Vas Népe, 1980. december (25. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-31 / 305. szám
Ma: 1980. december 31. Szerda : A Nap kél 7 óra 32 perckor, nyugszik 16 óra 03 perckor. A Hold kél 1 óra 24 perckor, nyugszik 12 óra 44 perckor. Névnap: Szilveszter Mínusz 7 — plusz 6 Elsősorban az északi országrészben időnként erősen megnövekvő felhőzet, számottevő csapadék még nem valószínű. Főként hajnalban és reggel helyenként köd. Napközben megélénkülő délnyugati, déli szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2—mínusz 7, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában plusz 1—plusz 6 fok között. Mentesítő vonatok az ünnepekre Az újabb háromnapos munkaszünetre a MÁV a menetrend szerinti vonatokat megerősíti, illetve mentesítő járatokat indít. December harminc, január öt között Budapest — Miskolc — Budapest között 19, a nyíregyházi vonaton 12, a nagykanizsaiin és a szombathelyin 8—8 mentesítő indul. Ma reggel a Savaria több kocsival fut ki az állomásról, s este ugyancsak ,„bővítve” érkezik. 12 óra 45 perckor a Délibe mentesítőt küldenek, a 12.55-kor induló rendes gyorsvonat előtt. Az este öt óra után, szintén a Déliből érkező menetrendszerinti gyorsnak is lesz ikerpárja. Január elsején és másodikén nincs változás a menetrendiben. Január harmadikén 12.45- kor és este 6 órakor indul mentesítő gyors a Délibe, valamint 18.10-kor úgyszintén mentesítő a Keleti pályaudvarra. Január negyedikén 12.45- kor indul mentesítő, s az este öt körül befutó gyorsnak ugyancsak lesz párja Budapestről. Az eddigi információk és a jegyelővétel szerint a csúcsot január harmadikára, szombatra várják. Lejárt a mandátum Tisztújítás a kőszegi Majdnem negyedszázada működik mintegy kétszáz taggal öt hektár közös területen a kőszegi szőlészek szakcsoportja. December 28- án délután a szőlészek taggyűlést tartottak, hogy tisztségviselőket válasszanak. A régiek mandátuma lejárt, ezért az új évre a növekvő feladatok végrehajtására a tagságot érdemiben képviselő vezetőséget választottak. A jelölő bizottság körültekintő közvéleménykutatást végzett, majd titkos szavazással elnökölt, öt tagú intéző bizottságot és három tagú ellenőrző bizottságot választottak. Elnök lett Besenyő Lajos kőszegi lakos. Az ellenőrző bizottság elnökének Kunfalvi János, nyugdíjas alapító tagot választották. Influenza A KÖJÁL megyei igazgatóságának járványügyi osztálya tegnap a jelentőszolgálat adatai alapján tájékoztatást adott az influenzás megbetegedésekről. Közölte, hogy az 1980. december 21—27-ig terjedő héten a megye területén kis számban fordultak elő influenzás megbetegedések, melyek általában enyhe lefolyásúak. Kórházi zárlat elrendelése ezért megyénkben nem indokolt. 6 * Szilveszteri Imfigylatban... 1980 — búcsúzunk. Szólnak a dudák, a trombiták, tán az emberek is mosolygósabbak, megértőbbek, mint máskor. Ezer helyen szól a zene, diszkóritmus vegyül a régi idők rock muzsikájába, Karády sejtelmes hangja lengi be a kopott lépcsősházakat. Magyarnótát, netán csángó népdalokat énekelnek a kis csoportok, baráti társaságok. Órák múltán előkerülnek a pezsgősüvegek, koccintunk és emlékezünk. Emlékezünk nyolcvanra, az elmúlt évtizedre, sorsunk alakulására. Lesz, akinél ez az emlékezés a másodperc filmtöredéke csupán, s lesz, akinél számvetés. De ma szóljon a zene, legyen ■ mértéktartóan józan a hangulat. Ezt tolmácsolja a leghíresebb magyar lemezlovas, Cintula is (képünk), az igazán vidám diszkósbemutatón. 1980 — búcsúzunk. 1981 — köszöntünk. Kozma Fotó: Czika László Ma több fogy belőle... Hidegtálak, kocsonyák, szendvicsek et ütött már a sok rendelés, a tehénkötényes asszonyok szorgalmasan súrolják a csempét, a kövezetét, a tűzhelyeket. — Ma jóval több kuncsaftunk akadt, hiába, szilveszterkor a hidegtál, a kocsonya a sztár — mondja Horváth Károly üzemvezető. Szombathelyen, a Kőszegi utca elején működik a Vas megyei Vendéglátó Vállalat hiidegkonyhája. Mindössze öten dolgoznak itt, naponta 5—6 ezer forint értékű készítményt küldenek a város élelmiszerboltjaiba, az áfész egységekbe, no és a saját üzleteikbe. Az itt készülő imbászok, sültek, díszített szendvicsek ismertek Körmenden, Sárváron, Kőszegen és Celldömölkün is. Szilveszterkor mindig nagyobb a forgalom, a mostani — az üzemvezető szavával élve — rekordot döntöget. — Ezerötszáz egyszemélyes hidegtál, százötven nagytál, közel félezer kocsonya — jóval több ez, mint tavaly ilyenkor. Kisegítőt kellett felvennünk, hogy győzzük a rendelést. A partnerek, így a fűszertesek, rendben szállították az alapanyagot, s csak rajtunk múlik, hogy este valóban jó legyen az étvágy . . Bal oldali képünkön a kocsonya-öntés „műveleté", míg a másikon a már készízléses hidegtálak láthatók. Fotó: Horváth Pál Nagysimonyi Megismerni és segíteni az iskolát Nem sokkal karácsony előtt ért véget egy nagyszabású iskolai szülő találkozósorozat Nagysimonyiban. A helyi általános iskola pedagógusai, valamint a község vezetői heteken át „becsalogatták” a szülőket az iskolába. Ismerjék meg az itteni munkát, a körülményeket, s ha mód van rá, segítsenek még tartalmasabbá tenni az oktatási Nyílt napokat szerveztek, a felnőttek részt vettek az órákon — meglepően nagy számban. Például a harmadikosok magyar nyelv és irodalom foglalkozását tizenhatan figyelték. Konkrét megállapodások is születtek a nevelési hetek során, így a község szocialista forigádvezetői vállalták, hogy érdemi támogatást nyújtanak. A varrodások függörnyaket készítenek anyolcadikosoknak, maradék anyagok felhasználásával. Segítenek a kosárfonók is. Tavaszszal pedig kézilabdapályát alakítanak ki az iskolásoknak a termelőszövetkezet tagjai. Sikere volt az ismeretterjesztő előadásoknak. Ezek a pályaválasztásról, az ifjúságvédelemről, az egészséges életmódról, valamint a matematikatanítás új útjairól szóltak. A november elsejétől december 19-ig tartó rendezvénysorozat keretében huszonhét alkalommal találkoztak a nevelők a szülőkkel, kerekasztal beszélgetések kapcsán a falu vezetőivel. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható: mindenki, hasznára, mert sikerült a falu közvéleményének figyelmét felkelteni, sőt, a cselekvés lehetőségét megteremteni egy nemes cél érdekeiben. Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Hykomat Lim. (Budapest) 10 183 Trabant Lim. (Budapest) 2 263 Trabant Lim. (Győr) 1 414 Trabant Lim. Speeiál (Budapest) 3 631 Trabant Lim. Speeiál (Győr) 4 253 Trabant Combi (Budapest) 1 121 Trabant Combi (Győr) 776 Wartburg Lim. (Budapest) 2 677 Wartburg Lim. (Győr) 2 465 Wartburg de Luxe (Budapest) 1 939 Wartburg de Luxe (Győr) 2 539 Wartburg de Luxe tolótetős (Budapest) 524 Wartburg Lim. tolótetős (Budapest) 281 Wartburg Tourist (Budapest) 384 Wartburg Tourist (Győr) 916 Skoda 105 (Budapest) 2 882 Skoda 105 (Győr) 2 164 Skoda 120 (Budapest) 2 179 Skoda 120 (Győr) 1 064 Lada 1200 (Budapest) 8 889 Polski Fiat 126 (Budapest), 4 336 Polski Fiat 128 (Győr) 452 Po'skl Fiat 1500 (Budapest) 1 296 Dácia (Budapest) 3 124 Zaporozsec (Budapest) 30 719 Lada 1300 (Budapest) 5 517 Lada 1500 (Budapest) 4 789 Lada 1500 (Győr) 970 Lada combi (Budapest) 1 637 Lada 16C9 (Budapest) 1 940 Moszkvics (Budapest) 10 340 „mai betyárok” „Befagyott” — bezárt — a „Magyar tenger”. Nem a tó, ott már előbb kikötőbe úsztak a hajók, a kompok. Ez a mi esetünk Kámonban történt, csedben, és ünnepélyes zászlóeresztés nélkül. Negyvenen, ötvenen lehettek talán az aktusnál, régi „utazók". Nyomdász és orvos, villanyszerelő és nehézgépkezelő, tanácsi tisztviselő és építész ülték körül az egybetolt vendéglői asztalt. A törzsközönség. Azok, akik csöndes hétköznapokon általában külön asztaloknál tárgyalják meg a világ s a maguk dolgait és — tudva egyet mást az illemről— csak döntő kérdésekben kérik ki a szomszédos asztaltársaság véleményét. Most egy asztalnál ülnek, a „kapitány” kérte őket így egybe, a búcsúnapra. Ilyen is ritkán adódik a mai világban: ma nem a vendég fizet, ma a „kapitány" látja vendégül állandó kuncsaftjait. (S hogy azért senki ne érezze kényelmetlenül magát, ha akar, kedve szerint hozzájárulhat a vendéglő —, és 6 év búcsúztatóhoz, aki úgy gondolja.) Egy pohárral most lehet akkor a vendéglősre. Egészségünkre. Pista — a fonák — borkorcsolyát, sajtosropogósat hozat mellé. Egyet a csaplárosnéra, miként a hajdani betyárok. A szép fiatalasszony — máskor sarkos menyecske — mintha belepirulna. Na, egyet a boldog óesztendőre is, egészségünkre, proszii, meg istenisten. Hullámzik már a „Magyar tenger”. „Hozz bort, korcsmárosné...” — de nem üvöltve. Érzőn, remegősen, kissé patetikusan, szordinóval ereszti a dalt az éjszakába a kolorista, litt a szomszédos szövőgyárban színezi a végeket.) Aztán: „Harminc év múlva legyünk így, fiúk, ugyanitt" — kontráz az építész. Egészségünkre, egészségetekre. Tavaszra — mondják — fölújítják a „Magyar tengert", de nem tükrösre. S itt állítólag a fröccs ára is marad a régi. No, erre még egyet, fiúk, csenden mulatók, tónusokra fogékonyak. Egészségünkre! —ez— Hírek Fogadóóra MA Dr. Bors Zoltán, a megyei tanács elnöke délelőtt 9 órától 11 óráig hivatalihelyiségében fogadóórát tart. — Régi orosz városok címmel a megyei könyvtár és a TIT megyei szervezete előadássorozatot indított. Előadó Hepkenast János Ybl-díjas építész. A legközelebbi előadást január 5-én tartják a megyei könyvtár előadó termében. A nagyfejedelem metropolisza — A nagy Moszkva címmel — este hatkor. — Tizenegy amatőr rádiós kapott elsőosztályú minősítést az elmúlt napokban Vas megyében. Heten a másod, tizenöten a harmad, heten a negyed osztályú minősítést szerezték meg. Tizenkét úttörő ezüst fokozatot kapott. — ÁB-bébik. Holnap újból két nagykorúvá váló ÁB- bébi adja át ezt a címet a szerencsés utódoknak. Az új bébikre valóban illik majd az elnevezés, hiszen az új év első órájában születettekközül kerülnek ki, mégpedig sorsolással. Az első ÁB-bébi 1961-ben született, eddig hárman kapták meg abiztosítási összeget. Most egy fiú és egy lány a várományos. Akik 1981. január elsején lesznek a sorsolás szerencsés nyertesei, azok 1999-ben a 20 ezer forintos kötvényre 28 564 forintot kapnak majd. — Lennon autója. Kalapács alá kerül John Lennon 1956-os Bentley gépkocsija. A rózsaszín és bíbor színekkel telepingált luxusautót Lennon a Beatles-együttes „kábítószeres korszakában”, 1966 és 1968 között használta. A kocsit később egy légkondicionált kaliforniai borospincében tárolták. Ipari robotok. Az Egyesült Izzóban az V. ötéves ■tervidőszak elején kezdték meg az ipari robotok sorozatgyártását, valamint exportálását a Szovjetunióba. Az idei év végéig mintegy 500 magyar robotberendezést szereltek fel a szovjet üzemekben. Míg kezdetben az ipari robotok csak 22 féle műveletet végeztek el, a jelenleg készülőkbe már 256 féle program táplálhatóbe. Nyereménybetétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár december 30-án Budapesten rendezte meg a nyereménybetétkönyvek idei utolsó negyedévi sorsolását. Mindazok a december 29-ig váltott és a sorsolás napján még forgalomban volt nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye megegyezik az alább felsorolt számokkal, a IV. negyedévi átlagbetétüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. A nyereményeket a betétkönyvet kiállító fiók, takarékszövetkezeti, vagy postahivatal 1981. január 19-től fizeti ki. Az oldalt összeállította: KOZMA GÁBOR szám végződés nyeremény 021 25 053 25 206 25 526 25 641 25 265 50 201 25 1100 253 314 50 429 25 472 50 645 100 657 25 666 100 682 50 698 25 820 25 845 25 914 25 951 50 VA,5 NÉPE Az MSZMP Vas megyei Bizottsága és a Vas megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: POZSGAI ZOLTÁN. Telefon: 11-524 - Szerkesztőség: Szombathely, Berzsenyi tér 2., I. em. Telefon: 12-895, 12-232 és a 11-120 mellékállomásai. Telex szám: 037361. Hirdetések: 12-393 - Kiadja a Vas megyei Lapkiadó V. Szombathely, Berzsenyi tér 2. Telefon: 12-393 és a 11-120 mellékállomasai. Levélcímünk: Szombathely, Postafiók: 100, 9701. Felelős kiadó: STEINER SÁNDOR - Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30,- Ft., negyedévre 90,- Ft, egy évre 360,-Ft. Készült a szombathelyi Sylvester János Nyomda Saphir 96 típusú ofszet rotációs gépén. Szombathely, Kiskar utca 6 - Telefon: 14 762. Felelős vezető: HANUSZEK BÉLA - Index: 25076. - HU - ISSN 0133-0454.