Vas Népe, 1982. június (27. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-18 / 141. szám
Érdekességek, visszhangok Ez is, az is a Hindiairól A Bilbaót „megszálló” angol turisták eddigi tevékenységének mérlege: több tízezer pezetás kár egy belvárosi bárban, és ugyananynyi a „Yoko és Lennon” elnevezésű diszkóban... A franciák elleni bemutatkozó mérkőzés előtt a bilbaói stadionban szerdán példátlan biztonsági intézkedéseket tettek a spanyolok, ezer különlegesen kiképzett rendőrük cirkált. A bilbaói stadionban egyébként külön szobákat készítettek, melyeket alaposan „megvasaltak”, az ablakokra és az ajtókra rács kerül. Szükség esetén ide helyezik majd el azokat a renitens szigetországi szurkolókat, akik nem bírnak magukkal. Ugyanakkor a rendőrség 50 kisebb, postakocsihoz hasonló járművet állított fel a stadion körül, amelyben elhelyezhetik a frissiben letartóztatottakat. ★ Bonni jelentések szerint az NSZK—Algéria találkozó összefoglalójában a nyugatnémet rádió- és tv-kommentátorok három közös jelzőt használtak csapatuk teljesítményét értékelve: „Hihetetlen”, „Szégyen”, „Katasztrófa”. Jellemző, hogy a közvetítés közben az utolsó negyedórában az egyik kommentátor gúnyosan így figyelmeztette nézőit: „Abban az esetben, ha bizonytalanok és nem tudják, hogy melyik az NSZK együttese, akkor felhívom figyelmüket, hogy a megszokott fehér mezben játszanak...” Egy esseni mulatótulajdonos a találkozó lefújása után vörös krétával kiírta az üvegportálra: „Aki ma este futballról merészel beszélni, azt eltávolítom a helyiségből”. Ennek ellenére a belügyminiszter, Gerhard Baum táviratot küldött Derwall legénységének a következő szöveggel: „Fel a fejjel, nem szabad kétségbeesniük, még minden lehetséges.” Egyelőre nem válnak be azok az elsősorban dél-amerikai csapatok által hangoztatott jóslatok, hogy a félelem világbajnoksága lesz a XII. Mundial. Valamennyi találkozó igen sportszerű légkörben zajlott, csak elvétve csúsztak közbe durvaságok. Egyetlenegyszer sem kellett felmutatniuk a játékvezetőknek a piros kártyát, és a sárga cédulákat sem a túl kemény játék miatt, hanem inkább formai szabálysértésekért adták. Emlékezetes, hogy az Olaszország— Lengyelország mérkőzésen azért villant háromszor a sárga, mert a sorfal nem állt 9 méterre a szabadrúgáshoz letett labdától, Nyilasi és Fazekas pedig azért részesült figyelmeztetésben, mert szomját csillapította az oldalvonal mentén. ★ Komikus közjáték zavarta meg a keddi Peru—Kamerun mérkőzést a La Coruna-i Riazor stadionban. Akkor. 6 MUNDIAL ESPANA ’82 Következik a világbajnok A magyar együttes összeállítása változik Nincs mit tagadni, hódít a fociláz. Hódít, méghozzá nem is akárhogyan. Az idei spanyolországi világbajnokságon már sok olyan történt, ami az egyik legszebb sportágra, a focira jellemző. Volt már döntőnek is beillő mérkőzés — gondoljunk csak a brazil—szovjetre —, de akadtak bombameglepetések is. Algéria két pontja az NSZK ellen vagy Kamerun pontszerzése Peru ellenében, nem várt eredmények. Sőt, előbbi óriási szenzáció is. Ebbe a sorba tartozik némileg a magyarok elsöprő 10:1 arányú Salvador elleni győzelme is. Mert a két pontra ugyan számítottunk, de ilyen arányú sikerre talán senki sem. A 10:1-et általában reálisan értékeli mindenki, hiszen a magyar csapat igazi erejét a Salvador elleni meccsen valóban nem lehetett lemérni. Voltak ugyan szép megmozdulások, de akadt hiba is bőven. Hibát pedig Maradonáék ellen nem nagyon lehet elkövetni, a világbajnokok bizonyára azonnal kihasználják majd. Mészöly Kálmán azt tervezi, hogy változtat az öszszeállításon, az a szövetségi kapitány terve, hogy ember-Kiss László — csereként — három gólt rúgott Salvadornak. Ma Argentína az ellenfél, s Kiss kezdő emberként lép pályára Alicanteban, fogásra alkalmasabb játékosok kerüljenek a csapatba. Ezért valószínű, kimarad a középpályáról Müller, a támadósorból pedig Fazekas. A magyar válogatott a 4— 4—2-es felállást választja, ez lesz várhatóan az argentinok hadrendje is. . Menotti minden mérkőzésre alaposan készül, így a magyarok ellen is. Jól emlékszik még arra, hogy négy évvel ezelőtt nagyon megizzadt csapata a magyarok ellen, csak az utolsó fél óra döntött javukra. S azzal is tisztában van, hogy csak győzelem jelenthet biztatást a világbajnoknak, a magyar csapatnak a döntetlen is biztató eredmény lenne. Várható összeállítások: Magyarország: Mészáros — Martos, Bálint, Garaba, Tóth — Nyilasi, Varga, Sallai, Pölöskei — Törőcsik (Szentes), Kiss. — Argentína: Fillol — Olguin, Galvan,Pasarella, Tarantini — Ardiles, Gallego, Maradona, Bertini — Diaz, Kempes. A Magyarország—Argentína mérkőzés 21 órakor kezdődik, természetesen a televízió is közvetíti. További program: 17.15: Olaszország—Peru, 21.00: Brazília—Skócia. VASNEPE Mi a véleménye? A világbajnokság eddigi legnagyobb szenzációját Algéria Válogatottja szállította. Az afrikai csapat legyőzte az NSZK Európabajnok együttesét. Dr. Kiss István orvosként három évet töltött Algériában, s még a világbajnokság kezdete előtt mondogatta, hogy nem lehet előre leírni az algírokat. Mire alapozta? — Elsősorban ott szerzett tapasztalataimra — mondotta „algír-szakértőnk”. — Egyénileg mindent tudtak ezek a fiúk, csak a csapatjátékkal volt baj. E téren történt a legnagyobb előrelépés, s íme itt a nagy szenzáció, legyőzték az NSZK-t, őszintén szólva erre én sem számítottam, csupán arra, hogy megszorítják Breitneréket. Nos, ennél ubb történt, hiszen Madjer és Belloumi vezérletével meglepték a gijoni szurkolókat és a televízió nézőit. Én egy kicsit büszke vagyok rájuk, három éven keresztül nagyon sok mécsesüket láttam. Véleményem szerint ebben az eredményben még nagyon benne van a volt jugoszláv edző, Rajkov munkája. Vele jutottak el a Mundiába, a selejtezőkre ő készítette fel az algériai csapatot. Engem még külön meglepett, hogy ezúttal az erőnlétükkel sem volt baj, általában a meccsek végére elfogyott az erő, most nem így volt. Szerintem ezzel még nem fejezték be a váratlan eredmények szállítását. — És a magyarok? — Hát ma Nyilasiékért kell szurkolnunk, jómagam bízom a döntetlenben és az jó lenne a folytatáshoz. amikor sok akkreditált újságíró sem tudott bejutni a találkozó színhelyére, váratlanul egy hívatlan vendég, egy kutya szaladt be a pályára, és perceken keresztül ide-oda szaladgált a közönség nagy derültségére. A rosszmájúak szerint olyan tartós vidámságot okozott az eb jelenléte, hogy a találkozót követő doppingvizsgálaton a perui Leguia a nevetéstől nem tudott eredményt produkálni. ★ A világbajnokság küzdelmei után Wladyslaw Zmuda az olasz Verona együttesében folytatja pályafutását. A lengyel védő a Widzew Lodz csapatától kerül Itáliába. ★ „Soha többé nem megyek vissza Angliába” — fakadt sírva Osvaldo Ardiles, amikor megtudta, hogy 31 esztendős testvérét, Jósét a Falkland-szigetek felett egy Mirage típusú harci repülőgép fedélzetén teljesített szolgálata közben lelőtték. Jósé Ardilest három gyermeke is gyászolja. A Tottenham Hotspur szinte azonnal visszajelentette, hogy Ardiles valóban értesítette őket arról, hogy nem kíván többé Angliában játszani, hacsak Anglia és Argentína politikai viszonyai gyökeresen meg nem változnak a közeljövőben. Az Ardiles családban nem ez az első tragédia a Falkland körüli válság kapcsán, három hete az egyik unokaöccs esett áldozatul a fegyveres konfliktusnak. Tegnap történt II. csoport: Chile—Ausztria 0:1. — IV. csoport: Csehszlovákia—Kuvait 1:1. Luxemburg öregfiúk válogatottja lesz a Haladás hasonló korú labdarúgóinak ellenfele. Vasárnap délután 17 órakor a városligeti pályán a hazaiak várhatóan az alábbi összeállításban kezdenek: Szarka — Németh J., Horváth A., Homolya, Tóth Z. — Halmosi, Németh L. — Szabó, Farkas, Rátkai, Iszak. Három napig Szómba■ . Vidéki úszóbajnokság A szombathelyi Fedett uszodában rendezik június 25., 26. és 27-én az 1982. évi vidéki úszóbajnokságot, harmincegy versenyszámban. Az előfutamok mindhárom, napon délelőtt fél 10-kor kezdődnek, a döntőkre délután 17 órakor kerül sor. A szombathelyi városi szövetséghez beérkezett nevezések szerint húsz egyesület kétszázötven — 1970-ben, vagy korábban született — versenyzője küzd majd a bajnoki címekért és helyezésekért. TOTÓ Kupa Csorna—Répcelaki Bányász 1:1 (1:1). — Csorna, 200 néző, Nyári Totó Kupa labdarúgó mérkőzés, vezette: Radics. Répcelak: Tóth J. — Németh T, Horváth E., Tóth M., Molnár — Farkas, Csorba L. (Csorba G.), Kulcsár — Mesterházi, Németh N., Csordás. Edző: Szántai István. Közepes színvonalú mérkőzésen a Répcelak közelebb állt a győzelemhez. — Góllövő: Nagy, illetve Kulcsár. — Jók: Szabó, Túri, Sulyok, illetve Csorba G., Horváth E., Kulcsár, Németh T. — szarka — Mosonmagyaróvári tervek • Tízmillió pingponglabdát készítenek az idén a mosonmagyaróvári műanyagfeldolgozó és kefegyártó vállalatnál, húsz százalékkal többet, mint tavaly. Bővítik a választékot is: az eddig gyártott fehér és színes — sárga, zöld, kék és rózsaszín — labdákon kívül zebracsíkosat is előállítanak. Labdáik közül mintegy kétmilliót szállítanak külföldre, az idén első ízben Franciaországból, Svájcból és Jugoszláviából is kaptak megrendeléseket. Tömegsport A Megyei Természetbarát Szövetség június 27-én, vasárnap gyalogos nyílt túrát szervez minősítő jelleggel a Sopron—Pintytető— Zsivány barlang—Kecskehegy —Fertőrákosi kőfejtő—Sopron útvonalon. Elutazás Szombathelyről a 7.13 órakor induló vonattal, visszaérkezés 18.40-kor. A túrán bárki részt vehet. ★ A kedvezőtlen időjárás ellenére is több mint kétszáz versenyző és szép számú érdeklődő vett részt a KPVDSZ megyei sportnapján. A vállalatok, szövetkezetek dolgozói kötélhúzásban, lengő tekében, rövid- és középtávfutásban, súlylökésben, távol- és magasugrásban, mini kapura rúgásban mérték össze erejüket, de női kispályás labdarúgó-mérkőzés is szerepelta programban. A nők versenyében az Iparcikk Kereskedelmi Vállalat dolgozói szerezték a legtöbb felső helyezést, a férfiaknál a Celldömölki Keripar dolgozói voltak a legeredményesebbek, nekik jutott a legtöbb dobogós helyezés. A női mezőnyben még a Centex, a csepregi Afész, a Tüzép, a férfiaknál a HungarHotels és a Vendéglátó Vállalat dolgozói közül végeztek legtöbben az első három között. A győztesek tiszteletdíjakat és oklevelet kaptak. ★ Két csoportban, nyolc-nyolc csapat részvételével rendezték Sárvár város alapfokú tekebajnokságát. A helyosztó mérkőzések után a végeredmény: 1. VOLÁN, 2. MVG Rába, 3. Cukorgyár. A megyei csapatbajnokság ötödik fordulójában a Haladás VSE —Pepsi SE mérkőzésen 5,5—5,5 állásnál a függőben maradt a Krutti (Pepsi SE)—Pungor (HVSE) játszma. A hadállást a Magyar Sakkszövetségben kiértékelték, nyert a sárvári sakkozó. A mérkőzést ezzel a Pepsi SE 6,5—5,5-re megnyerte. A bajnokság állása a tavaszi idény végén: 1. Sárvári Pepsi SE 8 pont, 34 matt, 2. Haladás VSE (6 — 28.5) , 3. Celldömölki VMSE (2 — 19.5) , 4—5. Körmendi DMTE és a Vegyesipari SE (2 — 2, 19 — 19). A bajnokság szeptember 5- én a HVSE—Vegyesipar és a CVMSE—Pepsi SE mérkőzéssel folytatódik. Budapesten a Magyar Sakkszövetség székházában rendezik június 28. és július 17. között az országos férfi egyéni bajnokság vidéki elődöntőjét. ★ 978. sz. feladvány (Ch. Watney) megfejtése: 1. Bd3! 979. sz. feladvány, Charles Sheppard Világos: Kg1, Va2, Ba3, Sg8, Fc8, Fh6, Hd, Hf6 (8). Sötét: Kg3, Bg4, Bg5, Fh3, Fh3 gyalogok: e3, f3, g2, h5 (9). Világos lépés a második (3.) lépésben mattot ad. 979. sz. játszma, Bogoljubov-változat Subarics—Trifunovics Belgrád, 1947. 1. d4, Hf6 2. C4, e6 3. Hf3, d5 4. Fg5, Fb4+ 5. Hc3, de: 6. e4, c5 7. Fc4, cd: 8. Hd4, Fc3:+ 9. be:, Va5 10. Ff6:, Vc3: 11. Kff, Vc4:+ 12. Kg1, Hd7 13. Fg7:, Bg8 14. Fh6, He5 15. Fe3, Hg4 16. Fe1, Fd7 17. h3, He5 18. Fe3, Fa4 19. Vei?, Vd4:l — és a világos feladta (0:1). SAKK A megyei újonc és serdülő egyéni és páros teniszbajnokság győztesei, a Kőszegi LATEX utánpótlás versenyzői. Balról Szabó Péter, Németh Szilárd, Kenéz Csaba, Novák Zoltán, Bariska István, Kenéz Zsolt, Németh Géza. 1982. június 18. Péntek