Vas Népe, 1981. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-24 / 301. szám

A rokkantak nemzetközi évéről? A szobrászok egy olyan emlékmű létrehozásán f áradoznak, amely emléket állít majd a második vi­lágháború rokkantjainak is; a megváltozott munka­képességűeknek átalakítják a zarkat­ázi kastélyt; idén ismét megszervezték a rokkant gyerekek üdültetését... A karácsonyfa kigyúló fényében, a szeretet ünne­pén sokan gondolunk idén rájuk is. Többet tudunk róluk, sokat tettünk értük. 1981-ben ügyük közüggyé vált. Kampány volt ez az év? A kötődés szálai csak mostanra szóltak? Nyugodt szívvel kérdezhetjük-e, hogy megvalósulnak Peter Marshall szavai: „Rok­kantságunk ne legyen se szégyen, se büszkeség, ha­nem az élet ténye, mint az időjárás, vagy a rózsa.” Horváth György festő: Szerintem kampány, de jó értelemben vett kampány volt ez az év. A mi szoci­alista brigádunk eddig iskolákat pat­ronált, a rokkantakról jóformán semmit sem tudtunk. Elmentünk itt, Kőszegen az öregek napközi ottho­nába, ott kértünk címeket. Hat, ne­héz anyagi körülmények között élő család lakását festettük ki, ajtókat, ablakokat mázoltunk 497 órai társa­dalmi munkában, mintegy 19 ezer forint értékben. Az év nélkül talán soha nem is ju­tott volna ez eszünkbe. Igazán jó érzés, hogy ezt a munkát olyanokra fordítottuk, akiknek valóban szük­ségük volt rá, akiknek egy jó szó is olyan sokat ér. Itt a városban híre ment, hogy mit csinálunk, isme­retlen, egészséges emberek szólítottak meg az utcán, menjünk hozzájuk is. Az emberek kapva kapnának a fizetés nélküli munkán! Németh Teréz rokkant nyugdíjas: Tizenhat éves koromban gyermek­­paralízist kaptam, azóta rokkant va­gyok. Nekem igazán sokat jelentett ez az év, mert a szombathelyi in­gatlankezelő vállalat dolgozói telje­sen díjmentesen korszerűsítették la­kásunkat. Huszonkilenc éve vártam rá, de csak most, ebben az évben mertem kérni. Nagyon hálás szívvel gondolok a segítő emberekre. Nyolc­van éves édesanyámmal együtt élek ebben a lakásban, mindkettőnknek sokkal kényelme­sebb így. Réczeg József művezető: Gyakran úgy hallom, mozgássérültek éve. Pe­dig az érzékszervi,és értelmi fogya­tékosok, meg a csökkent­­munkaké­pességűek is a rokkantak közé tar­toznak ! Egyébként azt tapasztalom, hogy az egészséges emberek egy ré­sze lenézi őket, de a többség — ta­lán éppen ennek az évnek köszön­hető —, együtt érez velük. Megtud­ták: ugyanolyan emberek, mint mi. Még egy hasznát látom, a nemzet­közi évnek, az összefogást. A munkahelyemnek szer­ződése van a mozgássérültek megyei egyesületével. Folyamatosan javítjuk, karbantartjuk kocsijaikat, de ha újat készítünk, akkor azt csak közös munkával tudjuk két másik vállalattal, mert a motorikus ré­szét nem tudjuk elkészíteni. Dr. Dalos János jogász: A moz­gássérültek egyesületében sokszor beszélünk arról, jó volt ez az év, felfigyeltek ránk, jelentős erkölcsi, anyagi és társadalmi segítséget kap­tunk. Nem is győzzük eléggé meg­köszönni. De lesz folytatása? Nem csak szalmaláng? Én a Mozgássé­rültek Országos Szövetségének veze­tőségi tagja is vagyok, tudom, ma­radt éppen elég gondunk. Például az ortopéd cipő. Ezt a szakmát az ötvenes években törölték a szakmák névjegyzékéről, már most is nehezen kapunk cipőt. Másrészt jelen­tős gond az is, hogy a rokkantak még mindig nem tudják, hogy a társadalombiztosítás terhére mennyi mindenhez­ hozzájuthatnak, még mindig egyéni par­­tizánakcióval próbálnak sok mindent kiverekedni ma­guknak. Vagy mondjam azt is, nagyon kevesen tud­nak közülük az egyesületünk érdekvédelmi jellegéről? Kovács Károlyné főelőadó: Mindig is hittem az emberekben eleve meglé­vő jószándékban. Az év nekem ezt igazolta. Társadalmi munkában a tejüzem vöröskeresztes titkára és munkafelelőse vagyok, tapasztaltam: bármilyen segítséget kértem, a leg­nehezebben kezelhető ember is azt mondta, ez igazán jó helyre megy, így egyik brigád patronálja a moz­gássérült gyerekek klubját, a másik egy rokkant házaspárt, és még sorol­hatnám. Az év szerintem egy mozgalmat indított el, amelyben 1981. arra volt jó, hogy észrevegyük őket. Géczi László, a közlekedésrendé­szet nyugdíjas vezetője: Sokan kér­dezték tőlem ebben az évben — tes­tileg ép emberek is —, miért ez a nagy igyekezetem a mozgássérültek ügyében ? Legtöbbször tömören vá­laszoltam: emberségből. Ritkábban, vagy amikor a kérdés ironikus volt, bővebb magyarázatot adtam: „kép­zeld magukat az ő­­helyzetükbe!” Mielőtt nyugdíjba mentem, munkám során, a közlekedési balesetek hely­színén sok egészséges ember rokkanttá válását tapasz­taltam. Jól ismerem az ilyen emberek hátrányos hely­zetét, ezért ennek könnyebb elviseléséért küzdök évek óta. Ezt javaslom embertársaimnak — a rokkantak éve után is. 10 VAS NÉPE Válaszolnak az illetékesek Soron kívül Tegyék láthatóvá ! e cím­mel közöltük lapunk novem­ber 29-i számában a szom­bathelyi, Kossuth Lajos ut­ca 15. számú ház egyik bér­lőjének levelét. A panasz alapján a Szom­bathelyi Ingatlankezelő Vál­lalat igazgatója vizsgálatot indított. Eredményéről a kö­vetkezőkben tájékoztatta szerkesztőségünket. A lakás bérlője tavaly augusztus 5-én bejelentette a területileg illetékes házke­­zelőségen, hogy bérleményé­ben nincsenek meg a lakha­tás feltételei. A házkezelőség soron kívül vizsgálatot vég­zett a lakásban és a beje­lentést megalapozottnak ta­lálta. A szükséges munkákat azonban a cikk megjelenésé­ig csak részben végezték el, vállalati dolgozó mulasztása miatt. A vállalat igazgatója a dolgozót fegyelmileg fele­lősségre vonta és elrendelte a munkák soron kívüli elvég­zését, tette, hogy a 13. és a 14. emeleten a két lift reteszeli egymást, ebből a pozícióból csak akkor mozdulnak, ha valaki „felugrik” a 14-re és személyesen indítja el őket. Az Ingatlankezelő Vállalat igazgatójának válasza sze­rint, a karbantartó felvonó­­szerelőknek nem volt tudo­másuk az említett reteszelési problémáról, így a javítások alkalmával az ilyen jellegű hibát nem is keresték. Az olvasói levélből nyert értesülés alapján a felvonó­kat több napon keresztül vizsgálták és sikerült a hibát megtalálni, illetve kijavítani. „Az ügy kapcsán meg kell jegyezni, hogy a felvonók járószékében levő kezelőtáb­lán az év során többször észleltünk olyan szakavatat­lan személy által végzett „átkötést”, amely miatt a felvonó üzeme leállt. Ilyenre nem is gondolva, az egyéb­ként jó felkészültségű sze­relőink a hibát csak hosszas kísérletezés után tudták be­határolni. Ezúton is megragadoa az alkalmat és kérem a felvo­nókat használó bérlőinket, hogy az üzemmenettel kap­csolatos észrevételeiket a házfelügyelő útján, vagy a 12-380-as telefonszámon je­lezzék, mert így a felvonók indokolatlan üzemszünetét­­ csökkenteni tudjuk.” Idézzék a hibát Szombathelyen, a Petőfi Sándor utcában levő 14 eme­letes toronyházban két lift is üzemel, ezek működését ki­fogásolta Gergelits Miklós ol­vasónk. Levelében megemlí­ A hős kis Trabant Az ember néha van úgy, hogy tudat alatt el­raktározott vizuális élmé­nyei akkor jutnak élesen a tudat fókuszába, amikor helyzete azonos, vagy ép­penséggel s­em azonos azzal, ami a tudata alatt rögződött. Sokszor láttam azokat a falragaszokat, amelyeken ez a jelmon­datszerű szöveg áll: „­Jár­művel vagy gyalog, az úton társak vagyunk.” Jelentőségét igazában de­­cember 13-án, vasárnap fogtam fel, amikor a 84- es úton váratlanul „lerob­bantam” az autómmal. Feleségem és két gyer­mekem megható bizalom­mal figyelte, hogy kínló­­dok a hiba felfedezésé­vel, esetleg megjavításá­val, de egyikünk se gon­dolt arra, hogy az nem fog sikerülni, s az arra közlekedő autósok segít­ségére szorulhatunk. Rövid idő múlva azon­ban dermedten —­ a szó igazi értelmében is, mert akkor is igen hideg volt — döbbentünk rá, hogy az úton maradunk. Der­medtségünk belső ér­zéssé fokozódott, amikor azt tapasztaltuk, hogy a bennünket elkerülő autó­sok, bár látták, hogy fele­ségemmel együtt erőlköd­ve toljuk a kocsit, ügyet sem vetettek ránk. Egyszeresak megállt mellettünk egy Trabant Munkásruhába öltözött vezetője, miután ő is hiá­ba próbálta megjavítani a makacs Skodát, magá­tól értetődő természetes­séggel fogott bennünk vontatókötélre, s cipelt Szombathelyig. Nem Tra­bantnak való feladat, de hősiesen állta a próbát mindaddig, amíg biztos helyen letett bennünket. Mire megköszöntük volna a gazdájának, amit ér­tünk tett, már el is tűnt. De tudjuk a rendszá­mát. Az egyik gyerek csavarhúzóval felkarcolta egy Vas Népe margójára: Ul 68—13. Közeleg a ka­rácsony. Köszönetül hadd kívánjuk a hős kis Tra­bant gazdájának, legyen nagyon boldog szerettei körében, és tudja azt, hogy azóta mindig és majd a karácsonyfát kö­­rülállva is hálával és sze­retettel gondolunk rá, mint az önzetlen ember­­szeretet beszédes példájá­ra. Iszak Sándor és családja, Szombathely Cikkünkhöz szóltak hozzá Nem érdemes felújításra? Terítéken az üzemi koszt című írásukhoz kívánunk né­hány szót hozzáfűzni. Hosszú idő óta étkezünk az „Ételgyárban”. Egyetértünk a cikkíró azon megállapításá­val, hogy a régi , épületben lelkiismeretes munka folyik. Kitűnő kosztot kapunk. A fűszerezésnél tekintettel van­nak, a dolgozók arra, hogy az itt étkezők és az ételt hazavivők többsége gyermek vagy idős ember. Az alkalmazottak kedve­sek, udvariasak. Meglepett bennünket a hír, hogy a konyha megszűnik, hiszen több száz ember étkeztetési gondját oldották meg az­­ed­digi üzemeltetésével. A meg­szüntetés helyett nem lenne érdemesebb egy alapos fel­újítással tovább működtetni? 35 nyugdíjas aláírása Munkánkért kaptuk Különös kiválóság címszó alatt, az újságíró megkérdő­jelezte a Patyolat csomagok­ra ragasztott „Kiváló mosás” embléma mindenkori alkal­mazásának helyességét. A Vas megyei Patyolat Vállalat igazgatója válaszá­ban a következőkről tájékoz­tatta szerkesztőségünket. „A „Kiváló mosás” jel hasz­nálatát az 1980. évi mosási minőség eredményeként négy szalonunk kapta meg. Az idén is rendszeres minőségi ellenőrzést tartott a Központi Szolgáltatásfejlesztési Kuta­tatóintézet, a minőségi jel használatának jogosságáról. A vizsgálati eredmények to­vábbra is fenntartják e sza­lonokban a „kiváló mosás” jel alkalmazását. Tehát a minőségi jelet nem azért használjuk, mert sok van belőle és jut min­denre — ahogy az újságíró megjegyezte —, az a mosás minőségét bizonyítja. Mi a munkánkért az elismerést másoktól kaptuk meg, nem önmagunkat tüntetjük ki, s nem kell „ráragasztással” megtámogatni végzett mun­kánkat.” — írta a vállalat igazgatója. Leveleinkből A fedett­­uszoda megnyitá­sakor bezárták a Malom ut­cai tisztasági fürdőt. Az új fürdő gőz része, ahol felte­hetően lehet majd tus alatt szappannal, egyszerűen tisz­tálkodni, továbbra is várat magára. A Malom utcai régi fürdő­ben volt egy három tussal ellátott helyiség. Talán na­gyobb költség nélkül meg le­hetne oldani, hogy az egyik kádfürdő helyiségből a kád eltávolításával zsuhanyozótál­­cát építenének be és felsze­relnének két-három álló tust. Így jobban szolgálná az uszoda a fürdőszobával még nem rendelkező idősebb ven­dégek érdekét. Tóth Lajos Szombathely ★ Szombathelyen a Vörös­marty utca és a Lenin út sarkán, közvetlenül a trafik mellett a ház falán volt egy postaláda. Évtizedek óta a környék lakói oda hordták küldeményeiket, nem kellett a postára menni. A Vörösmarty utcában fo­lyó útépítéskor a postaláda lekerült a falról, de nagyon reméljük, nem véglegesen — írják a Vörösmarty utca la­kói. az Oktató-nevelő tevékenységet segítették . Az ÉDÁSZ Üzemigazgatósága Ferraris szocialista brigád­jának tagjai tavasztól őszig szabadnapjaikat a Rumi Fog­lalkoztató Iskola és Nevelőotthon területén töltötték. Az intézet foglalkoztató kertészetében a megviselt lég­vezeték helyett a különböző, fogyasztóhelyekig földkábelt fektettek le és elvégezték az ezzel összefüggő összes mun­kát. Társadalmi munkájuk értéke 75 ezer forint. A szocialista brigád által végzett munka értéke jelentős hozzájárulást jelent intézetünk működtetéséhez és fenntar­tásához, tanulóink ellátásához. Ezen felújításra szánt összeget az oktató-nevelő munka egyéb tárgyainak beszerzésére fordíthatjuk, például az osztályok bútorzatára, írásvetítőre, játékokra. Munkájukkal tanulóink nevelését, a jobb körülmények között élést és intézetünk zavartalan energia ellátását segítették elő. Jelentős erkölcsi érték tanulóinknak az a tapasztalata, hogy az intézeten kívüli dolgozók, a­ Ferraris szocialista brigád tagjai törődnek velük és segítik őket. A brigádnak oly „természetes” vállalása nálunk a másokon való segí­teni akarást, az önzetlenségre nevelést segítették elő. A személyes jó példa az értelmi fogyatékos gyerekek­nek különösen fontos. A brigád tagjainak kitartó, szorgal­mas munkája élményt jelentett gyermekeinknek. Köszönjük segítségüket! Szabolcsi Győző igazgató Ma is élnek művei Lapjukban néhány hónapja megemlékeztek a kaposvári születésű és ott elhunyt Rippl-Rónai festőművész születésének 120. évforduló­járól. Novemberben minden nap nagy figyelemmel forgattam a Vas Népét, vártam, hogy néhány sorban megemlékez­nek a szombathelyi születésű és a szalézi templom kriptá­jában nyugvó Tóth István szobrászművészről. Nevezett szobrászművész szerepel a néhány éve meg­jelent Művészeti Kislexikon­ban, a régi Révai lexikon pedig így írt róla: „Tóth István szobrász, született Szombathelyen, 1861. novem­ber 9-én. A bécsi akadémián, Zumbusch iskolájában vé­gezte tanulmányait 1882—89- ig, 1890-­ben telepedett le Budapesten. Első emlékszerű műve a nagyváradi Szent László szo­bor volt, melyet Schlauch bí­­bornok megbízásából készí­tett, ugyancsak az ő bőke­zűsége folytán készítette a váradi székesegyház főoltá­rát carrarai márványból, úgyszintén a radnai templom főoltárát, továbbá a Szanisz­­ló szoboremléket, az állandó országházhoz 5 király és 7 allegorikus szobrot. Hunyadi János emlékszobrát 1903-­ban a budai Halászbástyán he­lyezték el. 1907-ben leplezték le Szombathelyen Horváth­ Boldizsár szobrát, 1910-ben a Szily emlékszobrot, 1914-ben a szentesi Kossuth-szobrot. Bosszú című szoborművét a Szépművészeti Múzeum őrzi. 1920-ban megkapta az ál­lami kis aranyérmet Déli pi­henő című szoborművére. Tóth István alkotta a szege­di székesegyház portikusának és belsejének márványból való szobrait, domborműveit, ugyanitt Révai Miklós relief­jét a Nemzeti Pantheonban. Meghalt 1934-ben.” Ezekhez a lexikális anya­gokhoz tartozik: a nagyvára­di Szent László szobor az ottani püspöki palota elé át­helyezve, ma is áll. A bu­dapesti Halászbástya alatti parkban van Polipölő című szobra, a Nemzeti Galériá­ban található Vízhordó lány című nagyon szép kis bronz­szobra. Ezenkívül a sárvári templom előtti téren látható egy első világháborús emlék­műve: lovon rohamra induló, kardjával előre mutató hu­szár szobra. Úgy gondolom, ez a mű­vész is megérdemli, hogy emlékezzünk rá, tekintettel ma is élő műveire. Tóth István Sitke, Kossuth u. 21. 1981. december 24. Csütörtök

Next