Vas Népe, 1981. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-18 / 15. szám

Ma: 1981. január 18. Vasárnap. A Nap kél 7 óra 25 perckor, nyugszik 16 óra 24 perckor. A Hold kél 14 óra 46 perckor, nyugszik 5 óra 30 perckor. Névnap: Piroska Ismét havazás Mindenütt erősen megnö­vekvő felhőzet. Nyugat felől havazás, vasárnap átmeneti­leg a Dunántúlon havas eső is lehetséges. Eleinte déli, délnyugati, majd északnyu­gati szél. Sokfelé erős, he­lyenként viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nyugaton 0, mí­nusz 5, keleten mínusz 5, mí­nusz 10. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet vasárnap: nyugaton 0, plusz 3, keleten mínusz 1, mínusz 4 fok kö­zött. Pártnapok a megyében A VI. ötéves terv és az­ 1981. évi népgazdasági terv­­gaszd­aságport­ikiási céljairól és kö­ve­tel­mén­yei­ről január 19-én, 20-án és 21-én az alé­b­­bi helyeken és előadásokkal lesznek pártnapok ímeigyémk­­hem: január­ 19-én, hétfőn dél­után fél 4-kor Szombat­helyen, a GELKA-nál Schwiegelhoffer Ferenc, a LATEX Fonó- és Szövőgyá­­rámna­k főmérnöke; délután 4- kor Szombathelyen, a városi tanácson Takács László, a megyei pártbizottság t­tikára; Szombathelyen a Megyei Postahivatalban Kiss József, az Illetékhivatali igazgatója; este 5-skor Uraiújfaluban, az állami gazdaságban Horváth Károly, a megyei párt-vb tagja, a répcelaki termelő­szövetkezet elnöke; este 6-­­kor Rábahidvégen Hende Ti­bor, a vasvári Postaforgalmi Szakközépiskola igazgató­j­a; este negyed 7-­kor Szombat­helyen, a Centrum Áruház­ban dr. Spitz László, az áru­ház nyugdíjas­­igazgatója; es­te 7-­kor Pankaszon Soós Tibor városi-járási mun­kát­­őr parancsok; január 20-án, kedden dél­után fél 2-kor Celldömölkön, a CELLTEX-ben Kálmán Jenő, a celldömölki városi pártbizottság első titkára; délután 2-kor Körmenden, a Műszaki Szövetkezetben Kál­mán János, az EGYT gyá­rán­ak főmérnöke; este 6-i k­or Csehimindszenten dr. Bari Ferenc, a sárvári járási ügyészség vezetője; Mikos­­széplakon Szemes Gyula, a sárvári járási pártbizottság munkatársa; Csipkereken Kiss István, a sárvári járási pártbizottság első titkára, Bérbaltaváron Nagy György, a sárvári járási pártbizottság titkára, Rádóckölkeden Kö­­vesdi László, a megyei párt­bizottság oktatási igazgató­ságán­ak tanszékvezetőj­e: január 21-én, szerdán dél­után 2-kor Szombathelyen, a MÁV Járműjavítóban dr. Schmidt Ernő országgyűlési képviselő, a Nyu­gatmagyar­­országi Fagazdasági Kombi­nát vezérigazgatója; Szom­bathelyen, a Lenfonó- és Szö­vőipari Vállalatnál Czupi János, a LATEX vezérigaz­gató helyettese; délután 3- skor Vépen, a Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Mun­kástovábbképző Intézetben Jenacsek István, a­z MSZMP Központi Bizottságának munkatársa; este 6-ikor Kai­don Csizmazia Imréné, a sárvári járási párt-vb tag­ja; Kenyériben dr. Kuti Béla, a Vas megyei Rendőrfőka­­pitányság vezetője; Pápocon dr. Radics Mihály, a járási hivatal elnökhelyettese; es­te fél­ 7-kor Ostffyasszonyfán Gömböcz István, a sárvári járási pártbizottság munka­társa; Alsóújlakon Németh Árpád, a vasvári nagyközsé­gi pártbizottság­­titkára. „Dolgozni csak pontosan, szépen..." Az egyik reggel nem tudott elindulni Kőszegről a Szombathely felé közlekedő személyvonat. Mint ki i­s derült: sehol nincs a vezérlőfülke kulcsa. Ott maradt az előző váltótárs zsebében. Előkerült így a feszítő­vas, meg a kalapács. Hogy mégse legyen nagyobb kár, s a vállalkozó szellemű motorkezelő végül is az ablakon át­ jutott a műszerfal közelébe. Leállt a művelődési központ is Kőszegen. Üresek a klubszobák, a lovagterem, nem fogad látogatókat a várban levő múzeum is. A doglozók kényszerszabad­ságot kaptak. Helyettük idegen dolgozók jöttek. Fűtés­­szerelők, akiket most hívtak januárban, hogy javítsák meg a radiátorokat. Júliusban, augusztusban ugyan miért is jutott volna eszébe bárkinek az ilyesmi? Múlt szombaton késő este befolydogált a Gyöngyös I a LATEX Nemezgyárába. Észre is vették odabent, tud­tak róla. Csak azt nem tudta senki, kinek kellene in­tézkednie. Ment a drót ide-oda, de... így aztán az egyes üzemrészekben még hétfőn délelőtt is volt mit méregetni. A téma — sajnos — kimeríthetetlen. L. F. Lángolt a függöny, a szőnyeg... Karácsonyfatűz Fölöttébb tanulságos tűz­esetről szólnak az alábbi so­rok. Túl vagyunk január fe­lén, s most riasztották egy könnyen súlyossá válható karácsonyfatűzhöz a szom­bathelyi állami tűzoltókat. A megyeszékhely Schön-­­­herz körút 7-es számít há­zában, egy földszinti lakás­ban gyullad ki a „csontig száradt” fenyőfa a csillag­szórótól, péntek délután. A tűz gyorsan terjedt, előbb a függönyre, majd a szőnyeg­re. Lángot kapott a mű­anyagcsillár és a tapéta is, két fotel megpörkölődött. A lakónak sikerült vízzel el­oltania a tüzet, de közben első fokú égési sérülést szen­vedett a kezén. Mivel feltételezhető, hogy még számos lakásban tarta­nak karácsonyfát, a tűzoltó­ság kéri: mielőbb dobják ki, mert rendkívül tűzveszélyes, gyulladási hőfoka — első­sorban a központi fűtéses lakásokban — nagyon ala­csony. Ha mégis ragaszkodnak a fához, kerüljék a gyertya, illetve csillagszóró gyúj­tást ... kozma Az arra járóik a megmondhatói: nagyon szépen, a népi építészet hagyományait föl­elevenítve alak­ul, épül Őriszentpéter, főleg a nagyközség központja. Tájba, környezetbe illő házaik emelkednek, miként most például az új ABC áruház. Az U­VARTERV-nél ké­szültek a tervei, az őrségi áfész építteti, szemmel láthatóan nagy gondossággal. Épp az itt tapasztalt igényes munka látványa engedheti meg azt a megjegyzésünket: egyetlen szépséghibája van a dolognak. Az nevezetesen, hogy valamiképpen a palóc házakra jellemző „konty”­­került az orom­zatokra. Ámbár az is igaz, székelykaput sem csupán születése helyén láthatni írta már. (Például Velemiben is áll egy nagyon szép.) Itt mondjuk el, hogy Őriszentpéteren­­most kijavítanak majd egy évtizedes építészeti hi­bát is. Az új ABC-shez hasonló tetőt húznak a lapos tetős vendéglőre, amely ma kétség­kívül „kilóg” a k községi központ épületei so­rából. Fotó: H. P. A jogosítvánnyal rendel­kezők többsége a műszaki ismereteket inkább csak el­méletben ismeri, ha kocsijá­val bármilyen rendellenesség történik, a javítást inkább szakemberre bízza. Ezen a gondon próbál segíteni a Magyar Autóklub egy 11 órás Csináld magad! tanfolyam­­megszervezésével, ahol gya­korlatban ismerkedhet meg a résztvevő a kisebb javítá­sokkal, szerelésekkel. A tan­folyamra bárki befizethet — ennek ára 330 forint —, elő­ször képmagnón saját gép­kocsitípusának megfelelő alapvető szerelési művelete­ket tekinthet meg, majd au­tószerelők irányításával, de teljesen önállóan ki-ki meg­javíthatja a mesterségesen előállított hibát saját autó­jé. Természetesen nem autó­szerelőket képeznek, nem is ez a célja a tanfolyamnak, de égő- és biztosítékcserét, kerékcserét, a gyújtásban, vagy az üzemanyagellátás­­b­an keletkezett kisebb hibá­kat kellő biztonsággal elvé­gezheti a kocsitulajdonos. Az elméletben már egyszer meg­tanult, de a gyakorlatban alig-alig végzett szerelési­­műveletek elsajátításán túl a hallgatók tanácsot kapnak, hogy­ például milyen tarta­­lékalkatrészeket vigyenek rövidebb­­ útra, milyeneket hosszabb távolságra. Felhív­ják a figyelmet a gépkocsití­pusok jellegzetes hibáira, s kiselőadás keretében részle­tes információt kapnak a ki­egészítő biztosításokról is. S. I. ­“*És és megbánás... Fejszenyéllel a borravalóért Száznegyven forint borra­valón kapott hajba Szőcén a kertek alatt két falubéli, a 30 éves Dunai Mihály és munkatársa. Munkából jöt­­­tek haza, a zalalövői áfész rakodói voltak. Vitájuknak még nagyobb hevességet köl­csönzött a műszak előtt és e közben elfogyasztott alkohol. A szóváltást tett követte, Du­nai a nála levő fejszenyél­lel társa felé ütött akinek orra tört, bár az ütés nem volt nagy erejű. A sértett a földre esett, Dunai­ segített neki a sebet ellátni, majd a kórházba is elkísérte ... Súlyos testi sértésért fe­lelt. Hat havi, de három évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést, 3 ezer fo­rint pénzbüntetést kapott. Az ügyész súlyosbításért fel­lebbezett, végrehajtható bör­tönt kért. Ennek a megyei bíróság nem adott helyt, mert a vádlott büntetlen előéletű, munkája ellen ki­fogás nem merült fel, a cse­lekményt azonnal megbánta, segíteni próbált, s a tettle­­gességben a sértett kezde­ményezése­ is szerepet ját­szott. Három művelődési ház műsorából Az elkövetkező héten sok­színű programot kínálnak közönségüknek a művelődési házak a megyében. A na­­gyöbloakéból jelzünk néhány érdekes rendezvényt. Bük­oön szerdán délután 4 órakor mesejáték színpad lesz az általános iskolásoknak Csip­kerózsika címmel. Január 23-án este hétkor a felnőttek a Kutyaszorító zenés vígjá­tékon szórakozhatnak. Szent­gotthárdon a Szakmaközi Művelődési Házban egy este a díszítőművészeti szakkör tagjai találkoznak, egy má­sik este húsz beiratkozott szabó-varró tanfolyamista folytatja tanulmányait. Já­­nosházán január 29-én lesz nagy rendezvény a művelő­dési házban.. Ekkor lép fel a Hungária-együttes. (Kék) — Ügyeletes körzeti­­ orvos Szombathely város felnőtt la­kossága részére hétfő reggel 8 óráig, valamint Acsád, Gencs­­apáti, Felsőcsatár, Nemesbőd, Söpte, Torony, Vép községi kö­zös tanácsok, és Nárai, Táplán­­szentkereszt községi tanácsok közigazgatási területének la­kossága részére hétfő reggel 7 óráig Szombathelyen a Wesselé­nyi u. 4. szám alatti központi körzeti orvosi ügyeleti rendelő­ben. Telefon: U-100. Ügyeletes körzeti gyermekorvos Szombat­hely város gyermeklakossága részére Szombathelyen a Wes­­­selényi u. 4. szám alatti köz­ponti gyermekorvosi ügyeleti rendelőben. Telefon: 13-340. — Ügyeletes gyógyszertár Szombathelyen a 6,7-es, Köztár­saság tér 9. szám alatt. — Ügyeletes orvos Kőszeg vá­ros, a kőszegszerdahelyi és lu­kácsházi közös községi tanács­hoz tartozó községek részére hétfő reggel 7 óráig Kőszegen, a Jurisics tér 5. szám alatti kör­zeti gyermekorvosi rendelőben. Telefon: 148. —Ügyeletes orvos Sárváron hétfő­­reggel 7 óráig a központi körzeti orvosi rendelőben. Ady u. 2. Telefon: 175. — Ügyeletes orvos a körmen­di járás lakossága részére hét­fő reggel 7 óráig Körmenden a Rákóczi u. 5. szám alatti kör­zeti orvosi rendelőben, telefon: 143. Szentgotthárdon a Rákóczi u. 5. szám alatti körzeti orvosi rendelőben, telefon: 298.­­ Ügyeletes állatorvos Szom­bathelyen, Kőszegen, valamint a szombathelyi járás községeiben hétfő reggel 8 óráig dr. Domo­kos Lajos. Szombathely, Úttör­ő u. 43. Telefon: 14­ 934. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 3. játékhéten a lottónyere­mények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvénye 1 foga­dónak volt, nyereménye 1 542 633 forint. 4 találata 206 fogadónak volt, nyereményük egyen­ként 29 954 forint. 3 találatot 13 627 fogadó ért el, nyereményük egyenként 283 forint. A 2 találatos szelvények szá­ma 276 968 darab, nyeremé­nyük egyenként 17 forint. A közölt adatok tájékozta­tó jellegűek! Fogadóórák KEDDEN Szele Ferenc, a megyei tanács elnökhelyettese délelőtt 9-től 11 óráig hivatali helyiségében; Erős János, a sárvári városi tanács elnökhelyettese délelőtt 9-től 12 óráig a városi tanács titkárságán; Dr. Élő Antal, a kőszegi vá­rosi tanács vb-titkára délelőtt 9-től 12 óráig a városi tanács titkárságán fogadóórát tart. — Rendőrségi közlemény. A Vas megyei Rendőrfőka­pitányság tájékoztatja a me­gye lakosságát, hogy 1981. január 1-től kezdődően a pá­ros heti szabad szombatokon az igazgatásrendészeti szer­veknél ügyfélfogadás nincs. Halaszthatatlan, rendkívüli esetekben az illetékes rend­őrkapitányság ügyeletéhez lehet fordulni. — Súlyosbítás. Balaton­­parti vendéglőben szórako­zott három üveg sört fo­gyasztott a 21 éves Varga Sándor , nemeskeresztúri la­kos. Utasa nem is ült fel a­­motorkerékpárra, Varga is csak 100 métert tett meg a közeli üdülőig vezető úton, mert igazoltatták. A járás­­bíróság 2400 forintra ítélte, az ügyész súlyosbításért fel­lebbezett. A megyei bíróság 45 napi szabadságvesztésre átváltoztatható 3600 forint pénzbüntetést szabott ki, mert Varga szórakozásból közlekedett, s egyre gyako­ribb az ittas vezetés. — Derkovits és Dési-Hu­­ber művészetéről tart elő­adást Nemes Éva tanár, 19- én, (hétfőn) este fél 6 órai kezdettel az MSZMP Tolbu­­hin úti körzeti szervezetei­nek klubjában. Előadását színes diavetítés kíséri. — Fejtrágyázás. Megye­­szerte megkezdték az őszi vetésű gabonafélék fej­trá­gyázását. A most kiszórt nit­rogénből a tavasz kezdetén azonnali táplálékhoz jutnak a gyengén fejlett növények.­­ A tisztasági mozgalom­ban tavaly 9210 családi házat értékeltek a vöröskereszte­sek a szombathelyi járásban. Megfelelt a követelmények­nek 5 705 porta. A negyven­kilenc község közül huszon­négy nyerte el a tiszta cí­met, a 15 termelőszövetke­­­zet közük négy.­­ A megyei könyvtár ta­nácstermében lesz a Histó­ria klub következő foglalko­zása. A könyvtárak és levél­tárak, mint a történeti for­rások őrzői címmel tart elő­adást Tilcsik György és Pethő Gyula­ január 20-án, kedden délután 5 órakor. Segíts magadon! Az építőipari szakmák egyikéhez-­másikához évek óta nincs elég szakember. Például tetőfedőből. Emiatt többször késik lakóházak és középületek tetőzetének fel­újítása, karbantartása. A gondot az érdekeltek­­maguk szüntetik meg. Az IKV kezdeményezésére a közelmúltban felnőtt szak­munkásképző indult egyelő­re 17 résztvevővel. A beis­kolázáshoz szükséges osztály létszámát, az IKV, a VAS­­ÉP, valamint a megyei Ta­nácsi Építőipari Vállalat „adta” össze. Az életrevaló kezdeményezés jó példa le­het hasonló további gondok megszüntetésére is. Az oldalt összeállította: LAKATOS FERENC ' 11 VAS N­É­P­E Az MSZMP Vas megyei Bizottsága és a Vas megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: POZSGAI ZOLTÁN. Telefon: 11-524­­ Szerkesztőség: Szombathely, Berzsenyi tér 2., I. em. Telefon: 12-895, 12-232 és a 11-120 mellékállomásai. Telex szám: 037361. Hirdetések: 12-393 . Kiadja a Vas megyei Lapkiadó V. Szombathely, Berzsenyi tér 2. Telefon: 12-393 és a 11-120 mel­lékállomásai. Levélcímünk: Szombathely, Postafiók: 100, 9701. Felelős kiadó: STEINER SÁNDOR - Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Készült a szombathelyi Sylvester János Nyomda Saphir 96 típusú ofszet rotációs gépén, Szombathely, Kiskar utca 6. — Telefon: 14­762. Felelős vezető: HANUSZEK BÉLA - Index: 25076. — HU — ISSN­­ 0133-0454.

Next