Vas Népe, 1980. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-07 / 210. szám

|§ i | lg Kérdez: Nagy Péter |pWjj 888881 jggBfli ® / m | | «r « y, « ? a ^ A \­Sffl ■& 1 wH 1 I I i Wr~J 1 a | W $$||||§ Az iskolai öltözködésről? Elmúlt már az idő, amikor az iskolák, különösen a gimnáziumok egyenruha, diánsapka viselését írták elő a diákjainak. Kötöttségek természetesen vannak ma is: az általános iskolában az úttörő ing, a középisko­lákban az ünnepélyekre előírt, esetleg csak elvárt ün­nepi öltözet, hétköznaponként az iskolaköpeny. A szo­kások, az előírások iskolánként változnak. A megfe­lelő öltözék beszerzése sokszor mégis gondot jelent. Nem mindig kapni olyan szoknyát, blúzt, öltönyt de m­ég köpenyt sem, ami a gyereknek, szülőnek egy­aránt tetszik és az iskola igényeinek is megfelel, ugyan­akkor elérhető az ára is. Az évnyitók, iskolai ünnepé­lyek napján nem egy hirtelen megnyúlt kamaszt lát­ni, amint sután feszengenek az „ünneplő ruhában”. Látszik rajtuk, alig várják, hogy fölcserélhessék a ké­nyelmes farmerral, a hétköznapi nadrággal. De nem örvend nagy népszerűségnek az egyéni ízlést, a divat­követést ,elrejtő iskolaköpeny sem. Az iskolai öltözkö­dés előírásairól, szokásairól kérdeztük meg a diákok, szülők, kereskedők és pedagógusok véleményét. Fotó: Horváth Pál Molnár László, gimnáziumi tanuló. Negyedikes vagyok a Nagy Lajos Gimnáziumban. Nálunk nincsen meghatározva, milyen legyen az ün­nepélyeken­ viselt ruha. Annyit kér­nek, hogy az alkalomnak megfele­lően öltözzünk föl. Ez a sötét öltöny nem tetszik különösebben, de ami­kor vettük, ez volt. Sokkal szíveseb­ben viselnék valami világosabb szí­nűt, az is lehet ünnepélyes. A kö­peny az kötelező az iskolában. Nem okoz gondot, mert csak bent van rajtunk, a tanítás után az iskolában hagyjuk, az utcán nem járunk ab­ban. Egyébként is praktikus viselet, ha másért nem, a sok zseb miatt, elfér bennük minden szükséges holmi. Major Sándor: A lányom most kezdi az első osztályt az Orlayban. Nem írták elő az ünneplő ruhát, sö­tét szoknyában és fehér blúzban ment a tanévnyitóra. A köpeny az kell. Találtunk megfelelőt, volt a boltokban választék. Olyat vett, amilyen neki tetszik, mert a nyári keresetéből vásárolta meg az iskolá­ba szükséges holmikat,­­a köpenyt is, ezért nem is szóltunk bele, milyet választ. Kiss János áruház igazgatóhelyet­tes: Itt, a Borostyánkőben van kö­peny bőven. Sokkal többet rendel­tünk a várt igénynél. A kamasz öl­tönyökből is van választék. Tudunk adni több féle színűt és mintájút. A mérettel valóban baj szokott len­ni, elméletben nagyon jó a konfek­ció méretskálája, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyikből szállítanak is. A lányoknál a fehér blúzzal a legtöbb iskola megelégszik, de van matrózblúzunk is. Előfordul persze, hogy az iskola olyat kér, amit a kereskedelem nem tud teljesíteni. Előírják mondjuk a zöld tornaruhát, az ipar meg nem gyárt, csak feketét és bordót. Jó lenne, ha a pedagó­gusok előbb eljönnének megnézni, mit lehet kapni és annak alapján határoznák meg az öltözékeket. Lengyel Marianna tanuló: Harma­dikos vagyok a Rudasban. Nálunk az osztálynak kell megegyezni az ün­nepi öltözetben. Mi a sima fehér blúzra szavazunk, mert azt bármi­kor föl lehet venni, de mit tehetünk, ha a szülők beleegyeznek a matróz­blúzba. A köpeny? Az kötelező. Ki lehet bírni, az utcán úgysem hord­juk. Meg abban is van divatos, csak kicsit utána kell járni. Most az uj­jatlan, az elején, zsebén fodros kö­peny a legdivatosabb. Persze, ha nem lenne kötelező, nem hordanánk a köpenyt. Simon Gyuláné. Első osztályba ment most a kislányom, a Petőfi­be. Az igazgató azt mondta a szü­lőknek, nem baj, ha régi, sokszor mosott köpenye van a gyerekeknek, csak legyen. Ünneplő ruha az el­sősöknek csak kisdobos avatás után lesz kötelező: sötétkék szoknya és fehér úttörőblúz. De jobb időben megvenni, mert amikor mindenki azt keresi, bizony sokat kell utána mászkálni. Nekem szerencsém van, mert a lányokat könnyebb és olcsóbb változatosan, csinosan öltöztetni mint a fiúkat. Havasi Jenő, a Derkovits általá­nos iskola igazgatója: Nem ragasz­kodunk a sötét öltönyhöz, szoknyá­hoz. Jöhet a gyerek farmerban is, ha még nem kopott, szakadt. Nem várhatjuk el a szülőktől, hogy éven­te vegyenek egy sötét ruhát, amit öt-hat alkalommal vesz föl a gye­rek a tanév folyamán. Azt szoktuk kérni, hogy az úttörő inget vegyék meg, az egységesebb, és jobban áll rajta a nyakkendő, az úttörő jelvé­nyek. A köpenyt nálunk is előírja a házirend, ragasz­kodunk is hozzá. Szerintem praktikus viselet és állí­tom, nagy választékban és nem túl drágán be is le­het szerezni. 10 ­Ü­NNEPE M­inél jobb reklám... Immár fél évtizede, hogy visszajáró ven­dége vagyok családommal a csodálatos bü­ki gyógyfürdőnek. Az idén is két hetet töl­töttünk ott és elmondhatom, hogy évről év­re szebbnek és forgalmasabbnak látom. A gyógyfürdő dolgozói mindent elkövetnek, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Az új uszodát tisztaságával, környéke szépsé­gével, csak dicsérni lehet, igen nagy vonz­erő. A gyógyfürdő viszont megérdemelné a munkaerőhiány miatt a tökéletesebb gépe­sítést. Ha a fürdő vezetősége ezt saját erő­ből és hazai gépekkel megoldani nem tud­ja, úgy az illetékes fórumoknak kellene megtalálni a lehetőséget, hogy segítsen a külföldi gépek beszerzésében. Gondolok itt a külföldön jól bevált univerzális parkgon­dozó gépre, medencetisztítóra,­­ de a gyógyfürdő vezetői jobban tudják, hogy mi­re volna szükségük. Amíg a gyógyfürdő vezetői és dolgozói a fürdő még jobb és szebb kialakításán, láto­gatottságának és hírnevének növelésén mun­kálkodnak, erőfeszítéseiket hátráltatja a kereskedelem és a vendéglátás lemaradása. A fürdő területén mindössze egy II. osz­tályú étterem működik, de borsos árakkal, és napokon keresztül mindig ugyanazon éte­lekkel. Az eltöltött két hét alatt az étlapon soha nem szerepelt olcsó étel, főzelék, ki­főtt tészta. A közel 40 forintos­­ menüről azt gondolja az étlap olvasója, hogy bősé­ges, jó ebédet eszik majd. Igen, ha a me­nüt gyermekének kéri. Kevés a kiszolgáló létszám, főleg csúcsidőben. Azonban őszin­tén meg kell mondani, ha drágán is, de van néhány ételféleség, mely ízletes, sőt mennyiségileg is kielégítő. A többinek is ilyennek kellene lenni. A fürdő területén levő élelmiszer keres­kedelmi vállalati pavilon hivatva lenne el­látni az éttermen kívül rekedt, vagy álló­fogy­asztást igénylő vendégeket. Hatalmas felirat hirdeti, hogy zöldség-gyümölcs, de ezeket soha nem lehetett kapni. Az előző évekhez viszonyítva nagyon romlott az áru­­választék, és az árusítás színvonala. A vá­sárlónak a vásárlásért köszönetet mondani nem érdekük. Ennek ellentéte az előcsarnokban levő áfész bolt. Kicsiny volta miatt — bár igen jó az ellátást — csak nehezen bír megbir­kózni a vendégek rohamaival. A dolgozók magatartása minden dicséretet megérdemel. Van még egy étterem, a Vadvirág, mely olcsóbb ételeivel, változatosabb és udvaria­sabb vendéglátást nyújt. Kár, hogy a für­dőtől távol esik. Szólnom kell a III. osztá­lyú Aranyhordó étteremről, ahol szinte első osztályú a kiszolgálás, változatos, jó minő­ségű, bőséges ételekkel. Hogy tudják ezt csinálni, ez az ő titkuk. A jó vendéglátás külföldi vagy belföldi előfeltétele pedig a jó vendéglátás, a jó ét­keztetés, a választékos kereskedelmi ellá­tottság, hogy a látogatók ne keserű szájíz­zel távozzanak. Semmilyen reklám nincs olyan átütő erejű, mint a szájról szájra to­vábbadott jó vagy rossz vélemény. J. Z. Budapest Válaszolnak az illetékesek Nem nélkülözhető az emberi figyelem Lapunk augusztus 24-i számában jelent meg Dráma, tanulsággal című írásunk, melyre dr. Horváth Lajos vasútigazgató válaszolt. Véleménye szerint a cikk néhány olyan megállapítást tartalmaz, amely nagy va­lószínűséggel nem lehet helytálló, másrészt rontja a közút-vasút kereszteződés­ben elhelyezett fénysorom­pónak, mint technikailag biz­tonságosnak a hitelét, és bizonyos közlekedési ismere­tek hiányára is utal. „Az ilyen fénysorompók építésének egyik fontos alap­szabálya, hogy a leglassúbb közúti jármű (lovaskocsi) és a pályára engedélyezett leg­nagyobb sebességgel közle­kedő express vonat összeüt­közését is biztonsággal ki­zárja. A kérdéses időpontban Vép—Szombathely között egy nehéz és hosszú teher­­vonat közlekedett, amely a fénysorompó behatási pont­jától a sorompó felé levő térközjelzőnél feltartóztatta a nála gyorsabban közlekedő mozdonyvonatot. A tehervo­nat után a fénysorompó — helyesen — nem váltott vil­logó fel­ár fényre, hisz már útban volt felé a mozdony­vonat. A tehervonat ala­csony sebessége miatt azon­ban időközben lejárt a so­rompó zárvatartási ideje a tíz perc, ezért a sorompó automatikusan sötétre vál­tott. A fénysorompó működését Szombathelyen a forgalmi szolgálattevő ellenőrizte, ész­lelte a zavart és a két vonat beérkezése után a zavart előírásszerűen feloldotta. A KRESZ szerint a fény­sorompó fehér villogó fénye nem a szabad áthaladást hanem csupán a fénysorom­pó üzemi f­­es állapotát jelzi. Az átjáróban történő átha­ladás minden esetben a közúti járművezetők szemé­lyes felelőssége. Kérjük tehát a közúton közlekedők fi­gyelmét és türelmét. Amíg a szintbeni közút-vasút keresz­teződések léteznek, a cikk­ben említett helyzet sajnos előadódhat, de dráma ebből csak akkor lehet, ha a gép­­járművezetők elfeledkeznek a veszélyes üzemből fakadó személyes felelősségükről. Természetesen nem zár­hatjuk ki a berendezések meghibásodását sem, hiszen egyes elemei igen nagy igénybevételnek vannak ki­téve, bár minden lehető esz­közzel törekszünk a zavarok kiküszöbölésére.” ★ A fénysorompók hitelét senki sem vonja kétségbe. Ugyanakkor adódhatnak helyzetek, amikor a mégoly biztonságos technika sem nyújt védelmet. Az említett napon, helyzetben, a fényso­rompó üzemszerűen kapcsolt ki, a tehervonat után. De honnan is tudhatná az autós, hogy kellő várakozás és teher­vonat után, sötét lámpa eseté­ben — mozdony jön? Ismétel­jük — a válaszlevélből is ki­derült —, a vasutat nem ér­heti elmarasztalás. Viszont di­cséret illeti az autósokat, akik — egy Trabant kivételével — bár mozdonyra nem számítot­tak, mégsem indultak el, pon­tosan a KRESZ ismeretében, a „vak lámpa" okán. Ami az új­ságíró közlekedési ismereteit illeti, el kell mondanunk: ő állt elöl a sorban, s a második mozdony áthaladtáig meg sem mozdult. Látta viszont a fura­­kodó Trabantot, s azt is, hogy milyen riadtan tolat vissza, a nem várt mozdony elől — ez valóban dráma volt. Tanulság, véleményünk szerint: a leg­biztonságosabb technika sem pótolhatja az ember figyelmét. Munkánk­­ a számok tükrében Valami eldugult című írásunk­ra Novák Ernő, a Szombathelyi Ingatlankezelő Vállalat igazgató­ja a következő tájékoztatást adta. „A Kun Béla út 1. szám alatti Fiatal Házasok Otthonában, a 224. számú lakásban volt mos­dószifon dugulás. A szifondu­gulás megszüntetése a hatályos jogszabályok szerint, a bérlő kötelezettsége. A berendezési tárgyakban keletkezett meghibásodásokat célszerű az észleléskor a ház­­felügyelőnek bejelenteni. A házfelügyelő azonnal választ ad, hogy a javítás kinek a feladata. Mivel a hiba közvetlenül az I. házkezelési osztálynak lett bejelentve, a hibafelvevő kö­teles lett volna a rendszeresí­tett nyilvántartásba azt beje­gyezni. Ez a kialakult gyakor­lat. A bejegyzés alapján tudott volna intézkedni a hibaelhárító csoport művezetője. A bejelen­tés megtörténtét nem vitatom, a hibafelvevőt mulasztása miatt felelősségre vontam, attól füg­getlenül, hogy a hibaelhárítás nem tartozott a vállalatra. A bérlő szabadságának letelte után ismételten felhívta a ház­kezelési osztályt, és a műszaki előadóval tárgyalt. Bejelentette, hogy a mosdó bekötése nem jó, ezért kiállították a munka­lapot és intézkedtek a munka elvégzéséről. Azonban ennek megtörténte előtt a bérlő újból telefonált és közölte, hogy a be­jelentett munkát nem kell el­végezni. A glosszában írtak szerint, a házkezelőség műszaki előadója olyan tájékoztatást adott, hogy „nem kell mellreszívni a dolgot, van hatéves ügyünk is, amit a közelmúltban tudtunk csak orvosolni”. Vállalatunk az azonnali bea­vatkozást igénylő munkák beje­lentését soron kívül kivizsgálja, és a szükséges munkákat 3 napon belül elvégzi. A halaszt­­hatókra is igyekszünk 90 na­pon belül sort keríteni. A házkezelési osztályok műszaki csoportjai havonta készítenek statisztikai jelentést a bejelen­tett és kivizsgált, valamint az elkészült munkákról. Tehát a műszaki előadónak ismerni kell mindig a tényleges helyze­tet. Mivel felelőtlen és a va­lóságot nem fedő egyéni véle­ményt mondott, ezért fegyel­­mileg felelősségre vontam. A vállalat gazdasági vezetésé­nek és egész kollektívájának az a törekvése, hogy a bérlők be­jelentéseit a legrövidebb időn belül orvosolja, ami nem kis megterhelést jelent. Csak néhány szám: tavaly 5484, az idén jú­nius 30-ig 2633 azonnali beavat­kozást igénylő hiba lett ki­vizsgálva és a munka elvégez­ve. A halasztást tűrök száma tavaly 5489, az idei első félév­ben 2141 ,­ ezek a számok igazolják, hogy megfelelő szer­vezettség nélkül kollektívánk képtelen lenne feladatát ellátni. Az említetteken kívül végzi még vállalatunk a tervszerű karbantartási és felújítási mun­kák saját vállalkozásban törté­nő kivitelezését is. Évek óta gondot jelentett, hogy a munkaidő után és a munkaszüneti napokon történt meghibásodások bejelentését csak az első munkanapon tud­tuk fogadni. E gond megoldása érdekében szerződést kötöttünk a Víz- és Csatornamű Vállalat­tal, a hibaelhárítás elvégzésé­re. A bejelentés módját körle­vélben ismertettük a házfelügye­lőkkel, és minden állami lakó­épületben kifüggesztettük a bérlők tájékoztatására. Tehát a leírtakból is megálla­pítható, hogy a bérlőktől kapott információk­­eldugulása’ nem jellemző”. Nehéz, de szép munka volt Az Őrségben is befeje­ződött a kenyérgabona aratása. Az idei szeszé­lyes időjárás mostohán viselkedett velünk. Orszá­gunknak több mint egy­­harmad részét elemi csa­pások sújtották. Sajnos ennek áldozatául esett a szépnek ígérkező termés egy része. Az elemi csapás az Őr­séget, a mi tájegységün­ket elkerülte. Viharkár erre is pusztított, de a jégverés a kenyerünket, az „életet” megkímélte. A termelőszövetkezetek, szakszövetkezetek erőgé­pei, a korszerű kombáj­nok segítségével, kevés emberi munka igénybe­vételével sikerült betaka­rítani a termést. Az aratás ma is a legszebb munkák egyike. Az emberiség ősidőktől fogva ösztönös boldogsá­got érzett, mikor learatta, szerencsésen betakarítot­ta egész évi fáradságos munkájának gyümölcsét, a kenyérgabonát. Régen az aratás megkezdése és befejezése ünnepnek szá­mított a paraszt emberek életében. Ünnepi eledelt ettek és áldomást ittak. Pedig a legfárasztóbb, a legnehezebb munka volt, mégis boldogan végezték. Az aratás minden egyes mozzanata fizikai meg­erőltetést jelentett az ara­tóknak. Főleg az első ka­szásnak kellett a nagy erő a gabona lekaszálásá­hoz. Úgy tartották, hogy munkája a kazánkovácsé­hoz hasonló. Mégis min­dig vígan, nótaszóval dol­gozott öreg és fiatal a búzatáblákon. Még az uradalmakban a régi summások is jókedvűen végezték az aratást, csép­­lést, mert a kenyeret be­csülték, melyet kincsnek tekintettek. Mi öregek még emlé­kezünk rá, hogy gyerek­korunkban ha véletlenül leejtettünk egy szelet ke­nyeret, felvettük és meg­csókoltuk. Mi tudtuk iga­zán értékelni, mert abból sem volt mindig elég. De talán azért is, mert ke­mény munkával jutot­tunk hozzá. Mert nem volt elég learatni, utána mentünk a cséplőgép mellé. Itt a nagy melegen kívül a por is kínozta a gép mellett dolgozókat. Kora hajnaltól késő es­tig dolgoztunk megállás nélkül, de szívesen tet­tük. Mindez már a múlté, a mi gyerekeink csak elbe­széléseinkből ismerik. S talán nem is értik, miért tudunk minderről ma is lelkesen mesélni... Avas Kálmánné Pankasz 1980. szeptember 7. Vasárnap

Next