Vas Népe, 1984. április (29. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-20 / 93. szám
Razgradi vendégekkel tegnap megkezdődött a súlyemelő Savaria Kupa Sándor utazik a spanyolországi Európa-bajnokságra A sportág egyre rangosabb versenyévé nőtte ki magát az elmúlt években a súlyemelő Savaria Kupa. Általában nincsenek itt a legjobbak, de a második vonal nagy része résztvevője a szombathelyi versenynek. Így többek között az olimpiai negyedik helyezett Oláh, majd Rehus, Mandzák, Sólyomvári, Kovács Gy., Rosanits és a többiek. Közülük Oláh már a nyitó napon porondra lépett, igaz egy súlycsoporttal följebb. Eredménye így is figyelemre méltó. Külön színfolt az idei versenyen a bulgár súlyemelők jelenléte. A sportág egyik nagyhatalmát Vas megye testvérterületének sportolói képviselik. A razgradiakat Redjeb Redjebov révén ifi világbajnok fémjelzi, de rajta kívül jónevű a 110 kilós Joszif Ruszev is, aki ifi létére 360 kilót tud. Az első napon egyébként 13-an mérlegeltek, s emeltek is, összesen 80 súlyemelőt várnak, 23 klub küldi el emelőit a három napon. Érdekesség Oláh eredményén kívül még az volt, hogy a zalaegerszegi Marosi legyőzte a bolgár Kambercovot, igaz csak könnyebb testsúlyával. Eredmények, 52 kg: 1. Vasas (MTK-VM) 182,5 (80, 102, 5), 2. Oszmanov (Razgrad) 180. — 56 kg: 1.Oláh B. (Tatabánya) 252,5 (112,5, 140), 2. Sz. Redjebov (Razgrad) 210. — 60 kg: 1. Marosi (ZTE) 250 (112,5, 137,5), 2. Kamberov (Razgrad) 250, 3. Adamek (Tatabánya) 245. Papp Tibor, a rendező vasi szövetség főtitkára belelapozott a versenykiírásba. Eszerint ma fél tizenkettőkor a Haladás Rohonci úti termében a 67,5, 14 órakor a 75, s 16.30-kor a 82,5 kilósok lépnek dobogóra, összesen negyvenen. Aztán szombatra egyre erősebb emberek következnek, s emelkednek a súlyok is ... — Nem vagyok igazán jó formában, úgy érzem mindenem fáj — mondotta Rehus Uzer György, a hazaiak kiválósága. — Kilót nem mondok, nem sokat várok magamtól, de majd szombaton elválik. — Csak panaszkodjon Gyurka még jó néhány évig, aztán emeljen továbbra is úgy mint eddig — jegyezte meg Tóth Géza, a Haladás mestere. — Kodor Április 23-án kezdődik a spanyolországi Vitoriában a 43. súlyemelő Európa Bajnokság. Az erős emberek kontinens-randevújáról csütörtökön sajtóértekezletet tartottak az OTSH-ban, amelyen Duska Emil a szövetség elnökségének tagja, Hegedűs Miklós főtitkár és Orvos András vezetőedző adott tájékoztatást a magyar csapatról. Az EB-n teljes, 10 tagú csapat képviseli a magyar súlyemelést, s közöttük három újonc is akad, Kalmár, Böksi és Sándor személyében. Az EB-n szereplő magyar versenyzők: 52 kg: Babarczi István (Oroszlány), 56 kg: Stefanovics Imre (Bp. Honvéd), 75 kg: Csengeri Kálmán (Ózd), 82,5 kg: Barsi László (Diósgyőr) és Király László (Tatabánya), 90 kg: Kalmár József (Tatabánya), 100 kg: Hlavati András (Bp. Honvéd) és Bökfi János (Békéscsaba), 110 kg: Jacsó József (Diósgyőr) és Sándor István (Haladás). Rajtuk kívül Oláh Béla, Kerek István és Szanyi Andor is pályázó az olimpiára, de Oláh az EB miatt nem fogyasztott le 52 kilóra Szombathelyen, Kerek és Szanyi pedig május 19 és 27. között az olaszországi Lignano . • Sabbiadoro-ban szerepel az ifjúsági világbajnokságon. — Az elmúlt éviben Oláh, Barsi, Szanyi és Jacsó már teljesítette az olimpiai kiküldetéshez szükséges eredményt, a többieknek még bizonyítani kell, s a Vitorlába kiutazóknak lehetőségük lesz erre — mondotta Orvos András. — Az EB-n elért eredményeket döntően figyelembe vesszük a csapat kialakításakor. November közepétől folyik a felkészülés, a márciusi Pannónia Kupán már lehetett biztató jeleket látni, s ezek folytatását remélem az EB-től is. A vezetőedző a Spanyolországba utazó versenyzőknek az egyéni csúcs megjavítását, illetve megközelítését irányozta elő. Véleménye szerint az EB-n — miután nincsenek ott az ázsiaiak — az alacsonyabb súlycsoportokban, így 52 és 56 kilóban lehetőség nyílhat jó helyezésre. Oláh Béla lökésgyakorlata. A súllyal beült, aztán következhet a felállás... (Kaczmarski Zoltán felvétele) Atlfti8liAt«l->l||me9S|iort8f Sportágak, események, tudósítások ATLÉTIKA A hét végén Augsburgban (NSZK) szerepeltek a dobóatléták. Az évnyitón három számból (kalapácsvetés-nehézkalapács-nehézsúly dobás) álló öszszetett versenyre is sor került, férfiak és nők részére egyaránt. E versenyt a Haladás dobói nyerték 16 178—13 590 arányban, a Bayer tartomány ellen. Ugyanitt bemutatkoztak a női „kalapácsvetők” is, s ez a bemutatkozás mindjárt győzelemmel kezdődött. Eredmények, felnőtt kalapács: 1. Tánczi 73,38, 2. Vida 73,16, 3. Szitás 72,47, 5. Gécsek 67,22. — Ifi kalapács: 1. Horváth A. 60,13, (új megyei ifj. csúcs). — Serdülő kalapács: 1. Kocsis 58,50 (egyéni csúcs), 2. Fábián 54,80 (egyéni csúcs). — Női kalapács: 1. Molnár 39,54, (felnőtt és junior alapcsúcs), 3. Börzsönyi 35,94 (ifj. alapcsúcs). — Diszkoszvetés: 1. Németh L. 54,12, 2. Horváth A. 51,70. Női diszkosz: 1. Molnár 49,48, 2. Börzsönyi 46,94. KÉZILABDA Az első bajnoki fordulóban általában a várt eredmények születtek. Férfiak: Spartacus-Styl—Tanárképző A 15:29 (8:13), Répcelaki Bányász—Vasvári HSK 30:19 (17:10), Szentgotthárdi MSE— Tanárképző B 28:14 (13:8). Nők: Szentgotthárdi MSE— Tanárképző A 16:28 (8:11), Tanárképző B—Sárvári Vasas 21:21 (12:10), Csepregi MEDOSZ—Celldömölki VMSE 22:21 (11:12), LATEX Pamut ifj.—Szhelyi LATEX 9:9 (4:4), Egyházasrádóci SE—Szentgotthárdi Gimnázium 15:12 (5:6), Répcelak Bányász- Körmendi DMTE 25:17 (12:10). LABDARÚGÁS A Várpalotán 1:0-ás hazai vezetéssel félbeszakadt Ajkai Bányász elleni mérkőzés két pontját 0:0-as gólaránnyal az ajkai csapat kapta. Az április 22-re kisorsolt Csepreg—Körmend megyei I. osztályú mérkőzést a Körmend kérésére a versenybizottság május 1-re halasztotta, mert a körmendiek felnőtt csapatának két ifjúsági labdarúgója a megyei válogatottal külföldön szerepel. Kedden tárgyalták a Szombathelyi Építők óvását a Vasvár ellen 2:1 arányban elvesztett mérkőzés ügyében Vada Ferenc jogosulatlan szereplése miatt. A fegyelmi bizottság az óvásnak helyt adott. A mérkőzés eredményét megsemmisítette, a két bajnoki pontot 0:0 arányban az Építők javára igazolta. A Vasvár csapatának évi összeredményéből két büntetőpontot levontak. Koczor Károlyt a vasváriak szakosztályvezetőjét 1984. december 31-ig mindennemű sporttevékenységtől eltiltották. A fegyelmi bizottság határozata alapján a megyei I. osztályú bajnokság élcsoportja a következőképpen alakult: 1. Szentgotth. 21 14 4 3 52-19 32 2. Építők 21 12 6 3 44-16 30 3. Vasvári 21 12 4 5 57-24 26 4. Körmend 21 10 6 6 40-20 26 x 12 büntetőpont levonva. ★ Ma, pénteken délután 17 órai kezdettel rendezik meg az Építők Tóth Károly utcai pályáján az Építők—Spartacus-Styl megyei I. osztályú bajnoki mérkőzést. TÖMEGSPORT A Savaria tájfutó szakosztálya és a Kocogó klub .április 23-án, húsvéthétfőn tojáskereső versenyt rendez, a Jókai parkban. Központ a Turista Szálló előtt, rajt ugyanott 10 órakor. Területi bajnokság Bakony csoport 1. Tapolca 25 17 4 4 50-22 38 2. Ajkai B. 25 16 5 4 39-21 37 3. Babaria 25 15 5 5 45-20 35 4. Gy. Dózsa 25 9 11 5 43-31 29 5. Ajkai Alu. 25 10 8 7 48-39 28 6. Katona 25 11 6 8 37-29 28 7. Zirc-D. 25 10 8 7 28-26 28 8. Sopr. Post. 25 10 7 8 36-29 27 9. Sárvár 25 11 4 10 37-26 26 10. Kapuvár 25 11 3 11 38-35 25 11. Motim TE 25 10 4 11 30-29 24 12. Péti MTE 25 8 6 11 30-32 22 13. Fűzfő 25 8 6 11 27-30 22 14. MÁV DAC 25 5 12 8 31-36 22 15. MÁV NTE 25 7 5 13 24-41 IS 16. Répcelak 25 6 7 12 24-48 IS 17. Várpal. 25 5 4 16 18-39 14 18. Kőszeg 25 6 7 18 18-70 1 6 üzemképes OLIVETTI kiskönyvelőgépet vásárolnánk. Ajánlatokat az alábbi címre kérünk: „Gyöngyös- Rábamenti” Mtsz 9756 Ikervár Telefon, Ikervár 14. (7025) Kezdés: Ciprus—Ausztria A FIFA véglegesítette az európai ötödik csoport VB- selejtező menetrendjét, mint ismeretes ebben a csoportban játszik a magyar válogatott is. A küzdelmek május 2-án a Ciprus—Ausztria találkozóval kezdődnek, s ez a 90 perc lesz az egész VB- selejtező sorozat első találkozója. A küzdelmek ebben a csoportban 1985. május 14-én zárulnak, az Ausztria—Ciprus és a Magyarország—Hollandia mérkőzésekkel. Fotóriporterek, tévések: kitiltva A Görög Olimpiai Bizottság határozata szerint május 3-án Olympijában, az olimpiai láng életrekeltésének hagyományos ceremóniáján fotóriporterek és televíziósok nem vehetnek részt. A hivatalos indoklás szerint felvételek csak a május 2-i főpróbán készülhetnek. Az olimpiai fáklyát ,— melyet a szokások szerint a Nap sugarával gyújtanak meg — görög sportolók viszik Athénig. Az Egyesült Államok területén egy Görögországból érkező elektromos impulzus gyújtja meg a lángot. A középiskolák összetett honvédelmi akadályversenyét nem április 25-én — mint korábban hírül adtuk — hanem 24-én, kedden rendezik Szombathelyen, a Szabadidő központban. Aerobic—úszásvízilabda Szombat délelőtt: sport A sportolni, kikapcsolódni vágyókat e héten is a Fedett uszodába várják szombaton. Délelőtt 9—10 óráig aerobic szerepel a programban, ezen kívül lesz úszástechnikai tanácsadás is. 10—12 óráig úszás és vízilabda a további program. Napjainkban sok szó esik az emberi kapcsolatok elhidegüléséről. Elmúltak már azok az idők, amikor barátok, családok rendszeresen „öszszejártak”. Oka lehet ennek a nem is ritka több műszak, a telek, a televízió és még sok egyéb. Szerencsére nem mindenütt igaz ez így. Tizenöt éve is elmúlt már annak, amikor Szombathelyen néhány fiatalember összehozott egy kis kosárlabda csapatot. — Mostanra már húszhuszonöt tagja van a HEK (Hétfőn Este Kosárlabda) BT-nek, ahogy magunkat nevezzük — mondotta Pászthory Antal, a kis csapat elfogadott vezetője. — Eleinte mindent magunk fizettünk, később a Kórház, majd a Fakombinát nyújtott anyagi segítséget. Hetenként kétszer edzettünk a Nagy Lajos Gimnáziumban. A csapatban játszott néhány korábban az NB I-ben szerepelt Jubileum játékos, de iskolai szinten mindenki ismerte a kosárlabdát. Megyei bajnokságot is nyertünk egyszer. — Az idő múlásával az edzések száma is csökkent, de a hétfő azért most is a csapaté, a játéké. — A hétfő tabu, a családban is. Igen ritka az „igazolatlan” hiányzás. Komolyan vesszük a sportot. Hétfőnként az egymás elleni mérkőzéseinken „vérre” megy a játék, de szó szerint. Az öltözőben aztán már megint barátok vagyunk. — Ezek szerint a sport az, ami ilyen jól összetartja ezt az együttest. — Valóban. Annyira, hogy ha közülünk valaki jobb körülmények közé kerülhetne — más városba — éppen a társaságért mégis itt marad. Egyik barátunk külföldön dolgozik, de ha hazajön, semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy a hétfő estét velünk töltse. Részt vegyen a mérkőzéseken és — természetesen — az azt követő beszélgetésen is. — Fennállásuk tizenöt éves jubileumát Fakupa elnevezésű tornával ünnepelték ... — ... a Fakombinát segítségével. Vendégünk volt az oberwarti (felsőőri) osztrák csapat is, ezen kívül helyi férfi és női csapatok szereplése színesítette a programot. Ma, amikor nehéz az embereket kimozdítani a lakásból, felállítani a karosszékből, jó hallani ilyen együttesről, ahol alig várják a hétfőket, a jó mérkőzéseket. S ha majd valaki közülük munkahelyéről nyugdíjba megy, a HEK RT-től nem kapja ki az obsitot. Az idő múlik, ők azonban játszanak, amíg erejükből futja. Csak most már nem tizenöt, hanem ötévenként jubilálnak. Következik a hetvenedik... műltidezés Három szombathelyi az utánpótlás válogatottban A hetvenedik NB I-es bajnoki mérkőzés előtt áll a két zöld-fehér együttes. Az első NB I-es találkozót 1936. augusztus 30-án játszották Szombathelyen, mely a vendégek 3:2 (2:1) arányú győzelmét hozta. Az első bajnoki pontot 1942. október 25-én az Üllői úti pályán szerezte a Haladás, amikoris 2:2 (2:1)-re végeztek a Ferencvárossal Szabó és Lovász góljaival. Az első pontot szerző együttes: Körmendi — Kalotai, Tölgyesi — Gazdag, Kovács III., Széphegyi — Szabó, Szabados, Mórocz, Beraxa, Lovász. Az első győzelmét is Budapesten szerezte a Haladás az FTC ellen 1947. július 6-án 1:0 (1:0) arányban Hegedűs Miklós góljával. Az első szombathelyi győzelemre 1950. augusztus 20-ig kellett várni. Ekkor 2:1 (1:0) arányban nyert a Haladás az akkor EDOSZ néven szereplő fővárosiak ellen Kovács S. és Papp góljával. A második fővárosi győzelmet 1954. április 19-én szerezte a Haladás 2:1 (2:0) arányban Kolesánszky és Varga I. góljával. A győztes csapat: Horváth — Nyirő, Tarr, Szőllősi — Kulcsár, Dombai — Papp, Varga I., Czigány, Bencsics, Kolesánszky. Utóljára 1970. augusztus 23-án nyert Szombathelyen a Haladás 1:0 (0:0) arányban Iszak Sándor góljával. A győztesek: Mursits — Szántai, Pék, Balogh — Németh L., Halmosi — Szabó S., Farkas, Király, Rátkai (Bokor), Iszak S. (Iszak J.). Ezután volt még Szombathelyen kilenc mérkőzés és ebből mindössze három volt döntetlen, a többit a IX. kerületiek nyerték. Ezen idő alatt viszont kétszer nyertek Budapesten a szombathelyiek. Az őszi mérkőzés nagy port vert fel. A Haladás 2:2 (1:2)és döntetlent ért el a félbeszakadt találkozón. A két gólt Nagy és Fitos szerezte. Az őszi csapat: Hegedűs — Kiss, Vörös, Fitos, Preszeller — Nagy, Hegyi, Papp — Szabó, Dohány, Schröter. Az eddigi 69 találkozó mérlege: Szombathelyen 35 7 10 18 34- 65 24 34,3% Budapesten 34 5 3 26 36- 96 13 19,1% Összesen: 69 12 13 44 70-161 37 26,8% ... Érdekesség, hogy Budapesten a 34 mérkőzésen kettővel több gólt ért el a Haladás mint Szombathelyen a 35 találkozón . Apotnára Az említett 1983 őszi mérkőzés egyik pillanatát örökítette meg Koppány György fotóriporter. Fitos elviszi a labdát Pogány (sötét mezben) elől, balról Preszellel. Ez volt a két csapat hatvankilencedik mérkőzése, a hetvenedik pedig holnap 17 órakor kezdődik Szombathelyen, a Rohonci úton. Temesvári Miklós, a labdarúgó utánpótlás válogatott szakvezetője kijelölte az április 24-én, kedden Baján, a Szovjetunió utánpótlás válogatottja ellen sorra kerülő találkozóra készülő 19 játékosból álló keretet. Andrusch (Bp. Honvéd), Gelei (TFSE), Pecha, Balogh T. (Vasas), Kozma (V. Dózsa), Disztl L. (Videoton), Marton Topor (Haladás), Balogh G. Katzenbach (MTK-VM), Fabulya (Békéscsaba), Czigány, Farkas Cs. (ZTE), Czérnai (PMSC), Bücs (Nyíregyháza), Kiprich, Plotár (Tatabánya), Kajdi (Volán), Schröter (Haladás). A játékosok vasárnap 14 órakor találkoznak az MLSZ-ben, s innen utaznak Bajára. 1984. április 29. Péntek