Vas Népe, 1985. április (30. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-02 / 77. szám

— Rádiójegyzet — A Jó, ez Szép, a Csúf és a Majom Sergio Leone gondo­lom megirigyelné, ha lát­ná, ezt az elsőrangú wes­­tern-film címet, mely ugyan nem mentes némi plagizálástól, de legalább szemléletes. A Mi tör­tént ...? legutóbbi szom­bat délutáni adása ugyan nem ezen a címen futott, pedig tipikusan szenzációt kereső, ha nem is hajhá­­szó műsor volt. Ponto­sabban negatív szenzáci­ót kereső, mondván, ha igaz az, hogy a jó hír nem hír, akkor a jó szen­záció sem szenzáció. A műsor készítőjének, Müller Péternek receptje elég egyszerű, hogy azt ne mondjam, házilag is elkészíthető. Végy három, vagy négy olyan embert, akik valami okból koráb­ban a közérdeklődés elő­terében álltak, de mára ugyancsak valami okból kikerültek a reflektor­fényből, mindenféle, de azért nem tiszteletlen kérdésekkel piszkáld meg őket, vérmérsékletüktől függő felháborodott vagy rezignált válaszokat vedd hangszalagra és játszd le, lehetőleg fő műsoridőben. Müller Péter ez ügy­ben most már körülbelül az ötödik összeállítást készítette el, s nyilván nem az utolsót, ami azért jelez valamit. Ezek az emberek vagy eleve nem voltak tehetségesek, ak­kor annak idején miért szerepelhettek annyit, vagy most is tehetsége­sek, de akkor meg miért nem szerepelhetnek ma is? Tulajdonképpen a szom­bati adás első megszóla­lója a zseniális füttymű­vész, Hacki Tamás nem szorult le a világot je­lentő deszkáról, s keve­sebb szereplése is a saját elhatározásának köszön­hető. Hacki, azaz helye­sebb lenne talán dr. Hacki Tamásnak nevez­nünk, az orvostudomány hazánkban kevésbé mű­velt foniátriai ágának tudora, megintcsak a sa­ját elhatározásából. Aki egyébként nem tudná — mit tagadtam, én sem tudtam —, a foniátria a hangképző szervek hibái­val foglalkozik, de nem azonos a logopédiával. Csak gyanítom, hogy tu­dományosabb annál, leg­alábbis ez derült ki dr. Hacki szavaiból. Akit egyébként az a megtisz­teltetés is ért, hogy egy bécsi professzor felaján­lotta, dolgozzák ki együtt a füttytudományt. Amit dr. Hacki helyesen és mértéktartóan visszauta­sított. Ő tehát a Jó. Mi van ha egy mane­­ken kiöregedik? Semmi. Azaz, butikot nyit, s sa­ját bevallása szerint há­romszor annyit dolgozik, mint maneken korában, de még így sem töri ösz­­sze magát. Az egykori sztár-manekent. Patz Dó­rit egyébként férje taná­csolta el a pályától, s egy jó nő, akarom mondani maneken mit meg nem tesz a férje kedvéért, hátat fordít a népszerű­ségnek, vezeti a háztar­tást, neveli a gyerekeket, és stoppolja férje zokni­ját. Bár ezt a híreszte­lést a volt maneken nem erősítette meg. Azonban esetünkben mindenkép­pen ő a SZÉP. Ha azt mondom Illés Lajos, te azt mondod Szörényi Levente, mert mi félszavakból is meg­értjük egymást. No lá­tod ez a baj! Mármint ha én azt mondom Illés Lajos, te azt mondod Le­vente! Mert igencsak úgy tűnik, szegény Lajost a szakma és a közönség is egyre inkább hanyagolja, mit hanyagolja! Felejti! Az mindenesetre ér­dekes, hogy csak az­óta, amióta szakított Leviékkel. No, meg, ki hinné azt is, hogy Lajos­nak immár húszéves, teológus fia van. No de Illés nem adja fel, ismét gitárt vesz a kezébe, s újra kilép — ígéri — a küzdőporondra. Mindezek ellenére is ő a CSÜF. Nyilván sokan emlé­keznek még Böbére, a veszprémi állatkert tudós majmára, aki természe­tesen majom szinten leg­alább olyan okos volt, mint a Hacki, olyan szép mint a Patz Dóri és any­­nyi művészi hajlammal rendelkezett, mint az Il­lés Lajos. Sajnos Böbénk kimúlt, ha ez a szó egyál­talán fedi a valóságát, s utódját azóta sem sike­rült fellelni. Miként azt a budapesti állatkert igazgatója elmondta, Bö­be a természet egyedül­álló csodája volt, akár­csak a Hacki, a ... ne folytassam? Mindeneset­re az ő „letűnését” leg­alább egyértelműen meg tudjuk magyarázni, mi­velhogy tisztes kort meg­érve távozott az árnyék­­világból. Egyszóval ő a MAJOM. Most már csak az a kérdés, hogy egészen biz­tos ez? Halmágyi Miklós Ssindexi esték: Erkel Ferenc: Bánk bán „Találkozzanak a nagysze­rű épületben a város és a megye dalosai, táncosai, színjátszói, a kultúrát szere­tő, támogató szombathelyi­ekkel és Vas megyeiekkel! Jöjjenek ide a legjobb vidé­ki és budapesti színházak legjobb darabjaikkal. Talál­kozzanak és vetélkedjenek itt a sportolók. Mindez pe­dig történjen­­a Vas megyei dolgozók szórakozására, művelődésére...” — Ilku Pál 1963-ban elhangzott megnyitó szavait idézte Ba­bos Sándor, a szombathelyi Művelődési és Sportház igazgatója március 28-án este, a magyar és a szovjet­­himnusz elhangzása után, a felújítás utáni első színházi esten, amelyen zsúfolt ház előtt a Szegedi Nemzeti Színház mutatta­­be Erkel Ferenc Bánk bán című ope­ráját, egyik legnagyobb nemzeti zenedrámánkat. A város felszabadulásának elő­estéjén — akárcsak a kora­beli megnyitón­­ csendül­tek fel a népszerű dallamok, s ezzel ismét a múzsák ott­honává avatták a házat, amely ezen­­az estén meg­újult technikájával is debü­tált. ★ A Bánk bán alapmű mind prózai, mind zenés változa­tában. A zenedráma 1861-es bemutatója óta ,minduntalan lázba hozza nézőit, a több­szöri átdolgozás után 1953- tól jelenlegi formájában mutatják­­be zenés színhá­zaink. A szegedi operatársu­lat magas hőfokon és szín­vonalon mutatta­­be az ope­rát Szombathelyen. A szege­di szimfonikusok nagyszerű együttese élén Oberfrank Géza állt, biztos kézzel irá­nyítva az előadást, amely a mély zenekari árok miatt nem lebecsülendő. A három felvonáshoz, öt képhez Var­ga Mátyás Kossuth-díjas, kiváló művész tervezett olyan díszletet, amely kitű­nő játékteret nyújtott, s gyors cserélhetősége amiatt nem akasztotta meg az elő­adás ritmusát. Szakmájának igazi művésze a díszletter­vező, hangulatteremtő szín­képei nagyban hozzájárul­tak a bemutató sikeréhez, s nagyon szépek, kifejezőek voltak a vendégként közre­működő Báti Alice kosztü­mei is. Angyal Mária rendezése jó ritmusban pergette az előadást, mind tömegjele­netei, mind meghi­ttebb ket­tősei jól tartották a dráma ívét, kifogásunk csupán a világítással kapcsolatos. In­dokolatlanul „víz alatti” megvilágításban tartotta az egész előadást, s a még be nem lőtt fej reflektorok sem mindig akkor működtek, amikor kellett volna. A né­pes szereplőgárdából első helyre kívánkozik Iván Il­dikó neve. Melindát énekel­­ite­ játszotta hatalmas drámai erővel és énekkultúrával. Azt csinál a hangjával, amit akar, tud lírai és drá­mai lenni, hajlékony és ár­nyalt , kiforrott tehetség. Örülési jelenete nemcsak hanghatásaiban, hanem szí­­nészileg is teljes illúziót nyújtott. Gyirmesi Kálmán érdemes művész Tiborcot alakította hasonló hőfokon: bársonyos­­baritonján egy nemzet jajszava csendült fel — felejthetetlen élményt nyújtott. Nagyon sokat fej­lődött hangban és játékban a Bánkot alakító Juhász Jó­zsef, aki még a legközismer­tebb nagyáriát is sikerrel vette. Ugyanezt mondhatjuk el Kenessey Gáborról, aki­­Fetur bán szerepében jeles­kedett. Nemcsak kosztüm­ben, de játékban is nagy­szerűen hozta a kétlarci, kétlelkű, köpönyegforgató Bilberachot Andrejcsik Ist­ván. Megjelenésében király­női volt, játékban és hang­ban viszont elmaradt a csa­pattól Lengyel Ildiskó, s hal­vány v­colt Ottó szerepében Bárdi Sándor is. II. Endre alakját Gurbán János jele­nítette meg, Sólom mester szerepében Herczeg Feren­cet láttuk. Szépen szólt, s dekoratív volt az ének- és tánckar. A szegedi társulat nemze­ti operánkat felszabadulási évfordulónk tiszteletére újí­totta fel. Méltó tisztelgés, méltó előadásban és fogad­tatásban. Szakály Éva Fotó: Kaczmarski Zoltán „ölj meg engem, Bánk!” Iván Ildikó és Juhász József: A csábítás. Melinda (Iván Ildikó) és Ottó (Bárdi Sándor): Gertrud udvarhölgyelvei. Éneklő Ifjúság Iskolai kórusok minősítése Megérett az idő a változ­tatásra: huszonegy évvel ez­előtt Szombathely felszaba­dulását köszöntötték hang­versennyel az általános is­kolai énekkarok. A díszün­nepség jellege időközben megváltozott: a szakmai megméretés fórumává vált, összekeveredett a helyi kez­deményezés a kórusmozga­lom országos törekvésével, és a tét nélküli daloló ifjú­ság napjából a versennyel, bírálattal súlyosbított ének­lő ifjúság napja lett. Egy nap alatt nem is lehet meg­hallgatni az együtteseket, az idén is kétnapos volt a ren­dezvény, pedig nem jött el minden úttörő és kisdobos kórus, a tavalyi 30 helyett csak 23 szerepelt a Műve­lődési és Sportházban. A dalosünnepet kezdemé­nyező úttörőszövetség és a városi tanács művelődési osztálya már megegyezett a változtatás lényegében: jö­vőre előbb rendezik meg a minősítő hangversenyt, kü­lön a szombathelyi iskolák­nak, külön a városkörnyéki­eknek és az ott nyújtott tel­jesítmény alapján kapnak meghívót a legjobb énekka­rok a felszabadulási dísz­ünnepség műsorában való szereplésre. A szombathelyi minősítés helyszíne pedig nem a Sportház, hanem a gyerekhangoknak a kóruslét­számoknak jobban megfele­lő Bartók Terem lesz, így a verseny is, az ünnepség is megkapja, illetve vissza­kapja eredeti értelmét, rang­ját. Megérdemli a figyelmet a rendezvény, ezt bizonyítot­ták az idei koncertek. Az általános iskolai énekkarok számára az éneklő ifjúság napja a legnagyobb nyilvá­nosságot jelentő esemény. A szakértő zsűritől is, egymás­tól is sokat tanulnak a résztvevők. A műsorösszeál­lítási, vezénylési problémák­hoz kaptak jó tanácsokat a zsűritől a karvezetők, de kaptak szigorú bírálatot is, mert nem mindig szóltak tisztán a szólamok, a két­­szólamúság, a kánonéneklés nagyon sok énekkarnak ne­héz. A gyakorláshoz, az együttes szép, tiszta hang­záshoz nem elég az énekka­ri próbák heti kétszer 45 perce, az énekórákat kell jobban kihasználni, a tan­órákon lehet és kell meg­szerettetni a gyerekekkel a népdalokat, más népek ze­néjét, költőink megzenésített gyerekverseit. Érdemes a gyerekeknek nagy érzelmeket, nagy ese­ményeket idéző kórusműve­ket megtanítani. Ezt tanúsí­totta tavaly a Váci iskola a Buchenwaldi riadó átélt, hatásos előadásával. Ezt bi­zonyította az idén a­­ gencs­­apáti iskola karvezetőjének választása: az Akar-e Moszk­va háborút című Jevtusen­ko vers Kolmanovszkij meg­zenésítésében nemes pátosz­­szal, megrendítően hangzott a gyerekdalosoktól. De na­gyon szépen énekelték a kórusok a Himnuszt is, a Szózatot is. Talán nem fe­lesleges nyilvánosságra hoz­ni, hogy a karvezetők bol­dogan jelentkeztek az egye­sített kórusok vezénylésére. A Himnusz és a Szózat ta­nítását, szép előadását na­gyon fontosnak tartják. A gyerekek pedig szeretik és tudják nemzeti dalainkat. A Szózatot a második nap zá­rásaként olyan áhítattal éne­kelték, hogy Bogáti Imréné karvezető szóban is meg­dicsérte a gyerekeket: szép volt, azt énekeltétek, amiről a Szózat szól. Kevés kórus kért minősí­tést, a zsűri azokat is díjaz­ta, amelyek vezetői nem jelentkeztek a versenyre, de kórusuk úgy szólt, hogy arany oklevelet érdemelt. A legjobb teljesítményt nyúj­totta és arany oklevelet ka­pott a Népfront utcai iskola kisdobos kórusa (vezetője Sisak Éva,), a Gyakorló is­kola kamarakórusa (vezető­je Csákányné Rápl Rita), a vépi általános iskola ének­kara (vezetője Odor István), a Bercsényi úti iskola ének­kara (vezetője Keresztényiné Rácz Ilona), a gencsapáti is­kola­­énekkara (vezetője Bencsicsné Hajkó Gyöngyi), a Gyakorló iskola énekkara (vezetője Navratil Ferencné). b. r. Fotó: K. Z. 1985. április 2. Kedd

Next