Vas Népe, 1984. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-20 / 272. szám

Évforduló 65 évvel ezelőtt, 1919- ben az orgoványi erdő­ben sok más elvtársával együtt ezen a napon gyilkolták meg Héjjas Iván pribékjei dr. Buday Dezső jogakadémiai ta­nárt, a Szenvedő emberi­ség című utópisztikus re­gény szerzőjét, a Magyar Tanácsköztársaság egyik ismert személyiségét. Ma: 1984. november 8­. Kedd. A Nap két 1 óra 58 perc­kor, nyugszik 10 óra 03 perc­kor. A Hold kél 1 óra 21 perc­kor, nyugszik 14 óra 53 perc­kor. Névnapi Jolán: Eső, zápor Délnyugat felől újból min­denütt beborul az ég, és or­­szágszerte kell számítani je­lentős esőre, záporra, ked­den északnyugaton havaseső, hó is előfordulhat. Az észak­keleti, keleti szél megélén­kül, többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet általában 2, 7 fok között valószínű. Hivatalos valuta (bankjegy és csekk) árfolyamok Érvényben: 1984. november 20-tól a) Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet 500-as b) Vásárolható legmagasabb bank­jegy-címlet 100-as Vételi Eladási Pénznem árfolyam 10 egységre forintban Angol font S 078.7C C 454,76 Ausztrál dollár 4 172,12 4 430,18 Belga frank 81,33 86,37 Dán korona 453,37 482,05 Finn márka 782,00 830,38 Francia frank 532,72 565,68 Görög drachma a) 38,59 40,97 Hollandi forint 1450,04 1 540,38 Japán yen (1000) 199,53 211,88 Jugoszláv dinár b) 23,75 25,21 Kanadai dollár 3 898,28 3 927,02 Kuvaiti dinár 16 145,25 17 143,93 Norvég korona 563,44 538,30 NSZK márka­­ - 1 836,19 1 737,33 Olasz líra (1000) 26,37 28,01 Osztrák schilling 232,70 247,10 Portugál escudo 30,30 3248 Spanyol peseta 29,25 31,05 Svájci frank 1983,72 2 108,42 Svéd korona 57047 808,19 USA dollár 4 861,10 5 161,78 SKerka menti kulturális napok A szomszédos Zala megyé­ből kaptuk a tartalmas meg­hívót, amely szerint a Ker­­■ka menti kulturális napokat az idén november 22-től de­cember 2-ig kilencedik al­kalommal rendezik meg Lentiben. Az óvodások ve­télkedőjétől a kertbarát kö­rök találkozójáig gazdag program várja az érdeklődő­ket. Fővárosi művészek fel­léptével szórakoztató műso­rok is követik egymást. Szombathelyi zsineg Olaszországba­ nA Lenfonó- és Szövőipari Vállalat szombathelyi lenfonó­­gyárában Olaszországba irányuló exporton dolgoznak. Az Itáliába küldendő szombathelyi zsineg minőségét Molnár György ellenőrzi.­­ Fotó: H. P. Vetélkedő a REMIX-ben Hazánk felszabadulásának 40. évforduló­jára készülve vetélkedőt rendeztek a RE­MIX szombathelyi gyáregységében Ki tud többet a Szovjetunióról? címmel. A szín­vonalas versenyen tíz négytagú csapat vett részt. A versenyzők tíz témakörben mérték össze tudásukat. A vetélkedőt hármas holt­verseny után a Gergye László KISZ alap­szervezet — Szalai Róbert, Németh Csabá­­né, Babos Lajos, Ipkovics Gusztáv összeté­telű — csapata nyerte. A képen: a vetél­kedő résztvevőinek egy csoportja és a jobb oldali asztalnál a győztes csapat. Fotó: M. Z. Filmvetítések kistermelőknek A megyei tanács­­vb me­zőgazdasági és élelmezésügyi osztálya a kistermelők munkájának elősegítésére filmvetítéseket és előadáso­kat­­rendez a megyében. Az időszerű tájékoztatókat és előadásokat Kálvin Sándor, a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium ku­tatási és szakoktatási főosz­tályának főmunka­társa tart­ja. Az első előadások és tá­jékoztatók ma és holnap délelőtt Szombathelyen a Hevesi Ákos Szakközépis­kola és Szakmunkásképző Intézet oladi iskolájában lesznek. Ezt követően ma este hat órakor Szombat­helyen, a TIT megyei szék­házában a kertbarátok ré­szére rendeznek filmvetí­téssel színesített előadást. A sárvári művelődési központ­ban — ugyancsak a kert­barátok részére — holnap este hat órakor rendezik­ meg az időszerű szakelő­adást. A tájékoztatókra és filmvetítésekre minden ér­deklődőt várnak. ... . ................................ * kerékpáros A múlt héten a megye közútjain 4 személysérülés­sel járó baleset történt. Egy személy meghalt, ketten sú­lyos, szintén ketten könnyű sérülést szenvedtek. Súlyos sérüléssel járó baleset volt a következmé­nye egy kerékpáros figyel­metlenségének. November 15-én késő délután öt óra után a 8-as főúton Jakabhá­za és Rönök között Molnár József nyugdíjas, rönöki lakos a menet­irány szerin­ti jobb oldalon az úttest szélén tolta ki világi tal­­án kerékpárját. Molnár hirtelen eléje kanyarodott egy elő­zésben levő gépkocsinak, amely elütötte. Nyolc na­pon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Péntek délután háromkor Zanaton a 164. számú ház előtt kerékpárja mellé áll­va várakozott az­ úttest szé­lén Nardai Lajos nyugdíjas, 71 éves helyi lakos, akit el­ütött a Csirisznák József vépi lakos által vezetett nyergesvontató. Nardai Lajos sérüléseibe két nap múlva a kórházban belehalt. A rendőrség mindkét bal­eset ügyében szakértők be­vonásával folytatja a vizs­gálatot. Adomány Nemrég helyezték el Szombathely főbb pontjain, gyakran látogatott intézményeinél a javaslatok pos­taládáit. A megyeszékhely Szépítő Egyesülete azért rakatta ki ezeket a ládákat, hogy a városért tenni akaró emberekkel ilyen­­módon is tartsa a kapcsolatot. Most volt először „postabontás", az egyesületben kí­váncsian várták, felhasználják-e a szombathelyiek ezt az újabb véleménynyilvánítási fórumot. Akadt több levél is a postaládákban, felhasznál­ható, feldolgozható ötletekkel, javaslatokkal. És per­sze beledobáltak a ládákba oda nem való hulladékot is. Mi most nem e szemetelőket akarjuk különféle dörgedelmekkel jobb belátásra bírni, ámbár a sze­metelés is lehet burkolt javaslat — például arra, hogy legyen több hulladéktartó az utcákon. A különös az, hogy az egyik javaslat­ ládában negyven fillért leltek. Elgondolkoztató, hogy valaki­k vagy valakik d önzetlenül ekkora összeggel támogatják az egyesületet. Csak most tanácstalan az egyesület. Mire használják fel ezt a bevételt? Ugyanis az ado­mányozó nem jelölte meg, mire szánja az összeget. Konkrét célja volt, vagy csak úgy általában kívánt segíteni az egyesületen? Esetleg valaki a javaslatát egy kis „csúszóval” akarta hatásosabbá tenni? A szakemberek egyébként azóta is tanácskoznak. Azt kutatják, van-e olyan, amit megkapnak negyven fil­lérért ... . ki Kerékpárkiállítás A Csepel Művek Kerékpár- és Konfekcióipari Gépgyára, a Ferrovill Kereskedelmi Vállalat valamint a Szentgotthárd és Vidéke Afész Szentgotthárdon a városi művelődési ház­ban kerékpárkiállítást és vásárt rendezett. Érdeklődők és vásárlók egyaránt szép számmal felkeresték a kiállítást. Az ÉDÁSZ V. Szombathely Városi Kirendeltsége értesíti a város lakosságát, közül­eteket és közműveket, hogy 1984. novem­ber 12-én az 5 kV-os kábelhá­lózatot és transzformátorokat 10 kV-os feszültségre kapcsolta át. Az érintett északkeleti város­rész : Dimitrov körút—Landler J. —Söptei út, valamint Hámin K. u.—Pinkafői út által hatá­rolt terület. Felhívjuk T. Fogyasztóinkat, hogy közterületen végzendő földmunkák során közműegyez­tetés nélkül ne végezzenek munkát, mert a kábelek meg­sértése balesetet okozhat­. (22 206) . Hírek • Kétnapos versenyt ren­dezett a múlt hét végén a Tanácsi Építőipari Vállalat KISZ-szervezete és szak­­szervezetű bizottsága a szo­­bafestő-mázoló brigádok­nak. Az öt vetélkedő brigád szakmai, politikai és mun­kavédelmi kérdésekre adott választ, a gyakorlati fel­adat a Savaria út 10. számú ház nyílászáró szerkezetei­nek mázolása volt. A szín­vonalas versenyben Jónás Árpád brigádja lett a leg­jobb, a résztvevők vásárlási utalványt és könyvjutalmat kaptak. — Két zenei esemény Sárváron. Ma este hat óra­kor a sárvári régi művelő­dési ház nagytermében a Kormoran folkrock együttes tart­ koncertet. E­ste hét óra­kor a Nádasdy vár díszter­mében a Savaria fúvósötös és a Savaria vonósnégyes ad hangversenyt.­­ A REMIX szombathe­lyi gyáregysége szociáls épületében megnyitották az állandó üzem­történeti kiál­lítást, amelyet az üzemi fotókör és az üzemtörténeti szakkör segítségével állí­­totta­k össze. Tablókon és vitrinekben számos fotó, új­ságcikk és termékminta se­gítségével mutatják be a gyáregység negyedszáza­dos múltját és fejlődését.­­ Egészségnevelési napo­kat rendeznek Győrváron és környékén november 23 és 30 között. Pénteken a győr­­vári általános iskoláiban Tóth Tibor tanácsé­­rtékhe­­lyettes nyitja meg a rendez­vénysorozatot, majd a ta­pasztalatokat a hónap vég­én dr. Farkas Imre területve­zető főorvos összegezi. — Lentermesztés és len­nemesítés Franciaország­iban címmel Martinovich László, a BUDAFLAX ag­rármérnöke, volt francia ösztöndíjas tart előadást Szombathelyen, a Rostlen­­termesztési Kutató Állomás előadótermében. A kedden délelőtt fél 11-kor kezdődő rendelvényen Normandiai­tól a Cote d’Azurig címmel a tanulmányút során­­készí­tett diadcépeket is bemutatja az előadó. — önkéntes véradók. A Saibaria Cipőgyár szombat­helyi gyatrában az idén ed­dig több mint kétszázan ad­tak vért térítésmentesen. Egy-egy alkalommal — mint legutóbb is — 90— 100 dolgozó jelentkezett véradásra. — Egészséges életmóddal a betegségek, megelőzéséért címmel november 22-én, cs­ütör­tökön délután három óraikor Szombathelyen a Kisfaludy Sándor utca 1. szám alatti pártklubiban dr. Németh Erzsébet körzeti or­vos tart előadást.­­ Csénye, Porpác és Bő­gőt községeik lakói­­ közül vasárnap hatvanegyen adtak vért. A véradók között töb­ben voltak olyanok, akik több mint negyvenszer nyújtották már oda karju­kat.­­ A győri művésztelep fennállásának 15. évfordu­lója alkalmából kiállítás nyílt vasárnap a győri Xan­­tus János Múzeum képtárá­ban. A­­bemutatón 20 alko­tó félszáznál több fest­ményt, pasztellt, akvarell­, temperát, kisplasztikát és érmet vonultat fel.­­ Eltemették a hősi ha­lált halt tűzoltókat. Tegnap Budapesten, az Újpesti te­metőben katonai tisztelet­­adással vettek végső bú­csút a Bútoripari Vállalat­nál keletkezett tűz oltása közben hősi halált halt Bú­zás Gyula és Kapcsos Jó­zsef tűzoltó alhadnagyoktól. Az oldalt összeállította: FARKAS LÁSZLÓ VAS NÉPE Az MSZMP Vas megyei Bizottsága és a Vas megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: CSONKA GYÖRGY; főszerkesztő-helyettes: PÓSFAI JÁNOS. Telefon: 11-524 és 12-895.­­ Szerkesztőség: Szombathely, Berzsenyi tér 2., 111. em. Telefon: 12-232 és a 11-120 mellékállomásai. Telexszám: 037361. Hirdetések: 12-393 - Kiadja a Vas megyei Lapkiadó V. Szombathely, Ber­zsenyi tér 2. Telefon: 12-393 és a 11-120 mellékállomásai. Levélcímünk: Szombathely, Postafiók: 100, 9701. Felelős kiadó: STEINER SÁNDOR - Terjeszti­: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft negyedévre 102,- ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Készült a szombathelyi Sylvester János Nyomda Saphir 96 ____________ típusú ofszet rotációs gépén. Szombathely, Kiskar utca 6. — Telefon: 14­ 762. Felelős vezető: HANUSZEK BÉLA - Index: 26076. — HU — ISSN — 033—0454.

Next