Vas Népe, 1988. november (33. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-05 / 265. szám
Sztálin és a költészet Verset is írt Brezsnyevtől eltérően, aki úgy tett „író”, hogy soha, egyetlen sort sem írt, Sztálin soha, senki által nem említetten költő volt. Lev Oruckij az Ogonyokban érdekes epizódot mesél el „a népek apjának” költői tevékenységéről. A szerző az ismert költő és műfordító, Arszenyij Tarkovszkij szóbeli visszaemlékezésére hivatkozva elmondja, hogy „1949-ben egy szép napon, pontosabban egy szép éjszakán egyszercsak eljöttek értem”. A költő ekkoriban Moszkvában a Varszonojev utcában lakott, épp a Libjankával szemben, ahol a börtön volt. Természetesen arra számított, hogy „saját házával szemben” jelölik ki az elkövetkezendő időre lakóhelyét. Ám a gépkocsi más irányba fordult, és hamarosan megérkezett... a Kremlbe. Tarkovszkij ezután elmesélte, mi élő folyosókon, lépcsőkön ki- és bejáratokon haladtak keresztül, mígnem bevezették egy dolgozószobába, ahol ketten voltak: Malenkov, a Politikai Bizottság tagja és Poszkrebisev, Sztálin személyi titkára. Megbízták a költőt, hogy fordítsa le grúz nyelvről Sztálin ifjúkori verseit: közeledett a vezér 70. születésnapja és „barátai így akartak kedveskedni neki”. Tarkovszkij a legalább olyan érdekes, mint veszélyes munkával néhány hétig foglalkozott, majd az ugyanolyan váratlanul ért véget, mint ahogy kezdődött. „Egy másik szép napon, akarom mondani éjszakán” Tarkovszkijt ismét elvitték a korábban említett dolgozószobába, ahol Malenkov azt mondta neki: Sztálin elvtárs tudomást szerzett tervünkről, s a rá jellemző bolsevik szerénységgel megkért bennünket, hogy mondjunk le róla”. Ezután kicserélték a kéziratokat tartalmazó aktatáskát a honoráriumot tartalmazó aktatáskára, melyben Tarkovszkij szerint „jóval nagyobb összeg volt az ilyen munkákért szokásosnál”. A cikk szerzője megkérdezte Tarkovszkijt, miről írt verseket Sztálin? A hegyekről, a természetről — hangzott a válasz. Tipikus ifjúkori fűzfapoéta-alkotások voltak, írt-e a szerelemről? — kérdezte a cikk szerzője. Tarkovszkij elcsodálkozott, hogy ez a kérdés annak idején benne fel sem merült. — Nem, a szerelemről nem írt... Lev Druckij Sztálin közvetlen környezetének szokásairól, erkölcsi arculatáról írva ironikusan megjegyzi, hogy ezzel gyógyírt kívánt adni a sztálinisták fájó sebeire. KULTÚRA, MŰVELŐDÉS A Vörös téren a Leninmauzóleumnál a Kreml toronyórájának ütésére zajlik le az őrségváltás, így volt ez 1941 és 45 között is, a háború éveiben. Azt senki sem tudta, hogy Lenin holtteste ez idő alatt több ezer kilométerre, az ország keleti részén volt. Régóta élek Tyumenyben, ebben a régi szibériai városban. Hallottam is az ottaniaktól erről, de nem nagyon hittem el, hiszen olvasni sehol sem lehetett róla, még speciális irodalomban sem. Ma minderről fellebbent a fátyol. Nem sokkal azután, hogy a hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót, 1941 júliusában Borisz Zbarszkij professzort sürgősen hívatták a Kremlbe. Molotov miniszterelnök-helyettes elmondta neki, hogy a kormány határozata alapján Lenin holttestét haladéktalanul evakuálni kell Tyumenybe. Nem véletlenül bízták meg ezzel a feladattal Zbarszkij professzort, mert az ismert tudós részt vett Lenin testének bebalzsamozásában és ő vezette a mauzóleum szaklaboratóriumát is. A mauzóeum ideiglenes helyének kiválasztásában a kormányt nyilvánvalóan az vezérelte, hogy az akkori vidéki kisvárost, Tyumenyt a transzszibériai vasút összekötötte a fővárossal, ugyanakkor elérhetetlen volt a német légierő számára. A különvonat a mozdonyhoz kapcsol három vagonból állt. Ezek egyikét, amely Lenin üvegkoporsóját vitte, különleges lengéscsillapítókkal, klímás lerendezéssel látták el. Zbirszkij professzor út közben többször is megállította a szerelvényt és ellenőrizte a berendezéseket. — Sztálil titkára, Poszkrebisev 1941. július végén felhívott telefonon, hogy Moszkvába nagyon fontos szállítmány érkezik, — idézte fel az eseményeket az akkori városi első titkár, D. Kupcov. — Csak akkor tudtam meg, hogy Lenin szarkofágjáról van szó, amikor Zbarszkij professzor bemutatta a Molotov által aláírt okmányokat. A szarkofágot az egykori reáliskola épületében helyezték el. Oda költözött családjával Zbarszkij professzor és munkatársai. Mindent a legnagyobb titokban tartottak. A belső őrséget, a Kreml-őrségnek a különvonattal érkezett tagjai adták, kint pedig a tyumenyi állambiztonságiak őrködtek. Az 1. számú őrhelyen — ahogyan a mauzóleumot a Szovjetunióban nevezik —, elfoglalta helyét a díszőrség. A volt reáliskola vastag falai mögött csaknem 4 éven át zajlott le az őrségváltás. Ez idő alatt Moszkvában is a megszokott rendben váltotta egymást az őrség a mauzóleumnál. Senki sem tudhatott arról, hogy az üres, Zbarszkij professzor és munkatársai Tyumenyben is megfeszített munkát végeztek a bebalzsamozott holttest megőrzéséért. A városban nem volt elég villamos energia, de az erőmű külön vezetékről mindig ellátta a reáliskolát árammal. Amikor 1944-ben megérkezett az állami bizottság Tyumenybe, nagyra értékelte a szakértők tevékenységét. Lenin szarkofágját 1945 tavaszán vitték vissza Moszkvába, majd hamarosan ismét megnyitották a mauzóleumot. ★ Ma a tyumenyi épületben mezőgazdasági főiskola működik. Emléktáblák tanúsítják, hogy annak idején ebben a reáliskolában tanult Mihail Prisvin író és Leonyid Kraszin, a későbbi szovjet államférfi. Az épület előtt áll a híres szovjet felderítő, Nyikolaj Kuznyecov mellszobra, aki már a mezőgazdasági technikum diákjaként tanult itt. De semmi sem emlékeztet arra, hogy 1941—45-ben egyik csendes szobájában őrizték Lenin Moszkvából evakuált szarkofágját. Egy szigorú titok vége Lenin szarkofágja Szibériában DUNAKANYAR Kelemen Etelka műve. ----- 0 ! Has Miépe ! — Két ország — közös zenekarr Burgenlandi Haydn Fesztivál — hirdeti a plakát és szórólap. A Magyar—Osztrák Haydn Filharmonikus Zenekar hangversenyei Fertődön és Eisenstadtban (Kismarton). Műsoron a G-dúr (Üstdob) szimfónia, a fisz-moll (Búcsú) szimfónia, a Sinfonie Concertante, a G-dúr (Katona) szimfónia, a Királyi Zene Társaság indulója. Énekel Komlósi Ildikó és a világhírű Peter Schreier. A fesztiválról Fischer Ádám karmesterrel, az ünnepi játékok zenei vezetőjével beszélgetünk. — A fesztivál létrehozását a Burgenlandi Tartományi kormányzat kezdeményezte. Már tíz éve szerettek volna Haydn fesztivált rendezni. Egyik hivatalnokuk, aki ezen a területen dolgozott, megemlítette nekem ezt az elképzelésüket, és ismerve az én Haydn-rajongásomat, felkért a tervek összeállítására. — Hogy jött létre a két nemzetiségű zenekar? — Az osztrák—magyar kulturális rokonság sokkal mélyebben gyökerezik az emberek mentalitásában, mint ahogyan sokáig gondoltuk. Zeneileg pedig a magyar zenei stílus nagyon hasonlít a bécsire, annak ellenére, hogy évekig nagyon nehéz volt az érintkezés. A magyarok ösztönösebbek, az osztrákok kifinomultabbak. Gondolatilag és érzelmileg így az előadás kiegészítődik. A zenészek sokat tanulnak egymástól. A legtöbbjükkel személyes a kapcsolatom. Az Állami Hangversenyzenekar tagjaival még együtt jártunk a konzervatóriumba. Ma már ők a magyar zenei élet jelesei. A Bécsi Filharmonikusokat 1980 óta vezénylem. Életem első húsz éve Magyarországhoz köt, s ez meghatározó. De Bécsben végeztem a zeneművészeti főiskolát. Bécs zenei központ Karl Böhm, Karajan, s kitűnő zenekarok fémjelzik. A magyar és osztrák zenészek tudnak együtt dolgozni, ez már az első közös hangversenyen megmutatkozott. A fesztivált első alkalommal 1987 nyarán rendeztük meg. Állandó tagjaink vannak, akik rendszeresen fellépnek velünk. Ez nem azt jelenti, hogy egyeztetési gondok és egyéb elfoglaltság miatt nem fordul elő változás. A próbák kétnyelvűek. Pár napig próbálunk a helyszínen, akkor következik a műsor, majd a lemezfelvétel. — A magyarok is Eisenstadtban laknak? — Nem. ők Sopronból járnak át busszal. A világútlevél számunkra is könynyített kicsit. A nemzetközi politikai helyzet enyhülése tette egyáltalán lehetővé, hogy létrejöjjenek ezek a hangversenyek, hogy két ország közös zeneipart alapíthasson. Remélem, hogy ez a jövőben egyre természetesebb lesz. A zenekar osztrák intendánsa, Wilhelm Hübner soproni születésű. Nyugdíjazásáig, tizenöt évig volt a Bécsi Filharmonikusoknál. Lelkes szervezője és támogatója ennek az ügynek, ő mesélte, hogy gyermekkorában gyakran járt Kismartonba, a templomba Haydnorgonamuzsikát hallgatni. Most, hetven éven felül, azt reméli, hogy olyan lesz az együttműködés, hogy a zeneszeretőket az országhatárok nem választják el egymástól. — A helyszínek, a gyönyörű kastélyok szinte kétszáz év óta várnak méltó eseményekre. A fesztivál két helyszínű. Szervezése egyszerű volt? — Sajnos, nem számoltam azzal, hogy mindkét kastély nehezen megközelíthető, s egyenlőre nem rendelkeznek azokkal a feltételekkel, amelyekre a messziről idelátogatóknak szükségük van. Nincs rr még megfelelő szállás és étkezési lehetőség. Autó nélkül csak a legelszántabbak tudnak eljönni, mert vasút sincs a közelben. Ha javulnak az utazási feltételek, akkor bizonyára több hangversenyt is tudunk rendezni. Budapesttől mindkét helyszín messze van. De jó hír, hogy ma már lehet az eisenstadti koncertekre jegyet venni forintért is. — Az igazi nemzetközi zenei élet Haydn idejében Fertődön volt. Haydn ma is igényt tarthat ekkora érdeklődésre? — Mindenféleképpen. Négy éves voltam, amikor először hallottam az Üstdob Szimfóniát. Azóta a Haydn-muzsika számomra a legnagyobb öröm. Talán ezért is választottak engem művészeti vezetőnek, mert hangversenyeimen Haydn műveit gyakran vezénylem. Be szeretném bizonyítani, s ezt a közönség reakcióin is le tudom mérni, hogy a „kedves, de kicsit unalmas” a közhiedelem szörnyű és igazságtalan vád Haydnval szemben. Ez a muzsika színes, szenvedélyes és érdekfeszítő, az előadókon múlik, hogy úgy is hangozzék. Szeretnénk operákat is játszani, mint Mária Terézia idejében. Eddigi bemutatóink visszhangja meggyőzött arról, hogy ez az osztrák— magyar zenei stílus igenis bizonyít valamit. Az egész világon ezt hirdetjük. Az angol—amerikai Nimbus-lemezcég évek óta emeli lemezfelvételeink számát. Az 1987-es Haydn fesztivál lemeze nagyon szép sikert ért el Japánban, a tíz legjobb kiadvány között szerepelt. Júniusi koncertjeinket is CD-lemezre vették, és a szeptemberit is felveszik. Mindezek biztatnak bennünket. A forintért vásárolható jegyek, az utazási feltételek könnyítése mind azt jelenthetik, hogy a zeneszeretők közelebb kerülhetnek egymáshoz. Haydn muzsikája nem a múlté, hazai kincsünk, amely egyben nemzetközi. A koncertek, a lemezfelvételek sikere bennünket igazol. Az osztrákmagyar zenei stílus nemcsak tradíció. Hiszek a jövőjében mint ahogy abban is, hogy Hilydn muzsikája öröm a szívünknek is. Józsa Ágnes 1988. november 5. Szombat