Vas Népe, 1983. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-14 / 243. szám
6 NOTESZLAPOK Ismét kesereghetünk Egy rövid ideig bízhattunk abban, hogy talán feltámadóban van a magyar labdarúgás. A bajnokság kezdete után volt egy-két jó mérkőzés, elsősorban az akarást díjazták a szurkolók. Aztán néhány ráábrándító mérkőzés következett, egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a jövő évben hatályba lépő új ösztönzési rendszer szellemében játszanának a csapatok. A labdarúgók csak kezdetben számolgattak, most már bizonyára arra gondolnak, a zsebük egyáltalán nem érzi majd meg azt, ha üresen tátonganak a lelátók. Pedig hát a cél ez lenne, pontosabban az, ha zsúfolt a nézőtér, keressen többet a játékos. Ezért soha nem fog haragudni senki, mint ahogyan Puskásék idejében sem foglalkoztunk a labdarúgók fizetésével. Az NSZK elleni barátságos mérkőzés után újabb bizakodás töltött el mindenkit. Európa egyik legjobb csapatával szemben sok biztató jelet láthattunk. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a legnagyobb sztárok nem voltak itt a Népstadionban. Igaz persze az is, akkor nem tétmérkőzést játszottunk. Mindezek után jött a szerdai, angolok elleni Előselejtező. Olyan válogatott mérkőzés volt ez, amelynek nézése közben még csak nem is idegeskedett senki. Annyira egyértelműen jobbak voltak az ellenfelek, hogy legfeljebb azon gondolkodhattunk, egyáltalán elismerjük-e, hogy melyik csapathoz tartozunk. Igaz persze az is, hogy a két gyors gól teljesen megzavarta a magyar együttest, alapvető hibák sorozata következett. Olyan benyomást keltettünk, mint az a csapat, amely most kezdi elsajátítani a sportág alapelemeit. Egyetlen csapatrészben sem láthattunk elgondolást, vergődő csapat benyomását keltették legjobbjaink. E mérkőzés kapcsán csak az örülhetett, aki valamilyen formában részese volt a harminc évvel ezelőtti angol—magyarnak. A szerdai mérkőzés bizonyította — válogatott szinten — labdarúgásunk színvonalát. Ebből adódóan a kluboknál lévő színvonal is lemérhető, hetente láthatjuk. — Vajon a pénzügyi követelések is ehhez a színvonalhoz igazodnak? Egyoldalú rangadó volt Sokan voltak kiváncsiak vasárnap a Sabaria— Sárvári Kinizsi területi bajnoki labdarúgó-mérkőzésre. Az érdeklődés érthető volt, hiszen a Bakony csoportban e két csapat állt az élen. Joggal várt mindenki nagy hajtást, jó mérkőzést. Nem az lett... Valami menti a sárváriakat, hogy a találkozó elején két nagy potyagólt kaptak. Ez annyira sokkolta a Kinizsit, hogy nem tudott talpra állni. Valahogy úgy tűnt, hogy a szombathelyi csapat jobban felkészült a mérkőzésre vagy legalábbis az előre eltervezett dolgokat jobban megvalósították játékosai. A sárváriak erőssége, a Nagy—Tar—Tendli középpályás trió igencsak megbénult a hazaiak szorításában. Sőt, a Sabaria ezen csapatrésze bőven kivette részét a támadásokból is, azaz támadtak is ellenfelükről. Ennek köszönhetően a Kinizsi egyébként is sebezhető védelme ugyancsak kapkodott, hibát hibára halmozott. Szó ami szó, a Kinizsi csak a második félidő elején mutatott valamit igazi arcából. A rövid ideig tartó fellángolás azonban kevés volt, olyannyira, hogy a jobban hajrázó Sabaria fölényes győzelmével ért véget a csoportrangadó. A tabella élén egyre nagyobb a tömörülés. Várakozáson felül szerepel az Ajkai Bányász, a Zirc- Dudar és a Soproni Postás is. A Bauxitbányász felfelé törését mindenki várta. Vas megyében pedig azt várják a labdarúgás szerelmesei, hogy a Sabaria továbbra is csendesen haladjon kitűzött célja felé. Az elkövetkezendő két fordulóban újabb megyei csapatok állnak útjába. Vasárnap Kőszegen lépnek pályára, a következő héten pedig a Répcelakot fogadják. S jó lenne az is, ha a sárváriak a két legutóbbi fordulóból okulnának. Arra talán jó volt a két vereség, hogy ne csak a csapat közvetlen vezetői, hanem a játékosok és szurkolók is tudomásul vegyék, nem reális, ha bajnoki reményekről álmodoznak. VESNEPE Tanítvány a mestert? Sportban már sokszor előfordult, hogy az egykori tanítvány felnőtté vált, s később egykori mestere fölé kerekedett. Sok példa van ere a labdarúgásban, jégkorongban, de sorolhatnánk tovább más példákat is. Kicsit hasonlít ehhez a hét végi NB I-es férfi helyi röplabda rangadó is. Az egykor szebb napokat látott Spartacus-Styl simán kikapott a nem nagy múltra visszatekintő főiskolásoktól. Igaz, a Tanárképző csapatában jobbára olyanok szerepelnek, akik korábban a szövetkezeti csapatot erősítették, így érthetően hozta a helyi rangadó a főiskolás csapat magabiztos győzelmét. Volt ilyen, van ilyen, lesz ilyen. Motorozás a strandon Sokan igencsak felkapták fejüket, amikor hírül adták, hogy motorversenyt rendeznek a strandon. Volt, aki vízi biciklizésre gondolt, de nem túlzottan lelkesedett az üres medencét olvasva sem. Aztán kiderült, hogy igencsak okos ötlet volt ez a rendezőktől. A Tófürdő üres medencéjében ideális helyszíne lett az országos bajnoki futam egyik fordulójának. A betonteknő nagyszerű hangulatot teremtett, a versenyzők és nézők egyaránt jól szórakoztak. Aki idegenkedett ezen új formától elismerte, remek kezdeményezés volt. Bízzunk abban, hogy lesz folytatása is. — bodor Jereván helyett Moszkva Az idén a Szovjetunió rendezi a súlyemelő világ- és Európa-bajnokságot, október 22. és 31. között. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség budapesti titkárságára csütörtökön érkezett hivatalos bejelentés szerint a küzdelmekre az eredeti tervekkel ellentétben nem Jerevánban, hanem Moszkvában kerül sor. 52 kg: Oláh Béla (Tatabánya). — 67,5 kg: Kerek István (Debreceni MVSC) és Baranyai János (Oroszlány). — 75 kg: Csengeri Kálmán (Ózd). — 82,5 kg: Barsi László (Diósgyőr) és Király László (Tatabánya). — 90 kg: Szanyi Andor (Olefin), Balázsfi Zoltán (Oroszlány). — 100 kg: Hlavati András (Bp. Honvéd), Sándor István (Haladás). — 110 kg: Jacsó József (Diósgyőr). — 110 kg felett: Balázs Mihály (SZEOL AK). Tabellák TEKE NB. I. férfiak LABDARÚGÁS Megyei II. osztály Szombathelyi csoport * E csapatoktól az ifi ki neim állása miatt egy-egy büntetőpontot vontak le. 1. DÉLÉP 5 27-13 10 2—3. Előre 5 28-12 8 2—3. Pápai Vasas 5 28-12 8 4. Győri Richard 5 23-17 6 5. Csepel 5 22-18 6 6. Ferencváros 4 22-10 6 7. Sabaria 5 20-20 6 8. Borsodi B. 4 19-13 4 9. Dombóvár Sp. 5 16-24 4 10. Sopron SFAC 5 12-28 2 11. Cegléd Közgép 5 9-31 — 12. Pápa, Ezüst Ny. 5 8-32 — 1. Püspökm. 9 7 1 129-12 15 2. Vassurány 9 5 4 — 28- 8 14 3. Nemeskolta 9 6 1 2 21- 8 13 4. Lukácsháza 9 5 2 2 21-15 12 5. Nárai 9 4 3 2 23-14 11 6. Jákó 9 5 1 3 20-20 10 7. Vép 9 4 2 3 17-22 10 8. Pannónia 8 4 1 3 15-12 9 9. Sorkifalud 9 4 1 4 21-29 9 10. Rum 9 2 4 3 10-16 8 11. Pamut 8 2 2 4 13-16 6 12. V.-szécseny 9 2 2 5 11-16 6 13. Gyöngyösi 9 14 4 11-16 6 14. H.-zsidány 9 2 1 6 10-26 5 15. Postás 8 1 12 5 10-16 4 16. Sz.-péterfa* 8 1 1 7 5-27 1 Tanfolyam Az 1983—1984. évi segédedzői tanfolyam első foglalkozása (elméleti konferencia) valamennyi sportágban október 20-án, csütörtökön 16 órai kezdettel lesz a Megyei Sporthivatal nagytermében. (Szombathely, Markusovszky út 6. sz.) A nap témája 0:3 a Népstadionban... A magyar labdarúgó válogatott szerdán, 81. születésnapján kínos körülmények között szenvedte el 149. vereségét hivatalos, országok közötti mérkőzésen. Valahogy ilyen lehetett az első játék is, 1902. október 12-én Bécsben Ausztria, mint 1983. október 12-én Budapesten, Anglia ellen. Ott az osztrákok 5:0-ra lesöpörték az ellenféltől mindenben elmaradó, lényegében még tanuló magyar csapatot, s a Népstadionban is lehetett volna 5:0, olyan jelentős volt a különbség a két fél között. A szerdai 90 perc alapján Anglia ugyanúgy tanítómesternek tűnt a magyar válogatott számára, mint 1908-ban és 1909-ben hivatalos budapesti vendégszereplésekor. Az első félidő már nagy bajt sejtetett — szerencsére nem lett az a végeredmény, amit ez a 45 perc ígért. Félidőben 3:0 Budapesten, az ellenfél javára, ez már kiütés. Hetvenegy éve fordult elő utoljára, hogy a vendég Magyarországon félidőben 3 góllal vezetett: 1912. április 12-én, amikor az első 45 perc után a németek 4 :1-es előnyben voltak. Ezenkívül Anglia (1908 — 4:0), (1909 — 5:0) volt három, vagy több gólos előnyben 45 perces játék után. A magyar labdarúgó válogatott 572 mérkőzéséből 13.-szor adódott, hogy félidőben az ellenfél, három góllal jobb volt. S három gól különbségű vereség is csak egyszer érte a mostani előtt a magyar válogatottat a Népstadionban, az elsőt (4:1) a szovjet csapat mérte a legjobb hazai tizenegyre, 1980 augusztusában. S ez az angol „oktató előadás” egy hónap híján, 30 évvel azután jött, hogy amagyar válogatott a 6:3-mal bemutatót tartott Londonban és teljesen új utakra vezérelte Angliát. MezeyGyörgy szövetségi kapitánynak igaza van, amikor nem tartja értékelhetőnek a magyar válogatott 572. mérkőzését. Újólag rámutatott a mérkőzés a magyar labdarúgás régi bajaira, miszerint csak jó tempójú, gyors és küzdelmes mérkőzésekből álló hazai bajnokságban edződhetnek úgy a játékosok, hogy a hasonlókban formálódó külföldi válogatottakkal szemben a siker reményében vehessék fel a küzdelmet. Két hét múlva a „pótvizsga” következik az angolok ellen Londonban is győztes Dánia ellen. A szövetségi kapitány — amint kijelentette — biztos abban, az Anglia elleni teljesítmény nem ismétlődik, s a sorok bizonyos rendezésével sikerül majd bebizonyítani, hogy ennél jelentősen többre képesek. Ami még a 0:3-al kapcsolatban felvetődik, az, hogy már a hazai környezet sem segít. A magyar válogatottat az utóbbi időben meglehetősen sok kudarc éri, saját pályáján. Az idén a Népstadionban csak Luxemburgot sikerült legyőzni (6:2), győztesen távozott Görögország (3:2), Anglia (3:0), egy ponttal pedig az NSZK (1:1). Tavaly Ausztria és Peru, 1981-ben Anglia, 1980- ban a Szovjetunió bizonyult itt jobbnak a magyar válogatottnál. A Népstadionban rendezett mérkőzéseken korábban szenzációt jelentett, ha nem kapott ki az ellenfél. De amíg 1953 és 1977 között 84 népstadionbeli országok közötti találkozóból csak 9 alkalommal nyert vendég, addig 1978 és 1983 között 21 találkozóból 7 alkalommal győztek — vagyis a mérkőzések egyharmadán . .. ★ Jimmy Hill, a BBC televízió főkommentátora próféta volt, amikor szerdán este a budapesti stúdióban kijelentette: Glenn Hoddle szabadrúgás-gólja „megcsinálta” a másnapi londoni lapok szalagcímeit. A központi napilapok budapesti tudósításai ugyanis — egy kivételtől eltekintve — valamennyien a Tottenham középpályásának dicséretét zengték. Íme: Times: „Hoddle végiggyalogolt a magyarokon”. Daily Telegraph: „Hoddle technikája Anglia hajtóereje”. Guardian: „Hoddle életben tartja az angol reményeket”. Morning Star: „Hoddle fazont adott a játékunknak". Daily Express: „Hoddle a bosszúállók élén”. Daily Mail: „Hoddle a hős”. Mai műsor Rádió KOSSUTH RADIO 8.27 Fúvóspolkák. — 8.35 Cimarosa: A hiszékeny. Egyfelvonásos vígopera. — 9.33 Óvodások műsora. — 9.53 Lottósorsolás. — 10.05 Ugróiskola. Vetélkedő. — 10.35 Nagy László versei. — 10.40 Kórusművek. — 11.00 Rádiószínház. — 11.52 Filmzene. — 12.45 Hétvégi Panoráma. — 14.02 Népi muzsika. — 14.19 Írtkeresés. Riport. — 14.44 Magyarán szólva. — 15.05 Révkalauz. — 15.38 Népzene. — 16.00 Mit üzen a Rádió? — 16 35 Álomjelenetek operákból. — 17.05 Dokumentumig sor Gács László születésének 80. évfordulóján. — 19.15 VI. előadóművész-fesztivál. — Közben: Rácz Aladár cimbalmon játszik. — 22.20 Tíz perc külpolitika. — 22.30 Kamarazene. — 23.29 Szimfonikus táncok. — 9.10 Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.20 Tíz perc külpolitika. — 8.35 Slágermúzeum. Szt. — 9.36 Automaták a konyhában. Riportműsor. — 9.53 Lottósorsolás. — 10.00 Zenedélelőtt. — 11.35 Tánczenei koktél. Szt. — 11.35 Édes anyanyelvünk. — 12.40 Népi muzsika. Szt. — 13.15 A Gyermekrádió új zenei felvételeiből. — 13.25 Gyermekdalok. — 14.00 Rivaldafényben. Szt. — 15.30 Könyvről könyvért. — 15.40 Egészségünkért! — 15.45 Bonnie Tyler felvételeiből. Szt. — 16.35 Jó utat! — 17.30 Ötödik sebesség. Szt. — 18.35 Popzene sztereóban. — 19.20 Közvetítés az asztaliteniszezők Tízek bajnokságáról és a cselgáncs VB-ről. — 19.40 Nótakedvelőknek. — 20.35 Sportközvetítés. — 20.40 Embermesék. — 21.40 Népdalok. — 22.00 Ritmus! Szt. — 22.30 Hol tart... — a műszaki értelmiség? — 23.20 Operettdalok. Szt. 3. MŰSOR 9.00 Tájak zenéje. — 10.25 Slágerlista. Szt. — 11.05 A Julliard Vonósnégyes felvételeiből. Szt. — 12.34 Nikolaj Glaurov operafelvételeiből. Szt. — 12.55 Pillanatkép. — 13.07 Könyvszemle. — 13.17 Nemzedékek a szerelemről. — 14.07 Suzanne Dance énekel. — 14.48 A 11. parancsolat. Mesterházi Lajos hangjátéka. — 16.00 László Margit énekel. Szt. — Kb 17.00 Rák kánon és más zenei különlegességek. Szt. — Kb. 17.35 A Stúdió 11 felvételeiből. Szt. — 17.50 Lakodalmas dalok. Szt. — 18.20 Beszélgetés a drámáról. — 19.05 Századunk zenéjéből. Szt. — 20.35 Operaművészlemezek. Szt. — 21.40 Hanglemezgyűjtőknek. Szt. — 22.30 A rocktörténet nagy előadói. Szt. GYŐRI RADIO 17.00 Hírek. — 17.05 5 + 27- vége. (Sarokasztal, Igaz-e? Próbaterem, úticél, a győri Borsos múzeum). — Közben: 17.30—17.33 A nap híre és kommentárja. — 17.55 Reklám. — 18.00 Hírmagazin. — 18.20 Hétvégi jegyzet. — 18.25 Hírösszefoglaló. Televízió BUDAPEST 8.10 Tévétérna. — 8.15 Iskolatelevízió. Fizika (6. o.). — 8.45 Osztályfőnöki óra (5—8. o.). — 8.55 Stop! — 9.00 Környezetismeret (2. o.). — 9.20 Történelem (5. o.). — 9.55 A nagy korallzátony. — 10.45 Bujócska. — 11.10 Madárnyomok a vizes homokon. — 11.25 Képújság. — 15.00 Iskolatelevízió. — 15.05 A természet válaszol. — 15.15 Systéme International VIA. — 15.25 Élő múzeum. — 15.45 Munkahelyi ismeretek. — 16.12 Műsorismertetés. — 16.15 Hírek. — 16.25 Palermo. — 16.55 Postafiók 250. — 17.10 Öt perc meteorológia. — 17.20 Keresztkérdés. — 18.00 Kalendárium. — 19.10 Tévétorna. — 19.15 Esti mese. — 19.30 Tv-hiradó. — 20.00 A japán szalon. Tévéjáték. — 21.25 Pénteki randevú. — 22.15 Tv-híradó. — 22.25 Egy férjes asszony. Francia film. 2. MOSOK 20.00 Nemzetiségi gála. — 21.05 Tv-híradó. — 21.25 Öregek és fiatalok. Olasz filmsorozat . 2. — 22.20 Cselgáncs VB. JUGOSZLÁV MOSOK 16.30 Videooldalak. — 16.40 Orosz nyelv. — 17.00 Magyar nyelvű Tv-napló. — 17.10 Az önök olvasmányából: August Lenoa. — 17.40 Hírek. — 17.45 Adás gyermekeknek. — 18.15 Tv-naptár. - 18.45 Aktualitások. — 19.15 Rajzfilm. — 19.27 Ma este. — 19.30 Tv-napló. — 19.55 Reklám. — 20.00 András céljai. Filmsorozat. — 20.55 Reklám. — 21.00 Jó estét! Könnyűzenei, adás. — 21.45 Tv-napló. — 22.00 Vendégszerkesztő. — 23.30 Hírek. OSZTRÁK MŰSOR 9.05 Világunk. — 9.30 Orosz nyelvlecke. 10.00 Iskolatelevízió. — 10.30 Egy milliót a tűzbe. Amerikai film. — 11.45 Imádkozzatok, gondolkodjatok, nyomorogjatok, fűrjetek ... — 13.00 Déli híradó. — 17.00 Világunk. — 17.25 Gyermekműsor. — 18.00 Panoptikum. — 18.30 Mi — családi magazin. — 19.00 Osztrák képek. — 19.30 Tv-híradó. — 20.15 Derrick. — 21.20 Made in Ausztria. Kvízműsor. — 22.10 Reklám és sport. — 22.20 Éjszakai stúdió. — 23.25 Hírösszefoglaló. 1. MŰSOR 17.30 Szülők, gyerekek. Napló. — 18.30 Szájkosár nélkül. Ifjúsági magazin. — 19.30 Tv-híradó. — 20.15 Keresztmetszetek. Tudósítás Rome Mangrove mocsaraiból. — 21.00 Időszerű kutatási magazin. — 21.20 Péntek esti politikai körkép. — 22.20 Tarantula. Amerikai film. — 23:40 Hírösszefoglaló. Mozi Savaria: Az álarcos lovag legendája 10, 4, 6, 0. Mini: Az álarcos lovag legendája 10. A wilkei kisasszonyok 5, 7. Molnár rekordjáról Megírtuk már, hogy a pápai országos minősítő versenyen a Haladás atlétája, Molnár Ilona 51,64 métert dobott diszkosszal. — A verseny időpontjában külföldön voltam — mondotta Németh Pál edző. — Örömmel értesültem a hírről, amikor hazaértem és csak később jöttem rá, hogy Molnár Ilona eredménye új országos ifjúsági csúcs. Csőke Katalin 1975-ben a párizsi ifi EB-n dobott 51,50 méteres országos csúcsot, ezt döntötte most meg Molnár. Eredményének értékét növeli, hogy a diszkoszvetők közül Ili az első szombathelyi versenyző, aki országos csúcsot javított. A többiek csak korosztály csúcsot tartottak. — Molnár Ilona tizenegy évesen került hozzám — folytatta az edző. — Fejlődése egyenletes volt. 1977-ben 27,00, egy évvel később 30,80, 1979-ben 32,90, 1980-ban 37,02, a következő évben 40,74, tavaly 43,44 volt az eredménye, s végül most: 51,64 méter. Az idén érte el első igazán kiugró eredményét. Minden évben dobogós helyezett volt az országos serdülő és ifjúsági bajnokságokon, idén először lett bajnok! Molnár Ilona jövőre 54,56 métert szeretne dobni. Ehhez még keményebben kell edzenie. Munkahelyén — megyei postahivatalban — és a családban is megkap minden segítséget. A többi egyedül rajta múlik! 1983. október 14. Péntek