Vas Népe, 1983. június (28. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-19 / 144. szám
Ma: 1983. Június 19. Vasárnap A Nap két * óra * perckor, nyugszik 20 óra 44 perckor. A Hold kél 14 óra 27 perckor, nyugszik 1 óra 50 perckor. Névnap: Gyárfás ■ arr •• • ! Hűvös idő Időnként csökken a felhőzet. Többfelé várható újabb eső, zápor, egy-két helyen zivatar is lehet. A ma még gyakran erős, helyenként viharos északi szél holnapra mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 15 és 20 fok között alakul. LATEX: hasznosítják a hulladékot Szinte naponta halljuk, hogy a magyar termékek súlyosabbak, mint világpiaci versenytársaik, azaz több anyagot tartalmaznak. A piaci nyereség növelésére tehát az anyagfelhasználást kell csökkenteni a gépgyártástól a textiliparig. A termék önköltségének csökkentésére ez az egyik módszer. A másik a hulladékok újrafelhasználása. A Lakástextil Vállalatnál erre máris jó kezdeményezések születtek. A vállalatnál mintegy 1500 tonna hasznosítható hulladék keletkezik évente, ennek azonban még csak kisebbhányadát használják fel újra. A kőszegi Posztó- és Nemezgyárat bízták meg olyan eljárás kidolgozásával, amivel az összes hulladék hasznosítása lehetséges lenne. Ebben a gyáregységben már tavaly is sok olyan fonalat gyártottak, aminek költsége a bekevert, újra hasznosított hulladék miatt egyharmadával, kétharmadával kevesebb. Az egyelőre még fel nem dolgozott hulladék hasznosításához szakszerű raktározásra, megfelelő gépekre van szükség. De már kiszámították: ha a LIATEX-nél a jelenleg még fel nem dolgozott hulladékot is hasznosítanák, ez több tízmilliós megtakarítást hozna. .. Vásárlást színleltek , bíróság elé kerültek Pózváról utazott Szombathelyre két lány. A 19 éves Forgács Erzsébet és 15. évében járó húga „bevásárlási” céllal érkeztek. Az idősebb nővérnek két-háromszáz forintja volt, így nagyobb vásárlásra nem gondolhattak. De megpróbálták, hátha sikerül lopni. Vásárlást színlelve több üzletbe betértek. A Forintos boltben a nővér elterelte az eladók figyelmét, eközben húga egy bőrdzsekit gyömöszölt a táskájába. A Bizományi Áruházban az idősebb Forgács csizmát próbált, húga elrejtett egy bokacsizmát. A Miódi butikban hasonló trükkel csentek el egy blézert. A Kisfaludy utcai ABC-ben buktak le, ahol négy csomag kávé eltulajdonítása közben érték tetten őket. S meglett a többi lopott holmi is. A bíróság a fiatalkorú lányt próbára bocsátotta, elrendelte pártfogói felügyeletét. Nővérét négyhavi, de kétévi próbaidőre felfüggesztett fogházra, kisebb pénzbüntetésre ítélték. A vádlott és védője enyhítést kért. A megyei bíróság erre nem látott módot, hiszen az idősebb Forgács lány nem sokkal az esetet megelőzően került ki a javító intézetből. Kétszer büntették eddig vagyon elleni cselekményekért, s a mostani esetben fiatal húgát is bevonta a lopásba. (Tudvalevő, hogy a gyermekkorúnál alig idősebb fiatalok általában szerény büntetésekkel ússzák meg kisiklásaikat.) Ötös a lottón A 24. heti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: öt találatot egy fogadó ért el. Nyereménye 1 808 309 forint. Négy találatos szelvénye 62 fogadónak volt, nyereményük egyenként 116 665 forint, háromtalálatos szelvény 5894 darab, nyereményük egyenként 767 forint, a kéttalálatos szelvények száma 193 783 darab, ezekre egyenként 29 forintot fizetnek. Rocktól a cirkuszig A szombathelyi szabadidő központba szervez több nyári programot a Művelődési és Sportház. Főleg a fiatalokra gondolnak, amikor a meglevő tánctér, színpad, öltöző felhasználásával elsősorban könnyűzenei eseményeket kínálnak, de lesz pódiumműsor is. Az Iseumból átviszik a világosító berendezéseket, a felújításra váró házból a reflektorokat és jöhetnek a nyári szabadtéri műsorok. Június 25-én fél nyolckor a budapesti Kugli együttes (képünk) s a Vas megyei Tét együttes koncertjével indítják a programot. A Kugli rock együttes tavaly ősszel már bemutatkozott a szombathelyieknek, s nemcsak zenélnek, de színpadi játékot is bemutatnak (rossz idő esetén a MÁV Művelődési Házban). Július 3-án a Hobo Blues Band lép fel új műsorával, aminek címe: Még élünk. Július 23-án a megyében működő poprock együttesek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, s ezzel együtt divatbemutató színhelye is lesz a szabadidő központ. Augusztus 6-án egy NDK zenekar, a Mondie ad közös koncertet a szombathelyi LORD együttessel Egyébként a két zenekar a Szegedi Ifjúsági Napokon is fellép, valamit a Balaton partján, s a fővárosban turnéznak közösek. Augusztus 24-én az Omega együttes hozza el azt a látványos lézerbemutatóval kombinált műsorát, amelyet a budapesti Sportcsarnokban adtak elő. Augusztus 27-én a Rolls Frakció zárja a zenekarok sorát, s augusztus utolsó napjától egy hétig a Hungária Cirkusz szórakoztatja a közönséget. Ha szép lesz a szeptember, honvédelmi versenyeket, s a country zenekarok találkozóját is megszervezik. —tria— János-ünnepély Szombathelyen A nyomdászok hagyományos János-ünnepélye fő eseményeire egy hét múlva Budapesten kerül sor, a vidéki nyomdaipari vállalatok azonban már tegnap megrendezték saját programjukat. A Sylvester János Nyomda dolgozói Szombathelyen a Tóth Károly utcai Építők Sporttelepét választották ezúttal is a rendezvény színhelyéül. Bár az időjárás nem nagyon kedvezett a túlnyomórészt sportszámokból összeállt programnak, azért jól sikerült a János-ünnepély. Reggel kilenc órára benépesült a színhely. Megérkeztek a fővárosi vendégek, a Nyomdaipari Grafikai Vállalat, illetve a FŐFOTÖ női és férfi futballcsapatai, Sebján Györggyel a vállalat szb-titikájával az élen. Részt vettek az ünnepélyen nyomdánk nyugdíjasai, köztük Fegyveres István, Farkas József és Milisics László. Az egybegyűlteket Hanuszek Béla, a Sylvester János Nyomda igazgatója köszöntötte. Emlékeztetett arra a szép hagyományra, amely Gutenberg János emlékére immár évtizedek óta minden esztendőben megújul, s újabban nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is ünnepségekkel, sport és kulturális műsorokkal gazdag. Megyénk nyomdászai vendégcsapatokkal mérték össze erejüket, s tegnap dőlt el, mely csapatok vehetnek részt Budapesten az országos döntőkben. A futballon kívül sor került izgalmas tekecsatákra, a fiatalok és a gyerekek a zsákbajutás és a lepényevés izgalmaival tették felejthetetlenné a napot. Igen nagy sikerük volt a Garasin laktanyából érkezett katonáiknak, akik a helyszínen készített kitűnő gulyással kedveskedtek a vendégeknek. (pósfai) Fotó: Kaczmarski Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Limousin Hycomal Skoda 120 L Budapest 131 Budapest 13 *22 Trabant Hycomal Combi Győr 0(33 Budapest 47 Skoda 120 GLS Trabant Limousin Budapest 304 Budapest 16 154 Lada 1200 Győr 16 040 Budapest 22 444 Trabant Combi Győr 7 984 Budapest 7143 Lada 1300 S Győr 3406 Budapest 9904 Wartburg Limousin Győr 2469 Budapest 1134 Lada 1500 Győr 5062 Budapest 07(2 Wartburg de Lux Győr 2593 Budapest 11 224 Lada Combi Győr 6 182 Budapest 4664 Wartburg de Lux tolótetős Moszkvics Budapest 2196 Budapest 12 095 Wartburg Limousin tolótetős p®lSjí Fiat 126 P. Budapest 141« Budapest 1« S84 ... ... . Győr 4 92S Wartburg Tourist Polski Ftat ,500 Budapest »171 Budapest 3532 Győr 1812 D4cla H Skoda 105 S Budapest 12 985 Budapest (991 Zasztava Győr 5832 Budapest 2283 Kicsi volt az oldaltávolság Büntetés gondatlanságért Nem gyakorlatlan gépkocsivezető Cseke Tibor 26 éves bajánsenyei lakos. Eddig egy karambolt okozott, nem adta meg az elsőbbséget. Személyi sérülés nem történt, így pénzbírsággal úszta meg az esetet. Sokkal súlyosabb, végzetes következményekkel járt viszont december 22- i szabályszegése. Este nyolc óra tájban autózott Bajánsenyén. A keskeny úton mintegy negyven kilométeres sebességgel vezette Trabantját, ötven méterről pillantott meg egy gyalogost az út szélén. Kissé balra kormányzott, de így sem tartott kellő, egy métert meghaladó oldaltávolságot. Elütötte a 65 éves férfit, aki a szélvédőre is felvágódott. Az idős ember súlyosan megsérült. Kórháziba került. Szövődmények léptek fel nála, néhány nap múlva meghalt. Egyes vélemények szerint fiatalabb szervezet felülkerekedett volna a sérüléseken. Ettől függetlenül az autóst halált okozó gondatlan vezetésért állították bíróság elé. A Szombathelyi Járásbíróság egyévi, de háromévi próbaidőre felfüggesztett fogházra, ötezer forint pénzbüntetésre ítélte, a járművezetéstől két és fél évre el tiltottá. Az ítélet jogerős. KÖRUTAZÁS AZ ŐRSÉGBEN : JÚNIUS 21-én AZ ŐRSÉGI VÁSÁRRA AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁST INDÍTUNK SZOMBATHELYRŐL. RÉSZVÉTELI DÍJ: 210,— Ft/fő. JELENTKEZÉS AZ IDEGENFORGALMI HIVATALBAN Szombathely, Mártírok tere 1. és KIRENDELTSÉGE1I. Kőszeg, Sárvár, Celldoroölk, Bük íródéiban. (10654) Hírek Fogadóórák KEDDEN Csonka György, a megyei tanács általános elnökhelyettese délelőtt 9-től 11 óráig hivatali helyiségében; Végvári István, a járási hivatal elnöke délelőtt 9-től 11 óráig hivatali helyiségében; Dercsényi Sándor, a járási hivatal elnökhelyettese délelőtt 9- től 12 óráig hivatali helyiségében; Erős János, a sárvári városi tanács elnökhelyettese délelőtt 9-től 12 óráig a városi tanács titkárságán; Dr. Élő Antal, a kőszegi városi tanács vb-titkára délelőtt 9- től 12 óráig a városi tanács titkárságán fogadóórát tart. — Dél-jemeni megrendelésre készít tizennnégy háromszintes ketreces tojóházi berendezést a Rába MVG. Ennek trágyázó és etető berendezéseit a vállalat szentgotthárdi üzemében gyártják. Ú Új központot épít Körmenden a vízműnek a Tanácsi Építőipari Vállalat. A munkát megkezdték, az év végére átadandó épületben egyebeik között műhelyek, raktárak, URH-szoba, öltöző, tárgyalóhelyiség lesz. A kivitelezés költsége megközelíti a hatmillió forintot. — Szabászat! üzemrészt alakítottak ki Őriszentpéteren, a Sabaria Cipőgyár részlegében. Huszonkét helybeli és környékbeli betanított munkás szabja ki a lábbelik felsőrészeit, így az őrségi üzem önállóan majdnem félmillió pár cipő felsőrészét állítja elő ebben az évben. Fürdőhelyet jelöltek ki a Szajki tavaknál. A kirándulók a nyitvatartási idő alatt fürdőmester felügyelő mellett, megmártózhatnak a tó vizében. Sikeres virágvásárt bonyolított le Szombathelyen a Szépítő Egyesület a népfrontbizottságok és a Kertész Tsz közreműködésével. Muskátlit, egynyári palántákat, és más dísznövényeket árultak jelentős kedvezménnyel Az akció célja az volt, hogy a lakótelepek ablakait, erkélyládáit még több virággal díszítsék. — Pályalezárás. Pályafelújítás miatt hétfőtől péntekig Szentgál és Városlőd állomások között a Szombathelyről tíz órakor és a Budapest Déli pályaudvarról 6 óra 20 perckor induló vonatokról az utasoknak autóbuszokra kell átszállniuk. A buszokon a vasúti jegyek érvényesek. — Ittas vezetésért büntették meg Szarai József 28 éves vasvári lakost. A fiatalember március 17-én Gersekarátra motorozott. Vezetés előtt sört és martinit ivott. Útközben árokba borult. Háromezer forint pénzbüntetést kapott. Felelőtlen galambvadászok okozták az újfehértói református templom tornyában április 15-re virradó éjjel keletkezett tüzet. A rendőrség a gyújtogatással V. Zoltán büntetett előéletű fiatalembert és három másik, 17—19 éves társát gyanúsítsa. A fiatalok galambokat fogdostak a toronyban, gyufával világítottak, s felgyújtották a harang alatt felgyűlt ágakat, madártollat, szalmát. A kár csaknem ötmillió forint. Ismeretlen dohányos okozott tüzet pénteken délután a dozmati erdőben Több száz négyzetméteren égett a tizenkétéves fenyves. A nagyobb anyagi kár keletkezését a szombathelyi állami tűzoltók akadályozták meg. ORVOSI HÍH: Dr. Horváth Károly gyermekgyógyász magánrendelőjét megnyitotta Sárvár, Rákóczi út 12 szám alatti ház udvarában. Render: hétfőn szerdán, pénteken 18 órától.10 035 Az oldalt összeállította: KÓSA TAMÁS VAS NÉPE Az MSZMP Vas megyei Bizottsága és a Vas megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: POZSGA ZOLTÁN. Telefon: 11-524 . Szerkesztőség: Szombathely, Berzsenyi tér 2., 1. em. Telefon: 12-895, 12-232 és a 11-120 mellékállomásai. Telexszám: 037361, Hirdetések: 12-393 - Kiadja a Vas megyei Lapkiadó V, Szombathely, Berzsenyi tér 2. Telefon: 12-393 és a 11-120 mellékállomásai. Levélcímünk: Szombathely, Postafiók: 700, 9701. Felelős kiadó: STEINER SÁNDOR - Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Készült a szombathelyi Sylvester János Nyomda Spohir 96 típusú ofszet rotációs gépén, Szombathely, Kiskar utca 6. - Telefon: 14762. Felelős vezető: HANUSZEK BÉLA - Index: 25076. - HU - ISSN 0133-0454.