak ki, csökkentve ezzel a városi közlekedés zsúfoltságát. Ezekhez a központokhoz elsősorban a Metró vonalai kapcsolódnak, hogy a gyors, kényelmes megközelítést lehetővé tegyék, de a komputerrel kiértékelt adatokat a centrumokhoz csatlakozó autóbusz és villamos vonalak kialakításánál is felhasználják majd. Az új városközpontok közül néhánynak már kialakult az arculata, ilyen Óbudán a Flórián tér, valamint Pesten az Örs Vezér tér, ezek mellett a Móricz Zsigmond körtéren, Újpesten, Kispesten és a Moszkva téren épülnek ki hasonló új centrumok. Támadott a sérült vadkan Tóth István és Horváth Béla gersekaráti lakosok szabad szombatjukon fát szedtek a Takó dűlői erdőben. Délután 3 órakor a forráshoz indult vízért Tóth István. A völgy előtt egy jólmegtermett vadkan állta útját. A vadkan — melyről kiderült, napokkal azelőtt kapott sebet — megtámadta Tóth Istvánt. A meglepett embernek társa sietett segítségül: baltája fokával zajt csapott egy fatuskán, ezzel ijesztette el az állatot. Az erdei pocsolyába visszavonult vadkant szemmel tartották, míg egy vadász érkezett a helyszínre, s 25 méterről lelőtte a vadkant. A kimúlt másfél mázsás súlyú állatot öt férfi vitte gépkocsihoz. (gombás) Megcsúszott , karambolozott Tegnap hajnali öl óra tájban Zanat felől Szombathely felé haladt személygépkocsijával a Morgós István, Sitke, Petőfi Sándor utca 27. szám alatti lakos. Egy kerékpárost előzött meg, amikor a nyálkás-jeges úttesten járműve megcsúszott ésnekirohant a vele szemben szabályosan közlekedő — Arnold József budapesti lakos által vezetett — személyautónak. A baleset következtében a vétlen Arnold József kocsijában utazó Tóth István, Szombathely, Gagarin utca 16. szám alatti lakos nyolc napon túl gyógyuló súlyos, ,míg a gépkocsivezetőés további három utasa könnyebb sérülést szenvedett. A karambolt előidéző, a kocsijában egyedül tartózkodó Mérges István nem sérült meg. Az anyagi kár több mint tízezer forint. — fotó: — je. Fiatal fodrászok versenye A KIOSZ szombathelyi városi és járási körzeti csoportja, a 405. számú Szombathelyi Szakmunkásképző Intézet és a Vas megyei Fodrász Szövetkezet vasárnap Szombathelyen a KIOSZ megyei székházának nagytermében rendezte meg a „Szakma Kiváló Tanulója” címért meghirdetett fodrászversenyt. Nagyszámú érdeklődő nézte végig a három feladatból álló összetett versenyt, amelynek eredménye: 1. Nagy Mária (Fodrász Szövetkezet, oktatója: Gyenge Tiborné),2. Pradalics Zsuzsanna (Nagy János kisiparos tanulója), 3. Nagy Julianna (Berki Lajosné női fodrász kisiparos tanulója). F. Ü. Fotó: Tóth Imre A modellek elvonulnak a szakmai és az alkalmi zsűri — a nézők — előtt. Készül a frizura. Elegendő a gyógyszer az influenza ellen — Van elegendő influenza elleni gyógyszer és országos, illetve hosszú időre elhúzódó járvány sem okozhat fennakadást az ellátásban — mondotta Harangi György, az EgészségügyiMinisztérium gyógyszerészeti főosztályának helyettes vezetője az MTI munkatársának. Codemacisalból például negyedévenként 180—190 ezer doboz az átlagos forgalom, jelenleg mintegy 700 ezer doboz van raktáron. Amidazophenumból az átlagos félmillió dobozzal szemben jelenleg több mint 3 millió dobozzal rendelkezünk, és hasonló a helyzet más szerekből is. A Gyógyszerellátó hálózatunk képes a helyenként változó igényekhez rugalmasan alkalmazkodni. Az influenza jelentkezéséről mi rendszerint már a törzsek kitenyésztése előtt kapunk információt, így történt ez az idén is. A Gyógyért már az első napokban jelezte, hogy Szabolcs-Szatmár megyében emelkedett az influenzagyógyszerek forgalma. Ha egy bizonyos, meghatározott szintnél az ország több részén magasabb lesz a forgalom a gyógyszertáraikban, elrendeljük az influenzacikkekkel való úgynevezett gazdálkodást. — Tapasztalataink szerint minden gyógyszertári központ az influenzaellenes gyógyszerekből háromhavi készlettel rendelkezik és még külön két hónapra elegendő mennyiség van a Gyógyért raktáraiban is. Van elegendő hatóanyag a gyógyszertárakban hagyományosan készítendő szerekhez — többnyire kanalas orvosságokhoz — is. Az orvosok egy része szívesen írja fel ezeket, főleg gyermekek számára. Ily módon olyan kombinációkat lehet a hatóanyagkból összeállítani, amelyek lehúzzák a lázat, csillapítják vagy oldják a nehéz köhögést, és nyugtatják is a beteget. Van néhány ilyen orvosság, amelyből különösen sok fogy, ezeket a gyógyszertári központok laboratóriumai állítjáák elő. A laboratóriumok is felkészültek a többletmunkára, s azt a mintegy 20—25 féle alapanyag hiánya nem fogja hátráltatni. Az influenza-gyógyszrek többsége recept nélkül vásárolható meg. Ezzel kapcsolatban az influenzás időszakra különösen érvényes: ne éljünk vissza ezzel a lehetőséggel. Előfordulhat ugyanis, hogy a beteg öngyógyszerezéssel megszünteti a tüneteket, és így későn felismerhetővé válik az esetleges szövődmény. Csakis az orvos tanácsai alapján fogyasszuk tehát az influenza elleni gyógyszereiket is — mondotta befejezésül Harangi György. » lesz február hó 1-én 8.—14 óráig Szombathelyen az alábbi városrészeken: Kámonban B I. firams Zsinpt és II- lakótelepeken és Vöröszászló utcában, 37. sz. háztól Herényig. Herényben, Óladban Mlaill9C,IIIICt csak Bárdos A., Áchim A„ Molnár I., Komlósi F„ Pesti B„ Kalinyin utcákban. Felvilágosítást Szombathely városi Kirendeltség ad. (968). Az oldalt összeállította: ZENTAI PÁL Fogadóóra MA Csonka György, a megyei tanács elnökhelyettese délelőtt 9—11 óráig a megyei tanács titkárságán . Schermann János, a Szombathelyi Járási Hivatal elnökhelyettese délelőtt 9—12 óráig a titkárságon tart fogadóórát. SZERDÁN Németh István megyei tanácstag Olaszfán reggel 8—10 óráig a tanácskirendeltségen; Pácsonyiban délelőtt 11—13 óráig a tanácskirendeltségen; D Oszkóban délután 2—4 óráig a községi tanácson tart fogadóórát. — „Ragadozómadaraink védelme” címmel vetített képes ismeretterjesztő előadás lesz ma délután a kőszegi Jurisics vár lovagtermében. — Tűz ütött ki vasárnap a déli órákban a CELL.TEX jánosházi üzemében, a savas galvanizálóban. A tüzet a szombathelyi állami és a celldömölki önkéntes tűzoltók oltották el. A tűz keletkezésének okát vizsgálják, akár felmérése folyamatban van. — Több mint 500 ezer forintos költséggel új öltözőmosdó épült Gasztonyban a ráktóti Fenyvesalja Termelőszövetkezet telepén. Mintegy húsz dolgozó munkakörülményein segít az új szociális létesítmény. — Villany a lakótelepnek. Vasváron, a Marx Károly utcáiban, a szövetkezeti lakótelepen, egy kilovoltos világítási kábelt fektetnek le, mely majd árammal látja el a lakóépületeket. Az FDASZ Vállalat Szombathelyi Üzemigazgatósága ezúton értesíti Vasvár nagyközség lakosságát, hogy Vasváron a létesülendő szövetkezeti lakótelep részére lefektetett 1 kV-os kábelt (1. ütem) feszültség alá helyezte. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy földmunka esetén a kábel mindennemű megsértése és rongálása szigorúan tilos és életveszélyes! (CCO) Leégett a műemléktemplom Gyújtogatás következtében vasárnap teljesen leégett a cordobai Merced (Kegyelem) templom, Spanyolország egyik legszebb XVIII. századi barokk műemléke. A merénylők nyilvánvaló célja a templommal összeépült egykori kolostorban elhelyezett tartományi gyűlés épületének lerombolása vett, de ott jóllehet a gyújtogatásra kísérletet tettek, nem sikerült nagyarányú tüzet okozniok. A templomban elhelyezett műkincsek közül csak azt a XIV. századbeli feszületszobrot sikerült megmenteni, amely előtt a hagyomány szerint Kolumbusz Kristóf imádkozott cordobai tartózkodása idején. VAS NÉPE Az MSZMP Vas megyei Bizottsága és a Vas megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: POZSGAI ZOLTÁN. Telefon: 11-524 Szerkesztőség: Szombathely, Berzsenyi tér 2. B épület I. em. Telefon: 12-895, 12-232 és a 11 120 mellékállomásai. Telex szám: 037-361. Kiadja a Vas megyei Lapkiadó V. Szombathely, Berzsenyi tér 2. Telefon: 12-393 és a 11-120 mellékállomásai. Levélcímünk: 9701 Szombathely, Postafiók: 100. Felelős kiadó: STEINER SÁNDOR — Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. - Készült a Sylvester János Nyomda. Szombathely Saphir 96 típusú ofszet rotációs gépén, Szombathely, Kiskar utca 6. - Telefon: 14762. Felelős vezető: HANUSZEK BÉLA - Index: 25076. - HU - ISSN - 0133-0454.