Vas Népe, 1982. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-14 / 62. szám
Sikeres volt... ... a körmendi Művelődési és Ifjúsági Központ legutóbbi szabad szombati rendezvénysorozata. A Central kávéházban a helyi átosszal közösen Caola kozmetikai cikkek kiállítását és vásárát rendezték meg. A helyszínen meghívott kozmetikus adott szaktanácsokat az érdeklődőknek. Ugyancsak itt tartott a szombathelyi Kertész MTSZ orchidea-bemutatót és vásárt. Felvételeinken néhány pillanatot örökítettünk meg a sikeres rendezvényről. Ugyancsak ezen a napon volt a központ „Mazsola” klubja kisdiákjainak farsangi összejövetele is az Ifjúság Házában. T. L. Jó tudni! A külföldiek bejelentéséről Megyénk nevezetessé- ii bírsággal sújtható, mert, az Európa-szerte is Ugyanígy büntethető a mert büki gyógyfürdőit magyar szállásadó is, ha évről évre több külföldi bejelentkezés nélkül külkeresi fel. Különösen a földit elszállásos, szomszédos osztrákok kő A rendelet alapján aztal használják ki sokan nem szocialista országoka vízummentes utazásiból beutazóknak a határ lehetőséget és keresnek átlépését követően 24 gyógyulást a fürdőben, órán belül akkor is be Vagy az ízletes magyar kell jelentkezniök, ha konyha kedvéért látogat- vízum nélküli utazásbanak hozzánk. De jönnek jogosultak (osztrák és távolabbi, más országok- finn állampolgárok). A ból is ismerőseikhez, ro- szocialista országokból kondikhoz és olyanok érkező vendégeinknek akik országjáró körúl- csak akkor kell a lakcímjük során jutnak elme- bejelentkezést teljesíteniéyénkbe. Az elmúlt évük, ha 30 napot meghabten csaknem 40 ezer hulladó időt töltenek az orföldi jelentkezett bországban. A bejelentkezéstartózkodott ismerőseinél, sőt egyidőben a tartózkodókonainál, illetve szállódási engedélyüket a renddókban, kempingekben, őrség meghosszabbítja, fizető vendég- szolgálati A bejelentkezést az lakásokban, erre a célra rendtezerest-A megyénkbe látogató (tett sárga sávos, úgynevekülföldiek és a vendég-zett „KÜLFÖLDI BEJE- látó magyar állampolgá LENTŐLAP”-pal a várorok többsége ismeri és si és járási rendőrkapibetartja a külföldiek tartényságokon és a rendőrtózkodására vonatkozó őrsökön kell végrehajtószabályokat, de néhány ni. A bejelentőlapot a esetben a kellemesen elszállásadóval alá kell töltött napok, vagy hetek íratni. A bejelentkezésre után, az országból kouta érkező külföldieket munkáskor apróbb kellemet- kaszüneti napokon is jelenségben volt része négadják a rendőri szervek, hány feledékeny külföld Az osztrák állampolgárinek és szállásadójának, roknak könnyítés, hogy Akkor derült ki ugyanis, azok, akik a beutazás hogy a vendég a rendég napján visszatérnek lejben előírt bejelentke- Ausztriába), nem kell bezési kötelezettségének jelentkezniök! nem tett eleget, s erre A szállodákban, kémszállásadója sem hívta pingekben, motelekben, a fel a figyelmét. fizetővendség-szolgálati A feledékeny külföldi lakásokban megszállt jobb esetben 100—200 fő- Külföldiek bejelentkezterint helyszíni bírság ítését a szálláshely ezré! megfizetése után haza- megbízott dolgozói — utazhatott, rosszabb eset- portások, gondnokok, ben azonban vissza kel megbízottak — intézik, a lett oda utaznia, ahol rendőrségre a vendégnek tartózkodott és utólag — nem kell mennie, jóval magasabb pénzbír- A külföldi állampolgáság megfizetése után — volt általában 30 napig, de keleltt jelentkeznie. A vagy a vízumban megha- BM rendelet szerint tározótt ideig tartózkodu gytanis a külföldi köte-háznak az országban. A les bejelenteni az or- tartózkodási idő megszágba történő beutazást, hosszabbítható. A hoszt a lakásváltozást, a tar- szabóltásit a tartózkodási tózskodásra jogosító en- engedély lejárta előtt e8gedély kiállítását, illetve órával a tartózkodási meghosszabbítását, valamely szériát illetékes vámait a magyar állampolrosi és járási rendőrkapigárság kötelékéből törté- tányságokon, illetve a nő elbocsátást követő 24 megyei rendőrfőkapitányórán belül”. A külföldi jogok igazgatásrendészei bejelentkezéséért a mati szerveinél lehet kérni, gyár szállásadó is felelős. A lakcím,bejelentés vég-Az a külföldi, aki a behajtásával magunkat és bejelentkezést késve fel- külföldi vendégünket híresíti, vagy elmulasztja, méljük meg a felesleges szabálysértést követ el és izgalmaktól és kiadások - az ide vonatkozó rendelettől, s a hazánkban eltelértelmében 3000 forintig tett napok valóban kelleterjedő pénzbírsággal, mes, maradandó élmeenyhébb esetben helyszínjek maradnak. RADIO KOSSUTH RADIO 8.10 Külpolitikai negyedóra. — 8.26 Operaáriák. — 8.55 Kulturális magazin. — 10.08 Kossuth Életrajzi dokumentumjáték. 1. rész. — 11.13 Évszázadok mesterművei. — 12.10 Mozart: A színigazgató. Egyfelvonásos zenés komédia. — 13.05 Fekete Gyula írása. — 13.15 Könnyűzene. — 13.44 Utazó kutatók. — 14.04 Így láttam Kodályt. A Mikrofonnál: Illyés Gyula. — 14.44 Békebeli vidám történet. Déry Tibor novellája. — 15.14 Daloló, muzsikáló tájak. — 15.54 Bing Crosby énekel. — 16.01 Kő hull apadó kútba. Rádiójáték. — 17.10 Pillantás a nagyvilágba. — 17.30 Lemezmúzeum. — 18.45 Agónia. Miroslav Krlezsa drámája. — 20.33 Örökzöld dallamok. — 21.31 Népi muzsika. — 22.20 Arturo Toscanini felvételei. — 23.52 Madrigálok. PETŐFI RADIO 8.05 Érdekességek a jövő hét műsorából. — 8.30 Miska bácsi levelesládája. — 9.00 Vasárnapi koktél. — 10.33 Suppé: A szép Galathea. Vidám mitológiai játék. — 11.48 Jó ebédhez szól a nóta. — 12.45 Tudósítás a Rába ETO—O. Dózsa labdarúgó-mérkőzésről. — 12.51 Jonathán: Rádiójáték. —14.03 Magyar táncdalok. — 14.33 Táskarádió. — 15.30 Jelenidőben. „Magyarok Algériában”. — 16.00 Spirituálék. — 16.40 Slágerek mindenkinek. — 17.45 „A tűz márciusa”. Barát Apollónia dokumentumműsora. — 18.33 A vasárnap sportja. — 19.03 Nóták. — 19.33 Bakonyi Pál jegyzete. — 19.43 Adriano Celentano énekel. — 20.10 Zenés Magyar Parnasszus. — 20.38 Társalgó. — 22.05 Fényes Szabolcs műveiből. — 23.20 A mai dzsessz. 3. MŰSOR 8.11 Schiff András zongorázik Szt. — 9.16 Operakettősök. Szt. — 9.55 Új Zenei Újság. — 10.45 Külpolitikai negyedóra. — 11.06 Tánczene. — 12.00 Nagy mesterek. — világhírű előadóművészek Szt. — 14.05 Operarészletek Szt. — 15.12 Händel-művek. Szt. — 16.30 Művészlemezek. Szt. — 17.30 A magyar széppróza századai. — 17.45 Kórusművek. Szt. — 18.15 A zeneirodalom remekműveiből Szt. — 19.48 Operarészletek Szt. — 20.38 A kamarazene kedvelőinek. — 21.56 Zenei panoráma. — 22.32 Kaspar Peter Handke hangjátéka. GYŐRI RADIO 8.30 Hírek. Útinform. Időjárásjelentés. Programjavaslat. — 8.50 Mikrofonséta Nyugat-Dunántúl múzeumaiban. Szerkesztő: Szántó Zsóka. — 9.35 Szlovén műsor. — 9.50—10.00 Német műsor. TELEVÍZIÓ BUDAPEST 7.50 Mindenki iskolája. Fizika. — 8.20 Történelem. — 8.55 Vetélkedőműsor. —5. 0.) — 9.25 Óvodások filmműsora. — 9.50 A Föld titkai. XIV/10. — 10.15 Zsebtévé. — 10.55 Rába ETO—II. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — 13.15 Nótaszó. — 13.40 Pécsi Sándor-sorozat. Erkel. Magyar film. — 15.30 Műsorainkat ajánljuk. — 16.00 Petőfi útjai. IV/3. — 16.45 Lehet egy kérdéssel több? — 17.15 Riporter kerestetik. Döntő. 1. rész. — 18.40 Tévétérna. — 18.45 Esti mese. — 19.00 A hét. — 20.00 Hírek. Sporthírek. — 20.10 Charlie angyalai. Tánc a sötétben. — 21.00 Riporter kerestetik. Döntő. II. rész. 2. MŰSOR 20.05 Új idők, új dalai. VIII/3. — 20.30 Alfred Brendel Schubert műveiből. XIII/4. — 21.20 Lomtalanítás. Tévéjáték. POZSONYI MŰSOR 8.35 Gyermekműsor-összeállítás. — 11.00 A hét tükre. — 11.30 Alpesi sí világkupa. Műlesiklás. — 13.15 Beethoven : G-dúr zongoraverseny. — 13.50 Filmmúzeum. Kezdeni mindig lehet. Szlovák film. — 16.00 Műkorcsolya VB. Gálaest. — 18.00 A komikus és világa. — 18.25 Hazai virágcsokor. Zenés műsor. — 19.30 Hiradó. — 20.05 Éjszakai őrjárat. Francia film. — 21.35 Sporthíradó. — 21.50 Ritmikus sportgimnasztika-verseny. JUGOSZLÁV MŰSOR 9.00 Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. — 9.50 Hírek. — 10.00 Vasárnap délelőtt gyermekeknek. — 11.30 Népi muzsika. — 11.58 Reklám. — 12.00 Földművelőknek. — 13.00 Művelődési adás. — 14.00 Jugoszlávia, jó napot! — Tájékoztató-szórakoztató adás. — 14.45 Dokumentumriport. — 15.15 A világegyetem — dokumentumsorozat. — 16.00 Frederic utca 16. szám. — Amerikai játékfilm gyermekeknek. — 17.30 Vasárnap délután. — 18.55 Rajzfilmui. — 19.21 Reklám. — 19.27 Ma este.— 19.30 TV-napló. — 19.55 Reklám. — 20.00 A le nem igázott város — drámasorozat. — 21.25 Reklám. — 21.30 Sportszemle. — 22.15 TV-napló. 2. MŰSOR 11.30 Jasnasí Világkupa, műlesiklás. — 15.00 Koppenhagen: Műkorcsolyázás. — 17.00 Zenés délután: Ludwig van Beethoven. — 19.27 Ma este. — 19.30 TV-napló. — 19.56 Reklám. — 20.00 Történetek a dzsesszről. — 20.45 Reklám. — 20.50 Tegnap, ma holnap. — 21.05 Stúdió 071. — 21.35 Jean Cristophe — filmsorozat. OSZTRÁK MŰSOR 11.15 Az ORF Haydn koncertje. Vezényel: Leonard Bernstein. — 15.00 Folytassa Cleo. Angol filmkozédia. — 16.30 Egy, kettő, vagy három. Fejtörő műsor. — 17.15 Nilson Holgersson. Filmsorozat. — 17.45 Idősek klubja. — 18.30 ML Családi műsor. — 19.00 Vasárnapi osztrák képek. — 19.30 TV-híradó. — 19.50 Sporthírek. — 20.15 Közvetítés a Népszínházból: Karl Schönherr — A Föld. — 21.35 Sporthírek. — Hírek. 2. MŰSOR 11.85 Síversenyek közvetítése Rutaiból, utána úszóversenyek közvetítése Grazból, utána műkorcsolya VB közvetítése Koppenhágából. — 18.30 Okay. Ifjúsági magazin. — 19.30 TV-híradó. — 19.50 Heti körkép. — 20.15 Egy férfi keres egy aszszonyt. Francia film (ism.) — 21.45 Alfred Hitchcock sorozat: „Az utolsó kiáltás.” Film. — 22.30 Hírgyr. Savaria: A keresztapa fél 5, fél 8. Derkovits: Róka és a medve 4. Szerelem szieszta idején 6. RADIO KOSSUTH RADIO 8.25 Erkel operáiból. — 9.00 A hét zeneműve. — 9.30 A szabadsághoz. Petőfi S. versei. — 9.40 Ki kopog? —10.05 Nyitnikék. — 10.35 Szabó Ferenc: Föltámadott a tenger. — 11.39 Vladimir Horowitz Fauré-műveket zongorázik. — 11.40 Tatárpuszta. — 12.00 Déli Krónika — 12.20 Ki nyer ma? — 12.35 Válaszolunk hallgatóinknak. — 12.50 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.24 Március idézése. — 14.54 Édes anyanyelvünk. — 15.00 Hírek. — 15.05 Palánkay Klára operafelvételeiből. — 15.30 Képek és jelképek. — 16.00 Útközben. — 16.09 A magyar szabadságharc dalaiból. — 16.29 Látogatóban. — 17.10 Kossuth Életrajzi dokumentumjáték. — 18.10 Hol volt, hol nem volt. — 18.30 Esti magazin. — 19.15 Hétfő este Pesten és Budán. — 21.00 Fehéren-feketén. — 22.00 Hírek. PETŐFI RADIO C.33 Népdalok. — 9.05 Slágermúzeum. — 9.50 Türelem. — 10.00 Zenedélelőtt. — 12.00 Népzene. — 12.33 Kis magyar néprajz. — 12.38 Tánczenei koktél. — 13.25 Bányamester. — 14.00 Kettőtől ötig... — 17.00 A lőporsziget lakói. — 17.30 ötödik sebesség. — 18.33 Nosztalgiahullám. — 19.25 Bonjau, Momo! — 20.02 Balázs Árpád nótáiból. — 20.33 Senki többet? Harmadszor! — 21.50 Szerelmi kettősök operettekből. — 22.20 Népdalok, néptáncok. — 23.00 Hírek. 3. MŰSOR 9.00 Sebestyén János orgonahangversenye. — 10.32 Dixieland-felvételekből. — 11.05 Borsody László népdalfeldolgozásaiból. — 11.40 Don Carlos. — 12.50 Bliss, Kenilworth. — 13.07 Rádiószínház. — 14.07 Leonard Bernstein vezényel. — 16.00 Iskolarádió. — 16.30 A hét zeneműve. — 17.00 Johnny Guitar Watson felvételeiből. — 17.30 Egészségünkért! — 17.35 Félóra népzene. — 18.07 Renata Scotto operaáriákat énekel. — 19.05 Fiataloknak — kortárs zenéről. — 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémiát. — Kb. 20.26 Betűvetők. — Kb. 21.15 Zuzana Ruzicková Couperin-műveket játszik csembalón. — 21.35 A Beatles együttes összes felvétele. — 22.30 Hírek. GYŐRI RADIO 17.00 Műsorismertetés, hírek. — 17.05 Hétfő este Nyugat-Dunántúlon. Zenés magazin. Telefonszám: 12-722. Szerkesztő: Szántó Zsóka. — 18.00—18.30 Információk innen-onnan. Sport. TELEVÍZIÓ BUDAPEST 8.58 Műsorismertetés. — 9.00 Idősebbek is elkezdhetik. — 9.05 A vadon világa. — 9.30 Az Esőtündér. — 10.35 „Fényesebb a láncnál a kard ...” — 11.00—11.50 Cimbora. — 16.02 Műsorismertetés. — 16.10 Cyrano és D’Artagnan. — 18.20 Petőfi útjai IV/4. — 19.00 Reklám. — 19.10 Idősebbek is elkezdhetik. — 19.15 Esti mese. — 19.30 TV- híradó. — 19.50 Műkorcsolya VB. — 21.20 Erkel Ferenc: Névtelen hősök. — 22.40 Hírek. OSZTRÁK MŰSOR 9.30 TV-konyha. — 10.00 Iskolatelevízió. — 10.30 Folytassa Cleo. Angol filmkomédia. (ism.) — 17.00 Kicsinyek műsora. — 17.30 Lassie. Filmsorozat: „Viszontlátás New Orleansban”. — 17.55 Jó éjszakát gyerekek. — 18.00 Történetek paripákról. Filmsorozat: „Egy idős pár New Yorkban”. — 18.30 MI — családi műsor. — 19.00 Osztrák képek. — 19.30 TV- híradó. — 20.15 Hétfői telesport. — 21.05 Kaz és társa. Filmsorozat. — 21.50 Esti sportműsor. — 22.20 Hírek. 2. MŰSOR 18.30 Jean Christophe. Filmsorozat 4. — 19.30 TV- híradó. — 20.19 A kedves család. — 21.05 Gazdasági riportműsor. — 22.20 A selyemcipő. TV-filmsorozat. — 23.45 Hírek. Óriások és törpék A 3200 kilométer hoszszúságú Bajkál—Amúr vasútvonal építésénél ilyen óriások dolgoznak. Az építkezés egyes szakaszain a hőmérséklet eléri a mínusz 60 C°-ot is Nagy volt a szeméremérzet! Abban az időben szó sem lehetett női kétrészes fürdőruháról, a falusi lányok, asszonyok legföljebb alsószoknyában, pendelyben fürödhettek. Az idősebbek közül sokan csak bezárkózva, tetőtől talpig egyszerre aligalig. A felső szoknyának takarnia kellett az alsót, amely rendszerint csipkés volt. Ez főképpen selyemruha hordásánál nem mindig volt könnyű, mert az átlátszhatott, rövid alsó már baj volt, mert mutatta a comb alját. A hosszú csipkés alsó megint csak rossz volt, mert kilógott. Ha így történt valamelyik asszonynál, lánynál, nem illett rászólni, hogy „kilóg az alsód”. Úgy illett mondani, hogy hosszabb a péntek, mint a szombat. Ez megfelelt a szolid, erkölcsös figyelmeztetésnek. A figyelmeztetett nőszemély erre elpirult és elillant valahova, hogy rendibe szedje magát. Ma már nem kell ilyesmin pirongatnia senkinek. Ma már a sajtóban, a TV- ben jócskán láthatunk teljesen pucér, „szekszis” nőket. Akiknél se péntek, se szombat. Egyébként a munkában, az életben, mégis általánossá vált a régi közmondásnak egy új változata s kimondottan széles körökben érvényesül. A munkában töltöttpénzeket sokan jóval hosszabbnak tartják, mint az elsuhanó, könnyű szabad szombatot, amelyet szabad vasárnap is követ. Hanem most, hogy kezd kitavaszodni, némelyik vállalatunknál, intézményünknél, hivatalunkban már péntek délután nehéz, vagy nem lehet megtalálni az „illetékeseket”. „Nincs kérem, el kellett utaznia!” „Nincs kérem a helyettese sem, egy órával ezelőtt ment el, s nem hiszem, hogy visszajön.” „Hogy valakit adjak? Igazán nem is tudom, nincsbent most olyan ember...” Lám, itt is kilóg jócskán valami. ★ És mondd, Pontyikám, milyen ember a férjed, még nem is láttam. Milyen? Jó mérnöknek tartják! ★ Egy tanácskozáson: „Egyik legfontosabb feladatunk volt és marad, hogy a fizetéseket és béreket differenciáljuk.” Másvalaki tiltakozik: „Nem értek egyet az előttem szóló elvtárssal!” Nagy megrökönyödés. „Hogy képzeli ezt? Akkor ön ,a ha- Van, aki lehúzná... Savaria: A keresztapa 10, fél 5, fél 8. Mini: Kis gömböc 5. Vágyak idegenben 7. 1982. március 14. Vasárnap