Vas Népe, 1983. augusztus (28. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-10 / 188. szám

A szeptember 7-én, a Népstadionban sorra kerülő NSZK elleni mérkőzésre ké­szülő magyar labdarúgó-válogatott kedden Ausztriába utazott. Szerdán Bádenben sze­repelnek, szombaton pedig a Sturm Graz lesz az ellenfelük.­­ Zsiborás és Pölöskei hétfőn este ha­zaérkezett a Ferencvárossal, így az erede­tileg közölt keretben nincs változás — mondta Mezey György szövetségi kapitány. Budapestről a győri és a szombathelyi lab­darúgók nélkül indultunk el, ők majd me­net közben csatlakoznak hozzánk. Mezey György már az elutazás előtt kö­zölte a szerdai, badeni találkozóra a kezdő tizenegyet. Ez a következő: Zsiborás — Farkas, Kardos, Garaba, Pé­ter­ — , Hannich, Kurucz, Burcsa, Pölöskei — Kiss S. Dajka. — A mérkőzésen természetesen minden­ki szereplési lehetőséget kap. A néhány napos túra elsőrendű célja, hogy kipróbál­juk a meghívott játékosokat. Próbálgatjuk azokat az elképzeléseket is, amelyeket az NSZK ellen szeretnénk megvalósítani. A két mérkőzés mellett öt edzést is tartunk Ausztriában. A továbbiakban még egy nemzetközi próbamérkőzésre nyílik lehető­ség: augusztus 31-én várhatóan Nyilasi csa­pata, az Austria Wien ellen játszunk. Mint ismeretes, szeptember 7-én két feladat vár a magyar labdarúgásra, a Szovjetunió el­leni olimpiai selejtező és az NSZK elleni találkozó. Ezután alakul ki a két gárdából az őszi EB-mérkőzésekre az A­ válogatott keret. Figyelem Nyilasit, Póczikot és a többi külföldön szereplő labdarúgónkat. Ha kedvező híreket kapok róluk, számítok rá­juk. A két szombathelyi kisze­melt tegnap a déli órákban utazott el Győrbe, a Rába Szállóban találkoztak a töb­biekkel. Az elindulás előtt még egyi­kük­­sem tudta Me­zey tervezett kezdő csapatát. A válogatottságról, s csapa­tukról az alábbiakat mond­ták el. Dohány Lajos: — Nagy le­hetőség a válogatottság, de egyúttal felelősség is. — Kí­váncsian várom, hogy milyen új szelek fújnak a legjob­­ba­knál, mi is az, amit ebben a helyzetben várnak a válo­gatottól, így­­aztán már sok minden tisztának tűnik majd előttünk. Nem tagadom, örü­lök a meghívásnak, persze azt előre nem­­tudni, hogy mi lesz a vége. Egyáltalán mi­lyen, szerepet kap az ember és azt hogyan tudja majd az elvárás szerin­t megformálni. Tőlem a Haladásnál gólokat várnak, nem tudom egyálta­lán, komolyan, számol-e ve­lem Mezey György szövetsé­gi kapitány. Persze az eset­leges szereplést, a végleges beválogatást azt csapatom­ban, a Haladásiban kell meg­alapozni. Az új idény előtt bizakodó vagyok, úgy tűnik jól összeáll majd a csapat. Persze, jó lenne újra góllki­­rályna­k lenni, de én fonto­sabbnak­­tartom a csapat jó szereplését. Preszeller Tamás: — A bajnok Rába hívásának gon­dolom mások is nehezen mondtak volna nemet. A vég­ső döntésemet viszont első­sorban az edző személye és a csapattársak iránti szim­pátia befolyásolta. Örülök, hogy a Haladásból is behív­tak a keretbe, ez is bizonyít­ja, hogy nem a klub neve számít. Nagy álmom persze csak akkor válik valóra, ha játszani is fogok, a mostani ausztriai út csak ismerkedés lesz. Az mindenesetre jó do­log, hogy ketten mehetünk, így könnyebb a beilleszke­dés. Hogy ki lesz a bal­hát­­véd? Nem tudom, talán Pé­ter, talán . .. ? A Haladás­nak remélem jó éve lesz a közelgő bajnokság, s hogy utána mi lesz, azt még nem tudom. Egyéves szerződést kötöttünk. Az elutazás előtti edzésen Preszeller Tamás és Dohány Lajos. (Benkő Sándor felvétele) Anyakönyvi hírek Szombathely Születés: Sztámár István és Szabadkai Anna fia: Szilárd, Sárosi Tibor István és Fehér Katalin fia: István, Torda Já­nos és Schwahofer Éva fia: Péter, Gacs Gyula és Horváth Katalin fia: Tamás, Rozm­án Béla és Sztankai Judit Klára fia: Balázs, Pezenhofer József és Hernáth Mária fia: Krisztián, Bozi József és Milkovics Aranka fia: György, Török Gergely és Hergovits Kamilla leánya: Ka­milla, Legáth László és Tóth Márta leánya: Krisztina, Hor­váth Ferenc és Horváth Edit leánya: Edit, Sebők Ferenc és Schek Sarolta fia: Zsolt, Kiss György és Pintér Ildikó fia: György, Szandi Tibor és Holdosi Edit leánya: Melinda Edit, Nagy Géza és Sziklai Ágnes leánya: Enikő, Komáromi Dezső és Végh Beáta Mária leánya: Anna, Pin­­tér István György és Miglécz Erzsébet leánya: Blanka, Job­bágyi János és Kovács Marian­na fia: János, Soós László és Molnár Erzsébet fia: László, Me­gyés Sándor Mihály és Csonka Margit fia: Sándor, Horváth Er­nő és Antal Hona Katalin fia: Csaba, Pető Károly István és Szentpéteri Margit fia: Róbert, Kovács Csaba József és Horváth Csilla leánya: Csilla, Káldi Ta­más és Gesztelyi Nagy Zsuzsan­na leánya: Flóra, Bódis Csaba István és Bognár Erika leánya: Krisztina, Igrényi Pál és Szib-­­er Györgyi leánya: Ivett, Szen­­di Gábor és Kocsis Ildikó leá­nya: Laura, Kovács József és Szaller Irén fia: Balázs, Kiss Gábor és Zsámbéky Mónika leá­nya : Borbála Krisztina, Pál Im­re és Horkits Gyöngyi Éva leá­nya: Hajnalka, Frank Jenő és Lukács Ágnes leánya: Judit Mária, Bukics János és Szanyi Erzsébet leánya: Enikő. Házasság: Krepfl Attila és Krispán Tünde, Savanyó Tibor és Pöthös Erzsébet Margit, Né­­meth Béla Tibor és Pap Zsu­zsanna, Kutasy Attila László és Kenedli Erzsébet, Tomena István Imre és Szele Magdolna, Bognár József és Horváth Me­linda, Kiss Ervin Lajos és Nagy Ilona,­ Glatz Tibor és Tóth Éva, Reiner Zoltán és Murányi Gyöngyi, Légrádi Zoltán és Kránicz Zsuzsanna Rita, Meskó Mihály Miklós és Németh Ani­kó, Falusi Tibor és Németh Ildikó, Kiár Attila és Szabó Judit, Pereszlényi István Imre és Palotay Erika Jolán, Mester Károly és Erdélyi Tünde, Né­meth Mihály József és Papp Zsuzsanna, Császár Zoltán és Lizicska Erika, Sági Károly és Kovács Marietta, Mánfai Károly Tamás és Kóczán Rita, Ábra­hám Ottó Dezső és Vörös Edit Zsuzsanna. Halálozás: Hévízi Antal, Szath­­máry Istvánné sz. Titz Margit, Bokor Józsefné sz. Benke Má­ria, Bognár Istvánné sz. Balla Erzsébet, Völgyi József, Futó Jánosné sz. Rózsa Mária, Kul­csár János, Kovács János, Paál Ferencné sz. Stefanics Mária, Bukács Istvánné sz. Babai Vil­ma, Nagy Ferencné sz. Ludvig Anna, Nagy József, Szakály La­­josné sz. Kovács Ágnes, Havasi Jánosné sz. Meész Emilia, Sza­bó Béláné sz. Kiricsi Ilona, Bu­da Jenőné sz. Horváth Ilona, Kránitz István, Fehér Viktor, Szekér Rezső, Balogh József, Baranyai Elemérné sz. Kányási Irén, dr. Kászonyi László La­­jos, Farkas Gyula, Halász Sán­­dorné sz. Márton Eszter, Déncs Lajos, Győrffy Miklósné sz. Nedecky Erzsébet Veronika, Völ­ler Lajos, Nagy Sándor, Desits Istvánné sz. Szandi Rozália, Németh Gyula, Döme Gyula, Czakó Kálmán, Pápai Istvánné sz. Janzsó Margit, Böröcz Ist­vánné sz. Stefanics Borbála, Farkas Józsefné sz. Tóth Hana. Köszeg Születés: Iván József és Czett­­ler Andrea leánya: Hajnalka, Takács István és Porpáczy Em­ma fia: Tibor, Hiró Gyula és Németh Judit Gyöngyi leánya: Judit, Böhm László Béla és Szigeti Katalin leánya: Katalin Lilla, Kelemen Csaba József és Vörös Mariana fia: Ákos, Pa­taki Ferenc József és Csébits Klára fia: Zoltán, Krug László és Karikás Judit leánya: Dóra, Pazar Kálmán és Ligetvári Éva fia: Tamás. Házasság: Kováts Tibor és Molnár Gyöngyi Judit, Alasz Imre és Gregorics Ágnes, Sza­bó Gyula és Palásti Ágnes, Ke­resztes Imre és Hideg Katalin, Eigner Ferenc Antal és Czech Éva, Oláh Péter János és Kra­mer Sylvia, Vieng Da Vanh és Palhammer Éva Erzsébet. Halálozás: Koltay Rezsőné sz. Kolthai Anna. Szentgotthárd Házasság: Gubics Pál József és Sulics Marianna, Kovács Já­nos Béla és Simon Erzsébet, Bajzek József és Korpics Zsu­zsanna, Mátrai László és Bezen­­hoffer Erika Ilona. Halálozás: Berliner Éva, Ko­vács László, Kulach Ferencné sz. Mlynczak Janka, Vereckei Sarolta, Dancsecs Györgyné sz. Tóth Teréz, Lukács Mária, Sánior Születés: Vajda Ottó és Laka­tos Ibolya leánya: Ibolya, Vo­­celka András és Mudrák Gab­riella leánya: Adrienn,­­ Bujtás István és Takács Mária leánya: Szilvia, Németh György és Né­meth Marianna leánya: Ildikó, Rákóczi János és Horváth Vero­nika fia: Gergely, Berecz Péter és Bödőcs Judit leánya: Judit, Sinka Elemér és Kálmán Erzsé­­bet fia: Elemér, Bögöthy Endre és Balogh Mária leánya: Natá­lia, Markó Gyula és Turda Má­ria leánya: Nikoletta, Vámper János és Bándoki Julianna fia: Gábor, Serman József és Úti Ilona fia: Gábor, Breglovics Ta­más és Brunner Erzsébet fia: Máté, Bősze Ferenc és Szabó Gabriella leánya: Gabriella, Ko­pácsi Géza és Szőke Éva leá­nya: Alexandra Mária, Biczó Károly és Molnár Rozália leá­nya: Glória. Nagy György és Váthy Katalin fia: György, Pap Miklós és Németh Erzsébet leá­nya: Veronika, Németh Róbert Nagy Mária fia: Róbert, Szabó Ernő és Csizmadia Kin­ga fia: Csaba, Dénes Károly és Székelyi Margit leánya: Mar­git, Kiss László és Varga Ilona leánya: Nóra, Horváth István és Vörös Judit fia: Krisztián, Ruzsics György és Horváth Er­zsébet fia: Bálint, Szilágyi Jó­zsef és Szakács Éva fia: Zol­tán, Király János és Fliegler Anna fia: Péter, Horváth Ger­gely és Pénzes Bernadett leá­nya: Eszter, Nagy Csaba és Ko­vács Erzsébet leánya: Nikoletta, Csonka Ferenc és Hegedűs Má­ria fia: Gábor Péter. Házasság: Török Ernő és Hor­váth Zsuzsanna, Horváth Jenő és Rigó Erzsébet, Süle László és Németh Anna, Németh Imre és Horváth Éva, Ihász Imre és Wittinger Éva Kinga, Farkas Lajos és Görög Anita, Márk Vince és Bögöti Márta, Lőrincz József és Joós Judit, Nagy Zol­tán és Biró Kinga, Gerse Ká­roly és Mitzscherling Anett, La­katos Ferenc és Bándoli Rozá­lia. Halálozás: Dávid Zoltán, Kiss Imre, Horváth Imre, Kutasi Ferencné sz. Vékási Mária, Nagy Ferencné sz. Fülöp Mária, Rózsa Jánosné sz. Horváth Ro­zália, Puklér Imre, Kovács Ist­ván, Hajba István, Sümegi Já­nosné sz. Molnár Erzsébet, Szá­­lovics Márton, Varga József. Karm­end Születés: Tóth István és Szakály Erzsébet fia: Tamás Ist­ván, Benkő Gyula és Szabó Katalin fia: András, Szlavinics József és Mákos Erzsébet leá­nya: Erzsébet, Domiter József és Tóth Angella fia: Péter, Gombos József és Déri Mária leánya: Kinga Eszter, Vajai Jó­zsef és Háhn Ilona fia: Tamás József, Varga László és Dan­csecs Magdolna fia: Zoltán, Mi­hály Emil és Szájer Ilona leá­nya: Nóra, Tangl György és Gecse Éva leánya: Zsófia Edit, Herczeg Zoltán és Hegyi Mária leánya: Bernadett, Háklár Gyu­la és Kocsis Katalin fia: Ta­más, Musits József és Mihályi Éva fia: Zoltán, Márföldi János és Budai Lívia fia: János, Hor­váth Zoltán és Bakacs Erzsé­bet leánya:­­ Julianna, Szép Ernő és Baksa Zsuzsanna fia: Zoltán, Horváth Tibor és Új­vári Mária leánya: Mónika, Krizsay Kálmán és Pörs Györ­­gyi leánya: Viktória, Esztergá­lyos István és Tóth Zsuzsanna leánya: Diána, Kocsenda József és Zsámpár Márta leánya: Mó­nika, Róka Károly és Preinin­­ger Brigitta fia: Péter, Szarai Ferenc és Németh Valéria fia: Szabolcs, Orbán Zoltán és Se­bők Irma leánya: Anita, Laka­tos László és Burka Gyöngyi leánya: Gyöngyi, Nyári László és Tóth Margit leánya: Margit, Sulics István és Laczó Mária leánya: Hajnalka, Németh Lajos és Mühl Gyöngyi fia: Szabolcs, Szabó Ferenc és Komjáthy Esz­ter leánya: Anita Eszter, Gér­­nyi Zoltán és Déri Mária fia: Tamás, Málics László és Haj­ba Anna leánya: Katalin, Bedi­ István és Offner Éva leánya: Éva, Horváth Tibor és Horváth Erzsébet fia: Tibor, Moháp Fe­renc és Pershy Mária leánya: Eszter, Tátrai István és Bánfi. Györgyi fia: István, Holdosi András és Neumann Andrea leánya: Andrea, Sándor János és Grózinger Erika leánya: Éva, Horváth Sándor és Zsoldos Er­zsébet fia: Sándor. Házasság: Bolla Miklós és Dévai Éva, Varga Imre és Gombás Judit, Földes Miklós és Tóth Ilona, Pirka László és Déri Ibolya, Dévai József és Németh Margit Edit, Vámos Zoltán és Vágán Zsuzsanna Te­rézia. Tóth András Sándor és Marton Gizella, Grósz József és Laki Csilla. Antal László és Grabarics Emília Teréz. Halálozás: Simon Istvánné sz. Stubics Mária, Major József, Nagy Magda, Guóth József, Se­bők Ferencné sz. Takács Ilona, Takács Györgyné sz. Szabó Ka­talin, Gaál-Kis István. 6 Atlétikai VB: Helsinki Mosest nem lehet megállítani! Kedd délután először volt telt ház a helsinki olimpiai stadionban, s aligha véletle­nül: ekkor rendezték meg az egyik leglátványosabb szám, a 400 m-es gátfutás döntőjét, ahol az első számú esélyes a közönség kedvence, a montreali olimpiai bajnok és vi­lágcsúcstartó Edwin Mo­ses volt, aki utcahosszal győzött, 47,50-nel. A gátfutó döntő közben már folytak a távolu­grásban a selejtezők, két csoportban. A magyar csúcstartó Szalma László a 7,90 m-es szintnek már az első kísérletével meg­felelt, gyorsan fellélegzett, 7,97-et ért el. A másiik cso­portban a fiatal Pálóczi, a budapesti fedettpályás EB ezüstérmese bátortalan 7,42-vel mutatkozott be, a 7,70-re­­már reményt keltett, de aztán harmadikra visszaesett, csak 7,40-ig jutott, ki is esett. Az amerikaiak már a selejtező­ben remekelitek, Lewis 8,37- et, Grimes 8,29-et ugrott. A 400 m-es női síkfutás el­ső középfutamában a 4. hely­re pályázott Forgács Judit, hogy helyet szerezzen magá­nak a döntőben. A csehszlo­vák Kratochvilova viszont olyan erős tempót diktált, hogy Forgács sorsa már 250 és 300 között megpecsételő­dött, kimerülten ért a célba, 52,74-gyel hetedii­k lett, leg­­jobbjától elmaradva kiesett. 35 perccel később a csehszlo­vák Krastochvalova már újra a pályán volt, ezúttal a 800 m döntőjében! A csehszlo­vákok 400 m-an már olim­piai és Európa-­bajno­ki ezüst­érmet nyert sportolónője, aki nemrégiben a 800 m-en világcsúcsot javított, 600 m­­nél az élre állt, s épp oly fö­lényes győzelmet aratott, mint a megállíthatatlan Mo­ses. Ezután a férfi 800 döntője következett. Az első helyre esélyesnek tartott brazil Cruz már a táv első felében igyekezett ellenfeleit kime­ríteni. A célegyenes előtt Cruz és a brit Eliott hatal­mas „könyökpárbajba” kez­dett, s ekkor jött a nevető harmadik, a nyugatnémet Willi Wülbeck, aki a két „vi­­llázót” kívülről megelőzte, s hatalmas tempóban győztes­ként haladt át a célvonalon. Rajt a megyeiben -MNK A megyei labdarúgó bajnok­ságban a héten rajtolnak a csa­patok. Az első mérkőzést ma délután 17 órai kezdettel játsz­­sza az Építők és a Sárvári Va­sas együttese. A mérkőzés Szombathelyen az Építők Tóth Károly utcai pályáján kerül le­játszásra. Két mérkőzést szombaton ját­szanak, a Kemenesalja pályájá­nak betiltása miatt Uraiújfalu­­ban rendezi hazai mérkőzését a Vasvár ellen. Ugyancsak szom­baton játsszák az Egyházasrá­­dóc—Celldömölk mérkőzést. Va­sárnapra marad a Magyarsze­­csőd—Körmend, Szentgotthárd—­­Uraiújfalu (már a felújított pá­lyán), Csepreg—Bük, Simaság— Rábatótfalu és a Spartacus-Styl —Vasalja mérkőzés. ★ Nagyon gyengén szerepeltek a megyei I. osztályú csapatok az MNK megyei selejtezőjében. A harmadik fordulóból mindössze három csapat jutott be a leg­jobb 12 közé. A II. forduló eredményei: Farkasfa—Kőszeg 0:0 11-es rú­gásokkal Farkasfa jutott tovább, Bajánsenye—Nádasd 0:6, Kör­mendi VSK—Rábagyarmat 0:5, Kemenesmagasi—Répcelak 1:2, Kőrismenti SE—Sabaria 0:2, To­rony—Spartacus-Styl 1:0, Pan­nónia TSz—Vasvár 4:1, Püspök­­molnári—Vasalja 2:1, Rum—Rá­batótfalu 0:0, 11-es rúgásokkal Rábatótfalu továbbjutott, Söpte— Uraiújfalu 0:1, Vassurány—Szent­gotthárd 0:0, 11-es rúgásokkal a Szentgotthárd jutott tovább, Csönge—Sárvári Kinzsi 1:4. Haladás—Razgrad nemzetközi barátságos lab­darúgó-mérkőzés lesz ma 17 órakor a Rohonci úton. Cifra a Budapest Sportcsarnok... Szeptemberben ismét rangos sporteseménynek lesz színtere az alig másfél éves fennállásra vissza­tekintő Budapest Sportcsarnok. Az asztalitenisz EB, a női kézilabda VB, a birkózó Világ Kupa, a fedett­­pályás atlétikai EB, a „C” csoportos jégkorong VB, az ifjúsági vívó VB és a szabad- és kötöttfogású birkózó EB után szeptember 17-én és 18-án itt bo­nyolítják le a XIX. női kosárlabda Európa-bajnok­­ság helyosztóit, döntőjét. Maga az EB szeptember 11- én kezdődik a csoportküzdelmekkel, két vidéki város­ban, Miskolcon és Zalaegerszegen. Az Európa-bajnokság szervező bizottsága nem­­egészen egy évvel ezelőtt, 1982. novemberében ala­kult meg. Két évvel azután, hogy 1980-ban a FIBA, a nemzetközi kosárlabda szövetség elfogadta, és jóvá­hagyta Magyarország jelentkezését a versenyek lebo­­­­nyolítására. Az azóta eltelt időben az önálló felelős­séggel, gazdálkodási hatáskörrel dolgozó szervező bi­zottság — ennek elnöke dr. Vilmos Endre, főtitkára Horváth Frigyes lényegében „rajtra kész helyzetet” teremtett a két vidéki helyszínen és Budapesten. A napokban befejeződött IX. női világbajnokság — amelyet Brazíliában rendeztek — némiképp mó­dosította a sportág általános erőviszonyait. A világ­bajnok Szovjetunió mellett lett, az öreg kontinens másik három képviselője elmaradt a várakozásoktól: Bulgária 6., Lengyelország 7., Jugoszlávia a 8. he­lyen végzett. E négy együttes közül Jugoszlávia és Lengyelország szerepel a miskolci csoportban Ma­gyarország ellenfeleként, s csatlakozik Románia, Hol­landia és Spanyolország is e három csapathoz. A tizenegy külföldi résztvevő közül már tíz el­küldte válogatottja névsorát a kontinensbajnokságra, egyedül az olasz nevezés hiányzik. A legmagasabb csapattal Jugoszlávia rendelkezik, 184,4 cm játékosaik átlagmagassága. Magyarország e tekintetben a má­sodik helyen áll 183 cm-rel. A legalacsonyabbak a spanyolok, ők átlagban 178,2 cm-re nőttek. Ami az életkort illeti, a svéd válogatott a legfiatalabb (20,9 év), a szovjet a legkorosabb (25 év). A magyar csa­pat a tapasztaltak közé tartozik 24,3 éves korátla­gával. 1983. augusztus 10. Szerda.

Next