Vas Népe, 1983. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-12 / 36. szám

Ma: 1983. február 12. Szombat A Nap két 7 óra 56 perckor, nyugszik 17 óra 02 perckor. A Hold két 7 óra 01 perckor, nyugszik 16 óra 20 perckor. Névnap: Lívia, Lídia Viharos szél Nyug** felől felszakadozik a felhőzet, és a havazásokat, esőket szórványos futó zá­porok váltják fel. Először a Dunántúlon, majd keleten is meredősödik, néhány helyen viharossá fokozódik és északnyugatira fordul a szél. Főként a Dunántúlon hófú­vások is várhatók. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet 0, plusz 4 fok között várható. Választékbővítés a külföldi árukkal Örömmel tapasztalják me­gyénk üzleteiben a vásárlók, hogy számos olyan külföldi áru között válogathatnak, ami az ország más részein nem kapható. A kishatár­­menti forgalomból például csak mintegy 50 millió fo­rint értékű iparcikk érke­zett a szomszédos országok­ból. Nem egy esetben a bel­földi kereskedelem hiányait szüntették meg a kishatár­­menti forgalomból beérkező áruk. Például papírzsebken­dő, egészségügyi papír ese­tében. Az Élelmiszer Keres­kedelmi Vállalat 27 féle cik­ket hozott be tavaly ily mó­don, egyebek között 80 ezer tubus fogkrémet. A választék bővítésében, a hiánycikkek csökkentésé­ben nagy szerepet játszó kis­­határmenti forgalom ked­vezően befolyásolta tavaly megyénk kereskedelmét. Két és fél millió spray Szombathelyről Tavaly is behozatali kér­dés volt csak, mennyi dezo­dort készítenek a szombat­­helyi Lakáskarbantartó és Metallkémia Szövetkezetben. Ugyanis a spray-k illatát külföldről — elsősorban Franciaországból — hozzák be, így a múlt évben meg­közelítően két és fél millió flakonnal töltöttek a nép­szerű Zöld alma, Fatime, Jet, Tabac, Gyöngyvirág és Lótusz dezodorokból. A Jetből dániai exportra is jutott. A piac újabb és újabb il­latokat keres, máris meg­kezdték Moschus nevű dezodoruk töltését. Két má­sik illatú spray-nek neve még nincs, de rövidesen ezek is a kereskedelembe kerülnek. Újdonság az is, hogy az eddigi, hagyományos freon gáztöltés helyett új gépükön szénsavas és propán-bután gázzal töltött dezodorokat is gyárthatnak. Alsóneműben távozott a garázda Börtönben a báli tolvaj Legutóbb is lopásért ítél­ték el Meskó Ferenc 21 éves rönöki lakost. Szabad­ságvesztéséből tavaly szep­tember 30-án szabadult fel­tételes kedvezménnyel. Három nap múlva Vas­­szentmihályon, a bálban tört rá ismét a kísértés. Egy házaspár táncolni ment, egy b­reskóhoz közeli széken hagyták irattárcájukat, ben­­­ne két személyi igazolvány­­nyal és kilencven forinttal. Meskó a tárcát elcsente, a pénzt kivette, az igazolvá­nyokat elhajította. A gya­nú ott helyben ráterelődött, a fiatalember tagadott. Jó szándékát bizonyítandó: részt vett az elveszett ira­tok keresésében. Később „meg is találta” és vissza­adta az igazolványokat. A „java” ezután követke­zett. Meskó és a sértett kö­zött szóváltás kerekedett. Meskó dühében levette az ingét és meggyújtotta. Majd lehányta magáról a nadrág­ját és alsóneműben távozott a helyszínről. Viselkedésé­vel legalább húsz-harminc embert botránkoztatott meg. Ügyét másodfokon a me­gyei bíróság tárgyalta. Ga­rázdaságon és lopáson kívül két rendbeli, közokirattal való visszaélésért is bűnös­nek találták. A visszaesőt egy év börtönre ítélték, a közügyektől egy évre eltil­tották. Elrendelték az előző büntetéséből feltételesen el­engedett szabadságvesztés végrehajtását is. A fellebb­­viteli bíróság nyomatékkal vette figyelembe, hogy a vádlott alig valamivel sza­badulása után követett el ismét bűncselekményeket. Kondenzátorok a tsz-ből Ügyes kezű lányok, asszonyok dolgoznak a Veszprém megyei keme­­nesszentpéteri Petőfi Tsz ipari üzemegységében. Évekkel ezelőtt elektron­csövek bonyolult belső szerkezetét építették ösz­­sze az Egyesült Izzó megrendelésére. A múlt évtől a REMIX szombathelyi gyáregysége részére készítenek bér­munkában zavarszűrő kondenzátorokat. E ter­mékek iránt itthon és külföldön egyre nagyobb az igény. Felső képünk: hegesz­tés nagy pontossággal. Alsó kép: gyantát csep­pentenek az NDK-beli exportra készülő kon­denzátorokra. Fotó: S. B. Prop-bazár, filmbörze, bemutatók Vannak jó és rossz elő­adók, érdekes és száraz té­mák, unalmas és változatos rendezvények. A hallgató, a néző figyelmét lekötni nem könnyű, de nem is lehetet­len. A KISZ-ben minden év­ben olyan fiatal propagan­disták kezdik meg első „gyakorló” évüket, akiknek segítségre van szükségük. Nekik és minden érdeklő­dőnek szervezik meg a pro­pagandista módszervásárt ma, immár a harmadik al­kalommal. A program reg­gel nyolc órakor kezdődik Szombathelyen a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban. Csider Sándor, a Tanárképző Főiskola taná­ra a meggyőzés módszerei­ről tart előadást, a legkor­szerűbb technikai eszközök segítségével. Egy másik fog­lalkozáson a résztvevők megismerkedhetnek azok­kal az ötletekkel, amelyek alkalmazásával a tömegkom­munikációs eszközöket fel lehet használni a politikai képzésben. A foglalkozás anyagát A téma a sajtóban hever című kiadvány foglal­ja össze, amely a helyszínen megvásárolható. A külpoli­tikai eseményekről Világpo­litika dióhéjban címmel Nagy Attila, a Magyar Rá­dió munkatársa ad tájékoz­tatót. A filmbörzén a politi­kai képzésben felhasználha­tó filmeket lehet megtekin­teni. Az audiovizuális esz­közbemutatón a készülékek kezelésére is megtanítják az érdeklődőket. Az előtérben levő prop­­riazárban aktuális kiadvá­nyokat kínálnak. A progra­mot fejtörő játékok színesí­tik. A módszervásárt Ács Enikő és Gárdos András Po­litika a dalban és a humor­ban című műsora zárja. Elixír-recept „Mindent gyógyító” kö­zépkori medicina leírása került napvilágra Pécsett, az egyik régi polgárcsalád iratai között. Az elveszett­nek hitt középkori elixir hi­teles receptje német nyelvű, gót betűs, szövegét a XVIII. században másolhatták az eredetiről, amely a közép­korban, az európai alkímia virágkorában keletkezhetett. Harmincháromféle betegség gyógyítására alkalmas, de életerősítő szerként is hasz­nálható. Megfejtették az or­vosság tizenhárom összete­vőjének nevét és mértékét is. LOTTO A Budapesten megtartott 6. heti lottósorsoláson a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 29, 40, 60, 69, 72 A közeledő vonat miatt taposott a fékre Nem mentették fel a vakmerő autóst Sokat olvasunk balesetveszélyes, nehezen belátható út-vasút kereszteződésekről. Ezeket a közelmúltban az egész országban felmérték. Nem tartozik a balesetveszélyes kereszte­ződések közé a Szombathely és Sárvár kö­zötti útnak az a része, amelyet a porpáci vasútvonal szel át. Jól belátható. Néhány hónappal ezelőtt azonban éppen itt vakme­­rősködött gépkocsijával a 31 éves Lukács Lajos Sárvár, Újsziget utca 14. alatti lakos. Szombathely felől haladt le a dombon, 70—80 kilométeres sebességgel. Kétszáz méterről látta, hogy jön a vonat. Úgy dön­tött, a lá­mpa piros jelzése ellenére átmegy a síneken. Nem fékezett. Közben megret­tent, rátaposott a fékre. A mozdonyvezető hangjelzést adott, működésbe hozta a gyorsféket. Lukács rácsúszott a sínekre, villámgyorsan visszafarolt. A lassító vonat így nem érte el. De ha a vonat nem fé­kez, lehet, hogy Lukácsot már nem tudják felelősségre vonni... (A szerelvényen uta­zók szerencsére nem sérültek meg.) Közlekedés biztonsága ellen gondatlanul elkövetett vétségért felelt. A vádlott a nyo­mozás során elismerte bűnösségét, később azonban azt állította: a hangjelzést nem hallotta, a piros lámpát az erős napfény miatt nem látta. A tanúk és a szakértők nem támasztották alá érvelését. A járásbí­róság 12 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, a járművezetéstől két évre eltiltotta. Figye­lembe vették, hogy korábban már megbün­tette a rendőrhatóság súlyosabb közlekedé­si szabálysértések miatt. A vádlott felmentést kért. Védője azzal érvelt: Lukács a veszélyhelyzetet maga szüntette meg, s így mód van büntetésének korlátlan enyhítésére. A megyei bíróság ennek nem adott helyt, hiszen a tragédia megakadályozásában a vonatvezetőnek is nagy szerepe volt. A vádlott pedig durván megszegte a közlekedési szabályokat, s nem először, így az ítélet jogerős. —m­ás CB a kempingben A Siótour kezdeményezé­sére CB-összeköttetést te­remtenek az idei szezon kezdetére a Balaton-parti kempingek között. Somogy, Zala és Veszprém megye idegenforgalmi hivatalai már meg is állapodtak az új szolgáltatásban, amely­nek az a célja, hogy — miután a telefonálás nehéz­kes — a sátorozóhelyekre érkező vendégeket gyorsan és pontosan tudják tájékoz­tatni a szálláslehetőségek­ről. Mindhárom idegenfor­galmi hivatalban, és vala­mennyi kempingben lesz CB-rádió, így a táborba ér­kezőket, ha telt ház van is, tájékoztathatják, hol tudják fogadni őket, akár a déli, nyugati, vagy az északi parton. Veszélyek az úton Hófúvások megyeszerte Hófúvás kezdődött tegnap megyénkben. Erősen esett a hó, a széllökések elérték az óránkénti 55 kilométeres sebességet. Néhány alsóbb­rendű úton átfúvások, ki­sebb torlaszok keletkeztek Bük, Csepreg és Celldömölk térségében. Minden út jár­ható volt, a Közúti Igazgató­ság 32 gépe segítette a köz­lekedés zavartalanságát a fő- és összekötő utakon. Ettől függetlenül azonban vannak jeges, havas utak, melyek megfontolt haladás­ra késztetik a közlekedőket. Egy intő példa csütörtökről: délután Ivánc és Csákány­­doroszló között csúszott meg gépkocsijával Molnárka Já­nos őriszentpéteri lakos. Bal­ra, majd jobbra sodródott, „szaltózott”, végül a jármű a kerekeire esett. Az utas, egy őriszentpéteri asszony súlyosan megsérült. Csúszós úton nehezebb megállni, manőverezni. Meggondolatlanul lépett le a kijelölt gyalogátkelő kö­zelében a járdáról csütörtök este özvegy Szili Istvánná, Szombathely, Bartók körút 33. alatti lakos. A Rohonci úton történt az eset, a bel­ső sávban egy gépkocsi el­ütötte. Az asszony több bor­dája és vállkulcscsontja tört el. Gyilkosságsorozat Londonban Csütörtökön Londonban őrizetbe vettek egy fér­fit, miután a Scot­land Yard emberei a brit főváros északi részén, egy használaton kívüli csatorná­ban kedden három fiatalem­ber maradványaira bukkan­tak. Eddig csak egyikük — egy húszéves fiú — sze­mélyazonosságát sikerült megállapítani. Egy sor to­vábbi áldozatot még keres­nek. A rendőrség nem közölte az őrizetbe vett férfi nevét, gyilkosság alapos gyanúja miatt emelnek vádat elle­ne. Az ügy kapcsán a rendőr­ség további tizenhárom el­tűnt férfi után is nyomoz. A gyilkos — a szakértők szerint — feltehetően kocs­mai italozás után fojtotta meg áldozatait, majd felda­rabolta testüket. Az eset a brit bűnügyi krónika újabb gyilkosság­sorozata lehet. 1975—80 kö­zött a Yorkshire-i tömeg­gyilkos, Peter Sutcliffe te­hergépkocsi-vezető, összesen tizenhárom prostituáltat tett el láb alól, és jelenleg élet­fogytiglani börtönbüntetését tölti. Hírek Tanácstagi beszámoló VASÁRNAP A szombathelyi városi tanács­­tagok közül: Czeczeli Ferenc (97. sz. vk.) délelőtt 10 órakor a perinti vá­­rosrész klubhelyiségében ta­nácstagi beszámolót tart. T­anácstagi fogadóóra HÉTFŐN A szombathelyi városi tanács­tagok közül: Dr. vörös Károly (n. sz. vk.) délután 6-tól 7 óráig a Váci M. úti általános iskolában; Kártyás László (20. sz. vk.) délután 6-tól 7 óráig a Szűr­csapó u. 24. szám alatti körzeti pártklubban fogadóórát tart. — Újabb két kerthaszno­sítási szakcsoport alakult az utóbbi hetekben Szom­bathelyen a Markusovszky kórházban és a Lakástextil Vállalatnál. Ezzel a megye­­székhely á része már hu­szonnyolc kistermelő, kiste­nyésztő szakcsoport munká­ját segíti. — Útlezárás. Hétfőtől elő­reláthatóan június 30-ig le­zárják Kőszegen a Fertő­­szentmiklós—Lövő—Kőszeg közötti út városi szakaszán, az Alsó körút 87-es főút és a vasúti átjáró közé eső részt. Szennyvízcsatornát és víznyomó vezetéket építe­nek. A terelőút a Rákóczi út—­Rohonci út—­Petőfi tér— Kórház utca—Alsó körút útvonalon húzódik. — Jobb minőségű munka­ruha alapanyagot gyártanak a Lakástextil Vállalatnál. Olyan szövetet készítenek, amelynek mérete ötszöri, 95 Celsius fokú mosás után is alig csökken. A gyárt­mányfejlesztők egy lángálló munkaruha alapanyagát is kikísérletezték.­­ Harmadszor ítélték el gyermektartás elmulasztása miatt Barti Imre 46 éves sömjénmihályfai lakost. Baleset érte, felgyógyult, az orvos munkaképesnek nyil­vánította, ő azonban állan­dó munkát nem vállalt, volt feleségének nem fizetett gyermektartást. Két év alatt mintegy tízezer forint hát­raléka gyűlt össze. A bíró­ság jogerősen kilenchavi börtönre ítélte, a közügyek­től két évre eltiltotta. — Orvosi ügyeletek vál­tozása. Az időjárás okozta közlekedési nehézségek mi­att február 12-én és 13-án a megye körzeti orvosai la­kóhelyükön adnak készenlé­ti ügyeletet. Központi ügye­letek csak a városokban működnek. Ügyeletes állat­orvos Szombathelyen, Kő­szegen, valamint a szombat­­helyi járás kijelölt közsé­geiben ma reggel 7 órától vasárnap reggel 7 óráig dr.­­Timár Gábor, Szombathely, Állatkórház, Zanati út 3., telefon: 13-156; vasárnap reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig dr. Kovács István, Szombathely, Vörös Hadse­reg u. 186/a, telefon: 13-656. — Két szolgálati lakást épít agrárszakembereinek a nyőgéri tsz. Amint az időjá­rás engedi, megkezdik az alapozást. Az ikerházat a terv szerint az idén tető alá hozzák. A kivitelező a gazdaság tavaly ősszel ala­kított építőbrigádja. — Az évszakok legszebb virágai címmel Oláh Károly tart színes, diaporámás, ze­nés, filmvetítéses előadást kedden délután ötkor Szom­bathelyen, a Vörösmarty utca 32. alatti körzeti párt­klubban. — Aranyrablás. Két álar­cos 408 kilogramm aranyat rabolt el péntekre virradóra a floridai North Miamiban egy aranyműves üzletéből. A­ tulajdonost fegyverrel a páncélszekrény kinyitására kényszerítették, megkötöz­ték, majd 7,0 millió dollár értékű aranyrúddal, arany­lánccal és egyéb ékszerrel kereket oldottak. Az oldalt összeállította: KOSA TAMÁS VAS NÉPE Az MSZMP Vas megyei Bizottsága és a Vas megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: POZSGAI ZOLTÁN. Telefon: 11-524 — Szerkesztőség: Szombathely, Berzsenyi tér 2., I. em. Telefon: 12-895, 12-232 és a 11-120 mellékállomásai. Telexszám: 037361. Hirdetések: 12-393 — Kiadja a Vas megyei Lapkiadó V. Szombathely, Berzsenyi tér 2. Telefon: 12-393 és a 11-120 mel­lékállomásai. Levélcímünk: Szombathely, Postafiók: 100, 9701. Felelős kiadó: STEINER SÁNDOR — Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, fél évre 204,— Ft, egy évre 400,— Ft. Készült a szombathelyi Sylvester János Nyomda SaChir 96 típusú ofszet rotációs gépén, Szombathely, Kiskar utca 6. - Telefon: 14­762. Felelős vezető: HANUSZEK BÉLA - Index: 25076. - HU - ISSN­­ 0133-0454.

Next