Vas Népe, 1983. június (28. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-18 / 143. szám

Ma: 1983. Június 18. Szombat A Nap kél 4 óra 48 perckor, nyugszik 20 óra 44 perckor. A Hold kél 13 óra 13 perckor, nyugszik 1 óra 28 perckor. Névnap: Arnold Tovább tart az erős szél Csak a nyugati, északnyu­gati országrészben szakadozik fel átmenetileg a felhőzet, másutt folytatódik a borult idő. Sokfelé lesz újabb is­métlődő eső, zápor. Jelentős mennyiség főleg keleten, északkeleten valószínű. Erős, helyenként viharos marad az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 12—17 fok között ala­kul. Éhes pincér Este háromnegyed tíz lehetett, amikor leültem az étterem teraszán. Kisvártatva jött a pincér. Egy milá­nói sertésbordát kértem. Telt-múlt az idő, éhségem egyre fokozódott, de az elegáns „rendelésfelvevő” nem került elő. Fél ti­zenegy körül egy arra járó kollégájának szóltam a vacsora miatt, mire kirobbant belőle a nevetés. — Uram, ön rendelte a milánói bordát? Sajnos már semmit sem tudunk hozni, mert a konyha lezárt. A kollégám megrendelte, de elfelejtette, hogy ki kérte tőle. Mivel még ő sem vacsorázott, így érthető módon éhes volt, hát leült és megette — sibi — Zsákot hasított, pénzt lopott, betört Tíz hónap és kártérítés Lopásért, rongálásért, ma­gánlaksértésért ítélte el a Szombathelyi Járásbíróság jogerősen Rozner Sándor hu­­szonötéves szombathelyi la­kost. Rozner tavaly októberben ittasan jelent meg munkahe­lyén, a Vetőmag Vállalatnál. Főnöke humánus volt hoz­zá, nem küldte haza,­­hanem könnyebb munkával bízta meg. A repcemagot kellett a garatba öntenie. A garázda­­kedvében levő spicces dolgo­zó harminc repcezsákot ha­sogatott fel ehelyett. Ezután nem tudott meg­állni. Néhány héttel később ismét munkahelye volt az újabb bűncselekmény színhe­lye. Este bemászott az öltö­zőbe, tudta, hogy munkatár­sai közül kik tartanak ott na­gyobb összeget. Két szek­rényt tört fel. Az egyikben talált 3500 forintot, a másik­ban sem imát. (A másik mun­katárs talán megérezte, hogy a pénze veszélyben van, mert éppen aznap vitte el onnan ezer forintját.) Így ez a cselekmény lopási kísérlet­nek minősül. Tetteire február közepén tette fel Rozner a koronát. Volt élettársához csöngetett be a Tolbuhin út egyik há­zában. A nő nem nyitott aj­tót, a csengőt kikapcsolta. Rozner püfölte az ajtót, vé­gül beszakította. A nemkívá­natos vendéget végül csak a rendőrségnek sikerült eltávo­­lítania. Roznert tízhavi börtönre ítélték, a közügyektől két évre eltiltották és kártérítés­re kötelezték. A kulturált vendéglátásért A kulturált vendéglátásra törekvés számtalan jelét lát­juk, tapasztaljuk Szombathelyen és a megyében. Vendég­látóipari vállalatok, közös vállalkozások, termelőszövetkeze­tek, magánosok korszerű vendéglátóipari egységeket nyit­nak, nem kevés beruházással. Amiről itt most hírt adha­tunk: a megyei vendéglátóipari vállalat újabb „kínálata": átalakították, s rövidesen átadják a vendég­közönségnek a szombathelyi Pannónia Étterem volt sörözője helyén kiala­kított borozót. Elsősorban a szójáték kedvéért nevezzük borozónak a volt sörözőt, jól tudjuk, hogy ennél sokkal többről van szó. A túlságosan is kocsmaivá fajult helyiséget — nem olcsón, a vállalattal együttműködő monostorapáti termelőszövet­kezet hozzájárulásával együtt csinos összegnek mondható beruházásból — alakították át. Viszonylag olcsó egytál-éte­­lek, kellemes harapnivalók teszik választékosabbá megye­­székhelyünk eme újabb helyén a vendéglátást. Amint a vállalat vezetőitől és a Pannónia vezetőjétől megtudtuk: az új egység kialakítása annak a folyamatnak a része, mely kulturáltabbá, színvonalasabbá varázsolta a Gyöngyös éttermet és létrehozta a Hungária kávézót. Az új vendéglátói egység — a jövő hét elején áll a vendégek rendelkezésére — belső építésze: Tegzes Ottó. .Fotó: H. P. Bútoralkatrészek Szombathelyről Az iparilag fejlett országokban mind jobban tért hódít az úgynevezett háttérbú­­tor. Nem hivalkodó, célszerű bútoregyüttes ez, amely a lakás különféle díszeit és magát a lakásban élő embert hagyja érvényesülni. Földünk jó részét behálózza egy úgynevezett stúdióhálózat, az IP 20, amely ilyen bútorok értékesítésével foglalkozik. Ezek az elemes bútorok valójában különféle nagyságú fehér laminált forgácslapokból állíthatók össze. A lapok szélén kétcentiméteres távolságra fu­ratok vannak, ezekkel lehet variálni a nagy­ságot s a mélységet. A megrendelő egy cso­magban kaphatja meg ezeket a lapokat, miután a stúdió belsőépítésze megtervezte bútorát. A Lego játékra emlékeztető pon­tossággal készült elemek sorozatban készül­nek. Ezen a ponton magyar, pontosabban szombathelyi vonatkozása is van a bútortí­pusnak. A Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinátban már szerelik azokat a gépeket, amelyeken mintegy két hét múlva elkezdik a forgácslap alapanyagú polcok gyártását. A termelés szokatlanul biztonságos lesz. A gyártósort maga a vevő, az IP 20 hálózat bocsátotta az üzem rendelkezésére, ő fizeti a bérleti díjat is, tehát eleve érdekelt a megfelelő termékmennyiség gyártatásában. A kombinát szakemberei annak is örültek, hogy olyan technikai színvonalhoz juthat­tak a megrendeléssel, amit ma még fel sem tudnak­­mérni. Jelentős mennyiségű devi­za is befolyik az együttműködésből. A jelen­legi számítások szerint évente mintegy négy­­ötmillió NSZK márkának megfelelő árut gyártanak majd. A magyar belkereskede­lemben szinte példa nélküli gyorsaságot követel tőlük az előállítás: a megrendeléstől számított két héten belül szállítaniuk kell az elemeket. A hónap végén Münchenbe és Hamburg­ba indul az első két szombathelyi szál­lítmány. Még ebben az évben az Egyesült Államokba is kerülnek bútoralkatrészek Szombathelyről. A­thy Fotó: H. P. Az alkatrészekből lakások, irodák, üzletek bútorait is össze lehet állítani. Képünkön egy könyvespolc látható. Most szerelik az NSZK-ból kapott gépeket a kombinát Puskás Tivadar úti gyáregysé­gében. ­Koszorúzás Derkovits Gyula halálának 49. évfordulója alkalmából tegnap délelőtt a Vas me­gyei Múzeumok Igazgatósága megkoszorúzta a művész em­léktábláját a szombathelyi Derkovits Gyula Múzeum falán. Képünkön Zsámbéki Mónika művészettörténész elhelyezi a koszorút. Fotó: R. J. Tanévzáró hangverseny Vasárnap délután négy órakor kezdődik a Szombat­­helyi Zeneoktatói Munkakö­zösség idei tanévzáró hang­versenye Szombathelyen. A Bartók Béla zeneiskola nagytermében a zongora, he­gedű, gitár, furulya és har­monika tanszak növendékei adnak­­számot éves munká­jukról. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Zircen megtartott 24. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 9, 30, 44, 60, 67 Befejeződött Pénteken befejeződött a tanítás: az általános iskolák tanulói, a középiskolák I— III., az egészségügyi szakis­kolák, a gép- és gyorsíró is­kolák I—II. ,osztályos diák­jai számára megkezdődött a nyári vakáció. A következő napokban tartják meg a tan­­évzáró ünnepségeket, ekkor kapják meg a tanulók az év végi bizonyítványt is. Idén is országszerte vár­ják a kisdiákokat a nyári napközis- és úttörőtáborok. A szakközépiskolák és szak­munkásképző intézetek tanu­lói a következő hetekben nyári szakmai gyakorlaton a tanítás vesznek részt, elsősorban ipa­ri üzemekben, vállalatoknál. A végzős középiskolások szó­beli érettségi vizsgái még tartanak, június 22-én fe­jeződnek be. A szakközépis­kolákban az idén már min­denütt az új vizsgaszabály­zat szerint adnak számot fel­­készültségükről a fiatalok, így ők érettségi-képesítő bi­zonyítványt szereznek. A szakmunkásképző iskolák végzős tanulói is ezekben a napokban vesznek részt az utolsó erőpróbán: június 16- tól július első hetéig tartják meg a szakmunkás-vizsgákat. Szövőlepke veszélyezteti a gyümölcsösöket Az amerikai fehér szövőlepke első nemzedéke ve­szélyezteti a gyümölcsösöket, dísznövényeket. Me­gyénkben különösen Jánosháza, Celldömölk, Tana­­kajd, Kemenesmagasi, Szergény és Sárvár területén jelentős a kártételük. Ezekben a helységekben a Vas megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Felügyelőség szakemberei a közterületeken permeteznek, de ren­deletileg kötelező a védekezést a fertőzött házikertek­ben is elvégezni. Javasolják, hogy a kerttulajdono­sok, illetve kerthasználók a már élő gyümölcsű fá­kon a hernyófészkekkel fertőzött ágrészeket vágják le és égessék el. Más fákon a szokásos permetezéssel védekezhetnek a hernyók ellen. Autóskemping A Magyar Autóklub kem­pingje pénteken nyílt meg Mosonmagyaróvárott, a vá­­­ros határában, a Budapest- bécsi nemzetközi főútvonal mentén. Tizenkétezer négy­zetméteres területén egyidő­­ben ötszáz sátorozó, illetve lakókocsis vendéget tud fo­gadni. A táborban zárt tár­salgó, hozzá csatlakozó nyi­tott terasz, továbbá konyha és hideg­, melegvizes zuhany­zók, illetve mosdók vannak. Az autós turisták helyben ja­víttathatják és mosathatják járműveiket. A kemping re­cepcióján reggel 6-tól este 11 óráig tartanak ügyeletet, s váltanak valutát. Az új kemping szomszéd­ságában nemrégiben nyílt ételbár, ABC-áruház, és ajándékbolt. Börtönlázadás Londonban Huszonkét őr és hat rab sebesült meg csütörtökön es­te egy nyugat-londoni bör­tönben kitört lázadás során. Az összetűzések azzal kez­dődtek hogy huszonöt, a „súlyosak” közül való rab el­kezdett ágyakat és szemetes edényeket hajigálni a börtön negyedik emeletéről az őrök­re, miközben azok éppen a vacsorához sorakoztatták a többi rabot. A börtönőrök gumibotokkal, a rabok pedig szék- és asztallábakkal vetet­ték magukat a küzdelembe. A börtön személyzetének ne­gyedóra múltán sikerült helyreállítania a rendet. Híren Fogadóórák HÉTFŐN Dr. Vlasics Mihály, a körmen­di városi tanács vb-titkára 9-től 12 óráig hivatali helyiségébez fogadóórát tart. A szombathelyi városi tanács­tagok közül: Ábrahám Ottóné (80. sz. vk.) délután 5-től 6 óráig az Alsóhe­gyi út 1. szám alatt tart foga­dóórát. — Nem volt vízkorlátozás Vas megyében ezen a nyá­ron. A megyeszékhelyen a kánikulai napokon egy-két órás víznyomás csökkenés vol­t csak a magasabb házak felső emeletein. Egyedül To­ronyban kellett rövid időre elsőfokú vízkorlátozást (til­tották a kocsimosást, locso­lást, öntözést) bevezetni. A kánikulában a megyeszékhe­lyen a tavalyi csúcshatárt négyezer köbméterrel meg­haladták­ naponta, tehát 34 millió liter vizet fogyasztot­tak a lakók.­­ Nagy az érdeklődés me­gyénkben az OTP-hitelek iránt. Május 31-ig személyi kölcsönre 30 millió forintot, áruvásárlásra 60 millió­­fo­rintot, termelési hitelre 10 milliót fizettek ki az OTP- fiókok. A Vépen, a Mezőgazdasá­gi Szakmunkásképző és Mun­kástovábbképző Intézet kol­légiumában emeletráépítés kezdődött el. A mintegy nyolcmillió forintos beruhá­zás kivitelezője a TANÉP. A jövő év első negyedére elkészülő emeleten külföldi diákokat helyeznek el.­­ Hetven hímző, hét fotó­szakkör, 12 csomózott sző­nyegkészítő jelentkezett ed­dig egyebek között az októ­beri munkás kulturális na­pokra megyénkből. Eléggé kevés a jelentkező versmon­dóból, szólóénekesből, hang­szeres szólistából. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pont szakemberei várják a további jelentkezőket, vál­lalják felkészítésüket is.­­ Huszonhét egységét ad­ta bérbe átalánydíjas elszá­molásra eddig megyénk egyik legnagyobb szövetke­zete, a Fodrászipari Szövet­kezet. Az üzletekben 5,5 millió forint árbevétel a ter­vezett ebben az évben. — Elmarad Körmenden a Benkó dixieland június 21- re keddre meghirdetett ven­dégszereplése. — Szőlőfeldolgozót és bor­­érlelőt épít a felsőcsatári Népek Barátsága Termelő­­szövetkezet vaskeresztesi üzemegységében. A mintegy 16 millió forintos beruházás terveit az AGROBER készí­tette el, a kivitelező a tsz saját brigádjai és az ÉSZKV. Az építési munkákkal a jö­vő évi szüretre szeretnének elkészülni. — Orvosi és gyógyszertári ügyelet a megyében a szoká­sos helyen és időben. Ügye­letes állatorvos Szombathe­lyen, Kőszegen, valamint a szombathelyi járás kijelölt községeiben ma reggel 7 órá­tól vasárnap reggel 7 óráig dr. Németh Szilveszter. Szombathely, Hammer­schmidt u. 3. telefon: 11-788, vasárnap reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig dr. Hantos Sándor, Szombathely. Zsiray L. u. 57. telefon :12- 060. — Június 11-i számunk Család és otthon oldalán a gyerekeknek közölt Szimbó­lum rejtvény helyes megfej­tése a következő: tavasz, emelet, nyalka, ibolya, se­lyem, zaklat. A sportág ne­ve: TENISZ. A helyes meg­fejtők között öt könyvet sor­soltunk ki. A nyertesek a kö­vetkezők: Pusker Péter, Tö­­mörd, Pintér Mária, Szom­bathely, Lakosi Zsanett, Vasvár, Nagy Marianna Szombathely, Albert Andrea, Lukácsháza. A könyveket postán küldjük el a nyerte­seknek. Az oldalt összeállította: NÉMETHY MÁRIA VAS NÉPE Az MSZMP Vas megyei Bizottsága és a Vas megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: POZSGAI ZOLTÁN. Telefon: 11-524 - Szerkesztőség: Szombathely, Berzsenyi tér 2., I. em. Telefon: 12-895, 12-232 és a 11-120 mellékállomásai. Telexszám: 037361. Hirdetések: 12-393 - Kiadja a Vas megyei Lapkiadó V. Szombathely, Berzsenyi tér 2. Telefon: 12-393 és a 11-120 mel­lékállomásai. Levélcímünk: Szombathely, Postafiók: 100, 9701. Felelős kiadó: STEINER SÁNDOR - Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Készült a szombathelyi Sylvester János Nyomda Saphir 96 típusú ofszet rotációs gépén, Szombathely, Kiskar utca 6. ... _____________- Telefon: 14­762. Felelős vezető: HANUSZEK BÉLA - Index: 25076. - HU - ISSN­­ 0133-0454.

Next