Vas Népe, 1981. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-28 / 302. szám

A számadás napjait éljük, szinte minden nap mérle­gek, rangsorok kerülnek a nyilvánosság elé. Eredmé­nyek, sorrendek látnak nap­világot, az egész év kerül terítékre. A napokban a legjobb magyar atléták rangsora ke­rült a nyilvánosság elé. A férfiaknál Demján Miklós személyében szombathelyi rangelsőt köszönthetünk, a zöld-fehér atléta vezeti az 50 kilométeres gyaloglók me­zőnyét. A Haladás verseny­zője 20 kilométeren is a legjobbak között van. A do­bószámok számítanak még szombathelyi siker szakág­nak, főleg a kalapácsvetés. Ebben a számban az első tíz közé két Haladás atléta ke­rült, Tánczi Tibor és Szitás Imre. Itt még megemlíten­dő, hogy az ifi ranglistát is szombathelyi dobó vezeti, Vida József. A női mezőny élére Hor­váth Viktória neve kívánko­zik, aki tavalyi elsőségét idén is megőrizte. 1980-ban 16,58-cal, az idén 18,04 mé­terrel vezeti a mezőnyt. Ez az eredmény már közel van Bognár Judit 1972-ben do­bott 18,23 méteres országos csúcsához. Horváth Janka 800 és 1500, Jankó Ilona 1500, 3000 méteren és mara­toni futásban van a legjob­bak között. Diszkoszvetésben Miklós Judit vezeti az ifik ranglistáját. Érdemes végigböngészni az országos csúcsokat is. A férfiak kilenc, a nők öt olimpiai számban javítottak. Az ifjúságiak termése sze­rény, de szombathelyi szem­pontból dicséretes. A férfiak 16 rekordja közül Vida Jó­zsef (Haladás) egymaga ki­lencet javított. Hatkilós ka­lapáccsal 69,78, 70,68, 72,02, 72,64 és 73,54, 7,26 kilós ka­lapáccsal 63,16, 63,76, 65,38 és 67,14 méter került sor­rendben a neve mellé.­ Eb­ben a számban Szitás Imre is javított csúcsot, előbb 68,24-re, aztán Povázsonét 69,42 méterre.­­ A két listavezető külön öröm számunkra, Demján és Horváth Viktória fejlődése egyaránt kézzelfogható — mondotta Szabó Gyuláné, az atléták vezető edzője. — Dómján szinte tizedmásod­­percekkel maradt el 50 ki­lométeren a nemzetközi szinttől, a gyalogló mezőny legfiatalabb­ja, így még so­kat várhatunk tőle. Kíván­csian várjuk, hogy Horváth Viktória mennyire tudja ál­landósítani 18 méter körüli formáját. 1982-ben megja­víthatja a tízéves súlylökő országos csúcsot, kell is hi­szen az EB-re való utazáshoz szükséges szintek jóval efö­lött vannak. A kalapácsve­tők eredménye dicséretes, Tánczi jelenleg katona, így némi nehézségei vannak, Szitás és Vida még sokkal többre is képes. Németh idén végzett a főiskolán, re­mélhetőleg 1982 jobb éve lesz. Sokat várunk még a már most tízes listára ke­rült súlylökő Ambrustól. Még annyit: ez a legjobb tíz abszolút rangsora, a kü­lönböző korcsoportok rang­sorában még több Haladás atléta neve is szerepel. . NŐK 800 méter Rangelső: 2:01,39 Váczi (Csepel) ... 4. 2:03,85 Horváth J. (Ha­ladás) 1500 méter Rangelső: 4:08,69 Wéninger (TBSC) 2. 4:13,27 Horváth J. (Haladás) 4. 4:14,20 Jankó (Tanárképző) 3000 méter Rangelső: 8:58,70 Jakab (Gy. Dózsa) 3. 9:18,64 Jankó (Tanárképző) Maratoni futás Rangelső: 2:51,02 Babinyeczné (Csepel) 3. 2:54,55 Jankó (Tanárképző) Súlylökés Rangelső: 18,04 Horváth V. (Haladás) Diszkoszvetés Az ifjúsági ranglistát Miklós Judit (Haladás) 46,76-al vezeti. FÉRFIAK 20 km gyaloglás Rangelső: 1:24,00 Szálas (Bp. Honvéd) 3: 1:26,58 Demján (Haladás) 50­­km gyaloglás Rangelső: 4:02,22 Dómján M. (Haladás) Súlylökés Rangelső: 19,28 Szabó L. (TBSC) 9: 16,78 Ambrus (Haladás) Az ifi ranglistát Vida József (Haladás) 14,87 méterrel vezeti. Diszkoszvetés Rangelső: 61,82 Csiszár (GEAC) 9. 58,84 Németh L. (Haladás) Kalapácsvetés Rangelső: 73,38 Tamás (GEAC) 3. 71,84 Tánczi (Haladás) 5. 69,42 Szitás (Haladás) Jel ifjúságiak ranglistáját 67,14 méterrel Vida József (Haladás) vezeti. Atlétikai románk, » Két szdszbatfcelvi listavezető - Kalapácsvetés­ben két Haladás sportéiv­a Ül Mitt! Demján Miklós, az 50 km gyaloglás rangelsője. Jankó Ilona három számban is a legjobbak közé került. M­ai műsor Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 8.25 Mit üzen a Rádió? — 9.00 A hét zeneműve. — 9.30 Petőfi Sándor versei. — 9.42 Óvodások műsora. — 10.05 Kisiskolások műsora. — 10.35 Pászthy Júlia énekel. — 11.00 Cseh fúvósmu­zsika. — 11.22 Bogdán István írása. — 11.42 Glemba. 7. rész — 12.35 Válaszolunk hallgatóink­nak. — 12.50 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.40 A mi Józsi bácsink — Laszikó Géza novellája. — 14.54 Édes anyanyelvünk. — 15.10 Ope­raáriák. — 16.05 Kóruspódium. — 16.31 A reneszánsz Itáliája és a korabeli világ. — 17.10 Bartók Béla zongorázik. — 17.40 Az is­meretlenség homályából. — 18.05 Filmdalok. — 19.15 Sajtókonfe­rencia. — az Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Minisztériumban. — 20.15 Hétfő esti muzsikaszó. — 21.00 Kaleidofon dzsesszked­­velőknek. — 22.20 Tíz perc kül­politika. — 0.10 Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Kovács Péter énekel. — 8.20 Figyelmébe ajánlom. — 8.33 Tíz perc külpolitika. — 8.43 Slágermúzeum. — 9.30 Az év portréi. — 10.00 Zenedélelőtt. — 12.00 Népdalok, néptáncok. — 12.33 Kis magyar néprajz. — 12.38 Tánczenei koktél. — 13.28 Zenés magyar parnasszus. — Kettőtől ötig . . . Kívánságműsor. — 17.00 Árverés. — 17.30 Ötödik sebesség. — 18.33 Könnyűzene. — 19.00 Félóra népzene. — 19.35 Rockhangversenyekből. — 20.33 Társalgó. — 22.00 Verbunkosok, nóták. — 23.20 Operettrészletek. 3. MŰSOR 9.00 Reneszánsz kórusmuzsika. — 9.30 Kamaramuzsika. — 10.20 Szonda. Tudományos magazin. — 11.05 Verdi: A két Foscari. Háromfelvonásos opera. — 13.07 Emlékezés Kunffy Lajosra. — 13.27 Dzsesszmuzsika. — 14.09 Zenekari muzsika. — 16.09 Ka­maramuzsika. — 16.30 A hét ze­neműve. — 17.00 Harminc perc beat. — 17.30 Operarészletek. — 18.22 Gidon Krémer hegedül. — 19.05 Haydn: Az évszakok *— oratórium. — 21.30 Ravel-művek. GYŐRI RÁDIÓ 17.00 Műsorismertetés, hírek. — 17.05 Hétfő este Nyugat-Dunán­túlon. Zenés magazin. — Tele­fonszám : 12-722. Szerkesztő: Szántó Zsóka. — 18.00—18.30 In­formációk innen-onnan — Sport. TV-naptár. — 18.45 Kontra-rit­mus. — 19.15 Rajzfilm. — 19.27 Ma este. — 19.30 TV-napló. — 20.00 Ballada Sinisáról és kó­péról — TV-dráma. — 21.20 Ki­választott pillanat. — 21.25 Is­­merjük-e egymást eléggé — kul­turális műsor. — 22.25 TV-nap­­ló. — 22.40 Dokumentumfilm. 2. MŰSOR 18.45 Telesport. — 19.27 Ma es­te. — 19.30 TV-napló. — 20.00 A tudomány jegyében. — 20.50 Zág­rábi körkép. — 21.15 Filmsoro­zat. — 22.15 Válogatás. OSZTRÁK MŰSOR 9.30 TV-konyha. — 10.30 Car­touche. Kalandfilm. — 12.10 Ka­rácsonyi történet. Film. — 14.35 Mindig ez a Michel. Filmsoro­zat. — 16.10 Tizenhat nap Tim­­buktuban. Dokumentumfilm. — 17.30 Lassie. Filmsorozat: „John”. — 17.55 Jó éjszakát gye­rekek. — 18.30 MI. — 19.00 Oszt­rák képek. — 19.30 TV-híradó. — 20.15 Hétfői telesport. — 21.05 A profik. — Filmsorozat: Egy hétvége. — 21.55 Esti sportmű­sor. — 22.25 Hírek. 2. MŰSOR 16.10 Silas. Filmsorozat 4. — 17.00 A doktor és kedves álla­tai. Filmsorozat. — 18.00 Tudo­mányos magazin. — 18.30 Em­ber a hegyek között. Kalandfilm­sorozat. 3. — 19.30 TV-híradó. — 20.15 A Merian család. Filmsoro­zat 8. — 21.05 Riportműsor. — 22.20 Beragyogod az életem. Amerikai film. — 23:45 Hírek. Televízió POZSONYI MŰSOR 19.30 Híradó. — 20.00 Hiszen férfiak vagyunk. Tévéjáték. — 21.00 Dokumentumfilm a litván díszítőművészetről. — 21.45 Ez történt 24 óra alatt. — 22.05 Ez­zel törődni kell. Riport. JUGOSZLÁV MŰSOR 13.15 Kicsik és nagyok. — 13.40 Lakodalom Moravicában. — 14.10 Meglátogattuk az Uckát — ri­port. — 17.10 Magyar nyelvű TV-napló. — 17.40 Hírek. — 17.45 Gyermekműsor. — 18.00 Népek és nemzetiségek meséi. — 18.15 rions HEpF m­ii Savaria: Kék lagúna 10, 6, 8. Szeleburdi család 4. Mini: Mindhalálig zene 5, 7. A diáksport eseményei A labdajátékokban befe­jeződtek a középiskolai ku­pa küzdelmek. A verseny­­kiírás szerint itt az egyesü­letbe igazoltak is szerepel­hettek. A megyei győztesek az ország legjobb 32 csapa­tával küzdenek majd az elő­döntőbe jutásért. Vas me­gyét képviselik majd a to­vábbiakban . (a labdarúgás­ban — erről már hírt ad­tunk — a Latinka Sándor Szakközépiskola volt a győz­tes.) Kézilabda, lányok: Rudas László Szakközépiskola, fiúk: Savaria Szakközépis­kola. — Kosárlabda, leány: Kanizsai Dorottya Gimná­zium, fiú: Kölcsey Ferenc Gimnázium és Szakközépis­kola, Körmend. — Röplab­da, leány: Nagy Lajos Gim­názium, fiú: Savaria Szak­­középiskola. ★ Az első felkészítő közép­iskolai tornaversenyt Kősze­gen rendezték meg. A köz­ponti versenykiírás késése miatt a vártnál kevesebb volt az induló. Eredmények, „B” egyéni fiú: 1. Pántli János 27,4, 2. Budai R. 24,­ 3. Do­bos P. 26,2. — „C”-fiú: 1. Szabó László 25,0, 2. Si­­monffy L. 24,1, 3. Vámos Gy. 23,5. (Mindannyian a kőszegi Hámán Kató Szak­­középiskola diákjai.) ★ A nemzetközi versenyt követően a középiskolások vették birtokukba a szom­bathelyi Fedettuszodát, a fel­készítőverseny második for­dulójára. Eredmények, 100 m, leány gyors: 1. Takács Eszter (Ru­das L. Szki.) 1:21,9, 2. An­toni A. (KDG) 1:30,2, 3. Óvári P. (KDG) 1:32,7. — 100 m fiú, gyors: 1. Vörös Róbert (NSG) 1:08,6, 2. Ko­­czor P. (Hevesi Szki.) 1:17,0, 3. Jávor B. (óvónő és Zene­­műv. Szki.) 1:26,7. — 100 m leány mell: 1. Horváth Eni­kő (NLG) 1:34,5, 2. Takács E. (Rudas), 1:38,6, 3. Szabó E. (Hevesi) 1:24,4. — 100 m fiú, mell: 1. Kovács Zoltán (Hevesi) 1:31,4, 2. Nedeczky I. (KDG) 1:33,6, 3. Geröly E. (405. sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézet) 1:36,7. — 100 m leány hát: 1. Horváth Enikő (NLG) 1:32,3, 2. Sza­bó E. (Hevesi) 1:38,5, 3. Ta­kács V. (KDG) 1:35,0. — 100 m, fiú, hát: 1. Vörös Róbert (NLG) 1:19,8, 2. Kovács Z. (Hevesi), 1:34,0, 3. Kiss B. (Óvónői és Zeneműv.) 1:52,2. — 4x100-as leány váltó: 1. NLG 6:52,8, 2. Ru­das Szki. 6:58,5, 3. KDG 7.08,4. 4x100-as fiú váltó: 1. NLG 6.05,0, 2. KDG 6.18,6, 3. 405. sz. ISZI 6.37,2. 1. Coe A nagy francia sportlap, a L’Equipe az 1981-­ben négy világrekordot felállított an­gol középtávfutót, Sebastian Coe-t választotta az év sportolójának. Mögö­tte a második helyre a wimbledo­ni teniszbajnok, az ameri­kai John McEnroe került, a harmadik helyet Európa idei legjobb labdarúgója, a nyugatnémet Karl-Heinz Rummenigge érdemelte ki. Tixes ésater Képes Sport Kupa Először 1972-ben mérkőz­tek meg a Képes Sport te­remlabdarúgó kupáért, az akkor még „fiatal” miskolci városi sportcsarnokban. A tíz esztendős jubileumon — hétfőtől — ismét Miskolc ad otthont a résztvevőknek, akik között — ezúttal első ízben — két külföldi együt­tes, a csehszlovák Lokomo­­tiva Kosice és a Tátrán Pre­­sov is szerepel. A kassaiak az 5., az eperjesiek a 8. helyet foglalják el a jelen­legi bajnokságban. A téli holtszezon legjelentősebb hazai labdarúgó-eseménye december 30-ig tart. A Képes Sport Kupa ed­digi győztesei: 1972 — FTC 1973 — ZTE 1974 — II. Dózsa 1975 — Videoton 1976 — Videoton 1977 — Tatabánya 1978 — Videoton 1979 — Debrecen 1980 — Videoton Mint a listából kiderült­, a legtöbbször, négy alka­lommal a székesfehérvári csapat szerezte meg a ku­pagyőzelmet, és erre idén is alkalma nyílik, miután a há­zigazda diósgyőriekkel együtt a Videoton képviseli a magyar élmezőnyt. December 28., hétfő, 18 óra: Tátrán Presov—Loko­motiv Kosice, DVTK—Vi­deoton. 29., kedd, 17 óra: a hét­fői első mérkőzés győztese a második mérkőzés vesztesé­vel: az első mérkőzés vesz­tese a második mérkőzés győztesével. 30., szerda, 16.30 óra: az első napi két vesztes, az el­ső napi két győztes. A kiemelkedő teljesít­ményt nyújtó játékosok ez­úttal is különdíjakat kap­nak. Az MTV sportosztályá­nak különdíját a legjobb kapus kapja. A Képes Sport a legjobb mezőnyjátékos­nak ajánlott fel különdíjat, míg a Miskolci Városi Sport­­csarnok különdíját a torna gólkirálya veheti át. Január 1-től Hétvégi központi orvosi ügyelet Vas megyében A hétvégi ügyeleti központok szombaton reggel 7, illetve 8 órá­tól hétfőn reggel 7, illetve 8 óráig vehetők igénybe. Szombathely, Wesselényi utca 4. Telefon: Il-ioo. Területi hatás­köre: Szombathely, Nárai, Pornóapáti, Horvátlövő, Vaskeresztes, Felsőcsatár, Narda, Dozmat, Torony, Sé, Búcsú, Gencsapáti, Pere­­nye, Söpte, Vassurány, Salköveskút, Vasasszonyfa, Acsád, Meszlen, Vasszilvágy, Nemesbőd, Vát, Vép, Bozzai, Táplánszentkereszt, Vas­­szécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Gutatöttös, Zsennye, Sorkifalud, Nemeskolta, Gyanógeregye, Sorkikápolna, Kisunyom, Balogunyom, Sorokpolány, Ják, Szentpéterfa, Körmend, Rákóczi u. 1. Telefon: 143. Területi hatásköre: Körmend, Katafa, Csákánydoroszló, Ivánc, Fel­­sőmarác, Hegyhátszentmárton, Egyházasrádóc, Nemesrempehollós, Rádóckölked, Nagykölked, Harasztifalu, Nádasd, Hegyhátsál, Hegy­­háthodász, Halastó, Halogy, Daraboshegy, Őrimagyarósd, Szőce, Ri­­mány, Viszák, Szaknyér, Felsőjánosfa, Hegyhátszentjakab, Pankasz, Kisrákos, Nagyrákos, Szatta, Szarvaskend, Döbörhegy, Döröske, Nagymizdó, Vasalja, Kemestaródfa, Magyarnádalja, Pinkamind­­szent, Egyházasbollós, Magyarszecsőd, Málnaszecsőd, Szentgotthárd, Rákóczi út 5. Telefon: 298. Területi hatásköre: Szentgotthárd, Rábatótfalu, Jakabháza, Rábafüzes, Máriaújfalu, Far­kasfa, Apátistvánfalva, Orfalu, Kétvölgy, Alsószölnök, Felsőszöl­­nök, Szakonyfalu, Bajánsenye, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Gö­dörháza, Velemér, Magyarszombatfa, Csörötnek, Rábagyarmat, Ma­gyarlak, Őriszentpéter, Szalafő, Kondorfa, Ispánk, Vasszentmihály, Rátót, Rönök, Gasztony, Nemesmedves, Sárvár, Ady utca 2. Telefon: 175. Területi hatásköre: Sárvár, Csénye, Bőgöt, Porpác, Sitke, Gérce, Vásárosmiske, Pecöl, Kenéz, Megyehid, Ikervár, Meggyeskovácsi, Nyőgér, Sótony, Bejcgyertyá­­nos, Káld, Hosszúpereszteg, Vashosszúfalu, Bögöte, Jánosháza, Kis­­somlyó, Kemenespálfa, Duka, Karakó, Keréd, Nemeskeresztúr, Hegyfalu, Kossuth utca 2. Megyei Tüdőgyógyintézet. Telefon: 10. Területi hatásköre: Hegyfalu, Répceszentgyörgy, Vasegerszeg, Zsédeny, Répcelak, Csánig, Nick, Uraiújfalu, Vámoscsalád, Rába­­paty, Jakfa, Szeleste, Ölbő, Pósfa, Bő, Gór, Chemelháza-Damonya, Tompaládony, Mesterháza, Nemesládony, Nagygeresd, Bük, Sima­ság, Sajtoskál, Lőcs, Iklanberény, Celldömölk, Ady utca 1. Telefon: 253. Területi hatásköre: Cell­­dömölk, Mesteri, Mersevát, Kemenessömjén, Boba, Nemeskocs, Venőck, Kemenesszentmárton, Kemenesmagasi, Szergény, Nagysi­­monyi, Tokores, Kemenesmihályfa, Kenyéri, Pápoc, Ostffyasszony­­fa, Csönge, Egyházashetye, Borgáta, Köcsk, Kemeneskápolna, Vasvár, Lenin út 4. Telefon: 220. Területi hatásköre: Vasvár, Alsóújlak, Nagymákfa, Gersekarát, Sárfimizdó, Telekes, Győrvár, Petőmihályfa, Hegyhátszentpéter, Andrásfa, Oszkó, Pácsony, Olasz­fa, Bérbaltavár, Nagytilaj, Csehi, Csehimindszent, Csipkerek, Mi­­kosszéplak, Kám, Szemenye, Egervölgy, Rábahidvég, Püspökmol­nári, Kőszeg, Jurisics tér 5. Telefon: 148. Területi hatásköre: Kőszeg, Kőszegszerdahely, Velem, Bozsok, Cák, Kőszegdoroszló, Lukács­háza, Gyöngyösfalu, Pusztacsó, Nemescsó, Kőszegpaty, Csepreg, Tö­­mörd, Horvátzsidány, Olmód, Peresznye, Kiszsidány. felvesz központi telepére (D-telep, Lovas út) anyagismerettel rendelkező anyagkiadót — anyagkezelőt, továbbá — kőműves — ács-állványozó — villanyszerelő — víz-fűtésszerelő — üveges szakmunkásokat és betanított munkásokat, valamint segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a Vállalat Munkaügyi Osztályán, Szombathely, Rózsa F. krt. 2. (19­­27) A Vas megyei Állami Építőipari Vállalat 1981. december 28. Hétfő

Next