Vas Népe, 1983. július (28. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-05 / 157. szám
Szovjet-nyugatnémet tárgyalások kezdődtek tegnap Moszkvában Tárgyszerűnek ésnyílt, légkörűnek nevezték Moszkvában a hétfői szovjet-nyugatnémet hivatalos megbeszélést, amelyen a két ország kapcsolatairól és a nemzetközi élet legidőszerűbb kérdéseiről volt szó. A tárgyaláson szovjet részről jelen volt Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökének első helyettese, külügyminiszter, Dmitrij Usztyinov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere és Leonyid Kosztandov, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettese. A tárgyaláson a Német Szövetségi Köztársaságot Helmut Kohl szövetségi kancellár és Hans-Dietrich Genscher alkancellár, külügyminiszter képviselte. A kiadott közlemény szerint a megbeszélésen szovjet részről hangsúlyozták, hogy a Szovjetunió az NSZK-val fenntartott kapcsolatai alapjának a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének elvét tekinti. A tárgyaláson szovjet és nyugatnémet részről is kívánatosnak mondották, hogy folytatódjon a két ország közötti konstruktív együttműködés. Rámutattak arra, hogy a Szovjetunió és az NSZK közötti gazdasági együttműködés, miközben számottevő hasznot hajt a két fél számára, kedvező hatással van kapcsolataik egészére nézve is. Megvannak a szükséges feltételekahhoz, hogy a gazdasági együttműködést tovább mélyítsék. A nemzetközi kérdések áttekintése során nagy figyelmet szenteltek az európai biztonság problémájának, amely különösen élesen vetődik fel, tekintettel arra, hogy Nyugat-Európa, s elsősorban az NSZK területére új közepes hatótávolságú amerikai nukleáris fegyvereket akarnak telepíteni. A Szovjetunió képviselői a tárgyaláson kifejezték azt a reményüket, hogy az NSZK kormánya, számotvetve az adott körülmények között reá háruló felelősségge], olyan realista álláspontra helyezkedik ebben a kérdésben, amely megfelel a béke és a nukleáris háború elhárítása érdekeinek. Az eszmecsere során érintették a genfi tárgyalásokkal, a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folytatott, tárgyalásokkal és a madridi találkozóval kapcsolatos kérdéseket is. Helmut Kohl síkraszállt amellett, hogy mélyüljenek és szélesebb körűvé váljanak a Szovjetunió és az NSZK kapcsolatai a legkülönbözőbb területeken. Hangsúlyozta, hogy e jószomszédi és hoszszútávú kapcsolatoknak a moszkvai szerződés, valamint más szerződések és megállapodások betartására kell épülniük. A kancellár kijelentette, hogy az NSZK kitart a béke és az erőszak alkalmazásáról való lemondás politikája mellett. Hangsúlyozta azt is, hogy az NSZK a NATO szövetségi rendszerének tagja. Az európai közepes hatótávolságú rakéták kérdéséről szólva Helmut Kohl megismételte a NATO kettős határozatának alátámasztására szolgáló, már ismert korábbi érveket. Moszkvába érkezett hétfőn a nyugatnémet kancellár, Helmut Kohl (jobbról a második) fogadásán a repülőtéren megjelent többek közt Nyikolaj Tyuihonov miniszterelnök és Andrej Gromiko külügyminiszter. Fogadás az Egyesült Államok nemzeti ünnepe alkalmából Harry Earl Bergold, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete, hazája nemzeti ünnepe alkalmából hétfőn fogadást adott rezidenciáján. A fogadáson részt vett Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Nagy János külügyminisztériumi államtitkár, Juhász Ádám ipari minisztériumi államtitkár, Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettes, valamint politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életünk több más vezető személyisége. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. XXVIII. ÉVFOLYAM 151. SZÁM ■ 1983. JÚLIUS 5. KEDD ■ ÁRA 1 40 FORINT Hétfőn Budapesten megtartotta záróülését a prágai béke-világtalálkozó Magyar Nemzeti Előkészítő Bizottsága. A tanácskozáson Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a prágai találkozón részt vett magyar delegáció vezetője összefoglalta és értékelte az egyhetes rendezvénysorozatot és küldöttségünk munkáját. Fotó: B. S. Iskolafelújítás A Vas megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói teljes belső felújítást, központifűtés-szerelési és részleges fö- idémcserét végeznek Szombathelyen, a Petőfi Sándor Általános iskolában. Az átadás határideje augusztus II. Képünkön: eltakarítják a törmeléket az iskola udvaráról. A pedagógus személyisége a donto rfulásoS iskolai igazgatók tanévzáró értekezlete Szombathelyen A megszokottnál hosszabb, s — a legtapasztaltabb pedagógusok sem tagadták — az átlagosnál nehezebb volt az 1982/83-as tanév. Emiatt a Vas megyei általános iskolai igazgatók tanévzáró értekezletére is csak most kerülhetett sor. A tegnapi rendezvényen részt vett Horváth Miklós, a megyei pártbizottság első titkára is. Tavaly ősszel vezették be egységesen az ötnapos tanítási hetet, s bár az áttérés zökkenőmentes volt, sok olyan gonddal, problémával kellett szembenézniük az iskolák vezetőinek, pedagógusainak, amit előre nem láthattak — állapította meg Stefanik Károly, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője az elmúlt tanévben végzett oktató-nevelő munkát értékelve. A tanév kedvező feltételekkel kezdődött. Szeptemberben megyénkben 33 900 általános iskolás kezdte meg tanulmányait, s a megnövekedett létszám ellenére sem kellett túlságosan népes tanulócsoportokatkialakítani. Mindössze kilenc képesítés nélküli pedagógust foglalkoztattak a megye általános iskoláiban. Javult az eszközellátottság is. Az oktató-nevelő munka eredményeit nem részletezte a beszámoló, annál több szó esett a nehézségekről, amelyek egyben a következő tanévekben megoldandó feladatokat is pontosan meghatározzák. Javult ugyan az óvodai nevelőmunka, ez az iskolaelőkészítő foglalkozások is több eredményt hoztak, mint korábban, mégis a megyében összesen 274 elsős eredménytelenül fejezte be a tanévet. Több mint 1100 túlkoros diák jár jelenleg az általános iskolák alsó tagozatos osztályaiba. Tovább nőtt azok száma is, akik hat éves korukban nem járnak iskolába. Mindezen azt jelentik, hogy a tankötelezettség megvalósításában számos feladat megoldása, vár még az iskolákra —s tegyük hozzá rögtön: a szülőkre és a lakóhelyi környezetre is. Több figyelmet kell fordítani az iskolák első tagozataira a következő tanév kezdetétől, s ha szükséges, növelni kell a korrekciós osztályok számát. Szólt a beszámoló a többi között arról is,hogy a pedagógusoknak felelősséggel kell segíteniük a végzős tanulók pályaválasztását Az idén minden száz végzős közül 95 továbbtanul valamilyen középiskolában, az átirányítottak száma csökkent. Az ötnapos munkahét bevezetésével nőtt a tanulók és a pedagógusok megterhelése, a hét utolsó két munkanapján fáradtabbak voltak a diákok, esetenként túlságosan sok házi feladatot kaptak a hét végére. A tapasztalatokat felhasználva az arányokon lehet javítani. Erősödött az iskolákban a rend és a fegyelem, magasabb lett a tanulók világnézeti és esztétikai neveltségi szintje. A jövőről szólva a beszámoló megállapította: nincs új feladat, ám sajátos tennivalók bőven adódnak, s ezeket kell észrevenni, ezekre kell összpontosítani az oktató -nevelő tevékenységben. A pedagógusoknak, a szülőknek és a közművelődésért felelősöknek — együtt. A tanácskozáson résztvevőik ezután. Rácz Jánosnak, a megyei pártbizottság titkárának előadását hallgatták meg az MSZMP KB áprilisi határozatából adódó feladatokról. A tanévzáró értekezlet vitájában Horváth Miklós, a megyei pártbizottság elsőtitkára is felszólalt. Hangsúlyozta, hogy a jó pedagógus olyanná formálja tanítványait az oktatás nevelért eszközrendszerének segítségével, amilyennek a saját gyermekeit szeretné látni. — Bármennyire korszerűsítik a tanítás eszközeit, bármennyire megkönnyítik az oktató-nevelő munkát a különféle segédletek, mégsem ezeken, hanem. .. .pedagógus személyiségén múlik a tanítás eredményessége — mondotta. Szólt arról is, hogy atantestület egységéért naponta sokat kell tenni, s vitának csak akkor van helye, ha mindenfajta konfliktus végeredménye a, szorosabb együvé tartozás érzése. A tanévzáró értekezlet hozzászólásokkal fejeződött be. (burkon) Fotó: K. 2„ Stefanik Károly értékeli az elmúlt tanévben végzett oktató-nevelő tevékenységet. Az értekezlet résztvevőinek egy csoportja.