Vas Népe, 1980. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-16 / 269. szám
Horgászat Oktatás, választás, haltelepítés A Magyar Országos Horgász Szövetség Vas megyei Intéző Bizottsága és a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ a horgászegyesületeit tagsága részére horgászklubot szervezett. Célja: baráti, művelődő közösségbe szervezni Szombathely és a környék sporthorgászait. A klub kéthetenként pénteki napokon 17.30 órától tartja összejöveteleit az MMIK klubhelyiségében. Ebben a formában történik a horgászegyesületek tagságának oktatása is. Két klubfoglalkozást — október végén és november első felében — már megtartottak. Az idén még november 28-án és december 12-én lesz foglalkozás. Ezekre, az egyesületek külön is mozgósítják tagjaikat, de szívesen várnak érdeklődőket vagy a jövőben belépőket is. Minden foglalkozáson filmet is vetítenek vagy a képmagnó segítségével korábbi tv-előadásokat ismételnek meg. A vidéki egyesületek téli oktatása hasonló tematika alapján történik. Ezekre az egyesületek vezetőségei mozgósítják a tagságot. ~k Az egyesületek vezető testületeiket 1981. elején újraválasztják. A választások előkészítésére és az egyesületi közgyűlésekre való felkészülésre a szövetség a megfelelő útmutatót időben megküldi. A feladatok és célkitűzések szükségessé teszik a tagság lehető legnagyobb mértékű bekapcsolását a választások előkészítésébe, véleményének, javaslatának nyilvánítását az egyes tisztségek betöltésére. Az elvárás az, hogy a vezető testületek olyan horgászokból álljanak, akik az eddigi egyesületi, horgászmozgalmi és közéleti tevékenységük, emberi magatartásuk és rátermettségük alapján a tagság véleménye szerint alkalmasak lesznek az egyes tisztségek betöltésére. December első felében ül össze a horgászegyesületek megyei küldöttközgyűlése, amely megvitatja az 1980. évi munkát, az elért eredményeket és irányt szab a jövő feladatokra. A horgászrend vonatkozásában közgyűlés elé kerülő változás, hogy nemcsak a zárt vizeken, hanem az intéző bizottság összes vizén a nemes halakat a fogás után azonnal a fogási naplóba be kell jegyezni. Erre feltétlenül szükség van. Erre utalnak az 1980. évi fegyelmi és szabálysértési ügyek is. ★ A haltelepítést hosszas tárgyalások előzték meg. A nehézségek ellenére az előző évihez hasonló mértékű haltelepítés valósul meg a horgászvizeken. Néhány zárt vizen a telepítés már be is fejeződött. A táblákat, a telepítés utáni tiltó rendelkezéseket kihelyezték, így remélhető, hogy azokat mindenki figyelembe veszi. A Szajki tavak horgászkezelésbe vétele véglegessé vált. A jövőben ugyanazon feltételekkel és követelményekkel lehet ezeken a tavakon horgászni, mint az intézőbizottság többi vizein. November 11-én, kedden adta ki a posta a madridi Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletről megemlékező 20 forintos blokkot. A blokk 8 színű ofszetnyomással készült Vértel József grafikusművész terve alapján 299 300 sorszámozott, fogazott és 25 000 sorszámozott, fogazattal példányban az Állami Nyomdában. A blokk fekvő téglalap alakú, a négy sarkon sárga színű, négyszögű rész látható, amelyek közül a bal felső négyzetben egymás, alatt kék vonallal elválasztott fekete 1975. és 1980. évszám olvasható. A jobb felső és a bal alsó négyzetben olajág virággal zöld, vörös, fehér színnel látható. A sarkokon levő négyzetek között fennmaradó álló és fekvő téglalapok arany hátterében egyegy város címere, a város neve és egy évszám — amely az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletnek a városhoz való kapcsolatára utal —, majd a városok egy-egy középülete látható. A baloldali álló téglalapban GENF 1974. szöveg és az ENSZ Palota részlete, a fekvő téglalapban HELSINKI 1975. szöveg és a Finlandia Palota, a jobboldali álló téglalapban BELGRÁD 1977. szöveg és a Parlament részlete, az alsó fekvő téglalapban MADRID 1980. szöveg és a Kongreszszusi Palota látható. Mind a négy vázlaton ezenkívül zöld színnel élő környezet ábrázolás is látható. A bélyeg sötétebb kék háttérszínében arany színű Európa térkép található. A jobb alsó részén az értékjelzésszám arany, a bal, felső és jobb oldallal párhuzamosan EURÓPAI BIZTONSÁGI ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI ÉRTEKEZLET. MADRID 1980. szöveg világoskék színnel Olvasható. A térkép középrészén békegalamb olajággal fehér, vörös és zöld színnel, alatta egymásba fonódó betűkkel EUROPA felirat sárga színnel került nyomtatásra. Pothárn M. 14 VAS HERE lán-Sieraf* radio KOSSUTH RADIO 8.10 Külpolitikai negyedóra. — 8.26 Népdalok. — 9.02 Haydn: C-dúr vonósnégyes. — 9.29 Mester Ákos műsora. — 10.08 A két Tündér hídja. — 10.52 Kórusművek. — 11.14 Vasárnapi koktél. — 13.00 Rázós úton. — 13.10 Zenés játékokból. — 13.35 Rádiólexikon. — 14.05 Debussy: Három noktürn. — 14.31 Így láttam Bartókot. — 15.14 Pillantás a nagyvilágba. — 15.34 Színes népi muzsika. — 16.10 Az élete egy regény volt. Frederico Garcia Lorca. — 17.10 Jegyzet. — 17.20 Világhírű zongoraművészek. — 18.02 Régi filmdalok. — 18.50 Diákkönyvtár hangszalagon. — 19.43 Népdalok. — 20.30 Pardi Anna versei. — 20.37 Verdi: Aida. 4. felv. opera. — 23.30 Otto Klemperer vezényel. PETŐFI RADIO 8.85 Mit hallunk? — 8.30 Miska bácsi levelesládája. — 9.06 Örökzöld dallamok. — 10.00 A Janus-arcú város: Nürnberg. — 10.33 Színházi Magazin. — 11.58 Jó ebédhez szól a nóta. — 12.55 Az aranynadrágos fiú. Rádiójáték. — 14.05 Híres előadók albuma. — 14.33 Táskarádió. — 15.30 Nőkről nőknek. — 16.00 A vasárnap sportja. — 16.20 Fúvószene. — 16.35 Koncz Zsuzsa énekel. — 17.00 Slágerek mindenkinek. — 17.55 Mit üzen a Rádió? — 18.33 Nótakedvelőknek. — 19.20 Joan Sutherland énekel. — 19.50 Tánczene, Moszkvából. — 20.20 Könyvismertetés. — 20.38 Társalgó. — 22.35 Olasz táncdalok. — 23.10 Dzsesszfelvételek. 3. MŰSOR 8.08 Zenekari muzsika. — 9.00 Operaáriák. — 9.39 Brahms: C- dúr szonáta. — 10.10 Új Zenei Újság. — 11.06 Mozart Salzburgi szimfóniái. — 12.11 Operarészletek. — 13.05 Művészlemezek. — 14.00 Az elmúlt hetek legsikeresebb műsoraiból. — 15.20 Schubert-művek. — 16.32 Hat Purcell anthem. — 17.20 A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. — 17.50 Donizetti operáiból. — 19100 A magyar széppróza századai. — 19.03 Szimfonikus zene. — 20.35 Sztárok sztereóban. — 21.28 Szimfonikus zene. — 22.50 Magyar zeneszerzők. GYŐRI RADIO 8.30 Lapszemle nyugat-dunántúli lapokból. — 8.35 A Győri Rádió vasárnapi zenés matinéja. — 9.50—10.00 Német műsor. TELEVÍZIÓ BUDAPEST 7.50 TV-torna. — 7.55 Mindenki iskolája. — 8.55 Óvodások filmműsora. — 9.20 Egy kis kirándulás. Lengyel film. 1. r. — 9.45 Röpsuli. — 10.10 Vasárnap délelőtt. — 12.10 A British Múzeum kincsei. 6. r. — 13.20 Déli muzsika. — 14.05 Keleti Mártonsorozat. Janika. Magyar film. — 15.30 Nemzetközi ökölvívóverseny. — 16.50 Műsorainkat ajánljuk! — 17.15 Lehet egy kérdéssel több? — 17.45 Fejezetek a cirkuszlexikonból. — 18.40 TV- torna. — 18.45 Esti mese. — 19.00 A HÉT. — 20.00 Hírek. — 20.05 Érik a gyümölcs. Amerikai film. — 22.10 Sporthírek. — 22.20 Hírek. POZSONYI MŰSOR 15.00 Műkorcsolyázóverseny. — 16.40 Egy király New Yorkban. Amerikai film. —■ 19.30 Híradó. — 20.10 A föld és a nap nevében. Színházi ev. — 22.35 Sporthírek. 2. 18.45 Fiatal zeneművészek hangversenye. — 20.00 Tudományos est. — 21.10 Lóversenyláz. Olasz film. JUGOSZLÁV MŰSOR 9.00 Barázda — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. — 10.00 Terülj asztalkám. — gyermekműsor. — 11.30 Népi muzsika. — 12.00 A tudás — vagyon. — 14.00 Kritikus pont. — 14.30 A nagy gazda — szingapúri film. —16.00 Vasárnap délután. — 19.15 Rajzfilm. — 19.27 Ma este ... — 20.00 Csuka nincs és ne is legyen. — TV- játék. — 21.05 Vajdasági képek. — 21.55 Szórakoztató zene. — 22.10 Sportszemle. 2. 16.30 Kézilabda. — 17.45 Lovas sport. — 18.10 Asztalitenisz. — 10.55 Ma este ... — 20.00 Külföldi dok. műsor. — 20.45 Huszonnégy óra. — 21.05 Legyőzőttek. Olasz—francia—angol film. OSZTRÁK MŰSOR 12.00 Szülők műsora. — 15.15 Forró fürdő. Filmvígjáték. — 16.45 Kicsinyek műsora. — 17.15 Maja, a méhecske. — 17.45 Jó éjszakát gyerekek. — 17.45 Idősek klubja. — 18.30 Találkozás állatokkal és emberekkel. — 19.00 Vasárnapi osztrák képek. — 19.30 TV-híradó. — 19.50 Sporthírek. — 20.15 A sirály. Film. — 21.50 Hírek. 2. 18.00 A tél Itáliában. Film. — 18.30 Okay. Ifjúsági magazin. — 19.30 TV-híradó. — 9.50 Heti körkép. — 20.15 Tetthely. Filmsorozat. — 21.45 Sporthírek. — 22.00 Emberek és mítoszok. Filmsorozat. — 23.00 Hírek. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25 Mit üzen a Rádió? — 9.00 Vajda János versei. — 9.10 A hét zeneműve. — 9.40 Ki kopog? — 10.00 Kgimikék. — 10.35 Gyermekjátékdalok. — 10.50 Mendelssohn: C-moll trió. — 11.20 Bioritmus. — 11.40 Rádiójáték. — 12.20 Ki nyer ma? — 12.35 Válaszolunk hallgatóinknak. — 12.54 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.39 Békebeli vidám történet. Déry Tibor novellája. — 14.54 Édes anyanyelvünk. — 15.10 Nóták. — 15.28 Visszapillantó. — 16.05 Boccherini: C-dúr gitárötös. — 16.30 A Föld mint űrhajó. Az Univerzum gyermekei. II. r. — 17.10 Könyvpremier. — 17.50 Régi híres énekesek műsorából. — 19.15 Sajtókonferencia a kisiparrosoknál. — 20.17 A zene nem ismert határokat. — 21.07 Találkozásom a népzenével. — 22.15 Sporthírek. — 22.20 Tíz perc külpolitika. — 22.30 Halló, itt vagyok! — 23.30 Magyar szerzők zenekari műveiből. — 0.10 Táncdalok. PETŐFI RADIO 8.05 Vidám operettkettősök. — 8.33 Nóták. — 9.10 Slágermúzeum. — 10.00 Zenedélelőtt. — 10.15 Néhány szó zene közben. — 11.55 Pillanatkép. — 12.00 Gyermekdalok. — 12.33 Kis magyar néprajz. — 12.38 Tánczene. — 13.25 Magyar könyvesek között Amerikában. — 14.00 Kettőtől ötig... — 17.00 Tűnődés a „Gyorsuló idő”-ben. III. r. — 17.30 ötödik • sebesség. — 18.33 Zeneközelben. — 19.30 Operettrészletek. — 20.33 Társalgó. — 22.33 Népi zene. — 23.15 Dzsessz a 70-es években. I. MŰSOR 9.00 Iskolarádió. — 9.30 Aratók. Novella. — 9.44 Zenekari muzsika. — 10.30 Rádiólexikon. — 11.05 Operarészt. — 12.12 Magyar Múzsa. — 13.07 A Magyar Népdal Hete. — 13.37 Kórusainknak ajánljuk. — 14.02 Romantikus kamarazene. — 15.35 Láttuk, hallottuk. — 16.00 Az erkölcsi felelősség. — 16.30 Harminc perc beat. — 17.00 Új lemezeinkből. — 17.30 Sztereó mustra. — 17.59 A tengerbe esett férfi. Hangjáték. — 18.25 Egészségünkért! — 18.31 Beethoven: VIII. szimfónia. — 19.05 Fordulók a líra történetében. — 19.35 Mozart-hangverseny. — 20.35 „ örvények fölött”. — 21.30 Dzsesszfelv. — 21.44 A kamarazene kedvelőinek. GYŐRI RADIO 17.00 Műsorismertetés, hírek. — 17.05 Hétfő este Nyugat-Dunántúlon. — Zenés magazin. Telefonszám: 12-722. — 10.00—18.30 Információk innen-onnan. — sport — muzsika. TELEVÍZIÓ POZSONYI MŰSOR 19.30 és 22.00 TV-híradó. — 20.00 Prokofjev: Kővirág. Színházi ev. felv. — 21.45 Dokumentumműsor. — 22.30 A rendőrség nyomoz. — 22.35 A szocializmus világa. — 23.00 Híres 2. 17.50 Hírek. — 18.05 A fiatalo és a sport. — 18.30 Hegedűverseny. — 19.00 Dokumentumműsor. — 19.30 Telesport. — 19.4 Orosz nyelvtanfolyam. — 20.0 Szülők iskolája. — 19. 1. — 20.2 A külföld sportja. — 21.20 Fehér rózsa. — Mexikói film. - 23.05 Híradó. JUGOSZLÁV MŰSOR 17.10 Magyar nyelvű tv-napló — 17.30 TV-naptár. — 17.45 Füles mackó — bábjáték. — 18.0 Mosolyváros — gyermekműsor — 18.15 Emberek beszélnek - művelődési adás. — 18.45 Pódium. — 19.15 Rajzfilm. — 19.2 Ma este... — 20.00 Leszállás , gépházban. — TV-dráma. — 21.1 Kiválasztott pillanat. — 21.15 A film élete. — 22.15 Zenei híradó 17.30 Néma burleszkek. — 19.5 Indirekt — sportműsor. — 19.5 Ma este ... — 20.00 A tudomány és mi. — 21.00 Huszonnégy óra — 21.20 Miért nem kérdeztél meg Evansot — angol filmsorozat. OSZTRÁK MŰSOR 9.30 TV-konyha. — 10.00 Iskolatévé. — 10.30 Forró fürdő Filmvígjáték. — 12.00 A világ nagy hegyei. Filmsorozat. 17.00 Kicsinyek műsora. — 17.31 Lassie. Filmsorozat. — 17.55 J1 éjszakát gyerekek. — 18.00 Allatok a forró égöv alatt. Filmsorozat. — 18.30 MI — közérdekű kérdések. — 19.00 Osztraktépek. — 19.30 TV-hiradó. -20.15 Hétfői telesport. — 21.00 Egy hosszú éjszaka. Film. — 21.50 Esti sportműsor. — 22.20 Hírek. 2. 18.00 Tudományos magazin. — 19.00 Howard Hughes története — 19.30 TV-hiradó. — 20.10 PoMark. (6). — 21.05 Apropó film. — 22.20 Emberek és mítoszok. — 23.20 Hírek. 2. Biok évfordulón Száz éve, 1880. novemberében született Alekszandr Alekszandrovics Biok orosz költő, a szimbolista líra kiváló képviselője. A rejtvényben Ne hívj című versének két sorát rejtettük el. VÍZSZINTES: 1. Az idézet első sora (Zárt betűk: A, S, G, D, G.) 13 Parancsot ad. 14. Görögkeleti szentkép. 15. Lóverseny műszó. 16. Tengeri rákfajta. 17. A ruhát tartja, névelővel. 18. Spanyol Jánosi. 19. Népmeséi alak, Mihók párja. 20. Telket övezi, névelővel. 22. TAR. 23. Beszél a kutyus. 24. Kismotor és Gépgyár. 25. Határozórag. 26. Az ezüst vegyjele. 27. Névelős lőszertartó. 29. Orosz uralkodó volt. 30. Megleli a célhoz vezető utat. 32. Ütővel játszott régi játék. 33. Értelmi belátásból fakadó érv. 35. Műveltető képző. 36. Részvények szelvénye. 37. Német koreográfus és táncos (Kurt). 38. Az USA egyik szövetségi állama. 40. Az NDK hírügynöksége. 42. Kossuth-díjas balett-táncos (Viktor). 43. Tokaj Kupa. 45. Téli csapadék. 46. A versenytáv vége. 48. Szór. 49. Becézett Mária. 511. A ferencesrend tagja. 52. A virág „lakása”. 53. Lenyújt. 55. San ... — fürdőhely az olasz Riviérán. 56. ösztökél. 57. NSZK-beli, luxemburgi és norvég gépkocsik jelzése. 58. Északi férfinév. 59. Gleccser hordaléka. FÜGGŐLEGES: 1. Lágyít. 2. A dolgok megtörténte után. 3. Szigetcsoport a Csendes-óceánban. 4. Híres magyar labdarúgókapus volt. 5. Kamionokon olvasható rövidítés. 6. Az asztácium vegyjele. 7. Pénzt ad ki. 8. Tinóból lesz, ha, tanul. 9. Író, hírlapíró, a Hét novellistába (Károly, 1874—1915). 10. Aden azonos hangzói. 11. Eladó. 12. ... Silvia — Romulus és Remus anyja. 17. Dacos. 18. A víz szilárd halmazállapota. 20. Féldrágakő. 21. Üzemi karbantartó szervezet. 23. Behálózzák a világot. 25. Szőlő. 26. Az Idézet második sora. (Zárt betűk: z, O, F. Y. E.) 27. Fizetnie kell. 28. Tettedre buzdító. 29. Kicsi kerek kenyér. 30. Háromatomos oxigén. 31. Talál. 32. Fővárosunk egyik része. 34. Édes mártás. 36. Nagy német filozófus. 39. Nagy síkság. 4. Paripa. 43. Albánia fővárosa. 44. Hangot ad a zár. 46. Corneille drámája. 47. Magyar származású amerikai színész (Peter). 48. Húsvéti tojás jelzője. 49. Község Borsod- Abaúj-Zemplén megyében. 50. Nobel-díjas német író. 51. Mozog a föld. 52. Szoknya ráncba szedett szegélye. 54. Az orrához. 56. A nobelium és az oxigén vegyjele. 58. Annyi mint rövidítése. 59. Kétezer római számmal. N. B. Kérjük kedves olvasóinkat, hogy a keresztrejtvény megfejtését legkésőbb csütörtöki beérkezéssel — lehetőleg postai levelezőlapon — küldjék meg szerkesztőségünk címére. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Ledöntötték a cárok trónusát, bilincszúzó erős munkáskarok.” A rejtvény helyes megfejtéséért könyvutalványt nyertek: Németh László Meszlen, Tuczai Árpádné Kőszeg, Balázs Ágnes Celldömölk, Tóth Bea Szombathely, Palasik Zoltán Szombathely. A könyvutalványokat postán küldjük el a nyerteseknek. ■ VASÁRNAP Savaria: Keresztül a nagy vízválasztón. Színes amerikai kalandfilm 4, 6, 8. Találékony nyuszi de. 10. Derkovits: Negyedik akadály 4. Serpico 6. NETFŐ Savaria: A jó, a rossz, és a csúf I—II. de, 10, fél 7. A púpos lovacska 5. Mini: Érzéstelenítés nélkül 5, 8-kor archív klub — A tükör. Béke:. A férfi, aki szerette a nőket 5, 7. A MŰVELŐDÉSI ÉS SPORTHÁZ MŰSORA MOZDULJ! Játékos sportvetélkedő szocialista brigádoknak — délután 3 órakor. (16107) MEGYEI MŰVELŐDÉSI ÉS IFJÚSÁGI KÖZPONT MŰSORA: W. Shakespeare: szentivánéji álom, vígjáték. Csiky Gergely Színház, Kaposvár. Este 19 óra. (16490) 1980. november 16. Vasárnap