Vas Népe, 1983. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-03 / 1. szám
Szilveszter vejt Tévéjegyzet Kialakult a televízió szilveszteri műsorendje. Hagyományaihoz szektoziik, hogy a könynyedség nem pontban ■nyolckor veszi kezdetét, hanem előbb Tavaly még a Parabola szilveszteri változata is az élőműsorok között futott, de olyan versenyt képesen, hogy az idén már a nagyok, a nyolc utáni programok közé került. Hagyományos a krimi is. Kétévenként jár a magyar nézőinek Hofi Géza-műsor. Aztán már mindegy, milyen zenés bohósággal peregnek a percek éjfélig. Kezdj üde mégis a „kicsitekét”. A Fele sem igaz Vágó Istvánnal élvezetes, a fáradtság jeleit még mindig nem mutató vetélkedője a televízióinak. Népszerűsége a nyeremények értékétől függetlenül nőtttt nagyra. Talán, mert nem vizsgáztatja, nem dicséri és nem szégyeníti meg a játékosokat, a feleletet nem tőlük várja, ők csak igent vagy nemet mondanak. Az sem könnyű, mert játszani csak komolyan érdemes. A szilveszteri játszma színész, énekes versenyzői könyörtelen játékosok voltak. Érzelmeik, indulataik úgy elragadták őket, mintha igazi tétre, életre-ihi alárta menne a dolog, így érezhetnek a hétköznap vetélkedők is, de ők fegyelmezettebbek és jobban tisztelik a válaszadókat. Rakoncátlan vendégseregével is jól boldogult Vágó István, megadóan tűrte a vitát és a szemrehányást a riporter trió. Jobb jogi eseteket, mint a szilveszteri önparódia, már régen nem produkált ez a stáb. Pedig képes lenne rá. A bizalmam ismét az övék. Jól választott statiszták, jól mondható szövegek, szellemes és humánus jogi szakértők. Miért kellene ehhez a következő szuvetszterre várni? A Szuperbola minden eddigi rekordot megdöntő számban vonultatott fel pucér hölgyeket. Ezt kevésbé értékeltem, a miniparódiákait annál jobban. Ráday Mihályt a kilincsekkel, a börtönriportot Giinával és Pista bácsival. Árkus József szellemessége, az ezerarcú, kitűnő Gálvölgyi János mellől azonban nekem hiányzott valaki: Szuhay Balázs. Csak nem romlott meg a Parabola—Szuhay kapcsolat? Kriminek álcázott történelmi leckékért ígér az új angol sorozat. A fiatalság nem múlik el nyomtalanul, a partizánmúlt főleg nem. ÉS hova áll, az nem véletlen. Ha a volt náci ügynököt háborús bűnökért már nem is, de képrablásért, egyéb diszóságért bármikor el lehet kapni. A kellemesen naív történet krimiként nem igazán fordulatos. Hofi Géza műsorain egy ország nevet és érik felnőtté, tanul szófelmondást, felelősséget, toleranciát és elkötelezettséget. Hofi Géza színész. Játéka, szakmai elismerései ezt igazolják. De kivételes tehetsége a politikai, a közéleti humor iránt a kabaré, az újságírás, az általa is sokat macerált ágit. prop. munka legjobb megújítói közé emeli, írták már, hogy humorra jellegzetesen városi, munkáshagyományokra épül. Mi az, amit Hofi az életből vesz és mi az, amit tőle veszünk, fordulataiból használunk, egy-egy műsom, lemeze után bajos szétválasztani. Hofi Géza és a humorra, a politikai Viccre fogékony magyar közönség könnyen megtalálja egymáshoz az utat. Ha nem, akkor Hofi segít. Megmagyarázza, mii a lényeg, és addig nem megyünk haza, amíg nem értjük, nem úgy értjük szavait, ahogyan ő akarja, szánja. Hofira meg lehet sértődni, Hofit fel lehet jelenteni, de legjobb őt megértetni. A szocializmus, amelyrőlő „magán kívül”, az altatás okozta „feledetlenséggel” szólt, életünk, valóságunk. A lényegét érti, védi, aki így beszél róla. Mert nemcsak dolgozni, de enni és gondolkodni is kell a munka társadalmában. Előítéleteim tiltják, hogy minősítsem a Bécs —Budapest gálát. Ugyanis semmi jót nem vártam tőle. Budai Rózsa Képzőművészeti levél Az iskolagalériák jövőjéről |_allani a problémát, — * * növekszik a művek száma, nehéz az elhelyezésük, sok arra méltóbb alkotás raktárakban, műtermek magányában várja a pillanatot, hogy találkozhasson közönségével Valós nehézéséggel állunk szemben, hiszen éppen művészeti életünk és művelődéspolitikánk eredményeként vált olyan tempójúvá a fejlődés, hogy a Művészeti Alap négyezer bejegyzett képző- és iparművésze nehezen jut kiállítási lehetőségekhez. Márpedig az évekig tartó várakozás a legtöbb esetben árt a festői, szobrászi kibontakozásnak. Tény azonban az is, hogy a nehézségek leküzdése szüli a megoldást célzó lelemények egész sorát, így például a ma már megszokott jelenség, hogy Vácott, Kerepestarcsán, Salgótarjánban kórházakban és Érden, Hatvanban vasúti állomásokon, Százhalombattán, Visegrádon vendéglőkben, Sajóbábonyban, Csepelen, Martfűn üzemekben, Kölesden és Hódmezővásárhely környékén központokban rendeznek időnként jól megszervezett kiállításokat. S nyilván másutt is. Mindez növeli a közönség létszámát, hidat épít mű és az ember között. Van más nagy lehetőség is: az iskolagalériák. Az utóbbi időben az egész országban megalapozottan terjed ez a módszer, s hozzájárul az ízlésfejlesztéshez, az esztétikai neveléshez, ami nem utolsó sorban lényeges: ifjú művészetbarátokat nevel. Mindez szerencsére nem csupán ötlet, nem elmélet, hanem sok helyen élő gyakorlat, így például a debreceni Tóth Árpád, a kiskunhalasi Szilády Áron és a ráckevei Ady Endre gimnáziumban rendeznek rendszeresen tárlatokat, utóbbiban adományozott műtárgyakból állandó gyűjtemény is létesült. A tokaji gimnáziumban Bakallár József mozaikja, a kecskeméti szakmunkásképző intézetben Óvári László nagy méretű murális munkája fogadja a tanulókat, köszönti őket a képzőművészet, s jó közérzetre serkent. Ilyen szempontból kiemelkedő a gödöllői Agrártudományi Egyetem épülete, ahol Domanovszky Endre, Fajó János, Pátzay Pál, Fóth Ernő, Borics Pál szobrai, mozaikjai teremtenek magas színvonalon szervezett környezetet. Ehhez társul hamarosan Amerigo Tot bronzfala !/' ölesd arról nevezetes, hogy ott minden iskolás egy képzőművészeti kísérletezés alanya Baranyai László népművelő jóvoltából, aki kiállításokat szervez, gyűjteményt létesített a község művelődési házában és igen nagy diaanyaggal segíti elő a kulturálódást gyerekek, felnőttek között egyaránt. Legutóbb Dunakeszi vállalt kiemelkedő szerepet azzal, hogy Kollár Albin általános iskolai igazgató intézményében rendszeresen fogadja a képző- és iparművészek kiállításait. Zenei és irodalmi műsort is szerkeszt a megnyitókon, s mindez visszahat az egész tanulóifjúságra. Igazolja ezt a képzőművészeti szakkör nagyobb hatékonysága, s azok a meszelt falak, amelyek e program hatására az elmúlt évek során benépesültek színes gyermekrajzokkal. Immár három éve dolgozik Csepelen is az iskolagaléria, Molnár József tanár irányításával. Itt ismét újdonságot tapasztalhatunk. Egyrészt következetességet, rendszeres folyamattal mutatják be a csepeli gyerekeknek és egyre inkább a szülőknek, azaz a felnőtt lakosságnak a magyar képzőművészeti műhelyek muzeális értékeit. Így a legutóbbi esztendőkben láthatták a szolnoki, vásárhelyi, fővárosi festők, különböző stílusok reprezentánsainak művészetét, idősebb mesterek és fiatal képzőművészek alkotásait. A hatás egyre áthatóbb, ami abból is adódik, hogy ismert művészettörténészek nyitják meg a tárlatokat, ők írják a katalógusok bevezető szövegeit. L.. M. 1983. január 3. Hétfő 1841. június 27-én Sötét József és Horváth, másképp Nagycsont György (milyen beszédes nevek!), valamint Németh erzse feltörték Lémon József sáskás lakos, halápi pincéjét, s onnan, mint a korabeli portrát rögzíti, többek között egy „puskaporos szarvát, porral együtt” is elloptak. (Fél évszázaddal később, 1895-ben viszont Lehoczky Tivadar már ekként panaszkodik: „Hosszú évek óta foglalkozom e ritkaságok (tudniillik a lőporszáruk) gyűjtésével, de összesen csupán tíz darabra t tudtam szart tenni.” E hajdan lőpor tároláséra szolgáló lőportárunk első darabjai a magyarországi vadászlőfegyverek megjelenésével egyidőben, tehát a XVI. század elején terjednek egy majd a papírhüvelyben tartott puskapor, a voltaképpeni töltény szorítja ki őket a használatból az 1780-as évek körül. Ám a múlt század első felében, miként fent utaltunk is rá, nem számítottak még különösebb ritkaságoknak. Néhány évtizeddel később viszont már múzeumok és gyűjtők féltve őrzöttkincsei. Elsőkként Bátky Zsigmond, majd Viski Károly foglalkozott tudományos igénnyel a lőportartókkal. Átfogó ismertetésükre pedig csak most vállalkozott a gyűjtőként és kutatóként egyaránt jól ismert szakember, Borsos Béla, aki nemrég a Néprajzi Múzeumban, be is mutatta e tárgyakból kialakított gazdag gyűjteményét. Több mint ezer tárgy vizsgálatára alapozza megállapításait, s helyezi el időben és térben a sajátos magyar emlékanyagot a kutató. Mert igaz ugyan, hogy Csehszlovákiában vagy Lengyelországban, Észtországban vagy Litvániában, s tőlünk nyugatra is maradtak fenn példányok ezekből az iparművészeti ritkaságokból, de a legtöbb emlék a Kárpátmedencéből és innen is elsősorban Erdélyből került elő. Jórészük díszítményeinek valósi és mágikus értelme sem fejthető meg az itteni, egymást váltó népek hiedelemvilágának ismerete nélkül. A lőportartókon lényegében a sámánisztikus hitvilág elemei fedezhetők fel, ezek a hajdani jelképek — hacsak nyomaikban is, de — még az égitestek imádására, az „asztirol-átriárja” ártalmaró, s azokkal a még jórészt ismeretlen rendeltetésű szarvasagancsból készült szartóalkallmatosságokkal rokoníthatók, amelyek a Kárpát-medence avarkori rétegeiből kerültek elő. A lőporszaruk kialakítása, valamint motívumaik is eme engednek következtetni. Egy ősrégi, bizonnyal kultikus szerepkörű tárgy kapott idővel új funkciót. S ez a „szerepváltás” Borsos Béla szerint, itt a Kárpát-medencében történt meg. Az egykori avar csontttégelyekkel, rokon díszítésű lőportartók ugyanis másutt Európában nem kerültek elő. A lőporborítók, amelyeknek legszebb darabjaival a napokban napvilágot látott kis Corvina-kötet ismertet meg bennünket, a hajdani nagy vadászatok fényét idézik, s egyúttal értékes, gazdag jelentéstartalmú iparművészeti, népművészeti —remekek is — méltóik az utóskor figyelmére — a megőrzésre. Szelestey László Lőportartó. Felső-Magyar-ország, a Berzeviczy-család tulajdonából. XVII—XVIII. század. Geometrikus díszítésű, forgórózsás lőportartó. Kárpátmedence, XVII—XVII. század. Petőfire emlékezett a szülőváros Petőfi Sándorra emlékezett pénteken a szülőváros, Kiskörös. A kölltő születésének 160. évfordulója alkalmából megrendezték a hagyományos fáklyás felvonulást és emlékünnepséget, melyen Lencsó László, a Petőfi Irodalmi Múzeum osztályvezetője mondott ünnepi beszédet. Az ünnepség résztvevői koszorút helyeztek el a Petőfi-szobor talapzatán és a város központjában levő szülőházbon. Az emlékmúzeum melletti kiállító teremben bemutató nyílt a körüítőnek idehaza és külföldön kiadott könyveiben, illetve a műveket illusztráló rajzokból. A kiállítást, amely március 15-ig látható, Biró Zoltán, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nyitotta meg. Hommage á Petőfi Tavaszy Noémi metszetei Petőfi Sándor születésének mésfélszázados évfordulóján avatták várossá sztürlőhellyét, Kiskőröst. A most egy évtizedes város ünnepségsorozattal emlékezik a tíz eszitendő fejlődéséről, s egyben Petőfi születésnapjáról, melynek Szilvester éjszakáján múlt 160 esztendeje. A városi művelődési központban állítottákki— december 29. és január 15. között — Tavaszy Noémi linóleumi meltsünetsorozatát, mellyel a kölltő emlékének adóznak. Ezúttal ezekből három János vitéz-illusztrációt mutatunk be. Tavaszy Noémi: Kukorica közt születtem... Tavaszy Noémi: Pásztorok királya.