Vas Népe, 1980. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-26 / 199. szám

Felelős tervezés Tervezni, de hogyan? Hiszen olyan ke­veset tudunk a VI. ötéves tervről, s e nélkül puszta találgatás lenne vállalati elképzelé­seinket papírra vetni. Nem ritkán hallani efféle megállapításokat még mostanában is. Legutóbb, a szegedi közgazdász vándorgyű­lésen hasonlóképpen vélekedett egyik nagy­­vállalati igazgatónk: „Mi nem ugrálhatunk kényünkre-kedvünkre. Kötnek az államkö­zi szerződések, megállapodások. Végleges tervszámok nélkül ne­m is érdemes mozdul­ni ...” Nem érdemes? Gondolom, nem szó szerint értette ezt a nagyvállalati vezető, hiszen a nélkül nem is boldogulhat, gazdálkodhat cége, ha nem hangolja össze napi és tá­volabbi feladatait. Viszonylag stabil cél­rendszer — azaz stratégia, éppen úgy nem hiányozhat eszköztáraiból, mint mondjuk a piaci konjunktúra helyzetképe. Annyi bi­zonyos — azt senki nem vonhatja kétségbe, hogy a központi tervek alapját képezik a vállalati tevékenységnek, s a tervezésnek is. Inkább az a kérdés: igaz-e, hogy a terv hivatalos meghirdetése előtt. „Nem lehet semmit tudni?” Ma már ez semmiképpen nem igaz. Tény, a terv akkor lesz hivatalos és nyilvános, ha a tervezési munkálatok befejeződtek és azt az Országgyűlés elfogadja. Előrelátható­an erre az esztendő vége felé kerül sor. És addig? Nos, addig sem kell — sőt szabad várni, a vállalati tervek — elképzelések megfogalmazásával. Hiszen — utalva előb­bi megállapításunkra —, a legfontosabb ke­reteket, irány­adatokat, folyamatokat már világosan látni lehet. A XII. Kongresszus határozata, maga a kongresszus mondaniva­lója eligazító értékű volt; utána rendkívül fölgyorsult a központi tervezés, mi több — nyilvánosságra kerültek a tájékoztató­ jel­legű, vállalati tervezéshez jó alapot adó el­képzelések. A gondok forrása szemléleteti eredetű, illetve abból származik, hogy még ma sem tisztázódtak bizonyos vélemények , fo­galmak. Egyesek kifejezetten tagadják az önálló vállalati stratégia szükségességét, ál­lítván, hogy ekkora önállóságot nem bír el gazdálkodási rendszerünk. A másik szélső­séges nézet a minden központi tényezőtől független tervezést hangsúlyozza. (Aki azt hiszi, hogy mindez csupán elméleti jellegű elmélkedés — téved, — nagyon is szoro­san kapcsolódik a mindennapi gazdálkodás­hoz.) Tény — akár ez, akár amaz okból — általában nem készülnek több lehetőséggel számoló terv­variánsok, kevés az ésszerű kockázatot is magában foglaló, de ennek megfelelő eredménnyel kecsegtető elképze­lés. A legtöbb vállalati terv a múltat idézi, s nem ritkán szürke, mechanikus áttétele az irányító tárca tervének. Megjegyzendő — sok esetben éppen azért, mert az irányí­tó minisztérium addig „konzultálta” a vál­lalattal a tervet, mígnem teljesen átalakí­totta ... A bizonytalan, arcnélküli, csak a „fel­­sőbbségnek” készített vállalati terv éppen úgy alkalmatlan az életre, mint az országos lehetőségeknek fittyet hányó, egyénieskedő törekvés. Arra van szükség, hogy a nép­­gazdasági adottságok, a világpiaci és külke­reskedelmi lehetőségek tudatában a válla­lat megkeresse a boldogulás számára és a népgazdaság számára egyaránt legkedve­zőbb módjait, önálló legyen abban, s meg­felelően vállalkozó szellemű, hogy miként lehet javítani a gazdálkodási eredményt, és alkalmazkodó a közös társadalmi célok tisz­­teletben tartását illetően. Matkó István 4 VASNÉPE Takarékosság a cementtel Nem is oly rég csak a fogyókúrázók számítgat­­ták, hogy hány kalóriát fogyasztanak naponta. Ma már nem ütközünk meg azon sem, ha összehason­lítást olvashatunk arról, hogy mennyi energia szükséges 1 kg sertés, marha, vagy csirkehús előállításához. És minél drágább lesz az energia — már csak a lehetséges megtakarítás miatt is — annál több terméknél kényszerülünk megvizs­gálni, hogy mennyit tar­talmaz ezen természeti erőforrásból. Nincs ez másként az építőipar anyagainál sem. Ezúttal vegyük példának a ce­mentet, és leggyakoribb felhasználási módját a betont. A Norvég Betonszövet­ség összehasonlító adatai szerint: 1 tonna acél elő­állításához 700 liter, ugyanannyi tégláéhoz 200, míg cementéhez 130 liter olaj szükséges. Ha a ce­mentből betont keverünk, és funkcionálisan nézzük, hogy azonos igénybevé­telnél mennyi az acél, a tégla és a betonszerkezet energiaigénye, az előbbi arányok akkor is igazak maradnak, így várhatóan tovább növekszik a beton alkalmazási köre, tehát méginkább fontos, hogy az egységnyi mennyiség­be ne kerüljön több­ ce­ment annál, mint ameny­­nyi feltétlenül szükséges. Hazánkban az idén kö­rülbelül 12 millió köbmé­ter betont állítanak elő. Igaz, hogy ennek na­gyobb hányada ma már különböző betonüzemek­ben készül — innen szál­lítják az építési helyekre, valamint az előregyártók­ba — de ennek ellenére nem csak a maradéknál (a kisüzemeknél, a ma­gánépítőknél) lehetne ce­mentet megtakarítani. Az ÉGSZI Gyorsjelentés egyik múlt évi száma be­számol arról, hogy a bu­dapesti betonüzemek át­lagosan 16,7 százalékos cement-túladagolással dolgoznak. E többlet mintegy 40—50 forinttal drágítja a beton minden egyes köbméterét. Miért van ez így — szükségsze­rű-e a többlet-felhaszná­lás, vagy nemtörődömség okozza? A cement tulajdonkép­pen speciális ragasztó­anyag. A kavics és a ho­mokszemeket — szak­nyelven az adalékanyagot — köti össze. Annál ke­vesebb kell belőle, minél kisebb a ragasztandó fe­lület, vagyis ha a nagy kavicsok közti űrt kisebb kavicsok töltik ki, így a cementnek valóban csak ragasztania kell, nem pe­dig adalékanyagot pótol­ni. Ráadásul így lesz erő­sebb a beton, mivel a túladagolt cement — a vastagabb ragasztó anyag — nemhogy növeli, ellen­kezőleg inkább csökkenti a szilárdságot. Mindebből az következik, hogy a ho­mokos kavicsot osztályoz­ni kell, majd a beton­technológus előírja, hogy melyik szemnagyságú — szaknyelven frakciójú — anyagból, mennyi kell 1 köbméter betonba. Az optimálisan előkészített adalékanyaghoz azután újra csak a technológus által előírt cementmeny­­nyiséget kell hozzá ada­golni. Ha minden ilyen egy­szerű, akkor miért fo­gyasztanak a szükséges­nél több cementet a be­tongyárak?­­Mert a ma­gánépítőknél ez „termé­szetes”, hiszen ők ritkán juthatnak osztályozott ka­vicshoz. (Először is, kevés t­zemben található meg­bízható, vizes osztályozó berendezés. Gyakoribb a vibráló rostokkal működő úgynevezett száraz rend­szerű osztályozó, amely a nedves adalékanyagot már nem választja szét tökéletesen, így a beton­technológus a rosszabb körülményeket veszi ala­pul a receptúrák összeál­lításánál. Persze létezik „elis­mert” többletfelhasználás is — de a gazdaságossá­got ilyenkor is vizsgálni kellene. Például, ha a technológia folyós betont kíván, akkor a hígítás történhet vízzel és vegy­szerrel is. Ha vízzel te­szik, akkor a szilárdság miatt növelni kell a ce­mentadagot. Kérdés, hogy mi olcsóbb: a pótlólagos cement vagy a plasztifi­­káló vegyszer? A kérdés: mi olcsóbb: a betongyárak technoló­giájának tökéletesítése, a munkafegyelem megköve­telése vagy az elpocsékolt cement megfizetése? Az évi 12 millió köbméter beton, megszorozva a 40— 50 forint többletköltséggel 500—600 millió forintot jelent. N. K. G. II Dunaújvárosi Papírgyárban A Dunaújvárosi Papírgyár Hullámpapír gyáregységében az idén kilencvenötezer tonna hullám-alappapírt és több mint negyvenkétezer tonna hullámpapír termé­ket gyártanak. Új gyermekszoba bútor ■ Fehérvárról Pilis, összerakható, elemes, színes fólia borítású ifjúsági búzo család készült el a székesfehérvári Bútoripari Vállalatnn Az új bútorból nemcsak a hazai üzletekbe, hanem külföld­re is szállít a gyártó cég. ■ / JT-]. W« M #: 7© I / 0M ^ 'fff ff Kertbarátok Rumban A ház körüli kertészkedés­nek régi hagyományai van­nak, főleg falun, ahol ehhez kedvezőbbek az adottságok. Újabban azonban a városok környékén is szaporodik a munkáskertek, hobbikertek száma, s a cél nem csak a család zöldség- és gyümölcs­szükségletének megtermelé­se: sokaknak jelent pihenést a növények körüli foglala­tosság, friss levegőt, kikap­csolódást a napi munka után. A hobbikertészek némelyike csupán saját örömére termel — szinte minden praktikus cél nélkül — ma már alig ismert hajdan volt fűszernö­vényeket, másoknál pedig már a gyanúja sem merülhet fel, hogy csupán a család számára, saját szükségletre termelnének: a fóliasátrak ontják magukból a primőrö­ket. A két szélsőség között azonban ott a kistermelők egyre népesebb tábora, akik maguknak, saját örömükre termelik a hagymát, papri­kát, paradicsomot, a káposz­taféléket és a különféle gyü­mölcsöket. De néhol mást is teremnek a kertek, mintegy melléktermékeként az ősi foglalatosságnak. ★ — A gyökeres életmódvál­­tozással együtt sajnos lazul­tak a közösségi kötelékek is, pedig az igény él bennünk, hogy törődjenek velünk, és törődhessünk másokkal. Csakhogy kevésbé vagyunk egymásra utalva, s kevés az olyan mindennapi téma, amely valamennyiünket ér­dekelne. Leginkább a közös foglala­tosságban rejlett — rejlik ma is — a közösség kialaku­lásának lehetősége, erre pél­da a kertbarát körünk tör­ténete. Rubánovits Attilával, a rumi művelődési ház igazga­tójával, és Répás Istvánnal, a Hazafias Népfront községi bizottságának elnökével be­szélgetünk, mindketten ala­pító tagjai és lelkes támoga­tói az említett kertbarát kör­nek. — Ismeretterjesztő szak­kört indítottunk 1972-ben — emlékezik vissza a művelő­dési ház igazgatója —, új fajtákkal, technológiákkal akartuk megismertetni a ház körül kertészkedőket. Ma­gam is termesztek otthon ezt-azt, kísérletezgetni is sze­retek — persze csak amolyan amatőr módra — így aztán hamarosan szívügyem lett a szakkör. Az volt a meglepő, milyen sok lett az érdeklődő. Sokszor még napok múlva is vitatták az előadásokon fel­vetett témákat, az utcán, a baráti, rokoni körben, vagy éppen a kocsmában. Talán ezzel magyarázható, hogy hamarosan kertbarát körré alakultunk. Különböző mun­kájú, korú és érdeklődési körű emberek tartoznak kö­zénk, csupán egy közös té­ma volt eleinte: a kert. — Most már szívesen együtt maradunk egy-egy rendezvény után is, no és gyakori vendégek vagyunk egymás portáján — mondja Répás István. — Egyszóval tényleg összebarátkoztunk. Mikor a kiállításunkat szer­veztük, szinte egy emberként azon voltunk, hogy kitegyünk magunkért. Mindenki a leg­szebb termékét hozta, mutat­ta, magyarázta a látogatók­nak, a vendégeinknek. —Tavaly ugyanis magunk rendeztünk egy termékbe­mutatót — világosít fel Ru­bánovits Attila —, mivel nem volt a környéken olyan ren­dezvény, ahol szerepelhet­tünk volna. Szívesen vesz­­szük, ha valahova meghív­nak minket, s ha csak lehet, részt is veszünk minden ki­állításon. Sikerélményünk is van, többször kaptunk már oklevelet és különböző díja­kat. A pénzt pedig kirándu­lásokra, látogatásokra költ­jük, ötletekért, tapasztalato­kért járunk a legjobb kerté­szetekbe és a legügyesebb kistermelőknél, de ha már egy idegen városba vagy községbe látogatunk, mindig megnézzük a múzeumot vagy a helyi nevezetességeket is. Újabban a szakmai előadáso­kat is igyekszünk úgy szer­vezni, hogy mellette valon mást, többet is nyújtso szakismereteknél. Mikor pé­dául a virágok ápolásán volt szó, egy festő magyaráz­ta el különféle virágcsend­életek alapján, hogy hogya látja a művész a virága mit és hogyan tud kifejezi vele. Ugyanakkor a könyv­tárban is kerestünk a tér­i­hoz illő műveket, így próbál­tuk érdekesebbé tenni az es­tét. Azt tapasztalom, hog­­gy — a mindenkit érdeki kertészkedés ürügyén könnyebb közel hozni az err­­berekhez a művészetet is. — Milyen gyakoriak a előadások? — Télen kéthetente tart­juk a foglalkozásokat, de ta­vasztól őszik csak a köze kirándulásokon vagy rendez­vényeken vagyunk vala­mennyien együtt. Egyébkét nyáron csak alkalomszerűe keressük meg egymást ezér vagy azért... — Mi lesz a következő kö­zös program? — Augusztus 26-tól 29-ig mi is kiállítók leszünk a OMÉK-en, s így persze vala­mennyien meglátogatjuk vásárt. A legszebb és a leg­érdekesebb termékeinké visszük, valamennyien nagy gonddal ápoljuk a bemutató­ra szánt zöldségeinket, gyü­mölcseinket. — Szolgálnak-e valamilyen meglepetéssel ? — A 82 éves Horváth Imre bácsi — nyugalmazott taní­tónk — saját faragású hor­dójában házi recept szerin készült vermonthot hoz a be­mutatóra. A kertészkedéshe és a kertbarát körhöz anny köze van az italnak, hogy az aromanövények jórészét is maga termeli az Imre bácsi na és minket is megkíná néha a különleges italból. Úgy véljük, jó példa a ru­miaké. Jó példa arra, hogy zöldség és gyümölcs mellet közös témát, és még ritkább gyümölcsöt, barátságot is te­remnek a ház körüli kertek Ha az utóbbit sem ápoljál kevesebb gonddal, mint­­ növényeket. — Sím — 1980. augusztus 26. Kedd

Next