Vas Népe, 1981. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Talán az országúttól kell kezdenem: a Sárvár felől jövő országánál. A Balatontól Sopronig vezető, 84-es főút része ez, amelyik — sokan mondják — az egyik legszebb az országban. A Sárvár és Rábapaty közötti szakaszt szomorúfüzek szegélyezik. Nem is a fák látványa, ami igazán megfogja az embert, hanem valami nyugodt, szép arányosság: az út szélessége, a fák magassága, meg a kettő távolsága között. Amiről úgy érezzük, hogy véletlenül létrejöhet, de előre nem tervezhető. Persze a fűzfák nyáron igazán szépek. Mégis, szerencsénk van az idővel: néha még a nap is előbújik. Talán, csak hogy a fotósunkkal incselkedjék... Az arányok a faluba beérve sem torzulnak: egymástól tánol épült házsorai mintha régtől azt várták volna, mikor ér már közéjük az új országút. A kevesebb, mint két és fél ezer ember lakta falunak három része van: Alsópaty, Felsőpaty és Rábabogyoszló. Ha föntről néznénk, a volt három község központjai egymással majdnem szabályos háromszöget alkotnak. Rábapaty — a falu neve szerte a megyében a kosarasokat jelenti. Szándékosan nem írom le a teljes szót: manapság inkább kosárkötést mondanak, mint -fonást, de a régi mesterek állítólag máshogy vélekedtek: „lovat lehet kötni, nem kosarat”, mondták. Igaz, nem is csak kosarat készítettek, hanem — vagy inkább — szekérkasokat. Amiket aztán árultak a megyében mindenfelé. Az is igaz persze, hogy most sem csak kosarak készülnek: a szövetkezetben Indonéziából hozott nádból fonják a bútorokat, s szállítják aztán az NSZK-ba, Svédországba és máshová. Persze, azért nem mindenki „kosaras”. A két háziipari szövetkezet mellett két tsz is működik a faluban: az alsópatyi „Új Élet”, és a jákfai székhelyű „Egyesült Úttörő MGTSZ”. Ennek a másodiknak a felsőpatyi irodájában fényképeztük le a három kártyázó nyugdíjast: hetenként egyszer jön csak ide Jákfáról az adminisztrátor, mondják Ha másért nem, azért mindenképpen érdemes volt idejönnünk, hogy egy szép fényképet készíthessünk a régi istállóudvarról a bágyadt fényű, de tiszta napsütésben. — Van tehát a háziipar, és van a két termelőszövetkezet. Az emberek harmadik része, inkább a fiatalok, Sárvárra járnak — mondja lengyel József, a községi népfrontelnök — a vagongyárba, cukorgyárba, a baromfigyárba, ahová más falvakból is. Városkörnyéki község vagyunk. Igazán jó a buszközlekedés, szinte félóránként mennek a buszok Sárvár felé. — Míg velünk beszél, aláír valamit, két példányban. Nem kellene feltétlen az ő aláírása, de úgy lehet, megszokták már, ha valamit alá kell írni, őt keresik. Talán kezességet vállal, vagy valami hasonló, mi éppen eközben fényképezzük le. Kalapját csak a kedvünkért veszi le a fejéről. Elbúcsúzunk Lengyel Józseftől, és kocsiba ülünk. Teszünk egy kört a faluban. A háromszög keleti szárán megyünk végig, a Felsőpatyot Bogyoszlóval összekötő, jól járható földúton. Amit régen „Mise útnak” hívtak, ezen jártak a bogyoszlóiak vasárnaponként a három falu közös, katolikus templomába. A hatvanas években, amikor megjelentek az egyforma kétablakos, sátortetős házak, „Úri utca” lett belőle, most pedig, amikor azoknál sokkal újibb házak épülnek már, és a misére járás sem annyira fontos, egyszerűen a nevén hívják: Rákóczi út. A Rákóczi út folytatása a Kossuth utca. Közepe táján egy furcsa, tornyos kis épületet látunk: mintha egy családi házból nőtt volna ki harangtorony. Ez a „templomiskola", mondják, evangélikus imaház és pedagóguslakás egy épületben. Jó évtizede pedig még működött benne az alsótagozatos iskola is: az oltár elé állították a táblát, amikor hétköznapon arra volt szükség. A felsőtagozatosok másik épületbe, a „kastélyiskolába” járnak. A főút melletti, volt urasági kastély a valóságban egyáltalán nem olyan kifogástalan megjelenésű, ahogy a fényképünk mutatja: sok pénz kellene a rendbehozatalra. De hát ,a pénzre másutt volt szükség. Egy héttel karácsony előtt állították föl a víztornyot a falvak háromszögének belsejében: összesen 38 millió forint kellett hozzá, hogy mindenkinek a házába, udvarába elérjen a vezeték. A tavasszal pedig már folyik majd a víz a csapokból. És ha már a fejlődésről beszélünk, érdemes megnézni a korszerű és ízléses utcasort is Alsópaty délnyugati részén; két-három ilyen emeletes, mégis mértéktartó jóizléssel épült házat minden faluban találhatunk, de egész utcasort talán sehol, öt éve itt még a szövetkezet kertészete, volt .. . Két magas lábazatú, még vakolatlan sokszobás ház között, egy omladozó harmadikat találunk. Lehetetlen, hogy meg ne álljon az ember: ilyen centire kiszámítottan beszorítva két új közé a régi — filozofikus hasonlatokat indít meg a látvány. ■— Kétszázöt éves ez a hal — mondja az öreg néni, majdnem fölötte egy emelettel — én negyven évet töltöttem benne. A tavasszal fogjuk lebontani... Sáli Imrénének hívnak. Csak i-vel a végén, egyszerűen — bár az újság, ami jár, arra y-nal van írva mindig. Búcsút veszünk Rábapatytól. Utoljára még lefényképezzük Németh Margitot, az egyik postást: éppen a saját házához viszi az újságot... és autóba szállunk. A falunak nem egészen két és fél ezer lakosa van. Van egy katolikus és egy evangélikus temploma, meg három haranglábja, ahol a templom katolikus, ott evangélikus a harangláb, és megfordítva ... de ez ma már inkább csak érdekesség. Muck Tibor Fotó: Czika László 1981. január 1. Csütörtök.