Vas Népe, 1988. november (33. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-05 / 265. szám

---------------------------------------------------------------------—-----■ Életünk műhelyei Szombathelyi Képtár Heves viták előzték meg a szombathelyi Képtár lét­rejöttét. Egyesek óvodát, má­sok lakásokat szerettek vol­na látni helyette. Olyan lé­tesítményeket, amelyek ugyancsak fontosak és a je­lent gazdagítják. A Képtár a jövőhöz szól. A jövőjéről pedig nem mondhat le egyetlen értel­mesen gondolkodó társada­lom sem. Az a nemzet, amely ma meg kíván ka­paszkodni Európában, nem mondhat le a kultúra építé­séről. Tragikus példák fi­gyelmeztetnek arra, mivé válhat egy olyan közösség, amelyet megfosztanak szelle­mi javaitól... Természetesen nincs szó arról, hogy a Képtár tökéle­tes mű lenne. Nem. Akad­nak hibái, hiányosságai, mint minden hasonló intézmény­nek. Annyiban mégis sajátos a helyzete, hogy egyfajta modellként tűnik fel. A mo­­dellség magában hordozza az útkeresés, az egyediség, a té­­vedhetőség fokozott kockáza­tát. A Szombathelyi Képtár a maga nemében páratlan hazánkban. Új szemléletmó­dot, gyakorlatot kíván, köve­tel. A hagyományos múzeu­mi tevékenység itt már nem elég.­­Nem is több, inkább más kell. A másság viszont, mint tudjuk, felfokozza az érdeklődést, a kíváncsiságot. Ezzel magyarázhatók talán az intézmény státusza körüli csatározások, az ellentmon­dásos szakmai vélemények, a néha túl gyorsnak tűnő sietség. Az intézmény gár­dája azonban összeforrott, felkészült, munkájához ra­gaszkodó. Ez a legfőbb ga­rancia arra, hogy a helyke-Cs. Kovács László: Derko­­vitsra emlékezve. resés,­­a feladatok megoldása jó irányú legyen. A Képtár rövid, négy éves fennnállása alatt is jelentő­sen tágította szellemi hori­zontunkat. Derkovits és Dési Huber életművének bemu­tatása, a Szocialista Művé­szek Csoportjának tárgyi és dokumentatív teljességre tö­rekvő gyűjtése nem kis je­lentőségű. Ezen kívül egyre több kortárs művészi alkotás is látható a termekben. Nem feledkeznek meg a megyei művészet dokumentálásáról sem. Kassánként a tudomá­nyos kutatás bázisa is ki­alakul, ez már megint a le­hetséges jövőt villantja fel. Az adattár, a könyvtár, a restaurátor műhely közmű­velődési célokat is szolgál. Tagadhatatlanul a kiállítá­sok tették ismertté az intéz­ményt, megalapozva és ter­jesztve jó hírét. Néhány név, amely önmagáért beszél: Goldman, Kondor, Vasarely — nehezen túlszárnyalható mérce. Mégis „megfejelhető”. Gondoljunk csak a nagy fel­tűnést keltett Thyssen- Bornemisza gyűjtemény be­mutatására. Európai rangú eseményként értékelte rövnd a szakmai, mind a széle­sebb, művészetpártoló­­köz­vélemény. Az is volt. Szom­bathelyen eredetiben látni Dürert, Picassót, vagy Van Gogh-ot — ki mert erre gon­dolni akárcsak néhány éve is?! A Képtár azonban n­em ülhet babérjain, tovább kell lépnie. Arra persze nem ké­pes, hogy mindig világszín­vonalat produkáljon. Arra igen, hogy állandó jelleggel mutassa fel az értékest, a hazai alkotógárda színe-ja­­vát. Ezidáig hatvan kiállí­tást rendeztek a falak kö­zött, 300 ezer ember látta a műveket. Köztük nagyon sok helybéli, megyei. Hiszen ez a palota elsősorban az itt élőkért van, nem kis részt a vasi emberek pénzéből való­sult meg. Szólni kell a Képtár Ba­ráti Köréről, amely segíti az intézmény munkáját, r£szt vesz a gyűjtésben, a közmű­velődési munka megszerve­zésében. Erre a jövőben is nagy szükség lesz. A jövő­ben, amely már körvonala­zódik. Valószínűleg marad a mostani gyűjtési koncepció, a kiállítási program viszont fokozatosan nemzetközivé alakul át. Emellett nagyobb teret kap majd a hazai mű­vészet bemutatása is. Javí­tani szükséges a feldolgo­zást csakúgy, mint a kuta­tást és a publikációs mun­kát. Új elemként számolni lehet­­a Soros-alapítvány tá­mogatásával. A Képtár híre terjed. Ennek nyomán las­san kibontakoznak a nem­zetközi kapcsolatok. Négy év, négy eredményes év. Túlzás nélkül mondhat­juk el, hogy a szombathelyi Képtárat magáénak érzi a megye, az ország. A kezdeti idegenkedés és tartózkodás feloldódott, e kulturális be­ruházás célszerűsége nyilván­valóvá vált. Ma, amikor csak szűkösen futja a művészetek pártolására, főleg a kultúra új szentélyeinek emelésére — méltán lehetünk büszkék képtárunkra. Igen, Képtá­runkra, mert a miénk, a mű­veltségre törekvő emberé. Azoké is, akik még nem lép­ték át a küszöböt. Kozma Fotó: Kiss Teodóra Hencze Tamás: Vörös jel, 1988. november 5. Szombat Thyssen-Bornemisza (bal­ról) az intézmény vezetőjé­vel, Salamon Nándorral. Berényi Gábor technikus keretez a műhelyben. llas Kodpe /

Next