Vas Népe, 1980. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-27 / 22. szám

autó­motor ■ ^ : ^'ijÍIÍk^ÍÍÍÍÍÉÉÍÉÍÉ^ éijíiíÉÉÍiÉÉiíL laiiKoias fflililOl ■ lMil|fU A gépkocsi üzemanyagfeltöltésével, a tankolással kap­csolatban túlzott dolog ugyan ,,tudományról” beszélni, de azért van néhány szempont, amit nem árt szem előtt tartani e műveletnél. Mindenekelőtt az ellen kell szót emelnünk, hogy sokan azt kérik a benzinkutastól,­­hogy szinte csordul­tig töltse meg az autó üzemanyagtartályát. Ilyenkor az utol­só cseppekből­ jut még a kocsi karosszériájára is, de más­fajta kellemetlenséggel is szembe kell néznie az autósnak, ha melegben történik a tankolás. A benzin ugyanis — mint minden anyag — a meleg hatására kiterjed, kitágul, s Cel­­sius-fokonként 0,11 százalékkal növekszik a térfogata. Az autótulajdonos, számíthat rá, hogy vagy a nem kellően tö­­mített beömlőcsonkon, vagy a szellőzőcsövön át eltávozik a „felesleges” benzin a kocsijából. A beömlőcsonk csatlakozási­­hibája egyébként még a nem színültig való töltésnél is benzinelfolyást okozhat. Kilötyö­­gésből származó benzin­veszteség a tanksapka laza felillesz­­téséből is adódhat. Mindkét kellemetlenség még fokozottabb mértékben­ jelentkezik akkor, ha a járdaszegélyre való fél­oldalas felállásra, l­ejtőn való megállásra kényszerülünk, s a kocsink töltőnyílása az alacsonyabban álló részre esik. Ha tehát rendszeresen járdaszegélyre felugrat­va kell parkol­nunk, soha ne töltsük fel színültig a tartályt, de egyébként is kerüljük ezt a tankolási szokást. Csak egy esetben van értel­me a színült­ig töltött tanknak, amikor országúti menet­ben folyamatosan nagyobb távolságokat teszünk meg. Azoknál az autóknál, amelyeket nem zárható tanksalp­­kával, vagy zár nélküli töltőnyílásfedéllel szállít a gyártó, előbb-utóbbib meg kell oldani a kulccsal való lezárhatóságo­t. A zárható tanksapkánál előfordulhat, hogy nem tökéletes a tömítettsége és­­mellette kilötyög a benzin. Az is ellene szól, hogy ha elromlik vagy télen befagy a zárszerkezet, jóformán lehetetlenné válik a tankolás. A zárral ellátott töltőnyíl­ás­ fedelet azonban könnyebben fel lehet­­nyitni erőszakos úton, már csak azért is az a­­praktikusabb. Mindkettőnél jobb per­sze az utastérből „távirányítással” nyitható töltőnyílás. V­ég­ezet­ül még egy jótanács: nagyon­ vigyázzunk rá, hogy tankolásnál ne kerüljön­ az üzemanyagtartályba víz (például esőben való tankolásnál­), se más folyékony vagy szilárd idegen­­anyag. Időnként ellenőrizzük, hogy a szellő­zőcső (túlfolyócső) nyílása­ nem tömődött-e el, s az se­m árt, ha egy-két évenként tisztítás céljából­­leürítjük az üzem­anyagtartályt a legmélyebb pontján levő lee­resztőcsa­var megnyitása útján. Tegnapelőtt, pénteken adta ki­ a posta 198­0 első bélyeg­sorát, a „Virágok” elnevezé­sű bélyegsort. A 40, 60, fil­lér, 1,—, 2,—, 4,—, és 6,— Ft-os címletekből álló bé­lyegsor 421300 fogazott és 4 900 fogazat­lan­­­példányban, négy színű ofszetnyomással a Pénzjegynyomdában készült, Forgács Mikló­s grafikusmű­vész terve alapján­, 50 bé­lyeget tartalmazó bélyegívek­ben. Valamennyi bélyeg fekvő téglalap alakú, fekete keret­ben, különböző háttérszíniben egy-egy virágot és a bepor­zásukat végző rovart, vagy lepkét ábrázolják az erede­tihez hasonló színben. A­­bé­lyegek baloldali szélével, pár­huzamosann MAGYAR POS­TA szöveg, ez alatt a virág, felső szélével párhuzamosan a rovar vagy lepke­­elneve­zése latinul olvasható. (Va­jon magyarul miért nem ol­vashatjuk mindezt?) A 40 filléres bélyeg ok­­kersárga háttérbe­n ACHIL­LEA MILLEFOLIUM (kö­zönséges , d­e­kafak­k) és TRICHOD­ES APLARIUS (szalagos méhészbogár), a 60 filléres, lila háttérben GAILIA ORIDIA­ -ARISTATA (kokárda-virág) és BOMBUS HO­RTORUM (kerti posz­méh), az 1 forintos,, szürke hát­térben RUDBEOKIA SFE­­CIOSA (kúpvirág) és VA­­NIESSIA A­TALANTA (ata­­lanta lepke), a 2 forintos, narancs hát­tér­ben- ROSA CAMINA (Gyepű rózsa) és CETONTA AURATA (aranyos rózsa bo­gár), a 4 forinto­s, türkizkék hát­térben- PETROSELI­NUM HORTENSE (petrezselyem) és GRAPHOSOMA LI­NEA­­TUM (csíkos pajzs 6-3-polos­­ks) ,a 6 forintos, ACHILLEA AS­PLENIIFOLIA (sziki cic­kafark) és CHLOROPHO­­RUS VARIUS (díszes da­­­rázscincér) felirattal ábrá­zolja a virágokat, valamint a rovarokat, illetve lepkét. Pothárn M. V­asárna­p RADIO KOSSUTH RADIO 7.20 Múzeumi híradó. — 7.23 Faluról mindenkinek. — 8.05 Út­­közben. — 8.10 Öt kontinens hét napja. — 8.26 Népdalok. — 8.55 Zenési reklámturmix. — 9­.00 Minden versek titkai. — 9.30 Fúvószene. — 9.50 Szerkesztői üzenetek.­­— 10.03 Útközben. — 10.05 Az öregek fazék titka. — 10.46 Madrigálok. — 11.14 Vasár­napi koktél. — 12.10 Édes anya­nyelvünk. — 13.00 Már csak két évtized. — 13.10 Richard Strauss vezényel és zongorázik. — 14.03 Körülmények. — 14.57 Műsor­ajánlat. — 15.05 Útközben. — 15.12 Rádiólexikon. — 15.42 Film­­dalok. — 15.56 Halálodra magad maradsz IV. bef. rész. — 17.05 Útközben. — 17.10 Metronóm. — 11.30 A zeneirodalom remekmű­veiből. — 18.40 Útközben. — 18.50 Életek. Novellafüzér. — 19.44 Színes népi muzsika. — 20.23 Mozart: Figaro házassága. 4 felv. opera. — 23.25 Kamaramu­zsika. — 0.10 Dzsesszfelvételek­­ből. PETŐFI RADIO 8.05 Mit hallunk? — Érdekessé­gek a jövő hét műsorából. — 8.30 Miska bácsi levelesládája. — 9.00 Offenbach operettjeiből. — 9.30 Világvasárnap. — 10.33 A Magyar Rádió Karinthy Színpa­da. — 11.30 A láthatatlan mú­zeum. — 12.00 Népi zene. — 12.57 Öcsi és a repülő bácsika. R.-játék. — 13.42 Hanglemez — MK. — 14.03 Az európai popzene csillagai. — 14.33 Táskarádió. — 15.30 Embernek maradni. Dokt. műsor. — 15.00 Hugo Monteneg­ro zenekara játszik. — 16.35 Slá­gerek mindenkinek. — 17.55 Mit üzen a rádió? — 18.33 Nótaked­velőknek. — 19.20 Válogatott fel­vételek. — 20.20 Erdélyi József versei. — 20.33 Társalgó. — 22.35 Zenés játékokból. — 23.35 Köny­­nyűzene. 3. MŰSOR 8.08 Donizetti operáiból. — 9.01 Kamarazene. — 10.10 Új Zenei Újság. — Il.OS Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 13.15 Közreműködik — King’s Singers együttese. — 13.45 Visz­­szaemlékezés. Riport. — 14.00 Így láttam Kodályt. — 14.16 Mű­­vészlemezek. — 15.10 Kis magyar néprajz. — 15.15 Operarészle­tek. — 16.18 Új lemezeinkből. — 17.26 Futballfantázia. Rádiós­­játék. — 18.10 Híres kam­ara mű­vek. — 19.03 A magyar széppró­za századai. — 20.10 Énekkarok. — 20.3­0 Töltsön egy órát ked­venceivel. — 21.30 Közkívánatra! — 23.00 Zenei panoráma. GYŐRI RADIO 8.30 Lapszemle nyugat-dunán­túli lapokból. — 8.35 Vasárnapi zenés matiné. — 9.40 Történelmi arcképcsarnok: Pápay Sámuel. — 9.50 Német műsor. TELEVÍZIÓ BUDAPEST 8.10 TV-térna. — 8.15 Nyitva van az aranykapu. — 8.45 A könyvtár mindent tud. — 9.15 Óvodások filmműsora. — 9­.35 Borik és csapata. 4. rész. — 10.25 Hírek. — 10.30 Vasárnap délelőtt. — 12.30 Népzenei talál­kozó Kecskeméten. — 13.40 Ten­gerre. 4. 1. — 14.55 Műsorainkat ajánljuk! — 15.25 Focifarsang teremlabdarúgó torna. — 17.15 Házigazda: Sárosi Imre. — 13.00 Lehet egy kérdéssel több? — 18.35 A Közönségszolgálat tájé­koztatója. — 18.40 TV-torna. — 18.45 Esti mese. — 19.00 A Hét. — 20.00 Hírek. — 20.05 Egy hó­nap falun. TV-játék. — 21.30 Te­lesport. — 23.10 Hírek. POZSONYI MŰSOR 8.30 Hírek. — 8.35 Kicsinyek műsora. — 9.00 Mi a világ vé­géről. 4. 1. — 9.25 Ifjúsági tv­­film. — 10.30 Akinek nem sza­bad meghalni. TV-sorozat. 1. rés­z. — 11.16 A Sportka számai­nak húzása. — 11.25 Heti hír­összefoglaló. — 11.55 Vasárnapi hangverseny. — 1225 Hírek. — 12.40 Műsorajánlat. — 13.00 A Budapest cirkusz műsorából. — 14.00 Pár perc dalműsor. — 14.15 Régi gépkocsik nemzetközi ver­senye. — 14.55 Műkorcsolya EB. — 17.10 Méhek völgye — cseh film. — 18.40 Esti mese. — 13.50 Idő­jár­ás jelentés. — 19.00 TV-híradó 1. — 19.30 Vasárnapi versműsor. — 19.35 Zeman őr­nagy 30 esete. — 20.55 A cseh filharmonikusok műsora. — 21.30 Dokume­ntumfilm. — 22.00 Sport­­híradó. — 22.10 Szórakoztató műsor. — 23.10 Hírek. JUGOSZLÁV MŰSOR 9.00 Barázda — faluműs­or, utána gyermekműsor magyar nyelven. — 10.00 A reggelről is­merni meg a napot. — 11.30 Népi muzsika. — 12.00 Földmű­velőknek. — 13.35 Stúdió 071. —­­14.05 Szindbád hetedik utazása. — 15.35 Vasárnap délután. — 19.15 Rajzfilm. — 19.27 Ma este bemutatjuk... — 20.00 Forró szél. — jugoszláv drámasorozat. — 21.00 Edward Kardelj születé­sének 70. évfordulója. — 21.40 Zenei album. — 22.50 Sport­szemle. OSZTRÁK MŰSOR 15.15 Tarzan. Film. — 16.30 Dók. film az állatokról. — 17.15 Maja, a méhecske. — 17.40 Jó éjszakát gyerekek. — 17.45 Idő­sek klubja. — 18.30 Randevú ál­latokkal és emberekkel. — 19.00 Vasárnapi osztrák képek. — 19.30 TV-híradó. — 19.50 Sport­hírek. — 20.15 Színházi közv. Jettchen története. — 22.25 Hí­rek. 2­­8.55 Közv. Chamonixből. sí versenyek. — 15.30 Sport. — 16.10 Közv. Göteborgból. Műkorcsolya EB. — 17.40 Rose és a férfiak (3). — 18.30 OKAY. — 19.30 TV- híradó. — 19.50 Heti körkép. — 20.15 A kaktusz virága — film­komédia. — 21.55 Sporthírek. — 22.10 Columbo. jJráSASSzISSSSpS": RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25 Mit üzen a Rádió? — 9.03 Tompa Mihály versei. — 9.10 A hét zeneműve. — 9.40 Ki kopog? — 10.05 Nyitnikék. — 10.85 Ko­dály: I. vonósnégyes. — 11.12 Kunta Kinte és a történelem. — 11.32 Rózsaméz. VII. rész. — 12.35 Válaszolunk hallgatóink­nak. — 12.50 Zenei érdekessé­­gek az elmúlt hét műsorából. — 14.44 Ebéd a körtefa alatt. — elbeszélés. — 14.54 Édes anya­nyelvünk. — 15.10 Énekszóval, muzsikával. — 16.05 Melis György énekel. — 16.30 Szoci­alista brigádok akadémiája. — 17.09 A Szovjetunió népeinek zenéjéből. — 17.23­­Úriemberek vagyunk. Novella. — 18.02 Bach­­művekből. — 19.15 Miért? Szi­lágyi János műsora. — 20.15 Nó­taest. — 21.14 Legszebb stúdió­felvételeinkből. — 22.15 Sporthí­rek. — 22.20 Tíz perc külpoliti­ka. — 22.30 Lemezmúzeum. — 23.37 Kórus­művek. — 0.10 Koncz Tibor táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8.33 Nóták. — 9.10 Slágermú­zeum. — 11.55 Mindennapi pénz­ügyeink. — 12.00 Kürthy Éva népdalokat énekel. — 12.33 Kis magyar néprajz. — 12.33 Tánc­zenei koktél. — 13.25 A könyv­tár jövője — a jövő könyvtára. — 14.00 Kettőtől ötig kívánság­műsor. — 17.00 Fűtől — fáig. Környezetvédelmi műsor. — 18.33 Zeneközelben. — 19.33 Szimfonikus könnyűzene. — 20.00 Viták, és monológok. — 20.33 Társalgó. — 22.30 Daljáték- és operetrészletek. — 23.15 A dzsessz a 70-es években 3. rész., 3. MŰSOR 9.30 Romantikus zene. — 10.30 Rádiólexikon. — 11.05 Berlioz: A trójaiak. I. rész. — 12.34 Eben: Pragensia. — 13.07 Fogfá­jás. Kosztolányi Dezső novellá­ja. — 13.29 A Benkő dixieland együttes játszik. — 14.03 Zene­kari muzsika. — 15.11 Kamara­zene. — 16.00 Közösség, társa­dalom, történelem. — 16.30 Hu­szonöt perc beat."— 16.55 Ba­rokk zene. — 18.05 Láttuk, hal­lottuk. — 18.30 A hét zenemű­­ ve. — 19.05 Mindenki iskolája. — 19.35 A Zsebrádiószínház be­mutatója. — 19.48 Kamarazene. — 21.00 Opera-művészlemezek. — 21.47 A progresszív beat hí­res előadói. GYŐRI RADIO —17.00 Műsorismertetés, hírek. — 17.­05—18.30 Hétfő este Nyugat- Dunántúlon. — Zenés magazin. Telefonszám: 13-4­5, 13-106. — (közben: 18.00—18.10 Informáci­ók innen-onnan — sport — lap­­előzetes) . TELEVÍZIÓ POZSONYI MŰSOR 15.10 Iskolatévé. — 15.30 Hala­dó tapasztalatok iskolája 5. rész. — 16.10 Hírek. — 16.40 Tél. Folklórműsor gyermekeknek. — 17.10 Katonák műsora. — 18.00 Szerencsés visszatérés. — 13.10 Külpolitikai műsor Kínáról. — 1. rész. — 18.40 Esti mese. — 18.50 Időjárásjelentés. — 19.00 TV-híradó­­. — 19.30 A sátán temploma. TV-játék. — 20 45 Baráti találkozó. — 21.10 Ma­gyar zenés szórakoztató műsor. — 21.25 A rendőrség nyomoz. —­­21.30 TV-hiradó 2. — 22.00 Be­mutató a televízió múlt­ évi tánc­­dalversenyének legsikeresebb dalaiból. — 22.50 Csikó. Kana­dai tv-mese. — 23.15 Hírek. JUGOSZLÁV műsor 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. — 17.45 Brann bácsi orfeuma. — 18.00 Mesét mondunk. — 18.15 Művelődési adás. — 18.45 Ka­tapult — ifjúsági adás. — 19.15 Rajzfilm. — 19.27 Ma este be­mutatjuk ... — 20.00 Fenntar­tott idő, utána. Kiválasztott pillanat, kulturális műsor, zenei híradó. OSZTRÁK MŰSOR 10.0­0 Iskolatévé. — 10.30 Büsz­keségünk a harmadik század. Film. — 17.00 Kicsinyek műso­ra. — 17.25 Bábjáték. — 17.30 Lassie. Egy kutya története. Filmsorozat. — 17.55 Jó éjszakát gyerekek. — 18.00 Állatok a for­ró égöv alatt. — 18.30 MI. — 19.00 Osztrák képek. — 19.30 TV- híradó. — 20.15 Hétfői tel­esport. — 21.05 A férjes asszony. Film. — 22.00 Esti sportműsor. 2. 18.00 Angol nyelvlecke kez­dőknek. — 13.30 Az úton Auszt­riában. — 19.00 A tudomány — ma. — 19.30 TV-híradó. — 20.15 Rose és a férfiak. (4). -­ 21.05 Beszélgetés aktuális filmkérdé­­sekről. — 22:20 Eleonóra. Film. H­étfő TEL Mottó: Rejtvényünk fő so­raiban megyénk költőjének egyik hangulatos verséből idézünk. VÍZSZINTES: 1. Beküldendő. 12. Fekvőalkalmatosság. 13. In­dulatszó. 15. Hamita nyelvet be­szélő afrikai néger nép. 16. ..Hangosan­ alszik. 13. Megszó­lítás. 20. Rövid ideig tartó. 21. . . .­mezen. 22. Nőstény disznó. 24. Ásvány. 25. Ausztriai nagy­város. 23. Híres zairei rézbánya. 29. Régi római pénz. 30. Előd. 32. A gyengébb nem. 33. . . .ló­­gia, gyümölcsök rendszerezésé­vel, leírásával foglalkozó tudo­mányág. 35. Alkoholfajta. 38. Repülésre késztető. 43. Kicsinyí­tő képző. 4. Komárom megyei község. 42. Zaenst St. 43. Levelek végén előforduló rövidítés. 44. Hirtelen fájni kezd a seb. 43. For­tál, ni'­s! 47. Sp­anyol, zam­biai, luxemburgi és magyar gépkocsik jelzése. 4?. Háziállat. 5­0. Indulatszó. 51. Szo­l­mizációs hang. 54. . . .­San (hegység). 57. Irtja. 59. Semmi — franciául. 60. Kikapar. 61. Szelíd lejtő. 64. Ja­pán hírügynökség. 65. Számtani kifejezés. SS. Az ilyen ünnepen szokásos a körmenet. 63. Pisz­tolyfajt?. 70. Kíméletlenül pusz­tít.. 71. Fordítva — szorosan húz­kodd. FÜGGŐLEGES. 2. Kolostor. 3. Beküldendő. 4. Francia nagyvá­ros. 5. Mint az 50. sz. 6. Egy­forma betűk. 7. Thaiföldi, zam­biai és román gépkocsik jelzé­se. 8. Én, te ... 9. Nagyító. 10. Cserépből való pipa. ll. Bekül­dendő. lé. Beküldendő. 17. Ér­zékszerv. 19. Motorkerékpár­­-márka. 22. Egy — németül. 23. Szellem, szellem­esség — fran­ciául. 27. Beküldendő. 23. Kény­szerű, elkerülhetetlen (latin). 31. Soknak tart. 34. Robi egynemű betűi. 36. Tea alkaloida. 37. Lusi­­ta állat. 33. Valamihez viszo­nyítva nagyobb mértékben.. 45. Igekötő. 43. Helyrag. 52. Maszk. 53. Rés — népiesen. 55. Gyorsan emelkedő. 53. Közepén beázó! 58. Kortyolná. 62­. A ház egyik napja. 62. Hogya­n — oroszul. 63. Bácsi. 37. Izomrögzítő. 69. Kiejtett betű. Beküldendő folyamatosan a vízszintes l. függőleges 11. 3. 14, 27. A Münnich Ferenc Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ rejtvénykedvelők klubja, kezde­ményezésére havonta egyszer a klub szerkesztésében közlünk keresztrejtvényt, mint a mosta­nit is. A megfejtéseket a meg­jelenéstől számított 10 napon belül levelezőlapon kérjük be­küldeni a rejtvénykedvelők klubja címére: 9700 Szombat­hely, Kisfaludy S. u. 1. A sor­solást nyilvánosan tartják a klubban a következő hó első szerdáján, 18 órától, melyre minden kedves rejtvény­fejtőt meghívnak.. A kisorsolt öt da­rab könyvásárlási utalványt szerkesztőségünk küldi el a nyerteseknek. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: A csodálatos man­darin, Tájfun, Nyugat, Holly­wood, A nagy fejedelem, Belvá­rosi. A rejtvény helyesi megfej­téséért könyvutalványt nyer­tek: Szalay Sándor Köcsk, Ró­ka István Dozmat, Györgypál Mária Szombathely, Kovács Elemér Szombathely, Seregély Lajos Csánig. A könyvutalvá­nyokat postán küldjük el. fln­őÍTI VASÁRNAP Savaria: Rejtelmes sziget de. 10, Hair 4, 6, 8. Derkovits: Briliáns királynő bukása 4. Agyő haver 6. HÉTFŐ­N Savaria: Az állatok válaszol­nak 4, 6, 8. (archív filmklub.) Mini: Huszadik század I—II. de. 10, Szenvedély 5, 7. 1980. január 27. Vasárnap

Next