Vas Népe, 1980. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-02 / 258. szám

1980. november 2. Vasárnap Kisbök, a Dráva holtága A homok itt minden nedvességet elnyel. Mohón issza be az esővizet, a legnagyobb zi­vatar után is járható a néhol hatalmas fák között kanyargó keskeny kis út, amely a 6-os út mellett egy fatörzsre erősített táblától — „Horgásztanya” a felirat — vezet egészen a természetvédelmi terület határáig. Hajdan a Dráva zabolátlan vize görgette itt a kavicso­kat. Gyors vizét már visszaparancsolták, csak egy kis kifli alakú, néhány kilométer hosszú holtág maradt a nyomában, mélyen bevágott, széltől védett mederben, a Kisbók, a Dél- Dunántúl egyik legszebb tava, a barcsi hor­gászok ákom-bákom stégekkel „háziasított” törzshelye. A horgászállások ellenére is a Kisbók érintetlen víznek tűnik: a csend uralja a kör­nyékét, a vadkacsák hápogása, az ugró rab­lóhalak nyomában loccsanó víz, a vég nél­kül hangoskodó kakukkok kiáltása harsogó zajnak hallatszik. A napsütötte időben fel­melegedett, a közepén néhol 7—8 méter mély víz a virradat hűvösében párafelhőkbe bur­kolózik. Mozdulatlanok ilyenkor a tó fölé haj­ló évszázados fák nyúlánk ágai, a csónakki­kötőben várakozó ladikok kátrányfekete tömbjei, a túlparti nádas zöld fala és a hor­gászstégek tükörképe sem rezdül. Mesélik a helybeliek: régen nagyon gaz­dag volt halakban a Kisbók! A gödrökben jó­kora harcsák, a nád mellett termetes pon­tyok, a sűrűben mohó törpeharcsák, a vízbe dőlt fák kusza ágai között süllők és csukák, a vízfelszín közelében súlyos amurok éltek. Egyszer azonban egy gyors áradás után a megemelkedett víz átlépett a gáton, rohant a Dráva felé, s vitte magával a rengeteg halat is. Azért a horgászok kitartanak. Naponta le­ereszkednek a meredek parton, ladikba ülnek, vagy a stégjükhöz mennek, Jegyezőszerűen szétterítik a botjaikat — póznának hívják er­refelé a 3—4 méter hosszú husángokat —, hallgatják a csobbanásokat, s várják, a régi nagy halak közül mikor mozdítja már egy az úszót... Ha fekete ladikjában hangtalanul arra lapátol a­ halőr, suttogva mondott sza­vaik is messze hallatszanak: — Semmi... — és maradnak tovább. A tó közel van Barcshoz, a másik oldal­ról — ha Pécs felől megyünk — nem mesz­­sze a híres ősborókástól. Ide mindig sokan mennek, sokan megállnak, a kényelmes pi­henők, tűzrakó és szalonnasütő helyek, a sé­­tautak marasztalók, így a Kisbókhoz csak ke­vesen jutnak el, elrobognak a kocsik a be­kötőút kezdeténél tarkálló cigánytelep mel­lett. Pedig ritka élmény a tó partján leeresz­kedni. A táj szépsége és a csend önmagában is megéri a fáradságot. Ezt mondom egy hely­beli horgásznak is, bólogat, hümmög, s csak egy kifogása van az idegenekkel szemben. — De azt nem tudják, mennyi hal volt itt — régen ... Mészáros Attila A Vas megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Kőszegi Üzemmérnöksége értesíti T. Fo­gyasztóit, hogy 1980. november 3-án MEDENCEMOSÁSI MUNKÁLATOK MIATT Kőszeg város területén NYOMÁSCSÖKKENÉS, VÍZHIÁNY VÁRHATÓ. Kérjük Fogyasztóink megértő türelmét. _______________________________________(15 843) vas NÉPE VAS NÉPE­­k Apróhirdetés , Ingatlan Balatongyörökön tóközel­ben, hétvégi jellegű kisebb lakóház beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Kovács József, Vonyarcvashegy, Iskola u. 4. (15 875) Eladó beköltözhető há­romszobás, kertes családi ház Celldömölk belterüle­tén, Batthyány u. 27. alatt. Megtekinthető november 1-én, du. 3—5, nov. 2-án de. 10—du. 5, nov. 3-án de. 10—du. 2-ig. (15 884) Nagy kertes, 2 szoba hallos komfortos családi ház, kp.-i életjáradékra el­adó. Érdeklődni: Sárvár, Berzsenyi D. u. 15. (15 890) Sárváron a Vörösmarty u. 24. sz. ház eladó. (15 891) Családi ház telekkel el­adó, Vép. Hunyadi u. 68. Érdeklődni lehet minden nap. (15 896) Szajki tavaknál Kertész u. 7. alatt, befejezés előtt álló hétvégi ház eladó 195 ezer Ft. Kulcs a gondnok­nál. (15 897) Kőszegfalván kétszobás házrész eladó. Érdeklődni: Kőszegfalvi u. 47. sz. Kő­­szegváriéknál. (15 902) Eladó Szombathelyen bel­területen kétszobás komfor­tos ház készpénzért. „Be­költözhető” jeligére a szom­bathelyi Hirdetőbe. (15 905) 3 szobás összkomfortos családi ház eladó, Szombat­hely, Damjanich u. 33. (15 920) lakás Teljesen felújított egy­­szoba, összkomfortos taná­csi lakásomat elcserélném nagyobbra Szombathelyen. „Piroska” jeligére választ a Lapkiadóba. (15 892) Kétszobás szövetkezeti lakás beköltözhetően eladó, érdeklődni lehet Szombat­hely, Akacs Mihály u. 23. SZ. (15 894) 1+2 félszobás összkom­fortos szövetkezeti lakás eladó.Szombathely, Ady tér 42. m/13. (15 904) Elcserélném szombathelyi 2 szoba hallos összkomfor­tos tanácsi lakásomat na­gyobbra. Választ „Emelet” jeligére a Lapkiadóba ké­rek. (15 914) 3 szobás központi fűtéses lakás kiadó, bútorozatlanul, családnak vagy , egyének­nek. Érdeklődni Szombat­hely 12-308-as telefonon szombat, vasárnap. (15 915) •• •­­Vegyes A Magyar Autóklub sze­mélygépkocsivezetői tanfo­lyamot indít RÉSZLETFI­ZETÉSI kedvezménnyel Szombathelyen, Sárváron, Vasváron, Körmenden, Répcelakon. Jelentkezni le­het : Szombathelyen, Lipp V. u. 9. Műszaki Állomás, Sárvár: ÁFÉSZ, Boros La­­josné, vasvár: Vörös Had­sereg út 55. Varga Antal, Körmend: Rába Áruház, Kántor Jánosné, Répcelak: TSz. Iroda, Vágvölgyi Ist­ván. (15 966) November 3-tól december 24-ig JÁTÉKÁRUK, AJÁNDÉKOK nagy választékával várjuk Kedves vásárlóinkat a Pannónia étterem mellett megnyílt új üzletünkben (15 908) Építőipari gépesítő Vállalat 11/2. ÉPÍTÉSVEZETŐSÉGE Vas, Veszprém megyei­ Váltakozó telephellyel felvételt hirdet: 2 autódarus (hivatásos F 5-ös jogosít­vánnyal), 4 toronydarukezelő (nehézgépkezelő jo­gosítvánnyal rendelkezőknek különbö­zeti vizsgát intézünk), 2 villanyszerelő (toronydaru átszerelő) munkakörök betöltésére. Jelentkezni lehet személyesen minden nap 7.00—16.00 óráig, Szombathely, Váci M. u. 74. szám alatt, az ÉGV irodájában. (15 906) Gépjármű Fehér 1300-as Lada 4 éves, extrákkal eladó, Szombathely, Bartók B. krt. 37. III. 16. Czeglédy. Érdeklődni egész nap. (15 346) Z6. 1200-as Lada eladó. Megtekinthető minden dél­után,, Szukics, Csörötnek, Arany J. u. 67. (15 850) Friss műszaki vizsgával 150 m3 MZ eladó. Érdek­lődni minden nap délután. Szombathely, Rózsa R. út 3. (Szuterén) (15 893) ZR-s 1200-as Lada eladó. Érdeklődni Szombathely 14­ 887-es telefonon. (15 895) ZR-es Trabant, friss mű­szaki vizsgával eladó. Ér­deklődni vasárnap. Szom­bathely, Rohonci út 58. m­/12. Tel.: 17-145. (15 898) CT 601­-es Trabant jó ál­lapotban eladó. Körmend, Móricz Zs. u. 14. (15 903) 125 P. Fiat friss műszaki vizsgával eladó, érdeklődni miijden nap 14 órától. Szombathely, Őrség u. 1. (15 912) Jó állapotban lévő 3 év­nél nem régebbi P. 126 gépkocsit vennék- Választ „Igényes” jeligére a Lap­kiadóba. (15 913) Adás-vétó! Választó malacok eladók. Cím: Szombathely, Külső Nárai út 29. (15 788) Kimondottan régi, kézi kovácsolású vasládát vagy lemezzel borított faládát és ugyancsak régi lakatot vagy zárat vennék. „Rend­behozható” jeligére választ a Lapkiadóba. (15 916) Mértani mintás régi ke­leti szőnyeget veszek, hi­básat is. „Gyűjtő” jeligére választ a Lapkiadóba. (15 917) 5 éves tehén 1 hetes bi­kaborjúval ugyanitt fehér cement, mészhidrát és do­lomit eladó. Szombathely, Rumi út 139. (15 918) Malacok eladók. Táplán­­szentkereszt, Gyöngyös u. 16. (15 919) Felveszünk Entzbruder D. Egészség­­ügyi Szakközép- és Szakis­kola, Szombathely, Hámán u. 4. felvesz azonnali belé­péssel takarítónőt. Jelent­kezés: Hámán u. 4. Gazda­sági iroda. (15 900) Adminisztrációban jártas gépírónőt felvesz a Tán­csics Kollégium, Szombat­hely, Táncsics u. 44. (15 901) A HEGYFALUI „RÉPCEMENTI” 2 katonaviselt, gyakorlattal rendelkező MTSZ AUTÓSZERELŐT és háztáji gazdaságok 1 AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐT. részére európai vö- _­s , röstarka-lapály NYUGATDUNÁNTÚLI üszőket értékesít VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG kg-ként 40,— Ft-os áron.­­ Gépjavító Üzeme Súly : 200—400 kg-ig Szombathely, Zanati u. 40—44. (15 899) Telefon: 13­ 935. Felvételre keresünk: (15 801) Gyászhírek Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama, anyós, testvér és rokon HORVÁTH IMRÉNÉ szül. Bácsics Mária életének 80. évében csen­desen elhunyt. Temetése november 4-én, kedden délután fél egy órakor lesz a Jáki úti köztemető­ben. Gyászoló család: Szombathely, Győr, Bu­dapest. Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy HATOS PÁLNÉ sz. Vesszely Irma életének 76. évében el­hunyt. Temetése f. hó 5-én, szerdán háromne­gyed kettő órakor lesz a szombathelyi köztemető­ben. Gyászoló családja: Szombathely. Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, após, testvér és rokon SERES JÁNOS a Körmendi Cipőgyár nyugdíjasa életének 61. évében hosszas betegség után elhunyt. Drága ha­lottunkat november 3-án, hétfőn délután három órakor temetjük a kör­mendi temetőben. A gyá­szoló család, Körmend. (15 979) A Vas­­megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti T. Fogyasztóit, hogy 1980. november 03-tól november 06-ig a Bolyai, Engels, Sámueli, KISZ­, Har­gita, és a Somogyi utcában VÍZHÁLÓZAT MOSÁST VÉGEZ. A felsorolt utcákban és a csatlakozó utcákban a víz elszíneződése várható. Kérjük a lakosság megértő türelmét. (15 844)

Next